Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-21 / 169. szám
A Dunántúlt naplö 1980. június 21., szombat hírek 1980. JÚNIUS 21 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ALAJOS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 13.32 — nyugszik 1.16 órakor. hitei Bíró Gyula, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság főtitkára tegnap Baranyába érkezett. A vendéget fogadta Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára. * Az Elnöki Tanács Kovács Rudolfnak, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt személyzeti igazgatójának, nyugállományba vonulása alkalmából, több évtizeden át végzett kiemelkedő politikai, társadalmi és gazdasági tevékenysége elismeréséül a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Simon Pál nehézipari miniszter adta át. — A megye függetlenített közművelődési dolgozói, az intézmények vezetői tegnap délelőtt aktuális tájékoztatót hallgattak meg a pécsi Mozgalmi Házban. Az előadó Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága propaganda és művelődésügyi osztályának vezetője ismertette a megyei Pártbizottság állásfoglalását a távlati fejlesztési irányelvek időarányos végrehajtásáról Baranya kulturális életében. — Újdonság. Gyékénytáskába csomagolt, hat- személyes, porcelán mok- káskészletek érkeztek Kínából a Konzumba. A 200 garnitúra mokkáskészlet bővíti a választékot és szemre is tetszetős ajándék. MOZI Park-kert: Hair (9) Petőfi: Gyermekkorom kenyere (f3) Világvége közös ágyunkban (f5, f7, f9) Kossuth: Hair (f 10, 12) Halálos tévedés (f3, f5) Rosszemberek (f7, f9) Ságvári: Az öt gida és a farkas (4) Pokoli torony (6) Tanárképző Főiskola: A vihar fia (4) Komarov-kert: Gengszterek sofőrje (9) Kertváros-kert: Kínai negyed (9) Fekete Gyémánt: örült nők ketrece (4, 6) Jószerencsét: A Vadnyugat hőskora (5) Rákóczi: Harcmodor (5) Május 1.: Utolsó előtti ítélet (fő) Harkány: Bátor emberek (10) A gyilkos a házban van (7, 9) Komló, Május 1.: A vágy titokzatos tárgya (f5, f7) Komló, Zrínyi: Államérdek (4, 6, 8) Mohács: Apokalipszis most (6) Sellye: Fel derítők akcióban (8) Siklós: Csendes amerikai Prágában (8) Szigetvár: Szerelmi vallomás (6) Várható időjárás szombat estig : fokozatosan mindenütt megnövekvő felhőzet, majd országszerte túlnyomóan felhős idő, többfelé eső, zápor, keleten helyenként zivatar. A Dunántúlon északnyugatira, északira forduló, megerősödő, átmenetileg viharossá fokozódó szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10, 15, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: északnyugaton 17, 20, délkeleten 24, 27, az ország többi részén 20, 24 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete pénteken 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. Nagy Richárd Pécsett Nagy Richard, az MSZMP KB tagja, a Magyar Televízió elnöke tegnap Pécsre látogatott. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára és a stúdió vezetői fogadták. Az MTV elnöke megtekintette a Pécsi Körzeti Stúdió fejlesztésének második ütemében megvalósult létesítményeket. A megbeszélések középpontjában a regionális műsorszórás előkészítésével kapcsolatos teendők álltak. Mint ismeretes, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója jelenleg az MTV központi programjai számára készít műsorokat, e tevékenységek megtartása mellett azonban a jövőben megvalósul a regionális műsorszórás is. — Patacsi amatőrzenekar bemutatkozása. Szombaton este 8 órakor mutatkozik be a patacsi művelődési házban az intézmény nemrég alakult öntevékeny együttese, a fiatalokból álló „Szinkron”- együttes. 04-05-07 Miskolcon egy útkereszteződésben Körmendi Béla 24 éves gépkocsivezető, miskolci lakos által vezetett tehergépkocsi rakfelületéről egy körülbelül 15 mázsás beton épületelem leesett és rádőlt a járdán álló Viskolcz Jánosné, 53 éves portás, helyi lakosra, aki a kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a betonelemet a rakfelületen nem kellően rögzítették. A rendőrség folytatja az ügy vizsgálatát. Sülysáp belterületén Visnyei Ferenc 25 éves gépkocsivezető, nagykátai lakos egy általa vezetett tehergépkocsival egy út- kanyarulatban az úttestről kisodródott, majd felborult. A tehergépkocsi utasai közül Sin- kó Sándor 26 éves rakodómunkás, nagykátai lakos a helyszínen meghalt, egy utas pedig súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Visnyei a tehergépkocsit ittas állapotban és nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. A rendőrség gépjárművezetői engedélyét bevonta és ügyében folytatja a vizsgálatot. Győr-Sopron megyében, Bo- donhelyen, a Rába-híd közelében, fürdés közben a folyóba fulladt Takács Ferenc 21 éves betanított munkás, helyi lakos. A rendőrség folytatja az ügy vizsgálatát. * Balatonszárszón, egy épülő magánház három méter magasban lévő, védőkorlát nélküli erkélyéről leesett Ticz Kálmán 56 éves kőműves, pusztaszeme- sj lakos, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a baleset körülményeinek vizsgálatát. Mohács Duna-parti látkép a vízügyi palotával--------------------------------------A--------F otó: Soós György Keddre várhatók a töltelékes sütemények A hét elején nem sikerült Pécsett anyagot szerezni a Pécsi Sütőipari Vállalat Zsolnay utcai üzemében meghibásodott kemencéhez, amelyen az úgynevezett nehéz-vajas sütemények gyártása folyik. A szükséges hőálló anyagot csak kedden tudta a vállalat Budapesten megvásárolni, és szerdán végezték el a hajlítási munkákat a B. m. Építőipari Vállalat tmk-műhe- lyében. A Pécsi Sütőipari Vállalat vezetői úgy döntöttek, hogy a kiégett kemencerész megjavításával egyidőben elvégzik a lengyel gyártmányú PTC 24- es kemence egyébként is hamarosan esedékessé váló nagy tmk-átvizsgálását, s ezzel költségeket takarítanak meg. Ha semmi nem jön közbe, hétfőn elkezdik a töltelékes áruk gyártását, s azok kedden reggel ismét kaphatók lesznek a boltokban. A Zöldért árai Mérsékeltebb árakkal árusítanak a hét végén a Zöldért boltjaiban. Az új burgonya kilója 12,40 forint. A zöldborsó kilója 12 és 10, a zöldbab 50, a főzőtök 16, és a fejeskáposzta 7,60, illetve 5,20 forintba kerül. A tölteni való paprika kilója 50 és 36, míg a hegyes erős paprika 38 és 28 forint, a paradicsom kilója 40, illetve 28, a petrezselyemzöld csomója 1,20, a gyökér csomója 10, 8, és 6 forint, míg a vegyes zöldség csomója 7,60, valamint a főzőhagyma csomója 6,40 forint. A karfiol és a kelkáposzta egyaránt 12.80 forintba kerül. Az üveges meggy kilója 26, valamint a cseresznye 32 forint. — Elkészült Harkányban a Bartók Béla utcai, mintegy kétmillió forint értékű útépítés, amelynek kivitelezője a Siklós városi Tanács költségvetési üzeme volt. — Szombaton beköszönt a csillagászati nyár. Szombaton, június 21-én-6 óra 47 perckor beköszönt a csillagászati nyár, ezen a napon delel a horizont felett legmagasabban a napkorong, 66 fokos szögben érkeznek sugarai deleléskor Budapestre. E napon leghosszabb a nappal, két perc híján 16 óráig látni a napkorongot, s csak nyolc óra az éjszakai sötétség. Ettől kezdve szeptember 23-ig az őszi napéjegyenlőség idejéig csökken a nap delelési magassága, rövidülnek a nappalok. — „Cintece romanesti”. (román dalok) címmel 63 szöveges népdalt és 12 táncdallamot tartalmazó kötetet adott közre a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége. Az 1300 példányban megjelent könyvet a Tankönyv- kiadó gondozta. Az aradi Gheorghe Flueras, valamint a gyulai Grósz György által öt románlakta békési községben — Battonyán, Eleken, Kétegy- házán, Méhkeréken és Pusztaottlakán — gyűjtött, s a romániai zenekutató által feldolgozott népdalokat főként a hazai román énekeseknek, műkedvelő énekkaroknak és zenekaroknak szánták. KÖZLEMÉNYEK A „Nagykorán Községi Közös Tanács V. B. Bogád—Ro- monyai Kirendeltsége" elnevezésű bélyegzője elveszett. Használata 1980. június 18-tól érvénytelen. * A Pécsváradi Nagyközségi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szerve értesíti a vásárlókat, hogy a június havi vásár 22-én, vasárnap lesz megtartva. Az állatvásár a régi vásártér területén, a kirakodó- vásár pedig a községben, a „Zengő" étterem mögötti közterületen lesz. * ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓT szervezünk a Janus Pannonius Gimnáziumban, az 1960-ban végzett IV. A. növendékeinek, szeptemberben. Címünk: Dr. Györegy- né Beck Judit 7624 Pécs, Asztalos J. u. 5., Horváthné Tóth Zsuzsa 7632 Pécs, Éva u. 13. A LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó* igazgatóság közlése szerint a Debrecenben megtartott 25. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 13, 17, 22, 24 ♦ — Új határállomás épül Győr közelében. Nagy áteresztő képességű határ- állomás építése kezdődött meg Győr közelében, Vámosszabadinál, a magyar—csehszlovák határon. A közvetlen a vízpartra épült régi határállomás már nem tudja zavartalanul lebonyolítani az egyre növekvő forgalmat. Az új átkelőt egy kilométerrel beljebb, magyar területen, a Duna töltésén kívül építik meg. Kétszintes épületében elválasztva bonyolódik majd a ki- és befelé irányuló forgalom. Az állomáson közösen teljesítenek szolgálatot a magyar és csehszlovák vám- és határőrizeti szervek. — A finnv endégek, Raimo Hulkkonen, a Finn— Magyar Társaság Lahti Szervezetének elnöke és Helinö Fiién, a szervezet vezetőségének tagja, baranyai látogatásuk ötödik napján, tegnap Dél-Bara- nyába kirándultak és And- rásfalvy Bertalan néprajz- kutató finn nyelvű kalauzolásával megtekintették az Ormánság néprajzi érdekességeit, — KISZ-esek a tiszta városért. A pécsi Városi Tanács építési és közlekedési osztályának a kezdeményezésére tegnap délután a rendőrség és a Húsipari Vállalat KlSZ-fia- taljainak mintegy 40 fős csoportja a déli ipari út környezetének rendbetételére végzett társadalmi munkát: gyomtalanítottak, szemetet, hulladékot és hordalékot gyűjtöttek öszsze és szállítottak el.-A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ 1 ihűsorAből RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Lányok, asszonyok. 8.52: Tipegő. 9.30: Játék a könyvtárban. 10.05: Ormándy Jenő vej- zényli a Philadelphiai Szimfonikus Zenekart. 11.08: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. 11.22: Romantika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Az Ambrosian énekegyüttes Beethoven-műve- ket énekel. 13.00: Sport, ritmus, zene. 14.00: Egy kis figyelmet kérek. Darvas Iván jegyzete. 14.10: Kodály: Szonáta. 14.30: Mit vár a húspiac? 15.05: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra . . . 17.30: A kamarazene kedvelőinek. 18.45: Világszínház. 21.01: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.15: Tardos Béla műveiből. 22.57: Norma. — Részletek Bellini1 operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Negyedóra háromnegyed ütemben. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Operettrészletek. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30: Hétvége, a Vámosi—Záray házaspárnál. 11.34: Fiataloknak. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Szélhámosok kíméljenek. Elbeszélés. 14.57: Johann Strauss operettjeiből. 15.50: Oda-vissza. P. Horváth László rádiójátéka. 16.33: Pophullám. 17.30: Közkívánatra. 19.20: Népi zene. 19.45: Magnósok figyelem. 20.38: Zenés játékokból. 21.04: Színészhistóriák. — Jelenetek Csehov novelláiból. 22.00: Egy óra dzsessz. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 8.08: Ella István és a Corelli kamarazenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 9.23: Operafinálék. 10.25: Slágerlista. 11.07: Magyar zeneszerzők. 11.35: Romantikus kamarazene. 13.05: A Vigadó története. 13.45: Shirley Verrett operaáriákat énekel. 14.11: Az atommáglya belobban. Fizikusok bizonyságtétele. Asoerján György dokumentum- műsora. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni' hangverseny. Közben: 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: A délutáni hanq- verseny közvetítésének folytatása. 17.03: A Francia Rádió új filharmonikus zenekarának hangversenye a Párizsi Rádióban. Közben: 17.53: Tótágas, avagy a költőnek is szabad. Magyar és külföldi költők tréfás verseiből. 18.23: A hang- versenyközvetítés folytatása. 19.05: Úi lemezeinkből. Közben: 20.07: Úgy kéne már — Sinka István versei. 20.12: Az Űj lemezeinkből c. műsor folytatása. 21.51: Operarészletek. 22.56: Napjaink zenéje. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.00: Jó munkát, ió pihenést! A Pécsi Stúdió három nyelvű szolgáltatóműsora. Műsorismertetés, hírek. Szerb-horvát nyelvű műsor. 8.30: Német nyelvű műsor. 9.00: Magyar nyelvű műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Felső Pál. (A műsorban riportok hangzanak el a déli Balatonpart és más üdülőhelyek nyári életéről, hasznos információkkal szolgálva az üdülőknek és az üdülésre készülődők- nek.) 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna (ism. — sz.) 9.05: Kuckó (ism. — sz.) 9.35: Tízen Túliak Társasága (ism.) 10.15: Mese, mese, mátka. Kis- film-összeállítás. 1. Ugrifüles új nadrágja (sz.) 2. Találkozás Mogyoróbél úrfival (sz.) 3. Pampallini és a hangyász (sz.) 4. Rezsőké. Magyar bábfilm. 10.45: Hat év történelem. XX/14. rész: A Bagratyion hadművelet (ism. — sz.) 11.30: Játék a betűkkel (ism.) 11.55: Gilbert Becaud a Párizsi1 Olympia Színpadán. Francia zenés film (ism. — sz.) 15.20: Cimbora. Szórakoztató magazin (sz.) 16.10: Hírek. 16.15: Főzőcske — de okosan. Budapesti amatőr főzőverseny sz.) 16.40: Reklám. 16.45: Mély folyam. Félóra a komlói Spirituálé együttessel. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 17.15: Hétköznapok anatómiája XIII/7. rész: A kommunikáció. 17.55: Hol tart? II. rész: A márkushegyi bánva. 18.10: Parabola (sz.) 18.^0: Reklám (sz.) 18.50: Egymillió fontos hangjegy. Korda Gvörgy műsora (ism. — sz.) 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese (sz.) 19.30: Tv-híradó (sz.) 20.00: Vers — mindenkinek (sz.) 20.05: A Karsai Pantomim RT műsora (sz.) 20.20: Labdarúgó EB. Mérkőzés a 3. helyért. Közvetítés Nápolybái (sz.) A szünetben: Reklám (sz.) 22.15: Tv-híradó 3. (sz.) 22.25: Casanova 70. Maavarul beszélő olasz—francia film (sz. — 16 éven felülieknek !) MÁSODIK MŰSOR 17.43: Műsorismertetés. 17.45: Gólyavári esték. XI11/11. rész: Európa gazdasága a két világháború között (sz.) 18.20: Kék fény (ism.) 19.30: Tv-híradó (sz.) 20.00: Vers mindenkinek (sz.) 20.05: Iszákosok utcája. Magyarul beszélő amerikai film. 21.05: Tv-híradó 2. (sz.) 21.25: Évadzárás a Magyar Állami Operaházban (sz.) JUGOSZLÁV TV 17.25: Jugoszláv labdarúaó- bajnoksáq: Sloboda—Voivodina. 19.15: Ifiúsáqi műsor. 19.45: A kutyáinkról van szó. — Tv- novella. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Hatari — amerikai játékfilm. 23.00: Szombat este. MÁSODIK MŰSOR 18.20: Hét tv-nap. 18.50: Külföldi dokumentumműsor. 19.35: Népi muzsika. 20.20: Labdarúgó EB. 22.15: Huszonnégy óra. 22.25: Találkozások. 22.55: Sportszombat. — Trabant — pamutrongyért. Nyereménysorsolással ért véget a MÉH áprilisban meghirdetett pamutgyűjtési akciója. Pénteken a Csillebérci Úttörőtábornak, a legeredményesebb gyűjtők között színes és fekete-fehér televíziókat, vásárlási utalványokat, összesen 735 nyereményt sorsoltak ki. A főnyeremény Trabant személygépkocsit a 077880 ajándéksorsjegy tulajdonosa nyerte. ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Eü. Intézmények Pécs város lakossága részére az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombati napokon. Felnőttek részére összevont rendelés: 7—19 óráig az I. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169) a II. kerületben: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet, II. emelet 219. (Tel.: 13-833/48). a III. kerületben: dr. Veress E. utcai Rendelőintézet. (Tel.: 15-833) Gyermekek részére összevont rendelés 8—14 óráig az alábbi gyermek- orvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (Tel.: 11-752) Vasas I—II., Hird (dr. Galambos, dr. Bajnai), Hősök tere (dr. Ben- czenleitner), Szabolcsfalu (dr. Szé- kely). Meszes I—II. (dr. Kálőzdy, dr. Zólyomi) körzete. Zsolnay V. u. 45. (Tel.: 13-724) Borbála- és Pécsbányatelep (dr. Fischer), Zsolnay V. u. I——II. (dr. Kovács, dr. Katona), Ady E. u. I—II. (dr. Finta, dr. Jármay). Munkácsy M. u. 19. (II. kér. Rendelőintézet, gyermekpolyklinika földszinti bejárata, telefon: 13-833/75.) Munkácsy M. u. 19. (dr. Dörömbözi), Koller u. 9. (dr. Gehring), Móricz Zs. tér (dr. Tóth L.), Semmelweis I. (dr. Pánczél), Mikszáth K. u. I—II. (dr. Géczy, dr. Molnár). Kertváros, Krisztina tér. (Tel.: 15-708) Kertváros u. (dr. Tóth Zs.). Varsány u. I—II. (dr. Matusovits, dr. Béna), Krisztina tér I—II—III. (dr. Király, dr. Palaczky, dr. Kiss) Sarohin t. u. (dr. Sásdi), Fazekas M. u. (dr. Schmidt). Dr. Veress E. u. 2. (III. kér. Rendelőintézet, györmekpavilon. Tel.: 15-833). Mecsekalja (dr. Gothár), I— II—III—IV. uránvárosi körzet (dr. Fóhl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Ötvös). Rókus u. 8. (Tel.: 10-742) Rókus u. I—II—III. (dr. Kovács Cs., dr. Sediánszky, dr. Mezőlaki), toronyház (dr. Szabó I.) Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis I. u. II. (dr. Örkényi). Szombaton 13 órától este 19 óráig az egész város gyermeklakossága részére gyermekorvosi ügyelet egy helyen: Munkácsy M. utcai Rendelő- intézet, Gyermekpolyklinika földszinti bejárata. (Tel.: 13-833/75 mellék). Szombaton este 19 órától vasárnap egész nap és éjszaka, hétfőn reggel 7 óráig ügyeleti szolgálat áll a sürgős ellátásra szoruló betegek rendelkezésére. FELNŐTTEK RÉSZÉRE: az I. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169) a II. kerületben: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet (ügyeleti bejárat, tel.: 12-812) a 111. kerületben: dr. Veress E. utcai Rendelőintézet. (Tel.: 15-833) GYERMEKEK RÉSZÉRE: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet, gyermekpolyklinika földszinti bejárata (tel.: 10-895). Injekciós kezelésben részesülő gyermekek ellátása vasárnap délelőtt 8— 11 óra között történik ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, beteghez hívást a 09- nek (posta) is be lehet jelenteni. Fogászati ügyeleti szolgálat szombaton este 19 órától hétfőn reggel 7 óráig a Munkácsy M. utcai Rendelőintézetben (ügyeleti bejárat). ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos 1980. június 21-én, du. 13 órától, június 22Fán 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. Telefon: Pécs 15-588. Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós város és járás részére: Keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és iárás részére: Nyugati részen: Sellye, Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás keleti részen: Szentlőrinc, Erzsébet u. 4. Telefon: Szentlőrinc 71-125. Szigetvári járás nyugati részen: Szigetvár, Al- latkórház. Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható a Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál, „Állatorvosi ügyelet1* címen. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszert ár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-éLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 8 óráig. — Termőre fordult az ország első nagyüzemi mogyoróültetvénye. Mező- gazdasági művelésre nem alkalmas domboldalakon, 30 hektár mogyoróültetvényt telepített a Bikali Állami Gazdaság. Tavaly már 900 mázsa tisztított mogyoróbelet értékesítettek, s az idén ismét jó termést várnak.