Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-21 / 169. szám
1980. június 21., szombat Dunántúlt napló 3 Világvége közös ágyunkban M ilyen jogon mer ez a film többes szám első személyt használni? Hiszen itt csak Lizzy és Paolo ágyában van világvége, miközben odakint szakad az eső. Esett akkor is, amikor egy elhagyatott szicíliai kolostorban hosz- szú futás után kilihegték egymásnak titkaikat, és esett San Franciscóban is, amikor a harcos amerikai feminista lány és a nem kevésbé harcos olasz kommunista fiatalember végképp úgy döntött, hogy összeköti sorsát. Mintha Esőisten siratná a házasság intézményét — mondom Passuth László után szabadon. Gondolom azok vannak többségben a világon, akiknek nincs módjában kontinenseken át követni szerelmüket. Sokszor még egyik községből, vagy városból a másikba sem. De azért a házasság előbb-utóbb mindenkit utolér, s egy idő után kiderül, hogy ez a sdkak által hőn áhított kapcsolat nem fenékig tejfel. Nem akarok a házasság ellen lázítani — amíg ki nem találnak helyette jobbat, nem is érdemes — csupán emlékeztetek arra, hogy nem véletlenül foglalkozik annyi film és irodalmi mű ezzel a sok vihart látott intézménnyel: napjainkban az eddigieknél is nagyobb válságban van. (Még ha ezzel sokan nem értenek is egyet.) Lám Lizzynek (Candice Bergen) és Poolónak (Giancarlo Ciannini) is tulajdonképpen mindene megvan. Igaz, hogy csak vendégek a nagynéni luxuslakásában, de ez a kisebb probléma. Az anyagi jólét ellenére egyre üresebbnek érzik az életüket, házaséletüket. Mit lehet ilyenkor tenni? Vagy tudomást sem venni az egészről, vagy az emlékekbe menekülni, vágy látványos nagy cirkuszt csinálni. Lizzy és Paolo mindhármat megpróbálja. Egy haszon terem belőle: a néző aprólékosan megismerkedik az előzményekkel, a háttérrel, a család barátainak gondolkodásával. Ez utóbbiról a rendező, Lina Wertmüller nagyon szellemes megoldással gondoskodik: a kibicelő barátok — férfi és női táborra szakadva — a legváratlanabb pillanatokban tűnnek fel a házaspár életében. Ott ülnek a kolostortemplom padjaiban, a parkban, összezsúfolódnak a fürdőszobában, sőt a „közös ágy" körül szemtanúi a „világvégének” is. Drukkolnak, fogadásokat kötnek, kommentálják az eseményeket. Valószínűleg úgy, mint a nézők teszik majd a mozi után. Már hallom is, amint a nők önző majomnak titulálják Paolót, a férfiak pedig azzal intézik el Lizzyt, hogy egy hülye hisztérikától nem is lehet mást várni. A film rendezője nem foglal állást. Nagyon okosan teszi._Vi- tatkozzon csak a publikum, az úgyis mindig okosabb ebben a témában. És nagyobb tapasztalata is van. Ami a színes, szinkronizált olasz—amerikai film formai kellékeit illeti, arra igazán nem lehet panasz. Kitűnően fényképezett, néhány vontatott jelenettől eltekintve jól kézben tartott alkotás. Külön említésre méltó a zene, amely a nagyszerű bevezető képsorokkal együtt azonnal a filmre tereli a híradó után még helyüket kereső nézők figyelmét. Jó szívvel ajánlom tehát a Világvégét a feministáknak éppúgy, mint a „pénz olvasva, asszony verve jó” elmélet hirdetőinek. H. J. Fehér hajjal, fiatalosan Munkáskórus-jabileum Tettyei iötéScszín: Ismét a kulisszák mögötti világban... Musical-bemutató előtt egy orosz dráma A forró hét végi este sem akadályozta azt, hogy csaknem teljesen megteljenek a Liszt Terem széksorai június 14-én. önnepi kórushangversenyre, a Mecseki Szénbányák pécsbányatelepi Kodály Zoltán Férfikarának jubileumi koncertjére gyülekezett a közönség: bányászok, szülők, hozzátartozók, barátok, dalostársak. A Kodály Zoltán Férfikar fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte. Az alkalom meghitt légkörét emelte, hogy - régi szép szokásként — baráti kórusegyüttesek léptek pódiumra, műsorukkal köszöntve a jubiláns munkáskórust. Először az ő szereplésükről néhány szót. A Szentendrei Városi Kórus 30 éve működik, legutóbbról: fesztiválkórus minősítéssel. Választékoson összeállított műsorukkal egyben a pécsbányatelepi férfikar elmúlt évi szentendrei látogatását és szereplését viszonozták. A kórus szelleméhez és karakteréhez elsősorban a lírai művek állnak közel. Ezek megszólaltatásában képesek önfeledt és teljes zenei élményt nyújtani (Lassus: Babilon vizei mellett; a két Mozart-dal; Brahms Bűvös éj; Kodály: Adventi ének). A humorérzék vagy a játékosság azonban — tempóvételben, kifejező erőben, hangulatteremtésben — nem erős oldala a kórusnak (pl. Bárdos: Csillagvirág). Ezt fejlesztve viszont még sokra viheti ez a nagyon szép hanganyagú, kulturáltan és kiegyenlített hangzással éneklő együttes. Vezényelt: Kovács Lajos és W. Kovács Zsuzsa. A Pécsi ÁFÉSZ Janus Pannonius női kórusa régi ismerősünk, mégis nagyon kellemes érzés rácsodálkozni, milyen szép ívben fejlődtek, akárcsak az utóbbi öt évet tekintve is a diplomás fesztiválkórus rangjáig vagy a svédországi nagylemezig. A dekoratív megjelenésű szép, fiatal nők együttese a kórusirodalom szinte valamennyi korszakában és stílusában otthonos, az ősi bukovinai székely népdalok apró hajlítá- saitól a legmodernebb XX. századi kóruszene tökéletes előadásáig. (Arne Mellnös: Ag- lepta.) Karnagyuk: Ivasivka Mátyás immár jó másfél évtizede, csakúgy, mint az ünnepelt együttesnek, ahol éppen 21 éve vezényel. A pécsbányatelepi dalkör 1920. februárjában alakult meg, bányászokból. Ma is ebben az egyenruhában énekelnek, őrizve külsőségeiben is a hagyományt. Sok nehéz időszakot átvészeltek. Legutóbb főleg a kórustagok életkora miatti létszámapadást oly módon, hogy a Nagy Lajos Gimnázium 10—15 diákja bekapcsolódott az együttes munkájába. Az így megfiatalított együttes négy éve megszerezte az aranykoszorús minősítést. Megérdemelten, hiszen ma is nagyon szép, friss hangzással, zeneileg kimunkáltan szólalnak meg előadásukban a sajnos mind ritkábban hallható férfikari művek. (Egész Baranyában mindössze már csak két férfikórusról tudunk ...) Karnagyuk választékos, de mindig a kórus erejéhez, képességeihez mért feladatokból álló műsort válogatott az ünnepi alkalomra. így hallhattuk - a különböző életkorok ellenére is— nagyon szép, egységes kórushangzással, érett férfihangok színeiben Kodály Köszöntőjét, Borogyin Tréfás szerenádját, Bartók Huszárnótáját, Vecchi reneszánszkori bordalát; Karai kuruc dalait, Liszt Ossa arida c. biblikus szövegű kompozícióját s befejezésül Tillai Aurélnak a jubileumra komponált Igyál betyár! c. baranyai népdal-feldolgozását Fábián Já-. nos szólójával, Varga Márta zongorakíséretével. Ahogyan a köszöntőkben elhangzott, mi is azt kívánjuk: még sokáig hallhassuk ezt a szép hangú pécsi munkáskórust, amelyik jószerével már az egyetlen, ahol többségben kétkezi dolgozók dalolnak. Fehér hajjal, de a fiatalok leikével. W. E. H ol forró nyári estéken, hoJ dideregve a hirtelen jött lehűlés miatt, folynak a Tettyei Játékszínen is a szabadtéri próbák. Délelőtt és délután részpróbákkal, este 8- tól összpróbákon csiszolódik, formálódik az új musical-bemutató, amely az eredeti irodolmi mű címét viseli: Aki a pofonokat kapja. Szerzője alig ismert nálunk, nevére ma már talán csak az irodalmárok emlékeznek. A mű írójáról annyit, hogy Leonyid Nyikolajevics Andrejev (1871-1919) jelentős alakja volt a századforduló orosz irodalmának. Voltaképp Gorkij fölfedezettjeként jelentkezik az irodalmi életben. Hatással voltak rá a századforduló legkülönbözőbb izmusai, emlékezetes műveiben azonban humanista szellemű realista alkotónak bizonyul. Az Aki a pofonokat kapja c. drámáját 1915-ben írta; Magyarországon a művet a Renaissance Színházban mutatták be 1922- ben. A dráma alapanyagából musical készült, és nagy sikerrel játszották a Broadwayn. A mostani, a Tettyén látható változat viszont nem azonos az amerikaival, Teljes egészében pécsi alkotók állítják színpadra: díszleteit Erdős János, jelmezeit Uherkovich Ágnes tervezte, zenéjét Kircsi László komponálta, a dramaturg Péter Anna, a koreográfiát Majoros István, a Pécsi Balett tagja készítette. A próbák immár jó tíz napja a helyszínen felépített színpadon és díszletek között Bagossy László rendező irányításával folynak. Szereplői pécsi színészek és a Pécsi Amatőr Színpad tagjai. Vagyis az előadás a Tettyei Játékszín több éves hagyományai szerint ezúttal is amatőrök és hivatásos színészek együttes munkája révén jöhet létre. A másik hagyomány a zenés műfaj követése. Itt mégis valami más, az eddigiektől eltérő várható. olyan, ami leginkább a tavalyi Bulgakov-darab, az Álszentek összeesküvése bemutatásával rokonítható. Erről szólt az egyik próba szünetében a rendező, Bagossy László: — Igen, ez a mű is a kulisszák mögött játszódik, csakúgy, mint tavaly a Moliére tragikus halálát megjelenítő Bulgakov-mű. Ezúttal a függöny mögött nem a színpad, hanem a cirkuszporond világa rejlik. Amit látunk, az a porondra való kilépés előtt történik. A Bulgakov-darab a művészek, az író hatalomhoz való viszonyát ábrázolta, itt a művészek egymáshoz való viszonyáról van szó. A cirkusz világából a néző számára a flitteres csillogás látszik. Belülről azonban a kulisszák mögött nagyon kegyetlen ez a világ. Tele van érzelmekkel, szerelemmel, szenvedélyességgel, boldogság iránti vággyal és tele van szorongásokkal, amiből sok mindenre rá- érezhetünk a XX. századi ember életérzéseire. Maga a mű sokféle lehetőséget kínál a rendezőnek, talán egy kicsit túl sokfélét is... Valamilyen furcsa groteszk miszticizmus végigvonul az egész drámán, ami úgy érzem, egy borzongásszerű alaphangot kölcsönöz magának az előadásnak is. Sokszor szívesen nevetnénk felszabadultan a bohóctréfákon, ha a megrendítő életsorsok és fordulatok nem fognák vissza kacagásunkat... A mű alapkonfliktusa a két főszereplő között feszül: „Aki" - aki egyúttal címszereplő is -, ez a darabbeli neve — bemenekül ebbe a furcsa világba, és beleszeret Consuellába, a műlovarnőbe. Halhatatlan érzéssel, új eszményekkel gazdagodik, de elbukik. Hogy miért, hogyan, ezt talán bízzuk rá az előadásra, a néző élményére. . . A szereposztás ígéretes. Con- suella, műlovarnő: Mester Edit; Aki, a Briquet cirkusz bohóca: Vallói Péter; Briquet papa : ifj. Kőműves Sándor; Zinida, oroszlánszelídítő: Sólyom Katalin; Zsoké: Bán János, valamennyien a Pécsi Nemzeti Színház tagjai. A Pécsi Amatőr Színpadból fontosabb szerepet kapott régi ismerősünk, Csutora Ferenc (Mancini gróf, Consuella apja), Juhász László (Egy úr), Stenczer Béla (Báró), Keresnyei János (Jáckson bohóc), valamint Kóró- di Andrea és Güth János (zenebohócok), ezenkívül mintegy 20 amatőr szerepel még a Briquet cirkusz artistáiként a Tettyei Játékszín július 3-i musical bemutatóján. Wallinger E. Együtt a „menazséria"... Az előtérben balról: Bán János, Mester Edit, Vallói Péter és Csutora Ferenc, az Aki a pofonokat kapja c. zenés játék próbáján. Képernyő Energia zt a nagyerejű földrengést, " ami néhány éve megrázta az egész világgazdaságot az egyszerűség kedvéért olajválságnak szokás nevezni. Az olaj mindennapi beszédtéma lett, talán még sűrűbben kerül szóba, mint az időjárás, a mai csecsemők valóban az anyatejjel szívják magukba annak ismeretét, hogy Szaúd-Arábia havonta hány dollárral emeli az olaj hordónkénti árát, nem beszélve a rotterdami szabadpiac égbeszökő árairól. Az energiatakarékosság hasonló, képpen közkeletű kifejezés, ismételgetjük is mór-már az unalomig, s mint minden agyon- nyűtt szó, ez is könnyen arra a sorsra juthat, hogy az értelme már nem hatol el a tudatig. A probléma ugyanis sokkal mélyebb, átfogóbb, bonyolultabb, semmint hogy néhány divatos szóval el lehetne intézni. Ezt bizonyította a1 legutóbbi Tudósklub műsor is, amelyben Hajdú János a kérdés különféle szakértőit gyűjtötte a kerékasztal köré, hogy közgazdasági vélekedést ütköztessen technikai-ipari nézetekkel, elméleti nézőpontot gyakorlati szempon. tokkal. A vita mindenesetre megsejtette a nézőkkel az energiakérdés hihetetlen bonyolultságát, bár hagyott nyugtalanító hézagokat, megválaszolatlan kérdőjeleket. Olyannyira, hogy a műsorvezető kilátásba helyez, te a vita esetleges folytatását. Gondolom, erre annál nagyobb szükség lenne, mivel a nézők kérdései, noha szemmel láthatólag gyűltek a cédulák az asztalon, végül is alig kerültek szóba. IVyi indenekelőtt az derült ki * ” * világosan, hogy az olaj legalább részleges helyettesié, séről gondoskodni kell - ha tét. szik, ha nem. A helyettesítő energiák költségei azonban magasak, lévén mind beruházás-igényes ágazat, s a beruházások költségei szakadatlanul emelkednek az egész világon. Hazánkban is egyre növekszik az a hányad, ami az ipari célokra történő beruházásokból á-z energiára esik. A szükségletek Kielégítésére eddig még mindig elegendő energiánk volt, de a gazdaságosság kérdésére már nem lehet ilyen egyértelmű választ adni. Az olajra való áttérést (s persze ezzel egyidejűleg a többi energiaforrás visszaszorítását) túlságosan későn kezdtük el - mondták a Tudósklub tagjai — túlságosan gyorsan akartuk végrehajtani és olyan területeken is, ahol az nem volt gazdaságos. Késő bánat - mondhatnánk, ha nem remélnénk, hogy a tanulságok levonása talán jobb lépésekre ösztönöz a jövőben. Az energiaracionalizálási program egyebek közt azt a kérdést is megvizsgálta, hogy vajon az az energiaszükséglet, amit alapul veszünk, valódi szükséglet-e — magyarán: nem pazaroljuk-e az energiát, amely, nek előállítása, beszerzése, költsége oly nagy terhet jelent. Hogy csak egy példát emeljünk ki a Tudósklub példái közül: nem a nyílászárókat kell-e „racionalizálni”, ahelyett, hogy a most szükséges fűtési energiáról igyekszünk gondoskodni. De miközben energiatakarékosságról beszélünk, anyagtakarékosságról is kell szólni, hiszen az energia „benne van” az anyagban — képletesen szól. va ha például egy tonna nyers, vasból végül egy használhatatlan gépet készítünk, az egy tonna nyersvassal együtt egy tonna olajat is kidobtunk az ablakon. z olajkutató optimista volt, ^ ^ s adatokkal bizonyította, hogy az olajkészletek még sokáig nem merülnek ki; legfeljebb az o I c s ó készletek. Még 50-60 évig a szénhidrogének játsszák a vezető szerepet, mondta, de ezt az időt nagyon jól kell kihasználni, hogy a valóságos energiaszükségleteket most is, később is ki lehessen elégíteni. H. E.
