Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-14 / 162. szám
6 Dunántúli Tlaplo 1980. június 14., szombat Daniela, Serena, Lucy és a többiek Olasz fiatalok között Firenzében Elöljáróban: nekem tetszenek az olasz fiatalok. Természetesen semmi alapom, semmi jogom az általánosításra. Azokról szeretném szubjektív benyomásaimat elmondani, akiket egy héten keresztül tudatosan figyeltem, akiket közelebbről is megismerhettem: a firenzei Instituto Tecnico del Turismo (Idegen- forgalmi Szakközépiskola) diákjai között. És azokról is, akiket Firenzében és környékén kisebb nagyobb csoportokban láttam közelről az utcákon, tereken. Rengeteg iskolai kiránduló csoporttal találkoztam. Firenze, Siena, Pisa az olasz diákoknak is nagy élmény. Úgy tűnt, általában a tanár—diák kapcsolat mintha lezserebb, közvetlenebb és tartalmasabb lenne közöttük. És egymáshoz való kapcsolatuk is valami természetes, bensőséges pajtási vagy baráti jóviszonyt tükröz. Senki nem ordítozott, normális hangon társalogtak egymással. Évődtek, labdáztak, fociztak stb. ugyanúgy mint általában a normális neveltetésű fiatalok. Ami viszont feltűnt: egy hét alatt sehol durva hangnemet, ocsmány kifejezést (ami nálunk már-már kötőszó) nem hallottam; goromba magatartást egymással vagy pláne a lányokkal nem tapasztaltam. Sőt összebújó, utcán, tereken, tüntetőén csó- kolódzó párokat se láttam, de lehet, hogy ez véletlen. Nem tudom .. . Ami viszont nagyon meglepett: a lányok festik magukat. Olyan „tinik" is, akiknek erre végképp semmi okuk nem lenne. Nyilván ez volt a tavaszi divathullám, amit érezhetően első kézből követnek. Lezseren, tarkán öltözködnek, viszont nem láttam egyetlen egy fiatalt sem ápolatlanul, kócosán, „tó- pisán” vagy koszos, rojtosszélű farmerban. „Nettek”, adnak magukra . . . A firenzei idegenforgalmi szakközépiskola mintegy 15-20 diáklánya kísért bennünket, szakszerűen bemutatva a várost, a tájat. Feltűnt közöttük egy nagyon szép arcú és feltűnően értelmes, intelligens kislány. Mint kiderült, csupán barátnők: Daniela már I. éves joghallgató. A pisai kirándulás napján a busz hátuljában ült az olasz lányok közt. Pergő nyelven mesélt sok mindenről, ahogy kivettem, egyetemi élményeiről. Azután dalolni kezdett, majd együtt énekeltek: olasz népdalokat s számomra ismeretlen indulószerű dalokat. Egyszer csak elkezdte énekelni a nálunk is ismert Katyusát - olaszul. Legalább 10-15 versszakát végig, ennyi talán az eredetiben sincs. Azután előre húzódott és elmondta, nagyon szeretne beszélgetni valakikkel — magyar fiatalokról. Örökvi- dám arca elkomolyodott és kérdezett, kérdezett, kérdezett. Főleg a magyar ifjúsági mozgalom politikai funkciója, társadalmi szerepe, a magyar fiatalok kezdeményező készsége, lehetőségei érdekelték. A jó egyórás beszélgetés alatt csak egyszer mosolyodott el. Megkérdeztem, kitől tudja a Katyusát? — Hát a szüleimtől . . . — Az „Avanti popolo"-1 ismeri-e? — Ó — hát minden tüntetésen azt énekeljük . .. nézett rám kedvesen és elnézően mosolyogva a naiv kérdésen. S hogy jobban megvilágítsa a helyzetet, sok jellemző mozzanatot elmesélt az életükből. Az olaszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai ideológiailag nem olyan jól képzettek mint nálunk ... — mondta. Ö a szülei révén ismeri a fontosabb marxista irodalmat. De nem egy közülük vallásos és jár a templomba. Ezt ők természetesnek veszik, ahogy az OKP- nek is vannak vallásos, idealista világnézetű tagjai. Sőt néha papok is ... Vagy szimpatizánsok. Ez mind nagyon fontos, szükséges a tömegdemonstrációkon, a szavazásoknál. Az OKP tekintélye széles körű, és a Kommunista Ifjúsági Szövetség mindenben támogatja. Sok a bajuk az újfasisztákkal, tele van velük az egyetem. A harc ott — valóban harc és gyakran nemcsak elvi síkon .. . Tolmácsunk, Éva tíz év körüli kisfia, Gábor, eleven, örökmozgó kis srác, ő már itt született Pratóban, Firenze mellett. Picit „á”-s akcentussal, de szépen, tisztán beszél magyarul is. Amíg anyukája dolgozott, ő sem tétlenkedett. Tolmácsolt a Baranya Táncegyüttes tagjai és az olasz lányok között. Nehezebb fogalmaknál előreszaladt a buszban: „Mámái Mit jelent: párt-fogolni? . . .” Kitűnően elboldogultak, sokat segített. Édesanyjától tudom, a múltkorában hozott egy dalt az iskolából, ott tanulta a többiektől. Amint lehetett, lefordíttattam vele, s megkértem, énekelje is el. Az „Avanti popolo" nótájára kb. így hangzott: „In piazza grande, gli tirano giu le .. Azaz hevenyészett fordítósban: „A fő téren, az elnyomók minden csontja/ összetörik, ha kivisszük őket/ s lehúzzuk a gatyájukat, s jól kiverjük a seggüket./ Ban-diera rossa la trium- fe-ra ...” — fújja lelkesen Gábor, és nem egészen érti, miért dőlök a falnak a nevetéstől, mikor ők halálosan komolyan éneklik ezt a dalt az újfasiszta kissrácoknak . .. Azt már említettem, mennyire spontán és mély barátság szövődött a Baranya Táncegyüttes és a firenzei technikum diákjai között. A lányok — meglepő módon gyakran együtt a szüleikkel - mindent elkövettek, hogy jól érezzük magunkat. (Ott nincs „szülői munkaközösség”, de a szülők és a diákok többnyire OKP-tagok kezdeményezésére telefonálnak egymásnak, ha valami kollektív szervezésű munka adódik; s ha szükséges, perceken belül ott vannak s felvállalják - együtt. Senki nem azt nézi, hogy a másik mit csinál, hanem azt, miben segíthetne, tehetne valamit . . .) Ez úton szeretnék köszönetét mondani nekik és diáklányaiknak, Danielának, Barbarának, Liánok, Serenának, Luciának, Cinziának, Lucynak, Ceilának, Deborahnak, Elenának, Rafael- lának és a többieknek s külön Fabrizio és Adua Ferruzi-nak, a Turismo Dopolavoro Ferroviario munkatársainak, akik a határig kísértek bennünket. Abban a hitben búcsúztunk, hogy hallunk még egymásról. Wallinger Endre Daniela és Éva, a tolmácsunk a pisai kiránduláson. Balatinácz Zsuzsa felvétele Vasutasok a gyermekeikért Pincéből játék-klub Legalább két óvodai csoportot és két iskolai osztályt lehetne összehozni a pécsi Mártírok úti MÁV-házakban lakó gyerekekből. A teljesen zárt ud- varú épületek legkisebbjei eddig is feltalálták magukat az 50x30 méternyi udvaron, ám most újabb játszóhelyet kaptak: a múlt héten avatták a Bunker-klubot, A lakások alatt kialakított klub valamikor légoltalmi pince volt, hosszú ideig kihasználatlanul, bezárva várt mostani sorsára, öt évvel ezelőtt egyszer már nekirugaszkodtak a helybeli fiatalok a kifestésének, azzal a céllal, hogy klubot csinálnak belőle, de ez az elképzelés különböző okok miatt meghiúsult. Tavaly ismét nekibuzdultak. Jó patrónusok- ra leltek a lakóbizottságban és a MÁV Pécsi Igazgatósága számviteli főnökségének Leöwey Klára KISZ alapszervezetében, akik az erejüket meghaladó munkák elvégzésére a gazdasági vezetéstől kértek támogatást Az épület- és hidfenntar- tó főnökség l-es számú építés- vezetősége rövid idő alatt szépen rendbetette a pincét. A szakszervezet 4000 forintot adott nekik felszerelés vásárlására. A 80 négyzetméter alapterületű pincét szalagfüggönyökkel osztották négy helyiségre. A játékokat — asztali foci, sakk, dominó, rexasztal, lengő teke — a gyerekekkel együtt vásárolták. A házgondnokság segítségével tíz széket és két asztalt is szereztek a klubba. — Ez csak az ideiglenes berendezés — mondja Katos János, a számviteli főnökség dolgozója, lakóbizottsági tag. — Majd szép sorjában gyarapítjuk, szépítjük. Az volt a célunk, hogy újabb lehetőség teremtődjön a közös játékra, beszélgetésre, szórakozásra. Mert a klubban nemcsak gyerekek, felnőttek is megfordulnak. De nekik is tilos itt a cigrettázás, szeszes ital fogyasztás. Minden héten délután öttől nyolcig tart nyitva a klub. — A múlt hét végén, az átadás napján gyermekdélutánt rendeztünk — folytatja Kelle Zita, a Leöwey Klára KISZ alapszervezet titkára, aki szintén a Mártírok útja 42-es számú épületben lakik. — Korcsoportonként ügyességi versenyeket rendeztünk a gyerekeknek. Volt lepényevés, lufiszúrás, székfoglaló, rajzverseny, zsákbanfutás, labdavezetés kézzel-lábbal, székek között. De nem a május végi gyereknap volt az első közös gyermek—felnőtt akció a MÁV bérházak udvarán. Tavaly jégpályát csináltak, tavasszal együtt fásítottak, padokat, hintákat festettek. A hintáik egy részét az igazgatóság Kvell János vezette Régi forrás szocialista brigád tagjai készítették nekik. T. É. PÉCSI 0IÍKUP0K A Glosszátor a PTE KISZ-bizottságának közéleti és kulturális lapja, 1967-től, az egyetem fennállásának 600. évfordulójának évétől jelenik meg. Nevét a bolognai egyetem XI. századi jogprofesszoraitól kapta, akik a jusztiniánuszi törvénykönyveket tanították, saját magyarázataikkal kiegészítve. (Glossza gör. magyarázat.) Az Oktatásügyi Minisztérium engedélye alapján 500 példányban jelenik meg. Évente 6 szám kerül ki a nyomdából. A hatból kettő különkiadás az őszi gólyabálra, illetve a farsangi jogászbálra. Utóbbinak hagyományosan „Diliflepni” — a címe. A két báliszám szöveges-rajzos vicclapnak készül, bár ezt a jellegét olvasói néha kétségbevonják. A Glosszátor, feladatának megfelelően, izig-vérig diáklap: hallgatók írják, rajzolják, szerkesztik, de időnként oktatók tollából is jelennek meg írások. Kezdetben fő műfaja a megjelenő írásoknak a glossza volt, az Amanda Lear A „halálfejű hölgy" Salvador Dali modellje volt Régi babona: a 21-es nyerő szám. Ezt vallhatja Amanda Lear is, a legérdekesebb és' legmélyebb hangú diszkókirálynő, akit csak a könnyűzene csillogó hullámai valaha is a világhír partjára vetettek. Huszonegyedik születésnapján vonult be, no egyelőre nem a könnyűzene lázas sietséggel íródó krónikájába, hanem — bármily furcsának tűnik is — a művészettörténetbe. Akkoriban, 1966-ban Amanda Lear egyike volt a nem túlságosan ismert manökeneknek, fotómodelleknek, akik Párizs és London képes magazinjaitól remélik a világhírt. S noha Amanda már többször is nyilatkozott arról, hogy jobban szereti Vivaldit és Wagnert, mint a popzenét, huszonegyedik születésnapját mégsem egy kamarazenekar koncertmesterével vagy egy Wagner-hőstenorral, hanem Brian Jonesszal, a Rolling Stones együttes azóta elhunyt gitárosával ünnepelte meg egy párizsi vendéglőben. Itt és ekkor fedezte fel Amandát a modern festészet legszínesebb egyénisége, Salvador Dali. Ismeretségük a híres festő furcsa bókjával kezdődött; ha ugyan hinni lehet a pletykának: „Hölgyem, önnek gyönyörű halálfeje van." Hát lehet ilyen bóknak ellenállni? Amanda elszegődött fes- tőmodellnek. A világhír azonban csak tíz évvel később köszöntött rá, amikor a diszkózene Travolta Szombat esti láz című filmje után valósággal iparrá lett, amelynek folyton új és új izgalmas, látványos modelleket kell a piacra dobni. Az egyik máig is talán legsikeresebb modell Amanda Lear lett. Nemcsak csontos, kissé férfias alkatával, „gyönyörű halálfejével”, hanem sajátos bariton hangszínével hamar meghódította a közönséget, amely nem tudta, hogy a szemének higgyen-e vagy a fülének. A gyanút persze mesterségesen táplálták. Maga Amanda hintette el a legendát, hogy tizenkét éves korában operálták át nővé. A legenda Kiszínezett, vadabb változatai éppenséggel azt találgatták, hogy fiú-e vagy lány a diszkókirálynő? Szárnyra kapott olyan pletyka is, hogy a hangja sem az igazi, hanem géphang. Mindebből látható, hogy a reklám- hadjárat sikeresen, s már szinte klasszikusnak számító módszerek szerint haladt: „mindegy, hogy mit írnak rólam (mármint az újságok), csak mindennap írjanak." Elvégre egy előnyös, jól időzített cáfolat is sajtószenzáció! Amikor eljött az ideje, Amanda Lear közjegyző előtt hitelesíttette a hangját, s férfimagazinokban megjelenő meztelen fényképeivel igazolta, hogy mégiscsak nő. Sőt hogy minden kétséget eloszlasson - ezt kívánta talán rajongóinak változékony hangulata — férjhez ment egy Alain-Philippe Mala- gnac nevű úrhoz, s néhány hónap múlva már az volt a sajtószenzáció, hogy Amanda gyermeket vár. Amanda Lear maholnap harmincöt éves, bármily kiábrándítónak tűnhet ez tizenéves rajongóinak. Mostanában kevésbé botrányos, inkább szakmai hírek érkeznek róla. Mint például az, hogy nemrégiben négy amerikai' táncossal és Johnny Halliday francia rocksztár zenekarával egy új show- músort állított össze, amelynek Zürichben, egy diszkópartin volt a bemutatója. Amanda most világ körüli turnéra indul új műsorával. D. I. Könyvmérleg Magyarországon 1979-ben 32 700 kiadvány — könyv, füzet, zenemű, térkép, jegyzet, különnyomat — jelent meg, 120 millió példányban. Minden negyedik könyv — ez derül ki a magyar könyvkiadás adatait feldolgozó, most közzétett összefoglalóból. összesen 8153 könyv hagyta el a nyomdákat, több mint 92,3 millió példányban. Az élen a szakkönyvek állnak, 43 százalékkal. A kiadott kötetek mintegy 16 százaléka tankönyv, csaknem ugyanannyi ismeret- terjesztő, 10,6 százaléka tudományos, 9 százaléka szépirodalmi, 4,6 százaléka ifjúsági és gyermekkötet volt. Az előző évhez viszonyítva minden csoportban - kivéve az ifjúsági és gyermekirodaimat — csökkent a kiadott művek száma. A Glosszátor utóbbi években azonban egyre több a novella és a vers. Az újság neve másik értelmében erre a műfaji sajátosságra is hivatott utalni. Az évek során sok olyan írás jelent meg, amely nagy vitát váltott ki, és hónapok múltán is érkeztek hozzászólások. 1974-ben a szerkesztőség irodalmi pályázatot írt ki próza és vers kategóriában. A pályázat anyagából és az addig megjelent írásokból szikár kötetre való válogatás készül, amely 1975-ben „Innen talán lehet” címmel jelent meg. Ez a kis könyv messzire elvitte a lap hírét, több egyetemi és főiskolai újsággal a kapcsolatok kiépítésének alapjául szolgált. Ezután néhány évig más intézmény hallgatóinak is jelentek meg itt írásai. Két éve egy elhibázott válogatás után olyan bírálat érte a szerkesztőséget, hogy „jó lenne, ha néha pécsiek is írhatnának lapunkba.” Ezzel a virágzó együttműködésnek végeszakadt. 1979-ben újabb pályázat meghirdetésére került sor. Huszonkét pályamunka érkezett be. A prózai anyagot Czakó Gábor író, a verseket Papp István, a Jelenkor munkatársa bírálta el. Most folyik a válogatás egy, az 1975. évihez hasonló antológia céljából, amelyet 1981-re szeretnénk megjelentetni. Az egykori munkatársak közül az egyetem elvégzése után jó néhányon újságíróként kamatoztatták az egyetemi évek alatt megszerzett íráskészségüket: többek között a Népszava, a Nők Lapja, a Jelenkor munkatársai lettek. (A megyei lapokat nem érdemes felsorolni, hiszen majd mindet említenünk kellene.) Egy volt munkatársunk a Kossuth Könyvkiadó szerkesztője, egy pedig a Kecskeméti Katona József Színház művészeti titkára lett. Egy volt szerkesztőségi tagnak ma már rendszeresen jelennek meg versei, s reméljük nem ő lesz az egyetlen, akinek a neve országosan is ismertté válik. Bay Endre a Glosszátor főszerkesztője
