Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-04 / 121. szám
1980. május 4., vasárnap Dunántúlt napló 3 Miért nem lesz Pécs-Arezzo?... Fejlődés, kihagyott lehetőségekkel Utóhang a pécsi kamara- körus-fesztiuölhoz Kóru sím ű veiktől zengett 'három napig a pécsi Liszt Ferenc Hangversenyterem. A IX. országos kamarakórus- fesztiváil 'koncertjein, mint ina. pii tudósításainkban is jeleztük, 12 hazai és 4 külföldi kamaraegyüttes lépett a pódiumra. Sok szép zenei élményt és sok hasznos tapasztalatot hozott a kétévenkénti fesztivál idei rendezvénysorozata is. Közülük, úgy gondolom, a legfontosabb annak a tudata, előadók és hallgatóság száimóra egyaránt, hogy ott és addig nincs nagy baj, amíg a kórusok (népek) ilyen tárt szíwél és ilyen őszinte hittel énekelnék — egymásnak. A pécsi kamara- kórus-fesztivál az idei évben is a népék barátságának és egymás tiszteletének, megbecsülésének szellemében 'hang. zott él, a helsinki záróokmány egyik legfontosabb gondolatának megvalósított eseményeként. Megnyugtató összkép Az összkép, a koncertek művészi nívója — úgy írtuk korábban - megnyugtató. Ezen azt értem, hogy miután 'itt o kamarakórusok legjobb, jai találkoznak, a meghívás, egyiben a produkciók előadása eleve föltételez egyfajta magasabb színvonalat. Következésül a fejlődés árnyalatokban, tartalmi vagy formai törekvésekben mutatható ki. Kiugró előrelépés valamelyik kórusnál előfordul, de ritka. Altatóiban véve a ikórusök többsége megbízható, jó színvonalon szerepelt, Néhá- nyutk, mint a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa, a szombathelyi Jeunesses; az Országos Széchényi Könyvtár Kamarakórusa; a pesterzsébeti Csili, a székesfehérvári Valán női kara egy-egy szempontból kiteljesedett vagy a vártnál is jóbbat nyújtott. Kiugró szakmai és közönségsikert aratott megérdemelten az OKISZ Monteverdi Kama- rakórusa, amikor a művészi átélésnek valami egészen kivételes hőfokán tolmácsolták műsorukat. Az EDOSZ Szilá- lágyi Erzsébet Kamarakórusa és a Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusa o sok éve megszökött és várt rendkívüli élményt nyújtotta műsorával. Akadt persze ezúttal is olyan együttes, amelyik nem tudott felnőni a fesztivál általános színvonalához. A háromtagú zsűri csupán eszmei szerepet kapott ezen a fesztiválon (illetve négy kő. rus minősítésre jelentkezett, róluk döntött). A fesztivál vége felé alkalmam volt beszélgetni a zsűri egyik tagjával, Makiári Józseffel a Ze- művészeti Főiskola tanárával, a KórusOk Országos Tanácsa elnökével. Elmondta: változatlanul nagyon értékes, hasznos rendelvénye a kórusmozgalomnak a pécsi fesztivál. Fő értékei: áttékintést ad a kamarakórusok legjobbjainak fejlődési irányairól; magas színvonalon táír fél, mutat be elfeledett vagy ed. dig egyáltalán nem ismert kórusművéket, mint ipi. a Széchényi Könyvtár együttese, amely áldozatos munkával felvállalta középkori kéziratos magyar vokális zenéi anyagok előadását - amiben végtére is nagyon nem vagyunk gazdagok .. . Több új magyar kórusmű is ezen a fórumon hangzik el először. Ugyanakkor mindig töláíko- zunk valamilyen új színfolttal is. A vendéglátó (Nevelőik Háza Kom ara kórusa) együttes hagyományos nyitó koncertjén következetesen az el. hanyagoltöbb területeikre irányítja a figyelmet. Ezúttal például néhány kordbeli hangszerrel együtt szólaltattak meg régi kóruszenét. A résztvevőket kétségeleniül jobban is meg lehetne szűrni, tehát gyengébb együttes ne „lógjon ki" a sorból, és az is fontos, hogy egy-egy kamarakórus ne próbálkozzék ncgykórusakra jellemző hangzásképeket felidézni. A ka- mairakórus-énéklés a 'bensőséges, könnyed, hajlékony zenélés eszköze, ez a természetéből adódik. Arra a kérdésemre, nem lenne-e helyes, ha valamilyen díjakat is kiosztanának, tehát e fesztivál a verseny légkörét is feltételezné, Makiári tanár úr azt válaszolta, hogy ő eleve versenyellenes. Ez nagyon sók keserűséget is előidézhet, Pécs maradjon meg az oldöt. tabb légkörű fölszabadult muzsikálás mellett. Ellenben azon valóban érdemes elgondolkodni, mennyiben emelhetné a fesztivál rangját és értékét, ha pl. ikarnagyi, előadásbeli vagy más kimagasló művészi értékekért fesz. tiváldíjakat adnánk ki. Messzemenően egyetértünk ezzel, alátámasztva néhány észrevételünkkel, javaslatunkkal. Most is volt néhány együttes (az elején említettem is), amelyik pl. „A legjobb karnagyi munkáért"; ,,A legátéltebb előadásért"; „Új (feltárt) kórusművekért"; ,,A legszebb kórushangzásért"; ,,Kortárs művekért" stb. az idén is megérdemelt volna valamilyen díjat. Hiszen ezek a kórusok ezen' a színvonalon bármelyik európai versenyfesztiválon szinte biztosan elhoznák valamelyik első díjat!... S ha már itt tartunk, fölvetjük ismét - a1 mozgalom egyik régi problémáját. Pécs ismereteink szerint az egyetlen kamarakórus-feszti- vál színhely földrésZünlkön. De ma is, bár külföldieket is meghívnak rá, országos jellegű. Nem nemzetközi. Nemzetközivé nyilvánítása valahol ,,fönt” makacsul elakad. Észszerűden és felelőtlen pazarlás ez hosszabb ideje. Meglevő szellemi kincsekkel, mű. vészi értékékkel. A kamnara- kórus-mozgalmat — nem jelentéktelen kisugárzással határainkon túlra — Pécs bontakoztatta ki másfél évtizeden át. Ezen a mostani színvonalon tekintélyes európai figyelmet .kelthetne. Előlbb- utóbb valamelyik ország, ahol .nagyobb a kezdeménye, ző akarat és kisebb a bürokrácia, meg fogja valósítani a kaimairökórusök európai fesztiválját Gálaest a közönségnek Von még egy kihagyott lehetőség. Ha a fesztivál egy nappal korábban kezdődne, több idő jutna mindenre, így — bár több koncert, helyesen, másutt is elhangzott, mégis — a közönség jelentékeny része „úgyse férek be” alapon kiszorult. Javasoljuk: legyen o zárókoncert gálaest: csak a közönségnek, fölemelt helyáraikkal, helyre szó. ló jegyekkel. Ez esetben másnap, vasárnap délelőtt pl. egy öttagú tekintélyes nemzetközi zsűri véleményét a karnagyok meghallgathatnák. Ez most elmaradt, pedig a kórusmozgalom fejlődését illetően nem szabadna lemondani róla. ~ Wallinger Endre Veszélyes játékok FILMJEGYZET A Pál utcai fiúk, Tom Sawyer kalandjai és a Timur és csapata kaland-ötvözetéből gyúrt filmet Fejér Tamás, amikor Rolf Richter és Janikovszky Éva forgatókönyve segítségével feldolgozta Balázs Béla Heinrich, beginnt den Kampf című ifjúsági regényét. Olyan ez a film, mintha az előbb fölsorolt történeteket egy közepes úttörő színjátszó csoport adná elő. Hogy Balázs Bélából mi maradt meg a vásznon, még talányosabb kérdés. A harmincas évek közepén járunk, az egyre inkább fasizó- lódó Németországban. A bérház örökké hangos udvarán lejátszódik mindaz, ami odakint is foglalkoztatja az embereket: politikai harc, tüntetések, masí- rozások, jelszó-párbaj stb. Gyerekek alakítanak csoportokat, csak éppen nem a grundért, „az édes grundért” harcolnak, hanem. .. miért is? Bármenynyire a szánkba rágja is a rendező, nehéz kimondani: ugyanazokért az eszmékért, amelyekért a főszereplő, a kis Péter (Dirk Schönberger) apja harcol. Klamm (Günter Sonneson) ugyanis oz illegális kommunista párt tagja, s hamarosan Hitler fogházainak vendégszeretetét élvezi. Az anya dolgozik, Péter egész napokra egyedül marad. így történik meg hogy elbujtat egy röpcédulát osztogató fiatalembert, akit üldöz a rendőrség. A fiatalember megmenekül, de a harcban a rendőrök lelövik Péter kqtyáját. A csapathoz tartozó fiúk elhatározzák, hogy hőshöz méltó végtisztességet adnak az állatnak. Egy erdőben temetik el, de a ceremóniát megzavarják a Hitler-jugendek. Ők győznek, a fiúknak menekülniük kell. Péter haza nem mehet, figyelik a lakásukat. Segít azonban a nemzetközi szolidaritás: hamarosan a határon túl, egy lengyel család fogadja be a kisfiút. Hogy miért nehéz elhinni ezt a történetet? Mert megfilmesítették. Úgy, ahogy magyar— NDK koprodukcióban a vágóasztalról lekerült, s ahogy a mozik délutáni előadásain vetítik. Veszélyes játék ez is. Akkor, amikor a filmművészet — o magyar is — olyan magaslatokra jutott el a színészvezetésben, az amatőrökkel való együttdolgozásban, az operatőri és rendezői munkában, több mint elszomorítónak tarthatjuk Film... Film... Film... Film... Államérdek A világ'ban a fegyverkezésre fordított összeg megegyezik a harmadik világ összes országának összjövedelmével. Csak az afrikai kontinensen több hadászati eszköz található jelenleg, mint az egész világban a második világháború végén. Fran- aiaország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportáló országa, ahol a hadászati ipar 270 000 embert foglalkoztat, vagyis ugyanannyit, mint a vasúttársaság. A hetvenedik évéhez közeledő André Cayatte rendező erről a témáról készített érdekfeszítő, izgalmas filmet, olyan híres színészek felvonultatásával, mint Monica Vitti, Francois Pé- rier, Jean Yanne, Michel Bouquet és Jean-Claude Bouillon. A fegyverexportot már nem egyes tőkés érdekeltségek bonyolítják, hanem maga az állam. Képviselője, aki az ügyeket intézi, vagyis a jól szervezett apparátust vezényli, elsimítja a kellemetlen akciók következményeit, esetenként megszervezi bizonyos veszélyes em. berek kivonását a forgalomból, egy hidegen számító, okos, cinikus Jean-Philippe Leroi. Martot professzor a pacifista szervezet egyik vezetője, olyan dokumentumok birtokában van, melyek veszélyesek lehetnek, ha nyilvánosságra hozza őket. Ebből kiderülne, hogy olasz közreműködéssel Zaire részére szállítanak, annak a Zairenak, mellyel szemben álló országot is korábban francia fegyverekkel láttak el. Természetesen a professzort baleset éri, de még idejében át tudja adni a bizonyítékokat régi barátjának Angélának. Angéla tovább akar harcolni, de minden eszközt felhasználnak ellene, míg végül egy rádióközleményben elhangzik, hogy Ravelli biológusnő öngyilkos lett. Földi űrutazás Peter Hyams színes, magyarul beszélő amerikai filmje egy az űrutazással foglalkozó akcióval kapcsolatos visszaéléseket vette filmre. A Marsra tervezett utazásról kiderül, hogy a berendezések nem elég megfelelőek, de mégis indítani akarják az űrhajót, ami az asztronauták biztos halálával végződne. Nagy titokban folynak az előkészületek egy elhagyott repülőtéren, nagy biztonsági apparátussal. Egyik technikusnak azonban feltűnnek bizonyos dolgok, amit elmond újságíró barátjának Is. Az asztronauták is megsejtik veszélyes helyzetüket és menekülnek egy lopott repülőgépen, de egy sivatag felett elfogy az üzemanyag, üldözőik már a nyomukban vannak. Szerencsére az újságíró, aki egy mezőgazdasági repülővel megy keresésükre, egyikőjüket megmenti, így fény derül a nagy csalásra. A főszerepben: James Brolin, Elliot Gould, Brenda Vaccaro Államérdek. Színes, szinkronizált francia—olasz film és Telly Savalas, akit Kodjak gyár játékfilmszemle közönsége szerepében ismert és szeretett már látta, s nagy sikerre szá- meg a közönség. A filmet a ma- mníthat. Sorokban ÚJ KÖNYVEK: Saul Bellow: Napjaid gyümölcse. (ra-re) — Az égigérő paszuly. Kifestő — Fajth Tibor: Svájc. Nagy útikönyv — Halm Ginott: Szülők és gyermekek — Horváth Árpád: A megkésett világhír — (Húsz dráma 1945— 1975) — Nyikolaj Jevdokimov: Kálvária tér. (ra-re) — Kása László—Szemerkényi Ágnes: Apáról fiúra — Pollák László: Autóka rosszért ók javítása Suzanne, Prou: A sürgöny, (rare) — Seneca: —Vigasztalások. Erkölcsi levelek — Szerb Antal: Utas és holdvilág. Makláry Zoltán utolsó szerepe Megint egy új sorozat! Július végéig állandó kedd esti vendégünk a képernyőn Anna Karenina, azaz Nicola Pagett, akitől még csak a minap vettünk búcsút a Napoleon-sorozatban. Az angol tévéfilmsorozat szinte valamennyi szereplőjét jól ismerjük egyébként, különböző, korábbi sorozatokból. E hosszú hét (valamennyi napon lesz tévéadás) műsorai közül szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a vasárnap sugárzásra kerülő „Ússzatok, halacskák!” című magyar tévéfilmet. A lírai történet főszereplője egy 80 éves öregember, aki megszökik a szociális otthonból. Makláry Zoltán utolsó alakítása ez a szerep. A politika iránt érdeklődők számára alighanem izgalmas lesz a Nemzetközi Stúdió csütörtöki adása. Amikor Chrudinák Alajos, a műsor szerkesztője meghívta a stúdióba a Pravda, Le Monde, a varsói katolikus Slowa Powszechne és a The New York Times szerkesztőit, akkor még csak terv volt az amerikaiak fegyveres túsz- kiszabadítási akciója. Alighanem e fegyveres akció és ennek következményei lesznek a legfőbb témái a kitűnő külpolitikai vitaműsornak. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója nemzetiségi krónikával a Nas Ekrannal jelentkezik szerdán 19.05 órakor a 2. programban. A 25 perces riportműsor megemlékezik a katymári bunyeváckör 10 éves jubileumáról és bemutatja az országnak a Pécsi Tanárképző Főiskolán működő Baranya tánc- együttes munkáját a gyűjtéstől a táncházig. az ilyen gyengén megcsinált filmeket. A gyerekek felnőtte- sen alakítanak, tőlük teljesen idegen szovakat és gesztusokat használnak. A párbeszédek erőltetettek, didaktikusak. Jellemzőül csak két szemelvény: „Ki volt ez a bácsi?” „Nézd kérlek, egy spicli .. .” Vagy: „Bocsánat, erről értesítenem kell a papát..." — mondja az egyik tízéves a másiknak. Nem hiszem, hogy egy ifjúsági filmnek feltétlenül sematikusnak és leegyszerűsítettnek kell lennie, hogy még a legbutább gyerek számára is világos legyen a végkövetkeztetés: ez itt fehér, ez pedig fekete. Az imitált verekedések, a fekete nyokken- dősök túljátszott handabandá- zásai, az iskolai olvasmány-hősökhöz hasonlító felnőtt szereplők aligha segítik elő, hogy okár a magyar, akár az NDK- beli fiatalok jobban megismerjék ezt a nem túl dicsőséges korszakot. H. J. Rock-koncert Dinamit - töltet nélkül „Dinamit a vérem” harsogta a rekedtes férfihang és nem éreztem semmit. Csak a fülem cimpái rez- dültek gyakran a hamis hangok hallatán, amelyek egy jól felerősített sercegő lemezjátszó hangszín nélküli bömbölését juttatták folyton eszembe. Persze próbáltam elhessegetni ezt az érzést. A „Senki sem szól hozzám”, aztán a „Mi az az érzés” kezdetű dal már-már meghatott, és kezdtem azt hinni, hogy a primitív hangzás monotóniája csupán álca, amely magában hordoz valami félelmetes feszültséget a későbbi robbanáshoz. De nem robbant semmi. Azaz mégis. Énbennem. Mert amikor a nyilvánosság előtt megköszönték (nagyon szépen) a Hanglemezgyártó Vállalatnak és a srácoknak (vagyis a nagyérdemű közönségnek) a sok szíves segítséget azért, hogy első lemezük megjelenhetett, ismét sercegni kezdett ,a lemezem. Be kell vallanom, igazságtalanul. A következő nóta, amelyben tiszta harmóniák fölött végre szépívű dallamok jelentek meg kiérdemelt tetszést aratva, éppen „Az igazságról” szólt. Az instrumentális zenét a basszus, az orgona és a dob képviselte egy számmal. Ebben voltak ötletek. Igaz, nem zeneiek, hanem inkább technikaiak, de voltak. Később minden hangszer szólózott, megmutatta önmagát. S ez feldobta a hangulatot. Az effektusok külön reflektorfényt kaptak. „Engem ne sajnáljatok” — szólt ismét a férfihang a tizenévesek táborához. Aztán „A munkásokról” énekelt. Ekkor kezdett újból sercegni a lemezem. No nem a zene, hanem a „megszakadhatsz a pénzedért” refrén hallatán. De megbékéltem hamar, mert az igazi sikerszámok még ezután következtek: „Neked adnám a világot, nyújtsd kezed". Nem nyújtottam, bár tetszett a szám. Csak a tizenévesek. Ök nyújtották. Fel a magasba. Fütyülve, üvöltözve. Aztán a „Minden éjjel” első akkordjainál a színpadhoz tódulva, inkább feltűnésből, mint őszintén arénázva. Mert ha visszagondolunk a pécsi sportcsarnokban rendezett szokatlanul rövid, mindössze egy óra tíz percig tartó Dinamit rock-koncert valameny- nyiünkben csalódást keltett. Bornemissza Géza
