Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-20 / 108. szám
DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA 1980. ÁPRILIS 20. Lenin nyomában Vendégségben lljicsnél (2.) A Központi Lenin Múzeum előcsarnokában (Fotó: A szerző felvétele — KS) Kazányban, Kujbisevben, Raz- livban, Leninoban, Susenszko- jéban. a leningrádi Szmolnijban és a Vörös téri Lenin-mauzóle- umban se szeri, se száma a látogatóknak. Gorkijban évente 300 ezer látogató fordul meg Lenin szülővárosában, Ulja- novszkban pedig ez év januárjában jegyezték be a tízmilliomodik nevet a múzeumok vendégkönyvébe. Belföldi kirándu. lók, turisták számos országból, érdeklődök, Lenin életével ismerkedők sokasága. De bármilyen sokan toporognak is a Le- nin-emlékhelyeknél, a világtörténelem nagy alakjának meg- idézése mindenütt csöndet, tiszteletet, elmélyülést parancsol. Épp ezért lepődtünk meg a nagy nyüzsgés, zsibongás és kavargás láttán, ami a Központi Lenin Múzeumban fogad ben. nünket. A moszkvai Forradalom terén álló hatalmas épület elő. csarnokában mintha ezer úttörő lenne: piros nyakkendők, hófehér ingek villognak, virágcsok. rok tarka színfoltjai mozognak ide-oda a kisiskolások kezében. NDK-beli kollégám, a Neues Deutschland szerkesztőségében dolgozó Bernd Grabowski épp az imént említette, hogy Lenin szerepét, történelmi jelentőségét világosan látjuk, de sok ár. nyalatta! egészítené ki a róla alkotható képet az, ha megtud, nánk, milyenek voltak a hétköznapjai, melyek a kedvtelései, hogyan viselte a betegségeket, milyen volt a családja körében. Nos, az 1936-ban alapított Központi Lenin Múzeum 34 tér. mének 12 és fél ezer kiállítási tárgya kielégíti az ilyen irányú érdeklődést, sőt válaszol arra a kérdésre is, amit a bolgár Ilia Pehlivanov, a szófiai Anteni munkatársa tudakolt: miből táp. lálkozik a szovjet ember ki- apaszthatatlan hagyománytisztelete? A válasz — bármily furán hangzik is: a hagyományból. Abból a szokásból például, hogy a kisiskolásokkal már a tanulóévek kezdetén megismertetik Vlagyimir lljics munkásságát. Megértik-e a bonyolult történelmi folyamatokat ezek az apróságok? Pillanatnyi kételyünk már Uljanovszkban eloszlott, ahol Lenin egykori iskolájában az intézmény mostani hatodikos tanulója, Dina Zajcet- dinova vezette végig csoportunkat az épületben, megmutatva, hol ült, melyik teremben érettségizett Vlagyimir lljics Uljanov, „a kis Vologya”. És hogy nem előre megtanult szöveggel kápráztatott el bennünket, arról akkor győződtünk meg, amikor tapasztalt idegenvezetőnket is meg- izzasztó kérdéseket tettünk fel neki Lenin későbbi életútjóval, munkásságával kapcsolatban. Dina jelesre vizsgázott — nemcsak a maga, hanem korosztálya képviseletében is. És most — íme a hagyománytisztelet újabb forrása, bi. zonyítéka — a Központi Lenin Múzeum egyik nagytermében ismét gyerekek vizsgáznak. Mintha nem is kiállításon, hanem valamely szellemi vetélkedőn lennénk: kérdések, válaszok röpködnek Leninről, kommentárok füzetnek az egyes tablókhoz, majd fölzeng az őrs indulója és virágcsokrok kerülnek a Lénin-szobor talapzatára. „Vendégségben lljicsnél" — így hívják ezt a rendezvényt, amely a mi úttörőavatásunkra emlékeztet. Csakhogy a Szovjetunióban sajátos próbatétel előzi meg. Miután az úttörőegyenruhába öltözött pionírok bizonyítják, hogy őrsük méltó Lenin nevéhez, veterán kommunisták, a Nagy Honvédő Háború hősei kötik fel nekik a vörös nyakkendőt. Emlékezetes pillanat, nemcsak a gyerekek, de még a múzeumlátogatók szórná, ra is. Évente másfél millióan fordulnak meg itt — köztük 60— 70 ezer úttörő és 120 ország több mint 200 ezer állampolgára. Aki teheti, többször is felkeresi a moszkvai városközpont jellegzetes épületét, hogy rész. létenként ismerkedjen meg a hatalmas kiállítási anyaggal. Mert „vendégségben lljics- nél" van mit számba venni. Több mint negyvenezer negatívról készült kópia, eredeti Lenin, kéziratok, dokumentumok a szimbirszki szülőház makettje, filmkockák, kéziratok, képzőművészeti alkotások, Lenin műveinek első kiadásai és fordítások a világ 126 nyelvén. Hallható a hangja, látható a kabát, ame. lyet akkor viselt, amikor merényletet követtek el mellette. Itt a nyomdagép, amelyen az Iszkra első példányát nyomták, előtte egy muzeológus népes csoportnak — láthatólag a Szovjetunió valamelyik kauká- zusontúli köztársaságából érke. zőknek — magyaráz. Néhány szó megüti a fülem: „Az idő múlása nem távolítja el' tőlünk, hanem egyre közelebb hozza hozzánk Lenint, és ez alighanem így lesz mindig . . — Leninnel kapcsolatban egyre inkább az a törekvésünk — mondja Olga Krivoseina, aki 11 éve igazgatja a múzeumot —, hogy napjaink életét és a lenini tervek, jóslatok megvalósulását is bemutassuk. Az intézmény egyre inkább közművelődési feladatokat is ellát, ezért az az elevenség, mozgalmasság, amin eleinte meglepődtek. Tudományos konferenciákat szervezünk, országjáró vándorkiállításokat és filmvetítéssel egybekötött előadássorozatokat indítunk útnak. Ezt a törekvésünket erősíti az úttörőkkel való kapcsolattartós is. Akik itt kötik fel a vörös nyakkendőt, ízelítőt kapnak a mozgalmi életből, or. szágunk életéből, történelmi múltunkból — tehát a rájuk vá. ró feladatokból is. Egy nap Leninnél elnevezéssel kirándulásokat szervezünk. Kolhozparasztok munkáskollektívák, vállalati szocialista brigádok kerekednek föl, hogy végigjárják az emlék, helyeket. Egy napra Lenin nyomába szegődnek: útjuk a Vörös tér mauzóleumától hozzánk, majd Gorkijba vezet, ahol Lenin utolsó éveit töltötte. Múzeumi közművelődés, hagyományápolás és hazafias ne. velés hármas határkövénél időzve azt is megtudtuk, hogy a Központi Lenin Múzeum a 110. évfordulóra felújította, kicserélte, újabb dokumentumokkal frissítette föl a 36 szovjet város, ban lévő kihelyezett tagozatának kiállítását, és hasonló segítséget nyújtott a Szovjetunió határain túl lévő 18 Lenin-mú- zeumnak is. Taskenttől Lvovon és Ufón át Susenszkojéig, Londontól Tamperén át Jemenig mindenütt él Lenin szelleme. Olga Krivoseina asztalán kis Lenin-mellszobor — egy fiatal mozambiki szobrászművész aján. déko. Egyike ez az évente ide érkező több mint háromezer küldeménynek, amelyek a Lenin iránt világszerte megnyilvánuló tiszteletet jelzik. Juhani Nagy János (Következik: 3. Filmszalagon és színpadon) A munka és annak értelme E lémegyek. Nehezen kapaszkodik fel a második emeletre, a szobából hallom beteg tüdejének sikolyát. Negyvenöt éves. Szeretném, ha lélegzethez jutna, ő azonbon nem akar pihenni: mikor mondjátok meg végre Carternek, hogy ne ugráljon! Hirtelenében nem is tudom mire gondol, aztán kiderül: azt hiszi, hogy módom van durva hangon kérdőre vonni az Egyesült Államok elnökét, miért akarja tönkretenni a moszkvai olimpiát, miért akadályozza a gazdasági kapcsolatokat, egyáltalán honnan veszi a bátorságot az eddig szépen gyarapodó életünk megrontására. Felrémlenek a hajdani ‘ munkaversenyek, amikor nevét mindig magas százalékok fémjelezték, később amikor aknász volt és váltótársaival : versenyzett: melyikük műszakjában nagyobb a szállítás. Az i üzemi hangoshíradón naponta hallottam dicséretét.. . ! Szirénahangok kísértenek: legutóbb a televízióban a „Visszajelzés” című drámában a stúdióbeli kislány fél- | óránként olvasta be a 170 j százalékos munkasikereket, i amelyeknek köszönhetően ha- ! tóridő előtt átadják ugyan I az első termelővonalat, de | emiatt az egész beruházás * két esztendőt késik. Rég be- i zárták, feleslegesnek ítélték I az üzemet, ahol ez a beteg ! ember a munkában szerzett i dicsőséget dicsőségre hal- í mozva vesztette el egészsé- : gét. Persze értem, hogy a ; tennivógyás ugyanúgy dolgo- , zik benne, mint rég. Emlék- \ szem. hoay akkoriban szó sze- I rint hittük, hogy minden csil- * le szén úiabb csapás az im- j oerializmusra. S azt is elhit- ; tűk a szemináriumokon, hogy j a szocialista országok már • mindenben túlszárnyalják az ] Egyesült Államokat, legfel| iebb a marhahústermelés- » ben nem. hiszen ott az a sók I cowboy iszonyatos sok és I nagy állatcsordáikkal. Most | itt ül velem szemben, értet- í lenül kérdezi, hogy enged- I hetjük meg Carternek, a tő- | kés országoknak, hogy éle- j tünket rossz irányba befolyá- j solják, miért nem alkalma- J zunk mi is keményebb han- j got velük az újságban. Ami- I kor ő még a pártoktatást ve- j zette, amikor nap mint nap I legalább öt csillével többet í termelt, mint társai, mindent í világosan látott, a családnak I mindenre jutott, most minden j zavaros, nagyon meg kell I gondolni, mire költi a nyugdí- ! ját. Már-már azt gondolom, I felesleges időtöltés lenne életszínvonalunk alakulásának valóságos összetevőit elemezni, aligha lennék képes rövid idő alatt meggyőzni, hogy elsősorban rajtunk múlik, hogyan élünk, amikor váratlanul a pazarlásról kezd beszélni. Naponta látja, amint a szeméthordó autók oz üzemanyagot elfolyatva közlekednek, amikor olyankor is bekapcsolva hagyják a közvilágítást nappal is, amikor javítják a hálózatot. A megbotránkozásával ismét nem tudok mit kezdeni, miszerint nem szabadna, hogy a szülők gyerekeiknek kismotorokat vegyenek, szórakozásból pazarolják a drága benzint. Azzal viszont nem értek egyet, hogy nincsenek már nagy munkaversenyek, igazi jó munkások, ha valoki száz százalék körül teljesíti vállalását, mi már lelkendezünk, ha kommunista szombatot szerveznek, másról sem beszélnek, pedig régen nem volt ritka, hogy 35—40 műszakot is ledolgoztak egy hónap alatt... Próbálom megérteni, hiszen számára is az élet legfontosabb tartalmát a munka jelentette: megbecsülést, dicsőséget, fontosságot és a mostaninál sokkal nagyobb anyagi megbecsülést szerzett neki. Mindezt látszólag szinte egyszerre veszítette el. A jövőt még bizonytalanabbnak véli. Pataki Ferenc a „Társada- lomlélektan és társadalmi valóság” című könyvében pontosan megfogalmazza, hogy a munkatevékenység konkrét tartalma, az általa kínált társadalmi megbecsülés, a benne kitárulkozó társadalmi és szakmai fejlődés lehetőségei, a közvetlen környezet és természetesen az anyagi érdekeltség a szocializmus jövőképében mindenképpen a munkát teszi az első helyre. A gond azzal van, az érzelmek és az ész összhangja akkor bomlik meg, ha nagyon szűkké válik a lehetőség mezsgyéje a valóság és o szép álmok között. Talán régebben nem sikerült mindig olyan iövőképet megfogalmaznunk, amely teljesen összhanaban volt a valóságos létalapokkal. Olyan társadalom ugyanis nem létezik, amelyben mindig összhangot lehet teremteni minden ember anyagi és erkölcsi megbecsülésében, az egyéni törekvések és a közérdek között. Utalás volt erre a XII. pártkongresszus is, amikor a teljesítménybérezéssel kapcsolatban Kádár elvtárs megfogalmazta, hogy valószínűleg nem lesz össznépi egység, amikor valóban mindenkit munkája szerint fizetnek, s ez az életszínvonalban is nagy különbségeket okoz majd. Mindketten a munkáról, annak értelméről beszélünk, ő csalódottnak tűnik. Szerin- | te igenis életünk meghatározói, hogy a munkások normájukat sokszorosan túlteljesítsék, hogy gyermekeink képzeletében még csők meg se forduljanak olyan ábrándok, mint mondjuk egy kismotor. Meg kell mondanunk, rá kell ijesztenünk Carterre: hogy rövidesen az orrára koppin- tunk. Be kell szüntetnünk a nyugattal minden gazdasági kapcsolatot, minden bajunk ugyanis ebből származik. Valóban sok bajunk okozói, de ha ezeket mondanám el az elnöknek, bizonyára kevésbé fájna a feje, hosszú ideig ugyanis nem kellene attól tartania, hogy a szocialista gazdaság a tőkést mesz- sze meghaladó ütemben fejlődik hogy a szocialista életforma a fejlett kapitalista or- : szágokban rohamosan követendő életforma lesz. Nem hinném, hogy gyermekeinktől egyszeriben meg kellene tagadnunk mindent, amelyet az utóbbi években képesek voltunk megadni számukra. Azt sem hiszem, hogy jól átgondolt terveinket 170 százalékra kellene teljesíteni. Biztos vagyok azonban abban, hogy olyan minőségű termékeket kell a lehető leggazdaságosabban előállítanunk, amelyért akár az Egyesült Államokból is szívesen utaznak hozzánk vásárolni az üzletemberek. Abban hiszek igazán, hogy ha hazánkban elképzeléseinknek megfelelően, váavaink szerint olyan demokratikus légkört tudunk teremteni, omelyben az alkotó emberek munkájukban örömet, annak mértékének megfelelő megbecsülést is kapnak, ha majd mindent a tettek döntenek el, ha mindenki tisztában lesz azzal, hogy csak tettekkel lehet őzt a szocialista társadalmat megteremteni, amelyben nem csupán a bérek, az árak ilyen vagy olyan színvonala, hanem az élet teljesséae határozza meg. hogy többet képes nyújtani, mint bármely más társadalmi forma. B arátom nem hiszi, hogy igazam van, beteg tüdeje sípolva kapkod levegő után, a régi, az érthetőnek, egyszerűnek tűnőt sírja továbbra is vissza. Carter sem hinné el, hogy valóban ez az emberek vágya hazánkban és képesek leszünk ezek szerint élni. Nem baj, majd bizonyítjuk mindkettőjüknek... Lombosi Jenő Úrkúton, hazánk egyetlen mangánbányájában az idén százharmincötezer-ötszáz tonna nyersércet tér. melnek ki. Juni Lajos és Lukács Ferenc vájárok robbantáshoz készítik elő az ércfalat.
