Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-08 / 96. szám
Pham Van Dong Indiában Hivatalos, baráti látogatásra Pham Van Dong miniszterelnök vezetésével az indiai fővárosba érkezett a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányküldöttsége. Tagja a küldöttségnek Co Thac külügyminiszter és Le Khac külkereskedelmi miniszter. A magasrangú vietnami vendégeket az új-delhi repülőtéren Indira Gandhi indiai kormányfő, Haraszimha Rao külügyminiszter és más hivatalos személyiségek fogadták. A vietnami delegációt üdvözlő beszédében Indira Gandhi egyebek között a következőket mondotta: „Vietnam szava mély érzésekkel tölti el mindazokat, akik a szdbadságért harcolnak, akiket a bátorság hevít, akiknek sokat jelentenek a nemzeti érdekek.” Ho Si Minh elnök neve mindezen értékek szimbólumává válAz amerikai túszok mindaddig az iszlám diákok fogságában maradnak, amíg a leendő iráni parlament ném dönt sorsukról — mondta ki hétfőn a végső szót Khoméini ajatollah, az ország vallási vezetője egy nyilatkozatban, amelyet közölt a teheráni rádió. A nyilatkozat leszögezi, hogy Khomeini az iráni iszlám forradalom vezetője határozott álláspontja a túszokkal kapcsolatban nem változott. A túszok és a nagykövetség az iszlám diákok kezeiben maradnak addig, amíg nem alakul meg az iszlám parlament és a foglyok sorsáról nem döntenek a nemzet képviselői. A nyilatkozat hozzáteszi: több ízben közöltük, hogy a Az Egyesült Államok továbbra is támogatja a salvadori katonai-polgári juntát — közölték amerikai kormányhivotalnokok szombaton. Hozzátették: meggyőződésük, hogy a junta túléli azt a válságot, amelyet Romero érsek meggyilkolása és a temetésén elkövetett provokáció okozott. Az amerikai kormány 50 milA közép-afrikai Csád Köztársaságban a szembenálló felek újabb tűzszünetet kötöttek, ezúttal Eyadema tógái elnök közvetítésének eredményeképpen. Megfigyelők, sőt maguk a polgárháborúban egymás ellen küzdő csádi vezetők — Goukouni Oueddei államfő és Hissene Habré hadügyminiszter tozott — tette hozzá Indira Gandhi, majd Pham Van Dong. hoz intézett szavait így folytatta: „Nem csupán Ho Si Minh fegy- vertórsaként, hanem a szabadságharc veteránjaként, államférfiként, barátunkként üdvözöljük önt.” Az indiai kormányfő emlékeztetett arra, hogy India és Vietnam barátságának mély történelmi gyökerei vannak, s ez a barátság ebben az évszázadban az imperializmus elleni hosszú, közös harcban tovább fejlődött. Ihdira Gandhi beszélt arról is, hogy a két ország céljai hasonlóak, jóllehet különböző módon vívták ki függetlenségüket. A vietnami kormányfő hangsúlyozta: India a béke és a stabilitás tényezője Dél-Ázsiá- ban, s reményét fejezte ki, hogy India továbbra is hozzájárul a térség és az egész világ békéjének megszilárdításához. túszok egészsége jó és őrizetük helye minden szempontból megfelelő. ‘Illetékes tisztviselők engedélyével bárki személyesen ellenőrizheti ezt. Khorreini azután hozta döntését, hogy. találkozott Bani- szadr elnökkel és a kormány több miniszterével. A döntés gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy a 79 éves Khomeini megvétózta Baniszadr elnök javaslatát, amelynek értelmében a túszokat áthelyezték volna az országot irányító forradalmi tanács felügyelete alá. A Reuter idéz egy főpapot, aki szerint a hétfői nyilatkozat ellenére Khomeini nyitva hagyta a lehetőséget a forradalmi tanács előtt egy újabb döntés meghozatalára. lió dolláros segélyt és csaknem 6 millió dolláros katonai kölcsönt akar adni a salvadori juntának, de tervei egyelőre a törvényhozás ellenállásába ütköznek. A kongresszus 24 tagja szerdán írásban szólította fel Carter elnököt, hogy álljon el a segély tervétől, mert az „veszélyes, politikailag káros és erkölcstelen”. — is valószínűnek tartják, hogy ez a tűzszünet is éppúgy kérészéletű lesz, mint az utóbbi kél hétben kötött előző négy megállapodás. A főváros birtoklásáért zajló harcokban eddig nyolcszázan vesztették életüket. Legalább hétszázezer lakos menekül el a polgárháború elől a szomszédos Kamerunba. Hazaérkezett Gyenes András Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, aki részt vett a Dán Kommunista Párt XXVI. kongresszusán és átadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözletét, hétfőn visszaérkezett Budapestre. Újabb szovjet csapatkivonás az NDK-ból Újabb szovjet alakulatok indultak haza hétfőn a Német Demokratikus Köztársaságból. A lipcsei körzetben levő Oschatz városban ünnepélyesen búcsúztatták a németországi szovjet hadseregcsoportnak azokat a katonáit, akiket — a Leonyid Brezsnyev által bejelentett egyoldalú közép-európai szovjet csapatcsökkentés keretében — fegyverzetükkel együtt — kivonnak az NDK-ból. A szovjet csapatkivonások következő „fordulójára" április 16-án kerül sor. ♦ + KAIRÓD Szódat egyiptomi elnök Washingtonba utazott, hogy megvitassa Carter elnökkel a Camp David-i megállapodások végrehajtását, különös tekintettel arra, milyen lehetőségei vannak az úgynevezett palesztin önrendelkezésről Izraellel lolyó tárgyalások előre- lenditésének. + BERN: Nagyszabású embercsempészést leplezett le a hét végén a svájci rendőrség. Egy olasz lakókocsi ellenőrzésekor huszonhat indiai és egy pakisztáni személyt találtak a kocsiban. Az embercsempészbanda a hamis papírokkal ellátott külföldieket az NSZK-ba akarta illegálisan alacsony bérért munkához juttatni. A kocsi vezetőjét letartóztatták, a 27 külföldit pedig hazatolon- colják. ♦ Carter kiutasította az iráni diplomatákat Carter elnök hétfőn elrendel, te az Egyesült Államokban tartózkodó összes iráni diplomata kiutasítását — közölte egy magasrangú tisztségviselő az amerikai nemzetbiztonsági tanács hétfői ülését követően. Egy magát megnevezni nem óhajtó másik tisztségviselő szerint az intézkedésről még a nap folyamán tájékoztatják'Irán washingtoni nagykövetségét. Kreisky Jugoszláviába látogat Dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár kedden kormányküldöttségi élén háromnapos hivatalos látogatásra Jugoszláviába utazik. A kormányfőt a Szlovéniával határos Ka- rintia tartomány főnökén kívül öt gazdasági és pénzügyi szakember is elkíséri az utazásról, amiből arra lehet következtetni, hogy a tárgyalásokon jelentős helyet kapnak a gazdasági együttműködés kérdései is. ♦ + BELGRAD: A jugoszláviai Krusevac körzeti bírósága Szi- nisa Alekszics mozdonyvezetőt 20 évi, Jordan Glavcsics segéd-, mozdonyvezetőt pedig 12 évi börtönbüntetésre ítélte a szeptemberi szerbiai vasúti szerencsétlenség előidézése miatt. Kikapcsolták a mozdonyon azt a készüléket, amelynek meg kell akadályoznia, hogy a vezető elaludjon. Ezért aztán mindketten elaludtak a nyílt pályán és egy állomáson a tilos jelzés ellenére belerohantak egy másik vonatba. A szerencsétlenség következtében 62 ember meghalt, 106 pedig megsebesült. ■é TEL AVIV: Az izraeli hadsereg egy alakulata hétfőn délben megtámadta a Miszgab Am Kibucba behatolt palesztin fegyvereseket, megölte mind az öt támadót és kiszabadította a túszokat. Az izraeli hadsereg hivatalos szóvivője szerint a gerillatámadás során egy gyermek és egy felnőtt életét vesztette, négy gyerek és még egy felnőtt megsebesült. Az izraeli körzeti rendőrparancsnoksáq közleménye szerint a gerillák fogságából három felnőttet és egy gyereket szabadítottak ki. Az akció közben 11 izraeli katona megsebesült. ♦ NEW ORLEANS: Jimmy Carter és Ronald Reagan nyerték meg a szombati louisianai előválasztásokat, tovább növelve ezzel esélyüket arra, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson ők lesznek a demokrata, illetve a köztársasági párt hivatalos jelöltjei.-f TORINO: Húsvét vasárnap az olasz rendőrség Torino külterületén kiszabadított egy ötéves kisfiút, akit egy héttel ezelőtt raboltak el. A rendőrség egy ismeretlen telefonáló információja alapján megtalálta azt a rejtekhelyét, ahol a gyermeket két férfi és egy nő fogva tartotta. A három emberrablót, akik 40 millió líra válságdíjat követeltek a szülőktől, letartóztatták.-é PÁRIZS: Becsületrenddel tüntették ki Belmondo világhírű francia filmszínészt. A francia mozik számára legnagyobb kasszasikert jelentő filmsztár legutóbbi filmjét több mint egymillióan látták Párizsban. Khomeini nyilatkozata a tnsziigyben Washingtoni támogatás a SalvadorI Juntának Tűzszünet Csadban Baranya bemutatkozik Szeretettel várjuk önöket Schwerinben Beszélgetés Hans-Joachim Wandttal, a Schwerin megyei Pártbizottság titkárával Baranya NDK-beli testvér megyéje a Balti-tenger menti Schwerin megye. Küldöttségük a múlt héten Pécsett járt és részt vett a hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére rendezett díszünnepségen. A vendégeknek az MSZMP Baranya megyei Bizottságán Bocz József és dr. Dányi Pál titkárokkal alkalmuk nyílt áttekinteni a testvéri kapcsolatok eddigi eredményeit és jövőjét, ezen belül szó esett a Schwerinben rendezéndő baranyai kiállításról. Amint arról már hírt adtunk, június 6—15-e között a schwerini városi torna- csarnokban, Baranya bemutatkozik címmel harmincnégy vállalatunk és szövetkezetünk mutatja be termékeit, viszonozva ezzel a schweriniek tavalyi Pécsi Ipari Vásáron való szereplését. A termékkiállítással egyidőben a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya gyermekrajz- és fotókiállítást rendez a schwerini Szovjet Kultúra Házában. Milyen várakozással tekintenek Baranya bemutatkozása elé? Erről beszélgettünk Hans-Joachin Wandttal, a Schwerin megyei Pártbizottság titkárával, a küldöttség vezetőjével. — Kapcsolataink eredményesek, együttműködésünk fokozatosan fejlődik — állapította meg mindenekelőtt Hans- Joachim Wandt. — Külön öröm, hogy közvetlen kapcsolatok alakultak ki egyes üzemek és termelőszövetkezetek között. Ez azt jelenti, hogy elvtórsainknak, állampolgárainknak már rég nem idegen terület a két megye. Több delegációnk járt már itt, s mindig gazdag tapasztalatokkal tért haza Baranyából. — A kapcsolatok kimagasló eseménye volt, amikor tavaly önálló kiállítással szerepelhettünk az önök megyéjében. Ugyanakkor hasonlóan kimagasló eseménynek ígérkezik az önök schwerini bemutatkozása, örülünk annak, hogy polgáraink megismerhetik megyéjük fejlődését, eredményeit. Mindkét kiállítási terület a város központjában található. Meggyőződésem, a kiállításokat sok látogató fogja megtekinteni. — Jelentősnek tartom — hangsúlyozta Hans-Joachim Wandt —, hogy minderre röviddel az önök XII. kongresz- szusa után kerül sor. A kongresszusról természetesen tömegkommunikációs eszközeink részletes tájékoztatást adtak, a lapok közölték Kádár elvtárs beszámolóját és zárszavát. A baranyai kiállítás egyfajta előis. készítése lesz a mi X. kongresszusunknak, melyre a jövő évben kerül sor. Az előkészületek már folynak, szocialista munkaversennyel, a párt erősítésével. Az előkészítés jelentős részét képezi a nemzetközi kapcsolatok erősítése a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, köztük az önök országával. E kapcsolatok alapja a két ország közötti egyezmények, a Kádár és Honecker elvtársak találkozóján létrejött megállapodás. Mindezek után szeretettel várjuk önöket Schwerinben. — Mi a véleményük a magyar termékekről? — Viszonylag sok árut importálunk. Nagyon sokan látogatják Magyarországot, ennek kapcsán is sok magyar árut ismerünk. Tapasztalatom szerint különösen nagy az érdeklődés a népművészeti cikkek iránt, de ismertek az elektronikai cikkek, az élelmiszerek, nem utolsó sorban a magyar borok. — A Schwerinben kiállított termékeink felét a tervek szerint a KONSUMEX értékesíti, ezenkívül szó van arról, hogy a pécsi Konzum Áruház áruházi hetet rendez. Ezek szerint szívesen látnának sok népművészeti cikket? — Meggyőződésem, hogy nagyon kelendő lesz minden áru, az igények nagyobbak lesznek, minthogy teljesíteni tudjuk — mondta végezetül Hans-Joachim Wandt, a Schwerin megyei Pártbizottság titkára. Miklósvári Zoltán Új televízión kevesebb energiával nézheti a moszkvai olimpiát teleuízíócsereakcíöja április 10-től május 10-ig! Régi, használt, vagy üzemképtelen televízióját átvesszük, ha hazai gyártmányú FEKETE-FEHÉR vagy COLOR STAR TELEVÍZIÓT vásárol. ~±r Szívesen tájékoztatjuk a Mecsek Áruház, Szliven Áruház, Kertvárosi Kisáruház műszaki osztályain, 21, sz. Műszaki boltban, Széchenyi tér 6. 22. sz. Műszaki boltban, Kossuth L. u. 21. 47. sz. Iparcikkboltban, Közép-Meszesen Vidéken: a komlói, mohácsi, siklósi, szászvári szakboltjainkban. Hajdutourist Üdülés: Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Hajdúnánáson Elhelyezés magánházaknál. Teljes ellátással, fürdöjeggyel napi 260,— Ft-tól. Vállalatok, intézmények berendezett szobákat, lakásokat, üdülőket bérelhetnek dolgozóik üdültetésére. Kérjen részletes információt a HAJDUTOURIST irodáitól. DEBRECEN 4001. Pf. 128. Telefon: 52/10-820, 12-450, Telex: 72-361 HAJDÚSZOBOSZLÓ 4200, József Attila u. 4. Telefon: 52/60-440, 60-114. Telex: 72-559 Az Autóközlekedési Tanintézet Komlón és Mohácson 1980. április 11-én „B” kategóriájú _ _ f |__ /_i____■ m v ezetői tanfolyamot indít Jelentkezni lehet: Komlón: Orosz Gy. u.-ban (dávidföldi iskola) Dér Imrénél szerdán és pénteken 15—17 óráig, Mohácson: Tolbuhin u. 34. sz. alatt 10—14 óráig és Terv u. 41. sz. alatt (egész nap) Eőry Lajosnál.