Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-28 / 116. szám
Május 1-ig tartanak az ifjúsági hét rendezvényei a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Szombaton a diákok átvették a hatalmat, s a „fordított”, mókás nap keretében megválasztották új főigazgatójukat Képeinken az „ellenpárt" vezérének tovasszobra, egy csinos korteslány, az új és a régi főigazgató — Kundermann Róbert negyedéves hallgató és dr. Kálmánchey Zoltán —, valamint a gokartverseny egy pillanata látható - Körtvélyesi László felvételei A tartalomból: FOTÓK A HOLLAND KIRÁLYNŐNEK VISSZAÉLÉSEK A TSZ-BEN KOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK KISZABADULTAK A KOLUMBIAI TÚSZOK AUTÓS VILÁGSZTÁROK PÉCSETT Lázár György befejezte ausztriai látogatását A burgenlandi Drassburg- ban vasárnap befejeződtek Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének, valamint vendéglátójának, dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárnak hivatalos megbeszélései. A kormány elnöke szombaton érkezett kétnapos, nemhivatalos látogatásra Ausztriába. A tárgyalásokat követően Theodor Kery burgendlandi tartományfőnök ebédet adott Eisenstadtban Lázár György és kísérete tiszteletére. A Minisztertanács elnöke vasárnap hazautazott Ausztriából. Rajtolt a Progressz-9. Alig hogy befejeződött a Progressz—8. teherűrhajó egy hónapos útja, máris újabb szovjet teherszállító űrhajó indult útnak a bajkonuri űrrepülőtérről a Szaljut—6. űrállomás felé. A Progressz—9. vasárnap reggel rajtolt, moszkvai idő szerint reggel 9 óra 24 perckor emelkedett a magasba. A teherűrhajó utánpótlást visz az űrállomásra: élelmiszert, pótalkatrészeket, felszerelési tárgyakat, hogy biztosítsa a tartós űrhajózáshoz elengedhetetlen utánpótlást. A két űrhajós első tapasztalatai alapján valóságos „rendelőlapot” továbbított a földre: meghatározták, hogy pontosan milyen berendezésekre van szükségük. A teherűrhajó egyúttal magával viszi a további kísérletekhez szükséges anyagot. A Progressz—9. egyelőre a Föld körüli pályára állt. Innen többszöri pályamódosítással, végül automatikus vezérléssel közelíti majd meg az űrkomplexumot, amelynek hátsó „bejáratánál” köt ki. Világ proletárjai, egyesüljetek! hétfőt Dunántúlt napló XXXVII. évfolyam, 116. szám 1980. április 28., hétfő Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Színpompás felvonulások, gazdag májas elsejei program Baranya Ha az időjárás is úgy akarja, színpompásnak ígérkezik az idei május elsejei ünnepség szerte az országban. A sok helyütt rendezendő felvonulásokon kívül kulturális és sport- rendezvények, majálisok teszik emlékezetessé ezt a napot. így lesz ez Baranyában és a környező megyékben is. A baranyai programok közül a legszínesebbnek a pécsi ígérkezik. A megyeszékhelyen délután két órakor kezdődik és este tízig tart az Ifjúsági Park parknyitó majálisa, amelynek műsorában diszkó, hajó- és repülőmodellező-bemutató, a Bütykös együttes népzeneműsora, cselgáncs- és karateízelítő szórakoztatja majd a néző- ket-hallgatókat. A Sétatéren- (rossz idő esetén az Úttörőházban) úttörő néptánccsoport, bábegyüttes, citerazenekar lép fel 16.00 órától. Ugyanebben az időpontban a város másik végén, Meszesen, a József Attila Művelődési Ház előtti téren (esőben-hóban benn a művelődési központban) gyermek színjátszók, kis bűvészek, ifjú fúvósok adnak ízelítőt tudásukból. Lvov-Kertváros sem marad délutáni program nélkül. Itt 15.00 órától a Barátság forrásnál (kedvezőtlen időben a Berek utcci iskolában) a Bóbita együttes és a Mecsek Kórus mutatkozik be. Ugyancsak három órakor kezdődik a Remete réten a nyugdíjasok ünnepi műsorral egybekötött majálisa, míg a Tettyén az egyetemisták, főiskolások vidám délutánja. 15.30-kor kezdődik a Mecsek Áruház előtti téren (rossz idő esetén a Ságvári Endre Művelődési Ház dísztermében) a Bóbita bábegyüttes, a Mecsek Kórus és a 39-es dandár úti iskola tánccsoportjának fellépése. A részletes műsort egyébként a plakátokon mindenki megtalálhatja. Siklóson a felvonulást követően a Várkertben és a főtéren térzene lesz a helybeli ifjú fúvósok közreműködésével, a művelődési központban pedig a városi-járási szakkörök munkáiból nyílt kiállítás tekinthető meg. A várban Gerencsér Sebestyén fazekas emlékkiállítása várja a látogatókat. Szigetváron is majálist rendeznek a várban, többek között ingyenes légpuskalövészettel, majd este a zsibóti Szilvás csárdában bált tartanak. Mohács szabadtéri színpadán a városi amatőr együttesek produkciói emelik majd az ünnep jó hangulatát. A pécsi Mecsek Táncegyüttes Olaszban, Szederkényben és Bolyban lép fel délután 3, 5 és 7 órakor. A Baranya Tánc- együttes Mázaszászváron szerepel. Somogy Somogy minden városában lesz felvonulás és jó néhány nagyközségben is, így ünnepük meg május 1 -ét. Több helyütt zenés ébresztővel kezdődik a nap. A megyeszékhelyen három fúvószenekar járja majd az utcákat. Sok érdekességet ígérnek a majálisok. A kaposvári centenáriumi parkban, a tókai és a tesedai parkerdőbe külön buszokkal utaznak az emberek, mindenütt várják őket a lacikonyhák és a parkban 3 órás műsort is megnézhetnek az érdeklődők. A siófoki kikötőben délben elindul a Beloiannisz, többet is fordul a legnagyobb balatoni hajó, ingyenes hajókázásra viszi a város lakóit. Marcaliban a KISZ-esek rendeznek délután vidám találkozót, Barcson és Nagyatádon karnevál lesz a délutáni program. Tolna Tolna megye városaiban, a megyeszékhely Szekszárdon, továbbá Dombóvárott, Pakson, Bonyhádon és a nagyobb községekben, köztük a járási székhely Tamásiban, valamint Si- montomyán, Nagydorogon és másutt készülnek ismét a május elsejei színes felvonulásra. Többfelé, így Szekszárdon és Tamásiban a fúvószenekarok ébresztik a lakosságot, s térzenével kezdődik az ünnepség, mint Pincehelyen is. Simontor- nyán a Sió menti fiatalok már hagyományos találkozóját rendezik meg három napon át, a gazdag programban úttörőavatás, a vármúzeumban Ferenczy Noémi emlékkiállítás, valamint fáklyás felvonulás és a folyón fáklyaúsztatás is szerepel. Pincehelyen délután két órakor avatják fel a széles körű társadalmi összefogással épített községi új művelődési házat az általános iskolások műsorával. Pakson a Vak Bottyán Gimnázium elől az új lakótelepre vonulnak fel a város dolgozói és az atomerőmű építői, majd majálison, kulturális és vidám sportrendezvényeken vesznek részt. Érdekes kiállítások várják a látogatókat a munkásművelődési központban. Mórágyon tábortűzzel tisztelegnek a fiatalok az ünnep előestéjén, április 30-án, Dunaföldváron ugyancsak tábortűz köré gyülekeznek, ha az időjárás engedi, s a vár szabadtéri színpadán egész napos műsor szórakoztatja a lakosságot. Szekszárdon, Dunaföldváron és másfelé is, nem maradnak el a munkásparaszt találkozók az üzemek és a tsz-ek dolgozói, tagjai részvételével. Dombóváron utcabált is hirdettek. S ha nem kedvezne időjárás „őfensége” a termekbe helyezik át a szabadtérre tervezett rendezvényeket. Jónás csatázik a kaposvári védőkkel Soós Mihály felvétele Nagy küzdelem a dél-dunántúli rangadón MVTE—Kaposvár lit (0:0) Mohács, 5000 néző. V.: Pál- völgyi. MVTE: Perjési — Farkas, Hancz, Rótt, Alsóvölgyi — Dárdai, dr. Zsolt, Berki — Párlény i, Lingl (Schwarczkopl a 83. percben), Jónás. Edző: Cyévai István. Kaposvár: Horváth — Deákvári, Zentai, Mészáros, Eger — Czabula, Kanyar, Havasi, Marcsók — Fábián (Tóth a 64. percben), Házi. Edző: dr. Puskás Lajos. A 10. percig kellett várni az első helyzetre. Ekkor Házi egyedül megugrott, már benn járt a 16-oson, de erőtlenül kifutó kapusba lőtte a labdát. Ezután Fábián előtt kínálkozott lehetőség, akinek közeli perdítését Perjési lábbcl védte. Negyedóra eltelte után valamivel többet birtokolta a labdát az MVTE. A 23. percben Rótt távoli lövését védte Horváth. A 30. percben Lingl szögletét Jónás fejjel kapu elé csúsztatta, de Pártényi nem érte el a labdát. Hét perccel később a felfutó Farkas beadását Dárdai a 16-osról fölé lőtte. A másik oldalon kanyar lövése kerülte el a kaput, majd Czabula elől csípte el a labdát Perjési. Szünet után az első lehetőség a vendégek előtt kínálkozott. A 47. percben Farkastól Házi elé perdült a labda, de a csatár nem találtai el és Perjési védett. Ezután Havasi a kivetődő kapusba lőtte a labdát. Az 55. percben vezetést szerzet! az MVTE. Lingl keresztlabdáját Pártényi kaptai 12 méterről a Rákóczi kapujától. A szélső néhány métert vezette a labdát és nagy erővel a jobb alsó sarokba bombázott (1:0). Tíz perc elteltével egyenlített a Rákóczi. Marcsók ívelt szabadrúgást kapu elé, ahol Czabulo a felfutó Deákvári elé perdített és a hátvéd öt méterről a hálóba továbbított (1:1). Ezután esett az Írom. A 78. percben Zsolt labdáját Pártényi kapta, a szélső 8 méterről fölé lőtt. Négy perccel később Deákvári elől mentett Berki a gólvonalon. Nagy küzdelem volt a Déldunántúli rangadón. Az egyenlítő gól utáni negyed órától eltekintve jóiramú, változatos, eseményekben gazdag mérkőzést láthattak o nézők. A Rákóczinak az első félidőben több helyzete volt és előnyre tehettek volna szert. Szünet után a Mohács kezdett jobban és fölényük gólt eredményezett. A bajnokesélyes nem adta fel és rövid idő alatt, sikerült egyenlíteniük. A játék képe alapján a döntetlen igazságos. Az MVTE csapatából Perjés!, Alsóvölgyi, Dárdai és Pártényi teljesítménye emelkedett az átlagos fölé, míg a Kaposvári Rákócziból Zentai, Czabula, Kanyar és Havasi dicsérhető. Lázár Lajos