Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-03 / 93. szám
2 Dunántúlt napló 1980. április 3., csütörtök Dr. Varga-Sabján László átadja a kitüntető zászlót Erb János felvétele A zászlóátadás ünnepélyes szertartása előtt dr. Varga-Sa'bVándor- zászló- átadás a Kesztyűgyárban * II. * II. Vállalati ünnepséget tartottak tegnap délután a Pécsi Kesztyűgyárban felszabadulásunk évfordulójára emlékezve. Onnepi beszédet Gulyás József vezérigazgató mondott. Az ünnepség, amelyen részt vett dr. Varga-Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, Rákos János, a Pécs városi KISZ-bi- zottság első titkára és Kereszti László, az MSZMP Pécs városi Bizottságának munkatársa, egyben a Kesztyűgyár „Kuíich Gyula” KISZ-bizottságának, a vállalat fiataljainak külön ünnepe is volt: elnyerték a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. jón László, a megyei KISZ-bizottság első titkára méltatta a kesztyűgyári KISZ-es fiatalok példamutató munkáját, közéleti és mozgalmi aktivitását kiemelkedő sikereiket, amelyekkel elnyerték a magas kitüntetést. A KISZ KB Vörös Vándor-------------------- v -------------------zá szlaját, amelyet most egy évig a kesztyűgyári fiataléit őrizhetnek, Rónaki Antalné KISZ-titkár vette át dr. Varga- Sabján Lászlótól. Az ünnepségen több KISZ-alapszervezet és KISZ-tag kapott o KISZ KB által adományozott, illetve vállalati kitüntetést. D. !. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN Az 1980. évi forradalmi ifjúsági napok alkalmából tegnap délután kitüntetési ünnepséget rendezett a KISZ Baranya megyei Bizottsága Pécsett az Ifjúsági Házban. Az ünnepséget a Dobó István úti Gimnázium kultúrcsoportjának műsora vezette be, ezt követően Varga László, a megyei KISZ-bizottság titkára üdvözölte a vendégeket, köztük Rózsahegyi Istvánt, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának tagját, a megyei^ pártbizottság osztályvezetőjét és Rákos Jánost, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkárát. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére és a forradalmi ifjúsági napok megyei kitüntetési ünnepsége alkalmából Vér László megyei úttörőelnök mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszédet követően hatvanötén vehették át a KISZ KB és a Magyar Úttörők Szövetsége Orszáaos Elnöksége által adományozott kitüntetéseket dr. Varga-Sabján Lászlótól, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkárától. Iqy a KISZ Érdemérmet Bagoly Erzsébet, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola tanára, Podpácz Sándor, a komlói Kőbánya Vállalat raktárosa és Somos! Imre, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat ellenőre; az Úttörővezetői Érdemérmet dr. Klujber Lászlóné, a pécsi Alkotmány úti Általános Iskoia, Tóth Jánosné és Tollas Istvánné. a siklósi II. számú Általános Iskola pedagógusai, az Ifjúságért Érdemérmet Kovács Lajos, a Mecseki Szénbányák osztályvezetője és Páll Lajos, a Komlói Művelődési Központ igazqatója. Tízen részesültek a „Kiváló ifjúsági vezető", 15-en a „Kiváló úttörőveze- tő”, kilencen „Aranykoszorús KISZ- jelvény", nyolcán a „KISZ KB Dicsérő Oklevele” és 14-en a „Kiváló Ifivezető” kitüntetésben. A MEGYEI TANÁCSON A Baranya megyei Tanácson tegnap délután tartottak kitüntetési ünnepséget. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést kapták; Hoffmann János traktorvezető és Flink Jó- zsefné növénytermesztési csoportvezető (geresdlaki Dózsa Tsz), Zsigovics Gábor növényterm. brigádvez. és Pa- fay Vilmos gépkocsivezető (dunaszek- csői Dunagyöngye Tsz). Miklós Imre tehéngondozó (sombereki Béke őre Tsz), Engel Józsefné könyvelő. Boksái Józsefné borjúgondozó és Szabó Ferenc lakatos (szajki i3éke Tsz), Pál György inszeminátor és László Mártonná borjúgondozó (egyházaskozári Haladás Tsz), Véber István növényterm. főág. vez. (sellvei Ormánság Tsz), özv. Faludi Béláné elletős és Hitre Sándor tsz-elnh. (szalántai Hunyadi Tsz), Kollár Dezső Ipari főág. vez. h. és Bősz Imre bér- és munkaügyi csop. vez. (újpetrei Petőfi Tsz), Peti Sándor könyvelő (ké- mesi Közös Út Tsz), Kiss József állatgondozó (kovácshidai Egyetértés Tsz), Mics János községi pártvez. titk. és Fulmer István főkönyvelő (kétújfalui Vörös Csillag Tsz), Ben- ked Sándor műhelyvezető, Megyei József gkv. és Papp János fűrészü. brig. vez. (mozsqói Zrínyi Tsz). Varga József állattenyésztő és Farkas Imréné növénytermesztő (mohácsi Dunavölgye Tsz), Csonka Mihály traktoros, Drávecz Dezső munkaügyi csop. vez. (görcsönyi Mecsekvölqye Tsz), Balogh Mária pénztáros (kő- vágószőlősi Vörös Szikla Tsz), Wág- ner János daqasztócsop. vez. (Baranya megyei Sütőipari Vállalat, Siklós), Szakács Árpád dagasztó csop. vez. (B. m.-i Sütőipari Vállolat, Komló). Tésenyi Gyula villanyszerelő (B. m.-i Sütőipari Vállalat, Mohács), Bencze Józsefné szem. és okt. ea. (Pécsi Sütőipari Vállalat), Herbert Ottmár törzskönywezető (B. m.-i Takarmányozási és Állattenyésztési Fel- ügyelőséq), Kovács László csoport- vezető (B. m.-i Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet), Wintrauth János brigádvezető, és Hoffmann Antal brigádvezető (TÜVÁLL, Pécsvárad), valamint Örkényi Miklós főelőadó (Baranya megyei Tanács). A kohó- és gépipari miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését vették át: Fleischmann Ferenc, Márk Endréné, Eklics János és Szilágyi László (B. m.-i Szerelőipari Vállalat). A könnyűipari miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését kapták: # Csiszár Ferencné, Lipcsik Istvánné és Rudolf Károlyné (B. m.-i Patyolat Vállalat), Farkas Antal, Fledrich Ádámné, Kovács Lászlóné, Nagy Józsefné, Seres Etelka és Takács Mária (Carbon Könnyűipari Vállalat, Komló), Darazsacz Istvánné, Scheich Istvánné és Szegedi Márta (Mohácsi Könnyűipari Vállalat), Biró^ Sándorné áruforg. ea. és Nagy István áruház- vezető (B. m.-i Ruházati Kereskedelmi Vállalat), Kurucz Józsefné boltvezető, Takács Pétemé boltvezető és Dombóvári János áruforgalmi előadó (B. m.-i Élelmiszerker. Vállalat), valamint Szinyei Lászlóné bet. szakács, Gombár Istvánné cukrász és Kohl Béla szgk. vezető (B. m.-i Vendéglátó Vállalat). A közlekedés- és postaügyi miniszter Kiváló munkáért kitüntető címét kapta Varga János tanácsos (Siklósi Járási Hivatal). Az építési és városfejlesztési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését kapták: Lamping Ferenc tmk-szerelő és dr. Molnár Ervin jogtanácsos (B. m.-i Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat). Az Orszáqos Vízügyi Hivatal Kiváló Munkáért kitüntetését Bedics Endre szerelő, az OVH elnöki elismerését Burgert Józsefné üzemvezető h., (B. m.-i Fürdő Vállalat) vették át. A kitüntetések átadásánál jelen volt dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettese. * Teqnap délután a KISZÖV székházában Haász József elnök adta át az ágazati minisztériumok és az OKISZ elnöke nevében a kitüntetéseket. A Kiváló Munkáért kitüntetést: Gombos Pál telepvezető (B. m.-i Cipőipari Szövetkezet) és Reisz Aranka női fodrász (B. m.-i Fodrászipari Szövetkezet) kapták. A Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója elismerésben részesült: Csonka Ilona seaédmunkás (Pécsváradi Építőipari Szövetkezet), Csóka Lászlóné titkársági főelőadó (KISZÖV). Kiss Sándor szoc. briqádvezető (Sás- di Építőipari Szövetkezet), Szerdahelyi László szakmunkás (Mohácsi Ruházati Szövetkezet) és Wittenberger János szakmunkás (Pécsi Építőipari Szövetkezet). A nehézipari miniszter a Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta Soós Attilának, a Sellyéi Agrokémia elnökének. Az igazságügy-miniszter dr. Józsa Aurél és dr. Szász László megyei bírósági tanácselnökök részére a Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta. * A Fogyasztási Szövetkezetek Baranya megyei Szövetségén tegnap délután kitüntetéseket adott át Ambrus Lajos, a MÉSZÖV elnöke. A belkereskedelmi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését Ágéi Ödön igazgatóhelyettes (Konzum Áruház, Pécs) ; az építési és városfejlesztési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését Párkányi István asztalos (Pécs város és vidéke Áfész) ; a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését Zsinkó József szaporítóanyagtelepi dolgozó (Szőlő-Gyümölcstermelő Áfész, Pécs) ; a pénzügyminiszter Kiváló Munkáért kitüntetését Papp Istvánné kirendeltségvezető (Hegyhát? Takarékszövetkezet, Mágocs) vették át. A Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetésben részesültek: Kiss Ferenc boltvezető (Tenkesalja Áfész, Siklós), Szabó Sándor szöv. pol. oszt. vez. (Szigetvár és Vidéke Áfész), Viszt Sándor könyvelési csop. vez. (Drávamenti Áfész, Sellye), Gungl Antalné belső ellenőr (Me- csekvidéke Takarékszövetkezet, Me- cseknádasd), Gáspár József villanyszerelő, lakásszövetkezeti' elnök (Szigetvári Állami Gazdaság), Guth Gyula szobafestő és mázoló, lakásszövetkezeti elnök (Mezőgazdasági Kombinát, Boly) és dr. Vadász Károly osztályvezető (MÉSZÖV, Pécs). •k Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Tomasovics Pálné, a Nádor szálló éttermi üzletvezetőhelyettese. A HONVÉD KÓRHÁZBAN A Magyar Néphadsereg 3. sz. Honvéd Kórházában ünnepi megemlékezés után dr. Koronczay József orvos ezredes, kórházparancsnok adta át a kitüntetéseket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát: dr. Szabó Ferenc orvos alezredes és dr. Angyal Pál orvos őrnagy, az ezüstöt dr. Kovács Endre orvos százados vette át. Szolgálati Érdemérmet 35 év után Takács Vince alezredes a budapesti központi ünnepségen kapta meg. Kiváló munkáért kitüntető jelvényt dr. Danis Lászlóné és Rédling Sándor kinevezett polgári alkalmazottak, a Honvédelmi Érdemérmet 10 év után ketten, a törzsgár- dajelvény fokozatait tizenegyen vették át, dicséretben és jutalomban 52 fő részesült. A kórház KISZ-szervezete a KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta meg. * A Pécsi Büntetésvégrehajtási Intézetben az ünnepi megemlékezést követően a kitüntetéseket Dóra Ferenc bv. őrnagy, intézetparancsnok adta át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát Magyar Károly bv. zászlós vette át. Litter István és Wé- ber Ferenc bv. főtörzsőrmestereket soron kívül bv. zászlóssá léptették elő. Országos parancsnoki jutalmat egy, és intézetparancsnoki jutalmat 6 személy kapott, a Szolgálati Érdemérmet 15 év után hárman vették át. A MEGYEI RENDÖR-FŐKAP1TANYSAGON Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából szerdán délután ünnepséget rendezett a Baranya megyei Rendőr-fókapitányság a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Gyenis Pál, rendőralezredes, a Megyei Rendőr-főkapitányság párttitkára mondott ünnepi beszédet. Ezt követően ismertették a belügyminiszter és a megyei főkapitány ünnepi parancsát, majd pedig kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Az elismeréseket Orbán István rendőr vezérőrnagy, a Baranya meavei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át. Az Elnöki Tanács a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést adományozta Csorbics Józsefné hadnagynak. A belügyminiszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntette ki Kaluczky László ezredest, Juhász András alezredest, Jerszi József századost, Takács Istvánné hadnagyot. A Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozatainak átnyúj- tása után a Közbiztonsági Érem arony fokozatával tüntették ki Jera- bek Kálmán nyugalmazott alezredest. A Kiváló Társadalmi Munkáért Érem kitüntetést kapták: dr. Farkas Gyula, a POTE docense, Kurucz Pálné, az MR szerkesztő-riportere, Kurdi József, az MSZ szakmunkása, dn Ifjú Lajos, Volán-jogtanácsos, Lukács Antal, a cserkúti MEZŐGÉP igazgatója, Tas- nádi Ottó fiúotthon-igazgató, Kovács Sándor mozi-üzemvezető, Balatinácz Márk kátolyi tsz-elnök, dr. Tóth Tibor ügyész, Somsics László fórendész, Nagy István Volán-üzemigazgató, Pö- rényi Jánosné nyugdíjas, Kulcsár Sándor szigetvári járási munkásőr parancsnok és Koszper Ferenc, a szigetvári járási tanácsi hivatal osztályvezetője. A kitüntetések, jutalmak átadása után előléptetésekre került sor. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Tiszteletből A nagy évfordulóra készülve Vetélkedők, kiállítások a megyében és Pécsett a hősöknek Rádóczky László iparművész tervei alapján megújult Harkányban az ott — illetve a drávai csatában — elesett szovjet katonák sirkertje. Az emléküket idéző kétnyelvű bronztáblákat és a fejfák fölé kerülő csillagokat Wunderlich Ilona iparművész tervezte — a kivitelezésnél pedig kongresz- szusi felajánlásként gyorsegélyt nyújtott két üzemi közösség. És ez az, amiről érdemes bővebben szólni. A Wunderlich Ilona által tér. vezett gipszlevonatokról a MÉV Szolgáltatóüzemének öntödéje, eegy hattagú csoport készítette el a héjhomokot, amely igen szép felületet biztosít a beleöntött forró bronznak. Szabó István öntödevezető, Csapó János, Romvári István és Lévai József művezetők, Bán Gábor formázó és Jakab József lakatos, soron kívül vállalták a héj- homoksütést, majd a pellérdi- ek vették át a munkát. A Pécsi Vasipari Szövetkezet Szinesfémöntödéjében, Pel- lérden a Gábor Áronról elnevezett háromszoros kiváló szocialista brigád végezte el az öntést. A hazánk felszabadulásának 35. évfordulója és a XII. pártkongresszus tiszteletére még a kongresszus hetében elkészült a két bronztábla és a huszonkét fejfára a huszonkét csillag. Budapesten bújkólva, 1942— 45 között rajzolta és festette Martyn Ferenc azokat a műveket, amelyek április 2-tól a művész Káptalan utcai kiállítótermében láthatók. A tíz rajzból álló sorozat — amely A fasizmus szörnyetegei címet viseli - oz egész kiállítás mottójának tekinthető: emlékezés az embertelen évekre. Néha még a rajzpapír is árulkodik: egyikmásik sárgább, durvább a többinél. „Mikor milyen akadt” — mondta Martyn Ferenc Pécsett először kiállított grafikái, festményei bemutatásakor. Az olajfestmények zöme is a háború borzalmainak hatására . született. Szomorú „poén”, hogy az egyik képet, az 1944-ben festett Háborús emléket lövés érte. Martyn Ferenc egyik barátjánál lógott a falon, amikor két eltévedt golyó átlyukasztotta. A művészi restaurálásnak köszönhető, hogy a nyomok már csők hátulról vehetők észre a vásznon. A háború évei alatt készült -alkotások mellett Martyn Ferenc Baranyai képek című sorozata is látható az egyik te. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulójára Pécsett és a megyében vetélkedőket, kiállításokat rendeztek. * Beremenden a beremendi általános iskola és a jugoszláviai batinai általános iskola között Ki tud többet a felszabadulásunkról? vetélkedőt rendeztek április 1-én. A jugoszláv tanulók és nevelők Szliládi Szláv- ko vezetésével érkeztek Batiná- ról. A vetélkedőn részt vett gyerekek a Magyar Partizán Szövetségtől könyvet kaptak, a batinai általános iskola rézkarcot és könyveket kapott ajándékba, melyet Szalai József, a Baranya megyei Társadalmi Bizottság elnöke adott át. * Pécsett április elsején a Berek utcai általános iskolában felszabadulási évfordulónk tiszteletére, a kertvárosi iskolák pedagógusai és a Bajcsy-Zsi- linszky laktanya fiataljai 13 fordulós szellemi vetélkedőt rendeztek. A verseny eredménye a renben. A kiállítás május 25-ig tekinthető meg. Megnyitóján a Pécsi Amatőr Színpad két tagja, Kóródi Andrea és Markó Ferenc működött közre. — h — Lvov-Kertvárosban a Nevelési Központban tegnap felavatták az OB—2-es jelű 240 férőhelyes óvodát és a 120 férőhelyes bölcsődét. Az odajáró apróságok már korábbam, március 10-én, illetve 17-én birtokukba vették mind a két intézményt. Szilágyi János, a Nevelési Központ főigazgatója nyitotta meg az ünnepséget, melyen részt vett dr. Csanálosi Sándorné, a Pécs városi Pártbizottság osztályvezetője, Takács Géza, az MSZMP alsófokú oktatási intézmények pártbizottságának titkára, Komlódi Józsefné, a Pécs városi Tanács elnök- helyettese. A megnyitó után az idejáró óvodások önálló műsorra1!, verssel és énekkel kedveskedkövetkező: 1. Nevelési Xözpont csapata, 2. a Bajcsy-Zsilinszky laktanya csapata, 3. a Berek utcai iskola csapata. * Iskolások, munkások közös kiállítása. Az EIVRT Sopiana Gépgyár Tyereskova szocialista brigádja és a 2. számú Kertvárosi Általános Iskola úttörőcsapata között már évek óta szoros, baráti kapcsolat alakult ki. Most az április 4-i üpnep tiszteletére közösen rendeztek ki- V állítást a gépgyár éttermében. A brigád dolgozói dokumentumfotókat, a gyerekek pedig az ez alkalomból meghirdetett rajzverseny nyertes rajzait adták a jól sikerült kiállításhoz. * A pécsi Belvárosi Általános Iskola szülői munkaközösségének ifjúságpolitikai bizottsága és az általános iskola úttörőcsapat-vezetés együttes szerve- - zésében Pécs felszabadulásával kapcsolatban az ott tanuló gyerekek előre anyagot gyűjtöttek, illetve a bizottság által összeállított anyagot használhatták a tegnap délután tartott vetélkedő alkalmából. Tizenhét csapat indult, mindegyik csapatban szülők, ifivezetők és úttörők vettek részt. Az írásbeli és a szóbeli feladatok KISZ- és párttörténettel, úttörőélettel, illetve Pécs felszabadulásával kapcsolatosak voltak. A műsort megelőzően Csizmadia Sándor pol-beat énekes mozgalmi dalokat adott elő. * A Vegyipari Gépészeti Szak- középiskola április 2-án délután a Káptalan utcában sportpályaavató ünnepséget rendezett, hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából. A pályaavatón Mányó Mihály igazgató és Martin Szergej hadnagy, Komszomol-bizottsági titkár tartott ünnepi beszédet. A szakközépiskola karéneke és néptánccsoportja adott színes műsort, ezután a középiskolának a tanulói és a szovjet verr- dégtsoport tagjai baráti kispályás labdarúgó-mérkőzésen vettek részt. * Tegnap délután a Nevelők Házában tartották az MSZBT tagcsoportok megyei döntőjét. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei munkabizottságának felhívásárb év elejétől mintegy 1000 csapat vetélkedett, mely ötezer embert mozgatott meg. Városi és helyi elődöntők előzték meg a tegnapi dörvtőt. Tegnap a tíz legjobb csapat versenyzett és közülük kerültek ki a nyertesek. tek a meghívott vendégeknek. Kellemes perceket szereztek a Nevelési Központ 1-es számú iskolájának 4. osztályos tanulói is, akik Halász Judit Kép a tükörben című lemezének számait énekelték és jelenítették meg. Ezt követően dr. Csanálosi Sándorné a Pécs városi Pártbizottság osztályvezetője avatóbeszédében átadta a mór teljesen kész óvodát és bölcsődét a megjelenteknek, a szülőknek és gyerekeknek. A vendégeket az óvoda és bölcsőde vezetőnője végigkalauzolta a tágas foglalkozási termeken, megtekinthettek a modern felszereléseket, ízléses gyermekbútorokat. Kínt a szabadban, a fehér falú épület körül a földmunkákat végezték és a járdát betonozták. A fasizmus szörnyetegei Martyn Ferenc kiállítása W Óvoda- és bölcsődeavatás Lvov-Kertvárosban