Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-17 / 105. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlo . XXXVII. évfolyam, 105. szám f* ‘ 1980. április 17., csütörtök L* Ára: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja ■■ Illést tartott a HNF Országos Tanácsa Kádár János felszólalása — Választási felhívás Üjabb jelentős állomásához érkezett az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásának előkészítése. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa szerdán, a Parlament vadásztermében megtárgyalta az időszerű mozgalmi feladatokat és választási felhívást fogadott el. A tanácskozáson részt vettek és az elnökségben foglaltak helyet: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint Apró Antal, az országgyűlés elnöke. ■ ■ ■ ■■■ Kállai Gyula, a HNF Országos Tanácsának elnöke megnyitója után Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a HNF Országos Tanácsának főtitkára ismertette a választások előkészítésének politikai és mozgalmi feladatait, s előterjeszette a Hazafias Népfront Országos Tanácsa választási felhívásának tervezetét. — A párt XII. kongresszusának minden mozzanatáról azonnal tájékozódhatott az egész lakosság - hangsúlyozta bevezetőben. — Milliók személyes élménye, hogy teljes őszinteséggel esett szó minden tervünkről, sikerünkről, nehézségünkről és arról is, hogy a párt milyen magatartást vár el az egyes párttagoktól, s az ő segítségük, példamutató, jó munkájuk nyomán állampolgárainktól. A kongresszus meggyőzhetett mindenkit arról, hogy töretlenül és következetesen folytatjuk eddigi politikánkat, szolgáljuk népünk érdekeit. Optimista volt a kongresszus, mert népünk alkotó erejében, politikai egységében és a szocializmus vonzerejében bízva vállalta a ma szükséges, s a megszokottnál fegyelmezettebb munkát igénylő feladatok kidolgozását. Erre az optimizmusra szüksége van mindany- nyiunknak, akik tudatosan részt veszünk a jövő formálásában, alakításában. A Hazafias Népfront kész hozzájárulni a kongresszusi határozatokban megfogalmazott alapvető társadalmi célok eléréséhez, közreműködik abban, hogy az egész lakosság szívvel-lélekkel részt vegyen szocialista elveink gyakorlati megvalósításában. — Az állampolgárok alapvető jogainak gyakorlására, arra, hogy szavazataikkal eldöntsék. 'ki'k legyenek képviselőik a tanácsokban és az országgyűlésben, június 8-án kerül sor. A közbeeső időben kell lebonyolítani azokat a jelölő és választási gyűléseket, amelyeken eszmecserét folytathatunk több millió állampolgárral hazánk mai helyzetéről és jövőjéről, az egyes emberek örömeiről és gondjairól. Az a célunk, hogy a politikánkat megértő és elfogadó emberek — most épp úgy, mint a múltban is — szavazatukkal támogassák a népfront választási programját vállaló jelölteket. A „választási íelhívás" arra szólít fel mindenkit, hogy június 8-án szavazataival a szocializmus céljaira is mondjon igent. — Politikánkról az első szakaszban mintegy 60 000 tanácstagi és 352 képviselői körzet jelölő gyűlésein kell szólni. Ezt követően az ugyancsak szép számú választási gyűlésen a jelöltek és a jelölők egyaránt politikai céljaink jelentőségéről, s az ezek elérésével megvalósuló jövőről fognak szólni. Ez kiváló alkalom lesz arra is, hogy újabb jelentős eredményt érjünk el mozgalmi munkánkban. — A kongresszus nyomán jó a hangulat ahhoz, hogy a legfontosabb kérdésekről folytassuk a nyilvános párbeszédet a lakossággal. Most is alkalmat találunk arra, hogy gyűléseinken megerősítsük: a békés egymás mellett élés jegyében az enyhülés, a szolidaritás, a kölcsönös segítség és a tárgyalások politikáját képviseljük. Ennek megfelelően elutasítjuk és leleplezzük azokat az erőket, aimelye'k megfélemlítéssel, blokáddal, bojkottal, embargóval akarják saját javukra megváltoztatni az erőviszonyokat. — A fejlődés mai szakaszában nagyon fontos, hogy az emberek megértsék, társadalmi életünk minden vonatkozásában a jól szervezett és eredményes gazdasági munka a haladás döntő feltétele. Most az idei terv előírásainak megfelelő teljesítése a központi feladat. A személyre szóló kötelezettségeik teljesítése mellett — vagy azon túl — legyen célja minden dolgozónak a társaikkal, a 'brigáddal, az egy üzemen belüliekkel való közös erőfeszítés. Segítsék egymást, tanuljanok a jóktól, a mások tapasztalataiból. Ez nemcsak a termelésben közvetlen résztvevőkre vonatkozik, hanem az intézményekben, oz irányító szervekben dolgozókra is kiterjeszthető. — Hallatlanul nagy erő van a nemzeti egységben, s ez nemcsak az értékek létrehozásában, hanem az emberi kapcsolatok alakulásában is jelentős szerepet játszik. A társadalom osztályainak és rétegeinek, a különböző generációknak jobb mo az egymáshoz fűződő kapcsolata, mint történelmünk során bármikor. Ezt kell a következő hetekben a választási munkában felhasználnunk arra, hogy növekedjék az emberek érdeklődése a haza és az egész nép sorsa iránt. Befejezésül Sarlós István kifejezte meggyőződését, hogy a választás olyan politikai akció, amelyben népünk hitet tesz szocialista törekvéseink mellett. A vitában felszólaló Papp Gyula, Szeged város Tanácsának elnöke a többi között aláhúzta: a szocialista haza sze- retete az embereket cselekvésre késztető erő. A lakosság politikai hangulata jó, állam- polaárcrínk aktívak és bizakodóak. Látják: velük, általuk rendelkezünk azzal az erővel, amellvel terveinket valóra váltjuk. Csöng rád megyében tö'bb mint tízezer aktivista munkálkodik a választások előkészítésén. Már most megállapítható: jól gyümölcsözik az elmúlt észtén, dők nyílt várospolitikája, az állampolgárok tájékozottak az országos és a helyi ügyekben, s így reálisabb oz igényük is. Ez hozzájárul a választások eredményességéhez. (Folytatás az 5. oldalon) fi Hazafias Népfront választási felhívása HONFITÁRSAK! VÁLASZTÓPOLGÁROK! Közéletünk fontos eseményéhez érkeztünk: 1980. június 8-án képviselőket és tanácstagokat választunk. Mi, a Magyar Népköztársaság választópolgárai felelősséggel döntünk arról, kik képviseljenek bennünket az országgyűlésben és a tanácsokban. Hazánk három és fél évtizede szabad. A magyar nép élni tudott a szabadsággal: ma már a fejlett szocialista társadalom megvalósítása a feladatunk. Népünk egységben, közös akarattal munkálkodik a külső és a belső eredetű nehézségek leküzdésén, értékeink gyarapításán. A Magyar Szocialista Munkáspártnak változatlanul világos, közérthető, és a feladatok megoldására lelkesítő nemzeti programja van. A XII, kongresszus évekre szóló politikai, gazdasági és kulturális tennivalókat adott mindnyájunknak. A Hazafias Népfront egyetért e programmal, magáénak vallja és alkotmányos kötelességének tesz eleget, amikor megvalósítására is felszólít minden állampolgárt. Meggyőződésünk, hogy a kongresz- szuson vállalt feladatok megoldása jól szolgálja népünk jelenét és jövőjét, az emberi holadást és a világbéke ügyét. VÁLASZTÓPOLGÁROK! Támogassuk a Magyar Népköztársaság külpolitikáját, amelynek célja továbbra is a béke megóvása, a társadalmi haladás térhódításának segítése. Nemzeti érdekeinknek megfelelően erősítsük szövetségünket és barátságunkat a Szovjetunióval, a szocialista országokkal. Hagyományos törekvéseink szellemében szilárdítsuk és bővítsük kapcsolatainkat a haladást és a béke védelmét képviselő nemzetközi erőkkel. Támogassuk az enyhülés politikáját, képviseljük a békés egymás mellett élés elvét, hogy az imperialista körök próbálkozásaival szemben a népek akarata érvényesüljön. Ez a biztosítéka annak, hogy gyermekeink, unokáink és mi magunk is békében és szabad, szocialista társadalombon éljünk. HONFITÁRSAK! Társadalmunk alapja a munka. Népünk szorgalmas és tehetséges. Céljaink világosak és lelkesítőek. Rajtunk múlik, hogyon alakul a jövő. Jól és gondosan végzett munkánk a legfontosabb feltétele annak, hogy szándékainknak megfelelően teljesítsük terveinket. Legyen a jó munka minden dolgozó ember éltető eleme, mai és holnapi boldogulásunk forrása. Meggyőződésünk, hogy a nemzet egésze által vállalt feladatokat a munka- és a lakóhelyi közösségek, a családok és az eqvének összefogásának erejével megoldjuk. Népünk akarata, tudása, hazaszeretete továbbra is képes eredményeink növelésére. Tegyünk meg mindent azért, hogy társadalmunk a szocialista szellemiségű emberek közössége legyen. A legnagyobb megbecsülés a legjobban dolgozókat illesse meg. Tartsuk tiszteletben a közérdeket, s a közösség hű szolgálatát. Célunk a művelt, önmaguk, családjuk, a haza és a világ dolgaiban felelősen gondolkodó és cselekvő állampolgárok, magyarok és nemzetiségiek, materialisták és vallásos emberek nemzeti összefogásának erősítése. Szélesítsük és a közélet minden területén érvényesítsük a szocialista demokráciát. VÁLASZTÓPOLGÁROK! Felhívunk minden választót: vegyen részt gyűléseinken, véleményével, javaslataival járuljon hozzá terveink valóra váltásához. A június 8-i választásokon szavazatával is támogassa a Hazafias Népfront programját. Jelöljünk és válasszunk országgyűlési képviselőknek és tanácstagoknak olyan nőket és férfiakat, akik önzetlenül vállalják a köz szolgálatát, a nép képviseletét. Szavazzunk a Hazafias Népfront jelöltjeire! Dolgozzunk szeretett hazánkért, a Magyar Népköztársaságért! Őrizzük a békét, építsük a szocializmust! Budapest, 1980. április 16. A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA Nemzetközi szakértő- csoport ülésezik Pécsett Szá m ítástech ni ka a felsőoktatásban Knopp András oktatási miniszterhelyettes megnyitója A számítástechnika mindinkább 'behálózza életünket, a számítástechnikai ismeretek ma már az általános műveltség részét képezik, hovatovább az általános iskolában kell megkezdeni oktatását, az alapok lerakását. A feladatok nagyok, különösen a szakemberképzés terén, nem véletlen tehát, hogy a szocialista országok keresik az együttműködést és közös erőfeszítéseket tesznek a számítástechnikai kultúra elterjesztéséért. A szocialista országok felsőoktatási minisztereinek konferenciáján e célból hozták létre „A számítástechnika alkalmazása a felsőoktatásban” elnevezésű szakértőcsoportot. A szakértők most Pécsett tartják sorrendben negyedik ülésüket. A kétnapos ülés tegnap délelőtt kezdődött a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, ahol dr. Pauka Imre, a főiskola főigazgatója üdvözölte a külföldi delegációkat és a vendégeket. Megjelent Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, Takács Gyula megyei tanácselnök-helyettes, dr. Csanálosi Sándorné, az MSZMP Pécs városi Bizottsága munkatársa és Komlódi Józsefné, Pécs város tanácselnök-helyettese. Az ülést Knopp András oktatási miniszterhelyettes nyitotta meg, majd megkezdődött oz érdemi munka. „A számítástechnika alkalmasa a felsőoktatásban” nemzetközi szakértőcsoportot 1975-ben hívták életre konferenciájukon a miniszterek. A csoport munkáját, melyben hazánkon kívül részt vesz Bulgária, Vietnam, az NDK, Kuba, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia, a magyar Oktatási Minisztérium szervezi és irányítja. Eddig Budapesten, majd két alkalommal Szegeden üléseztek. Ezúttal Pécsre esett a választás, miután a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán működik az Oktatási Minisztérium egyik területi számítóközpontja, melynek munkájával a külföldi szakemberek is megismerkedhetnek. A nemzetközi szakértőcsoport az elmúlt években igyekezett megismerkedni az egyes országok felsőoktatási intézményeiben folyó számítástechnikai képzéssel és alkalmazásokkal. Most mintegy az ötéves munka összegezéseként és lezárásaként javaslatokat dolgoznék ki és terjesztenek az idén Bulgáriában rendezendő XII. felsőoktatási miniszteri konferencia elé. Ezt követően megkezdődhet a közösen kimunkált javaslatok hasznosítása az egyes országokban. Ezzel együtt az ülésen újabb öt évre szóló munkaprogramot dolgoznak ki. Az eddig végzett munka nyilván jó alapot ad arra, hogy méginkább elmélyüljenek egyes kölcsönösen érdeklődésre számot tartó kérdésékben, mindemellett a kapcso. latok terebélyesedjenek, tehát a szakértői ülések mellett sor kerüljön tudományos konferenciák megrendezésére, tapasztalatcserékre. „A számítástechnika alkalmazása a felsőoktatásban” nemzetközi szakértőcsoport ülése ma este a záródokumentumok aláírásának ünnepélyes aktusával ér véget. (— mz —) Magyar-afgán ifjúsági tárgyalások Szerdán a KISZ KB székhazában a hazánkban tartózkodó Afgán Demokratikus Ifjúsági Szövetség Burhan Ghiasi vezette küldöttsége tárgyalásokat folytatott a Maróthy László, a KISZ KB első titkára vezette magyar delegációval. Véleményt cseréltek a nemzetközi ifjúsági mozgalom időszerű kérdéseiről, tájékoztatták egymást országaik belpolitikai helyzetéről és az ifjúság előtt álló feladatokról. Afgán részről kiemelték azt a jelentős szerepet, amelyet az ifjúság tölt be a forradalom védelmében. A tárgyalások végeztével együttműködési megállapodást írtak alá az 1980—81-es évre. Az afgán küldöttség ezt követően látogatást tett a Magyar Úttörők Szövetségénél, ahol Szűcs Istvánné, a MUSZ főtitkára fogadta a vendégeket, majd a DÍVSZ székházban megbeszéléseket folytattak Ver- nesto Ottómé Fernandez elnökkel és a DÍVSZ iroda tagjaival.