Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-16 / 104. szám

e Dunántúlt ilaplo 1980. április 16., szerda Jogi tanácsadó Á munkaügyi szabályok módosításáról szerkesztőség postájából E Javaslat a hulladékok összegyűjtésére Áz illetékes válasza Magas vonatlépcsők O A főálláson kívüli munkavég­zés szabályai általában szigo­rodtak. Másodállást általában csak meghatározott területen, az egészségügyi, a tudományos, az oktatói, a művészeti, a tömeg­kommunikációs, valamint a sportedzői munka végzésére olyan munkakörben foglalkozta­tott dolgozó, és olyan munka­körre létesíthet, ahol a munka­helyen való állandó jelenlét a jogszabály alapján nem köte­lező. illetve a munka természe­te olyan, hogy egyik helyen sem kívánja meg a munka természe­te az állandó jelenlétet, illető­leg a dolgozó maga határozza meg a munkaideje beosztását, felhasználását. Korlátozó jellegű az a ren­delkezés, hogy ha a dolgozó 3 hónapot meghaladó időre váU lal munkát, egyéb jogviszony, pL megbízás alapján, és ez a főállás munkaidejét érinti, ak­kor a másodállásra vonatkozó szigorúbb szabályok kerülnek alkalmazásra. Ebben az esetben legfeljebb a törvényes munka­idő egynegyedére szólhat a megállapodás, és a díjazás pe­dig nem haladhatia meg a fő­állásban kapott díjazás egyne­gyedét Ha nem esik a főállás idejé­re a tartós foglalkoztatás, ak­kor az eddigi általános szabá­lyok kerülnek alkalmazásra, vagyis legfeljebb a törvényes munkaidő egyharmadára léte­síthető és a díjazás is ennek arányában jár. A dolgozók szakismeretének jobb kihasználása és a társadal. mi szükséglet megfelelő kielé­gítése érdekében bizonyos enyhítéseket is hozott az új sza­bály. így a mellékfoglalkozás­ban a foglalkoztatás időtarta­ma fizikai tevékenység esetén meghosszabbodott. Most ez a főállású munkahely törvényes munkaidejének feléig terjedhet, az eddiqi egyharmad helyett Ez az időkeret irányadó a mel­lékfoglalkozásban akkor is, ha a főállásban nem fizikai tevé­kenységet folytat, de a mellék­állásban ilyen munkát végez. Ha például egy ügyviteli dolgo­zó fizikai munka végzésére vál­lal mellékfoglalkozást, akkor ezt a törvényes munkaidő feléig vállalhatja, ha viszont a fizikai dolgozó nem fizikai munkára vállalkozik mellékfoglalkozás­ban, a foglalkozási keret meg- ólapításánál nem az eredeti munkaköri beosztás, hanem mindig az az irányadó, hogy a mellékfoglalkozásban milyen munkát —fizikait vagy mást — lót-e el a dolgozó. Ennek az enyhítő rendelke­zésnek jelentősége különösen a lakosság ellátását segítő kü­lönféle javító-, szerelő és szol­gáltató jellegű tevékenység esetében észlelhető, mert az Szőlőnél rügyfakadás után közvetlen a szőlóilonca áttele­lő hernyói a kis leveleket rág­ják. A megyében az elmúlt években a hajtások gyenge fej­lődését előidéző levélatkók és a levelek domború kitüremke­dését okozó gubacsatkák majd­nem minden szőlőben előfor­dulnak. Az atkák és a szőlő- ilonca ellen Bi 58 0,1%-ck ol­datát javasoljuk. Az alma- és körtefákat köz­vetlen virágzás után a poloska- szagú darazsak ellen Unifosz 50 EC vagy Bi 58 szerrel per­metezzük. A virágzás utáni kis gyümölcsök hullását leggyak­rabban a poloskaszagú dara­zsak okozzák. Lisztharmatra ér­zékeny almafajtákat Pol-Sul- kollal vagy Thiovittal permetez­zük. Varasodás ellen Chinoin ilyen munkát végző dolgozók éppúgy, mint az egyéb fizikai munkát vállalók, 64 óra helyett, havi 94 órában vállalhatnak munkát, munkaidejük lejárta után. Tehát a fizikai munkavég­zést vállalókra nem vonatkozik az az általános rendelkezés, hogy másodállásban és mellék- foglalkozásban a dolgozó mun­kaideje nem haladhatja meg a törvényes munkaidő egynegye­dét, illetve egyharmadát A rendelkezés szerint, a főál­lású dolgozó más munkáltató­nál történő foglalkoztatásához szükséges engedély a foglalkoz­tatni kívánó munkáltató kérel­me alapján többek között csak abban az esetben adható meg, ha a dolgozó a fő munkahe­lyén legalább két éve áll mun­kaviszonyban. Itt is enyhített az új szabály, mert nem kívánja meg a két éves munkaviszonyt, a mellékfoglalkozás, vagy a fő­állás munkaidejét nem érintő, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony (pl. megbízás) enge­délyezésénél, továbbá, ha a dolgozó a másodállását, és a főállás munkaidejét nem érintő egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyát a főállását meg­előzően létesítette, és akkor sem, ha a dolgozót lakásszövetkezet választott tisztségviselőjeként foglalkoztatják. Korlátozó jellegű rendelkezés viszont az, ha a dolgozó 3 hó­napot meghaladó időre létesít munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, és ez a főállás mun­kaidejét érinti, akkor nála a má­sodállásra vonatkozó szigorúbb szabályokat kell alkalmazni. Vagyis legfeljebb csak a törvé­nyes munkaidő egynegyedére szólhat a megbízás, és a díja­zás sem haladhatja meg a fő­állásban kapott díjazás egyne­gyedét. Ha azonban nem esik a főállás idejére ez a tartós foglalkoztatás, akkor az eddigi általános szabályok kerülnek al­kalmazásra, vagyis legfeljebb a törvényes munkaidő egyharma­dára létesíthető a jogviszony, és a díjazás is ennek arányában il­leti meg. Munkáltatói feladat, hogy a főálláson kívüli foglalkoztatást a felügyeleti és a belső ellenőr­zés keretében rendszeresen el­lenőrizni kell és legalább két­évenként kötelező a felülvizsgá­lat. Ennek indoka, hogy a tör­vényes munkaidő jobb kihasz­nálásra kerüljön, és a főállású munkavégzés hatékonysága ne csökkenjen az egyéb foglalkoz­tatás miatt, mert változatlanul alapvető elv, hogy tudását min­denki a főfoglalkozásában bon­takoztassa ki, elsősorban ott ka­matoztassa szakmai és egyéb képességeit. (m) Fundazol használatát javasol­juk. A kajszifákat virágzás után közvetlenül Zineb 0,3 és Bi 58 0,13%-os oldatával védjük a gombabetegségek és kártevők ellen. őszibarackot levélfodrosodás megelőzése miatt Orthocid 50 WP szerrel permetezzük. Cse­resznyét, meggyet és szilvát Zi­neb vagy Dithane M-45 és Bi 58 szerrel védjük. Szamócát vi­rágzás kezdetén szürkerothadás megelőzése miatt Chinoin Fun­dazol vagy Topsin-metil 70 WP szerrel permetezzük. A Környezetvédelem című cikk késztetett e levél megírá­sára. A cikk kitűnő, egyetértek azzal, hogy nevelni és közöm­bösségéből fel kell rázni a lakosságot. Véleményem sze­rint az első és legfontosabb feladat az lenne, hogy szemét- és hulladéktároló edényeket helyeznének el a megfelelő helyekre. A hirdi újtelepen lakom 1974 óta. Ügy érzem, hogy nem közömbös, hanem tehetet­len vagyok, mivel a szemét, il­letve hulladékszállítás még ez- ideig nincs megnyugtatóan megoldva. A hulladékok összegyűjtésé­re volna javaslatom: külön edé­nyeket kellene biztosítani sze­mét, kenyér, papír és rongy, valamint üveg felirattal. Az ilyen módon összegyűjtött érté­kes hulladékot az újrafelhasz­nálók elszállíthatnák. Kovács János ■ * ------------­A mai napig sem változott Nagyszerű érzés volt látni azt a társadalmi megmozdu­lást, amely a Hazafias Nép­front felhívására Újmecsekal- ján volt. Március 28-án dél­után seprűvel, lapáttal, gereb- lyével „felfegyverzett" lakók szállták meg szűkebb környe­zetüket. Minden szemetet el­tüntettek, parkot csinosítottak, járdát sepertek, egyszóval nagytakarítottak. Segítséget kaptak az érintett vállalatoktól és dolgozóitól. A fentieket azért kívántam kö­zölni, mert ezek láttán még furcsábbnak tűnik egyes intéz­mények felfogása. 1979. de­cember 5-én ezeken a hasá­bokon jegyeztem meg, hogy szinte nincs olyan utca váro­sunkban, ahol ne díszelegne hetekig törmelék, ott felejtett építési anyag. Ez a sajnálatos helyzet a mai napig nem vál­tozott. Vajon miért nem? Baka Sándor---------------------------------* .......... K ellemes estét szereztek Az MSZMP lll-as számú la­kóterületi pártvezetősége és nyugdíjas kommunistái nevé­ben köszönetét mondunk a Középfokú Oktatási Intézmé­nyek Pártbizottsága és a Pécs városi Tanács művelődésügyi osztályának a március 28-i — a XII. pártkongresszus tiszteletére tartott — ünnepi műsor meg­rendezéséért. Külön megkö­szönjük a szereplőknek a szín­vonalas műsort, mellyel kelle­mes estét szereztek és emléke­zetessé tették a nemzedéki ta­lálkozót. Pollák Dezső pártvezetőségi titkár A talajban élő kártevők a felmelegedés hatására a felső 10—20 cm-es rétegbe jönnek. Ahol a tavaszi talajművelés közben több cserebogárpajor vagy drótféreg fordul elő, ott vetés, illetve palántázás előtt feltétlenül a Basudin 5 G vagy Basudin 10 G talajfertőtlenítő szert kell alkalmazni. A zöldségféléket ne vessük több éven át hasznosított éve­lő pillangós takarmánynövé­nyek után, mert az ilyen terü­leteken rendszerint nagyon sok a talajban élő kártevő. A csapadékos enyhe tavaszi napok után megjelenő mezte­len csigák ellen a Helarion vagy a Limaci-Spolana csigaölőszer használatát javasoljuk. Dr. Frank József Kardos Margit pécsváradi ol­vasónk egy korábbi levelében a magas vonatlépcsőkre pa­naszkodik: „Több ezer nyugdíjas és mozgásszervi sérült utazna szívesen vonattal, mert a busz csak korlátolt számú utast tud felvenni, ugyan rövidebb idő alatt, de zsúfolva a célba szál­lítani. Csak ne lennének olyan magasak a vonatlépcsők, ne kellene olyan magasra lépni, kézzel a teljes testsúlyt felhúz­ni, lent hagyva a nehéz csoma­got, kérni és várni az udvarias, ságot, hogy valamelyik utas majd csak segít a felszállásnál. A vasúton való utazás kedvez­ményét sokkal több nyugdíjas tudná kihasználni, ha a felszál­lás nem tenné próbára az ere­jét. Mert ne felejtsük el, vona­ton az ülőhely biztosítottabb, úgyszintén a kényelem is, mert kezet lehet mosni a mosdófül­kében, illemhely is biztosított, a felöltőt fel lehet akasztani, tükör is van, fésülködni is le­het Több ezer nyugdíjas utaz­na szívesen vonaton, csak ne kellene olyan nagyon megeről­tetnie a mozgásszerveit”. A válaszra Mészáros Andrást, a MÁV pécsi vasútigazgatóját kértük fel: — A panasz valóban jogos, az orvoslása viszont fokozato­san kerülhet csak sorra. Amikor a hatvanas évek derekán a Az április 10-én az „így köz­lekedünk mi” elnevezésű ro­vatban megjelentekre szeret­nénk reflektálni. A Szigetváron létesülő posta építése miatt kérte a Pécsi Postaigazgatóság a 6. sz. út félszélességű lezárását. Ennek megoldására Pécsről Barcs irányában a 6. sz. út a Rózsa köz és a Kossuth L. u. közti szakaszán egyirányúsítva lett. A visszafelé, Barcsról Pécs irá­nyában közlekedők a Kossuth L. utca—Felszabadulás tér— Sánc utca útvonalon érhetik el újra a 6. sz. utat. E két utóbbi tanácsi kezelésben levő utca tehát nem tartozik KPM fel­ügyelet alá sem forgalomsza­bályozás, sem táblázás vonat­kozásában, ezért a forgalomte­relés tanácsi hozzájárulással történt. A második kifogás a KPM forgalomszabólyozói ellen az említett cikkben az volt, hogy a Sánc utcai csatlakozásnál nincs elsőbbségadás, csak „főútvo­nal vége" tábla. A Sánc utca egyirányúsítva van a 6. sz. út felé, így onnan való kihajtás­nál, mivel a főútvonalnak vé­ge — a fent említettek miatt Juhász Lajos, Pécs: Köszön­jük levelét, észrevételeit, me­lyekkel egyetértünk. Kérjük, ez. után is kísérje figyelemmel la­punkat és közölje véleményét, amit mindig örömmel és meg­értéssel fogadunk. T. Károlyné, Pécs: Mint egye­dülálló eltartónak írásban kell kérnie a munkahelyén a csa­ládi pótlékot K, Gyula, Komló: A külterü­leten levő szántóföld után is MÁV hozzálátott a fejlesztések­hez, egy-egy vonalon sorra meg­építette a magasított perono­kat. így olyan helyen is kényel­mes a felszállás, ahol csak né­hány utas van. Annyi erőnk ma nincs, hogy válogatás nélkül sorravegyük egy vonal állomá­sait, ezért fontossági sorrend szerint építjük meg a magasí­tott peronokat. Ugyanakkor fo­lyik a személykocsipark kicseré­lése (egy-egy kocsi mintegy 50 évig szolgál), és ezeket már a nemzetközi szabványnak meg­felelően magas lépcsőkkel épí­tik meg. Átmeneti helyzetben van tehát a MÁV: eszközeinek egy része új, korszerű, a másik pedig nem felel meg az igé­nyeknek. — A magas peronok kialakítá­sa nagyon költséges, a peron­aluljáró rendkívül dráqa. Ezt csak kivételesen noqyforgalmú helyeken tudja a MÁV megépí­teni, és most ezek között is rangsorolni kell. Van viszont le­hetőség az átmeneti megoldá­sokra : a korszerű magaspero­nokat úgy lehet pótolni, ha élő­munkából futja, hogy a pályáról kiselejtezett vasbetontalppal megemeljük 15 centivel az utas­peront. Ilyent sok helyen látni, például Bicsérden is. Pécsett egy végfeljárós magas peron építését tervezzük a vágányok között. így két vágányhoz nyílik majd kényelmes feljárás. —, így a jobbkéz-szabály pontosan azt jelenti jelen eset­ben, mint az „elsőbbségadás kötelező”. A jobbról jövő min­den jármű részére a Sánc ut­cából kihajtó jármű köteles el­sőbbséget adni. Mivel a 6. sz. úton balról nem érkezik jármű, így gyakorlatilag a kisíves for­galom akadálytalanul tud ki­fordulni a Sánc utcából. En­nek alapján érthető, hogy az „elsőbbségadás kötelező” táb­la kintléte a forgalomterelés időszaka alatt nem mértékadó. Ettől függetlenül megkértük az építkezés vezetőjét, hogy a le­szerelt táblát helyeztesse visz- sza, nehogy elkallódjon. Az építkezés befejeztével, ha visz- szaáll a régi forgalmi rend, akkor az „elsőbbségadás kö­telező" tábla ismét szerephez jut, ugyanis a 6. sz. úton balról is jön a forgalom. A Sánc utca tanácsi kezelésű utca, így a tanács helyett intézkedtünk az építkezés vezetősége felé, mi­vel a KPM Közúti Igazgatóság­nak tanácsi kezelésben levő utakon nincs hatásköre. Kardos Imre forg. techn. osztályvezető kell községfejlesztési adót fi­zetnie. Kiss J--né, Mohács: A meg­halt férj nyugdíjának 50 száza­léka aiz özvegyi nyugdíj, ha az egyéb feltételek megvonnék. Nagy Péter, Siklós: Az árva­ellátás folyósítása arra az idő­re szünetel, amíg az árva in­gyenes állami ellátásiban ré­szesül. Takács l.-né terhes. Az iránt \ érdeklődik, hogy mennyi szü­lési szabadság jár és a szü­lési szabadság egy részét a szülés előtt kell-e kivennie? A 48/1979. (XII. 1.) MT. sz. rendelet 54. § (1) bekezdése értelmében a terhes, illetőleg a szülő nőt húsz hét szülési szabadság illeti meg. Ez rend­ellenes szülés esetén — szak­orvosi javaslatra — négy hét­tel meghosszabbítható. A szü­lési szabadságból négy hetet a szülése előtt KELL kiadni; et­től a dolgozó nő kérésére el le­het tekinteni, ha az a szakorvos véleménye szerint egészségé­nek veszélyeztetésével nem jár. Tájékoztatásul még elmond­juk, hogy ugyanezen rendelet­hely (2) bekezdésében írtak szerint a dolgozó nő kérelmére a munkáltató a szülési szabad­ság letelte után a gyermek gondozása céljából harmadik életéve betöltéséig, a gyermek betegsége tartamára pedig az otthoni ápolás érdekében o gyermek tízéves koráig fizetés nélküli szabadságot köteles biztosítani. A fizetés nélküli szabadság a gyermekét egyedül nevelő apát is megilleti. Arra is felhívjuk olvasónk fi­gyelmét, hogy a szülési szabad­ság, valamint a fizetés nélküli szabadság tartama alatt a tár­sadalombiztosítási, illetőleg a gyermekgondozási segélyre vo­natkozó szabályok szerint jár a dolgozó nő részére ellátás. K. T. és t. N. iáját tanácsi bérlakásban lakik.. Házassá­got szeretnének kötni. Kérdésük: megtarthatják-e mindkét lakást, vagy választá­suk szerint lehet-e leadni az egyik lakást? A módosított 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 98/A §-a szerint egy személy, illetőleg egy házaspár csak egy tanácsi bérlakást bérelhet. Az a személy, illetőleg há­zaspár, aki egynél több taná­csi bérlakást bérel, a többlet­lakás keletkezése napjától szá­mított egy éven belül köteles: a) a lakásokat egy lakásra elcserélni, vagy azokat egy ta­nácsi bérlakás kiutalása elle­nében a lakásügyi hatóságnak átadni, illetőleg b) a megtartani kívánt la­kást kiválasztani és a többlet­lakás lakásbérleti jogviszonyá­ról a fentebb már hivatkozott Kormányrendelet 86—89. § ren­delkezései szerint meghatáro­zott személy vagy — pénzbeli térítés ellenében — a lakásügyi hatóság javára lemondani. Abban az esetben, ha az egynél több tanácsi bérlakást bérlő személy, illetőleg házas­pár a lakásait — a lakásigé­nyének mértékét meg nem ha­ladó szobaszámú másik taná­csi bérlakás kiutalása ellené­ben — beköltözhető állapot­ban a lakásügyi hatóságnak átadja, a lakásigénye a lakás­kiutalási névjegyzékbe történő felvétel, továbbá jövedelmi, vagyoni és szociális helyzete vizsgálatának mellőzésével tel­jesíthető. Horváth T. béréből téves ki­fizetés cimén a munkáltató le­vonást végzett. Nem tudott a téves kifizetésről. Kérdése: helyesen járt-e el a munkáltató és mennyi időn belül követelheti vissza a té­vedésből kifizetett összeget? A Munka Törvénykönyvének végrehajtási rendelete a 65. §-ban akként rendelkezik, hogy a munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről harminc, a kollektív szerződésben megha­tározott esetekben hatvan na­pon belül írásban KELL értesí­teni. Ennek elmulasztása ese­tében a dolgozó visszafizetésre csak akkor kötelezhető, ha a kifizetés helytelenségéről tu­dott, vagy a téves kifizetést ma­ga idézte elő. A visszafizetésre kötelező ha­tározat ellen benyújtott kére­lemnek halasztó hatálya van! Szerkesztői üzenetek Nem tartozik KPM- felügyelet alá

Next

/
Oldalképek
Tartalom