Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-01 / 91. szám

2 DimQntüli napló 1980. április 1., kedd Ünnepi kirakatok versenye Baranyában Fődíjas a „Csongor” kirakata Mikor városképről beszélünk, szóba kerülnek épületek, terek, parkok, szobrok és virágok. A kirakatok ilyenkor senkinek nem jutnak eszébe. Pedig az alap­funkción, az áruválaszték be­mutatásán túl épp úgy város­képet alakító, sőt mi több, íz­lésformáló szerepük van. A ki­rakatok megváltoztathatják egy utca arculatát, hangulatát, vi­dámmá! vagy ünnepivé tehetik. Épp ezért a Magyar Reklám Szövetség az MSZMP XII. kong­resszusa tiszteletére, és hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulója alkalmából országos ki­rakatversenyt hirdetett meg az­zal a céllal, hogy a kirakotok, sajátos eszközeikkel, járuljanak hozzá az ország ünnepi hangu­latának demonstrálásához. A versenykiírás szerint az ün­nepi kirakatok tervezésénél egyik alapvető szempont a ta­karékosság volt. Felhívták a ver­senyzők figyelmét, hogy ne drá­ga, anyagigényes, hanem tar­talmas kirakatok készüljenek, művészi eszközökkel, és a ter­vezők egyéni ötleteivel kellett kifejezésre juttatni a politikai tartalmat és az ünnepi hangu­latot. Baranyából 20 kirakattal ne­veztek az országos versenyre, ebből 10 pécsi. Az ünnepi ver­senykirakatok értékelésére és az eredményhirdetésre tegnap került sor a Megyei Tanácson. A fődijat nyert Csongor-üzlet kirakata. Tűz a vonaton Szerencsés kimenetelű tűzeset kés­leltette hétfőn reggel a Budapest fe­lé robogó Mecsek- expressz útját. Fél hét után néhány perccel Abaliget ál­lomás közelében észlelték, hogy tűz keletkezett a szerelvény utolsó kocsi­jának tetőszerkezetében. A rendkívül gyorsan a helyszínre érkező pécsi és komlói tűzoltók, a MÁV-dolgózók ösz- szehangolt és fegyelmezett munkájá­val rövid idő alatt megfékezték a tü­zet. Milliós értékek forogtak veszély­ben, ám csupán tízezer forintnyi a kár. Megállapították, hogy a tüzet rövidzárlat okozta. Senki sem sérült meg, az utasok poggyászai is épek maradtak. Az uta­sokat átszállították más kocsikba, az utolsó, sérült vasúti kocsit pedig le­csatolták. Az expresszvonat így 38 perces késéssel érkezett meg a célál­lomására: a budapesti Déli pálya­udvarra. Árubőség mind a négy munkaszüneti napra Húsvét előtt a fedett piac A naptár játéka folytán, meg a munkaszervezés következtében négy pihenőnapunk lesz egymás után. A kereskedőknek azonban csak három, s az sem egyfolytá­ban. Értünk, a négy napunk kel­lemes nyugalmáért, a jó ünne­pünkért a közbeeső egyik na­pon, április 5-én, minden keres­kedő dolgozik. Már az elmúlt vasárnap megkezdődött az áru- szállítás, s talán egyetlen nap a mai, vagyis a keddi kivéte-' A fődíjat a Baranya megyei Ruházati Vállalat „Csongor" férfidivatüzletének kirakata nyerte, melyet Pusama Ferenc- né tervezett. A fehér-vörös szí­nek finom arányával, érdekesen alkalmazott térszerkezetekkel méltón aratta az elismerést. Első díjat nyert a Hegyháti ÁFÉSZ mágocsi ruházati boltjá­nak kirakata, tervezője és ké­szítője, Hamar János, és szin­tén első díjas lett a sásdi ruhá­zati áruház, Rill Béla tervező által készített kirakata. Második díjat nyert a Kossuth L. utcai műszaki bolt, Balvin Nándor kirakatával és a mohácsi műszaki bolt, Pach Já­nosáé és Kálmáncsi Emil által készített kirakata. Ez utóbbit külön kiemelte a zsűri, a taka­rékossági szempont legsikerül­tebb betartásáért, díszletként ugyanis egyszerű, pirosra fes­tett hullómpapírt alkalmaztak igen ötletesen. A megosztott harmadik díjat a Baranya me­gyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat „Elegancia" női divat­áruüzletének kirakata nyerte, ter­vezője és készítője Edenhofler Klára, valamint a Centrum Áru­ház Papp Átmosná és Laki Já­nosáé áltail készített ünnepi ki. rakata. S. Zs. Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye 1980. április 1-i hatállyal az alábbi hatósági árak változnak: A 86-os oktánszámú normál benzin literenkénti fogyasztói ára 10,— forintra, a 92-es ok­tánszámú szuperbenziné 11,50 forintra, a 98-as oktánszámú extra benziné 13,— forintra mó­dosul. Az általános gázolaj ára literenként 8,— forint lesz. Vál­tozatlan marad a háztartási tü­zelőolaj fogyasztói ára. Az üzemanyagköltségék nö­vekedése miatt emelkednek az áruszállítási tarifát. A taxivi- teldíjak 30 százalékkal nőnek. Változatlanok maradnak az egyéb személyszállítási díjtéte­lek. A faanyagok hatósági fo­gyasztói ára is változik. A fe­nyő-fűrészáru ára átlagosan 16, a farostlemezek és faforgácsla­pok ára 19—30 százalékkal emelkedik. A faragott fenyőge­renda ára 33, a tölgy fűrészáru­ké 49, a bükk fűrészáruké 8, a nyár fűrészáruké pedig átlago­san 37 százalékkal nő. A faanyagok áremelése álta. Iában az azokból készült kész­termékek árszintjét is növeli. Nem emelkedik az ára a fából készült ablakkereteknek, ajtók­nak, a> parkettának. A tűzifa fo­gyasztói ára is változatlan ma­rad. A bútorok árszintje áltá­lában nem változik. Változatlan szintű ártámoga­tás mellett is kisebb mértékben emelkedik néhány gyermekbú­tor ára. Az ártámogatás növelé­sének következtében nem nő a járóka és a gyermékágy fo­gyasztói ára. ABC-klsáruház a Fejér LSpót utcában Görcs Károly igazgató avatta fel a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat új üzletét ' Fotó: Szokolai István Bisztrót, éttermet avattak B lisztről és éttermet avattak hétfőn délután a pécsi vá­sárcsarnokban és ezzel az ünnepi oktussal befejeződött a város új fedett piacának építé­se, átadása. A Baranya me­gyei Vendéglátó Vállalat új üz­lete a 21. állandó kereskedelmi egység a több mint 60 millió forintos beruházással épült lé­tesítmény területén. Molnár Károly belkereskedel­mi miniszterhelyettes is megte­kintette az új bevásárlóközpon­tot. Útjára elkísérte Czente Gyula, Pécs város Tanácsának elnöke és dr. Gellai Imre, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Az étterem és bisztró a csar­nok emeleti részén található, mintegy 700 négyzetméteren. Egymástól elkülöníthetően há­rom helyen fogadhatják és szolgálhatják ki a vendégeket. Legkorábban, reggel 6 órakor a csarnok belső tere felé néző bisztró nyit Itt a szokásos reg­geli ételeken túlmenően már kora reggel kínálják a zóna­pörköltek különböző változatait. A benti, II. osztályú étterem 11 órától várja a vendégeket, en­nek egy része is — ahol a köz­a vásárcsarnokban Belsőségek, hajnaltól éjfélig Ma TUTIT repül A Pécs—Buda­pest polgári légijárat ma szünetel étkeztetés történik — önkiszol­gáló jellegű. Az étterem — szünnap nélkül — vasárnaptól csütörtökig éjfélig, pénteken és szombaton éjjel két óráig tart nyitva. A két önkiszolgáló rész III. osztályú, a sült hurkát, a sült kolbászt, a grillcsirkét és o sült halat IV. osztályú áron kínál­ják. A hely jellegéhez igazodva — hűen a régi piaci hagyomá­nyokhoz — a különböző belső­ségek számítanak a csornok- bisztró és étterem specialitásá­nak. Az önkiszolgáló résznél 17,30-ba kerül a pacalpörkölt és 18 forintba a szál on tüdő (azaz a pájsli) zsemlegombóc­cal. Az étteremben 25 forint a velőrózsa rántva tartó rmártós- sal. A zónaadagok jóval ol­csóbbak. A konyhát a legkorszerűbb gépekkel szerelték fel, így le­hetőség nyílik mojd arra, hogy ne csak a környék közétkezte­tésében, hanem a gyermekélel­mezésben is segítséget nyújt­son. A vállalatnak hétmillió fo­rintjába került az étterem, melyben 35-40 dolgozó műkö­dik együtt a vendégekért. A vasárnapi cserépvásár alkalmá­ból már megvolt a nyitás előtti főpróba. Túrós Zoltán üzletve­zető azt ígérte, hogy a nyitás napján bemutatott választék és színvonal csak javulni fog ai jövőben. így legyen! Ha kissé megkésve is, de el­készült a Fejér Lipót utcai ABC- áruház. A Szőlősként étterem- • mel szemben lévő új üzlet ma reggel 6 órától fogadja a ve­vőket. A környék sok ezer lakója már régen várta e bolt létesí­tését, hiszen a Damjanich utcai kis élelmiszerüzlet nem tudta az igényeket kielégíteni, ezért a lakótelepiek is a belvárosban vásároltak. A kisáruház területe 310 négyzetméter. A 150 négyzet- méteres eladótérben három pénztárgép kapott helyet, így remélhetőleg nem lesz fennaka­dás. Az ünnepek előtti csúcsfor­galomra jól felkészült az üzlet. A másfél milliós árukészlet bő­velkedik füstölt árukban, húsvé­ti édességekben. Nagy a vá­laszték gasztrofolételekből és gondoltak a diabetikus élelmi­szerek fogyasztóira. Telve von­nak szép húsokkal a hűtőkam­ráik. Hétköznapokon este 7-ig, szombaton délután 4 óráig vár­ják a vásárlókat. E. A. lével a hét minden munka­napján tart, beleértve április 5-ét is. De mindezek alapján milyen lesz a négynapos áru­ellátás? — Válaszol: Latincsics Aladár, a Baranya megyei Ta­nács kereskedelmi osztályának vezetőhelyettese: — A kereskedelemszervezés tulajdonképpen már októberben elkezdte a négy nap ellátását, amikor az alapcikkek, a burgo. nya, hagyma, zöldség egészen húsvétig tartó tárolását meg­szerveztük. Most viszont az eny- nyire előre nem tárolható áru szállítása volt a feladat. Lássák sorban: először is a húst. Ki­lenc vagon füstölt sonkát és tarját kapnak az üzletek, ugyan, annyit, mint tavaly. Ezenkívül tőkehúsból 28 vagonnyi, barom, fiból 5 vagonnyi mennyiséget Ez is azonos a tavalyival, tehát nem lesz hiány. De nekünk a lakosság kétféle időtöltésére kell egyaránt felkészülnünk: arra is, hogy odahaza ünnepel, s arra, hogy ha marad a szép idő, ak­kor kirándul. Utóbbira is szá­mítva 30 vagon tárolható szá­raz kolbászt viszünk a boltokba. A tojás szállítását már az év tizenharmadik hetében meg­kezdték, s abból sem lesz hi-- ány. — Kenyeret 3-án és 5-én fu­varoznak a boltokba, mind a Baranya megyei, mind a Pé­csi Sütőipari Vállalat kocsijai. Harmadikén a szokásos szom­bati fogyasztásnál 20 százalék­kal többet sütnek, 4-én éjjel pedig a három köznapi fogyasz­tás 10 százalékkal felemelt mennyiségét szállítják a boltok, ba, 5-én hajnalban és még az­nap délután is. — Harmadikán és 5-én 2—2 napi ellátásra eleqendő tejet visznek ki. tehát 4-ére és 6-ára is. De 7-ére szombat délután külön szállítanak, amennyit o boltok e célra kémek. Babatej­ből pedig 7-ére utalványos tej­port lehet majd kapni. Ezenkí­vül a szokásos vendéglátóipari üzletek is árulnak 7-én tejet és kenyeret. — Déli gyümölcsből főként kubai narancs von, ezenkívül citrom. Sütési alapanyag — élesztő, sütőpor, tejpor — bő­ven. Húsvéti nyuszi és tojás­figurák 10 forintos ártól felfe­lé nagy választékban. S ami még fontos: most lesz a pécsi vásárcsarnok első húsvétja, ahol o magánárusok termékei árának ellensúlyozására különösen oPé­csi Állami Gazdaság, a Barom­fifeldolgozó Vállalat kínál igen sok jó árut. Sok ajándéktárgy, rengeteg áru Sikert aratott a kézműves-kirakodóvásár Májas 18-án gyermekjátékbörzét rendeznek Nagy sikere volt vasárnap a pécsi vásárcsarnokban a kézmű­ves kirakodóvásárnak, melyet a húsvéti ajándékozás, egyszer­smind a népi iparművészeti és kézműipari kultúra ápolása és terjesztése jegyében a Mecsek- Tourist rendezett. Az ország minden részéből félszáz szak­ma képviseletében csaknem kétszáz kisiparos, népművész és népi iparművész rakta ki por­tékáját a vásárcsarnokban, amely ezúttal szűknek bizonyult, az ajándékhegyek körül ezrek tolongtak, úgy hogy a nyitva­tartási meg kellett hosszabíta- ni. Rengeteg művészi ajándék- tárgy és mindennapi használa­ti eszköz talált gazdára. Melles­leg a rendezvény idegenforgal­mi hírverésnek sem volt rossz, a kirakodóvásár kedvéért az or­szág többi megyéjéből is elza­rándokoltak Pécsre, a parkolók­ban különautóbuszokkal talál­kozhattunk. A sikeren felbúzdulva a Me- csek-Tourist a jövőben is vállal­kozik hasonló rendezvényekre. Máris számos ötlet merült fel. Ami biztos: május 18-án, va­sárnap délelőtt a vásárcsarnok­iban gyermekjátékvásárt ren­deznek. Ezzel együtt játékbör­zét is meghirdetnek a gyerekek­nek, ki-ki elviheti, eladhatja vagy csereberélheti megunt já. tékáit. Emelik az utcák, terek hangulatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom