Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-30 / 89. szám
DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1980. MÁRCIUS 30. Azonnal is elintézhetők... Új ügyintézési határidők április 1-1 Az ügyfél és a hatóság egyszerűsödő kapcsolata Új haza új hadserege Több tízezrük közül négyükkel együtt idézzük a második világháború tragikus eseményeit, kiragadva 1945-öt, az új, demokratikus, antifasiszta magyar néphadsereg megszületését Ki miért, és hogyan lett önként az új rend új katonája? Ahogy nyiladozott az emberek értelme, oszlott a félelem, izzott a gyűlölet, úgy kelt életre a remény. Ónként jöttek, fegyvert kértek, hogy harcolhassanak szeretteikért, a házukért, a hazáért. Az ország nagy területén a nácik, a nyilasok még javában gyilkoltak, pusztítottak, amikor az ország felszabadított részeiből 1944 telén megindult a honfoglalók, az új hazát alapítók nép- vándorlása Debrecenbe. Jöttek civilek, dezertált katonák, az illegalitást feladók. A még harcban álló reguláris magyar csapatok egyre több katonája érezte, hogy nincs minden rendjén és parancsra várt, hogy a tényleges ellenségre szegezze fegyverét, vagy leste, várta az alkalmat, hogy otthagyhassa alakulatát... Toborzási felhívás ss^snSSsőS zrjrrS] a " «tu Main w| MM trUM Bea a.fe.o. írlaata mX* Oolnuki Hrla n.,n,.itrt.tnak . A 6. hadosztály újoncainak eskütétele Pécsett, a Széchenyi téren o Kis András ezredes, hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet munkatársa részese volt a hajdani eseményeknek. Könyveiben — Az antifasiszta magyar katonai hagyományokról (1945), A 6. hadosztály, Az 1. hadosztály és A 16. gyalogezred — az új magyar néphadsereg születésének körülményeit tárja fel hitelesen. Mert 1945-ben új magyar néphadsereg született. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok közösen vállalkoztak a nemzetmentésre. A Debrecenben 1944. december végén összeülő Ideiglenes Nemzet- gyűlés hadat üzent a fasiszta Németországnak, az Ideiglenes Nemzeti Kormány megkezdte a hadsereg szervezését. Erre hivatalosan csak az 1945. január 20-án Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény aláírásával nyílott lehetőség, mely alapján Magyarország 8 hadosztályt állíthatott ki a fasiszták elleni harcra. Az egyezmény megkötése napján megjelent a Toborzási felhívás. Az új néphadseregbe a Toborzási felhívás és a toborzó- gyűlések nyomán özönlenek az önkéntesek, de jönnek az átállt katonák, a hadifogolytáborok önkéntesei, a partizánok. A lerongyolódott emberek sok mindenben különböztek egymástól. Amiben közösek: harcolni, mielőbb harcolni akarnak a fasiszták ellen. Mert hovatartozásra való tekintet nélkül ez tömörítette a nép fiait, felismerve a nemzet igazi érdekét. Most már a szövetségesek is lehetővé teszik, szervezni lehet a magyar néphadsereget. A honvédelmi minisztériumban Kéri Kálmán vezérkari ezredes, a HM katonai (ma: vezérkari) főnöke és legtehetségesebb munkatársa Simonffy- Tóth Evnő vezérkari őrnagy, szervezési csoportvezető, éjt nappallá téve végzi az előkészítő, hadseregszervező, szolgálati szabályzatot módosító, rendeleteket alkotó tevékenységét. Az ország romokban, kifosztva, nagy részén dúlnak még a harcok. A lelkesedésen és a tettvágyon kívül semmi sincs, ami a hadsereg megalakításához szükséges. Nincs fegyver, felszerelés, haditechnika, ruházat, élelem, nincs semmi — csak a tettvágy. A létrehozott katonai körzetek — Debrecen a 6., Pécs a 4. Marosy László alezredes parancsnoksága alatt — megkezdik a toborzást, szervezést. A szovjet csapatok segítenek, ahogy tudnak: élelemmel, felszereléssel, fogolytáboraikból özönlenek az önkéntesek az új magyar néphadseregbe Jászberényből és Gödöllőről. Egymást érik a felszabadult országrészeken a toborzógyű- lések. Januárban a 2. Ukrán Front kebelében felállítják az I. magyar vasútépítő hadosztályt, februárban a 3. magyar vasútépítő dandárt. Február elején a hazatért partizánokból, az antifasiszta iskolát végzett katonákból megalakult Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány első katonai egysége, az 1. őrzászlóalj. Március 4- én a debreceni Pavilon-laktanyában zászlót bontott a 6. hadosztály, majd Jászberényben az 1. és májusban Haj- máskéren az 5. hadosztály. Fokozatosan jönnek létre a ha- tárportyázó századok, a vasútbiztosító és hídépítő zászlóaljak, a hadikórházak, végül a néphadsereg különféle intézményei. A lelkesedés, az akarat és a lehetőség szülte néphadsereg önkéntesei harcolni akartak, hiszen azért álltak be. Április 14-től a 6. hadosztály — élén a 16. gyalogezreddel — április végén az 1. hadosztály bevago- nírozva, majd az osztrák határtól gyalogmenetben elindult, hogy elfoglalja Ausztriában a tartalékként számukra kijelölt hadműveleti területet. A katonák kapnak végre fegyvert, lőszert, ruházatot és más felszerelést, az élelmezésük is megoldott. De nem vetik be őket a nácik ellen — május 9-én a hitleri Németország kapitulál, véget ér Európában a II. világháború. A magyar csapatokat rövidesen visszavonják a Dunántúlra ... o Hogyan emlékeznek vissza a hajdani önkéntesek? Kis András ezredes, hadtörténész: — Sorkötelesként 1942 őszén hívtak be a debreceni gyalogezredbe. Amikor 1944. március 19- én a nácik megszállták hazánkat, épp szabadságon voltam, a bizonytalanság nem hagyott nyugodni: lesz ellenállás, nem lesz? Bevonuljak ismét és hová? Sokan voltunk így akkor. Baráti tanácsra bevonultam, kimentem a frontra és átálltam. Kint kerestem a kapcsolatot a kommunista vezetőkkel, önként jelentkeztem partizániskolára. Szeptemberben átdobtak, a csoportunkat megsemmisítették. Szülővárosomat, Balmazújvárost október 22-én szabadították fel a szovjet csapatok. MADISZ-titkár lettem, agitáltam, toboroztam, majd 1945 márciusában magam is önkéntesként beléptem az új hadseregbe, Debrecenben a 6. hadosztálynál nevelőtiszt lettem. Sense János, a Mohácsi Selyem- gyár igazgatója: U am thyék elrendelték a 16—60 év kö- zötti korosztályok bevonultatását, a *' tbc-m miatt megúsztam. Kegyetlenül nehéz anyagi körülmények között éltünk, apám kubikosként szervezett földmunkás volt, öten voltunk testvérek. Láttam a kegyetlenkedéseket, a zsidóüldözést, az átélt nyomor is közrejátszott, hogy egyre többen éreztünk gyűlöletet a nácikkal és a magyar* nyilasokkal szemben. Felszabadult Kiskusfélegy- háza, ahol laktunk és láttam, hogy a korábban belénknevelt szovjetellenesség alaptalan. A gyűlölet hajtott, hogy belépjek az antifasiszta demokratikus magyar néphadseregbe 17 éves fejjel. A tőlünk bevonulok 80 százaléka hozzám hasonló korú, kiképzetlen fiatal volt. Április 10-én indultunk Budapesten át Hajmáskérre. Május 6- án fejeződött be a kiképzésünk és vártuk a frontra indulási parancsot. Helyette a német kapituláció híre jött... Bentmaradtam, majd 1946. augusztus 6-án szereltem le egészségügyi okok miatt. Bodóczy Dezső nyugállományú alezredes : — A behívóparancsot 1941-ben kaptam meg, megjártam az ukrajnai frontot, betegségem után az alakulatommal Budáig vonultunk vissza. Szorult a gyűrű, tüzér voltam, gyalogosként vetettek harcba. 1945. február első napjaiban ütegünk átáll a szovjet csapatokhoz. Pedig hogy belénk nevelték a félelmet, a gyűlöletet, mégis önként mentünk át. A nyilasok és a nácik iránt erősebb volt már a gyűlölet bennünk, így a félelmünket is sikerült legyőznünk, pedig nem tudtuk, hogy mi vár ott ránk. Kérdezték: ki akar harcolni? A harcolni akarók csoportjába álltam. Az átállt 12 magyar század — 1916 katona — egyikeként több bevetésen vettem részt. Kelen- völgyben, a magyar katonák összevonásán kerültünk a szovjet parancsnokság alól a Budai önkéntes Ezredhez. Március 1-én érkeztünk gyalogmenetben Jászberénybe, hadifogolytáborba, ahol legnagyobb csalódásunkra lefegyvereztek valamennyiünket. Az igazolások után önkéntesként kerültem az 1. hadosztály 1. tüzérezredéhez, Kerekudvarra. Április 24-én bevagoníroztak, irány a front, de csak Pápáig jutottunk el, amikor véget ért a háború. Bent maradtam a néphadseregben, nyugállományba kerülésemig 11 helyőrségben szolgáltam tüzérként, politikai tisztként, műszaki alakulat parancsnokaként. Takács Vince alezredes, a pécsi Honvéd Kórházban teljesít szolgálatot: — Az 1941 októberi bevonulásom után a keleti frontra vittek. A Szálasi puccsot követően nem tettük le rá az esküt az 5. gyalogezreddel. Október 23-án az egyik alakulat átállt, hozzájuk csapódtunk. A hadifogságban antifasiszta tanfolyamra jelentkeztem. 1945. január elején megalakult kint az új magyar alegység és azzal jöttünk a hívó szóra február 10-e táján Debrecenbe. A 6. hadosztály 17/111. gyalogezredénél voltam szakaszparancsnok-helyettes, onnan vagoníroztunk be a hadműveleti területre. Witten környékén a 2. Ukrán Front tartalékaként nem kerültünk bevetésre, mert vége lett a világháborúnak. Itthon, Székesfehérváron részt vettünk a romeltakarításban, a holttestek temetésén, járőröztünk, objektumokat védtünk. Ott léptem be a pártba — a városi alapszervezetbe, mert a néphadseregben akkor nem működhettek legálisan pártok. A leszerelések ellenére is maradtam és 1946 őszén a 6. hadosztály Pécsre településével én is Pécsre kerültem, a volt Dózsában — ma a POTE központi épülete — volt a parancsnokság. Titokban jártuk a falvakat, pártépítő háziagitációkat tartottunk, sokszor az is eredménynek számított, ha meghallgattak. Élt a- konspiráció, mégis lebuktam, a hadseregben B- listára kerültem a párttevékenységem miatt, szerencsémre az MKP közbelépésére mégis visszavettek... o Hallgatom a visszaemlékezéseket. Egyikük sem akarja utólag hősként feltüntetni magát, ösztönösen megérezték, hol a helyük, ki mellé kell állni és ki ellen kell fegyvert fogni. Egyszerűen így érezték ők, akár a többi tízezer. Apáink, nagyapáink. Egy sötét korszak fiataljaiként becsületbeli törlesz- tenivalóért fogtak fegyvert a nemzetért. Kis András ezredes, hadtörténész értő kutatója annak, amiben élt, amit csinált fiatal korában. — Szeretném felkeresni a még élő alapítókat, hozzátartozóikat, akiknek szerepük volt az új néphadsereg megalakításában. Szeretném megírni tetteiket, hogy ne vesszenek kárba, ne tűnjenek el ezek a dokumentumok, emlékek, hogy kegyelettel adózzunk a névtelen hősöknek. Akad még jócskán tennivaló. Egyre fogynak a hajdani önkéntesek ... Murányi László 75-féle hatósági ügyet minősített legutóbbi határozatában a Pécs városi Tanács végrehajtó bizottsága, úgy, hogy azok a törvényileg előírt 30 napon belül — többségükben azonnal — elintézhetők, s ezért el is in- tézendők. Ezzel jelentősen egyszerűsödik az ügyfél és a hatóság kapcsolata és természetesen könnyebb lesz az ügyfél dolga. A tanácsi munka egyszerűsítésére és korszerűsítésére több magas szintű politikai és állami határozat született: ezek szellemében hozott számos intézkedést a pécsi tanács végrehajtó bizottsága: létrejöttek az ügyfélszolgálati irodák, a kerületek összevonásával kialakult az egységes elsőfokú hatóságot magába foglaló vb-hivatal, lehetővé vált a lakcímváltozással összefüggő fogyasztói változások egyidejű bejelentése. A 30 napon belüli érdemi ügyintézésről az 1957. évi IV. törvény 37. paragrafusa intézkedik, a 14/1973. sz. elnöki tanácsi határozat pedig a taná1- csi szervek számára is előírja, hogy törekedjenek a gyors és egyszerű ügyintézésre. A városi tanácsnál megvizsaáltók az elsőfokú eljárásra érkezett ügyeket és mérlegelték az elintézésükhöz szükséges időt. Ennek eredményeként megállapították, hogy az ügyek egy része — egyszerű ügy, amelyek az előírásos 30 nap helyett lényegesen rövidebb idő alatt is elintézhetők. A végrehajtó bizottság ennek megfelelően határozott arról, hogy mely ügyek intézen- dők el azonnal, melyek pedig 3, 8 vagy 15-napon belül. Az azonnal elintézendő ügyek többsége a vb-hivatal ügyfélA tavaszváró időben lassan megkezdődtek az építkezések is. Tavaszi terv a nyári életre: a Dél-dunántúli Tervező Vállalat dolgozik egy új balatoni üdülőszövetkezeten. A Pannon táj domborzati változatossága újabb lehetőséget nyújt a vállalatnak az egyéni stílusú tervezésre. Ezúttal Boglárlellén alakult egy üdülőszövetkezet, főleg baranyai és somogyi tagokból, bár a létszám még nem zárt. Igaz, a társulás fantázianeve nem azonos a hivatalos helységnévvel, hanem Balaton- boglári üdülőszövetkezet néven alakult meg. De milyen lesz ez az új, modern üdülő? — Boglárlelle erdő menti részén építik fel, méghozzá gazdag és ritka faállományú természetvédelmi területnél, az úgynevezett Várdomb keleti oldalán, szép kilátással a tóra. A 7. számú balatoni főútvonalról porta lan ított m ű út vezet az üdülőszövetkezethez. Majd újabb 300 méteres útvonal visz minden nyár legvégső balatoni céljához, a vízhez. Ennyire van ugyanis az üdülő- szövetkezet külön strandja. Négy épületet húznak fel, s szolgálati irodáinál jelentkezik, s ezek között olyanok vannak, mint pl. az ingatlanszerzéshez szükséges nyilatkozat záradékolása, az adóigazolások kiadása, a helyszíni szemlét nem igénylő hatósági bizonyítványok kiadása stb. A hivatal pénzügyi osztálya azonnal intézkedik a végrehajtás felfüggesztéséről a tartozás befizetésének igazolásakor, az igazgatási osztály ipor gyakorlásával kapcsolatos igazolásokat ad ki azonnal, a műszaki osztály életveszély, baleset és kárveszély elhárítására tesz azonnali intézkedést, a lakás- és helyiséggazdálkodási osztály az életveszélyes lakásban lakók elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodik, az egészségügyi osztályra tartozik az elemi károsultak szociális segélyének azonnali megállapítása, a köztemetés elrendelése stb. Három napon belül kell például a lakás- és garázsigénylést visszaigazolni, nyolc napon belül kell kiadni a helyszíni szemlét igénylő igazolást a szőlő- és gyümölcstelepítés engedélyezéséről, s kell gondoskodni az anyasági jutalom kiutalásáról. A tizenöt napon belül kell intézkedni minden adóügyben a részletfizetés engedélyezéséről, a békéltetési eljárás lefolytatásáról a tartási, életjáradéki és öröklési szerződések körében, a végleges telekmegosztások kiadásáról, a méregvósárlási engedély kiadás sóról. Az új ügyintézési határidők április 1-től lépnek életbe, s azokról a vb-hivatal ügyfélszolgálati irodái részletes felvilágosítást adnak. H. I. valamennyi ötszintes lesz. Ez a tömb alkotja a szövetkezetét. Szintenként 12, épületenként 60, vagyis összesen 240 baranyai, somogyi lakos élvezheti itt o szabad idejét, korszerű épületben. Még 52 garázs is lesz, valamint többféle közös helyiség. De milyen üdülőlakósokra szól az építési engedély? — Huszonhat és fél négyzetméter hasznos alapterületű, ezen kívül 2 négyzetméteres loggiával kibővített egységekből. Ebből a szoba 14, a fürdőszobo és a főzőhelyiség egyenként több mint 3—3, az előtér pedig 4 négyzet- méteres. Hozzá vízmelegítő 100 literes bojler, valamint számtalan beépített alkalmatosság, egyebek között beépített szekrények. A negyedik emeleten másfél szobás lakások kialakítására is lehetőség van. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat rövidesen hozzálát az üdülőlakások építéséhez, s a munkához korszerű habalátétes pvc-burkolatot, fehér csempét, hideg időre fűtési lehetőséget teremt, illetve épít be a lakásba. Baranyaiaknak, somogyiaknak Milyen a korszerű üdülőszövetkezet? Boglárlellén épül