Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-19 / 78. szám

1980. március 19., szerda Dunántúli napló 5 Közlemény MB. ORA A NAGYVILÁGBAN Púja Frigyes, az MSZMP KB tagja, a Magyar Népköztársa­ság külügyminisztere 1980. már­cius 17-, 18-án a szovjet kor-, mány meghívására látogatást tett a Szovjetunióban. Púja Frigyes és Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere a tárgya­lásokon áttekintette a magyar— szovjet kapcsolatok .helyzetét és továbbfejlesztésük 'lehetősé­geit, megbeszélést folytatott a nemzetközi helyzet legfonto­sabb kérdéseiről, azokról a fel­adatokról, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a béke megszilárdításáért, az enyhülé­sért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelé­sért, a népek együttműködé­séért folytatott közös harc fo­kozásával. A baráti légkörben lezajlott tárgyalások ismételten megerősítették a nézetek teljes azonosságát, valamennyi meg­vitatott kérdésben. A felek aláhúzták Kádár Já­nos és Leonyid Brezsnyev ta­lálkozóinak különleges szerepét az MSZMP és az SZKP, a Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri szövetségé­nek és együttműködésének erő­sítésében. A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet pórt- és kor­mányküldöttség 1979. évi ma­gyarországi látogatásának nagy jelentősége volt a két ország nemzetközi tevékenységének összehangolásában, barátságuk és együttműködésük további elmélyítésében. A felek nagy megelégedéssel állapították meg, hogy a mar­xizmus—leninizmus és a szo­cialista internacionalizmus el­vein alapuló magyar—szovjet kapcsolatok, a Magyar Nép- köztársaság és a Szovjetunió barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződésével összhangban sikere­sen fejlődnek, s valamennyi te­rületre a teljes egyetértés és az együttműködés széles körű elmélyítése jellemző. A Magyar Népköztársaság külügyminisztere nagyra érté­kelte azokat az erőfeszítéseket, melyeket a Szovjetunió az SZKP XXIV. és XXV. kongresz- szusán kidolgozott békeprog­rammal összhangban a nem­zetközi béke és biztonság meg­őrzésére, a társadalmi haladás előmozdítása érdekében tesz. A felek megerősítették Ma­gyarország és a Szovjetunió törekvését, hogy a jövőben is erősítik a szocialista közösség internacionalista egységét és összeforrottságát, s a testvéri szocialista országok kollektív szervezeteiben minden eszköz­zel hozzájárulnak az együttmű­ködés tökéletesítéséhez, haté­konyságának növeléséhez. Ez­zel kapcsolatban különösen aláhúzták a Varsói Szerződés jelentőségét, amely negyed- százada megbízhatóan védel­mezi a tagállamok biztonsá­gát és szembeszállva az ag­resszió erőivel, eltökélten foly­tatja békepolitikáját. A külügyminiszterek a nem­zetközi kérdések áttekintése so­rán hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok imperialista körei politikájának egyenes kö­vetkezményeként a világhelyzet bonyolultabbá vált. Ezek a kö­rök fokozzák a fegyverkezési hajszát, konf I iktu shelyzeteket provokálnak, beleavatkoznak más államok belső ügyeibe, politikájuk — amelyről Leo­nyid Brezsnyev ez év február 22-i beszédében elvi értékelést adott — ellentmond a nemzet­közi enyhülés érdekeinek, fe­nyegeti valamennyi állam és nép békéjét és biztonságát. Az enyhülés céljainak és ér­telmének ellentmond az újtípu­sú amerikai közép-hatótávolsá­gú nukleáris rakéták gyártásá­4- KAIRÓ: Bruno Kreisky oszt­rák kancellár a közeljövőben Egyiptomba látogat, hogy ta­lálkozzék Szódat elnökkel — jelentette kedden az AI Ahram című kairói lap. — Az AI Ahram New York-i tudósítója az oszt­rák ENSZ-küldöttségtől szerzett értesülésre hivatkozik, s forrá­sai szerint Kreisky kancellár kü­lönös figyelmet szentel az egyiptomi—izraeli—amerikai a utón óm iatáirgya I á sokn a k. Szovjet-nicaraguai tárgyalások Kedden Moszkvában meg­kezdődtek a szovjet—nicara- guai tárgyalások. A megbeszé­léseken szovjet részről Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és más személyiségek vesznek részt. A nicaraguai delegációt — amely hétfőn érkezett Moszkvába — Moises Hassan, a Nemzeti Új­jáépítési Ideiglenes Kormány kormányzótanács tagja vezeti. ról és néhány nyugat-európai országban való telepítéséről szóló NATO-döntés. Ez a lépés a kialakult erőegyensúly meg­bontására és a katonai erőfö­lény megszerzésére irányul a szocialista közösség országai­val szemben. Ha a NATO-dön­tés az új amerikai rakéták gyártásáról és nyugat-európai telepítéséről visszavonásra ke­rül, de legalább a végrehajtá­sát hivatalosan felfüggesztik, lehetőség nyílhat a tárgyalá­sokra a közép-hatótávolságú nukleáris lakétafegyverekről. A felek kifejezték a Magyar Népköztársaság és a Szovjet­unió eltökéltségét, hogy a többi testvéri szocialista or­szággal szorosan együttműköd­ve következetesen folytatják a béke és a népek közötti barát­ság politikáját. A miniszterek megerősítették országaik eltökéltségét, hogy elősegítik a Varsói Szerződés tagállamai által előterjesztett, az európai katonai szembenál­lás csökkentésére, a biztonság további erősítésére és a biza­lom megszilárdítására irányuló széles körű akcióprogram meg­valósítását külön hangsúlyoz­ták, hogy a céloknak megfe­lelne az európai katonai eny­hülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó politikai szintű kon­ferencia összehívása. Idősze­rűnek tartják az ezzel kapcso­latos konzultációk intenzívebbé téteTét. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy elősegítsék az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya elvei­nek és ajánlásainak valóra vál­tását, a felek síkraszálltak az összeurópai tanácskozáson részt vett államok képviselői ez év őszén, Madridban sorra ke­rülő találkozójának alapos elő­készítése és konstruktív szelle­mű megrendezése mellett. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió teljes szolida­ritásáról biztosítja az Afganisz­táni Demokratikus Köztársasá­got az áprilisi forradalom vív­mányai, nemzeti függetlensége és szuverenitása megvédelme- zéséért vívott harcában. Köve­telik a független, forradalmi Afganisztán elleni külső ag­resszió, az afganisztáni bel- ügyekbe való imperialista és reakciós beavatkozás vala­mennyi formájának azonnali és teljes megszüntetését. A miniszterek kifejezték a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri szolidaritá­sát Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa politikája iránt, amely a jószomszédi kapcsolatok s az együttműködés fejlesztésére, a délkelet-ázsiai térség békéjé­nek és biztonságának megszi­lárdítására irányul. Hangsú­lyozták, hogy határozottan szembe kell szállni Peking ex­panziós, hegemonista törékvé- seivel, amelyek súlyosan veszé­lyeztetik a népek békéjét és biztonságát. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió üdvözli a zim­babwei hazafias erők győzel­mét a közelmúltban lezajlott általános parlamenti választá­sokon; ez megteremtette a fel­tételeket egy új, független af­rikai állam megszületéséhez. A felek méltatták rendszeres kölcsönös találkozóik és kon­zultációik hasznosságát s kife­jezték szándékukat ezek folyta­tására. % A Magyar Népköztársaság kormánya nevében Púja Fri­gyes hivatalos baráti látoga­tásra hívta meg Andrej Gro- mikót, aki a meghívást köszö­nettel elfogadta. 4- BUENOS AIRES: Letartóz­tatták az Argentin Kommunista Párt 'öt tagját a fővárostól északkeletre fekvő Sunchales- ben — közölték hivatalosan Bu­enos Airesben, hozzátéve, hogy az őrizetbe vettek propaganda­anyagokat osztogattak. Argen, tinóban nem tiltja a törvény a kommunista párt működését, de a katonák hatalomra jutásuk után „befagyasztották" a poli­tikai pártok, köztük a kommu­nista párt tevékenységét. + RÓMA: Luigi Longónak, az Olasz Kommunista Párt el­nökének kedden Rómában az NDK római nagykövete átad­ta a Kari Marx érdemrendet. A magas kitüntetést Erich Hőnek- kér, az NDK államtanácsának elnöke adományozta Longo 80. születésnapja alkalmából. Tűz ütött ki a római katoliku­sok jótékonysági misszionáriu­sainak vendégházában Lon­donban. Tíz nő, köztük több apáca lelte halálát a Lángok között. A képen a vendégház. 4- GENF: Négy munkacso­port létrehozását határozta el hétfőn megtartott rendkívüli ple. náris ülésén az ENSZ leszerelé­si bizottsága. A négy munka­csoportnak ki kell dolgoznia egy-egy nemzetközi megállapo­dást az atomfegyverrel nem rendelkező országok védelméről, a radiológiai fegyverek betiltá­sáról, a vegyi fegyverek hasz­nálatának megtiltásáról, vala­mint egy átfogó leszerelési programot. A Far Eastern Economic Review című hongkongi heti­lap Kína-szakértője szerint a jelenlegi pekingi vezetés azt tervezi, hogy lebontják a Mennyei béke kapujának te. rén emelt mauzóleumot, és Mao Ce-tung bebalzsamo­zott földi maradványait sze­rényebb körülmények között helyezteti el. A Mao Ce-tung; holttestének eltávolításáról szóló hír azonnali és erélyes cáfolatot váltott ki a kínai külügyminisztérium illetéke­seinek körében, akik merő kitalálásnak és légbőlkapott koholmánynak minősítették a hongkongi lap jelentését. A hongkongi lap „Mao szelleme szembenéz a végső bukással” című írásában, pe­kingi pártforrásokra hivat­kozva, rámutat: dokumentu­mokkal igazolható bizonyíté­kok kerültek napvilágra amelyek szerint Mao Ce-tung a kulturális forradalom se­gítségével ugyanúgy le akart Működik az Adria kőolajvezeték Mint a TANJUG hírszolgálati iroda jelenti, az első kőolaj­mennyiség az adriai Krk szige­téről hétfőn este megérkezett a pancsovai kőolajfinomítóba. A Krk szigetétől Pancsovóig húzódó jugoszláv kőolajveze­ték építése 1976-ban kezdődött, s jelenleg a vezeték első sza­kasza üzemel, amelynek olaját­eresztő kapacitása 20 millió tonna kőolaj. Ha majd a veze­ték második szakaszát is üzem­be helyezik, a jugoszláv kőolaj- vezeték kapacitása 34 millió tonna lesz. Ebből a hazai fo­gyasztók számára 24 millió ton­na jut, tízmillió tonnát pedig Magyarországra és Csehszlová­kiába továbbítanak. A jugo­szláv kőolajvezeték hossza 750 kilométer. 4- GENF: Az atomfegyverek általános és teljes betiltásáról szóló szerződés kidolgozásáról folytatott tárgyalások keretében kedden Géniben újabb találka, zót tartottak a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia küldöttségének részvé­telével, 4- NEW YORK: A New Fifth avenaue-n levő Jugobanka jugo­szláv bankképviseletet robbanás rázta meg hétfőn. Személyi sé. rülésről nem érkezett jelentés, de az 58 emeletes épületet ki- üríttette a rendőrség. 4- MOSZKVA: Szovjet tudó­sok elhatározták, hogy az egyik „Vénusz" bolygóközi űrállomás segítségéve! vizsgálni fogják a nemrégiben felfedezett Brad- field üstököst, közölte kedden a Pravda. Másfél éve kering a világűrben a „Vénusz—11" és a „Vénusz—12" szovjet bolygó­közi űrállomás. A két bolygó­közi állomás folytatja a világűr kutatását, azt követően, hogy 1978 decemberében a Vénusz, bolygóra juttattak két leszálló- berendezést, és megfejtették azokat a jelzéseket, amelyeket ezek továbbítottak a földre. számolni Csou En-lajjal és Csu Téval, mint ahogyan le­számolt Liu Soo-csivel. A szóbon forgó dokumentumok azt mutatják, hogy Mao Ce- tung a veterán vezetőket saját feleségével és az úgy­nevezett négyek bandájának többi tagjaival akarta felvál­tani. Mindezeket alátámasztotta az o felülvizsgálat, amelynek eredményeként a KKP V. plé­numa rehabilitálta Liu Sco- csi volt államelnököt. Liu Sao-csi rehabilitálása gyakorlatilag megfosztotta Mao Ce-tung emlékét a tisz­telet utolsó maradványaitól. Másrészt Moo Ce-tung deg- radálása erősen kérdésessé teheti Csou En-laj szerepét, aki szorosan együttműködött az elhunyt elnökkel, és ma­ga is keményen elítélte Liu Sao-csit, mutat rá egyebek között a hongkongi lap Kína- szakértője. Lapszemle Lebontják Mao Ce-tung mauzóleumát? Terroristák megölték Fernando Esquivias dandártábornok kísé­retét Madridban. A bombát a kísérők motorkerékpárjának ülé­se alá helyezték, amely azután már az utcán felrobbant. A ké­pen a robbanás színhelye. Letartóztatás Iránban A PARS iráni hírügynökség jelentése szerint a biztonsági szolgálat hétfőn a CIA számá­ra való kémkedés vádjával le­tartóztatta; Victoria Bassirit, a külügyminisztérium útlevélosz­tályának helyettes vezetőjét. A jelentés szerint Bassiri asszony a külügyminisztérium anyagait az amerikai nagykövetség egyik, jelenleg túszként fogva tartott alkalmazottjának, William Dau- ghertynek adta át. A PARS je­lentése szerint mind Bassiri, mind Daugherty beismerte az ellenük felhozott vádat. Victo­ria Bassiri az el nem kötelezett országok konferenciájáról, a szocialista országokban tanuló iráni diákokról, valamint a kül­ügyminisztérium bizalmas poli- TTkai ügyleteiről szolgáltatott, havi 300 dollár fizetség fejében információkat az amerikai nagykövetségnek - jelentette a PARS. 4- BOGOTA: A kolumbiai kormány nem szándékozik tá­madást indítani az M—^szer­vezet tagjai által megszállt do­minikai nagykövetség ellen ad. dig, amíg a túszok élete nem kerül veszélybe — közölte hét­főn Jósé Manuel Arias Carri- zosa közlekedési miniszter. Hoz. záfűzte, hogy a kormány és a túszszedök közti tárgyalások folytatódhatnak, amint az utób. biak azt kívánják. A nagykövet­ségen időközben rosszul lett a venezuelai nagykövet. Orvost engedtek hozzá, aki konstatál­ta, hogy állapota nem volt ko­moly. A CIA baktérium­kísérlete A Sun Reporter című amerikai lap közlése szerint az amerikai hírszerző hivatal (CIA) 1955-ben titkos kísér­leteket végzett, hogy kipróbálja: bi­zonyos baktériumfajták hogyan hat­nak a lakosság különböző etnikai rétegeire. Richard Helms, a CIA volt igaz­gatója — a botrányos leleplezést elkerülendő — utasítást adott arra, hogy semmisítsék meg a floridai tit­kos akcióval kapcsolatos összes anyagokat. A vizsgálattal foglalkozó „Amerikai polgárok a becsületes kormányért1' elnevezésű szervezet birtokába jutottak azonban olyan do­kumentumok, amelyek cáfolhatatlanuí a kémszervezet barbár akciójáról tanúskodnak. A dokumentumok fényt derítenek arra, hogy a CIA munkatársai 1955. január 26-án szamárköhögést terjesz­tő baktériumokat szállítottak Floridá­ba, s ezt február elején a levegőből szétszórták Sebring és Palmetto la­kott települések között. Ennek nyo­mán járvány tört ki Florida állam ezen körzetében. A szamárköhögés­ben megbetegedettek száma növe­kedni kezdett és a korábbi évekhez képest háromszor nagyobb volt az arányszám. 4- RÓMA: Kedden délelőtt két terrorista egy autóbuszon agyonlőtte Girolamo Minervini bírót, az olasz Semmisítőszék ta­nácsosát, aki éppen munkahe­lyére igyekezett. A 61 éves férfi a helyszínen meghalt A gyil­kosság után egy ismeretlen te­lefonáló közölte, hogy a me­rényletet a Vörös Brigádok ter­rorszervezet követte el. A rend­őrség keresi a tetteseket. 4 BUENOS AIRES: Mintegy százhúszon vesztették életüket, és több mint ötven személyt le­tartóztattak Paraguayban an­nak a „büntetőakciónak" kö­vetkeztében, amelyet a legyve. rés erők alakulatai hajtottak végre több falu lakossága el­len. A diktatórikus rendszer ha­tóságai egy rablóbanda utáni hajszát hoztak fel ürügyül a parasztokkal való leszámolásra. 4- PAMINDZSON: Negyedik ízben találkozott kedden Észak- és Dél-Korea küldöttsége, hogy megbeszélést folytasson a két ország miniszterelnökének ter­vezett találkozójáról. A tárgya­ló felek megállapodtak abban, hogy a kormányfők találkozá­sára — az északi fél javaslatá­nak megfelelően — Pamin- dzsonban kerül mojd sor. 4- LONDON: A brit alsóház hétfőn a kormány szovjetelle­nes kampány jegyében határo­zatban foglalt állást a moszk­vai olimpia bojkottálása mel­lett. A hosszú és zavaros vita végén szinte mindenki elége­detlenül hagyta el az üléster­met: a bojkottkövetelést végül csak a ház fele támogatta. 25 konzervatív, köztük Edward Heath volt miniszterelnök tartóz­kodott, a munkáspárt nagy ré­sze pedig vezetői tanácsával szemben ellene szavazott, és sokan részt sem vettek a vitán. Az olimpiára készülő brit spor­tolók mindjárt az esti szavazás után jelezték, hogy az aligha befolyásolja részvételi szándé­kukat. LAPZÁRTA liiiiiiiiiiii Púja Frigyes hazaérkezett moszkvai látogatásáról. Foga­dására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rácz Pál külügyi ál­lamtitkár, s ott volt a Szovjet­unió magyarországi nagykövet­ségének több képviselője. * Letartóztatták a „Nicaragua Kommunista Pártja” maoista csoportosulás, valamint az irá­nyítása alatt álló „Szakszerve­zeti Egység és Akció Bizottság” (CAUS) 55 aktivistáját — je­lentette be kedden Managuá- ban tartott sajtóértekezletén Lenin Cérna, a nicaraguai bel­biztonsági szolgálat vezetője. A belbiztonsági szervek a maoisták főhadiszállásán tartott házkutatás során nagy mennyi­ségű fegyvert foglaltak le. Olyan titkos okmányok kerültek napvilágra, amelyek arról ta­núskodnak, hogy a CAUS és a maoista „kommunista párt” kapcsolatban állt a „munkás front" szélsőbaloldali szervezet­tel, valamint a Somoza rezsim­mel. Ez a tény rávilágít arra, miért nem üldözték e szerve­zetet a diktatúra idején. * Kedden este Tatabányán a Pannónia ’80 nemzetközi súly­emelőverseny és egyben a magyar bajnokság keretében a légsúlyú (56 kg) szakításban két új világcsúcs született. Előbb a kubai Daniel Nunez 122.5 kilóra javította a bolgár Kodjabasev 1979. július 8-án Szófiában felállított 121,5 kilós világcsúcsát. Néhány perccel később a bolgár Sabir Sabriev versenyen kivül 123 kilóra ja­vította Nunez friss vliágcsúcsát. Ezután Nunez 123,5 kilón — versenyen kivül — újabb világ­csúcs kísérletet tett, gyakorla­tát azonban a bírók 2:1 arány­ban nem adták meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom