Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-17 / 76. szám
A tartalomból: MILLIÓKAT ÉRŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK * MÉG MEGMENTHETŐ A BALATON * GARÁZDÁK A TEMPLOMBAN * A TÖBBES IKREK SZÜLETÉSE VILÁGJELENSÉG * BOTRÁNY AMERIKAI MÓDRA * AZ EGYETLEN MAGYAR NŐI KARMESTER * MIÉRT [TÉLT 11-EST A BÍRÓ DUNAÚJVÁROSBAN AZ MSZMP képviselőinek látogatása az NSZK-ban A Német Szociáldemokrata Párt meghívására március 10— 15. között látogatást tett az NSZK-ban Hoós János, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Hoós János az SPD Friedrich Ebert alapítványának szervezésében gazdasági szakértők és elméleti kutatók számára előadást tartott Magyarország gazdasági fejlődéséről. Megbeszélést folytatott Franz Schoserrel, az ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének főtitkárával, valamint a gazdasági és a politikai élet több vezető képviselőjével a gazdasági kapcsolatokról. Horn Gyulát fogadta Herbert Wehner, az SPD parlamenti frakciójának elnöke, Egon Bahr, az SPD országos ügyvezetője, Horst Ehmke, a párt elnökségének tagja és az SPD több más képviselője. A találkozókon véleménycserékre került sor a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés helyzetére. Fogolyszökés Törökországban Hatvanméteres alagutat fúrtak Harminchárom politikai fogoly és köztörvényes bűnöző szökött meg vasárnap hajnalban O’ Törökország keleti részén levő Van helység börtönéből — közölték Ankarában. A szökevények hatvanméteres alagutat fúrtak és azon át jutottak ki a szabadba. Hetet közülük elfogtak, amikor el akarták hagyni a város körzetét. A hét embernek nem volt személyi igazolványa. A vani börtön foglyai egyébként már egy hete megszállva tartják a hálótermeket és nem engedik be a fegyőröket. Bőséges a kínálat cementből, meszböl, burkolóanyagokból Milyen lesz az építőanyag-ellátás Fa helyett műanyag-Érdemes szerződést kötni Ötvenhárom indulója volt vasárnap délelőtt a POTE aulájában a kardvivók versenyének. Képünk még a selejtezőkön készült o Nagyházi (Újpesti Dózsa)—May (NDK) csörtéjéről. Arató László felvétele May nyerte OaaHBHHaBBHHnHnBHanBOHBBHÉ a kardvívást Nyílászáró-szerkezetek a Tüzép központi telepén Lassan kitavaszodik: az építkezni szándékozók is a jó időre várnak, hogy nekifogjanak a saját otthon teremtéséhez, a házépítéshez. Felkerestük a Dél-dunántúli TÜZÉP-et, hogy tájékoztassanak bennünket az 1980-as évi építőanyag-ellátásról. A TÖZÉP három megye, Baranya, Tolna, Somogy ellátásáról gondoskodik. Tavaly 1 milliárd 721 millió forint forgalma volt építőanyagból. Ez év első két hónapjában 202 millió forintos bevétellel számoltak; összehasonlítva az elmúlt év azonos időszakával, 19 százalékkal nagyobb a kereslet. A vállalat figyelembe vette az elmúlt évi igényeket, azok alapján idén egy százalék forgalomnövekedést tervez, ami értékben 10 százalékos felfutást jelent. A folyamatos áruellátás érdekében a Volán vállalatokkal kötött szerződés alapján növelni szeretné a TOZÉP a közúton fuvarozott áruk részarányát. Eddig Baranyában közúton került elszállításra a cement, az AC-tetőfedő anyagok, a falburkoló csempék és a mázas padlólapok, most ezt a módot kiterjesztik somogyi és tolnai TOZÉP-telepek ellátására is. Tavaly kevésnek bizonyult a vasbetongerenda, a kisméretű tégla, keresettek voltak a fenyőfűrészáruk és a tetőszerkezeti anyagok is. Sajnos, idén sem jobb a helyzet. A hazai ipar és az importlehetőségek korlátozottak, lényegesen több áru nem várható. Ezért a TÜZÉP-vállalatok bevezették a lakossági ANYAGBIZTOSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS rendszerét. A vevő megrendeli amire szüksége van, a TOZÉP vállalja, hogy a szerződő fél igényeit elégíti ki először. Ez a vevő számára biztonságos és nem kell szaladgálni, sorbaáll- ni, ahogy megérkezett a kért anyag, levélben értesítik róla. Az elmúlt évben 101 ilyen szerződést kötöttek, míg az idei év két hónapjában már 81-et. De hogyan alakul idén az építőanyagkínálat, illetve mivel helyettesíthetők a hiánycikkek? Pillanatnyilag falazóanyagoknál nem elegendő a kisméretű tégla, helyette a korszerűnek mondható üreges B—30-as blokktégla vásárolható. Viszont bőséges a készlet cementből, mészből, mészhidrátból, falburkoló csempékből, padlóburkolókból, szigetelőanyagokból, ezek a pécsi Jászay Mari úti szakboltban szerezhetők be. Tetőcserépből egyelőre kevés van, helyette szürkepalát és hullámpalát, az év közepétől piros palát kínál a TÖZÉP. A vb-gerenda helyett földszintes épületekhez, garázsokhoz az Y—13-as és P—18-as tetőpanelok kaphatók. A faanyagoknál az importlehetőségek korlátozottak, az igényeket nem tudják kielégíteni. Megszűnt a hajópadló és a fa falburkoló (lambéria) gyártása, és kevés a parketta is. A lambéria helyettesítésére különböző színű PVC falburkolót ajánlanak, padozatokra pedig műanyagpadlót. A tavalyi egymillió folyóméter helyett az idén ennek kétszeresét hozzák forgalomba. Nyílászárókkal ellátási problémák nem jelentkeznek, a bejárati ajtóknál luxusigények kielégítésére is mód van, így jugoszláv gyártmányú bejárati ajtók kaphatók. A különböző színű műanyag ajtók és ablakok iránt megnövekedtek az igények, melyeket teljesíteni tud a vállalat. Tetőtér beépítésére, burkolatra, farostlemezből és faforgácslapból nagy mennyiség áll a vásárlók rendelkezésére. Akik hétvégi telkeikre kész házat szeretnének felállítani, azoknak különböző típusú faépületeket kínál a TÖZÉP; melyeket a pécsi, dombóvári és a siófoki telepeken tekinthetnek meg az érdeklődők. Mindinkább megkedvelik és elismerik a nemzetközi vívóvilágban a Pannómia Kupa viadalt. A hét végén három fegyvernemben rendeztek nagy világversenyt. Hannowerben ,,A”- kategóriás kardvívóverseny volt Párizsban a férfi tőrvívók BEK- viadalát tartották, Romániábon párbajtőr vívók vetélkedtek. Azért jutott külföldi -résztvevő a pécsiek nagy versenyére is. A szovjetek és a románok az idén nem jöttek el, de így is 7 nemzet versenyzői találkoztak 3 napon keresztül a POTE aulájában. NDK-beli, jugoszláv, bolgár, osztrák, egyesült államokbeli és lengyel versenyzők kiegészítve o 19 hazai egyesület vívóival, színvonalas küzdelmet vívtak. Pórul járt az, aki csak edzésnek vette a versenyt A párbajtőr válogatott Kolczo- nay már a selejtező során elvérzett. Az újpestiek válogatott női tőrvívója, Hajzer sem került a döntőbe, csakúgy, mint Szabó, a Honvéd férfi tőrvívó válogatottja. Az egyes fegyvernemekben népes mezőnyök versenyeztek: 68 indulója volt a párbajtőrvívók versenyének; 49- en indultak a női tőrvívók viadalán; 61 -en léptek pástra a Vasárnap Pécsett vendégszerepeit a Muzsikás együttes. Tudósító sunk a 2. oldalon. férfi tőrvívóknál és 53-an versenyeztek a kardozók. A külföldiek közül ezúttal az NDK-beli versenyzők jeleskedtek. A női tőr döntőbe 4 NDK versenyző került a férfiaknál o legjobb 6 között 2 NDK versenyző volt. Energikus vívással a női tőrvívóknál az NDK-beli Schubert szerezte meg a győzelmet, a férfi tőrverseny eredményhirdetésekor a szombathelyi Komatits állt a dobogó legmagasabb fókán. A háromnapos verseny befejező részét, a kardozók küzdelmét vasárnap tartották: 53 induló, köztük négy bolgár, három lengyel és két NDK-beli vívó kezdte meg 9 csoportban a versenyt. A mezőnyben ott volt Nagyházi, az Újpesti Dózsa válogatott versenyzője, a nevesebb magyar kardvívók közül -indult Gellert, Tábor, Kocsis és Gulácsy. Az első meglepetést Nagyházi kiesése okoz- to, aki a legjobb 16 között vereséget szenvedett az NDK- beli Jungtól és vigoszógon sem tudta kiharcolni o döntőbe jutást, ahova végül is 5 magyar mellett az NDK-beli May került. Az NDK válogatott kardvívója nagyszerűen versenyzett, a döntőben nem talált legyőzőre, és veretlenül nyerte a Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny kardszámát. A helyezések sorsát a magyarok egymás között intézték, legjobbcn GeHértn-ek ment a vívás, oki ezüstérmet szerzett, o győztes May mögött. A kordverseny végeredménye: 1. May (NDK, 5 győzelemmel), 2. Gellért (Bp. Vasas, 3 győzelemmel), 3. Tábor (Bp. Vasas, 3 győzelemmel), 4. Torday (Ózd, 2 győzelemmel), 5. Fütő (Bp. Vasas. 1 győzelemmel), 6. Kocsis (Bp. Honvéd, 1 győzelemmel). A pontverseny győztese az NDK csapata lett 30 ponttal, 2. Bp. Vasas 15, 3. Honvéd 9 ponttal, 4. Szombathelyi Haladás 7 ponttal, 5—6. Csepel és OSC 6-6 ponttal. A Baranya megyei KISZ-bizottság tiszteletdíját, melyet a legjobb pécsi vívónak ajánlottak fel, Szentirmai nyerte, oki a párbajtőr versenyen 8 közé jutott és a későbbi győztestől kapott ki. Hegyi István Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 76. szám 1980. március 17., hétfő Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Az HDK-ba került a Pannónia Kupa