Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-16 / 75. szám

1980. március 16., vasárnap Dunántúli napló 13 Carter bejelentése: „fájdalmas lépések” ÓRA A NAGYVILÁGBAN Moszkvában a Kreml kongresszusi termében április 2-án hazánk felszabadításának 35. évfordulója alkalmából ünnepi műsort rendeznek. Képünk a műsor próbáján készült. Carter amerikai elnök „fáj­dalmas lépéseket" jelentett be, amelyekkel fékezni próbálja a 20 százalék körüli inflációt. Az elnök milliárdokkal csökkenti a szociális, a kommunális kiadá­sokat, ugyanakkor változatlanul hagyja a költségvetés negyedét kitevő, rekordmagasságú fegy­verkezési kereteket. Carter a ter­veit ismertető sajtóértekezleten arról is szólt, hogy meg kívánja tartani a SALT-szerződések elő. író sálit. Több hetes megfeszített mun­ka után Carter pénteken fehér­házi beszédében jelentette be, hogy mintegy 14 milliárd dol­lárral csökkentik az állami ki­Szombatra virradóra Rómá­ban befejeződött az Olasz KP KB kétnapos plénuma, amely­nek napirendjén bel- és külpo­litikai témák szerepeltek, külö­nös tekintettel a Keresztényde­mokrata Párt jobbra tolódása után kialakult helyzetre és a Cossiga-kormány sorsára. A KB határozatot fogadott el és ebben azt követeli, hogy a Cossiga-kormány álljon a par­lament elé és nyújtsa be le­mondását, mert parlamenti többség híján megszűnt minden jogi alapja a kor­mányzásra. A kommunista vezető testület „megfelelő intézkedéseket” helyezett kilá­tásba arra az esetre, ha Cossi- ga vonakodna benyújtani le­mondását. Macaluso, a vezető­ség tagja a római rádióban szombaton elhangzott nyilatko­zatában közölte, hogy ezen bi­Pénteken, a nemzetgyűlési vá­lasztások első fordulójában a képviselőjelöltek kiválasztásának bonyolult rendszere miatt, Te­heránban késő éjszakáig elhú­zódott a szavazás, így éjfélig meghosszabbították a szavazó­helyiségek nyitvatartását. a ter­vezett esti nyolc óra helyett. A fővárosban a 16 éven fe­lüli, választójoggal rendelkező állampolgárok száma megha­ladja a 2,2 millió főt A válasz­tási központ illetékesei úgy nyi­latkoztak az MTI tudósítójának, hogy 80 százalék feletti részvé­telre számítanak; ez kétszerese lenne a sah uralma idején ren­dezett választási színjátékon ki. mutatott részvételi aránynak. adásokat, túlnyomórészt a jóléti, foglalkoztatási, egészségügyi, kommunális programokat. Azon­nal létszámstopot vezetnek be a közalkalmazottaknál, s azok száma őszig várhatóan 30 000- rel csökken. Különadót vetnek ki az importölajra, ami — a benzinárak még gyorsabb emel­kedésével — vagy tízmilliárd dollárral emeli az állami bevé­teleket, így biztosíthatják az elő­irányzottnál jóval nagyobb de- ficitű költségvetés egyensúlyát. Az elnök korlátozza a fogyasz­tói hiteleket, és azt szeretné, ha az évi bér. és áremelések aránya 7,5—9,5 százalék között maradjon. zalmatlansági indítvány benyúj­tása értendő. Az olasz szocialisták vezető­ségének pénteki üléséről kiadott közlemény szerint a Cossiga-kor- mánnyal szembeni „fegyver­nyugvás" teljesen befejezettnek tekintendő az OSZP március 20—21-re összehívott KB-ülésé- vel. Az OSZP új kormány meg­alakítását sürgeti. Lagorio, a vezetőség tagja nyilatkozatában értésre adta, hogy az OSZP-t nem annyira az érdekli, vajon három- vagy ötpárti koalíció alakul-e, hanem sokkal inkább az, hogy szocialista miniszterel­nök irányítsa az új kabinetet Róma utcáin pénteken este fasiszták garázdálkodtak. Autó­buszokat és gépkocsikat borí­tottak és gyújtottak fel, össze­csaptak a rendőrséggel, békés járókelőket terrorizáltak. Más források azonban alacso­nyabbra becsülik azok arányát, akik éltek szavazati jogukkal. Kurdisztánban a feszült hely­zetre, a terrorcselekmények min­dennapos voltára való hivatko­zással több városban felfüg­gesztették a választásokat Az intézkedés elleni tiltakozásul Szanandadzs tartományi szék­hely 70 ezer lakosának aláírá­sával petíciót intézett Baniszadr köztársasági elnökhöz. További ötezer lakos pedig éhségsztrájk­ba kezdett, nemzeti kisebbsé­gük ellen alkalmazott tudatos megkülönböztető intézkedések alkalmazásával, a kurdok véle­ményének elhallgattatásával vá­dolva Irán központi kormányzó, tát Kádár János beszédei és cikkei orosz nyelven Az MSZMP XII. kongresszusa küszöbén jelentette még ai moszkvai politikai könyvkiadó Kádár János, az MSZMP KB első titkára beszédeinek és cik­keinek újabb gyűjteményét. A kötet az 1976 februárjától 1979 júniusáig terjedő időszak­ban elhangzott beszédeket, meg­jelent cikkeket tartalmazza. Az MSZMP KB első titkára ezekben a Magyar Népköztársaság bél­és külpolitikájával, a fejlett szocialista társadalom építésé­nek kérdéseivel, az MSZMP te­vékenységével foglalkozik. A kötetben foglalt cikkek és beszédek nagy része először je­lenik meg teljes terjedelemben orosz nyelven. • 4 KABUL: A Bakhtar afgán hírügynökség a hét végén cá­folatot tett közzé Lloyd Bentsen amerikai szenátor provokatív ki­jelentéseivel kapcsolatban. Bentsen azt állította, hogy az Afganisztánban ideiglenesen tartózkodó szovjet kontingens katonái több ízben részt vettek polgári személyek kivégzésében. A Bakhtar hírügynökség megál­lapította, hogy ez az állítás, éppen úgy, mint a többi, ehhez hasonló nyugati propaganda­koholmány, szemenszedett ha­zugság, amelynek célja: aláás­ni a szovjet és az afgán nép barátságát, befeketíteni a Szov­jetunió politikáját. 4 CASTE AU: Az 55 esztendős William J. Crowe altengerna- gyot nevezték ki a NATO dél­európai fegyveres erőinek főnö­kévé. Ezt a posztot 1977 júliusa óta Harold E. Shear tengernagy töltötte be. Doktor Ugyanaz Garn utahi szenátor kö­zeli ismerőse a magyar tv- nézöknek: az emléketes SALT műsorban ő képvi­selte a héjákat, a meg­egyezés elvetőit, a féktelen fegyverkezési hajsza hí­veit. A Pentagon közben úgy határozott, hogy megvaló­sítja az új MX rakéta- rendszert, méghozzá a sze­nátor szűkebb pátriájá­ban, Utah államban. Ez a bejelentés azonban olyan elemi tiltakozást váltott ki, részben a nagyarányú földkisajátitás, részben a felmérhetetlen veszélyek miatt, hogy a szenátornak is oda kellett figyelnie. Ma már nem helyesli a programot. Karinthy klasszikus figu­rája, Doktor Ugyanaz másként beszél különböző élethelyzetekben. Az utahi Ugyanaz szenátor is meg­érthette, más dolog köny- nyelműen fenyegetőzni és más fenyegetett helyzetbe kerülni... R. E. Részvéttávirat Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke táviratban fejezte ki részvétét Edward Babiuchnak, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének, a len. gyei légitársaság repülőgépét március 14-én ért katasztrófa miatt.-f WASHINGTON: Az ame­rikai demográfiai tanulmányok intézetének pénteki közlése szerint a világ népessége már­cius 14-én greenwichi idő sze­rint 19 óra 42 perckor ponto­san 4,5 milliárd volt. Percen­ként 172-vel gyarapszik boly­gónk népessége; ez napi 250 000, illetve évi 90 millió főnyi szaporulatot jelent. 4- BERLIN: A Német Demok­ratikus Köztársaság államtaná­csa Luigi Longót, oz Olasz Kommunista Párt elnökét, 80. születésnapja alkalmából a Kari Marx Renddel, az NDK legmagasabb kitüntetésével tüntette ki. 4 BUKAREST: Giulio And­reottit, az olasz képviselőház külügyi bizottságának elnökét, volt miniszterelnököt szomba­ton fogadta Nicolae Ceauses- cu, a román államtanács el­nöke. A megbeszélésen átte­kintették a nemzetközi helyzet időszerű problémáit, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet rész­vevőinek madridi találkozójá­val összefüggő kérdéseket. LAPZÁRTA Wladár Sándor Európa-csú- csot úszott. Széchy Tamás, a világhírű edző kitűnő jósnak bizonyult. Az Elektroimpex ’80 nemzetközi úszóverseny máso­dig napja előtt ugyanis azt mondta, hogy a 200 m-es hát­úszásban Wladár Sándort, a KSI 17 éves, 190 cm magas ki­tűnőségét képesnek tartja az Európa-rekord megdöntésére. Ezt ugyanis 2:01.87 perccel a legendás hírű Roland Matthes (NDK) tartotta 1973 óta. 200 m hát: 1. Wladár Sándor (KSI) 2:01.78 p., új Európa- és ma­gyar csúcs. Régi Európa-csúcs: Matthes (NDK) 2:01.87 p„ régi magyar csúcs: Wladár 2:02.67 p., 2. Verrasztó (Bp. Honvéd) 2:06.71 p„ 3. Lebherz (NSZK) 2:07.77 p. * Pekingben szombaton beje­lentették, hogy a Kínai Kommá-' nista Párt meghívására Enrico Berlinguer főtitkár vezetésével áprilisban Kinába látogat az Olasz Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának küldöttsége. * Pénteken este elrabolták Er- minio Merlo 40 éves milánói üz­letembert — közölte szombaton a rendőrség. Az irodájából tá­vozó Merlót az emberrablók egy gépkocsiba tuszkolták és elhaj­tottak vele. A Milánótól észalc- ra fekvő Como város rendőrsé­ge közben arról számolt be, hogy a február 19-én elrabolt Giovanni Marazzini 69 éves gyá­rost szombaton hajnalban sza­badon engedték. * Svájc nem vesz részt az ,,ai- ternatív olimpiáról” folytatan­dó, hétfőre összehívott értekez­leten — jelentette ki az ország külügyminisztériumának szóvi­vője. Mint ismeretes, a svá'jcö kormány a moszkvai olimpia kérdésében nem avatkozik be nemzeti olimpiai bizottságai ügyébe. Az Angol Olimpiai Bi­zottság (BOA) a brit parla­menti képviselőkhöz címzett levélben határolta el magát Carter elnök kezdeményezésé, tői. „A nemzeti bizottságoknak támogcrtniok kell o NOB ismert Lake Placid-i határozatát a já­tékok moszkvai megrendezésé­ről” — figyelmezteti a levél © brit alsóház képviselőit két nappal az előtt, hogy a parla­ment vitát kezd o brit kormány bojkottj a va slatá ról. * Mahdavi-Kani ajatollah, irá­ni belügyminiszter-helyettes kö­zölte, hogy három napra vaiti szükség a pénteki nemzetgyű­lési választásokon leadott sza­vazatok értékelésére és össze- számlálására, s az illetékes ha­tóságok további három napot kértek több száz, a szavazás manipulálására, az előirásofc esetleges megsértésére vonat­kozó panasz kivizsgálásához. Így a hivatalos végeredményt csak a jövő hét csütörtökén te­szik közzé. A kormány lemondását követeli az Olasz KP Választások Iránban A kurdok tiltakozó petíciója fi hét három kérdésé O Milyen új fejlemények történtek a Közép-Keleten? Miközben Afganisztánból egyszerre érkeznek a jelenté­sek a konszolidációs folyamat előrehaladásáról; a hirtelen hóolvadás okozta árvizek elle­ni küzdelemről, amelyben a szovjet katonák is segítik o la­kosságot; valamint a jobbára pakisztáni bázisokrór átdobott ellenforradalmár csoportok újabb provokációiról - fontos diplomáciai találkozó zajlott. Moszkvában Doszt afgán kül­ügyminiszter tekintette át a helyzetet szovjet kollegájával, Gromikóval. A szovjet—afgán tárgyalások­nak három elemét máris ki­emelhetjük. Mindkét fél egyet­értett abban, hogy az Afga­nisztán körül és az Afganisztán ürügyén felszított válságot po­litikai eszközökkel kell rendez­ni, ily módon nem zárták ki az ésszerű párbeszéd lehetőségét. A tárgyalásoknak viszont — s ez a második mozzanat — ki kell zárniuk az Afganisztán ügyeibe történő beavatkozási kísérleteket, s nem vezethetnek a törvényes kabuli kormány megkerülésére. Azok a nyugati javaslatok, amelyek „Afganisz­tán semlegesítésének" jelsza­vával éppen ezt kívánják elő­idézni, természetesen nem ké­pezhetnek igazi tárgyalási ala­pot. Végül, de nem utolsósor­ban a Szovjetunió további tá­mogatásáról biztosította Afga­nisztán haladó rendszerét, s ezzel biztos hátvédet nyújt a helyzet teljes rendezése érde­kében kifejtett kabuli erőfeszí­téseknek. A konszolidáció volt a kulcs­szó a szomszédos Iránban is, ahol változatlanul bonyodal­maktól terhes a politikai kép. Pénteken, a mohamedán va­sárnapon megtartották a több­ször elhalasztott parlamenti választásokat. Végeredmény még nincs, miután a bonyolult választási módszerek követ­keztében jó ideig elhúzódhat a szavazatszámlálás. A kérdőjelek ezért változat­lanul nem fogytak meg Irán­ban. Milyen lesz az új parla­ment, illetve az új kormány összetétele és mennyiben lehet majd mönkaképes? Hogyan tud majd megbirkózni azokkal a kül- és belpolitikai felada­tokkal, amelyekkel kapcsolat­ban a döntést már eleve a parlament hatáskörébe tették át? Helyreáll-e a csorbítatlan és egységes központi hatalom, vagy oz eddigi gyakorlatot kö­vetve maradnak a szemmel- láthotólag önállóan fellépő, egymásnak gyakran ellentmon­dó hatalmi központok? Úgy tűnik, hogy az iráni bi­zonyosságot még mindig o bi­zonytalanság jelenti: a gyor­san zajló események hiteles értékelésének lehetősége vá­rat még magára. 0 Mi a jelentősége a francia álláspont változásának a palesztinkérdésben? Ma már nyilvánvaló, s ezt húzták alá a külön út buktatói is, hogy a Közép-Kelettel szom­szédos Közel-Keleten csak; egy általános rendezés hozhat tar­tós és szilárd békét. Az általá­nos rendezés pedig elképzel­hetetlen a palesztinok törvé­nyes jogainak elismerése nél­kül. Giscard d’Estaing francia el­nök az arab országokban tett körútját (amelyet nem utolsó­sorban a francia gazdasági érdekek és olaj-meggondolások ösztönöztek) használta fel ar­ra, hogy lélektanilag is kiak­názva a közeget, továbblépjen eddigi álláspontjánál. Ha nem is jutott el egyértelmű leg a pa­lesztin állam létrehozásának sürgetéséig, síkraszállt az ön­rendelkezési jog mellett, ami­nek elismerésével megtette az utat legalább a küszöbig. Lé­nyegében a Közös Piac több­sége is ebben a szellemben foglalt állást, kivéve talán Angliát, amely ilyenkor fél sze­mét Washingtonra veti. Az Egyesült Államok pedig még mindig az ENSZ-nagykövet „té­vedésének” körülményeit vizs- gálgatja. A nyugat-európai országok álláspontjának módosulásá­ban, sőt az amerikai tétová­zásban is közrejátszik a közel- keleti térség stratégiai és gaz­dasági felértékelődése. A szán­dékoktól függetlenül azonban, ha végül is tudomásul veszik a palesztinprobléma realitá­sát, ez elősegítheti a kibonta­kozást. Még tovább kell lépni — ezt tette Ausztria, amikor gyakorlatilag diplomáciai vi­szonyt létesített a Palesztinái Fefszabadítási Szervezettel. A közös piaci országok, a válto­zások ellenére még nem jutot­tak el idáig, Washington pedig különösen messze van tőle. Pe­dig ha van igazi amerikai té­vedés, akkor ez a magatartás feltétlenül oda sorolható. 0 Mit jelent a svéd javaslat egy európai leszerelési értekezletre? A svéd parlamentben a hé­ten sorra került külpolitikai vi­ta ezúttal általános figyelmet keltett. Stockholmban bejelen­tették, hogy a svéd kormány támogatna egy össz-európai leszerelési konferenciát, és ha adottak a feltételek, szívesen helyet adna annak fővárosá­ban. Ismeretes, hogy az utóbb; hónapokban több indítvány hangzott el egy olyan európai tanácskozás: összehívására, amely a katonai enyhülés kü­lönböző oldalaival foglalkozna, s párhuzamosan kapcsolódná a madridi ‘ Európa-találkozó előkészületeihez. Volt francia ötlet erre vonatkozólag, szüle­tett finn kezdeményezés, s cd Varsói Szerződés tagállamai­nak külügyminiszteri bizottsá­ga, a korábbi elemek felhasz­nálásával, konkrét javaslatokat is tett. A lengyel pártkongresz- szuson is szóba került az el­képzelés, 'bejelentették, hogy Varsó szívesen vállalná a házi­gazda szerepét. Ha realisták vagyunk, fát nunk kell, hogy miközben Wb-- shington és több NATO-hata- lom vezető körei feszültséget szítanak, nem túlságoson ked­vező a légkör egy európai le­szerelési értekezlet összeülésé- re. Ugyanakkor fontos tényező, hogy nemcsak a szocialista or­szágok, de nyugati államok ré­széről is törekvés mutatkozik <s feszültségkeltés fékezésére, az enyhülés vívmányainak megvé­désére. Réti Ervin Heti külpolitikai összefoglaló

Next

/
Oldalképek
Tartalom