Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-17 / 47. szám

JS PVSK edzőpálya, 300 néző. V.: Egri. PMSC: Katzirz (Bod­nár, a 46. perc) — Tapaszti, Torna, Róth, Schulteisz (Bau­man, a 46. perc) — Lutz (Ke­rekes, a 46. perc). Dárdai, Do­hány (Vigh, 46. perc) — Kar­dos (Varga, 46. perc), Réfi, Nagy. Baranya válogatott: Fiedler — Király, Vass, Krén, Dunai — Marian (Kovács II., a 74. perc), Ulrich, Amigya — Szalóki, Panta, Elmayer (Ko­vács I., a 70. perc). Az időjárási megtréfálta a DNK mérkőzéseken részt vevő csapatokat. Éjjel fagyott, délre felengedett a pálya. Csúszós, helyenként sáros talaj fogadta a csapatokat. A PMSC táma­dásaival indult a játék. Fied- lernek nem egy alkalma volt bizonyítania jó formáját. A Sellye, Boly, Mázaszászvár és U. PEAC játékosokból összeál­lított megyeválogatott nagy akarással játszott. A piros-fe­keték beszorították ellenfelüket, a megyeválogatott szívósan vé­dekezett és gyors ellentámadá­sokkal próbálkozott. Szünet után sem változott a játék képe, a PMSC szoronga­tott. Az -55. percben Nagy le­gurított labdáját Dárdai lőtte, a védőkről szögletre pattant a labda. Róth beívelését Nagy küldtet kapura, Vass kézzel érintette a labdát, Réfi 11-esét Fiedler szögletre tolta. A mér­kőzés hátralévő részében is többször nyílott alkalma gól­szerzésre a PMSC-nek, de a csatárok körülményeskedtek, kivártak és a védők időben közbeléptek. A Baranya válogatott nem­csak lelkesen, de helyenként jól játszott és végig küzdelem­re kényszerítette a PMSC-t. A végén nagy volt az NB l-es csapat nyomása, de a megye­válogatottnak sikerült kibek- kelnie a piros-feketéket. A PMSC-ből Róth és Dárdai’ já­téka tűnt ki, a megyeválogatott legjobbjai Fiedler, Vass, Ulrich voltak. hi Horváth két eszéki védő között megszerzi a PVSK vezető gólját Arató László felvétele Teli olimpia Regőczy—Sa I la i jégtánckettős a második helyen Lake Piacidban, a 13. téli olimpiai játékok színhelyén ma­gyar idő szerint szombatra vir­radóra megkezdődtek a mű- korcsolyázó versenyek is. A jég­táncban, amelyben a Regőczy Krisztina-Sallai András-duó ré­vén a magyar jégsport is kép­viselve van, az első két kötele­ző táncra került sor. Az erős nemzetközi mezőnyben — a vá­rakozásnak megfelelően - a világ- és Európa-bajnok szov­jet Linicsuk-Karponoszov-kettős vezet, és nagyszerű eredmény: a magyarok a 2. helyen állnak, de a szakemberek szerint nagy PVSK—Eszék 3:1 (1:0) PVSK-edzőpálya, 800 néző. V.: Szőke. PVSK: — Hausznek — Hüber, Tallósi, Grünwald, Németh — Szőcs (Szabó, a 83. percben), Tóth, Ferenczi (Szász, a szünetben). Kaszás — Baumholczer, , Horváth. Eszék: Alembics — Kosztics, Marasz (Huljics, az 59. perc­ben), Lulity, Miijkovity — Ra­dies (Csordás, a 61. percben), Hukity, Popovics, Dilber (Brko, a 61. percben) — Matkovics (Redics, a 63. percben), Grnja. Az első említésre méltó ese­mény a 9. percben történt. Szőcs a félpályától egyedül in­dulhatott, a kifutó kapus a 16- osnál lábbal tisztázott. A PVSK kezdeményezett valami­vel többet. A 15. percben Hor­váth lövését védte Alembics, 7 perccel később ismét az eszéki kapus remekelt, messze kifutva kapujából elrúgta a labdát Hüber elől. A eszéki próbálko­zások nem jelentettek veszélyt a PVSK kapujára. A 39. perc­ben Kaszás előtt kínálkozott nagy lehetőség, de a kifutó kapus kezébe emelt. Két perc­cel később viszont nagyot hi­bázott a vendégek kapusa, Kaszás beadásakor a kezéből a labda a hálóba perdült (1:0). Szünet után nagy lendülettel kezdett a PVSK. Az 51. perc­ben Horváth az ötösről a felső lécet találta el, majd Németh szabadrúgása kerülte el a ka­put. A 61. percben egy ellen- támadás végén Matkovics jó helyzetből mellé lőtt. A 70. percben növelte előnyét a PVSK. Grünwald átadását Szász kapta, a szélső a kifutó kapus felett a 16-osról a léc alá lőtt (2:0). A 83. percben újabb gólt ért el a pécsi csa­pat. Horváth átadását Szász ugyanúgy, mint az előző gól­nál, ezúttal is a kifutó kapus felett emelte a hálóba. (3:0). A mérkőzés utolsó percében Grnja révén szépített az eszéki csapat' (3:1) A mérkőzés jelentős részé­ben a PVSK irányította a játé­kot, győzelmükhöz egy pillana­tig sem fért kétség. Frissebbek, lendületesebbek voltak ellenfe­lüknél és játékuk is átgondol­tabb volt. A PVSK-ból Grün- wald, Tóth, Horváth és a csere­ként beállt Szász teljesítménye dicsérhető. Az Eszékből Lulity és Krnja játéka emelkedett az átlagos fölé. L. L. Mai sportműsor Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa: Sportiskola II.—Szentlőrinc II. III. o. férfi, 14.30, Siklós—PBTC II. o. női, 15.12, Siklós—Szentlőrinc II. o. férfi, 15.44, Szekszárd—Kesztyűgyár I. o. női, 16.26, Kesztyűgyár—U* PEAC I. o. férfi, 17.08. PBTC—PMSC I. o. női. 18.00. Boly—PMSC II.. II. o. férfi, 18.42. U. PEAC II.—Mecseknádasd II. o. férfi. 19.24.. MEZŐGÉP II.—PMSC II. II. o. női, 20.06. Valamennyi mér­kőzés a pécsi városi sportcsarnok­ban lesz. Birkózás. Ifjúsági szabadfogású ,,B”- kategóriás területi verseny. Pécs, Tü­zér u.. 8.08. Kosárlabda. N& I. férfiak: PVSK— Bp. Honvéd, Pécs, városi sportcsar­nok. 10.00. NB I. nők: PVSK—MAFC, Pécs, városi sportcsarnok, 11.30, NB II. nők: Komlói Bányász—Szombat­hely, Komló, 10.00. Sakk. OB II. férfiak. Komlói Bá­nyász—FTC, Komló, 9.30. Magyar VIS- COSA—PMSC, Nyergesújfalu, 9.00. Teke. P. Gázmű—BKV Előre. NB I. férfiak, Pécs, Építők munkászálló, 12.00. Röplabda. Terem Kupa: U. PEAC serdülő leány—Pécs VM ifjúsági leány, 8.00, Pécsi VM ifjúsági fiú—U. PEAC ifjúsági fiú, 9.00, U. PEAC II. —öregfiúk férfi, 10.00, Pécsi VM— U. PEAC II. férfi, 11.00, Pécsi VM— U. PEAC III. női. 12.00, U. PEAC I. —U. PEAC II. női, 13.00. Valamennyi mérkőzés a pécsi Őz utcai II. sz. gyakorló iskola tornatermében lesz. Labdarúgás. Dunántúli Napló Ku­pa: PVSK—Baranya válogatott, PVSK-pálya, 13.00, PMSC—Eszék. PVSK-pálya, 15.00. NB II.: Komlói Bá­nyász—Bábolna, Komló, 14.00, Mo- hács-Véméndi TE—Pét, Mohács, 11.00, Steinmetz Kupa: Vajszló—Szigetvár, Szigetvár, 9.30, Siklós—Sellye, Sziget­vár, 11.15, Püspökbóly—Boly, Kovács­telep, 9.30, Komló II.—P. Kinizsi, Ko­vácstelep, 11.15, Somberek—Gázmű, Gázmű-pálya, 9.30. Villány—Geresd- lak, Gázmű-pálya, 11.15, Mázaszász­vár—Zsolnay, Ifjúsági stadion, 9.30., István-akna—U. PEAC, Ifjúsági sta­dion, 11.15, Sportiskola ifjúsági— Steinmetz SE, Kovácstelep, 9.30, MVTE II.—Beremend, Kovácstelep, 11.15. Még 154 nap a moszkvai olimpiáig Ha a moszkvaiaknak egye­lőre sok gondot okoz is a vá­sárlás, az olimpia idejére a vendégek, a sportolók és velük együtt a város lakói is sok üz­letet kapnak. A moszkvai olim­pia előkészítő bizottság eheti ülésén a kereskedelem képvi­selői beszámoltak arról, hogy az olimpiai faluban új áruhá­zát adnak át rendeltetésének, a vendégek, a turisták, a spor­tolók szállásain 52 szaküzlet és 300 elárusító KIOSZ nyílik — ez utóbbiak újságokat, köny­veket, emléktárgyakat és ap­róbb cikkeket árusítanak majd. . Külön gondot fordítanak majd az üzletek áruellátásá­nak javítására, a választék bő­vítésére, az elárusítók szak- képzettségének növelésére, az árusítás kulturált színvonalára. Az előkészítő bizottság köte­lezte az illetékes kereskedelmi szerveket a szükséges tenni­valók haladéktalan befejezé­sére. Kosárlabda Szekszárd-PVSK 75:68 (34:36) NB I. női mérkőzés, Szek­szárd, 500 néző. V.: Péter, Bártfai. PVSK: Holló (24), Pad­ragi (5), Csankó (4), Notaisz (8), Verbőcziné (17), csere: Bundászné (10). Az első félidő­ben a PVSK végig vezetett. Szünet után a hazaiaknak ak­kor sikerült elhúzniuk, amikor Verbőcziné kipontozódott. A szekszárdiak legjobb kosárdo­bói: Harsányi (40), Bacsa (16), Pártos (16). PMSC-bérletek A PMSC az újmecsekaljai sportte­lepén megkezdte az 1980-as évre a labdarúgó-mérkőzésekre a bérletek árusítását. Naponta (szombat kivéte­lével) 9.00—11.00 és 14.00—17.00 óráig. Ára: 440,— Ft, nyugdíjasoknak és pártoló tagoknak 220,— Ft. Ökölutuö csb Gombostűt is nehéz, lett vol­na leejteni szombaton délután a PVSK tornacsarnokában. Több mint 1000 néző volt kí­váncsi az ökölvívó csb utolsó fordulójának egyik mérkőzésé­re, a Vasutas és a Vasas vá­logatott összecsapására. A nagy érdeklődés érthető volt, hiszen négy PVSK-s öklö­ző is helyet kapott a vasutasok csapatában. Erédetileg öten léptek volna szorítóba, a házi­gazdák közül, ám a középsú­lyú Kocska túl korán veszített. Átlépte a súlyhatárt és így két pontot ajándékozott a Vasas válogatottnak . .. A papírsúlyú Kálmán sem járt sikerrel, bár az ő veresé­ge bocsánatos bűn, hiszén az olimpiai bajnoktól, Gedótól szenvedett vereséget. Az első menetben, kiütéssel. Harmat­súlyban Pirbus bátran kezdett. A második menetben azonban elfelejtett védekezni és sok ütést kapott a fejére. Igaz adott is, de túl keveset ahhoz, hogy a pontozók ne Gojákot lássák jobbnak. A javítás a másik két pécsi­re várt. Ők meg is tették azt. A váltósúlyú Magyar villám­gyors pörölycsapás erejű egye­neseit és beütéseit Nagy nem tudta védeni. A kedvenc, a ne­hézsúlyú Alvics sem okozott csalódást, Sőt! Ellenfelére, Szombathelyire már az első menetben rászámoltak, majd a másodikban beleszaladt egy jobbegyenesbe. Ez már a Va­sas edzőnek sok volt — re­pült a törülköző. A küzdelmes, sok jé össze­csapást hozó találkozón végül 12:12 arányú döntetlen ered­mény született. (R) harcban lesznek az esetleges ezüstéremért o szovjet Mojsze- jeva-Minyenkov-kettőssel. A hírügynökségi jelentések szerint Linicsukék, akik az 1976. évi innsbrucki téli játékokon még csak a 4. helyen voltak, biztos várományosai az olimpiai aranyéremnek. A’kilenc bíró közül ugyancsak 8 tette őket pz élső helyre, s érdekesség, hogy az angol pontozó Regő- czyéket hozta ki legjobbnak és a szovjet pontozó mind a két párosnak -az első helyet ítélte. Két kötelező tánc után az élen a sorrend: 1. Natal ja Li­mesük, Gennadij Karponoszov (szovjet) 12 hsz., 16,96 pont, 2. Regőczy Krisztina, SaIiái And­rás (magyar) 18 hsz., 19,68, 3. Irina Mojszejeva, Andrej Mi- nyenkov (szovjet) 26 hsz., 19,36, 4. Torvill, Dean (angol) 41 hsz., 18,76, 5. Wighton, Dowding (kanadai) 42 hsz., 18.84, 6. Re- hakova-Drastich (csehszlovák) 43 hsz., 18,72. Pályára léptek a páros mű- korcsolyázók is és a rövid prog­ramot mutatták be. Ebben a számban a várakozásnak meg­felelően a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok Rod- nyina, Zajcev „toronymagasan” áll az élen, de a második és harmadik helyet is szovjet spor­tolók fogjalják el. Drámai napia volt a rajt az amerikai Tai Babilónia, Randy Gardner-kettős számára, ame­lyet sokan az olimpiai bajnoki cím várományosának tekintet­tek. A tavalyi világbajnokoknak azonban vissza kellett lépniük. Az ok: Randy Gardner ágyék- izom-szakadást szenvedett a bemelegítéskor, így nem is tud­tak jégre lépni, A jéqtáncverseny állása két kötelező tánc után: 1. Linicsuk, Karponoszov (szovjet) 10 hsz, 40.40 2. Regőczy, Sallai (magyar) 17 — 39.60 3. Mojszejeva, Minyenkov (szovjet) 27 — 58.83 4. Torvill, Dean (angol) 41 — 37.84 5—6. Rfchaková, Drastich (csehszlovák) és Wighton, Dowding (kanadai) 44— 37.80 mindkettő. Lövészklub­közgyűlés Tegnap délután Pécsett, az MHSZ székházában évzáró köz­gyűlést tartott a pécsi MHSZ Petőfi Sándor lövészklub, me­lyen részt vett Valkai József al­ezredes, az MHSZ megyei tit­kára. A közgyűlésen értékelték a lövészklub 1979. évi munká­ját és ismertették az idei fel­adatokat, végül jutalmakat ad­tak át az élenjáró klubtagok­nak. Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 4r j IMflíU i ili ftinr i ^ * i ■ i * n»11 ■ t fi -11 \' i ■■ PMSC—Baranya- . válogatott 0:0 f Gedó (jobbról) biztosan győz Kálmán ellen Vasas Válogatott- Vasutas válogatott 12:12

Next

/
Oldalképek
Tartalom