Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-07 / 37. szám
Dunántúlt ílaplö 1980. február 7., csütörtök hírek 1980. FEBRUAR T CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TÓDOR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.04 — nyugink 16.54 órakor. A Hold kél 23.1» — nyugszik ».55 órakor. A Jtpzéfef Knopp András oktatási mi- nisxterhelyettes tegnap az MSZMP Baranya megyei Bizottságán Pécs felsőoktatási helyzetéről tárgyalt Bocz Józseffel, a Megyei Pártbizottság titkárával, a megyei párt-vb tagjával. Takács Gyulával, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettesével és Szentirányi Józseffel, a pécsi Városi Pártbizottság titkárával. Ezt követően Bocz József, Takács Gyula, valamint Lukács János, a Városi Párt- bizottság első titkára és dr. Földvári János, a Pécsi Tudományegyetem rektora kíséretében megtekintette a Felsőmalom—Rákóczi úti pincét.^ Megvitatták annak lehetőségét, hogy milyen módon lenne az hasznosítható az egyetemi köz- művelődés számára. * Dr. Szalmásy Lajos megyei főügyészt, a Megyei Pártbizottság tagját 60. születésnapján az MSZMP Baranya megyei Bizottsága végrehajtó bizottsága nevében köszöntötte dr. Jerszi István, a Megyei Pártbizottság titkára, a párt-vb tagja. Az eseményen ott volt dr. Kosa Ferenc, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője. ♦ — Bányászlakás-átadás. A Mecseki Ércbányászati Vállalat újabb 30 föld alatti és külszíni bányászdolgozójának adta át az új lakás kulcsát. Az Ércbányász Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet és a Pécsi Építőipari Szövetkezet 1978 októberében kötött szerződés szerint épített és most átadott 30 lakásos ház Lvov-Kertvá- rosban, a Lahti úton van. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Salome (este 7 órakor) Bartók bérlet. Kamaraszírfház: Meseóra (du. 3 órakor) MOZI Petőfi: Magyar játékfilmszemle: Az áldozat (6) Az utolsó előtti ítélet (8) Földi űrutazás (10) Kossuth: Asszony férj nélkül (f10, 12) Magyar játékfilmszemle: Koportos (6) Majd holnap (8) Szívzörej (10) Ifjúsági Ház: Magyar játékfilmszemle: Az állatok válaszolnak (4, 6) Sértés (8) Picasso kalandja (10) Fekete Gyémánt: üzemszünet. Jószerencsét: üzemszünet. Rákóczi: Severino (5, 7) Május 1.: A veréb is madár (fő) Boly: A Blokád folytatása (8) Harkány: A burzsoázia diszkrét bája (7) Komló, Május 1.: Kegyetlen tréfa (f5) BB. filmklub (f7) Komló, Zrínyi: Hair (f4, hnő, 8) Mohács: Bizalom (6, 8) Pécsvárad: A gyilkos a házban van (7) Sásd: Buffalo Bill és az indiánok (7) Sellye: A Jó, a Rossz és a Csúf (7) Siklós: Konvoj (7) Szentlőrinc: Férfiak nélkül (7) Szigetvár: Pantaleon és a hölgyvendégek (8) Villány: Az első kísértés (7) Várható időjárás csütörtök estig. Túlnyomóan felhős, párás, a hajnali és a reggeli órákban sokfelé ködös idő, több helyen ismétlődő esővel, záporral. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0—plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 5—10 fok között. Előadások A gazdasági növekedés alternatívái címmel dr. Tardos Márton, a Konjunktúra és Piackutató Intézet főosztályvezetője tart előadást február 8-án délután 2 órakor a pécsi Technika Háza Széchenyi Klubjában, a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezete rendezvényén. * A tudományos-fantasztikus film története címmel Trethon Judit, a Magyar Rádió munkatársa tart előadást a Mecseki Természettudományi Stúdió tudományos-fantasztikus klubjában ma este 18 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. * Gyomor és bélrendszeri betegségekről tart előadást dr. Szabó János belgyógyász főorvos ma 16.30-kor a Május 1. Művelődési Házban, Komlón. ♦ — Dedikálás. Nemes- kürty István dedikálja könyveit csütörtökön délután 3—5-ig Pécsett, a Magyar Írók Könyvesboltjában. ♦ A Kossuth Könyvkiadó újdonságai Idén több mint 160 új könyv megjelentetését tervezi a Kossuth Kiadó. Néhány a tervezett közül: Lenin: Kik azok a ,,népbarátok” és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen? Lapin: A fiatal Marx, Trus: Lenin és a szovjet külpolitika, Papp Zsolt: A válság filozófiájától a „konszenzus" szociológiájáig, Frolov—Pasz- tusnij: A genetika száz éve, A magyar filozófiai gondolkodás a két világháború között. Fehér M. István: Sartre, Lukács József: Istenek útjai', Gecse Gusztáv: Bibliai történetek, Kuzmiscsev: A maja papok titkai, Gecse Gusztáv: Vallástörténet, Anthony Smith: Testünk titkai, Fukász György: A munka esztétikája, Nemes Károly: A mai magyar film és a valóság, Balogh A.—Salgó László: A gyarmati rendszer története, Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyven- nyolcas forradalom Magyarországán, A magyar kommunista mozgalom hatvan éve, Pintér István: A szociáldemokrata párt története, Walter Zöllner: A keresztesháborúk története, Bertényi Iván: A magyar korona története, Szabó László: Doberdó, Isonzó, Tirol, Hollós E.—Lajtai Vera: Köztársaság tér 1956, Felderítők, hírszerzők, Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány, Karsai Elek: A berchtes- gadeni sasfészektől a berlini bunkerig, Varga Jenő: A tőkés Gazdaság a második világháború után, Szentes Tamás: Polgári és ,,újbaloldali" elméletek a tőkés világgazdaságról, Hernádi András: A japán gazdaság a hetvenes években, Marton János: Új világgazdasági rend, Kozma Ferenc: A nyitott szerkezetű gazdaság, Mit keli tudni az 1980-as nép- gazdasági tervről?, Pócs Ervin: A világgazdaság helyzete és kilátásai, Az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete, Miklós Gábor: Eurostratégia, Győri Sándor: Szabálytalan haditudósítások, Földünk országai, Politikai kisszótár, Nyárádi Éva—Nyárádi Róbert: Hat év Jugoszláviában, Műveltségkép az ezredfordulón, Gazdasági tudat, gazdasági közhangulat, Vállalati dolgozók kézikönyve, Bajzáth F.—Gyulai Irén: Gyermekruha szabás-varrás. A rádiózás egyre nagyobb tömegeket vonz. Pécsett a három rádiós klub tagjainak létszáma meghaladja a kétszázat, akik a világ különböző rádióamatőrjeivel tartanak rendszeres kapcsolatot. Az alapkiképzést az MHSZ rádióbázisán sajátítják el. Felvé. telünkön az 500-as Szakmunkásképző tanulói a morzét gyakorolják. — Szokolai felv. — — Tanulmányi verseny. A Baranya megyei szakmunkásképző intézetek tanulmányi versenyének döntőjében a következő eredmények születtek: történelemből első helyezést szerzett Kosztics István (508-as intézet, tanára: Malestyik János); Koncsag Ilona (Mezőgazdasági Sz. k. iskola, Pécsvárad, tanára: Tóth Iréry) nyerte meg a magyar irodalmi versenyt: míg a magyar nyelvhelyességi versenyben Horváth Erika (Kér. és Vendéglátóipari Iskola, tanára: Metz Éva) győzött. — Mezőgazdász bál. A hagyományos mezőgazdász bált február 9-én, szombaton rendezik meg Pécsett, a Szliven étteremben. A jó hangulatot Dörömböző Géza és népi zenekara biztosítja; énekel Bízó József. Először készült hazánkban szójakonzerv: a Szigetvári Konzervgyár ötféle Ízletes ételt állított elő a nagy biológiai értékű növényből. A Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet évek óta széles körű kísérleteket folytat a szójabab felhasználására emberi táplálkozáshoz. Ennek során több, a hagyományos magyar étrendhez igazodó receptúrát dolgozott ki, a szója ugyanis kitűnő ízhordozó, ezért tetszés szerint ízesíthető, könnyen emészthető és ami ugyancsak fontos szempont: olcsó, gazdaságosan előállítható. A kutatóintézet és a szigetvári üzem együttműködésének eredményeként most megszületett az--------------------«-------------------— Tegnap tartotta rész- közgyűlését a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat Pécsett, a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson. Értékelték az 1979-es év munkáját, és tájékoztatták a megjelenteket az átdolgozott 1980. évi tervekről. — Mi legyek, ha nagy leszek? A pécsi Szabó István Úttörőházban (István tér 17.) pályaválasztási klubfoglalkozást tartanak ma, csütörtökön 14.30 órakor. A program: Ki lehet levéltáros, mú- zeológus? címmel látogatás a pécsi Levéltárban. Ezt követően ismerkednek a kereskedelmi és vendéglátó szakmákkal. Az eladó, cukrász, felszolgáló, szakács és vendéglátóipari eladó szakmák iránt érdeklődők kapnak felvilágosítást. Ezután az élelmiszereladóról szóló filmet nézhetik meg. Az összejövetelre általános iskolai tanulókat és szüleiket várják. első magyar szójakonzerv- család. Kétféle saláta és kétféle köret, valamint egy gulyás jellegű, kolbá- szos étel kísérleti gyártása fejeződött be az üzemben. A zsűrizett konzerveket további vizsgálatra átadták az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek, s amennyiben kedvező szakvéleményt kapnak, bemutatják a szó- jaételeket az élelmiszerkereskedelmi, üzemélelmezési és vendéglátó vál- latoknak. A konzervételek alapanyaga hazai termésű szójabab. A Szigetvári Konzervgyár felkészült arra, hogy kellő igény esetén nyomban megkezdi a szójakonzerv üzemszerű készítését. Tánczenei bemutató Tessék választani! címmel az idén is megrendezik a Magyar Rádió és az Országos Rendező Iroda közös tánczenei bemutatóját. Február 16-án, szombaton ezúttal is a székesfehérvári Vörösmarty Színház ad otthont a seregszemlének. Ezúttal is huszonnégy új szerzemény kerül a közönség elé: 12 énekes és 12 együttes mutatja be a szerzőpárok műveit. A tervek szerint olyan népszerű szólisták tolmácsolják az „új termés” színe-javát, mint Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Ihász Gábor, Koós János, Máté Péter, az együttesek sorában pedig a Gemini, a Bojtorján, a V. Moto Rock szólaltatja meg — többek között — Demjén Ferenc, Wolf Péter, Koncz Tibor, Máté Péter, Dancsák Gyula szerzeményeit. A legfrissebb hazai dalok arany-, ezüst-, illetve bornzérmeinek sorsát a rádióhallgatók több milliós tábora közönségszavazat alapján dönti majd el. A Tessék választani! programját február 24-én, vasárnap este a Petőfi adón mutatják be felvételről. ♦ Esküvő TORHOSI ANNA és HRABOVSZKI JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves barátainkat, ismerőseinket, hogy 1980. február 9-én 16 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő terem- ben (Hunyadi út 2.). SZABÓ ÉVA és PÓKó ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1980. február hó 9-én 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.).-------------------------------*------------------------------S zójakonzerv Szigetvárról-----.A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Strauss-dalok. 8.45: Szerpentin. 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi. 10.05: Dominó. 10.35: Régi híres énekesek műsorából. 11.05: Nóták. 11.25: Két országgyűlés között. 11.40: Népek meséi. 12.45: Zenemúzeum. 13.51: Mindenki könyvtára. 14.21: Az MRT énekkara énekel. 14.30: Népdalok, néptáncok. 15.28: Csiribiri. 16.05: Népdalok. 16.13: A Délutáni Rádiószínház bemutatója. 17.07: Körmikrofon. 17.32: Haydntriók. 18.09: Versek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. 19.57: A bűvös szekrény. Kétfelvonásos opera. 21.29: Amíg nem késő. A női rákszűrésről. III. rész. 22.30: Régi francia muzsika. 22.50: Egy vállalatvezető portréja. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettfelvételekből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Slágermúzeum. 10.00: Zenedél- előtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsolás a győri körzeti stúdióba. 13.25: Ifjúsági könyvespolc. 13.30: Amerikai szerzők gyermekmuzsikája. 14.00: Válogatott perceiVrk. 16.35: Idősebbek hullámhosz- szán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05. 07 jelenti. 21.05: Földön, vizen, levegőben . . . 23.05: Nóták. 23.15: Zenés játékokból. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Századunk zenéjéből. 11.05: Zongoraszonáták. 12.32: Puccini operáiból. 13.30: Ragtime-fel- vételekből. 13.55: Barokk mesterek mesterműveiből. 15.30: Operafelvételekből. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Népdal- gyűjtőúton a Közép-Volaa vidékén. III. rész. 16.48: Popzene sztereóban. 17.54: Üi magyar zene a Rádióban. 19.05: Fordulók a líra történetében. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Hangverseny. Közben: kb. 20.15: Bemutatjuk Lakatos Gy. László grafikusművész. Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.10: Dzsesszfelvéte- lekből. 21.30: Romantikus kamarazene. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szólítson csak nyugdíjasnak. Tiszay László riportösszeállítása. 17.20: Régi kedvelt melódiák. 17.30: Helyesen, magyarul . . . Dr. Rónai Béla nyelvművelő ötperce. 17.35: Dél-Dunántúlról indult. Reich Károly grafikus- művész. Simon Márta riportja. ■ 17.55: A Boney M együttes slágerei. 18.00: Dél-dunántúli j híradó. 18.15: A XII. maavar I játékfilmszemléről jelentjük. — A Balaton-part közelében kinyílott a téltemető. A természetkutatók szerint az aszófői völgyben évszázadok óta honos, jellegzetes mediterrán növényt hajdan a rómaiak hozták magukkal. A sárga szirmú téltemető minden évben jeladás a tavasz közeledtére. 04-05-07 1979. január 31-én Pellérd belterületén közlekedési baleset történt. A baleset körülményeinek vizsgálata során megállapítást nyert, hogy Ke- resnyei Józsefné vajszlói lakos a bekövetkezett balesetért nem okolható. 18.3C< Szerb-horvát műsor. Hírek. Pávkovics István zenekaro játszik. Találkozások. Az orvos. Riporter: Kricskovfcs Antal. Zvonko Bogdan énekel. Élő népszokások. A préló. 19.00: Német műsor. Hírek. Téli napok Mohács-szigeten. Gráf Vilmos riportműsora. Önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Földrajz (ált. isk. 8. o.) 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 3. o.). 10.05: Magyar irodalom (ált. i-sk. 7. o.). 10.30: A kéz öt ujja. 11.20: Orosz nyelv (ált. isk. 6. o. — sz.). 12.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7— 8. o.). 14.20: Földrajz (ism.). 14.50: Környezetismeret (ism.). 15.10: Magyar irodalom (ism.) 15.30: Orosz nyelv (ism., sz.) 15.50: Napköziseknek — szakköröknek. Baromfitenyésztés. 16.20: Hírek. 16.25: Orosz kenyér. Szovjet rövidfilm (sz.). 16.50: A XII. magyar játékfilm- szemléről jelentjük (sz.). 17.10: Perpetuum mobile. A konyha (sz.). 17.55: Tévébörze. 18.05: Telesport. 18.30: Nem legyőzni 1 Meggyőzni! Riportműsor (sz.) 19.05: Reklám. 19.15: Tévétorna (sz.). 19.20: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó 1. (sz.). 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból: A nagy természet kis csodái. Szovjet—jugoszláv természet- tudományos ismeretterjesztő rövidfilm (sz.). 1. Az erdő mérnöke. 2. Légvárak. 3. A hegyvidékek kalóza. 20.15: Egy expedíció idézése. A Béke-barlang felfedezése (sz.). 21.00: Appaloosa, az indiánok lova. Francia dokumentumfilm (sz.) 21.25: Zene, zene, zene. Körkép (sz.). 22.25: Tv-híradó 3. (sz.). 22.35: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. MÁSODIK MŰSOR 18.55: Fizika (ált. isk. 7. o.) 19.30: Tv-híradó 1. (sz.). 20.00: A nyomok a főiskolára vezetnek (sz.). 20.40: TáncvMágbajnokság ’79. Latin-amerikai táncok (sz.). 21.20: Tv-híradó 2. (sz.). 21.40: Világszínpad, Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tvnapló. 17.45: Mérleg pontos méréshez, gyermekműsor. 18.15: Fájdalommentes betekintés a szívbe — tudományos műsor. 18.45: Humoristák klubja. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este bemutatjuk. 20.00: Külpolitika. 20.50: Az erősebb nem. Szórakoztató zene. 22.15: R. Strauss: Don Quijote — szimfonikus költemény. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Tapasztalatok. 19.15: Idegenforgalmi szemle. 20.00: Közeli találkozások. 22.00: Huszonnégy óra. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. Anyakönfv; SZÜLETTEK: Sebestyén Csaba, Kovács Krisztina, Horváth Gábor, Barkóczy Judit, Varjú Tamás, Fischer Gábor, Varga Viktória, Bocz Attila, Vékony Lajos, Balogh Timea, Bernáth Médea, Vi- rágh Zoltán, Nyéki János, Vakaró Mónika, Bordás Melinda, Werner Nikoletta, Sellei András, Hajós Réka, Hoffmann Petra, Sztánics Gábor, Hermann Ferenc, Lengyel Zsófia, Katymarac Péter, Varga Kinga, Varga Dániel, Nemes Ferenc, Delibe! ^ Ivett, Juhász Kata, Dóri Péter, Karászi Szilvia, Getta Nándor, Berkes Tamás, Szabó Zsuzsanna, Szer- letics Gabriella, Kovács Angéla, Keszthelyi Tibor, Szik Antal, Hartai Roland, Szabó Attila, Győző László, Németh Péter, Molnár Melinda, Bakos Miklós, Fetzer Attila, Kiss Dániel, Szakács Gyula, Horváth Béla, Kőröshegyi Zoltán, Sárközi Attila, Varga Éva, Tihanyi Andrea, Sütő László, Horváth Ágnes, Krizs Gergely, Neperga Roland, Győri Zoltán, Balogh Anikó, Csonka Sándor, Rázsi Gábor, Töcsmeg Lehel, Kiss Kálmán, Szilcz Eszter, Nagy Zoltán, Verebes Zsolt, Vati Norbert, Németh Erika, Kopjár Dávid, Szabó Balázs. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Potzer Ferenc Péter és Bolváry Katalin, Sáfrán Sándor és Buru Irén, Nagy László József és Schell Ilona Margit, Torma Attila Andor és Orosz Éva, Lobenwein Harald és Noveczky Beáta, Patta Kálmán és Durczi Ágnes, Szőgyi Ottó János és Dobos Erzsébet Ilona, Kiszely Attila és Nagy Judit Éva, Sólyomvári Tivadar József és Zana Irén. MEGHALTAK: Arató Ferencné Haslacher Franciska, Geiner Bálint, Lőrincz József, Nemes Rudolf, Kovács Györgyné Farkas Erzsébet, Panta László, Gyurkóczi Jakabné Teibler Julianna, Zimmer Győzőné Égnes Margit, Kovács La- josné Kovács Anna, Csaba Károtyné Bottay Ilona, Mátyás József, Mészöly László, Peregi Istvánná Pánczél Mária, dr. Gulácsy Istvánná Steirer Margit, Buzási Imre, Fonyó Miklós, Nagy István, Vasas Imréné Foki Magdolna, Klein Rudolfné Rosner Anna, Eller Jánosné Vranesics Eizsébet, Csicsók Józsefné Sós Katalin, Bódog József, Erős István, Bihari Lajos, Mókus Béla, Majoros Rajmundné Schmidt Anna, Márkus Jakabné Kosa Terézia, Czukor Józsefné Krizmanovics Rozália, Bodor Vendelné Csécsi Julianna, Szilágyi Lajos, Gödön Lajosné Batka Julianna, Ajkay Arnold, Majorlaki János, Ács Ferenc, Pusztafalvi Gábor, Holma Ferencné Kreiner Erzsébet, Piri István, Homoki Pál, Schmidt Gá- bomé Bufa Erzsébet, Tihanyi Ferencné Dombai Etelka, Dömse Adóm, Mátyásoch Ferencné Czirmay Jolán, Reich Lipótné Diamant Lébi Róza, Jankovics Géza, Kindlein Györgyné Puch Mária, Tátrai Béla, Németh János, Vusics Ferencné Szilovics Erzsébet, Muskát Györgyné Kiss Irma, Böbék Jenőné Balázs Márta, Szűcs Károlyné Pető Rozália, Czigner József, Török Erzsébet, Gáspár Ferencné Friedl Rozália, Schrancz Emil, Bognár István, Zrínyi Istvánná Molnár ' Katalin, Bíró Istvánná Szányi Mária, Izsák Józsefné Vajda Mária, Orsós Mátyás, Schmidt Ádám, Huth Pál, Kaponyi József. SIKLÓS. SZÜLETTEK: Balogh Erika, Sipos Ildikó, Szabó Viktória, Pap Andrea, Moharos Melinda, Orsós Zsuzsanna, Kovács Anikó, Wágner Zsolt, Megyeri Péter, Kriska Róbert, Bartos Péter, Budai Sándor, Kovács Zsolt, Farkas István. MEGHALTAK: Bernát Ottmár, Ignác Ignácné Nyerges Éva, Reppl Mihályné Hahn Erzsébet, Sáfrány Károly, Heydt Ferenc József, Tóth Lajos, Molnár Ferencné Galambos Anna, Guth Józsefné Hauk Anna, Jovánovics Józsefné Jovánovics Ágota, Hegyi Józsefné Tóth Julianna, Klement Ferencné Vukovics Julianna, Gyenes Gyula. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Deák Gyöngyi és Vitányi Attila, Szöllősi Lajos és Erdei Ilona, Udvari Erzsébet Olga és Sáfárik Ferenc, Puska Magda és Farkas Imre, Halog Ilona és Édl Vilmos. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II.,, Bethlen. G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — Szaktanácsadás. A borok időszerű kezelése, előkészítése, A borverseny bírálata címmel Földvári László tart szaktanács- adást ma 17—19 óra között a pécsi Kertbarátok és Kistenyésztők Klubjában. (Pécs, Geisler E. u. 16.)