Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-10 / 40. szám

1980. február 10., vasárnap Dunántúli napló 13 Alvilág es törvényhozók jr Újabb vesztegetési ügy az Egyesült Államokban Események a nemzetközi diplomáciában A nyugati sajtó lépten-nyo- mon az enyhülés temetéséről, a detente korszakának végéről ír. Az elmúlt hónapokban ta­núsított amerikai magatartás következtében valóban érez­hetően nőtt a nemzetközi fe­szültség. Elegendő arra utalni, hogy „jégre tették” a SALT- megállapodást; ál-krízist idéz­tek fel a Kubában két évtizede tartózkodó szovjet katonai szak­értőkkel kapcsolatban; rekord magasságú katonai költségve­tést hajszoltak keresztül; blo­káddal fenyegették Iránt; az eurorakéta programmal szeret­nék megbontani kontinensünk stratégiai egyensúlyát, s végül, de nem utolsósorban az afga­nisztáni események ürügyén, szovjetellenes lépések egész sorára került sor, meghirdet­ték a Carter-doktrínát Ilyen körülmények között, a sok tekintetben hisztérikus lég­körben, különös érdeklődésre tarthat számot Leonyid Brezs- nyev tömör moszkvai nyilatko­zata, amely a szovjet—kam­bodzsai tárgyalások során, a Heng Somán tiszteletére adott bankett pohárköszöntőjében hangzott el. A szovjet vezető azt hangsúlyozta, hogy az eny­hülés nem kis erőfeszítések eredménye, a békeszerető ál­lamok közös vívmánya. Nem szabad megengedni, hogy fe­lelőtlen imperialista erők tönk­retegyék gyümölcseit, sőt Moszkvában szükségesnek tart­ják o további előrehaladást. Természetesen aligha lehetnek illúzióink, hogy egy csapásra megváltozik a veszélyes irány­zat: az amerikai héják offen- zíváját csak bonyolítja, hogy megkezdődött az elnökvá­lasztási év, az ilyenkor szokásos szélsőséges megnyilvánulások­kal. Ám a világ még így is sokat tehet az enyhülés ered­ményeinek védelmében. A szocialista országok mesz- szemenően felhasználják állás­pontjuk kifejtésére az adott fórumokat — a héten folytató­dott a bécsi haderőcsökkenté­si értekezlet, valamint meg­kezdte tavaszi ülésszakát a genfi leszerelési bizottság. (Végre Kinő is elküldte képvi­selőit, de a pekingi küldött bemutatkozása kevés jót ígért, egyelőre aligha lesz a reális fegyverzetkorlátozási megegye­zések kimunkálásának élharco­sa ...) A szocialista országok változatlanul készülnek a mad­ridi Európa-talállkozóra, s a különböző nagyköveti tárgyo­lások arra utalnak: ha most nincsenek is kedvező feltételek a magasszintű találkozókra, a diplomáciai csatornákon átfo­lyik az eszmecsere. Nemcsak az keltett figyelmet, ami történt, de az is, amire előreláthatólag nem kerülhet sor. Elnapolták a vezető nyu­gati országok tervezett külügy­miniszteri értekezletét, elsősor­ban a franciák tartózkodása miatt. Idevág, hogy a Giscard —Schmidt találkozót is sokféle­képpen értelmezték, általában a kölcsönös óvatosságot emel­ték ki. Felemás nyilatkozatok hangzottak el Tokióban, a kül­ügyi szóvivő nem erősítette meg a sajtó által beharango­zott szovjetellenes gazdasági korlátozásokat. Washington po­litikája, amely szívesen venné szövetségesei bizonyos katonai szereplvállalását o Perzsa-öböl térségében, s keresztül akarja erőszakolni az olimpia bojkott­ját, valamint a Moszkvával szemben javasolt amerikai szankciókat — a jelek szerint ■nem talált túl lelkes támoga­tókra. Hiba lenne lebecsülni Wa­shington lehetőségeit, hiszen nem kevés eszközzel képes szö­vetségeseire hatni — a rossz ügy érdekében. Mégis egyre többen ismerik fel a nyugati világban, hogy nem egyoldalú érdekekről, a közösen elért vív­mányok megőrzéséről van szó. Hogyan halad az iráni konszolidáció? Közhelynek számít a megál­lapítás, hogy Iránban rendkí­vül bonyolult a helyzet, de a hét bármelyik napjának híreit olvasván, sokszorosan igazo­lódhat ez a megjegyzés. Bani- szadr, az új elnök meglehető­sen gyorsan beiktatást nyert hivatalába, s most lényegében azon munkálkodik, hogy tény­legesen kezébe vegye a veze­tést. Ennek eleve korlátot szab, hogy az alkotmány értelmé­ben Khomeini, vallási vezető­ként az államfőt is ellenőriz­heti, csakhogy az ajatollah — szívgyengeség következtében — kórházi ápolásra szorul. így adódhat olyan ellent­mondás, hogy a túsztartó isz­lám diákok — akiknek pontos összetételét és hátterét nehéz lenne felmérni — heves vitá­ban állnak az elnökkel, sza­vaik és tetteik egymást keresz­tezik. (A tájékoztatásügyi mi­niszter letartóztatáso és szaba­don engedése, rádiónyilatko­zatok és cáfolatok, stb.) Min­denki Khomeinire apellál, a visszavonult vallási vezető azonban érdemben nem foglalt állást. Ám újabb belső feszült­ség jelei mutatkoznak a had­seregben, s nem tudni, hogy a nemzetiségi vidékeken tartós vagy csak átmeneti lesz a fegyvernyugvás. Némi bizonyta­lanság mutatkozik a választá­sok kiírásánál is, először feb­ruári dátumot jelentettek be, néhány órával később már el­tolódott a szavazás napja már­ciusra. Nyilvánvaló, hogy a rende­zett viszonyok hiányát szívesen használták ki azok a külső és belső erők, amelyek szeretnék Iránt — a sah nélkül ugyan —, de a korábbi útra visszaté­ríteni. Az iráni konszolidáció tehát változatlanul fontos fel­adat, s legalább annyira lé­nyeges, hogy ez a konszoli­dáció a forradalmi fordulat idején meghirdetett antiimpe- rialista alapokon menjen vég­be. Hz flbdulgate­botrány visszhangja Kevés kiagyalt krimi veteked­het a valósággal: erre újabb bizonyság az Abdulgate-bot- rány. (A különös kifejezés egy­szerre utal az arab kapcsolat­ra, valamint a Watergate-ügy- re.) Röviden o lényeget: Wa­shingtonban olyan hírek ter­jedtek el, hogy egyes befolyá­sos személyek hajlamosak ko­moly összegű csúszópénzeket elfogadni. Az FBI detektívjei beöltöztek ál-sejkeknek és nagy pénzeket ígértek, ha a szóban forgó honatyáik letele­pedési engedélyt szereznek szá­mukra, s lehetővé teszik „olaj­pénzeik” amerikai befekteté­sét. Kilenc szenátor és képvi­selő, valamint számtalan lob- bysta fennakadt a szitán, a bizonyítékokat képmagnó-felvé­telek szolgáltatják. Csinos botrány ez önmagá­ban is, ho nem lenne két je­lentős politikai mellékzöngéje. Az egyik, hogy csaknem kizá­rólag demokrata pártiak keve­redtek bele, az egyetlen sze­nátor, aki visszautasította az ajánlatot, republikánus volt A másik, hogy miközben a Wa- tergate-ügyben a kongresszus próbálta megnyirbálni az el­nöki hatalmat, most az állam- gépezet látszik visszavágni a képviselőknél A pénz és a politika ebben a botrányban is ikertestvérek, s minő vélet­len: az Egyesült Államokban választási évet írnak. Vagyis: folytatása erőteljesen követke­zik... Réti Ervin Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ruholla Moszavi Khomeini aja- tollahot, valamint Abol Hosszan Baniszadr-ot az iráni iszlám forradalom győzelmének első évfordulója alkalmából. ♦ + BUKAREST: Románia és Jugoszlávia megerősítette el­határozását, hogy mind szoro­sabban együttműködik külpoli. tikai téren, s hozzájárul az enyhülés, a biztonság és az együttműködés légkörének megteremtéséhez - állapítja meg egyebek között az a Bukarestben közzétett közle­mény, amelyet Dusán Dra- goszavacnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Köz­ponti Bizottsága elnöksége tit­kárának pénteken este befeje­ződött romániai látogatásáról adtak ki. Dragoszavac párt­küldöttség élén érkezett Buka­restbe a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására. A pártközi tár­gyalásokon a román delegá­ciót Nicolae Ceausescu főtitkár vezette. + RÓMA: Az olasz állam tulajdonát képezik azok az együttesen több mint 3,2 mil­lió dollárt érő festmények, amelyeket 1977-ben egy ház­kutatás során foglaltak te Sophia Loren és Carlo Ponti villájában — szögezte le az ügyben hozott és pénteken köz­zétett bírósági döntés. A há­zaspárt annak idején — műkin­csek és pénz .illegális kicsem­pészésével vádolták. Sophia Lorent felmentették a vád alól. Carlo Ponti rendezőt azonban négy évi börtönbüntetésre ítél­ték. A házaspár ezért feladta olasz állapolgárságát és fran­cia állampolgárságot vett fel, Franciaország ugyanis nem ad­ja ki polgárait más országok­nak bűnügyi vizsgálatok lefoly­tatása céljából. + KAIRÓ: Egyiptom várható­an megkapja az Egyesült Álla­mok légierejének legfőbb tak­tikai repülőgépét, az F-15 mintájú vadászgépet. Az Akh- bar el Jóm című kairói hetilap szombati számában washing­toni tudósitójának jelentését közli, amely Hoszni Mubarak egyiptomi alelnök közelmúltban tett amerikai látogatásának újabb eredményéről számol be. Mubarak kérése nyomán — írja a tudósító — az ame­rikai külügyminisztérium, a Pentagon és a Nemzetbizton­sági Tanács illetékesei a múlt héten külön-külön jelentést tér. jesztettek a Fehér Ház elé, s ezek mindegyike támogatja az egyiptomi hadsereg F-15-ösök- kel való ellátásának elvét. + BONN: Szadun Hamma- di iraki külügyminiszter szom­baton hivatalos látogatásra Bonnba érkezett. Hammadi nyugatnémet kollégájával, Hans-Dietrich Genscherrel meg­vitatja a közel-keleti és közép­keleti térség időszerű kérdéseit. Khomeini ajatollah, irán val­lási és politikai vezetője pén­teken iszlám és más vallású személyiségekből álló, népes látogatócsoportot fogadott. A találkozó színhelye az a te- heráni kórház volt, ahol Khome- init jelenleg szívpanaszokkal ápolják. A látogatók között volt Bilarion Capucci, Jeruzsálem görögkatolikus érseke is, akit korábban az izraeli megszállók három évig börtönben tartottak. Capucci most azoknak az ün­nepségeknek o vendége, ame­lyekkel az iszlám 15. évszáza­dának kezdetéről és az iráni for­radalom győzelmének első év­fordulójáról emlékeznek meg. Capucci, akit Baniszadr iráni elnök is fogadott, pénteken meglátogatta a Teheránban fogva tartott amerikai túszokat. Az érseket Ahmed Szajed Kho­meini, az iráni vezető fia is Meghalt Ivan Gosnjak A belgrádi katonai kórház­ban szombatra virradóra, 71 éves korában meghalt Ivan Gosnjak hadseregtábornok, a jugoszláv föderáció tanácsának tagja. Ivan Gosnjak 1933-ban lépett be a JKP-be. 1935-ben a párt Moszkvába küldte tanulni és ott elvégezte a Lenin Aka­démiát. Századosi rangban vé­gigharcolta a spanyol polgár- háborút, majd részt vett a ju­goszláviai antifasiszta népfel­szabadító háborúban, amely­nek befejezésekor hadsereg pa­rancsnok volt. 1946—1953 kö­zött nemzetvédelmi miniszterhe­lyettes, majd 1953-tól másfél évtizeden keresztül a jugoszláv szövetségi kormány nemzetvé­delmi minisztere és Tito marsall, hadsereg-főparancsnok helyette­se volt. 1954 és 1970 között a JKSZ KB Politikai Bizottságának, il­letve elnökségének tagja volt. Nyugállományba vonulása óta, az elmúlt évtizedben a Horvát Köztársaság egyik képviselője­ként a föderáció tanácsban te­vékenykedett. A helyszín New Yorkban a héten folytatta megbeszéléseit az ENSZ küíönle- ges bizottsága az Indiai-óceánról. A téma, hogy változtassák béke­övezetté a térségét, szabályozzák a fegyverkezést és biztosítsák a szabad tengerhajózást, ugyancsak időszerű. De nem ígérkezik köny- nyűnek, hiszen a Carter-doktrina éppen az ellenkezőket írja elő . . . Először azonban a helyszínről vitatkoztak. Sokan azt indítvá­nyozták : a következő összejöve­telt — New York helyett — az Indiai-óceán térségében fekvő valamelyik ország fővárosában tartsák meg. Több küldött ugyanis lekéste a megnyitót, mert az ame­rikai hatóságok, provokációs ma- gatarásukkal, lehetetlenné tették a Moszkva—New York Aeroflot járat szabályszerű közlekedését, márpedig számos diplomata ezen utazott. Valóban el lehet gondolkodni a történteken: vannak, akik úgy akarnak vitázni a szabad hajó­zásról, hogy első lépésként gá­tolják a szabad iégiközleke- dést. . . + TAJPEJ: Tajvan szombaton megszakította diplomáciai kap­csolatait Kolumbiával, vála­szul arra, hogy a dél-amerikai ország egy nappal korábban rendezte kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal. Tajpejben aggódnak amiatt, hogy - más latin-amerikai országok is kö­vetik Kolumbia példáját, és felveszik a diplomáciai kapcso­latot Pekinggel. ♦ MONTE-CARLO: Február 1—9. között rendezték meg a 20. monte-carlói tv-fesztivált, amelyen nagy magyar siker született, A dokumentum, és riportfilm kategóriában Chru- dinák Alajos filmje, a Terepjá­rón a Szaharában elnyerte a fesztivál nagydíját, az arany nimfát. A fesztivál keretében egyébként magyar ünnepi estet is rendezték. elkísérte. A nagykövetségen tett látogatása után Capucci el­mondta : a túszok egészségesek és jól gondoskodnak róluk. A 49 túsz közül mintegy harminc­cal találkozott. Szadegh Ghotbzadeh iráni külügyminiszter egy brit televí­ziós állomásnak szombaton adott nyilatkozatában közölte: ha az iszlám forradalmi tanács fel kívánna lépni a nagykövet­séget megszállva tartó diákok ellen, akkor szükség esetén erő­szakot is alkalmazhatnak velük szemben. A miniszter azonban hozzátette, hogy erre jelenleg nincs szükség. Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára pénteken szóvivője útján annak a reményének adott han­got, hogy Baniszadr elnökké vá­lasztása reményteljesebbé teszi a teheráni túszügy megoldását. A szervezett alvilág vesztege­téssel, zsarolással jelentős befo­lyásra tett szert több déli állam­ban, és alakította a helyi válasz­tásokat. Ez az első tanulsága a legújabb korrupciós botrány­nak az Egyesült Államokban, amelyről szombaton adott hírt a The Los Angeles Times. Az újabb leleplezések röviddel az­után következnek, hogy kiderült: az amerikai törvényhozás ki­lenc tagja kerülhet bíróság elé korrupcióért. Az FBI vizsgálatai szerint a szervezett bűnözés vezetői Louisi­ana, Texas, Oklahoma és Ar­kansas államban vesztegettek meg köztisztviselőket, szakszer­vezeti embereket, hogy befolyá­solják a törvénykezést, nyerész­kedjenek a közmunkákból. A gyanúsítottak között van Texas állam kormányzóhelyettese, kép­viselőházának elnöke és több más ismert politikus. A rendőrség ezúttal is besú­gók útján jutott nyomra, majd kiterjedt önálló akcióba kez­dett: emberei az alvilág meg­bízottjaiként jelentkeztek a po­litikusoknál, a szállítómunkás­+ VARSÓ: Budapest felsza­badulásának közelgő évfordu­lója alkalmából ünnepi estet tartottak pénteken a varsói Magyar Kulturális Intézetben. A magas színvonalú' irodalmi és zenei műsort filmvetítés kö­vette.-f BRAZZAVILLE: Kinshasá- ból érkezett jelentések szerint Zaire és Egyiptom katonai együttműködési szerződést írt alá. A zairei fővárosban meg­kötött egyezmény alapján egyiptomi katonai szakértők vesznek részt majd a közép­afrikai ország hadseregének kiképző munkájában. + ANKARA: Szombaton reg­gel Istanbul egy elővárosában ismeretlen személyek támadást hajtottak végre egy rendőrőrs ellen. Egy rendőr életét vesz­tette, három társa megsebesült. Az elmúlt 24 órában Törökor­szág területén 13 személy esett áldozatul terrorcselekmények­nek. ♦ Lapszemle Ellenséges radio­propaganda A moszkvai Pravda szombati számában élesen elítéli azokat az amerikai terveket, amelyek az éter hullámain át folytatott lélektani hadviselés fokozását irányozzák elő. A Zbigniew Brzezinski által vezetett különleges egyeztető bizottság legutóbbi fehér házi ülésén megvitatták, hogyan le­hetne fokozni a Szovjetunió és más szocialista államok, vala­mint az iszlám országok elleni rádiós diverziót. A bizottság ter­vet fogadott el a felforgató célzatú adások terjedelmének bővítéséről. Az úgynevezett Szabadság-rádió költségvetését kétmillió, az Amerika hangjáét egymillió dollárral növelték. Ez utóbbi elé nyíltan ki is tűzték a célt, a szocialista országok el­len folytatandó „állhatatosabb támadásokat". A Pravda rámutat, hogy az Egyesült Államok által a Szov­jetunió és a többi szocialista ország ellen folytatott rádió­propaganda fokozása az ame­rikai vezetés jelenlegi enyhü­lésellenes, a Szovjetunióval va­ló kapcsolatok megrontására és a nemzetközi feszültség növelé­sére irányuló politikájából kö­vetkezik. szakszervezet hírhedt vezetőinél, és sokezres összegeket kínáltak fel bizonyos „szolgálatok” fejé­ben. A sajtóadatak szerint az említett személyek elfogadták a vesztegetést, az egyes demok­rata politikusok tavaly az FBI pénzéből folytatták le helyi vá­lasztási kampányukat. . . Az oly szigorúnak és pártat­lannak beállított rendőrség» vizsgálat mindenesetre sajátos- tanulságokkal is jár. A beszá­molók szerint a több államra kiterjedő maffia-tevékenység vezetője egy Carlos Marcello nevű férfiú. Marcello ingatla­nokból, szállodákból, biztosító- intézetekből, bankokból álló vagyonát legalább 50 millió dollárra becsülik, és kiváló kapcsolatokkal rendelkezik a déli államok gazdasági és po­litikai köreiben. Nyilván ennek tudható be, hogy bár 30 éve tudják róla, kicsoda valójában — soha nem indult még bírósá­gi eljárás a maffiavezér ellen, s még ki sem utasíthatták — bár nem amerikai állampol­gár... * * * +■ MANILA: A Fülöp-szigete- ken véres összeütközések vol­tak egy vallási csoport fanati­kus hivői és a rendőrség kö­zött. A Manilától 650 kilomé­terre délre fekvő Negros-szi- geten a rendőrök a csoport tíz tagját lelőtték. A hatóságok azzal vádolják a vallási fanati­kusokat, hogy állandó rette­gésben tartják a sziget lakóit iilliill Nem hoz babérokat a wa­shingtoni kormánynak az az egyoldalú lépése, hogy leépíti gazdasági kapcsolatait a Szov­jetunióval — írja a TASZSZ washingtoni tudósítója. — El­lenkezőleg, mint kiderül, az in­tézkedés — súlyos károkat okozva — bumerángként érte magúkat az amerikai érdeke­ket. Az amerikai mezőgazdasá­gi minisztérium jelentése szerint a Szovjetuniónak szánt takar­mánygabona szállításának kor­látozása egyrészt csökkentette az amerikai felvásárlási árakat, másfelől növelte a farmerek költségeit. A minisztérium sze­rint az idén a gazdák jövedel­me feltehetően 25 százalékkal csökken. A szenátus mezőgaz­dasági bizottságának elnöke úgy vélekedik, hogy a kormány súlyos csapást mért az ameri­kai mezőgazdaságra. McGo­vern szenátor pedig kiszámítot­ta, hogy csupán a gabonaszál­lítások korlátozása legalább öt- milliárd dollár veszteséget okoz az amerikai gazdaságnak. Az amerikai sajtó szinte egyöntetű véleménye szerint a kereskedel­mi és gazdasági kapcsolatok leépítésében ismét csak az amerikai fél marad vesztesként a porondon. Washington egyol­dalú lépése ugyanis komolyan megingatta az Egyesült Álla­mok, mint kereskedelmi partner megbízhatóságát. * A TASZSZ szovjet hírügynök­ség szombaton éleshangú kom­mentárban cáfolta a The Wa­shington Post című amerikoi lap jelentését az Irán északi hatá­rán végrehajtott, állítólagos szovjet „mozgósításról és szo­katlan csapatmozgásokról”. A The Washington Post szerint „nem kizárt, hogy a Szovjetunió nyomóst akar gyakorolni Irán­ra, vagy előkészít egy interven­ciót”. Szergej Kulik, a TASZSZ hírmagyarázója rámutat arra, hogy a washingtoni külügyi for­rásokra hivatkozó közlés lég­ből kapott hazugság, és félre­tájékoztatás. amely Carter el­nök szovjetellenes választási kampányát szolgálja. Iráni tudósítások

Next

/
Oldalképek
Tartalom