Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-10 / 40. szám
DN HÉTVÉGE 10. MŰSORAJÁNLAT 1980. FEBRUÁR 10. Egy ízben már jeleztük a Koncert a téren című filmet, amely a Mecseki Ércbányászati Vállalat koncert-fúvószenekaráról szól. Akkor műsorváltozás miatt nem láthatták a nézők. Ezúttal reméljük ilyen nem lesz, s vasárnap délután 14.35-kor megtekinthetjük a filmet----------------------------*-----------------------------A Mas ekran idei harmadik száma „Nincsenek tankönyveink, jegyzeteink” — hangzik el többször is a műsorban, mely a pedagógusképző intézményekről szól. Elmondják véleményüket a pécsi Janus Pannonius Szakközépiskola tanulói — leendő nemzetiségi óvónők és tanáraik, a Bajai Tanítóképző Főiskola, valamint a Pécsi Tanárképző Főiskola szerb- horvát szakos hallgatói és tanárai. A beszélgetésekből persze más is kiderül. Hogy a jegyzethiányt át lehet hidalni, hogy a hallgatók nyelvi tudása nagy különbségeket mutat, hogy a tanítóképző szerbJhor- vát szakos hallgatóinak felkészültsége és sorsa szinte egy embertől függ, aki egy személyben módszertanos, nyelvész, irodalmár... A súlyponti témán kívül természetesen néhány fontosabb nemzetiségi vonatkozású eseményről is beszámol a „Nas ekran” idei harmadik száma. Az adást február 13-án, 19 óra 5 perckor a második csatornán láthatják a nézők. p. i. Szajrtaparti szerelem Jean Gabin-nek ugyan ez egy régi képe — a Két férfi a városban című filmből való —, de a február 17-én 15.35 órakor vetítendő Szajna-parti szerelem című fiatalabb kori filmjéből nem kaptunk fotót. A remek mozit azonban nagy reménnyel várják a magyar televízió nézői. Hanglemez Mákvirág Megjelent a Mákvirág együttes új gyermeklemeze. Dunántúli, sze- rémségi, erdélyi — például nagyarpalatkai, szászcsávári, márama. rosi — folklór hagyományokat, valamint skót és bolgár éneket, illetve balladát ismerhetnek meg róla a gyerekek. Egy „krecli" búcsúzik Archívum-adás: a riporter Varga János Az évek múlásával egyre értékesebbekké válnak a Pécsi Stúdió sza lógta ra bon őrzött hangfelvételek, melyek közül sok megérdemli már az „archív” elnevezést. E felvételek időnkénti műsorra tűzése bizonyára találkozik a hallga. tők igényével is. Ezért havonta egyszer - hétfőn - ilyen régi felvételt mutatnak be: ezúttal Kislégi Nagy Dénes professzorral hallhatnak beszélgetést, melyet 1968. január 7-én sugárzott először a Pécsi Stúdió. A még ma is teljes szellemi frissességben levő idős tudós több mint egy évtizeddel ezelőtt elmondott szavai doku- mentumértékűek, egykori tanítványai és tisztelői minden bizonnyal örömmel hallgatják majd hangját, a válaszokat az akkori riporter, Varga János kérdéseire. Ugyancsak doku. mentumértékű felvételről szólalnak meg hétfőn 17.45-kor részletek Horváth Mihály—Bár- dosi Németh János— Lippenszky István: Békétlen szerelem című daljátékából. A Csokonai életének egy epizódját felelevenítő történet dallamait Csida Gizella, Kámán Katalin, Me- láth Ottó és Wágner József énekelte, a pécsi Zeneművészeti Szakiskola kórusát és a pécsi Szimfonikus Zenekart a szerző, Horváth Mihály ve zényli. Talán első hallásra furcsa a cím, melyet Kovács Imre adott riportjának: Egy „krecli" búcsúzik ... De mindjárt élővé, emberközelivé válik, ha arra gondolunk, hogy Pécs keleti külvárosának egy részén megmozdult a föld — bontják, szanálják az Irányi Dániel tér— Kossuth Lajos utca—Lánc utca -Zsolnay utca négyszögét. Régi házak tűnnek el, üzletektől, megszokott boltoktól búcsúznak a környék lakói, és a szomszédoktól, akik a szanálás nyomán új lakásba költöznek. A csütörtökön 17.25-kor elhangzó riportban azt is felvázolják, hogy mi lesz a régi épületek helyén. Ha Pécsett a 09-es telefonszámot felhívjuk, a tudakozó pillanatok alatt megmondja a keresett állomás számát. Szabó Mária riportjában megtudhatjuk, hogy a gyors információt a mikrofilmre rögzített adatok biztosítják. 19 'budapesti, 34 vidéki és 1 pécsi mikrofilm áll a tudakozó rendelkezésére. Pécs 16 ezer előfizetője egy 18x24 cm-es lapon elfér, a név, lakcím és telefonszám — megfelelő sorvezető segítségével — képernyőre vetíthető. A 09 munkáját mutatja be csütörtökön 17.45-kor Szabó Mária érdekesnek ígérkező riportja. Pénteken 17.05-'kor a komlói kamarokórust mutatja be Várnai Ferenc. A kórust Nagy Ernő és Szabó Szabolcs vezényli. Tanárnő? Tolmács? Frankovics György hétfőn elhangzó szerb-horvát nyelvű riportja a falusi népfrontszervezetek aktivistáiról szól. A kátolyi tsz párttagjait kereste fel Fiilákovity István: Hrzsics Antalt és elvtársait, akik 30 évvel ezelőtt megszervezték a nagy hírű közös gazdaságot és akik most a párt XII. kongresszusára készülnék. „Kommunisták falun” címmel hangzik el a riport a szerdai szerb-horvát nyelvű programban. A zárszámadások sorában csütörtökön Goráról tudósít Kricskovics Antal. A vasárnapi magazin vendégszerkesztője Sarosácz György, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója. Székelyszabarban készítette német nyelvű riportműsorát Gráf Vilmos, mely hétfőn hangzik el. Mohácsi üzemekből jelentkezik kedden Hetényi Árpád és Reil József. Több esztendeje foglalkozik a Bikali Állami Gazdaság kisállattenyésztéssel, főleg hal- és nyúlneve- léssel. A csütörtökön elhangzó német riportban a nyulászattal ismertetik meg a hallgatókat: mennyire keresett cikk napjainkban az élő nyúl, hová irányul a ibikaliak piaca, mi: lyen előnyei, nehézségei vannak a nagyüzemi nyúltenyész- tésnek? A pénteki műsorban pedig arra keresnek választ, hogy mi késztetett egy nyelvszakos, ötéves gyakorlattal rendelkező, hivatását szerető tanárnőt arra, hogy állását megváltoztassa és tolmácsként dolgozzék. Az íré meghalt, az énekesnő eljön Pécsre Párizsi sanzonest a színházi premier előtt Figyeljük csak Boris Vian útját: egymondatos szenzációk sora. Például: Yehudi Me. nuhin volt a játszótársa. Megalapítja Párizs legelső gimnáziumi jazz-zenekarát. Aztán, 1936-ban, meg 38-ban mérnöki diplomájával filmforgatókönyvet ír és jazz-zenekarban trombitál. Megjelenik az első cikke a Jazz Hot című folyóiratban, s ekkor gyilkolják meg az édesapját. Majd 1946-ban Boris Vian mérnök úr fiókba zárja komoly diplomáját és leszerződik a híres mulatóba, a Saint-Germain-des-Prés-be, saját zenekarával. A jazztrom- bitás Vian folyvást vitatkozik — zeneszünetekben — a mulató törzsvendégeivel, az egzisztencialista írókkal. Utána már felgyorsulnak az események: Vian álnéven megírja O' Köpök a sírotokra című amerikai detek. tívregényt, amiért bepereli őt Franciaország első számú puritánja', a Családatyák Ligájának elnöke — pornográfia címén. Jöhet még ehhez valami botrány? - Igen, Párizsiban egy kereskedő megöli a ’ szeretőjét és a szállodai szobában, a holttest mellett a nyomozók ott találják Boris Vian regényének, a Köpök a sírotokra című detektívhistóriának egy példányát. A mérhetetlenre duzzadt botrány felhívja a franciák figyelmét: Boris Vian híressé válik. De hadd írjunk le még egy - ugyancsak egymondatos — történetet: a detektívregény- író 1957-ben a Philips hang- lemezgyár igazgatója' lesz. Most a pécsiek is megismerkednek Boris Viannal, hiszen Szikora János, az Óriáscsecsemő és A per rendezője színpadra állítja A birodalom- építők avagy a Smürz című Boris Vian horrort. Persze Vian már benne él a magyar irodalmi köztudatban: a Tajtékos napok, a „korunk legmegrázóbb szerelmi regénye" három kiadást élt meg nálunk, de megjelent a Pekingi ősz című kötete is. Csakhogy Vian a párizsi Kelet Színházában megismerkedett Arlette Tefany san. zonénekesnőveí, s mivel sanzonszövegeket is írt, ez a művésznő sikerre vitte a Vian-do- lokat. A zeneszező: Charles Lévai volt. S a meglepetés, a magyar színházi élet egyik újabb megmozdulása: a Vian- premier előtt Arlette Tafany eljön Pécsre — meg Pestre is — és egyórás sanzonestet énekel a kamaraszínházban. A február 13-i, délután 6 órakor kezdődő előadáson a ze. neszerző, Charles Lévai kíséri. Ennyit a francia fenegyerekzseni szenzációs életéről. Boris Vian a Gioconda című film egyik szerepében. — Máskülönben alakította Vadim: Veszedelmes vi- szonyok-jának egyik szerepét is és a halál éppen a Köpök a sírotokra cimű regénye filmváltozatának vetítésén éri, amikor dührohamot kapott a rossz filmtől. Sorokban ÜJ KÖNYVEK: Alain-Fournier: Az ismeretlen birtok — Antos Zoltán: A ponty és horgászata. — Benedek Elek: Vége jó, minden jó. Carmina Bu- rana—Czobor-Horly: Angol nyelvkönyv I. — Farkas Lajos: Vésnök díszítő rajzok. — Fekete István: Tüskevár. — Idegen szavak és kifejezések szótára. — Jándy Géza: Rendszerelemzés és operációkutatás . . . Lengyel útiszótár Lenin lámpácskái — Orum, Poul: Csak az igazat — 500 rjecept burgonyából. — Petőfi összes költeményei I—II. — Szilvásy Lajos: Karácsony. — Sztanev, Emilijan: Kormoska — Torday Aliz: Lakni fél IFJÚSÁGI HÁZ Február 11-én, 15 órakor Svarc: Hétköznapi csoda c. darabját a pécsi Amatőr Színpad mutatja be. 12-én, 19 órakor Bertók László szerzői estje. Bevezetőt mond: Csűrös Miklós irodalomtörténész. 14-én, 18 órakor Az utolsó óra története címmel Vallai Péter színművész előadói estje. 16-án, 18—22 óráig Tuczai József disco-műsora. DOKTOR SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Február 15-én este, fél 7 órakor a nagyteremben Franciaország címmel Tillai Ernő fotóművész zenés diaestje tekinthető meg. 16-án, 18—22 óráig a pata- OM Ifjúsági és Felnőttklubban disco. Vezeti: Voller Imre klubvezető. SAGVARI ENDRE MŰVELŐDÉSI HÁZ Február 11-én, 20 órakor Szi- nészdal címmel Ráday Imre Kiváló művész és Pápay Erzsi Já- szai-díjas színész műsora tekinthető meg. NEVELŐK HAZA Február 13-án, 19 órakor Játék és valóság c. irodalmi műsor. Közreműködik: Drahota Andrea, Kozák András Jászai-díjas művészek. HANGVERSENY Február 11-én, este fél 8 órakor c Nemzeti Színházban , »Albérlet a Pécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye. Vezényel: Nagy Ferenc. Közreműködik: Ba- ranyay László — zongora. KOMLÓ Február 11-én, 18 órakor az Úttörő- és Ifjúsági Ház nagytermében Színészdal c. Pápay Erzsi Jászai-díjas és Ráday Imre Kiváló művész előadói estje. Február 7— 28-ig a Május 1. Művelődési Ház kiállítótermében Kaikén Mátyás a Népművészet mesterének Busóálarc kiállítása tekinthető meg. Február 12-én, 19 órakor o Baranya megyei Vízmű nagytermében az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatának programjaként Lukács Pál — brácsa, Falvay Sándor — zongora szonátaestje. MOHÁCS Február 11-én, 19 órakor a Kossuth Filmszínház emeleti termében az Országos Filharmónia bérleti hangversenye: Lukács Pál — brácsa, Falvay Sándor — zongora szonátaestje. Február 13-án, 10 és 14 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban ,.Foltos és fülenagy” c. az Állami Bábszínház előadása gyermekek részére. Február 14-én, 11, 12.30 és 14 órakor Ifjúsági bérlethangverseny. Műsor: Zenekari táncok. Közreműködik: a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola pécsi tagozatának zenekara. Vezényel: Antal György. Február 16—19-ig Busójárás, (külön program). Február 17-én, 19 órakor a P. Mobil együttes lép fel Pécsett, a Puskin Művelődési Házban. Ezzel megkezdődik e kulturális intézmény új popzenei sorozata. Megalakul az Ómega-klub Február 15-én, délután 5 órakor jelentős esemény lesz a magyar popzene történetében. Megalakul az első magyar OMEGA-klub, méghozzá Pécsett, a Ságvári Endre Művelődési Házban. Az első foglalkozásra eljön az együttes, majd utána is a legtöbb rendezvényen részt vesz az OMEGA egy-egy tagja. A klub tagsága már megalakult, százötvenen vannak. Tevékenységük két részből áll: a rockzenéhez kapcsolva valamennyi művészeti ág — tánc, zene képzőművészet, film, színház — valamint bizonyos filozófiai kérdések megismerése, másrészt pedig szolgáltatás. Utóbbi azt jelenti, hogy ha Magyarországról, vagy külföldről bárki üres magnókazettát és postaköltséget küld, akkor részére lemásolják és elküldik az OMEGA kívánt magyar, vagy külföldi kiadású lemezének anyagát, illetve valamelyik dalát. Pécsi Ildikó és Bodrogi Gyula a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét című filmben. Bemutató: február 14., Petőfi mozi, Pécs. Film __Film... Film...