Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-28 / 27. szám

Ml VAN FÜLÉVEL ? Kényszerpihenőben a kanizsai csatár Dr. Füle Lajos, öt és fél év­vel ezelőtt végleges állomásá­nak Nagykanizsát választotta, ahol azóta orvosként és labda­rúgóként is bizonyította képes­ségeit. Az NB ll-es Olajbányász SE játékosaként rövid időszak alatt beilleszkedett a csapatba, csatárként kamatoztatta gól­lövő tudományát. A nagyszerű játékosra gyor­san felfigyeltek az NB l-es klubok, s közülük — sok-sok ráhangolás után — dr. Füle a ZTE-ben folytatta pályafutását. Egy év múlva azonban vissza­tért Kanizsára, és az 1978/79- es évadbon az akkor újonc vasutasoknál szerepelt. — Egy évre mentem át a MÁV NTE-hez és tényleg min­den tőlem telhetőt elkövettem, hogy segítsem az újonc csopa- tot. Nem volt könnyű évad, és főként nem nekem, hiszen köz­ben szokvizsgáztam, mert ne­kem mindent az orvosi pályám jelent — magyarázza dr. Füle. A szülész-nőgyógyász szak­orvost, a játékengedélyes Fülét 1979. július 1 ő-ig elhalmoztók dicséretekkel a vasutasoknál, majd ezután — amikor beje­lentette távozási szándékát az olajosokhoz, — teljesen meg­változott a helyzet. A vasutasok hallani sem akartak az átiga­zolásról, miközben megkezdőd­tek a vádaskodások. A MÁV NTE a játékost nem adta ki. Füle pedig eltökélte, hogy nem. marad.- A focit nagyon szeretem és imádok játszani. Azonban nem mehetek vissza a vasutasok­hoz hisz az elmúlt nyáron és azóta is olyan erkölcsi vádak értek, amelyek alaptalanok. Az olajosokhoz tartó dr. Füle méq három-néav évet szeretne a piros-kékeknél eltölteni. Az egyesületek, a vezetők nem tudtak megegyezni a Füle- ügyben. így aztán a nagy vesz­tes a sport, a kanizsai közön­ség lett. A cáfolat; Miss ttétía Hadakoznak a futballozó amazonok „A férfi focisták féltékenyek ránk” „A férfi focisták a fő bűnö­sök. Féltékenyek ránk, nem akarnak harcolni jogainkért” — fakadt ki egyszer az újság­íróknak a római Rosa Mirelli, két gyermek anyja, Olaszor­szág egyik legismertebb női futballistája. „Tudják, a labda­rúgás népszerűségét csak mi szerezhetjük vissza, nem pedig ők, A szurkolók is lassan elpár­tolnak tőlük, a meccseinkre járnak, azokon legalább lát­hatnak gólokat." Itália futballozó amazonjai nemcsak férfikollégáikat sza- pulják. A szidásokból kijut dr. Artemio Franchinak, az UEFA elnökének is, aki az egyik sportlapban ironikusan nyilat­kozott a női fociról. Kétségbe vonta létjogosultságát, már- már komolytalannak ítélve a hölgyek próbálkozásait. Nem csoda, hogy megnyilatkozása élénk visszatetszést keltett Olaszországon kívül Franciaor­szágban és Svédországban is. A tiltakozás új, a női foci viszont régi. Legalábbis idesto­va 50 esztendős, ugyanis a 30- as években alakultak az első, vállalkozó kedvű lányokból- asszonyokból verbuválódott klubok Európában. Elsősorban Angliában, Ausztriában, Fran­ciaországban, majd utána jó néhány helyen. Számuk elég gyorsan növekedett, úgyhogy ma már Svédországban több mint 10 000, Itáliában (itt profi A-liga is van) 5000, Csehszlo­vákiában 2500 játékost tarta­nak nyilván, s az NSZK-ban hatszáz, Írországban százegy- _ néhány, Ausztriában pedig 15 klub működik. A statisztikák szerint a felsorolt államokon kívül Angliában, Romániában, Finnországban, Dániában, Al­gériában, Kenyában, Dél-Afri- kában, Szingapúrban, az USA- ban, Üj-Zélandon, valamint Ja­pánban és nálunk kergetik a labdát a nők. Ahogy az UEFA- kiadvány írja, Európában csu­pán Skóciában és a Szovjet­unióban tilos a játék űzése — esztétikai és egészségügyi okok miatt. Külön fejezetet érdemel a magyarországi női labdarúgás. Nálunk — ha szerényebb mér­tékben is — ugyancsak dívik a sport. Az első magyar női baj­nokságot 1971-ben rendezték meg, akkor 26 csapat részvéte­lével. Azóta népszerűsége fo­kozatosan visszaesett, jelenleg öt együttesben 100—120 igazolt labdarúgónő vív küzdelmet az Öbuda Tsz SK, a László Kórház, a Volánbusz, a Renova és a XVIII. kerületi KISZ-lakótelep színeiben — nagypályán. A le­morzsolódás oka egyrészt a bázisszervek, anyagi támogatá­sának megvonásában, más­részt a beérett játékosok másik csapathoz való átcsábításában (ugye, ismerős a férifaktól!) s az emiatti feloszlásban kere­sendő. (Pécsett is folyik bajnok­ság, igaz, kispályán, nyolc együttessel.) A FIFA 1970-ben adta ki a jelszót tagországainak: támo­gassák a női labdarúgást, s e célból különbizottságot alakí­tott. Ennek nyomán a hölgyek legnagyobb örömére megmoz­dult valami: azóta több világ- bajnokságot rendeztek (ezeken Dánia lett a sampion) és vár­hatóan jövőre beindul a Nem­zetek Kupája — 26 ország rész­vételével. Úgy látszik, érdemes hát ha­dakozni a női futballistáknak jogaikért, a gyakoribb szerep­lésért. A legnagyobb akadály, amit le kell győzniük: az elő­ítélet és néhány orvosi véle­mény, miszerint nagy a sérülés­veszély, ez a durva játék el­csúfítja a csinos lányokat-asz- szonyokat. Az olasz női játéko­sok ez utóbbit hallva egyik já­tékostársukra mutogatva tilta­koznak. Az illető hölgy, a Pe­rugia labdarúgónője lett ugyanis tavaly Olaszország szépe... Horváth L. A PMSC után a Komlói Bá­nyász is felfedezte Harkányt. Az elmúlt héten ott készültek a lab­darúgók az NB II. február 17-i rajtjára. * A Kőszegen megrendezett 15. téli olimpia baranyai eredmé­nyei. Fiúk: lesiklás: 2. Svinger László. Szánkó, III. korcsoport: 3. Varga Hajnalka. Szánkó, IV. korcsoport: 2. Holub Eszter. A megyei minősítő síbajnok­ságot, 34 indulóval, jeges pá­lyán két futamban 30—30 kapu. val rendezték meg. Eredmények: Felnőtt férfiak: 1. Kácsor (PVSK), 64,0, 2. Jenei (PVSK) 69,2, 3. Nessz 79,1. Ifjúságiak: 1. Pécsi (PVSK) 73,3, 2. Kovács 92,0, 3. Csorba 111,7. Serdülők: 1, Sas­hegyi 85,3, 2 Rodoncsi Cs. 85,4, 3. Földes 87,8. (Mind a PVSK versenyzői.) Jól kezdett a MEZŐGÉP (Folytatás az 1. oldalról) EREDMÉNYEK Női I. osztály. PMSC—Uni­versitas PEAC I. 20:8 (9:3). Ve­zette: Róth, Tóth J. A PMSC minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. Ld.: Erdősi (5), Rá­kosa (5), ill. Fehér (3). Zsolnay—U. PEAC II. 12:8 (5:4). Vezette: Nádasdy, Laki. Zsolnay a jobb második félidei játéka alapján rászolgált a győ­zelemre. Ld.: Hartung (3), Ku- hár (3), ill. Bakos (4). MEZŐGÉP—Szekszárd 11:8 (8:3). Vezette: Péter I., Péter II. A szekszárdiak csak megnehe­zíteni tudták a jó formában ját­szó MEZŐGÉP győzelmét. Ld.: Éles (4), Kovács (3), ill. So­kon (3). Férfi I. osztály: PMSC—István- akna 26:19 (14:6). Vezette: Ka- szap, Kis L. Jó iramú, közepes színvonalú találkozón a PMSC nagy küzdelemben győzött, a lelkes bányászok ellen. Ld.: Hegedűs (5), Kovacsik (5), ill. Gergász (8). Universitas PEAC—Hőgyész 26:16 (14:8). Vezette: Róth, Tóth J. Biztos U. PEAC győze­lem, a helyenként szívósan küz­dő Hőgyész ellen. Ld.: Czifrik (8), ill. Nádó (6). Pécsi öregfiúk—Komló 25:21 (10:11). Vezette: Kiss K., Ko­ponya. A forduló legszínvonala­sabb. látványos mérkőzésén az öregfiúk fényes napjaikra em­lékeztető játékkal lelépték a bányászokat. Ld.: Ágoston (8), Harmat (4), ill, Benkő (7). Női II. o.: Mohács—MEZŐ­GÉP II. 8:7, Sportiskola II.—Gáz­mű 12:4, PMSC II.—Siklós 8:4, Sportiskola—PBTC 7:5. Férfi II. osztály: Boly—Sportiskola 19:14, PMSC II.—Mecseknádasd 10:10. Férfi III. o.: Széchenyi—Nagy- harsány 21:13, Beremend— Kesztyűgyár II. 10:10, István- okna II.—Sportiskola II. 11:10. Olimpiai totó Folytatjuk az ötfordulós olimpiai rejtvénypályázatunkat. Pályázni csak a lapból kivágott szelvényen lehet, melyet minden héten pénteken déli 12 óráig kell beküldeni szer­kesztőségünk címére (Pécs, Hunyadi u. 11., 7601). A borítékra kérjük ráirni: „Olimpiai totó”. A helyes megfejtést beküldők között minden héten egy 100 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A helyes választ kérjük bekarikázni! IV. forduló 1. Ki volt 1960-ban az olimpiai eskümondó? Livio Berutti Adolfo Consolini Edoardo Mangiarotti 1 X 2 2. Melyik csapat tagja volt Felkai László 1960-ban? labdarúgás vízilabdázás kardvívás 1 X 2 3. 1960-ban hány érmet nyert Takashi Ono tornász? négyet ötöt hatot 1 X 2 4. Hány csúcsot értek el atlétikában a tokiói olimpián? kilencet tizet tizenegyet 1 X 2 5. Hány ponttal állított fel Irina Press új világrekordot az ötpróbában? 4956 5035 5246 1 X 2 6. Az első Ízben 1964-ben kiírt cselgáncs négy számából hár­mat a japánok nyertek. Milyen nemzetiségű volt a negye­dik nyertes? szovjet német holland 1 X 2 7. A kardvívás egyéni döntőjében milyen arányban győzött Pézsa Tibor a francia Claude Arabóval szemben az újra- vívás során? 5:1 5:2 5:3 1 X 2 8. A grenoblei téli olimpián ki nyerte a férfi műlesiklást? Jean-Claude Killy Karl Schranz Anton Sailer 1 X 2 9. Hány arany, ezüst és bronz érmet szereztek sportolóink Mexikóban? 8, 11, 13 9, 12, 11 10, 10, 12 1 X 2 10. Ki nyerte kenu egyesben az 1000 m-es versenyt 1968-ban? Wichmann Tamás Hesz Mihály Tatai Tibor 1 X 2 Név: .................................................................................................................... L akcím: ..................................................................................... A III. forduló pályázatának helyes megfejtése: 2, 1, 2, X, 1, X, X, 2, 1, 1. A forduló 3. kérdésénél kimaradt az „egyéni” szöveg. A 9. kérdésnél pedig elírás folytán 5000 m helyett 10 000 m jelent meg. A helyes találatok kiértékelésénél ezeket nem vettük figyelembe, ezért pályázóink szives elnézését kérjük. A sorsoláson a szerencse a 122 helyes megfejtést beküldő pályázó közül Hrudinszky Gyula 7300 Komló, Május 1. u. 5. pályázónknak kedvezett A 100 forintos vásárlási utalványt cimére megküldjük. Varasdi (PVSK) a fehérmezes bajaiak gyűrűjében dob kosárra Győztek a férfiak, kikaptak a nők PVSK—Baja 85:71 (46:42). NB I. férfi mérkőzés, városi sport- csarnok. 400 néző. Vezette: Pé. tér, Matlóri. PVSK: Darázs (4), Kovács (20). Varasdi (22), Rab II. (14), Tóth (25). Csere: Schaub (—). Edző: Solti József. Az első félidő hajrájáig a vendég bajaiak vezettek, ezután feljavult a PVSK, és jó játékkal szerezte meg első idei győzel­mét. A Baja legeredményesebb játékosai Ágfalvi és Gorjanácz (17—17) voltak. Székesfehérvár—PVSK 90:70 (46:32). NB I. női mérkőzés. Vá­rosi sportcsarnok. 300 néző. Ve­zette: Kardos, Görgényi. PVSK: Hollós (20), Padrogi (18), Csan- kó (4), Notaisz (14), Verbőcziné (14). Csere: Bundászné (—), Szabóné (—), Jámbor (—). A pécsiek „szombati” formájukat ismételték meg, és újabb súlyos vereséget szenvedtek. A vendég­csapat legtöbb pontját Boksái (28) dobta. Állásfoglalások az olimpiai részvételről COLORADO SPRINGS: Az Egyesült Államok Olimpiai Bi­zottságának végrehajtó tanácsa szombaton egyhangúlag meg­szavazta azt a határozati javas­latot, amely az 1980-as nyári olimpiai játékok áthelyezését, vagy elhalasztását kéri a Nem­zetközi Olimpioi Bizottságtól. A testület Colorado Springsben megtartott ülése után kiadott közlemény egyúttal megjegyzi, hogy „az amerikai olimpiai csa­pat felkészítését folytatják". A végrehajtó tanács határo­zatát továbbítja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amely o Lake Placid-i téli olimpia alkalmával február 8-án tart vételét nem a kormány dönti el. Mivel az olimpiai játékokon való részvétel megszervezése egy magánvállalkozás kezében van. BERN: A Svájci Szociálde­mokrata Párt Központi Bizott­sága szombaton Bernben tartott ülése után kiadott közlemény szerint „a moszkvai olimpiai játékok bojkottálása politikai téren nem old meg semmit". A párt mérsékletre szólítja fel a svájci sport- és politikai veze­tőket és kifejezi reményét, hogy „végső döntésük az olimpia kérdésében hozzájárul az eny­hülés ügyéhez”. ülést. A közlemény hozzáteszi, hogy a NOB ülése után az Amerikai Olimpiai Bizottság is. mét összeül, hogy kialakítsa végső álláspontját. Robert Kane, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke a szombati ülés után tartott sajó- értekezletén kijelentette: „nagy kár lenne, ha az amerikai csa­pat nem venne részt a nyári olimpiai játékokon. Ez minden bizonnyal kihatna az 1984-ben Los Angeles-ben tartandó olim­piai játékokra is”. OTTAWA: Joe Clark kanadai miniszterelnök szombaton arra kérte fel a Kanadai Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy az ot­tawai kormány álláspontjának megfelelő javaslatot továbbítsa­nak a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottságnak. A kanadai kormány pénteken teljes támogatásáról biztosította Carter elnök bojkott- javaslatát. MEXIKÓVÁROS: „Mexikó nem fogja bojkottálni a moszk­vai olimpiát” — jelentette ki szombaton Jósé Lopez Portillo mexikói elnök az El Nációnál című mexikói napilapban meg­jelent nyilatkozatában. Az el­nök közölte, hogy Mexikó rész­Steinmetz Kupa Boly—PMSC ifi 3:2 (1:0). Ko­vácstelep. 50 néző. V.: Esem- berg. Góllövők: Panta, Schnei­der, Ulrich, illetve Pál, Rapping. Jók: Ulrich, Vigh, Hajdú, illetve Bodró. Püspökbóly—Komló II. 4:1 (3:0). Kovácstelep. 50 néző. V.: Sör. Góllövők: Hartung, Pipotár, Németh, Vörös, illetve Tóth Jók: Nagy, Gettó, Németh, illet­ve Tóth. TOTO 1. Bologna—Roma 1:1 x 2. Catanzaro—Ascoli 1:1 x 3. Lazio—Internazionale 0:0 x 4. Milan—Cagliari 2:0 1 5. Napoli—Fiorentina 0:0 x 6. Pescara—Juventus 0:2 2 7. Torino—Avellino 2:2 x 8. Udinese—Perugia 1:2 2 9. Cesena—Spal 3:3 x 10. Monza—Lanerossi 3:2 1 11. Taranto—Como 1:0 1 12. Ternana—Brescia 0:1 2 13. Verona—Palermo 2:1 1 Pótmérkőzések: 14. Sambenedettese—Pisa 1:0 1 15. Genoa—Lecce 1:1 x 16. Bari—Sampdoria 0:0 x Dunántúli napló .... A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 áráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.:13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom