Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-10 / 9. szám
e Dunántúli napló 1980. január 10., csütörtök el Minden együtt — épülhet-e 1981-ben az új iskola? Mai magyar társadalom Például a kulturális egyenlűtlenségek... Kétszáz éve született Piatsek József Az elfelejtett építészmester Kétszáz évvel ezelőtt, 1780. január 10-én Pécsett született Piotsek József neves építészmester. A mai pécsi Leonardo da Vinci utcában ma is ott áll a klasszicista stilusú szép épület, amelyet 1830-ban ő építtetett Pollack Mihály tervei szerint. Ez a könyvtár hazánk első nyilvános könyvtára volt. Egyemeletes épület, négy toszkánoszlo- pos, timpononos középrészszel. Amikor a pécsi székes- egyházat Pollack Mihály tervei szerint alakították át, mint építészmester Piatsek József is kivette a részét a munkálatokból. Pécsett városházát is épített. Mint ismeretes, a Városi Tanács jelenlegi épülete helyett az első után, 1710-ben a másodikat 1831—32-ben építették, míg mai formáját az 1907. évi építéskor kapta, Lang Antal tervei szerint Ugyoncsak ő volt az egykori régi pécsi színház épületének tervezője is. Fiatal építész korában főleg kisebb épületeket, családi házakat tervezett, építtetett átépíttetett, mint például az Országh-féle házat. Megbízták a városkörnyéki kőhidak építésével is. Megbízták a budai vám megépítésével, valamint 1819-ben oz ő tervei alapján készült, illetve fejezték be a Tettyén akkor még állott barokk papírmalom átalakítását. Amikor Piatsek József — Mária Terézia alatt — benyújtotta tervét oz új pécsi városháza megépítésére, tervét elkészítette még 1814-ben, de sajnos, az épület kivitelezését a bécsi Császári és Királyi Udvari Építészeti Hivatal tervezője készítette el. ö tervezte és építtette a mai Déryné utcában akkor még állott pécsi színház épületét. Ez az akkori Oertzen báró házának udvarán, a moi Megyei Bíróság épületének hátsó traktusában volt. A Pécsett született Piatsek József neves építészmester 1854. május 24-én Pécsett örökre lehunyta a szemét Pusztai József Tizenhárom ormánsági község gyermekei járnak a vajsz- lói általános iskolába, melynek nehéz helyzetén az utóbbi években érződik lassú változás. A nyáron megírtuk, hogy a helyi üzemek összefogásával négy tanterem épült az iskolához, a zsúfoltság, széttagoltság azonban csak egy új épülettel oldódhat meg igazán. — Érezhető, hogy az utóbbi években az iskola felé fordult a tanácsi, gazdasági vezetés figyelme — mondja Pálfai Jenő, az iskola igazgatója. Vele és Katona Zoltán tanácselnökkel beszéltünk az iskola helyzetéről. Az ország talán legnagyobb iskolai körzete a vajszlói. A gyermeklétszám csökkenése, de főleg a pedagógusok nyugdíjaztatása miatt szűnt meg sorra a felső tagozat a hetvenes évek elején Piskón, Páprádon, Luzsokon. 1977 óta járnak ide a kemsei iskolások, és régebb óta Vajszló tagközségeiből, Kórósról, Adorjásról, Sámodról, Baranyahidvégről, Kisszentmár- tonból és Majláth-puszláról. A felsorolás korántsem teljes — mindenesetre tizenkét kicsi, 180—200 lakosú ormánsági faluról van szó. Átlag 10—15 gyerek érkezik reggelente egy-egy községből, a Pécsi Volán Vállalat iskolai, illetve polgári járataival. Kórósról, Adorjásról már reggel 6 óra előtt el kell indulniuk, ők fél 7 előtt, a bejárók nagy többsége pedig 7 órára az iskolában von. Nekik reggelit kell biztosítani o napköziben és nevelői felügyeletet. Nehéz az osztott munkaidőben dolgozó pedagógus munkája, aki reggel és déltől ebéd után teljesít szolgálatot, de nem könnyű a gyereké sem. Nehéz így iskolába járni. — Nincs megoldva a tanulóink közlekedése - mondja az iskola igazgatója. — A Volán, különösen a pécsi, igen megértő, segítőkész, de kötve van a csatlakozó járatokhoz, Pécs, Siklós irányába. Van olyan járat, mint például a piskói, amelyik három-négyszer kimaradt az idén is. Ha időben jelzik ezt, kophatunk szállítóeszközt a tsz-től, erdészettől, de ha nem, akkor a tanáraink viszik haza személygépkocsikkal este a gyerekeket, vagy pedig gyalog vágnak neki a „kőzetben" lakók. Egyébként is mostoha helyzetben van a vajszlói iskola: — Kaptunk valamikor egy használt ruhát, és azt foltozgatjuk azóta is ... — így festi a helyzetet az iskola igazgatója. - Két egyházi iskolát, bolthelyiséget, hajdani zsinagógát, egy kovácsműhelyt alakítottak át iskolának 1948-ban. Azóta volt, ami ezekből a helyiségekből gazdát cserélt, de oz iskola voltaképpen nem bővült. öt helyen(l) vannak az osztályaink, s a művelődési házból például minden szünetben átjönnek ide a gyerekek, mivel ott a „tantermen” kívül más helyiség nincs. Végigjárjuk az épületeket. A tanáriban 35 nevelő kell, hogy helyet találjon a holmijának 18 négyzetméteren. Nem kérdezem meg tőlük, milyennek találják a munkafeltételeket. Ehhez az épülethez, a volt katolikus iskolához építették a nyáron a négy tantermet. Decemberben, ottjártunkkor készült el az új részben a vizesblokk, azóta használhatók a vízöblítéses vécék, van mód a folyóvizes kézmosásra. Az osztálytermekben, a zsibongóban meg lehet kezdeni a belső munkákat. Égetően nagy szükség van erre a négy tanteremre, mellyel éppen hogy elviselhetővé válik a zsúfoltság. Az iskola egyelőre leáll a további körzetesítéssel: nincsenek meg hozzá a feltételei. Pedig két-'három év múlva újabb ormánsági kisiskolákban megy nyugdíjba a pedagógus, az utolsó, akinek a helyére már nem lehet embert találni. És a gyerekeknek is többet tud adni az osztott iskola, még a vajszlói körülmények között is. 410—450 körül mozog évek óta a vajszlói iskola létszáma, 180—200 általában a bejáró gyerek, főként a felsőtagozatos. Sok a rossz családi körülmények között élő, veszélyeztetett gyerek, számuk 1ó0 fő. Nekik sajnos az iskola sem tud sokkal szebb, egészségesebb környezetet biztosítani oz otthoninál. Sok az iskolában a cigányatnuló, de nem ők adják a problémák zömét. Az ő családjaik vásárolták meg az elnéptelenedett ormánsági falvak házait, s ezzel többségük megtette oz első lépéseket a felemelkedés útján. — Magamról tudom, mit jelent az ember, a gyerek életében az iskola — mondjd Katona Zoltán, aki pár hónapja áll a vojszlói tanács élén. — Ha itt kulturált viszonyok között lehetnek a gyerekek kora reggeltől késő délutánig, akkor az otthoni és később a munkahelyi körülményeik iránt is megnőnek az igényeik. A mi esetünkben ezt a színvonalat az iskolának kell képviselnie. Jövőre kell beadnunk a pályázatot egy új, 8 tantermes iskolára. Mindent megtettünk, ami rajtunk állt, megvan a beruházási program, a telek, és ha megkapjuk az engedélyt, 1981-ben hozzáfoghatunk az új iskola építéséhez, Gállos Orsolya Egy pár évvel korábban a Társadalomtudományi Intézetben lefolytatott vizsgálatban a fővárosi és vidéki értelmiség néhány kulturális szokásának összevetése volt a feladatunk. Ennek kapcsán az egyének kulturális aktivitását befolyásoló, meghatározó tényezőket érintve rámutattunk, hogy a városok — természetesen elsősorban a főváros — lakói mintegy területi művelődési járadékhoz jutnak azáltal, hogy a kulturális intézményrendszer összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségeket nyújt számukra. Tudniillik a vá. rosi lakosok számára mindennapi gyakorlati szituáció annak eldöntése, hogy melyik filmet, darabot, zenei eseményt nézik meg, illetve látogatják. A falvakban élőknek ez az „érték-választás" többnyire arra korlátozódik, hogy amit éppen „adnak”, szerveznek, rendeznek, azt nézhetik meg, azon vehetnek részt stb. Azaz: az elfogadás vagy az elutasítás egyben a részt veszek vagy a nem veszek részt eldöntésére redukálódik. Kiélezve: részesülök, vagy nem részesülök valamilyen kulturális élményben. Tehát a választás egyetlen alternatívára korlátozódik. Míg a „fejlettebb" települések lakói számára az elutasításban, illetve az elfogadásban — tehát a választási szabadságban kifejeződő érték- választásban — széles vagy legalábbis szélesebb — skálo áll rendelkezésre . . . Azóta megszületett a közművelődési törvény és a napi, valamint a szaksajtóban állandó, an napirenden van a törvényben foglalt célok megvalósításának „össz-társadalmi” ellenőrzése, folyamatos leltározása. ..üggyé” vált a közművelődés, a művelődési intézményrend. szer: a kulturális értékek átadásának, közvetítésének, befogadásának mechanizmusa; a kul. túra közvetítő, a káderek helyzete. a kulturális hagyományok elemzése stb., vagyis általában a közművelődési gyakorlat égé. szének módszeres tanulmányozása, folyamatos kritikus-önkritikus vizsgálata. Az érdeklődő azonban felfigyel egy viszonylag újabb szempontú megközelítésre is — melyet többek között Vitányi Iván fogalmazott meg —, hogy tudniillik az oly sok nehézség között artikulálódó közművelődési munka (tervezés, káderképzés, intézményrendszer kiépítése, a régi és új formák harca stb.) megalapozásához fel kell tárni azon feltételbeli differenciák, különbözőségek sajátosságait és meghatározó erejét, melyeket a különböző régiók, települések lakóinak minden körülmények között el kell viselniök — akaratuktól függetlenül. Szükséges, nek látszik ez azért is, mert a különböző fejlettségű, ellátottságé régiók, települések lakói számára egyenlőtlenül elosztó adottságok, lehetőségek, feltételek mintegy rendszerként állnak össze, s ilyenként meghatározzák kulturális életkereteiket. Ez tükröződik például olyan köznapi megfogalmazásokban, mint hogy „lenne itt élet, de még egy mozi (kultúrház, presz. szó, klub stb.) sincs, ami a fiatalokat itt tartaná . . ." „ ... olvasnék én, de kicsi a könyvtár, a jó könyveket már mind kiolvastam ..." A feladót viszont éppen az lenne, hogy a helyi közművelődési tervekhez, stratégiák kidolgozásához valamennyi lényegesnek látszó kulturális tevékenységet közvetlenül és közvetetten befolyásoló tényezőt regisztrálhassák. Vagyis, hogy az adott terület, település lakóinak művelődési lehetőségeit felmérhessék és megtervezhessék. Nyilvánvaló az is, hogy a feltételek szubjektívnek nevezhető tartományáról (igények, hagyományok, szokások, régi és új magatartási formák, „a kulturális fogyasztás" formái, szokásai stb.) sem lehet megfeledkezni. S ha most már egy- egy régióban, településen leírható, feltárható az összes feltételek összessége, s bizonyos elemző munka révén elrendez- hetők, hasonlíthatók, összevethetők más területek, települések adottságaival, akkor feltehetően felvázolódik a kulturális egyenlőtlenség térképe egy-egy igazgatási egység területére vonatkozóan. Ami persze egyáltalán nem önmagáért történik, hanem hogy az így nyert kulturális egyenlőtlenségi együtt, hatókat beleillesszük más típusú egyenlőtlenségi rendszerekbe (gazdasági, társadalmi stb.), megkeressük az ezekkel való összefüggéseket, majd az így összeálló helyzetkép alapján dolgozzuk ki a szükséges stratégiát, rövidebb és hosszabb távú intézkedéseket, kutatási programokat. Pál László Hagyományos paraszti zenélésI stílust őriznek A régi hagyományok és a közművelődés mai céljai néha érdekes módon találkoznak. Példa rá a merenyei népi zenekar is, amelynek tagjai kisgyermek koruk óta muzsikálnak. Aratóbálokon, vasárnapi mulatságokban játszottak, ma pedig a Dobszai Művelődési Központ égisze alatt kulturális rendezvényeken is mind gyakrabban bemutatják műsorukat. Szerepeltek a rádióban is, és egy évvel ezelőtt a szentlőrinci amatőrbemutatón szép elismerést kaptok a zsűritől. A régi tagok, Molnár Imre, Molnár István és Gőbölös Lajos 1954 óta muzsikál együtt. Persze, játszottak előtte is különböző zenekarokban, de huszonöt évvel ezelőtt történt, hogy két helyi pedagógus elkezdett foglalkozni az autodidakta parasztzenészekkel. A parasztzenész szót most csupán „zenei” értelemben, o cigányzenekartól való megkülöntechnikájában, harmonizálásában, de ez inkább a dicséretükre, mint szégyenükre válik. Az új stílushatások ellenére is egy hagyományos zenélési stílust sikerült megőrizniük. Ha a népzenei szakemberek felkarolják őket — és ha mai közönségük nem rontja el a kedvüket — még sok kincset átadhatnak a néprajztudománynak és értő hallgatóságuknak. Havasi János A merenyei népi zenekar böztetés miatt használom, hiszen hármójuk közül csak Molnár István bácsi került kapcsolatba a mezőgazdasággal, mint cseléd s aztán tsz-tag. Az öccse, Molnár Imre ma már nyugdíjas fodrászmester, aki 1953 óta egyben a könyvtár vezetője is Merenyén. Gőbölös Lajos bácsi pedig postásként ment nyugdíjba. Az első zenekar néhány év múlva megszűnt, s csak 1968- ban alakult újjá ismét, amikor Vörös Zoltán tanító vette át az együttes irányítását. Tíz éven keresztül volt prímásuk, de az elmúlt évben nyugdíjba ment, elég sokat betegeskedett is, ezért mást kellett keresni. A helyére Kárpáti Gyula, a fiatal dobszai villanyszerelő került, aki most tanulja o régi dalokat idősebb társaitól. Az „öregek", ahogy láttam, meg vonnak vele elégedve. A Szigetségben ma már ők az egyetlen hagyományos népi zenekar. Korábban sok volt; igaz, a tagság folyton cserélődött, o zenészek oda mentek, ahol éppen hiány volt. Gőbölös Lajos bácsi most bőgőzik, de eredetileg cimbalmozni tanult, csakúgy, mint Molnár Pista bácsi, aki azért váltott át a kontrára, mert a vállai már nem bírták a cimbalmo- zást. Ha a hangulat úgy kívánja, trombitára is szívesen átvált. A modern dalok ellen úgy, ahogy tudnak, még védekeznek, bár a mai falusi mulatságokban már többször kérnek keringőt, mint verbun- kot. De azért a „palotást", vagyis a lassú csárdást és a frisset még igen gyakran eljátsszák. Ugrást is tudnak, csak emlékeztetni kell őket a dallamra. Az egyiknél összevillon a szemük: — Hol is voltunk akkor, amikor az az öreg ezt az ugrást járta? Keresztbe fektetett két botot, aztán úgy eljárta, hogy még!.. . Szokták úgy is táncolni, hogy két asszony, két ember ugrik a botok felett, egymással szemközt. Persze a fiatalok már nem tudják, nem is akarják az ilyen táncokat... Lehet, hogy igazán vájt fü. lű zenészeknek nem tetszik az a technika, ahogy a merenyei muzsikusok játszanak. Lajos bácsi maga készítette bőgővonóját is talán megmosolyognák, pedig a maga nemében remekmű, hiszen a funkciójának tökéletesen megfelel. Egy cigányprímás vagy cimbalmos bizonyára sok kivetnivalót találna a mi zenészeink csuklómm Ü! épületen a vajszlói iskola
