Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-10 / 9. szám

e Dunántúli napló 1980. január 10., csütörtök el Minden együtt — épülhet-e 1981-ben az új iskola? Mai magyar társadalom Például a kulturális egyenlűtlenségek... Kétszáz éve született Piatsek József Az elfelejtett építészmester Kétszáz évvel ezelőtt, 1780. január 10-én Pécsett született Piotsek József ne­ves építészmester. A mai pécsi Leonardo da Vinci utcában ma is ott áll a klasszicista stilusú szép épület, amelyet 1830-ban ő építtetett Pollack Mihály tervei szerint. Ez a könyv­tár hazánk első nyilvános könyvtára volt. Egyemeletes épület, négy toszkánoszlo- pos, timpononos középrész­szel. Amikor a pécsi székes- egyházat Pollack Mihály tervei szerint alakították át, mint építészmester Piatsek József is kivette a részét a munkálatokból. Pécsett vá­rosházát is épített. Mint is­meretes, a Városi Tanács jelenlegi épülete helyett az első után, 1710-ben a má­sodikat 1831—32-ben épí­tették, míg mai formáját az 1907. évi építéskor kap­ta, Lang Antal tervei sze­rint Ugyoncsak ő volt az egy­kori régi pécsi színház épü­letének tervezője is. Fiatal építész korában főleg ki­sebb épületeket, családi házakat tervezett, építtetett átépíttetett, mint például az Országh-féle házat. Megbízták a városkörnyé­ki kőhidak építésével is. Megbízták a budai vám megépítésével, valamint 1819-ben oz ő tervei alap­ján készült, illetve fejezték be a Tettyén akkor még ál­lott barokk papírmalom át­alakítását. Amikor Piatsek József — Mária Terézia alatt — be­nyújtotta tervét oz új pé­csi városháza megépítésé­re, tervét elkészítette még 1814-ben, de sajnos, az épület kivitelezését a bé­csi Császári és Királyi Ud­vari Építészeti Hivatal ter­vezője készítette el. ö tervezte és építtette a mai Déryné utcában akkor még állott pécsi színház épületét. Ez az akkori Oertzen báró házának ud­varán, a moi Megyei Bíró­ság épületének hátsó trak­tusában volt. A Pécsett született Piatsek József neves építészmester 1854. május 24-én Pécsett örökre lehunyta a szemét Pusztai József Tizenhárom ormánsági köz­ség gyermekei járnak a vajsz- lói általános iskolába, mely­nek nehéz helyzetén az utóbbi években érződik lassú változás. A nyáron megírtuk, hogy a he­lyi üzemek összefogásával négy tanterem épült az iskolá­hoz, a zsúfoltság, széttagoltság azonban csak egy új épület­tel oldódhat meg igazán. — Érezhető, hogy az utóbbi években az iskola felé fordult a tanácsi, gazdasági vezetés figyelme — mondja Pálfai Je­nő, az iskola igazgatója. Vele és Katona Zoltán tanácselnök­kel beszéltünk az iskola hely­zetéről. Az ország talán legnagyobb iskolai körzete a vajszlói. A gyermeklétszám csökkenése, de főleg a pedagógusok nyugdí­jaztatása miatt szűnt meg sor­ra a felső tagozat a hetvenes évek elején Piskón, Páprádon, Luzsokon. 1977 óta járnak ide a kemsei iskolások, és régebb óta Vajszló tagközségeiből, Kó­rósról, Adorjásról, Sámodról, Baranyahidvégről, Kisszentmár- tonból és Majláth-puszláról. A felsorolás korántsem teljes — mindenesetre tizenkét kicsi, 180—200 lakosú ormánsági fa­luról van szó. Átlag 10—15 gye­rek érkezik reggelente egy-egy községből, a Pécsi Volán Vál­lalat iskolai, illetve polgári já­rataival. Kórósról, Adorjásról már reggel 6 óra előtt el kell indulniuk, ők fél 7 előtt, a be­járók nagy többsége pedig 7 órára az iskolában von. Ne­kik reggelit kell biztosítani o napköziben és nevelői felügye­letet. Nehéz az osztott munka­időben dolgozó pedagógus munkája, aki reggel és déltől ebéd után teljesít szolgálatot, de nem könnyű a gyereké sem. Nehéz így iskolába járni. — Nincs megoldva a tanu­lóink közlekedése - mondja az iskola igazgatója. — A Vo­lán, különösen a pécsi, igen megértő, segítőkész, de kötve van a csatlakozó járatokhoz, Pécs, Siklós irányába. Van olyan járat, mint például a piskói, amelyik három-négyszer kimaradt az idén is. Ha idő­ben jelzik ezt, kophatunk szál­lítóeszközt a tsz-től, erdészet­től, de ha nem, akkor a taná­raink viszik haza személygép­kocsikkal este a gyerekeket, vagy pedig gyalog vágnak ne­ki a „kőzetben" lakók. Egyébként is mostoha hely­zetben van a vajszlói iskola: — Kaptunk valamikor egy használt ruhát, és azt foltoz­gatjuk azóta is ... — így festi a helyzetet az iskola igazga­tója. - Két egyházi iskolát, bolthelyiséget, hajdani zsina­gógát, egy kovácsműhelyt ala­kítottak át iskolának 1948-ban. Azóta volt, ami ezekből a he­lyiségekből gazdát cserélt, de oz iskola voltaképpen nem bő­vült. öt helyen(l) vannak az osztályaink, s a művelődési házból például minden szü­netben átjönnek ide a gyere­kek, mivel ott a „tantermen” kívül más helyiség nincs. Végigjárjuk az épületeket. A tanáriban 35 nevelő kell, hogy helyet találjon a holmijának 18 négyzetméteren. Nem kér­dezem meg tőlük, milyennek találják a munkafeltételeket. Ehhez az épülethez, a volt ka­tolikus iskolához építették a nyáron a négy tantermet. De­cemberben, ottjártunkkor ké­szült el az új részben a vizes­blokk, azóta használhatók a vízöblítéses vécék, van mód a folyóvizes kézmosásra. Az osz­tálytermekben, a zsibongóban meg lehet kezdeni a belső munkákat. Égetően nagy szük­ség van erre a négy tante­remre, mellyel éppen hogy el­viselhetővé válik a zsúfoltság. Az iskola egyelőre leáll a további körzetesítéssel: nincse­nek meg hozzá a feltételei. Pedig két-'három év múlva újabb ormánsági kisiskolákban megy nyugdíjba a pedagógus, az utolsó, akinek a helyére már nem lehet embert találni. És a gyerekeknek is többet tud adni az osztott iskola, még a vajszlói körülmények között is. 410—450 körül mozog évek óta a vajszlói iskola lét­száma, 180—200 általában a bejáró gyerek, főként a felső­tagozatos. Sok a rossz családi körülmények között élő, veszé­lyeztetett gyerek, számuk 1ó0 fő. Nekik sajnos az iskola sem tud sokkal szebb, egészsége­sebb környezetet biztosítani oz otthoninál. Sok az iskolában a cigányatnuló, de nem ők ad­ják a problémák zömét. Az ő családjaik vásárolták meg az elnéptelenedett ormánsági fal­vak házait, s ezzel többségük megtette oz első lépéseket a felemelkedés útján. — Magamról tudom, mit je­lent az ember, a gyerek éle­tében az iskola — mondjd Ka­tona Zoltán, aki pár hónapja áll a vojszlói tanács élén. — Ha itt kulturált viszonyok kö­zött lehetnek a gyerekek kora reggeltől késő délutánig, akkor az otthoni és később a mun­kahelyi körülményeik iránt is megnőnek az igényeik. A mi esetünkben ezt a színvonalat az iskolának kell képviselnie. Jövőre kell beadnunk a pá­lyázatot egy új, 8 tantermes iskolára. Mindent megtettünk, ami rajtunk állt, megvan a be­ruházási program, a telek, és ha megkapjuk az engedélyt, 1981-ben hozzáfoghatunk az új iskola építéséhez, Gállos Orsolya Egy pár évvel korábban a Társadalomtudományi Intézet­ben lefolytatott vizsgálatban a fővárosi és vidéki értelmiség néhány kulturális szokásának összevetése volt a feladatunk. Ennek kapcsán az egyének kul­turális aktivitását befolyásoló, meghatározó tényezőket érintve rámutattunk, hogy a városok — természetesen elsősorban a fő­város — lakói mintegy területi művelődési járadékhoz jutnak azáltal, hogy a kulturális in­tézményrendszer összehasonlít­hatatlanul jobb lehetőségeket nyújt számukra. Tudniillik a vá. rosi lakosok számára minden­napi gyakorlati szituáció annak eldöntése, hogy melyik filmet, darabot, zenei eseményt nézik meg, illetve látogatják. A falvakban élőknek ez az „érték-választás" többnyire ar­ra korlátozódik, hogy amit ép­pen „adnak”, szerveznek, ren­deznek, azt nézhetik meg, azon vehetnek részt stb. Azaz: az el­fogadás vagy az elutasítás egy­ben a részt veszek vagy a nem veszek részt eldöntésére redu­kálódik. Kiélezve: részesülök, vagy nem részesülök valamilyen kulturális élményben. Tehát a választás egyetlen alternatívára korlátozódik. Míg a „fejlettebb" települések lakói számára az el­utasításban, illetve az elfoga­dásban — tehát a választási szabadságban kifejeződő érték- választásban — széles vagy leg­alábbis szélesebb — skálo áll rendelkezésre . . . Azóta megszületett a közmű­velődési törvény és a napi, va­lamint a szaksajtóban állandó, an napirenden van a törvény­ben foglalt célok megvalósítá­sának „össz-társadalmi” ellen­őrzése, folyamatos leltározása. ..üggyé” vált a közművelődés, a művelődési intézményrend. szer: a kulturális értékek átadá­sának, közvetítésének, befoga­dásának mechanizmusa; a kul. túra közvetítő, a káderek hely­zete. a kulturális hagyományok elemzése stb., vagyis általában a közművelődési gyakorlat égé. szének módszeres tanulmányo­zása, folyamatos kritikus-önkri­tikus vizsgálata. Az érdeklődő azonban felfi­gyel egy viszonylag újabb szem­pontú megközelítésre is — me­lyet többek között Vitányi Iván fogalmazott meg —, hogy tud­niillik az oly sok nehézség kö­zött artikulálódó közművelődési munka (tervezés, káderképzés, intézményrendszer kiépítése, a régi és új formák harca stb.) megalapozásához fel kell tárni azon feltételbeli differenciák, különbözőségek sajátosságait és meghatározó erejét, melyeket a különböző régiók, települések lakóinak minden körülmények között el kell viselniök — aka­ratuktól függetlenül. Szükséges, nek látszik ez azért is, mert a különböző fejlettségű, ellátott­ságé régiók, települések lakói számára egyenlőtlenül elosztó adottságok, lehetőségek, felté­telek mintegy rendszerként áll­nak össze, s ilyenként meghatá­rozzák kulturális életkereteiket. Ez tükröződik például olyan köznapi megfogalmazásokban, mint hogy „lenne itt élet, de még egy mozi (kultúrház, presz. szó, klub stb.) sincs, ami a fia­talokat itt tartaná . . ." „ ... olvasnék én, de kicsi a könyvtár, a jó könyveket már mind kiolvastam ..." A feladót viszont éppen az lenne, hogy a helyi közművelődési tervekhez, stratégiák kidolgozásához va­lamennyi lényegesnek látszó kulturális tevékenységet közvet­lenül és közvetetten befolyásoló tényezőt regisztrálhassák. Vagy­is, hogy az adott terület, tele­pülés lakóinak művelődési le­hetőségeit felmérhessék és megtervezhessék. Nyilvánvaló az is, hogy a fel­tételek szubjektívnek nevezhe­tő tartományáról (igények, ha­gyományok, szokások, régi és új magatartási formák, „a kulturális fogyasztás" formái, szokásai stb.) sem lehet meg­feledkezni. S ha most már egy- egy régióban, településen le­írható, feltárható az összes fel­tételek összessége, s bizonyos elemző munka révén elrendez- hetők, hasonlíthatók, összevet­hetők más területek, települések adottságaival, akkor feltehető­en felvázolódik a kulturális egyenlőtlenség térképe egy-egy igazgatási egység területére vonatkozóan. Ami persze egyál­talán nem önmagáért történik, hanem hogy az így nyert kul­turális egyenlőtlenségi együtt, hatókat beleillesszük más típu­sú egyenlőtlenségi rendszerek­be (gazdasági, társadalmi stb.), megkeressük az ezekkel való összefüggéseket, majd az így összeálló helyzetkép alapján dolgozzuk ki a szükséges straté­giát, rövidebb és hosszabb tá­vú intézkedéseket, kutatási programokat. Pál László Hagyományos paraszti zenélésI stílust őriznek A régi hagyományok és a közművelődés mai céljai néha érdekes módon találkoznak. Példa rá a merenyei népi ze­nekar is, amelynek tagjai kis­gyermek koruk óta muzsikál­nak. Aratóbálokon, vasárnapi mulatságokban játszottak, ma pedig a Dobszai Művelődési Központ égisze alatt kulturá­lis rendezvényeken is mind gyakrabban bemutatják műso­rukat. Szerepeltek a rádióban is, és egy évvel ezelőtt a szentlőrinci amatőrbemutatón szép elismerést kaptok a zsű­ritől. A régi tagok, Molnár Imre, Molnár István és Gőbölös La­jos 1954 óta muzsikál együtt. Persze, játszottak előtte is kü­lönböző zenekarokban, de hu­szonöt évvel ezelőtt történt, hogy két helyi pedagógus el­kezdett foglalkozni az autodi­dakta parasztzenészekkel. A parasztzenész szót most csu­pán „zenei” értelemben, o ci­gányzenekartól való megkülön­technikájában, harmonizálásá­ban, de ez inkább a dicsére­tükre, mint szégyenükre válik. Az új stílushatások ellenére is egy hagyományos zenélési stí­lust sikerült megőrizniük. Ha a népzenei szakemberek felkarolják őket — és ha mai közönségük nem rontja el a kedvüket — még sok kincset átadhatnak a néprajztudo­mánynak és értő hallgatósá­guknak. Havasi János A merenyei népi zenekar böztetés miatt használom, hi­szen hármójuk közül csak Mol­nár István bácsi került kapcso­latba a mezőgazdasággal, mint cseléd s aztán tsz-tag. Az öccse, Molnár Imre ma már nyugdíjas fodrászmester, aki 1953 óta egyben a könyvtár vezetője is Merenyén. Gőbö­lös Lajos bácsi pedig postás­ként ment nyugdíjba. Az első zenekar néhány év múlva megszűnt, s csak 1968- ban alakult újjá ismét, ami­kor Vörös Zoltán tanító vette át az együttes irányítását. Tíz éven keresztül volt prímásuk, de az elmúlt évben nyugdíjba ment, elég sokat betegeske­dett is, ezért mást kellett ke­resni. A helyére Kárpáti Gyu­la, a fiatal dobszai villany­szerelő került, aki most tanul­ja o régi dalokat idősebb tár­saitól. Az „öregek", ahogy lát­tam, meg vonnak vele elé­gedve. A Szigetségben ma már ők az egyetlen hagyományos népi zenekar. Korábban sok volt; igaz, a tagság folyton cseré­lődött, o zenészek oda mentek, ahol éppen hiány volt. Gőbö­lös Lajos bácsi most bőgőzik, de eredetileg cimbalmozni ta­nult, csakúgy, mint Molnár Pista bácsi, aki azért váltott át a kontrára, mert a vállai már nem bírták a cimbalmo- zást. Ha a hangulat úgy kí­vánja, trombitára is szívesen átvált. A modern dalok ellen úgy, ahogy tudnak, még vé­dekeznek, bár a mai falusi mulatságokban már többször kérnek keringőt, mint verbun- kot. De azért a „palotást", vagyis a lassú csárdást és a frisset még igen gyakran el­játsszák. Ugrást is tudnak, csak emlékeztetni kell őket a dal­lamra. Az egyiknél összevillon a szemük: — Hol is voltunk akkor, amikor az az öreg ezt az ug­rást járta? Keresztbe fektetett két botot, aztán úgy eljárta, hogy még!.. . Szokták úgy is táncolni, hogy két asszony, két ember ugrik a botok felett, egymással szemközt. Persze a fiatalok már nem tudják, nem is akarják az ilyen táncokat... Lehet, hogy igazán vájt fü. lű zenészeknek nem tetszik az a technika, ahogy a merenyei muzsikusok játszanak. Lajos bácsi maga készítette bőgő­vonóját is talán megmosolyog­nák, pedig a maga nemében remekmű, hiszen a funkciójá­nak tökéletesen megfelel. Egy cigányprímás vagy cimbalmos bizonyára sok kivetnivalót ta­lálna a mi zenészeink csukló­mm Ü! épületen a vajszlói iskola

Next

/
Oldalképek
Tartalom