Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-10 / 9. szám
1980. január 10., csütörtök Dunántúli napló 3 Fejlődő baranyai kisfalvak Felsöszentmárton Egy falu, ahonnan nem mennek el a lakók A milyen szomorú, lehangoló látvány egy elnéptelenedett falu, olyan szívet melengető jó érzés körüljárni egy gyorsan fejlődő, szépülő, naponta gyarapodó kisközségben. Egy ilyen faluból életerő árad, s ezt valahogy azonnol megérzi az idegen. A felsőszentmártoniakba három falura való energia szorult. „Bolondok azok. Megvan már mindenük, mégis futnak, loholnak, a munka után..." „Azok a szakadásig bírják, s nem nyugszanak, míg nincs meg a havi ötezrük, hatezrük. Akkor még szombat-vasárnap is vagont raknak, utat építenek, répát szednek ki o belvizes földből a hetedik határban, árkot ásnak, kubikolnak, na és háztójiznak..„Azok a munkáért kiszekírozzák a tsz- vezetőséget, már gyárat is épített nekik a tsz meg a Pécsi Bőrgyár, de ezeknek semmi nem elég.” Ilyen csípős, de egyúttal elismerő véleményeket hallani a környező falvakban a felső- szentmártoniakról. Legendás szorgalmuk híre bejárta a megyét. ök építették a 6-os utat Pécsett. Hajnalban jöttek a busszal, s nekiveselkedtek a közmű-árkoknak. Ök még értik és bírják is a kubikot, a nehéz földmunkát. Ha valamit megfognak a két kezükkel, el nem engedik. Az asszonyaik is ilyenek. Győri Pál, a szövetkezet elnöke meséli, hogy a nagy drávai árvízkor — amely elöntötte a kertészetüket — az asszonyok három napig jártak a vízben, hogy megmentsék a „göngyöleget”. Nekik az üres faláda is érték, nem rohadhat el a vízben. Az 1600 lelkes Felsőszent- márton horvát község. A középületeken, tanácsháza, óvoda, iskola, könyvtár, szövetkezet mindenütt kétnyelvű felirat, csak az ízes magyarsággal szóló DRÁVAZUG Étteremre nincs találó horvát elnevezés. A tanácsházán csak a köszönés szavai magyarok, az érdemi ügyeket horvátul intézik. Ez az anyanyelve Mórica néninek, Kecskés Andrásáénak is, aki 27 éve kezeli a község gazdálkodási, költségvetési ügyeit. Ö összesíti év végén a befolyt KÖFA-t. Nem sok — mondja —, jó, ha évi 100 000 forint, kevés nálunk a föld, a szőlő. De a társadalmi munka az annál több. Közel félmillió. Az utóbbi tíz évben többet fejlődött Felsöszentmárton, mint előtte fél évszázadon át. A törpe vízmű 1968-ban épült ki házanként 3000 forint hozzájárulással. 1969—70-ben épült az óvoda, amelyben összesen 64 gyermeket tudnak elhelyezni. A kétnyelvű óvodában helybeli óvónő, Csizmadia Lászlóné foglalkozik a kicsinyekkel, akit a község a Kecskeméti Óvónőképzőbe iskolázott be, mert egyformán jól beszéli a magyart és a szerb-horvátot. A nyolctan termes iskola 1978-ban épült, a napközit jórészt társadalmi munkában építették hozzá, a konyhát 1979-ben hozták létre egy bontott épületből. A bontást és az alapozást a Zrínyi Tsz szocialista brigádja végezte. De minden házból 2-3 lakos ott dolgozott az iskolakonyha építésén, ahol az év szeptembere óta 70 gyerekre tudnak főzni. Az iskola is kétnyelvű. A falu büszkesége az Ifjúság utca, amelynek átlag háromszobás, közművesített vadonatúj családi házaiban kizárólag fiatal házaspárok laknak. Az utca is fiatal, pár évvel ezelőtt kezdett itt telkeket parcellázni a község, négyszögölenként 50 forintért. Ez igazán elérhető ár a fiotal házasoknak. A telket az OTP-től veszik, s két éven belül kötelesek rá építeni. Még nem volt példa, hogy valaki két év alatt nem tudta volna tető alá hozni a házát. Az Ifjúság utca házai csaknem egytől egyig kalákában épültek. Nemcsak a rokonok, az ismerősök is összesegítenek. A kultúrház és a mozi már 1938 óta áll, s alapos renoválásra szorult. Most szilveszterre kívül-belúl kicsinosították. A DRAVAZUG Étterem viszont egészen új, alig hároméves, de a falu máris „kinőtte”. így aztán 1979-ben egy nogy és elegáns „vadásztermet” toldották hozzá, speciális rendeltetéssel. Ebben a különteremben rendezik meg a lakodalmakat. A vadászterem, mely a tsz építőbrigcdjának jó munkáját dicséri, tette lehetővé, hogy az étteremben noponta háromszázan tudnak ebédelni. Előfizetéses étkeztetés von, a tsz- tagok 19,60-ért, a „bőrgyáriak” - 100 dolgozója var» itt a Pécsi Bőrgyár kihelyezett üzemének, ahol a hulladékbőröket válogatják, festik, szárítják - 13 forint 20 fillérért, az öregek napközi otthonának tagjai ugyancsak 13,20-ért kapják itt naponta az ebédet. Az öregek napközi otthona 1969-ben nyitotta meg kapuit, amikor 40 „lakója" volt. Most 25 idős ember jár ide, ahol TEMA- FORG-hulladékból szőnek, hímeznek még a férfiak is. Munkáikból korácsony előtt a fővárosban rendeztek kiállítást. Miből gyarapodik ilyen gyorsan és látványosan az egykor szegény falunak számító Fel- sőszar.tmárton? Abból, hogy lakói szorgalmasok és nagyon sokat tesznek a faluért. A termelőszövetkezet képtelen elegendő munkaalkolmat adni, jelenleg is 20—25 fiatalasszony van a faluban „állás" nélkül. Az óvoda és a napközi mentesíti a fiatal anyákat, nagymértékben leveszi róluk a gyermeknevelés gondját. így most naponta kopogtatnak a tonácsházán, a tsz-ben munkáért. Működik a faluban egy szövőkor, oz asszonyok bedolgoznak a pécsi Háziipari Szövetkezetnek, ők készítik a szép délszláv szőtteseket, amelyek csaknem mind exportra mennek. De a fiatalabbak „komolyabb” és főleg jobbon fizetett munkát akarnak. A fel- sőszentmártoni férfiak vállalják az ingázás kényelmetlenségeit. Hajnali négytől este nyolcig közlekednek Felsőszentmárton- ból Szigetvár, Sellye és Pécs felé a munkásbuszok. Csak a pécsi VIZIG-hez hetvenen járnak, de ott látjuk őket az építőiparban, a Szigetvári Költségvetési üzemben és az erdészetnél. Csupa olyan helyen, ahol a munka kemény és jól fizetett. És nem költöznek el a faluból — inkább életkörülményeiket emelik városi szintre. Felsőszentmártonból egyetlen helybeli család sem költözött el a felszabodulás óta. A falu most mégis csak 1600 lelkes — valamikor 2400 lakója volt — ennek okát a helybeliek a kisebb gyerekszámban látják. Régen minden családban sok gyerek volt, átlag 5-6. Ma egy-két gyerek az átlagos, a háromgyermekes család ritka kivétel. Bár az utóbbi időben ismét emelkedik kissé a gyermekszám. Ezek a gyermekek azonban már komfortos, fürdőszobás, minden kényelemmel e1 ctott lakásokba, a szülők által megteremtett jólétbe születnek bele. Egy szép, és mind kulturáltabb községbe, ahol szeretnek élni az emberek. — Rné — Bérszínvonal területenként, üzemenként R ögzítsük az alapkérdést: igaz-e, hogy a jobb teljesítményt nyújtó vállalatok közül kerülnek ki azok, ahol — az átlaghoz képest — a dolgozók keresete is magasabb? És fordítva: hogy az alacsony teljesítménnyel dolgozó vállalat az átlaghoz képest rosszabbul is fizeti az embereit? Továbbá: igaz-e, hogy a teljesítményüket dinamikusan növelő vállalatok lényegesen jobb kereseti feltételeket nyújtanak, mint a teljesítményükben visszaeső, vagy éppen stagnáló munkahelyek? E két kérdés magyarázatául egy újabb kérdés: igaz-e, hogy üzemenként, illetve földrajzi területenként olyan eltérő kereseti különbségek alakultak ki, ami — az általános nivellá- láshoz szokott — közvélemény furcsálkodását, értetlenkedését válthatja ki? Egyáltalán: hogy is állunk a munkahelyenkénti bérszínvonal-különbségekkel? A bérek elosztása — végső- soron tehát az üzemenként és területenként kialakuló átlagos bérszínvonal — az üzemi teljesítményektől, a vállalati munka hatékonyságától kellene hogy függjön. Tehát: ohol jobban, gazdaságosabban dolgoznak, ott több a nyereség, ott több a bér, ott magasabb a bérszínvonal, és fordítva. Logikus? Nálunk nem! A munkaügyi szakemberek a közelmúltban több mint ötszáz állami és szövetkezeti vállalat kereseti és teljesítményadatait elemezve megállapították, hogy a vállalati teljesítmények legfeljebb 3—5 százalékban határozzák meg a keresetet. Valamivel nagyobb értéket csak a vegyipari és a köny- nyűipari vállalatoknál figyelhettek meg, de a maximum itt is csak a 10 százalékot éri el. Vagyis: hiába ismerjük egy vállalat teljesítményét — a többihez viszonyítva — ez szinte semmi információt nem ad arra nézve, hogy a szóbanfor- gó vállalat — a többiekhez képest — milyen kereseti színvonalat biztosít a dolgozóinak. Tételezzük fel, hogy nem is adhat. Tételezzük fel, hogy mai gazdálkodási és társadalmi viszonyaink között senki sem élvezheti annak számottevő anyagi előnyét, hogy végül is milyen munkahelyen dolgozik, merthogy nem is befolyásolhatja számottevően — az a sokat emlegetett „egyszerű dolgozó” — a vállalati teljesítmény és hatékonyság alakulását. Teszi a dolgát, jól vagy rosszul, de hogy napi munkája végül is a vállalati nyereséget gazdagítja-e, avagy a veszteséges állapotot konzerválja, az legkevésbé a műhelyekben dolgozókon múlik. El kell tehát fogadnunk a kényszerű helyzetet: az adott vállalati teljesítményszint nem befolyásolhatja számottevően az egyéni keresetek alakulását. Maradna azonban még egy lehetőség: különbséget tenni a teljesítménynövekedés dinamikája szerint az egyéni keresetekben, Vagyis: ahol mégiscsak megteremtik a kiugróan javuló teljesítménynövekedés feltételeit, lehetőségeit, ott mégiscsak az átlagosnál gyorsabban emelkedjék az egyéni kereset. Nos, a jelek szerint ez sem megy. A már említett vizsgálat megállapítja, hogy a keresetek és a teljesítmények növekedési üteme között, ha lehet, még gyengébb az összefüggés. S ez még az előbbi jelenségnél is lehangolóbb. Ez a lényeg, és nem az, hogy budapesti vagy „vidéki" vállalatról van-e szó? A dinamikusan fejlődő, és a munka hatékonyságát tekintve is kiemelkedő eredményeket produkáló „vidéki" nagyüzem munkása sem keres lényegesen többet, mint a tradicionálisan „munkásfellegvárként" számontartott, ám évek óta csak központi bérpreferenciákból tengődő, akár fővárosi, akár „vidéki" üzem munkása. No meg az a lényeg, hogy a méretei, a létszámadatai — és persze megint csak a tradíciói — alapján nagyüzemnek kikiáltott, de egyébként deficitből kilábalni nem képes nagyvállalat alig- alig fizet kevesebbet, mint a ki tudja hányadik kategóriába leértékelt, de egyébként figyelemre méltó gazdaságossági — és például: exportsikereket —. eredményeket produkáló kisvállalat vagy szövetkezet, és végül: az a lényeg, hogy maguk a munkavállalók is rájöttek, nincs különösebb értelme o munkahelycseréknek. mert nagyjából minden munkahelyen azonos körülmények és azonos keresetek mellett dolgozhatnak. Mert sikerült megteremteni a munkahelyek közötti, majdhogynem tökéletes nivellációt Ez egyfelől könnyen magyarázható a sokat szidott munkaerő- vándorlás csökkentésével, másfelől azonban elgondolkoztató: hogyan akarjuk megteremteni a szelektív iparfejlesztés munkaerő-gazdálkodási feltételeit, ha kinek-kinek lényegében mindegy, hogy hol dolgozik: veszteséges, éppencsak vergődő vagy figyelemreméltóan nyereséges vállalatnál. Még egyszer mondom: ez a lényeg! Nem pedig az, hogy vannak-e és milyen különbségek a bérszínvonalban a fővárosi és a vidéki vállalatok között. Vértes Csaba ikik a hírekben szerepelnek Herger László, a majsi tsz elnöke H erger László számára az új év az új tennivalók időszakát hozta magával, hiszen most választották meg a majsi tsz élére elnöknek, s az 1980-as év számára mindenképp a bizonyítás éve lesz. — Igen, s úgy érzem, nem lesz könnyű feladat — mondja a nemcsak elnökként fiatal ember. — Előzőleg Lippón voltam fő- agronómus. Ott annyira jól és gördülékenyen mentek a dolgok, omi egy agronómus számára ideális munkahelyet jelent, nagyon jól éreztem magam. Nem is gondoltam ró, hogy valaha is eljövök onnan. Az elnökségre tulajdonképpen úgy beszéltek ró, s aztán hagytam magam. Ügy gondoltam, itt az új lehetőségek erőpróbát jelentenek számomra. — Milyen örökséget vett át Máj son? — Nagynyárád és Majs még 1974-ben egyesült, így most 3600 hektár szántófölddel rendelkezik a tsz. Tulajdonképpen nagyon jó adottságú, kukoricából 83 mázsás, búzából 47 mázsás hektáronkénti termés- eredményt értek el, a pénzügyi eredmény mégis igen gyenge. Én több okát is látom ennek. Először is az előbb említett növények mellett nem volt olyan termék, amely pénzügyileg, hogy úgy mondjam, többet hozott volna a konyhára. Túl soknak találom a tokarmánytermesztés- re fenntartott területet, annál is inkább, mivel az állattenyészté. si ágazat igen gyenge. 220 tehénnel, 270 körüli anyakocával és 700 birkávol rendelkezik a gazdaság. Igaz, hogy a tejhozam jó — 3800 liter —, a ráfordított költség azonban magas. Van még öt és fél ezres vadkacsatenyészetünk, amit csak akkor fejlesztünk tovább, illetve tartunk meg, ha az értékesítésnek garantáltan biztos exportpiaca lesz. — Az o tervem, hogy feltétlenül be kell vezetni jobban fizető növények termesztését is. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát segítségével szeretnénk már a jövő évben szóját termeszteni. Feltétlenül előbbre kell lépni a takarmányozás terén. A szálastakarmányokat kisebb területen nagyobb terméshozammal is elő lehet állítani, a lucernaliszt-készítő üzemet továbbfejleszteni, s feltétlenül meg kell próbálni a tyúkalomnak takarmányként való fel- használását. Az országban már sok helyütt alkalmazzák sikere, sen ezt a takarmányozási módot, többek között Lippón is kiváló eredményeket értek el. — Beszélgetésünk során több alkalommal hivatkozik Lippóra, s példaként említi. — 1973-ban kerültem ide Fejér megyéből, bólyi származású vagyok, tulajdonképpen hazajöttem, és Lippó jó iskola volt számomra. Az a lelkes, becsületes gárda, ahogyan dolgoznak, ahogyan szívügyüknek érzik a gazdaságot, mindenképpen jó példa. A vezetés is maximálisan biztosítja a jó munkához a feltételeket. Ezt a szellemet szeretném megvalósítani Majson is. — Úgy érzem, a jelenlegi szakembergárda olkalmas arra, hogy velük együtt tisztázva és pontosan meghatározva a feladatokat, előbbre léphessünk. Az előző évekre jellemző kapkodás helyett a kijelölt ágazatok fejlesztését hosszú távra kell megtervezni. Természetesen helyet kell adni az új kezdeményezéseknek is, ha abban fantáziát látunk, még ha kockázatos is. Hisz enélkül nincs etőbbrelépés. S. Zs.
