Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-02 / 1. szám
Ki mit vár a 80-as évektől? Körkérdés az évtizedfordulón A mikor az éjfélt köszöntöttük, nemcsak egy új évre, hanem egy előttünk álló új évtizedre is emeltük poharunkat. 1979-cel együtt elbúcsúztunk a hetvenes évektől is, s a kettős évforduló adta az ötletet, hogy ne csupán azt kérdezzük riportalanyainktól, mit várnak, mit szeretnének a következő évben. Sokkal inkább arra voltunk kiváncsiak, ki mit vár az új évtizedtől. BAKSAI ANTAL, a boksái tsz elnöke: . — Jól végeztük az őszi vetéseket, felkészültünk a tavaszi munkákra, ezért jobb eredményeket szeretnénk elérni a növénytermesztésben a következő évben. A nyolcvanas években nem lesz lehetőségünk dinami. kus fejlesztésre a mezőgazdaságban — szerintem ez a való. ság. Eszközeink jobb kihasználásával, tartalékok képzésével juthatunk előbbre. Én mindig lelkesedő típusú ember voltam, most is hiszem, hogy úrrá leszünk a nehézségeinken. BARTA IMRE, a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium tudományos munkatársa: — A balatoni fürdőzők és mi, meteorológusok — az idei tragikus nyári vihar után — főként a korszerű fény-viharjelző beállítását várjuk legjobban. A kísérletek már elkezdődtek, valószínűleg a következő években o terv megvalósul. BERTHA BULCSU író: — Mit kívánhat egy író? Tér. mészetesen azt, hogy sikerüljön új műveket alkotnia, s hogy ehhez — és minden máshoz — az egész földön és Magyarországon béke és nyugalom legyen, S van egy régóta dédelgetett regénytervem, ezt szeretném valóra váltani. Erről csak annyit, hogy az ötvenes években játszódna, egy balatonfelvidéki régi, deklasszálódott család sorsát ábrázolná. Saját magam pedig minél többet akarok a természettel „találkozni”, sétál, ni az erdőkben, a vízparton. BIHARI OTTÓ akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója: — Én annak örülnék, ha 1980-ban, a nyolcvanas évtizedben Dél-Dunántúlon erő. södnék a pannon táj lakóinak együttműködése, ha a megyék ó'llami és társadalmi szervei, intézményei keresnék az együttműködés újabb lehetőségeit, területeit, formáit. így tudnánk igazán megfelelni azoknak a feladatoknak, amelyek a népgazdaság erősítéséből, fejlesztéséből ránk hárulnak. így tudnánk mozgósítani azokat az erőket, amelyek még szunnyadnak. DR. .CSANÁDI ÁRPÁD, az OTSH elnökhelyettese, a NOB tagja: — Azt várom elsősorban, mint az olimpiai mozgalom lelkes híve. hogy az 1980-os moszkvai olimpián és az azt követő játékokon is, minden pesszimista nézettel szemben, erősödjék az olimpiai szellem. Bízom benne, több ország vesz majd részt a versenyeken. Vallom, hogy az olimpiai eszme modern, tükrözi a mai társadalmat és kifejezi a világ fiataljainak szándékait. DR. CSERHÁTI JÓZSEF pécsi püspök: — Legfontosabb kívánságom a béke. Kívánom, hogy a nagyhatalmak megértsék egymást, megoldódjanak az egész világot érintő problémák, s hogy feloldódjék az egyén és közösség közti feszültség. SZENTISTVÁNYI GYULÁNÉ, a HNF Országos Tanácsának titkára : — Békét, jó munkát remélek a következő években mindany- nyiunknak. Mindazt, amit elértünk a szocialista társadalom építésében, megszilárdítsuk és továbbfejlesszük. Nagy változó, sokra nerrj számítok, hiszen a változások menetét az eddigi fejlődés alapozza meg; én azt várom, az fejlődjék tovább, ami számunkra meghatározó. VALLAI PÉTER színművész, a Pécsi Nemzeti Színház tagja: — Először is: január 14-én szeretnék egy előadóestet tartani Bicskén az elmaradt földrengésről! Szeretnék szinkronba jönni önmagámmal: ne kényszerüljek hazudni az életben, és akkor talán a színpadon is egyre kevesebbet. Anyagilag szeretném elérni a mostani szintemet. Emberileg szeretnék meggazdagodni, hogy felnőhes. sek a jogaimhoz! Szeretnék meg nem támadási szerződést kötni egy csomó országgal! (lásd a napilapokban). És egy jó viccet szeretnék hallani 2000- ben az újjáépített Pécsi Nemzeti Színházról. VÁMOS MAGDA, az MDI divattervezője: — Szeretném, ha a divatnak nagyobb sikere lenne, az emberek jobb ízléssel öltözködnének; mi segítjük őket ebben. Bár a divatban különféle geometrikus tendenciák következnek, újra megjelenik a mini, én mégis a nőies öltözködés mellett teszem le a voksot1 szerintem a nyolcvanas években is nosztalgikusok leszünk. ... Ügy legyen I Dücső Csilla— Gáldonyi Magdolna A gyökerek a távoli múltba nyúlnak Székely bet/ehemesek Hidason Harminc éve játszották el utoljára „Mi nem. azért jöttünk, hogy itt históriázzunk / Vagy valami tréfát, játékot indítsunk / Hanem egy fertálynyit mulatni akarunk / Midőn a Krisztusról egy példát mutassunk.. Heródes király arany sújtásos atillában, karddal az oldalán föl-le sétálgat és valami különös recitatívóban kántálja a betlehemesek beköszöntő mon- dókáját. A fent idézett soroknál tömörebben aligha lehetne összefoglalni a bukovinai székelyek karácsonytól vízkeresztig tartó betlehemes játékának célját. A távoli évszázadok ködébe, a középkor elejének misztériumjátékaiig, vagy talán még távolabb a pogány hiedelemvilágba visszavezető érdekes szokás ez, amely a legkülönfélébb változataiban sokáig élt a magyar nyelvterületen. Ma már inkább csak a gyerekek vállalkoznak a karácsonyi történet eljátszására. Az andrásfalvi református székelyek harminc évvel ezelőtt betlehem eztek utoljára. Akkor hagyták abba, amikor Bukovinából történt keserű futásukat követően végleg otthonra találtak Baranya megyében, Hidason. Balogh Lajos bácsi emlékezete szerint 1948-ban vagy 50-ben járták utoljára végig a házakat a betehemesek; a betlehemes gazda, Heródes király, a királyszolga, az angyal, a három „csobá'ny", a „hamubotos”, a pakulár (furulyás), a kecskepásztor és természetesen József Máriával. Már tavaly szóba került az idősebbek között, hogy fel kellene újítani ezt a régi szokást, de akkor nem jutott idő a megvalósításra. Az idén Balogh Lajos és ömböli Fábián bácsi erőteljesebben vette kézbe a dolgot. Októberben hazajött Hegedűs Lóránt, a község református lelkésze is Bázelből, ahol az egyetemen doktori disszertációját védte meg, így már közös erővel láthattak hozzá a betlehemes játék felújításához. November 10-e óta minden nap gyakoroltak, elkészítették a kellékeket: magát a betlehemet, a koronákat, a csobányok maszkjait, a csörgő botokat. A „fekete csobóny” egy hónapon keresztül nyújtott műszakban dolgozott munkahelyén, hogy a próbákon részt vehessen. Aki először lát székely betle- hemezést, megdöbben, talán a háta is beleborsózik a látványba. Pedig nem történik semmiféle véresen komoly dolog, sőt a játék kifejezetten a komikum felé hajlik. Mégis olyan mélységek tárulnak fel az ember előtt egy-egy mozdulat, fojtott torokhang vagy régies kifejezés kapcsán, hogy nehéz kikerülni a hatása alól. A játék előadói idősek és fiatalok egyaránt. Valamennyien reformátusok, de az énekek között katolikus versek és dallamok is szerepelnek, magától értetődő természetességgel. Az egyik legpuritánabb vallás követői Szűz Mária-képpel, Szent József glóriás ábrázolásával ékesítik a fakéregből készült betlehemet. A játék legalább any- nyira profán, mint egyházi jellegű. Nem csoda, ha a néprajz- tudomány is élénk érdeklődéssel kíséri a még eredeti formában megőrzött belehemes szokásokat. — Andrásfalván 2—3 évenként játszottunk betlehemest — meséli Lajos bácsi. — Egy nap talán tíz házat ho végig tudtunk járni. Ezért aztán eltartott a betlehemezés még újév utánig is, ha nem akartunk senkit se kihagyni. Szeretnénk ezt a szép hagyományt megőrizni, s a fiataloknak átadni. Havasi J. Szerencse volt a cipőben Addis Abebába üzent a haza Műsorkazetta Pécsről Egy pesti kislány — Szalai Dóra 4. osztályos általános iskolai tanuló — osztálykiránduláson járt Pécsett anyai kísérettel. A Centrumban vettek egy pár 35-ös cipőt, amikor éppen élt még a „Szerencse a cipőben" akció. Dóra egy 100 forintos vásárlási utalványt nyert. Az áruház — ahogy ez szokásos — az utalványt a megadott pesti címre küldte, ahonnan többhetes késedelemmel a nagyapa válaszlevele érkezett visz- sza a feladónak. A történet ezzel kezdődött. Ho ugyanis ezt a válaszlevelet történetesen más valaki kapja kézhez, az utalványt átváltotta volna valami mütyürkére és azt küldte volna meg Dóra nagyszüleinek. Csakhogy a levelet öhlmüller Miklósnak, a pécsi Centrum Áruház üzletvezetőjének szignálták, ő pedig — ahogy mondani szokták — meglátta benne a lehetőséget. A nagyapa ugyanis arról írt, hogy az utalvány időközben megjárta Addis Abebát: — Dóra orvosszüleivel és öccsével időközben Etiópiába költözött, mivel a szülők ott vállaltak a két ország közötti megállapodás szerint munkát. A Szalai szülők azt kérték, hogy valami Pécsre emlékeztető dolgot küldjenek. De mit? A nagyapa utalása valamicskét segített: Pécs múltját, történetét, mondáit ismertető valami lenne jó. De mi? Tulajdonképpen oly kevés a választék, ami 9— 10 éves gyerekeknek mondhat valamit... A nézők helyett beszélünk! Csak telep, és megmozdul a levegő Takács Margit negyven éve színész Ölünk a decemberi Nádorban, hócsizmák, ólomég, ketten forró teát kérnek, Takács Margit negyven év — bizony, negyven I — színésztörténetét meséli, forgatjuk a kanalat az üres feketéscsésze alján. Nem megy ez a riport, mert túl nagy a titok. Valahogyan azt kellene megfogalmazni, megérteni, hogy mit jelent negyven esztendőn át napfényben élni. Nem annak a fényében, ami nyaranta perzsel ránk, hanem az emberi szemek napfényé□Hétfői ben, ahogy követik egy szép szőke asszony mozdulatát, ahogy isszák magukba a nótáját . . . szóval, egy ilyen napfényben. Csak banálisát kérdezhetek: — Szép volt? — Szép! — Miért? — Negyven éven át felszabadulni jöttek az előadásokra, Kecskeméten, Pesten, Pécsett, mindenütt. A zenekar lágyan szólt, nem volt ott a munkahelyi főnök, a család főházsártos tagja. A szabadságukért jöttek az emberek a színházba, a hangulatuk szabadságáért. — Azt mondják, van valamilyen bioáram, ami az élő színházi előadást többé, izgalmasabbá teszi a gépi színművészetnél, a filmnél, tévénél. Hogy áramlik a nézőtér és a színpad között a levegő és egyazon sugárzásba fogja színészt és nézőt. Érezte ezt? — Nagyon. Szinte minden előadásban volt több-kevesebb ilyen pillanat, amikor az én torkomban éreztem a négy-ötszáz ember torkát, valahogyan együtt szorított. Vagy együtt csattant a nevetés, egyszerre, a poénünk után. — így tehát nem is olyan igaz, hogy a nézők felejteni jönnek a színházba. Talán inkább azért, hogy kimondja valaki helyettük az érzésüket, a haragjukat, a gúnyos véleményüket? — Biztosan! Mi helyettük beszélünk! Takács Margit negyven éve színész. Ebből huszonhét éve Pécsett. Előtte az Operettszínházban, a Pódiumkabaréban játszott, — még operát is énekelt Neményi Lilivel! — De ez nem elégítette ki, vidékre ment, és évtizedeken ót a legkellemesebb műfaj, az operett legszebb szerepeit, a primadonnaszerepeket énekelte-játszot- ta. Napfényben élt — a színpadon. Ebben a decemberi Nádorban, emlékezéskor, most teljesen jelentéktelennek tűnik, hogy a magánéletben, meg a színfalak mögött, mikor mennyi volt a napfény. De a nézők szemében ... Az volt a fontos ... Játszott persze Csehovot is, Olgát a Három nővérben, utóbb remek Zsani nénit a Nem élhetek muzsikaszó nélkül előadásain. A darabírókról csak jó véleménye lehet, hiszen klasszikus sikerművekben alakította, énekelte a nagy szerepek sorát. Hirtelen nem tudja megmondani, hányszor volt az operai igényű Lehár- mű, a Víg özvegy címszereplője, de azt igen, hogy háromszor a Csárdáskirálynő Cecíliája. Beszélgetünk és a titok még mindig megfogalmazatlan. Napfényben élt, de milyen fény húzta hozzá a nézők szembogarát. Hiába, az egyéniség megfogalmazhatatlan. Eljátsz- hatatlan. Jön. Magától. Ha már csinálni kell, akkor modor, akkor nem az igazi. Takács Margit bejön a színpadra, most, negyven év után is, lllyés-drá- mában és a levegőben megmozdul valami. Elnézést kérek, hogy nem tudom megfogalmazni, micsoda. Földessy Dénes Egy egészen különleges ajándék ötlete született meg. öhlmüller Miklós 57 perces verses-zenés irodalmi műsort szerkesztett Pécsről, amely dr. Nádor Tamásnak, a Pécsi Rádió zenei szerkesztőjének segítségével jó minőségű stúdiófelvételként kazettára került, a kazetta pedig eljutott Addis Abebálba. — Megvan az a rossz tulajdonságom, hogy nem szeretek a kezemből kiadni valamit úgy, hogy az ne legyen olyan, amilyennek lennie kell. Ha pedig egy ilyen kérés jut el az emberhez és rá maradandót tud adni, hát adjon... — E gondolat jegyében született o műsorkozetta, amelynek orsói - dr. Sárospataky flona (Dóra édesanyja) levele szerint — szinte egyfolytában forognak: „Nem túl nagy számú kolóniánknak sok gyermek tagja van, akik mind örömüket lelik újra meg újra e színes csokorban. Velük együtt hallgatjuk mi felnőttek is, hiszen a magnón és a jó könyvön kívül, alig akad kikapcsolódási lehetőségünk. Én magam is nagyon boldog vagyok, hogy kophattam Pécs kék egéből egy daráiból . ..” öhlmüller Miklós nem véletlenül váltotta át az utalványt ilyen különleges ajándékra — az éppen 30 esztendővel ezelőtt alakult, s 21 éves sikeres tevékenység, után megszűnt Pécsi Irodalmi Színpad egyik alapító tagja szólalt meg benne, s az előadóművész lett egyszemélyben a szerzője és az előadója a műsornak, amelyben András Endre, Páko- litz István, Weöres Sándor és Koppányi György versei hangzanak el (az egyik Weöres- vers részben a Tolcsvoy- együttes feldolgozásában)', a zenei betétekben pedig Halász Judit énekel. A próza színes, lírai ismertetést ad Pécs múltjáról és jelenéről, mondákat és történelmi eseményeket idéz, tájakat mutat be. Ám a történetnek ezzel még nincs vége. A közelmúltban meghallgatta a felvételt Kaszás Kálmán, a Centrum Áruházak vezérigazgatója, aki viszont éhben a kazettában látta meg a lehetőséget, s felvetette a gondolatot: ha az illetékes szervek kedvezően bírálnák el ezt a műsort, a vállalat esetleg gondoskodna a műsorkazetta sokszorosításáról, amit aztán a pécsi Centrumban árusítanának- Sőt — toldotta meg a gondolatot — ugyanezt más városokban is meg lehetne valósítani. Mi pedig a magunk részéről azt fűzzük az ötlethez: egy ilyen műsorkazettával egyedi és eredeti emléktárggyal kedveskedhetne Pécs a vendégeinek. Hársfai István
