Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-31 / 30. szám

1980. január 31., csütörtök Dunántúli napló 5 Magyar-laoszi gazdasági tárgyalások Aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét Jegyzőkönyv aláírásával szer­dán befejezte munkáját a Magyar—Laoszi Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együtt­működési Bizottság harmadik ülésszaka. A tárgyalások ered­ményeit összegező jegyzőköny­vet Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és Sanan Southichak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ság közlekedési, szállítási és közmunkaügyi minisztere, a bi­zottság társelnökei a Parla­ment delegációs termében ír­ták alá. Áttekintve az elmúlt ülés­szak óta végzett munkát, a bi­zottság megállapította, hogy határozatai megfelelően való­sulnak meg, néhány területen azonban további intézkedések­re van szükség. Magyarország határidőre teljesítette az 1978 májusi gazdasági segítség- nyújtási megállapodásban vál­lalt szállítási kötelezettségeit, s megegyezés született a két ország bankjai között a rubel­elszámolás bevezetéséről. Altét ülésszak közötti időszakban szakértők vizsgálták az együtt­működés lehetőségeit a me­zőgazdaság és erdőgazdálko­dás, a bútor- és furnérgyártás, a geológia és a vízgazdálko­dás területén, különös tekin­tettel az 1985-ig terjedő pe­riódusra. Tárgyalásokat foly­tattak az árucsere-forgalom fejlesztéséről. Az ülésszak további intéz­kedéseket fogadott el, ame­lyek szerint Magyarország egy baromfifarm technológiai be­rendezéseit szállítja Laoszba. A tárgyalásokon behatóan foglalkoztak az 1980—1985-ös időszak együttműködési lehe­tőségeivel. A következő hat év­ben hazánk kórházi berende­zések, gyógyszerek szóllításcT- val, egy laoszi híd korszerűsí­téséhez nyújtandó — a KGST- együttműködés keretében vál­lalt — támogatással, a mű­szaki-tudományos területen nyújtandó további segítséggel járul hozzá a laoszi gazdaság fejlesztéséhez. A bizottság elismeréssel szólt a Magyar—Laoszi Mű­szaki-Tudományos Együttműkö­dési Állandó Bizottság mun­kájáról. Megállapította, hogy az 1979—1980-as évekre szóló műszaki-tudományos együtt­működési program megvalósí­tása megfelelően halad, s ha­tározatot hozott a következő két évre szóló együttműködési elképzelések kidolgozására. Felgyorsult azjnfláció Carter-jelentés Borús kép az amerikai gazdasági helyzetről A reálbérek és a termelékeny­ség csökken, az infláció és a munkanélküliség emelkedik az Egyesült Államokban - ez tűnik ki Carter elnök évi gazdasági jelentéséből, amelyet szerdán terjesztett a törvényhozás elé. A jelentés meglehetősen borús képet fest az amerikai gazda­ság helyzetéről a választási esz­tendőben, és a következő évek­re is számottevő nehézségekkel számol. A washingtoni kormány­zás ai nehézségek fő okát az olajárak szinte szüntelen emel­kedésének tulajdonítja. Az Egyesült Államok nemzeti összterméke 1979-ben az elő­irányzott 2,2 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal emel­kedett, míg a termelékenység 2,2 százalékkal csökkent, Az infláció — ugyancsak a várako­zásokkal ellentétben - évtize­dek óta nem tapasztalt mér­tékben felgyorsult, aránya 13,3 százalék volt. Ugyanakkor a béremelések átlagban az 1978­Az elnök szerint a tavalyi na­pi 8,5 millió hordóról idén 8,2 millió hordóra szorítják le az Egyesült Államok olajbehozata­lát, sőt, amennyiben a vezető tőkés olajimportálók megálla­podnak, az amerikai behozatal még ennél is alacsonyabb le­het. A jelentés felhívja a fi­gyelmet, hogy a dollár árfolya­mának további esése miatt az amerikai kivitel az elmúlt évben gyorsabban nőtt, mint a beho­zatal, így kedvezőbben alakult az ország kereskedelmi mérle­ge. Washington egyébként vál­tozatlanul a dollár megszilárdí­tására törekszik, s ebben to­vábbra is számít tőkés partne­rei támogatására. Carter jelentése rámutat, hogy „az infláció évtizede után ... nem várhatók gazda­sági csodák”, a kormány fel­adja korábbi célját, hogy 1983- ra 4 százalékra csökkentse az inflációt és 3 százalékra a mun­kanélküliséget. NAGYVILÁGBAN Bruno Kreisky osztrák kancellár Új-Delhiben szerdán Reddy indiai elnökkel tanácskozott _—_———— * ......— I. ------ ­4- KAIRÓ: Egyiptom korszerű haditengerészeti egységeket kap rövidesen az Egyesült Ál­lamoktól és más „iparilag fej­lett országoktól” — erősítette meg kedden Ali Mohammed el­lentengernagy, az egyiptomi haditengerészet főparancsnoka. A haditengerészet napján mon­dott beszédében — amelyet az AI Gumhurija című lap szerdai számában idéz — a magasran­gú katonatiszt közölte, hogy a hamarosan Egyiptomba érkező egységek között tengeralatt­járók. rombolóhajók, rakétave­tők szerepelnek. + MOSZKVA: Június elsejé­től új közlekedésrendészeti elő­írás lép életbe a Szovjetunió­ban. Az új KRESZ egyszerűsíti a szabályokat például a sebes­ség megválasztásánál. Ugyan­akkor jelentősen megnöveli a tájékoztatást nyújtó közúti jel­zőtáblák számát, szabályozza a többsoros közlekedés lehetősé­geit. Egy érdekesség: az orvo­sok magángépkocsijait megkü­lönböztető jelzéssel látják el. 4- BECS: Szerdán Bécsbe ér­kezett a közép-európai haderők és fegyverzetek kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet delegáció. A tanácskozás újabb fordulója csütörtökön kezdődik. 4- TOKIÓ: Tokióban szerdán 18 évi börtönbüntetésre ítélték Siomi Tokaját, a „Vörös hadse­reg" elnevezésű terrorszervezet egykori főnökét. Siomi szervezte meg az első japán légikalóz- akciót. Ö próbálta meggyil- tatni Szato akkori japán minisz­terelnököt is. 4- HONGKONG: Nagy-Bri- tannia kész arra, hogy Harrier típusú függőlegesen felszálló vadászbombázókat adjon el Kí­nának, ha Peking bejelenti vá­sárlási igényét — jelentette ki szerdán Hongkongban John Nőtt brit kereskedelemügyi mi­niszter. Álhír Jugoszláviáról A Time című amerikai folyóirat olyan álhitt kö­zölt, amely szerint Carter elnök állítólag „személyes kérésre” biztosította Tito jugoszláv elnököt arról, hogy „az Egyesült Államok megsegíti Jugoszláviát”, amennyiben — mármint az amerikai folyóirat sze­rint — „az oroszok táma­dása érné”. A Tanjug jugoszláv hír- ügynökség cáfolta és lég­ből kapott koholmánynak minősíti az amerikai fo­lyóirat álhírét. Kommen­tárjában hozzáfűzi: A Jugo­szlávia jövőjét illető bur- zsoá jóslatok, az az állí­tás, hogy az országban „rendkívüli állapotot” ve­zettek be, torzítva állítja be a valódi helyzetet. Tel­jességében elfogadhatat­lan ez a tendenciózus, fe­lelőtlen és hamis tájékoz­tatás. 4- SAN SALVADOR: San Salvadorban a Február 28. — Népi Liga nevű szervezet 50 tagja kedden elfoglalta a Ke­reszténydemokrata Párt szék­hazát és 17 személyt foglyul ejtett. A szervezet követeli a kormánytól a baloldal elleni elnyomás beszüntetését, to­vábbá azt, hogy bocsássák szabadon az elmúlt két hét során letartóztatott baloldali személyeket. Szintén kedden a Farabundo Marti Népi Felsza- badítási Erők nevű szervezet fegyveresei néhány órára el­foglalták Santa Clara városát és kivégezték az egyik jobbol­dali félkatonai szervezet helyi vezetőjét és a helyi rendőr­főnököt. 4- MOSZKVA: Moszkvában a Progressz Kiadó sajtó alá ren­dezte és megjelenteti Nur Mo­hammed Taraki néhai algán elnök elbeszéléseit. ♦ MOSZKVA: Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere szerdán fogadta Thomas Wat- sont, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A talál­kozót az amerikai diplomata kérte. A megbeszélésen a szov­jet—amerikai kapcsolatok kér­déseit és néhány nemzetközi kérdést érintettek. 4- MUNGUIA: Terroristák egy robogó autóból géppisz­tollyal rálőttek szerdán a spa­nyol hadsereg egyik hivatali gépkocsijára, amelyben három tiszt utazott. A baszklöldi Munguia város ál elkövetett merényletet feltehetően az ETA nevű baszk terrorista szervezet hajtotta végre. 4- ÚJ-DELHI: Clark Clifford, Carter elnök különmegbízottja szerdán az indiai fővárosba ér­kezett, hogy megvitassa Indira Gandhi miniszterelnökkel és Naraszimha Rao külügyminisz­terrel a Közép-Keleten kialakult feszült helyzetet. 4- TEHERÁN: Az iráni köz­ponti bank szerdán közlemény­ben jelentette be, hogy Irán­ban bezárták az amerikai ban. kok összes liókintézeteit. Indok­lásképpen a közlemény megál­lapítja, hogy az amerikai ban­kok azt a régi rezsimet támo­gatták, amely fejlesztette „a nyugati kapitalizmust Iránban, hozzájárult az iráni gazdaság lerombolásához, bátorította a jövedelmek és a természeti erő­forrás ok kicsempészését az or­szágból". Anglia elégedetlen az EGK-val A kétnapos brit-olasz kor­mányfői megbeszélések befe­jeztével Margaret Thatcher mi­niszterelnök csalódottságát fe­jezte ki közös piaci partnerei­vel, mind Anglia EGK-hozzá- járulásának kezelését, mind az Egyesült Államok szovjet­ellenes kampányától való hú. zódozását illetően. Thatcher asszony és Fran­cesco Cossiga kétnapos ta­nácskozásán áttekintették az EGK időszerű problémáit. Cos­siga beszámolt múlt heti wa­shingtoni látogatásáról és en­nek kapcsán véleményt cserél­tek az afganisztáni fejlemé­nyekre adandó nyugati válasz­ról. A befejező sajtóértekezleten Thatcher asszony nem titkolta, hogy a decemberi dublini EGK-csúcs kudarca után sok­kal gyorsabb előrehaladásra számított Anglia költségvetési panaszainak orvoslásában. Thatcher asszony ki se ej­tette száján az enyhülés szót, ehelyett hangoztatta, hogy gazdasági megtorló intézkedé­seknek igyekszik megnyerni EGK-partnereit is a Szovjetunió ellen. Anglia azt szeretné pél­dául, ha a világpiaci árnál drágábban adna el a Közös Piac húst, vajat és cukrot a Szovjetuniónak, az olimpiai já­tékokat máshová .tennék át Moszkvából és minden tagál­lam erősen fokozná a fegyver­kezést. LAPZÁRTA Moszkvában kedden és szer­dán tartotta meg második ülé­sét a KGST-országok atomener­getikai gépgyártási együttműkö­dését koordináló kormányközi bizottság. Az ülésen részt vett magyar küldöttséget Szekér Gyula, a Minisztertanács elnök- helyettese vezette. A kormány­közi együttműködési bizottság áttekintette a gyártás sokoldalú nemzetközi szakosításáról és a kooperációról elfogadott szer­ződés megvalósításának kérdé­seit, az atomerömüvi berende­zések kölcsönös szállításával összefüggő kérdéseket, beleért, ve a 440 megawatt kapacitású blokkok berendezéseinek gyár­tásával kapcsolatos feladatok teljesítését, valamint az 1000 megawatt kapacitású blokkok berendezései gyártásának elő­készítését. A Szekér Gyula vezette delegáció szerdán ha­zaérkezett Moszkvából. 4:2 arányban győzött máso­dik mérkőzésén Japánban az Újpesti Dózsa a japán váloga­tott ellen. A„vas lady” vendége os szinten, 7,5 százalékon ma­radtak, így a bérből és fizetés­ből élők túlnyomó részének je­lentős mértékben csökkent a reálkeresete. A kormány eredményként tün­teti fel, hogy a munkanélküliek aránya nem emelkedett 6 szá­zalék fölé, de elismeri: az 1980. első felére várt „enyhe” gazda­sági visszaesés tovább növeli ezt az arányt. (A közgazdászok becslései szerint az év végére 7,5 százalék körül lesz a mun­kanélküliség.) Az elhelyezkedé­si gondok változatlanul a fehé­reknél sokkalta nagyobb mér­tékben sújtják ai színesbőrűe- ket, különösen a nagyvárosi gettók fiataljait. Carter a takarékosságot, oz állami kiadások visszafogását ajánlja a törvényhozásnak. Az elsőszámú kivétel a hadügyi költségvetés, amely idén re­kordmagasságot, mintegy 160 milliárd dollárt ér el. A kor­mány legnagyobb szabású szo­ciális programjára, a színes fia­talok foglalkoztatására ennek az összegnek kevesebb mint egy százalékát fordítják — tű­nik ki a jelentésből. Kommentár Ami a nagypolitikát illeti, Margaret Thatcher angol és Francesco Cossiga olasz mi­niszterelnök eszmecseréin aligha lehetett jelentősebb nézeteltérés. Mind Nagy-Bri. tannia, mind pedig Olaszor­szág helyesli az Egyesült Ál­lamok „kemény” irányvonalát az eurorakéták telepítéséről Carter közép-keleti álláspont­jáig bezárólag. London és Róma azonban mégsem ítéli meg azonosan a világhelyzetet. A tory-kor- mány fenntartás nélkül ele­get tesz Carter elnök felhí­vásának, ellentétben nyugat­európai partnereinek józan, mérsékeltebb állásfoglalásai­val, még meg is tetézi a hi­degháborús hisztéria jegyé­ben fogant amerikai dönté­seket. A Tiberis pattján higgad­tabban reagáltak a washing­toni kihívásra. Cossiga nem­csak ingatag helyzetét, kor­mányának tényleges hazai bázisát mérte föl, hanem bi­zonyára azt is elemezte: mit jelent Itália számára a hidak fölégetése, az enyhülés folya­matának megtorpanása, a ke. let—nyugati viszony elhidegü- lése. Rómának mindig is fon­tos szerep jutott a két társa­dalmi és gazdasági rendszer együttműködésében, s bár földrajzi helyzete adott, NA- TO-érdekeltségei ellenére a kétoldalú kapcsolatok ápolá­sa mellett tört lándzsát. Olaszország miniszterelnöke nem mulasztotta el ezt hang­súlyozni múlt heti washingto­ni látogatása előtt, s ehhez tartotta magát londoni tár­gyalásain is. Ám ezúttal nem. csak Itália kormányfőjeként, hanem mint a Közös Piac so- ros elnöke is véleményt cse­rélt partnereivel. Londoni megbeszélésein ebben a mi­nőségében aligha volt irigy- lésreméltó a helyzete. Thatcher asszony legfel­jebb abban mutatott készsé­get, hogy a „kilencek" közös stratégiáját — vagyis az ame­rikai diktátumot — helyesel­je. London érdekei azonban az EGK-ban eltérnek partne- reiétől. A legutóbbi, Dublin- ban tartott csúcsértekezleten heves vitát váltott ki Anglia elzárkózása az egyenlő teher, viselés elől, s támadása a Közös Piac mezőgazdasági politikája ellen. Cossiga azonban nemhiába olasz po­litikus: járatos a kompromisz. szumokban. Londoni tárgya­lásain is ezt a tehetségét ve­tette latba. Mégpedig oly­képpen, hogy egyrészt Nagy- Britannia részéről némi en­gedményt csikarjon ki a ,,ki- lencek” javára, másrészt, hogy az olasz érdekekkel is egy­bevágó nyugatnémet—fran­cia állásponthoz közelítse a brit külpolitikai irányvonalat, A politikai bűvészmutat­vány sikerét vagy kudarcát ma még korai lenne latolgat­ni. Mindenesetre kétségtelen, hogy Olaszország rendkívül nehéz és bonyolult világhely­zetben vette át a stafétabo­tot a Közös Piac élén. S az is bizonyos, hogy a római belső bizonytalanság — amelynek csak egyik megje­lenési formája o küszöbönál­ló kormányválság — rányom­ja bélyegét Itália közös piaci fellépésére is. Ismerve That­cher asszonyt, ezt a politi­kai labdát aligha hagyta le­ütés nélkül vendégével szem­ben. Gyapay Dénes * Gerhort Baum nyugatnémet belügyminiszter szerdán rende. letileg betiltotta egy szélsőjobb- oldali szervezet működését. A rendőrség egyidejűleg három tartományban házkutatást tar­tott a „Hoffmann harci sport- egylet” tagjainak Ickásári és az újfasiszta egyesület Nürnberg közelében az ermreuthi kas­télyban lévő központjában. A házkutatásokon engedély nél­küli fegyvereket is találtak. A belügyminiszter scjtóértekezle- tén indokolta meg döntését. Szavai szerint a mintegy száz­tagú — túlnyomóan fiatalokból álló — csoport az egykori af­rikai zsoldos Karl-Heinz Hoff­mann („a führer”) vezetésével a hitleri harmadik birodalom rendjének, „totalitárius állom­nak" helyreállítására szövetke­zett. A csoport tagjai rendsze­resen tartottak harci gyakorla­tokat SS-egyenruhát hordtak, és a Wehrmacht járműveit újí­tották fel. Rendszeresen provo­káltak baloldali fiatalokat és súlyos verekedéseket kezdemé­nyeztek főiskolákon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom