Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-22 / 21. szám
1980. január 22., kedd Dunántúli napló 3 Mit szól hozzá, ha a munkatársa többet keres? ■ Napjainkban mind több szó esik a differenciált bérezésről. A teljesítményben dolgozók bizonyos keretek között saját maguk „döntik el”, mennyit akarnak keresni, mert bérüket elvégzett munkájuk mennyisége és minősége alapján kapják. Vajon hogyan vélekednek egy brigádon belül a dolgozók egymás munkájáról, teljesítményéről, fizetéséről? Sajnálják-e, hogy a mellettük ülő munkatársuk havonta többet keres? A Pécsi Kesztyűgyár központi gyárában, a ll-es stepp varrodában dolgozik a vállalat kiváló brigádja címmel kitüntetett, jelenleg hétfős Gagarin női brigád. Szinte valamennyi dolgozó már negyven felett jár. Horváth Istvánná brigádvezető: — Tizenöt éve dolgozom itt. Szeretem a munkámat és elégedett vagyok. A nyugdíjig még öt évem van, ezt a hátralévő időt is szeretném becsületesen ledolgozni. — Havi átlagban mennyi a fizetése? — Ügy 4300—4400 forint. Any- nyit keresek, amennyit dolgozok, de átlagban ez a pénzem megvon. Éppen bélést húz a kesztyűbe, az ujjaknál megvarrja, majd a másik végén visszahajtja a finom, barna bőrt, és körbevarrja. Belekerül a megrendelő által kívánt címke, szám, s már mehet is az úgynevezett csino- sítóba. — Naponta negyven páirat csinálok meg általában. Ha rossz kedvem van, akkor kevesebbet, ha jó, akkor többet. Volt már olyan nem is egyszer, hogy naponta elkészítettem, ötven párat. Az az igazság, hogy ilyen mennyiségnél már nagyon elfárad az ember. Meg aztán nagyon sok függ a bőr minőségétől. Ha kemény a bőr, akkor hamarabb elfárad a kéz, ha vékony, akkor gyorsan szakad. — Azt mondták, hogy a brigádban ön keres a legjobban. — Még most is, de ezelőtt négy-öt évvel többet dolgoztam. Hiába, már nem megy olyan gyorsan a munka. De még mindig sokat jelent a rutin, a tapasztalat. Nagyon fontos szempont, hogy szépen dolgozzunk, mert a hibás kesztyűt a meo visszadobja, s újból meg kell csinálnunk. Blaskovics Gáborné idén megy nyugdíjba. Hóvégeken átlagban 3000-3200 forint szokott a borítékjában lenni. — Véleménye szerint hogyan tud több mint ezer forinttal is többet keresni a szomszédban ülő Horváth né? — Ügy, hogy ő már nagyon régóta csinálja, s nagy a szakmai gyakorlata. Gyorsabban dolgozik. Én naponta átlagban 35 pár 'kesztyűt készítek. — Nem zavarja, hogy kevesebbet keres? — Egyáltalán nem, mert a bérezés a munka alapján történik. Aki többet dolgozik, annak természetesen többet is kell keresni. Én ennyire vagyok képes. Aki nálam jobban dolgozik, keressen is többet. Ezért nekem nincs jogom irigykedni, hisz a lehetőségem nekem is megvan, hogy akár ötven párat is megcsináljak naponta1. Nékem 35-re futja. — Szívesen megy nyugdíjba? — Nagyon várom, már. Higy- gye el, nagyon el lehet ám fáradni ebben a munkában. Szeretek dolgozni, lehet, hogy néhány hónap után már hiányozni fog a gyári munka — de most már várom, hogy elmehessek. Szeifert Károlyné havonta 3300-3500 forintot keres. Az átlaghoz tartozik.- Mitől függ, hogy kinek mennyi a bére? — A teljesítménytől, az pedig attól, hogy kinek milyen a rutinja, kézügyessége, valamint, hogy milyen minőségű bőrrel dolgozik. Én például sertésbőrrel nem szeretek dolgozni. Mások sem. Hogy igazságos legyen, a brigádon bélül úgy osztjuk el a munkát, hogy mindenkinek jusson a könnyebből és a nehezebből is. A többi már rajtunk múlik...- Nincs veszekedés, ha valaki többet keres? — Miért lenne? A feltételek valamennyiünknek adva vannak. Még a túlórákat is egyformán osztjuk el, hogy ebből se legyen vita. Az én véleményem az, hogy nagyon jó dolog ez a teljesítménybérezés. Mindenki tisztában van a képességeivel, a munkabírásával, így nem szólhat senki semmit, ha a másiknak, több van a borítékjában. Arról nem is beszélve, hogy mekkora az ösztönző ereje.- A teljesítménybérezés feltétele, hogy normákban dolgozzanak. Az önök területén véleménye szerint jók a normák? — Többnyire igen, devonnak olyan munkáik, melyeknél meglehetősen szűkre szabottak az idők. R. N. A XII. partkongresszus irányelveiről folyó vitákhoz A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kongresszusi irányelveit a januári taggyűléséken vitatja meg o párttagság. A vita során párttagságunk — sőt egész népünk — alkotó módon részese lehet az MSZMP politikája alakításának, fejlesztésének. Az együtt formált politika sikeres megvalósításának fontos feltételei: a pártegység, az alkotó vita, a kritika és önkritika, a párthatározatok fegyelmezett végrehajtása. Az eddig megtartott párttaggyűléséken a felszólalók közül szép számmal mondtak véleményt ezekről a kérdésekről. Ezért is indokolt az elmúlt évekre visszatekintve szólni e téren elért eredményeinkről és munkánk fogyatékosságairól. A XI. kongresszus óta eltelt 5 esztendőben tovább erősödött a párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egysége. Haladást értünk el a határozatok egységes értelmezése és az egységes cselekvés terén. Az egység lett egyik fontos biztosítéka annak, hogy a párt képes volt a társadalom előtt álló feladatok megfogalmazására és a végrehajtás megszervezésére. A párton belüli egységet nem zavarták nyílt konfrontációk és frakciócsoportosulások. Mégis indokolt hangsúlyozni, hogy a párt eszmei-politikai, szervezeti és cselekvési egységét az elmúlt évek tapasztalatai alapján sem tekinthetjük egyszer s mindenkorra adottnak. A párt gyakorlati munkája során problémák is jelentkeztek az egység megteremtésében. A taggyűléseken a felszólalók érzékenyen reagáltak ezek közül néhányra. Több helyen hangsúlyozták, hogy az eszmei nevelőmunka tartalmában és hatásában nem volt mindig kielégítő. A párttagság egy része olyan esetekben is adminisztratív eszközök alkalmazását kívánta, amikor felvilágosításra, nevelésre volt szükség. A felelősség kérdését gyakran egyoldalúan vetették fel. Főleg az irányítás hibáit hangoztatták, holott a mulasztások, esetenként a cselekvési egység hiánya a végrehajtás minden szintjén megtalálható volt. A párt egysége nem zárja ki a véleménykülönbségeket, a helytelen nézeteket. Ezek természetesek. A párt vezető szerveinek egyes döntései — a két kongresszus között — elég széles körű vitát váltottak ki. így többek között: a KISZ működésében történt szervezeti intézkedések, a szakszervezeti bizalmiak jogkörének növelésével kapcsolatos politikai bizottsági határozat. Párttagságunk egy része ma is vitatja a XI. kongresszuson elfogadott tagdíjfizetés mértékét. Tapasztalataink őzt bizonyítják, a nézetkülönbségekhez hozzájárul, hogy egy adott munkahelyen milyen a pártszervezet munkája, a gazdasági munka eredményessége, az emberek hangulata, egymáshoz való viszonya. A XI. kongresszus óta a fejlett szocializmus építése szüntelenül új, bonyolultabb feladatokat állított a párt elé. Ilyenkor a szükségszerűen keletkező ellentmondások feloldása az eszmei-politikai, cselekvési egység megteremtését követelte. Az újonnan felmerülő kérdésekben mindenekelőtt a pártban kellett egységet teremteni. Ez megkövetelte, hogy feladatainkat a párttagság megértse, azt magáénak tudja, és a végrehajtásért kész legyen egységesen dolgozni. A párton belül uralkodó nyílt, őszinte, demokratikus légkör, a kölcsönös bizalom jó feltételeket teremtett a pártszerű vitákhoz. A pártalapszer- vezetekben most folyó vitákat is az elvszerűség és a konst- ruktivitás jellemzi. Munkánk tapasztalatai jól mutatják, hogy az egységes szemlélet alakulásának útja o párton belüli nyílt eszmecsere, o különböző vélemények ütköztetése, a hibás nézetek bírálata, a párt álláspontjának világos kifejtése és annak gyakorlati megvalósítása. Legszembetűnőbb fejlődést e téren o pártcsoportók munkájában értünk el. A párt- alapszervezetek többségében a cselekvési készséget már nem zavarta a viták téves értelmezése. Fejlődött munkájukban az a készség, amellyel felismerték, hogy milyen kérdésekben indokolt további vitát ösztönözniük, s melyek azok a cselekvésre megérett kérdések, ahol a végrehajtásra kell a figyelmet fordítani. A januári taggyűlések tapasztalatai azonban arra is ráirányították a figyelmet, hogy a fejlődés ellenére egyes párt- alapszervezetekben a szükségesnél alacsonyabb a vitakészség. A szélesebb vélemény- nyilvánítást gátolta, hogy helyenként az eltérő véleményeket, kritikai észrevételeket nem fogadták szívesen. A felvetett problémákat esetenként nem megválaszolták, hanem megmagyarázták. Az elhangzott észrevételekre, javaslatokra sokszor nem történt érdemi intézkedés. A társadalom fejlődésének fontos hajtóereje a kritika és önkritika. Az elmúlt években a pártban jobban előtérbe került a munka kritikus vizsgálata, a rendszeres önkontroll. A bírálót és önbírálat védte a pártot, annak szervezeteit áz elhajlásoktól és önelégültségtől, az elbizakodottságtól. A párttagok a jó politikai légkör hatására nyíltabban lépnek fel c hibák ellen. Véleményükkel, javaslataikkal segítették azok megszüntetését. A bírálat és önbírálat helyzete — a fejlődés ellenére — még nem megnyugtató. A tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy több helyen nem megfelelő a bírálat és önbírálat gyakorlati alkalmazása. Vannak még párttagok, akik elvben elismerik a bírálat és önbírálat szükségességét, de egy részük a gyakorlatban nem él vele. Esetenként hiányzik a szükséges nyíltság. Előfordul, hogy c párttagok bírálatának tartalmát az szabja meg, hogy a kritika kire vonatkozik. Tapasztalni bátortalanságot még olyan esetben is, amikor egyes negatív jelenségeket már a környezet is elítél. Időnként elmarad a párttagok és pártszervezetek részéről a határozott fellépés. Nem megfelelő több helyen az önkritika, a problémák megoldását gyakran felsőbb párt-, illetve állo- mi, társadalmi szervektől várják A két kongresszus között a párhatározatok végrehajtásának, ellenőrzésének tartalma, formái és módszerei tovább gazdagodtak, jobban igazodtak a mai követelményekhez. Javult a párttestületek és a pártapparátusok határozatokat végrehajtó munkája. A határozatok végrehajtását jó| segítette az erők célszerű elosztása, a politikai meggyőző és nevelő munka. Nagyobb figyelmet tudtak a pártszervezetek fordítani arra, hogy mindazok megismerjék és pontosan megértsék a határozatok lényegét, akiknek a végrehajtásban részt kell venniük. A pártellenőrzés segítette a határozatok végrehajtását. a hibák forrásainak feltárását, az adott terület helyzetének hiteles felmérését. Erősödött az a felismerés, hogy a pártellenőrzésnek csak akkor van értelme, ha feltárja a párt műn ka pozitív jelenségeit és módszeréit, amelyeket elterjesztve eredményesebbé válik a határozat végrehajtása, ráirányítja a figyelmet a hibákra, hiányosságokra, de főleg ezek elhárítására. Pártunk XII. kongresszusára készülve munkánk során változatlanul egyik fő kérdés a határozatok eredményes végrehajtása. Dr. Kovács József, az MSZMP KB PTO pol. munkatársa Munkás a nagycsarnokban A mohácsi ÉPGÉP nagycsarnoka Pécsváradon a gyártelep igazgatója mutatta be az új csarnokot. Az egyik sarokban paravánok mögött az új hegesztőgépet szabályozta be két szerelő, rajtuk kívül csak egy ember ült egyedül a nagy terem közepén egy széken, s valamilyen fémlemezeket csiszolt. A vasmunkás magányossága — adhattuk volna a képnek a címet. Lehangoló és szomorú volt. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy ez még a kezdet kezdete volt, nem állt a helyén minden gép, még nem indult be teljes üzemben o termelés. Az ÉPGÉP új csarnokában viszont már nagy ütemben folyik a munka a legkorszerűbb gépekkel. A főmérnök mégis elmondta, hogy a várt termelésnövekedés helyett jelentős visszaesés következett be. Hiába a tiszta, levegős, új épület, hiába könnyebb sokkal a munka, az anyag- mozgatás gépesítésével szinte a kezük alá szállítják a munkadarabokat, valahogy mégsem érzik jól magukat az emberek. Sokuknál természetesen az is szerepet játszik, hogy itt aztán még két percnyi lógásra sincs lehetőségük, sokan azonban a kisebb műhelyek emberközelibb hangulatát hiányolják, mint ahogy egyikük mondta: „Úgy érzem, ebben a csarnokban szinte elveszek.” Fél éve beszéltem kesztyűgyári munkásnőkkel, akik ugyanezt panaszolták. Az új gyárban minden sokkal szebb, modernebb. Belátták, hogy jobban lehet ilyen körülmények között dolgozni. És mégis! Idegennek érezték magukat. Visszasírták a régi kisebb műhelyeket, az ott egymás között kialakult baráti és szinte családias hangulatot. Az új üzemben zavarta őket a nagy tér, hogy sokan vannak együtt, a sok gép, s az ebből adódó bábeli hangzavar. Kisebb munkahelyeken valóban jobban érzik magukat az emberek, de a korszerű gyárépítés ma már elképzelhetetlen nagy csarnokok nélkül, a jövő útja mindenképp ez. Nem mindegy azonban, hogy milyen közérzet alakul ki a munkásokban. Az emberek ösztönösen vonzódnak az emberibb környezethez, s valahogy ezt a kettőt kellene összehangolni, a ridegséget valamilyen módon feloldani. Meglepődtem, amikor először jártam a MECHLABOR pécsi gyárában, s az igazgató az egyik sarokra mutatva azt mondta, az ott a mechanikai üzem. üzem? A munkásnők meghitt zugokat alakítottak ki maguknak virágokkal, csecsebecsékkel, fényképekkel. S ekkor felrém- lett, hogy egyszer olvastam, a Rába motorüzem hatalmas, tíz-tizenkétezer négyzetméteres csarnokában, amely akkora, hogy kempingkerékpá. rokkal közlekednek egyik helyről a másikra, tükörfényes parketta van, ragyogó tisztaság, s a hatalmas gépek között szinte kisebb télikertet rendeztek be a munkások, pálmák, filodendronok oldják fel o fémek ridegségét. A kesztyűgyár munkásnői is megszokták már a bántó zajt, s szerencsés módon alakult a műhely hangulata is. Igen. Nem kizárólag a bér a nagyobb teljesítményre serkentő eszköz, a munkások közérzete ugyanilyen fontos tényező. Ezt pedig a munka- körülmények döntően befolyásolják. Nem mondhatunk le a korszerű üzem- és munka- szervezés egyik alapvető feltételéről — bár japán szakemberek állítják, addig optimális csak az üzemnagyság, amíg a főmérnök képes a munkások keresztnevét megjegyezni — de ugyanúgy a szervezés része kell hogy legyen, a gépek ésszerű elhelyezése mellett a munkások érzelmi, hangulati szempontjainak megfelelő feltételek. Sokszor elég egy saját zug, a gépsor végén hűtőszekrény, vagy kávézósarok. Ahol lehet, növények, s természetesen tiszta öltözők, fürdők. S. Zs. Kesztyűgyár! vélemények
