Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-22 / 21. szám

Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlo XXXVII. évfolyam, 21. sióm 1980. január 22., kedd Ara: 1,20 Ft L Brezsnyevet képviselőnek jelölték az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába Üj_ agrokémiai központot építenek Pécsváradon, három termelő­szövetkezet összefogásával. A műtrágya- és növényvédőszer- tárolót a belvárdgyulai, a szederkényi és a pécsváradi termelő- szövetkezet közösen finanszírozza. Április 6. és szeptember 28. között Nyári időszámítás 80 millió kilowattóra energiamegtakarítás Módosító kiegészítések a menetrendekhez Baljós egyetértés Ziaul Hak tábornok, a Pa­kisztáni Iszlám Köztársaság ál­lamfője fogadta a kínai külügy­minisztert, aki péntek óta tartóz, kodik az országban. Huang Hua látogatása szerves része annak a veszélyes célzatú tárgyalás- sorozatnak, amelyet az Egyesült Államok és vele szorosan együttműködve Kína az Afga­nisztán ürügyén immár nyíltan szított szovjetellenes kampány „kiszélesítéséért" folytat. Ebbe a folyamatba illeszkedett Lord Carrington brit külügyminiszter islamabadi, Agha Sahi pakisztá­ni külügyi tanácsadó washing­toni és Harold Brown, amerikai hadügyminiszter pekingi útja is; Akárcsak az előző megbeszé­léseken, Ziaul Hak és Huang Hua vasárnapi találkozójának is az volt a célja, hogy fo­kozzák az afgán népi rendszer ellen fellépő fegyveres bandák támogatását. Ezeket az ellen- forradalmi csoportokat Pakisz­tán már régóta „patronálja” felszerelésükről és kiképzésük­ről pedig az Egyesült Államok és Kína „gondoskodik”. Ennek jegyében Kína, külügyminisztere elindulása előtt, ismét nagy- mennyiségű hadianyagot küldött Pakisztánba, Huang Hua pedig a tábornok-elnökkel folytatott megbeszélése után közölte, hogy „a két ország barátsága kiáll minden próbát”. Magyarán: teljes volt az egyetértés közte és vendéglá­tója között Kina már régóta Pakisztán legfőbb szövetségese és legnagyobb fegyverszállitó- ja: 1966 óta Islamabad több mint kétmilliárd dollár érték­ben 700 harckocsit, sok vadász- repülőgépet és más hadfelsze­relést kapott Pekingtől. így érthető, hogy az Egyesült Álla­mok által felajánlott 400 millió dollárt a tábornok elnök kevesell­te. Ziaul Hak a jelenlegi válsá­gos helyzetet arra is igyekszik felhasználni, hogy a maga szá­ja íze szerint javítsa meg or­szága kapcsolatait az USA-val. Pakisztán és az Egyesült Ál­lamok viszonya ugyanis az el­múlt évben némileg feszült volt amiatt, hogy a Bhutto elnök polgári kormányzatát katonai puccsal megbuktató Hak tábor­nok atombomba kifejlesztésére törekszik. Huang Hua látogatása, akár­csak Lord Carringtoné, Harold Browné és a pakisztáni elnök külügyi tanácsadójáé, ismét a térség igen bonyolult helyzeté­nek egyik, talán legveszélyesebb elemére utal: arra, hogy az Is- lamabadban székelő kormány­zat gátlástalanul kész országa területét a veszélyes kinai— amerikai törekvések szolgálatá­ba állítani. Aligha csak a vélet­len időbeli egybeesés magya­rázza azt a jelentést, amely sze­rint éppen a kinai külügyminisz­ter látogatása idején pakisztáni csapatok vonultak fel Quetta város közelében — Afganisztán határa felé... H. E. Választási gyűlést tart rövi­desen Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke Moszkvában. A február 24-én esedékes válasz­tások előtt az SZKP KB főtitká­rának hétfőn nyújtották át azt az igazolást, amely szerint a szovjet főváros Bauman kerüle­te képviselőnek jelölte az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsá­ba. Válaszbeszédében Leonyid Brezsnyev köszönetét mondott a megtisztelő megbízatásért és röviden értékelte a legutóbbi választások óta eltelt több mint négyéves időszakot. Röviddel teheráni látogatása után Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár megfigyelők szerint ismét rendkívül fontos feladatot vál­lalt maqára: az afganisztáni fejlemények után 'kialakult helyzetet vitatja meg indiai vendéglátóival, nem zár ki egy esetleges pakisztáni látogatást, s közben állandó kapcsolatban áli Ghotbzadeh iráni külügymi­niszterrel. Waldheim az ENSZ iparfejlesztési világkonferenciá­jának megnyitására érkezett Új-Delhibe. A világszervezet vezetőjének tiszteletére vasárnap fogadást adott Naraszimha Rao indiai külügyminiszter, aki nyomaté­kosan hangoztatta India aggo­dalmait a térség rendkívül ki­élezett helyzete miatt. A kül­ügyminiszter a Pakisztánnak nyújtott kínai-amerikai támo­gatósra utalva kijelentette, hogy bizonyos országok fel­fegyverzése csak tovább ront­ja a helyzetet. Rao leszögez­te: India az Afganisztánnal kapcsolatban kialakult, rend­Kambodzsai küldöttség látogat a Szovjetunióba Február elején hivatalos, ba­ráti Játogatásra a Szovjetunió­ba érkezik a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront és a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Ta­nács küldöttsége. A küldöttsé­get Heng Samrin, a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront KB elnöke, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnöke ve­zeti. A kambodzsai delegációt a Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a szovjet kormány hívta meg. — Természetesen voltak ne­hézségek, kudarcok is, de ezek országunk számára jó évek voltak, amelyek jelentő­ségteljes eseményeket hoztok magukkal — mondotta. - A párt és a kormány munkájá­nak minden területén biztosan haladunk előre. Országunkban körülbelül ezer nagyobb ipari üzem épült fel, köztük olyanok, amelyekhez fogható sehol a vi­lágon nincs. Sokat tettek a me­zőgazdaság fejlesztéséért is. A lakosság reáljövedelme az el­múlt négy évben csaknem 14 százalékkal emelkedett. To­vábbfejlődött a szocialista de­mokrácia. Az új alkotmány meg­kívül feszült légkörben arra tö­rekszik, hogy a válság ne ter­jedjen tovább. Mint ismeretes, India főként a Pakisztánnak nyújtott nagy­arányú amerikai—kínai segítség miatt tartja különösen veszé­lyesnek a helyzetet, Új-Delhi­ben ugyanis attól tartanak, hogy a kapott fegyvereket Pa­kisztán ismét India ellen hasz­nálja fel. Erre figyelmeztetett egy párt­értekezleten Indira Gandhi mi­niszterelnök is. A Pakisztánnak juttatott amerikai katonai tá­mogatást India rendkívül ag­gasztónak találja — mondotta. Korábbi nyilatkozataihoz hason­lóan kijelentette, hogy oz Egyesült Államok és Kína már korábban beavatkozott Afga­nisztánban. Jobboldali táma­dásra válaszul Gandhi asszony leszögezte, hogy India „nem helyezkedett sem szovjetbarát, sem amerikabarát álláspontra: csakis indiai vonalat képvisel”. bízhatóan védelmezi a szovjet emberek jogait, méltóságát. — Szilárdabbak lettek a Szovjetunió nemzetközi kapcso­latai is. Idén emlékezünk meg a győzelem 35. évfordulójáról, és természetesen az a legna­gyobb vívmány, hogy megvédel­meztük a békét — jelentette ki Leonyid Brezsnyev, majd kö­zölte a választókerület küldött­ségével, hogy a szavazás előtt még találkozik a választókkal, és akkor részletesebben szól oz elmúlt évek eseményeiről, a bel- és külpolitika kérdéseiről, ismerteti a párt és a kormány terveit. Gorskov tengernagy látogatása az NDK-ban A nemzetközi helyzetet ér­zékelhetően bonyolító tényező­nek minősítette hétfőn Eriáh Honecker, az imperialista kö­rök, mindenekelőtt az Egyesült Államok békét veszélyeztető politikáját. Az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke Berlinben, a munkalátogatáson a Német Demokratikus Köz­társaságban tartózkodó Szergej Gorskov tengernagy, szovjet honvédelmi miniszterhelyettes, a haditengerészeti flotta pa­rancsnoka előtt a nemzetközi erőviszonyoknak az imperializ­mus javára történő megváltoz­tatását célzó kísérletként érté­kelte a NATO-tanács emléke­zetes decemberi brüsszeli ra­kétafegyverkezési határozatát éppúgy, mint a nyugati koto, nai tömb fokozott felfegyverzé­sére irányuló egyéb terveket. „Az imperializmus fokozott fegyverkezése és oz enyhülést fenyegető mesterkedései elen­gedhetetlenné teszik a forra­dalmi éberség fokozását, s azt, hogy a varsói védelmi koa­líció hatékonyon hozzájáruljon a szocializmus és a béke meg- védelmezéséhez" - jelentette ki Erich Honecker. Az idén bevezetik a nyári időszámítást hazánkban. Az ér. dekelt tárcák befejezték az er­ről szóló jogszabály egyezteté­sét, s oz rövidesen a Hivatalos Közlönyben is megjelenik. A nehézipari miniszter, valamint a közlekedés- és postaügyi mi­niszter együttes rendelete, a Minisztertanácstól kapott felha­talmazás alapján, a munka­ügyi miniszterrel egyetértésben kimondja, hogy 1980. április 6. és szeptember 28. között nyári időszámítás lesz érvényben. Eszerint április 6-án, vasárnap 0 órakor 60 perccel kell előbbre tolni, tehát egy órára igazítani az óra mutatóját, a nyári idő­számítás megszűnésekor, szep­tember 28-án, vasárnap egy órakor pedig vissza kell igazíta­ni a mutatót 0 órára1. Szeptem­ber 28-án tehát már ismét az eredeti zónaidőhöz igazodunk. A rendelet külön intézkedik azokkal kapcsolatban, akik a nyári időszámítás bevezetésé­nek, illetve megszűnésének éj­szakáján dolgoznak, az óra mu­tatójának 60 perces előre-, il­letve visszaigazítása ugyanis oz éjszakai műszakot rövidíti, il­letve hosszabbítja. Ezért o rendelet úgy intézkedik; hogy a nyári időszámítás bevezetésének és megszüntetésének időpont­jában munkát végző — nem ha­vibéres — dolgozók munkabé­rét a tényleges teljesítmény, il­letve a ténylegesen ledolgozott munkaidő alapján kell elszá­molni. A nyári lidőszámítás bevezeté­se is beleilleszkedik azoknak a sokoldalú intézkedéseknek a sorába, amelyeknek célja az ésszerű energiatakarékosság. Mindennap egy óra nyereséget jelent ugyanis majd az áram- fogyasztásban, hogy később kapcsoljuk be a mesterséges fényeket, lámpákat a közvilá­gítási hálózatban, az üzemek­ben, a hivatalokban és a ház­tartásokban. Az előzetes szám­vetés szerint ebben az idő­szakban a világításra fordított villamos energiából mintegy 80 millió kilowattórát takarít meg az ország, ami fűtőolajra át­számítva 20—25 ezer ton­nának felel meg. Az értéke csupán ennek: 60-70 millió fo­rint, emellett azonban a tarta­lék villamosenergia-kapacitás növekedése mintegy 160 millió forint értékű megtakarítást hoz a népgazdaságnak. A hivatalos megjelenéssel ha­tályba lépő rendelet különösen nagy feladatokat ró — elsősor­ban a menetrendek összehan­golásával — a Közlekedés- és Postaügyi Miinisztériumro. A MÁV nyári menetrendje június 1-től szeptember 27-ig érvé­nyes, s természetesen a nyári időszámításnak megfelelően ké­szül. A nyári időszámítás első szakaszára, oz április 6-tól má^ jus 31 -iig terjedő időszakra pe­dig módosító kiegészítést ad­nak ki a menetrendhez. Ha­sonló menetrendi pótlást állít össze o Volán az autóbuszok közlekedéséről. Az előzetes jelzések szerint az idén Magyarországgal együtt Ausztria, az NDK és az NSZK is áttér a nyári időszá­mításra. A Dél-dunántúíi MÉH Nyersanyaghasznositó Vállalat pécsi, Gomba utcai telepe az országban elsőként kapta meg a holland típusú BOA papirbálázógépet, mely műszakonként 25 tonna 350—450 kilós papírbálákat készít. Fotó: Proksza László Waldheim látogatása Új-Delhiben Indiai vélemények a térségben kialakult feszültségről

Next

/
Oldalképek
Tartalom