Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-16 / 344. szám
DN HÉTVÉGE 8. - KULTÚRA. 1979. DECEMBER 16. Táncjelenet a I1Stqciók”-ból, középen: Markó Iván MTI fotó: Benkő Imre felvételei A Győri Balettnél, Győrben Harmincöt évvel ezelőtt Baranyai követek az ideiglenes nemzetgyűlésen „Minden mozdulatunk felfedezi mivoltunkat." (Montaigne) 1979 talán legnagyobb érdeklődéssel várt és fogadott művészeti eseménye a Győri Balett bemutatkozása volt az ország egyetlen új és legmodernebb színházépületében. Az érdeklődők azóta is jönnek, tömegével. Pestről, vidékről s Ausztriából, Csehszlovákiából is. A győriek pedig türelmesen sorba állnak a jegyekért, és büszkék rá, hogy színházuk 700 személyes nézőtere estéről estére kicsinek bizonyul, ha balettet játszanak. Ilyenkor pótjegyeket is kiadnak. Aki nem jutott belépőjegyhez, 30 forintos átlagért kap a hóna alá egy kispárnát és leül valahol két oldalt a szőnyegpadlóval burkolt széles lépcsőkön. Ily módon százzal növelhetik a helyek számát. S akinek kispárna se jutott, az megvárja a következő előadást. * Állok a hatalmas, elegáns, csupa üveg és márvány előcsarnokban, s olyan érzésem van, hogy itt minden előadás egy kicsit ünnep. Erre utal a miliő, az emberek öltözete, magatartása, az élményváró izgalom érzékelhető atmoszférája. Amíg felgördül a függöny, arra gondolok, voltaképp hogyan is lett, hogyan született meg itt az ország harmadik balettegyüttese. Ismert ugyan mindez, riportok, interjúk, tudósítások özöne íródott róla, az utóbbi fél évben. Ám a tények szintézisében úgy tűnik, néhány fontos körülményt érdemes itt is megemlíteni. Markó Iván sokszor hangoztatta, hogy tanulni ment Be- jort-hoz. Megtanult mindent, amit lehetett, s közben minden elképzelhető vezető szerepet eltáncolt a világ nagy színpadain. De többet már nem tudott felvenni, számára ott lezárult, Győrben pedig elkezdődött valami egészen új. Hogyan és mikor? Meséli, hogy két éve itthon jártában beszélgetésre hívták a Balett Intézet növendékei. A fiatalok közt nagy vita kerekedett a táncospálya felelősségéről, életük hivatásáról. De akkor még a gondolata se született meg az együttesnek. Később két fiú személyesen fölkereste őt: a végzős osztály szeretne együtt maradni, a győri színház pedig balettegyüttest szeretne. Vállalná-e a művészeti vezetésüket — Győrben?... „Csodálatos lenne — mondtam nekik —, de először ki kell próbálnunk egymást, kölcsönösen ..." A kísérletről, a Balett Intézet júniusi vizsgaelőadásáról beszámolt a kritika. Kirobbanó siker a fővárosban. A fiatalok alighanem ráéreztek Markó lényegére: fanatikus táncszerete- tére és alkotó vénájára, amiről eddig jószerével maga sem tudott, de mind jobban vágyakozott megbizonyosodni felőle. Markó egyéniségéből közösségalakító erő sugárzott ki a balettnövendékekre. Honnan ez az erő? Onnan, hogy a világ egyik legnagyobb balettművésze kollégának, egyenrangú művésztársnak tekinti ezeket az oroszlánkörmű, húszon aluli fiatalokat. A közös munkában erőteljes lelki kapcsolat fűzi egybe ezt a 15 embert. * Minderről — ahogy felgördült a függöny — a koreográfus Markó Iván három balettje tanúskodott a legékesebben. (A negyedik, az ugyancsak balett-tag Krámer György Pygmalion című tánckettőse a kettős női tagjának sérülése miatt ezen az előadáson elmaradt.) Ez az est, s talán nemcsak nekem, egyik legnagyobb színházi élményem. Ami a számtalan kritikában a leplezetlen öröm hangján és a feltoluló felsőfokok ellen féltő szeretettel (ám kevés sikerrel) hadakozva leíródott, az mind mélységesen igaz. A Győri Balett produkciói magukkal ragadnak, gondolatai lelki élményhez juttatnak. Balettmozgásuk harmonikus, technikailag gyönyörűen kimunkált; táncuk játék és varázslat, dráma és feloldás, szerelem és költészet. És mindehhez: nagyon fiatalok és nagyon szépek. És csodálatosan mosolyognak.' A Győri Balett fiataljai berobbantak a magyar művészeti életbe. Első darabjuk (A Nap szerettei) Orff Carmina Burana- jának tíz tételére készült. Ebben azt táncolják el, hogy a Nap és a Föld szerelméből megszülető emberek ráébrednek, hogy mindannyiónkban van egy belső nap, egy belső fény s ez a közösség. Ennek a tudatában indulnak el útjukra : az életbe ... (Ez volt a vizsgadarabjuk is.) A második részben (Áloméi) Richard Wagner Wesendonk-dalaira öt kis táncjelenetben egy kamaszfiú keretjáték-álma elevenedik meg. Itt a szerelemről szólnak szép komolyan és felelősséggel. A harmadikban (Stációk) R. Strauss zenéjére táncolnak. Markó Ivón itt lép fel szólistaként. Csodálatos, magávalra- gadó táncszínházban tesz vallomást egy ember küzdelméről, vágyairól, egész életútjáról; a kudarc miatti összeroskadásó- ról és az újrakezdés gyönyörű szép hitéről, amivel továbbindul ... Mindezt kinyíló és ösz- szecsukódó díszletelemek, nagyszerű fényeffektek kapcsolják egybe, szövik át. És természetesen a mindenütt való közösségi gondolatot hordozó fiatal tánckar aktív partneri jelenléte. A függöny összezárul, tomboló vastaps. Ök a függöny elé lépnek, ki tudja hányszor, boldogan és fáradtan. Most Markó Iván középre lép. Tenyerét a mellére helyezve enyhén meghajol, majd kinyújtott jobb karját a magasba emeli, s lassú ívben meghajolva ujjhegyével szinte a földet érinti. Néhány pillanatig így marad, mint a tisztelet és a művészi alázat élő szobra ... * Előadás után a színészklubban üldögélek. Jó háromnegyed órányi várakozás után a balett-titkár jön sietve: „Most jöjjön gyorsan és nagyon kérem, röviden... Tegnap érkezett Milánóból, még ma éjjel Pestre utazik, reggel pedig indul a gépük újra Milánóba. Ugye megérti?...” Amikor bekopogok a balettigazgatói szobába, akaratlanul is tanúja vagyok egy kedves pillanatnak. Morkó Iván az ajtóban épp elköszön egy vékony kis szőke lánytól. A kislány hősiesen nyeli a könnyeit. „És vigyázz magadra!..." —mondja. „Te is — válaszolja Markó, végigsimítva a kislány haján —, s főleg annál a fordulatnál nagyon vigyázz, tudod. Ahogy megbeszéltük . . . Hát, szia . .." A szobában kis asztali lámpa ég. Leülünk, rágyújtunk. Markó Iván csíkos frottírköpenyben, szeme körül fekete vonalak, még rajta a festék. Arca egy pillanatra elkínzott- nak tűnik. Valami emberfeletti kimerültség árnyéka suhan át rajta. A legnagyobb kegyetlenség volna most interjút kérni. Mondom: váltunk néhány szót, aztán elköszönök. Válaszképp a jobb tenyerét a szíve felé emeli, picit meghajol és kedvesen elmosolyodik. A zenéről kérdezem, a zene szerepéről, hatásáról az életében, alkotómunkájában. — Rendkívül széles a zenei ízlésem. Minden, azaz minden jó zene belefér a klasszikustól a beatzenéig. De nem elsősorban a zene vonzott a koreográfia felé. Inkább azok az érzések, amik felgyülemlettek a 32 évem alatt és valami persze még, amit el szerettem volna mondani. Amihez kell egy belső hang. Olyan, mint amit akkor éreztem, amikor ezek a fiatalok megkerestek, hogy vállaljam el őket... — Ma közölték az újságok, hogy új koreográfiát készített a Milánói Scala-nak, a Borisz Godunovhoz... — Igen, ez úgy történt, hogy Ljubimov látott engem a Be- jart-Tűzmadárban. Hallott a Carmina Burana vizsgaelőadásáról is, és októberben eljött ide, Győrbe egy próbánkra. Elmondta, szeretné, ha elvállalnám a Borisz koreográfiáját, amit ő rendez. Milánóban és Abbado vezényli. — Itt Győrben is terveztek egy második balettműsort, kb. januárban. Ez mi lesz és mikor? — Ezt kb. március tájt mutatjuk be. Bejárt—Ravel Bole- róját tervezem; lesz benne két Markó- és egy Kramer-koreog- ráfia. Mintegy 80 előadásunk lesz az idei évadban, sokfelé koptunk meghívást már eddig is... Ez nagy öröm számomra. — Pécsett is szívesen látnák önöket. Eljönnének? — Én is örülnék, ennek a lehetőségnek. De pillanatnyilag ígérni nem merek. A jelenlegi műsort, például a Stációkat, kifejezetten csak a győri színház műszaki feltételei között lehet megvalósítani. De bizakodom, hogy a mostani és a márciusi bemutatók anyagából együtt már lehet egy másutt is bemutatható teljes estés műsort összeállítani. Én nagyon szeretném ... És ha pécsi táncosokkal találkozik — szeretettel üdvözlöm őket. .. * A Győri Balett elindult. Bemutatkoztak. Még az út elején tartanak, de úgy érzem, messzire fognak eljutni, mert mindig a fény felé tekintenek. Győri Balett: nekünk szépen hangzó, jóleső, de határainkon túl kimondhatatlan név. Solar (nap, naphoz tartozó) — valószínűleg így hívják majd őket külföldön. Wallinger Endre A naptár 1944. december 17- ét jelzett. A háború még javában tombolt, és a szovjet csapatok diadalmasan vonultak előre. Már ott állottak a magyar főváros előtérségében és egyre szorosabbra zárták a gyűrűt Budapest körül. Ezen a vasárnapi reggelen a néhány hét előtt felszabadult Pécs utcáin hatalmas plokátok jelentek meg. Pécs város lakosságával tudatták, hogy rövidesen ideiglenes nemzetgyűlés ül össze, Pécs városa is hozzá akar járulni a kibontakozáshoz vezető munkához, ezért az ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő albizottságának megbízásából Pécsett is meg kell választani az ideiglenes nemzet- gyűlés pécs-baranyai tagjait, képviselőit. A plakát utolsó sora a következő volt: Pécs városa és bányavidéke 15 taggal vesz részt a nemzetépítő munkában. A nemzet érdeke azt parancsolja, hogy az ideiglenes nemzetgyűlés tagjai soró- bo való kiküldés o lehető legsürgősebben megtörténjék. Éljen az új, független, demokratikus Magyarország! A plakáton Nikolits Mihály főispán, dr. Holub József rektor, dr. Esztergár Lajos, gróf Teleki Géza és Vas Zoltán ideiglenes kiküldöttek neve szerepelt. Az ideiglenes nemzetgyűlésbe küldendő követek megválasztása érdekében a pécsi demokratikus pártok, élén a Magyar Kommunisra Párttal, december 17-én a Pécsi Nemzeti Színházban népgyűlést hívtok ösz- sze. A színház színpadán a nemzeti színekkel díszített tanácskozó asztalnál többek között Vas Zoltán elvtárs, dr. Boros István elvtárs, dr. Balassa Miklós pécsi ügyvéd foglalt helyet. A népgyűlésen Vas Zoltán elvtárs, oz előkészítő bizottság tagja ismertette az akkori háborús és politikai helyzetet, majd dr. Boros István, a Magyar Kommunista Párt pécsi szervezetének vezetője emelkedett szólásra. Bejelentette: a Magyar Kommunista Párt odaadással vesz részt a nagy nemzeti összefogásban és mindent elkövet a haza megmentése érdekében. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogv a demokratikus Magyarország a fel- emelkedésben számíthat a nagy és erős Szovjetunió támogatósára. A közönséa percekig lelkesen éltette o Szovjetuniót és a felszabadító Vörös Hadsereget. Ezután a pártok, a város, a vármegye, az egyház és a tudományegyetem jelölései alapján 15 oécs-baranyai követet, képviselőt jelöltek az ideiglenes nemzetgyűlésbe. A jelöltek között volt többek között: Vas Zoltán, dr. Boros István, dr. Balassa Miklós ügyvéd, Andics Erzsébet és Gergely Lajos. A népgyűlésen megjelentek egyhangú lelkesedéssel fogadták a pécs-baranyoi követeket. <~’:ik átvették megbízólevelüket. Zimankós, zuzmarás télidő volt, de a népgyűlés után Pécs város dolgozóiban, munkásokban, parasztokban, értelmiségiekben, kisiparosokban felcsillant a magyar tavasz, az új, szebb élet reménysugara. Az idő távlatából ezekre a történelmi naookra így emlékezett vissza Gergely Lajos elvtárs, a Röviköt- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat nyugdíjba vonult igazgatója, oz ideiglenes nemzetgyűlés egykori pécsi követe. — Én, mint a szakszervezet küldötte mentem Debrecenbe. Mint érdekességet említem meg, hogy dr. Ernst Jenő elvtárs, a pécsi egyetem profesz- szora, bár nem volt követjelölt, velünk jött. Télikabát nélkül, kis sapkában, a nagy hidegben azért jött velünk, hogy megnézze, vajon a háború pusztításai után mi maradt meg a Szegedi Biofizikai Intézetből. Az éjszakát Szegeden töltöttük, ahol Révai József elvtórs értekezleten ismertette előttünk az akkori politikai helyzetet. Az értekezleten ott volt többek között: Molnár Erik elvtárs, Komócsin Zoltán elvtárs, Nógrádi Sándor elvtárs, valamint Nagy Imre. December 20-án érkeztünk Debrecenbe. Jelentkeztünk a híres „Bikában” levő szervezési bizottságnál és rendezőségnél, átadtuk megbízólevelünket, átvettük mandátumunkat, majd a- Nagyerdőben, az Auguszta szanatóriumban szállásoltak el bennünket. December 21-én délután ünnepélyes keretek között alakult meg az ideiglenes nemzetgyűlés a debreceni ősi kollégium, falai között. A gyűlés színhelye ugyanaz volt, ahol 1849-ben a nemzetgyűlés tartotto üléseit. Meghotódottan haladtunk fel a kollégium kopott lépcsőin, amelyen egykor Kossuth Lajos és más nemzeti nagyságunk járt. Éreztük, hogy azokban a történelmi nopokban történelmi helyen járunk és hogy történelmet csinálunk. A padokon kis réz- táblácskák voltak, amelyek azoknak a nevét tüntették fel — többek között Kossuth Lajosét is —, akik 95 év előtt az ország sorsdöntő napjaiban ott ültek. Az egyik pécsi köve1 dédotyja is abban a teremben ült oz 1848—1849-es nemzetgyűlés tagjaként. Szavakban talán nem is lehet kifeiezni azt a felemelő érzést, hogy Debrecenben o 48- as eszmék tovább folytatóinak, hordozóinak érezhettük magunkat. A nemzetgyűlés kimondotta, hogy Magyarország Rákóczi és Kossuth nagy hagyományaihoz híven egyszer s mindenkorra szakít az országot évszázadokig elnyomó németekkel, a szövetségesek mellé áll és felveszi at harcot a fasiszta Németország ellen. Hatályon kívül helyezte az antidemokratikus törvényeket és biztosította a demokratikus szabodságjogokat: a sajtó- és gyülekezési szabadságot, ar általános, egyenlő, titkos választójogot és a teljes vallásszabadságot. Elhatározta, hogy megvolósítja a földreformot, a földet a nincstelen parasztok között osztja szét. December 22-én azután megalakult Debrecenben az ideiglenes nemzeti kormány is. Ez még ünnepélyesebb keretek között történt, mint az ideiglenes nemzetgyűlés megalakulása. Baranyai képviselő jelentette be a miniszterelnök prog- rombeszédét, amelyhez egy baranyai képviselő szólt hozzá. Az ideiglenes nemzeti kormány alakuló ülése a Szózat elének- lésével ért véget, utána a képviselők szétoszlottak, hogy legközelebb már Budapesten az Országházban üljenek össze. December 23-án ozután Debrecenből visszatértünk Pécsre. Útközben a városokban és községekben rtiindenütt hírül adtuk az ideiglenes nemzeti kormány megalakulását, amit nagy lelkesedéssel foaadtak. December 24-én, karácsony estéjén érkeztünk haza. Az ideiglenes nemzeti kormány megalakulása volt a legszebb ajándék a magyar nemzet számára - megszűnt a háborús állapotunk a Szovjetunióval és a szövetséges hatalmakkal, s az élet lassan- lassan kezdett a rendes kerékvágásba kerülni — fejezte be visszaemlékezéseit Gergely Lajos elvtárs. Pusztai József Király Melinda és Szabó Elemér „A nap szerettei”-be
