Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-09 / 337. szám
DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1979. DECEMBER 9. Film a Sióról Országos kirakodóvásár az éterben Amikor három évvel ezelőtt megalakult a Magyar Televízió Pécsi Stúdiója, elhatároztuk, hogy - egyebek mellett olyan filmeket is készítünk, amelyek bemutatják az országnak a Dél-Dunántúl legszebb tájait. Tavaly készült a Keleti-Mecsek- ről szóló ,,Egy táj négy arca" című filmünk. A sorozat következő darabját pedig Zsilipek között (a Sió) címmel 1979. december 14-én 17.25-tkor láthatják a képernyőn. A Sióról szóló félórás színes film azonban nem szokásos tájfilm. Nem hangzanak el benne ismertetők a Sió-menti műemlékekről, néprajzról, a tájról, a vízről. Amikor a nyáron repülővel, hajóval és autóval jártuk a Sió táját a Balatontól a Dunáig, elhatároztuk, hogy vallomást próbálunk filmre írni. Arról, hogy milyennek látjuk a vízformálta tájat, a víz mentén élő embereket. A Siónak elsősorban vízgazdálkodási jelentősége van: általa és vele szabályozzák a Balaton vízszintjét. Hivatalosan csatorna, gyakorlatilag olyan folyócska, ami kettős életet él. Vízeresztés idején uszályokat, hajókat hord a hátán, amikor pedig elzárják a zsilipeket, nem egy helyen szinte száraz lábbal átgázolhatunk egyik partról a másikra. De vizéből ilyenkor is él a bőrgyár Si- montornyán, a kertészetekben növények ezreire permeteznék egy darabka Balatont, Gemen- cen pedig száz meg száz vízimadár bújik meg fészkén a partmenti fűzek vízre hajló ágai alatt. A gyönyörű népviseletéről ismert Sióagárdan kotorják a medret, építik a partot: uszályfordító épül Itt. Talán egyszer megvalósul a régi álom: Szekszárd kikötőváros lesz. A zsilipekkel falyóvá duzzasztott, vagy csatornácskává apasztott Sió Magyarország területének egyhatodárál szállítja a vizet a Dunába. Panics György házi vezetőknek lehetőséget teremt e műsor a mindenki fülehallatára történő csereberéhez. Ha a hallgatóktól olyan kérés érkezik levélben, telefo. non vagy a műsor ideje alatt személyesen, amiből a győri KIS-DUNÁBAN, a szolnoki IPARCIKKBEN, a miskolci CENTRUMBAN, a nyíregyházi KELET ÁRUHÁZBAN, vagy a pécsi KONZUMBAN egyetlen darab sincs, az üzletemberek versenyre kelnek egymással és a rendelkezésükre álló telefon segítségével üzleti kapcsolataikat kihasználva igyekeznek még a műsor ideje alatt előkeríteni a kért árut, sőt arra is vállalkoznak, hogy azt elküldik a kért címre. A kéréseket telefonon dec. 15-ig minden nap a pécsi stúdió adásideje alatt, tehát 17 órától várják. A levélben érkezett kérésekre is válaszolnak, de a legjobban annak örülnének, ha a műsor alatt a hallgatók személyesen a mikrofonba mondanák el kéréseiket így ugyanis lesz léhetőség az ország másik felén lévő áruházi vezetőkkel egyezkedni, hogy mikor és hogyan juthat a kért ajándékhoz. Hej, Luca-nap „Testvérközségek" címmel készített riportot Filákovity Bran- ko, mely a szerb-horvát nyelvű műsorban szerdán hangzik el. Ugyanis sok határmenti községünknek van' már „testvére" a szomszédos Jugoszláviában. Az egyre bővülő kapcsolatokról szól a műsor. — Luca-na- pi népszokások szólalnak meg a csütörtöki adásban. A német nyelvű műsorban pénteken jelentkezik a „Kulturális magazin”. Gráf Vilmos ellátogat a csátaljai nemzetiségi kíubbo és arról érdeklődik, vajon a klub kielégíti-e a három nemzetiségű anyanyelvi művelődési igényeket? Próbafelvétel jutnak az első szűrőn. Mindketten többé-kevésbé véletlenül csöppentek az életnek erre a területére. Megismerjük magánéletüket is, még megindokolva elhatározásukat Szerelmi csalódás sodorja Ankát a felvételre, s Páwel is részben egy szerelmi háromszög miatt választott így. A második nekifutásban egymás mellé sodródnak, s együtt töltött éjszaka után közös jelenetben kell kizonyítaniuk. Páwelt itt éri a nagyobb csalódás, Anka az éjszakai beszélgetést rögtönzi a kamera előtt. A Próbafelvétel film a filmről, melyben a szereplők, abban reménykednek, hogy a tehetségkutatás közben felfedezik őket, s magánéletükön keresztül bepillantást nyerünk a lengyel társadalmi élet egészébe. Bemutató 1979. december 10. este 8 órakor a Kossuth moziban. A hétfő esti sorozatban ezúttal három fiatal elsőfilmes lengyel rendező munkáját vetítik. Az este három epizódból áll, melyeket sorrendben Agnieszka Holland, Pawel Kedzi- erski és Jerzy Dom arad aki rendeztek. A filmgyárban forgatásra fce- rüiő filmhez új szereplőkefíce- resnek, melyhez a jelentkezők tömegéből választanak ki néhányat a próbafelvételek alapján. A két főhős, Anka és Páwel első kísérlete sikeres. TúlRákosy Gergelynek, számtalan társadalmi szatíra, például a remek Úriástök című regény írójának, Csak egy csap című darabját sugározza a tévé december 13-án, este nyolc órakor. Az éles, szellemes, mai tárgyú, szatirikus történet két főszereplője látható a képen: Kabos László (Ifacs) és Mensáros László (Galagonya). Rendező: Hintsch György. * KÖZÉRDEKŰ MAGÁNÜGYEKKEL foglalkozik keddi műsorában Simon Márta. A sorozat novemberi adása a lakás- szövetkezetek jogi, anyagi, de főképpen társadalmi helyzetét mutatta be. Szó esett orról is, mennyire érzik magukénak az emberek a lakáson kívüli közös tulajdonukat, a lépcsőházat, a külső falakat, oz egész lakótelepet. A műsor több-hallgatót késztetett hozzászólásra, így a decemberi adás folytatja o novemberben elkezdett témát. Egyebek között szó lesz arról, mi a házmester kötelessége, mikor tisztább a lépcsőház, ha közös megbízott vagy maguk a lakók takarítják, köteles-e egy tízemeletes ház lakóközössége lépcsőházi fűtést üzemeltetni, ki kezelje o szemetet? És mert vannak jó példák is a lakótelepi közösségek kialakulásáról, a riporter ezeket is bemutatja. Szerdán jelentkezik az ÖT- TÖL-HATIG 13. különkiadása, melyben Kovács Imre mintegy fellapozza az évkönyvet és felidézi o 12 hónap legemlékezetesebb riportjait. A MŰVÉSZETI MAGAZIN decemberi kiodásának szerkesztője, Rezes.Zsuzsa a bőség zavarában küzd, annyi említésre méltó esemény kínálkozik ebben a hónapban. Például a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának -nagyszabású kiállítása, a Diaporáma-fesztivál, a színházban egy lllyés-bemutató. Mindezekről szó lesz a pénteken 17.15-kor sugárzott félórában. Emellett megszólal Győri Emil, bepillanthatunk egy jó színész műhélyébe, -milyen eszközökkel dolgozik a színpadon, megtudhatjuk, mi a véleménye a színészi karrierről. Kevéssé látványos körülmények között él és dolgozik egy költő, Berták László, aki versírás -mellett a városi könyvtár vezetője és a Jélenkor című folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Szombaton 17 órakor kezdődik 5 STÚDIÓ — 5 ARUHÁZ címmel a körzeti stúdiók első közös zenés, információs szolgáltató műsora, melyet Görgé. nyi Zoltán vezet. A másfél órás zenés kísérleti adás az ország 5 körzeti stúdiójának sajátos lehetőségeit kihasználva az- ünnepekre való ajándékvásárláshoz igyekszik ötleteket és segítséget adni. Mivel számtalan olyan áruféleség létezik, amiből az ország egyik felén több van, mint kellene, másutt pedig még elvétve sem -léhet találni, a stúdiókban ülő áruRBLaj«*. mk Mireille Mathieu Magint egy kapós lemez: megjelent a Irancia sanzon legnagyobb ma élő csillaga, Mireílle Mathieu „Es költő leszel" című nagylemeze, rajta számtalan hires Mathieu- dal, így a La Vie en rose, a Chiao bambino, sorry, a La plus belle lecon, valamint a Ma mélodie d'amour. A jugoszláv lemez francia licenc alapján készült. Hanglemez Színha Harminc esztendeje, Párizsban a Comedie de TEst-ben mutatták (be Albert Camus Az igazak című drámáját. A téma: 1905-ben bombamerényletet szerveznek a cár nagybátyja, Szergej nagyherceg ellen. A merénylők: a Forradalmi Szocialista Párt tagjai. Ezt a lázadást idézi fel Albert Camus, s felidézi ezzel a testvériség, oz ellenség megölése és egyáltalán: a forradalmiflz igazak ság minden emberi összetevőjét. Ezt a darabot állítja most színpadra Katona Imre, a december 14-i 'bemutatóra. A szereplők: Koszta Gabriella, Bakai Mária, Vattai Péter, Csíkos Gábor, Bán János, Dávid Kis Ferenc, Galambos György, Paál László és Szivler József. A fordító: Czímer József. Képünkön a nagyhercegnőt alo- kító Bókái Mária. Sorokban ÚJ KÖNYVEK: Cini-cini muzsika, óvodások verseskönyve. — Defoe, Daniel Robinson. — Diószegi György: A bölcselet eredete. Gondolat zsebkönyv. — Dudás Gyula: Szófia. Városkalauz. — Égtájak 1978—79. Ot világrész elbeszélései. — Fiedler, Arkady: Az Orinoco folyó nál. Ifjúsági kalandregény. — Juhász Gyula összes versei. — Korcsai Kulcsár István: Vittorio de Sica. — Ki kicsoda a magyar zeneéletben? — Krüger, Renáte: Az ifjúság kútja. Lucas Granach élete. — Küntzel, Hanna—Schmitz, Günter: Fognyűvó manócska. — Rákosy Gergely: Az óriástök. A daru. Tigrisugrás. — Silo V. L.: Analóg integrált áramkörök. — Swale, Rosie: A Hoorn-fok gyermekei. Világjárók. — Tücsino, K. K.: Digitális mérőkészülékek. — Ziedonisz, Imants: Színes mesék. IFJÚSÁGI HÁZ: December 10-én, 19 órakor az Amatőr Színpad előadásában, Moliere: Fösvény c. darabja tekinthető meg. December 11-én 11 és 14 órakor az Állami Bábszínház vendégszereplése. Műsoron: Kópé c. bábjáték. December 13-án., 19 órakor az Amatőr Színpad előadásában Moliere: Fösvény c. darabja tekinthető meg. December 14-én, 11 és 14 órakor az Állami Bábszínház előadásában Kópé, c. bábjáték tekinthető meg. December 15-én, 18—22 óráig Bő- nicz László discóműsor. December 16-án, 12—22 óráig a Jazztájoló- klub keretében Blues felvételek innen-onnan — Kovács Attila lemezbemutatója és vetítettképes előadása, kamarakoncert. — vendégünk: Csík Gusztáv, szólózongora. Jazzkaleidoszkóp. — házigazda: Simon Géza Gábor. HANGVERSENY: December 12-én, este fél 8 órakor a Liszt-teremben J. S. Bach orgona-, zongora-, csem- ballóművei II.; Peskó György orgonaestje, közreműködik: Eszéki Zsuzsa — ének. December 10-én, este fél 6 és fél 9 órakor, a Pécsi Nemzeti Színházban Koncz Zsuzsa hangversenye. KOMLÓ: December 12-én, 10 és 14 órakor a Május 1. Művelődési Ház naay‘ermében az Állami Bábszínház bemutatója, Kópé mesék cimmel. December 10—16-ig, a Május 1. Művelődési Ház kiállítótermében GYERMEKRAJZ-bemu- tató. SIKLÓS: December 10-én, 18 órakor dél- szlávest a Művelődési Központban. Program: Petőfi zászlóalj harci útja c. fotókiállítás megnyitása, utána délszláv irodalmi est. Vendégünk: Josip Krleza, István Bosnyák, Tröszt Sándor. Képek mellé film és zene Fiatal művészek bemutatói az IH-ban A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása keretében december 12-én, szerdán a pécsi Ifjúsági Háziban fiatal filmesek és zenészek is bemutatkoznak. A kiállítások mellé (ezek a Széchenyi és a Színház téri kiállítóteremben valamint az IH-ban láthatók) filmvetítést szerveztek a Balázs Béla Stúdió filmjeiből. A vetítés szerdán 17 órakor kezdődik, bemutatják Fábry Péter Térmetszés, Birkái Ákos Tükröződés, Jeney Zoltán Round és Vidovszky László Aldrin című filmjét. Este 7 órától, ugyancsak az IH-ban az Új Zenei Stúdió zenekarának koncertjére ketül sor, műsoron Serei Zsolt MM 20, Midőn épp alszik és Rege valamint Csapó Gyula Kézfogás lövés után és No, halld meg, Eduárd... című szerzeménye szerepel. Este negyed 9-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának diavetítésére kerül sor, ezen korábbi kiállítások anyagát mutatják be.. Az est házigazdája Pincze- hélyi Sándor, a Pécsi Galéria vezetője lesz. A héten különben két újabb kamarakiállítása nyílik a Stúdiónak: Pécsett 13. án, csütörtökön 17 órakor Vasason a Kodály Zoltán Művelődési Házban, illetve pénteken fél 4-kor a Kesztyűgyárban.