Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-05 / 333. szám
Dunántúli naplö 1979. december 5., szerda HÍREK 1979. DECEMBER SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VILMA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.15 — nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél 17.53 — nyugszik 8.25 órakor. A közélet M-hírei Népfront küldöttség utazott kedden Szófiába Molnár Béla országos titkár vezetésével r Bolgár Kulturális Bizottság és a Hazafias Front meghívására. A háromtagú delegáció a bolgár szervezetek társadalmi, művelődéspolitikai tevékenységét tanulmányozza. Kedden hazaérkezett Mont- pellier-ből Rosta Endre, a Magyar Partizán Szövetség külügyi bizottságának tagja, aki a szövetség képviseletében részt vett a francia veteránharcosok köztársasági szövetsége (ARAQ országos kongresszusán. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Deák Sándornak, a Vígszínház színművészének, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő művészi és közéleti munkássága elismeréséül, 70. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért érdemrendet adományozta. A kitüntetést kedden Pozsgay Imre kulturális miniszter adta át. A Román Nemzeti Békevédő Bizottság meghívására kedden Romániába utazott az Országos Béketanács küldöttsége Kovács Béla főtitkár vezetésével. Megvitatják a két béke- mozgalom együttműködésének időszerű kérdéseit. — Újabb parkerdő építését kezdték meg Vas megyében, Csepreg határában. A kőszegi erdésze! kezelésében lévő mintegy 40 hektáros erdőt teszik alkalmassá pihenésre, sportolásra, felüdülésre, a szabad idő hasznos eltöltésére. Elsőként a területen lévő bővizű forrás környékét hozták rendbe. színház Nemzeti Színház: Csárdáskirálynő (este 7 órakor) Hevesi bérlet. Kamaraszínház: A tenger asz- szonya (este 7 órakor) Ba- bits/B. bérlet. MOZI Petőfi: A vad hattyúk (f5) A Jó, a Rossz és a Csúf (6) Kossuth: A vad hattyúk (10, 12, f3) A Jó, a Rossz és a Csúf (4. 7). Ságvári: Az utolsó valcer (3, nó, f8) Tanárképző Főiskola: A fekete farkasok üvöltése (5) Ragadozó madarak (f8) Heö. Müv. O.: Nick Carter, a szu- perdetektív (8) Komló, Májusi.: Egy pikoló világos (f5) A csavargólány (f7) Komló, Zrínyi: Nyomorultak (4) Magyarok a prérin (8) Mohács: Júlia (hnó) A kis Valentino (8) Üdvözlő távirat Thaiföld nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Bhumibol Aduljadedzs királynak. — Borbála-napi köszöntők. A pécsi távirda 200 táviratot kézbesített ki tegnap, Borbála-napra. A legtávolabbra Munkácsra gratuláltak Borbála nevű ismerősüknek. — Új eljárást dolgozott ki az amurok mesterséges keltetésére a bikali halászati szocialista brigád. Az újítás révén jövőre nagy mennyiségű ivadék felnevelésére lesz szükség, ezért a meglévő hat kis ivadéknevelő tavacskából egyet csináltak, mely másfél hold nagyságú. — Újjáalakult a máza- szászvóri „Jószerencsét" Művelődési Ház közművelődési munkáját segítő társadalmi vezetőség. Tagjai között valamennyi üzem, vállalat és intézmény képviselteti magát. Az újjászervezett 15 főből álló kis csoport novemberben kezdte meg munkáját. ♦ GAZVEZETÉKÉPITÉS: A DDGAZ értesíti a lakosságot, hogy december 5-én megkezdi a Székely Bertalan úti gázvezeték épitését a Bartók Béla és a Surányi Miklós út között. Az építés ideje alatt ezen útszakasz a forgalom elöl teljes lezárásra kerül. Időjárás-előrejelzés DUNÁNTÚL Tovább tart az enyhe idő Az elmúlt hét elején fokozatosan megnövekedétt a felhőzet és a hét első felében túlnyomóan borult, csapadékos idő alakult ki. A hajnali lehűlés a felhőzet miatt nem volt erős, általában plusz 1, plusz 5 fok közötti értéket mértek, a legmagasabb nappali hőmérsékletek pedig plusz 5, plusz 9 fok között alakultak. A hét második felében a felhőzet felszakadozott, a hajnali hőmérséklet eleinte néhány fokot csökkent, főleg a nyugati határvidéken, de a meleg levegő erőteljes beáramlása következtében később mind a minimum, mind a maximum hőmérséklet jóval az évszaknak megfelelő átlag fölé emelkedett. A legmelegebbet pénteVárható időjárás szerda estig: erősen párás, ködös idő, elszórtan ködszitálás, gyenge légmozgás. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 5 fok körül, néhány ködmentes helyen 10 fok közelében. — Az év végére üzembe helyezik a baksai termelőszövetkezet új tápke- verőjét. Az építkezéssel már elkészültek, és a technológiai szerelést elkezdték. A saját beruházás értéke megközelíti a 4,5 millió forintot. összevont orvosi rendelés 1979. december 6-án, csütörtökön délután a felnőtt ellátás orvosainak továbbképzése miatt sürgős ellátást igénylő betegek részére összevont rendelés lesz. Felnőtt lakosság részére 13— 19 óráig: 1. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169). II. kerületben: 1. Munkácsy M. utcai Rendelőintézet, II. em. 219. sz. (Tel.: 13-833/48-as mellék). 2. Krisztina téri orvosi rendelő. (Tel.: 14-133). III. kerületben: 1. Dr. Veress E. utcai Rendelőintézet, fszt. 1. (Tel.: 15-833). 2. Rókus u. 7/1. sz. alatti orvosi rendelő. (Tel.: 12-412). A délelőtti felnőttrendelések a szokásos helyen és időben változatlanok. HÜ M*0 Wfi« ESŐS !B FELHÚS SZELES rm DERÜLI SZARA ZNA» ■ KŰOÖS PARAS ken, november 30-án mérték Homokszentgyörgyön, 18 C-t. Az elkövetkezendő időszakban átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan kisebb csapadékra kell számítani. — Kevesebb ostya. A Pécsváradi ÁFÉSZ ostyasütő üzemében december hónapra 200—300 mázsa sajtos, köményes és paprikás tallérra adtok rendelést, de a, kis létszám és a szűk hely miatt csak 120—150 mázsa ostyát tudnak sütni. — Újdonságok fiataloknak. Az Ifjúsági Turisztikai Kölcsönző Szolgálat meglepetései: Bum-ball kétszemélyes izomerősítő játék, asztalitenisz felszerelés, tollaslabda, gyerekkerékpárok, és még egy, jöhet a hó: a korábbinál olcsóbb áron lehet kölcsönözni síszánkót, sílécet és fa rád lit. Két és fél millió palack pezsgőt érlelnek az idén a Mecsekvidéki Pincegazdaság pécsi pezsgőüzemében. A korábban már híressé vált Littke-pezsgő utódjából jelentős mennyiséget szállítanak külföldre: a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, az NDK-ba és Lengyelországba. A Zöldért mai árai A burgonya kilója 4,50-— 3,90—1,80 forint. A lila hagyma kilója 14 forintba kerül. A fejeskáposzta 8,80—9,80 forintos áron kapható. A paraj kilója 24 forint, a sóska kilója 26 forintba kerül. A karalábé ára 6,60 és 7,60 forint. A fekete retek 5,40 forintért vásárolható. A körte kilója 16—20 forint, míg a piros alma kilója 8|20—10—13 forintba kerül. Az üvegházi paradicsom ára 26— 36 forint. A dióbél kilóját 120 forintért lehet vásárolni. — Múzeum és iskola. Szerződés keretében folyik az együttműködés a múzeum és a Leöwey gimnázium között. Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze tartott tegnap, kedden történelemórát a Leöwey gimnázium első osztályos tanulóinak, az őskor régészeti emlékeiről. A gimnázium Tüskés Tiborné vezette irodalom szakköre ma, szerdán a vajszlói Kodolányi- emlékmúzeumot látogatja meg. — Gázpalack-csere. A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kéri másodpalackkal rendelkező pébé-gáz fogyasztóit, hogy lehetőleg december 10-ig cseréljék ki üres tartalék-palackjukat, hogy zökkenőmentesebb ellátást tudjanak biztosítani az ünnepekre az egy palackkal' rendelkező fogyasztók részére. — Helyreállt a vízszolgáltatás. Tegnap este helyreállt a vízszolgáltatás a Megye utcában, kivéve az érintett házat, valamint 12—13. és 15-ös számú épületet. Biztonsági okokból a 12-es épület felöli homlokfalat, és az érintett 14-es számú házat teljesen aládúcolta a Pécsi Vízmű és az Aknamélyítő Vállalat. Holnap megkezdik az üregfeltórási munkákat. — Somogyi tájak és útiélmények címmel Czin- kotay Frigyes képkiállítását nyitja meg Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész ma, szerdán este 6 órakor a Baranyaker „Új Tükör" klubjában (Rákóczi út 11.). — Nagy a nyúlhús iránti kereslet a tőkés piacon. Ezért a Baranya megyei Baromfifeldolgozó Közös Vállalat szervezésében együttműködést tervez a Bikali Állami Gazdaság és a Bácska Termelőszövetkezet nyúlhús előállítására. A bikaliak biztosítanák a tenyész- anyagot, a közös vállalat végezné a termeltetést, felvásárlást, értékesítést, a vaskútiak pedig a feldolgozást. 04-05-07 Gyalogátkelőhelyen gázolt. Blahó János, 58 éves pécsi lakos az Engels út és a Hajnal utca kereszteződésében személygépkocsijával a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte Kis Péter 79 éves pécsi lakost, aki súlyos sérülést szenvedett. A baleset ügyében vizsgálat indult. * Kigyulladt a kovácsműhely. Tegnap hajnalban Zaláta községben egy gépműhelycsarnokban kigyulladt a kovácsműhely. Ennek következtében 60 négyzetméter födémszerkezet leégett, a károsult a vejti Rákóczi Tsz. A zalátai önkéntes tűzoltók eloltották a tüzet, mire a pécsi és a szigetvári tűzoltóság a helyszínre érkezett. A becsült kár értéke 8000 forint. A tűz okát vizsgálják. •— Szakképzés. Mintegy egymillió forintot fordítanak évente oktatásra a Szigetvári Állami Gazdaságban. Idén is az elmúlt évekhez hasonlóan 50—60 főt képeztek ki új szakmára és 170—180 fő vett részt a különböző továbbképzésekben. A nappali felmelegedés néhány fokot csökken, majd a hét végén újra emelkedik. A nappali felmelegedés plusz 5, 10 fok között^ a hajnali minimum 0, plusz 5 fok között várható. A Volán közleménye Új járat A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1979. december 6-tól üzemkezdettől 16-os számú jelzéssel új járatot indít. A járat az alábbi útvonalon közlekedik: Nevelési központ—Sarohin tábornok u. II.—Krisztina tér—Árnyas út—Szövetség u.—Bőrgyár —Rózsa F. u.—Konzum Áruház —Zsolnay szobor—Főpályaudvar —Bőrgyár—Szövetség u.—Árnyas út—Krisztina tér—Sarohin tábornok u. II.—Nevelési központ. Hétfőtől péntekig munkanapokon: 4.50—8.00 óráig 10 percenként, 8.00—13.30 óráig 15 percenként, 13.30—17.30 óráig 10 percenként, 17.30—23.00 óráig 15 percenként. A hét utolsó munkanapján: 5.00— 8.00 óráig 10 percenként, 8.00 —23.00 óráig 15 percenként. Munkaszüneti napokon: 5.00— 23.00 óráig 15 percenként közlekedik. A járat igénybe vehető 2 forint viteldíj ellenében, valamint a vonal havi bérletjegy 50 forint és a tanuló, nyugdíjas 30 forint, összvonalas 80 forintos bérletjeggyel. A 39-es járatra váltott bérleteket a Volán a 16-os járatra 1980. január 5-ig elfogadja. A 19-es és 29-es járatok december 6-tól a Vásártér helyett ugyancsak a Nevelési központtól indulnak. A járatok megállóhelyei a Sarohin tábornok út—Egri Gy. út—Keszüi út szakaszán megszűnnek, helyette a Sarohin tábornok út Egri Gy. úttól délre eső szakaszán a kialakított leálló öblökben lesznek kijelölve. Ugyancsak a Nevelési központtól indulnak az István- aknára M 12 Y jelzéssel, valamint a Vasas Petőfi-aknára M 14 B jelzéssel közlekedő közvetlen bányászjáratok. Az éjszakai járatok útvonalát szintén a Nevelési központig hosz- szabbitjuk meg. — TIT szabadegyetem indul a Bartók Klubban „Avantgarde irányzatok a XX. századi irodalomban és művészetekben”. Az első előadáson, szerdán 18 órakor dr. Nemes István tanszékvezető főiskolai tanár mutatja be az avant- garde indítékait, társadalmi gyökereit. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ iuiüs RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.56: Beszélni ne héz. 9.08: D-dúr szimfónia 9.41: Kis magyar néprajz 9.46: Tarka mese, kis mese 10.05: Inasévek. 10.31: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.46: Ge nevieve Touraine Poulenc-dalo- kát énekel. 11.01: Örökzöld dallamok. 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek. 13.20 Örökzöld dzsesszmelódiák 14.10: Kóruspódium. 14.39: Lá togatás a Bolgár Kultúra Há zában. 15.10: Zenekari muzsi ka. 15.28: A VII. országos út törőparlamentről jelentjük. II rész. 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Énekszóval — muzsikával. 16.34: Fekete gazdaság — második gazdaság II. rész. 17.07: Zenekari' operarészletek. 17.28: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 18.15: Amikor a kutyus meg a cicus színházat játszott. J. Ca- pek meséje. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 19.15: Gondolat. 20.00: Kurtág György: Vonósnégyes. 20.14: Valóság-e a válság? 20.44: Világhírű zongoraművészek. 21.29: Népdalkórusok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Zenekari muzsika. 0.10: Várkonyi Mátyás táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Tűzön-vizén. Operettrészletek. 8.20: Világtörténelem dióhéjban. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Nóták. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Egy kis figyelmet kérek. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Mindenki iskolája. 16.36: Egészségünkért! 16.40: A csodatükör. Daljátékrészletek. 17.00: Nyolc rádió nyolc dala. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Barangolás régi hanglemezek között. 18.53: Cigánydalok, csárdások. 19.25: Tallózás. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Dr. Konrád Lorenz Nobel-díjas etológus és író portréja. 21.25: Voith Ági zenés portréia. 21.57: Népi zene. 22.20: Kellemes pihenést! Szórakoztatózene éjfélig. HARMADIK MŰSOR 8.08: Barokk versenyművek 9.00: Iskolarádió. 9.30: A Ma gyár Rádió és Televízió ének kara Bárdos Lajos kórusmű veiből énekel. 9.55: Legszebb Puccini-lemezeinkből. 11.05 A LaSalle vonósnégyes lemezeiből. 12.14: A 7eneirodalom remekműveiből. 13.07: Berlioz Faust elkárhozása — dráma legenda. 15.03: Bartók kama razenéjéből. 15.46: Operarész letek. 16.45: öt földrész zené je. 17.00: Iskolarádió. 17.30 Meditáció. 17.40: Magnósok figyelem! 18.25: Híres előadó művészek felvételeiből. 19.05 Iskolarádió. 20.33: A dzsessz történetéből. 21.13: Az "eladott menyasszony. Háromfelvonásos vígopera. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Sok csizma az ablakban . . . (Helyszíni közvetítés Mikulásjárás idején a hármasikrek otthonaiból.) Riporterek: Simon Márta, Kovács Imre és Müller István. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Főszezonban a szezontermékről. Riporter: Kricskovi Antal. — Ismert kettősök repertoárjából. — A nap eseményei. Hírek. — Sokac dalok és táncok baranyai1 szólisták és együttesek előadásában. 19.00: Német nyelvű műsor. Ifjúsági koktél. Hírek. — Az első lépések. Fiatal házasokkal beszélget Reit József. Szerkesztő: Hoffmann Antal. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. o.). 10.20: Stop! (sz.). 10.25: Delta (ism., sz.). 11.05: Nem kell kopogni. Magyarul beszélő angol filmvígh- játék (ism.). 15.30: Iskolatévé: Orosz nyelv (ism.). 15.50: Stop! (ism., sz.). 15.55: Kamera. 16.35: Hírek. 16.40: Johannes Kepler. Csehszlovák rövid1- film. 17.10: Életet az éveknek. 17.40: Reklám. 17.50: Virgács. Vidám Télapó műsor (sz.). 18.40: Staféta. 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám. 19.05: Olvassatok mindennap — gyermek- könwhét. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó (sz.). 20.00: Maigret felügyelő. Maigret a panzióban. 21.25: Salt. I. rész (sz.). 22.00: Unokáink is látni fogják . . . 22.40: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: ,,E nvelv bűvöletében . . .” Portréfilm. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 20.40: Kertünk — udvarunk. Riportműsor (ism.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Reklám. 21.25: Bolondok máiusban. Magyarul beszélő angol tévéfi’lm (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tvnapló. 17.45: Szézám utca — gyermekműsor. 18.15: Ember és társadalom. 18.45: Népszerű zene. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Aktuális szerda. 21.30: Pop- kontakt — szórakoztató zene. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Miki egér csaoata — gyermekműsor. 19.15: Program- akció1'. 20.00: Barbara — filmsorozat. 20.50: A tudomány és mi. 21.20: Huszonnégy óra. 21.40: Elsüllyedt városok — dokumentumműsor. — Autóbusz menetrendegyeztető tárgyalás. A Baranya megyei Tanács VB ÉKV osztályának állásfoglalása szerint 1980—81-es évi autóbusz menetrendegyeztető- tárgyalást tartanak Komlón, a járási hivatalban december 11-én. Ezzel kapcsolatban bárki javaslatát, észrevételét közölheti a komlói járási hivatal műszaki osztályán. SPORT-ÉS SIKESZTYOK PÉCSRŐL: A divatkesztyűk mellett sportkesztyűket is készít a Pécsi Kesztyűgyár. A skandináv államok mellett az NSZK-ba, Frandiaország- ba és Olaszországba is szállítanak. Összesen százhúszezer párat exportálnak az idén. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város é» járás, a pécsi és a volt seff- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon; POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390 — este 7-tőf reggel 7 áráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1., 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. — A megyei szakszervezeti iskola szb-titkári tanfolyamának hallgatói december 4-én tapasztalatcsere látogatást tettek a Pécsi Kesztyűgyár bőrruházati gyárában. Baranyai Magdolna, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára, dr. Szabó József igazgató és a gyár szb- tagjai adtak tájékoztatást az üzem gazdasági és szakszervezeti életéről.