Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-31 / 357. szám

1979. december 31., hétfő Dunántúli napló 11 HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT CSÓKBA GYŐZŐ ver»« 1 Találkozásaim (Csorba Győzővel beszélget Albert Zsuzsa) 4 TÜSKÉS TIBOR.­........váratlan tájak nyíltak . .(Csorba Győző lí rája a hetvenes évek második leiében) 13 CSANÁDI IMRE versei 26 KAROLYI AMY. WEÖRES SÁNDOR: Köszön* Csanádi Imré­nek 29 POMOGATS BÉLA: A „régi magyarság" hangja Csanádi Imre költészetében 30 TORNAI JÓZSEF. Veres Péter énekck 34 ESTERHAZY PÉTER: Bevezetés a szépirodalomba 37 BÉKÉS PÁL: Valaki a csőben (elbeszélés) 40 LENGYEL PÉTER: Mellékszereplők (egy regény kezdete) 46 BARANYAI LÁSZLÓ. Három bagatell 55 BERTÓK LÁSZLÓ versei 57 KALÁSZ MARTON versel 59 MAKAY IDA versei 60 ♦ BENEY ZSUZSA-. Érzelem, játék, mágia (Gondolatok a gyermek költészetről) 61 WEÖRES SÁNDOR verse 68 TAMKÖ SIRATÓ KAROLY versei 69 PALY! ANDRÁS: Pécsi színházi esték 71 SZEDERKÉNYI ERVIN. Galambos Tamás festményei 76 TAKÁTS GYULA vertei 78 1900 J4WU/KR A Jelenkor Januári száma Oj borítóval, de változatla­nul gazdag, változatos tarta­lommal jelentkezik a Pécsett szerkesztett irodalmi és mű­vészeti folyóirat januári szá­ma. Az új borító a felszabadu­lás után újra induló pécsi folyóirat, a Sorsunk jellegét idézi, a tervet és a rajzot* Martyn Ferenc készítette. A szám élén Csorba Győ­ző költeményeit, Albert Zsu­zsának Csorba Győzővel ké­szített beszélgetését és Tüs­kés Tibor Csorba Győző köl­tészetének utóbbi szakaszát elemző tanulmányát olvas­hatjuk. összeállítással köszönti a folyóirat a hatvan éves Csa­nádi Imrét. A csokorban Csa­nádi Imre versei, Károlyi Amy és Weöres Sándor köszöntő verse és Pomogáts Béla ta­nulmánya kaptok helyett. A szám lirai rovatában emellett többek között Ber­ták László. Kalász Márton, Makay Ida, Takáts Gyula, Tamkó Sirató Károly és Tor­nai József verseit találjuk. A szépprózai írások sorá­ban Baranyai László, Békés Pál és Esterházi Péter elbe­szélését, valamint Lengyel Pé­ter regényrészletét közli a folyóirat. Az irodalmi tanulmányok közül figyelmet érdemel Be- ney Zsuzsa Érzelem, játék, mágia c. esszéje a mai gyer­mekköltészetről. A „Versről versre" sorozatban Kormos István: Vonszolnak piros del­finek c. költeményéről beszél­get Domokos Mátyás és La­tor László. A művészeti rovatban Pá- lyi András a Pécsi Nemzeti Színház két bemutatójáról, Szederkényi Ervin pedig Ga­lambos Tamás pécsi kiállítá­sára/ számol be. Csorba Győző KÖLTŐK, FIATALOK Ocséim drága öcséim költők fiatalok kiábrándítsalak? én rosszat nem akarok én nem akarok rosszat de ne kérdezzetek ne kérdezzétek hogy s mint látom a költészetet mondtam igen hajdanta én is nagy szavakat hogy igy meg úgy hogy szentség nincs más a nap alatt hogy életem egyetlen tartalma célja ügye hogy azért van hogy az embert magasabbra vigye hagy nincs alku hogy érte semmi se drága hogy... — miként ti gondoljátok költők fiatalok nyilván kijelölve napom már mire nem jön éjszaka vagy éjszakám amelynek nem pirkod hajnala ha valamikor hát most köntörfalazni tilos (bár ahogy mondják: mindent eltűr a papiros) vagyis: csak írtam írtam s a szavak szerkezetek a vers rámkényszeritett mindig egy s más szerepet s ha új lett készen: — újra, ha sok-sok — mind az egész gyümölcseként termett egy kancsal viselkedés esetleg félig kancsal vagy negyedig ötödig az az arány mindegy az a fontos hogy valamiképp nem igaz öcséim drága öcséim költők fiatalok ringyók a szavak befűzni ne hagyjátok magatok úgy se hogy mint a bogáncsok rátok ragadjanak vagy szándékotok ellen valami mást mondjanak úgy se hogy ami végül mindebből megszületik az dirigálja ez embert az embert bennetek itt legyen példátok inkább a rendes szívdobogás ami egyszerű tiszta nem szól bele álca fogás persze a költészet szent mást nem vallók ma se még de úgy ahogyan szent az ember a föld meg az ég sokat tanulom idáig s lám ennyit tudok ha tudok öcséim drága öcséim költők fiatalok elefonálok Dánnak. — T Szemben vele feláll az eszpresszósziékről a való- szinűtlenül magas fiú, ki­egyenesedik. Ö két ujjal ollóba fogja a feketekávés csészét, előrébb tolja maga előtt az asztalon. Kérdőn fel­néz Szász Erikre. — El kell mondanom neki — teszi még hozzá a hosszú fiú. \ Madaras meglepődik: úgy tudja, hogy Dán nászútonvan éppen. Meg akarja kérdezni. Szász már elindult. Egészen hátat fordít, s az eszpresszóterem bejáratához ékelt telefonfülke felé megy. Balkeze a nadrágzsebébe sül­lyesztve, a jobbal érme után kotor a zakója külső zsebében. Ö mozdulatlan, felszegett fejjel néz a kerek asztalkától barátja után, aki hányaveti könnyű léptekkel végigmegy a ritkán álló asztalok között Nem érti az ügyet Látja, ahogy Szász belép az utcai ajtó mel­letti faburkolatos telefonfülké­be. Ismeri ezt a fülkét tele­fonéit már belőle; az oldalát piros posztóval, a hátulsá lap­ját erezett fakockákkal tapé­tázták. Érzi egy pillanatra em­lékezetében a szagot is, omely Erik orrába csaphat most, amikor egyszerre három oldal­ról veszik körül a fülkeíelak. Zsebpiszok — jut eszébe er­ről a szag-emlékről. Látja, amint Erik behúzza maga mö­gött a fülkeajtót. Mielőtt az ajtó végleg bekattarma, de­rékmagasságban lecsúszik ró­la négy ujj, és eltűnik belül. Szász Erik ujjai fehérek és hosszúak, világítottak ilyen messziről: négy vékony pálca. Ahogy o fülkeajtó becsukó­dott, ő elfordítja a tekintetét az eszpresszó belseje felé. Két percig most nem fog beszélni senkivel. Két percen át most nem fog történni semmi. Addig eltart az Erik telefonja. Dl tehát. Nem csinál sem­mit. Pillantása az asztalra hull, majd átrebben a csésze nyoma: a kávékarika és a párhuzamos kávésávok fölött. Az eszpresszóablakon túl: a Nagykörút. Fáradt. Fejében kavarognak a Markó utcai bírósági épület tárgyalótermében, folyosóin el­töltött hosszú nap visszhang­jai. Elereszti magát. Engedi, hogy keresztüláradjanak rajta a hang- és mondatfoszlányok, képek; egybekeveredjenek a szemébe táruló, s két percen át lassan változó látvánnyal. Ha nem is egyszerű az eset, világos. Erik ma délután Dán Dóra nevű osztálytársa helyett ta­núskodott, helyette volt ott szinte a biróságon, így a fel­peresnek (Oroszi Ferenc fele­ségének) ügyvédje kényszer- helyzetbe került, második sze­reposztást rögtönzött, s eb­ben a szereposztásban Szász Erik lett a fekete bárány a távollevő helyett is. Dán nem jött el. Éles szemmel meglátta, s tipró kíméletlenséggel, szinte szakértelemmel, ki is használta az egyetlen lehetőséget, hogy ne jöjjön el se most, se más­kor. Sokáig eltartott a kihallga­tás. Szentben a két oldalt be­kanyarodó fekete íróasztalsor. A bírónő ceruzát forgatott a kezében. Erik halkan és vona­kodva válaszolt mindenre. Az apja arany kézelőgombjával babrált, igyekezett csak annyit elmondani Dánról, Ferencről, amennyit feltétlenül szükséges volt. Mellékes dolgokat. Ezeket gényelvel többször összekadt, újra és újra elolvasta óikét. S amikor másodjára ért el eh­hez a részihez, és Sándor Má­tyás feje fölött egyre keske­nyebb lett a levegőréteg, olyankor a torkában dobogott a szíve, hiába tudhatott vol­na — hiszen végigolvasta már a könyvet egyszer — az elha­gyott napverte homokpartról, ahol a hős szabadon ébred majd reggelre. Elhatlgattatta magában ezt a tudását. Egye­dül szobájában a könyvvel, gondolatban sem lapozott hát­ra, nem szegte meg a játék­Lengyel Péter Mellékszereplők (részlet) kérdezték. Nem tudhattak más­ról. Ö tudott. Tudta például, hogy Erik nővére volt ötvenöt­ben Imreh Pongrác akadémiai tanársegéd szeretője és a Kiss Kálmán nevű harmadéves fiú szexuális pajtása. Pedig Erik ötvenhat után a nővére életét folytatta Magyarországon. Dá­nék balatonfüredi villájának sötét és kivilágított szobáiban is nyaranta, ahonnan szava­kat hozott: fehér máj, bisze­xuális, nimfománia. Járt Imreh Pongrác lakásán is Madaras, kétszer, amikor Imreh még előadott az aka­démián. „Páratlanul szép lány volt Szász Orsolya", mormolta maga elé meredve. „Te per­sze, már nem ismerted.” Lim­lom női húsokkal oldotta meg talán az éTetét, és arra az időre emlékezett, amikor még Szász Orsolya járt fel hozzá. Madaras azonban ismerte Orsolyát. Akkor kezdődött talán min­den, amikor a lány ötvenhat decemberében felszállt a bé­csi vonatra, és Eriik hazament az üres lakásba. Vagy még előbb talán. Kezdődött, folytatódik, és folytatódni fog ezután, ezer- kilencszázhetvenben is például. (Egy emlékkép. Nagybetűs, öreg könyvből; terepszínű köl­csön könyvtári kötésben volt. Sándor Mátyás gróf, szökésé­nek villámoktól megvilágított éjszakáján. A várbörtön vil­lámhárítóját, amelyen lefelé menekült, villám találta, el kellett engednie az áttüzese- dett fémet, s lezuhanván a fold alatti patak jeges árjá­ban sodródik tovább. Nemes vonású feje fölött egyre ala­csonyabbra ereszkedik a pad- maly, mór épp, hogy levegő­höz jut víz és kő között... Gyermekkorának kalandos re­szabályokat, amelyeket vállait Most még 'nem tart ott, tud­ta. Csak úgy lehetett részese igazán, csak úgy doboghatott a szíve nyugodt 'lelkiismerettel az eltiport szabadság bajno­káért, magyar mágnásért o francia regényben.) Hetven nyara. Orly: itt ta­lálkoznak megint a Franciaor­szág nagyvárosaiból és a Ri­viéráról hazatérő ösztöndíja­sok. Feliratok fényből, kavar­gó tömeg, a vámmentes üzlet csillogása az üvegfalakon túl. Francia parasztok hadaró be­széde. A Haarlem Globetrot­ters kétméteres néger atlétája nagy csokorra kötött selyem- kendővel a nyakában: vastag doliárcsomagot lobogtat, ha- hotázik, kiabál át a tömeg feje fölött. A magyar légitársaság pult­ja előtt várnak, bőröndökkel, repülőjeggyel a kezében, egyenruhás francia lányok mé­rik a csomagokat, a fénytáb­lán, a kijáratok fölötti televí­ziós készülékeken már megje­lent a felírás: „Budapest, 11,25", helyi idő szerint. Fel­emeli a táskáját, előreteszi. Gyorsan fogy a sor, három nyugat-európai család lép át o forgóajtón, s mire ismét hall­ja a kérdést: „Malév?”, s is­mét megtorpan a sor, utoljá­ra néz körül. Elraktározza ma­gának a látvány formáit, szí­neit. Eszébe jut egy pillanat­ra: vajon látom-e még életem­ben ezt a repülőteret. Az út­levélvizsgálatnál, ahogy egy magyar kerül a tisztviselő elé, az félreteszi o fémbélyegzőt, s a magyar útlevelet maga elé terítve, aprólékosan kitölt egy űrlapot a kilépő adatairól, (gy torpan meg most is a szomszédos sor, és ő Dán mel­lé kerül. Tunikaszerű, kislányos ruha van a harminckét éves Dón Dórán, új aranyszínű sa­ru. Utolsó nyári találkozásuk után, amikor ó feldühödött és ritka mód goromba volt Dán most szendére fogott hangon, óvatosan kezd be­szélgetni. Milyen volt Párizs­ban, milyen volt Morseille-ben, nem volt-e túlsúlya itt a mé­résnél, Társalognak jálnevel- ten. ö később megfontolás nél­kül böki ki a kérdést: „Erikkel mi van, nem tudod?" „Milyen...? Ja? Szásszal. Amikor utoljára hallottam ró­la, kabinos volt a Dagály ut­cai strandon” von vállat Dán Dóra Orlyban, új francia aranysaruvai a Jóbán, és egy Marseille-i kisvendéglővel foly­tatja a mondatot Régi do­log, mondja a vállvonása. Vé­gül is nem sikerülhet minden­kinek. A világ már ilyen: van­nak korán félresiklott életutak Madaras elnémul majd er­re a mondatra, hetvenben Orlyban. Erik telefonál az eszpresszó­ban. A tárgyalás délutánja. Odakint szürkül a Körút leve­gője, korán sötétedik még. Az omberalakak alig észrevehető mértékben elmosödottabbá vál­tak. és a fények — egy köz­lekedési lámpa, egy korán meggyújtott negnfelírás, egy féklámpa —, mélyebb színű­ek, hosszabb pálcikákkal nyúl­nak a légbe, mint napközben. Szemben a villamosmegálló, a Széna téri és a Nagyszombat utcai végállomásra tartó sze­relvények számára. Az esz­presszóablaknál, a járdán túl autóbuszmegálló. A villamos járdaszigetéről lefolyik az em- bertömeg. Beérkezik egy sze­relvény, kettő, eltakarják előle a járdaszigetet. A csengők hosszan berregnek indulás előtt, s a kocsik túlsó olda­lán, ahová ő nem lát át, sár­ga femkosárban durva-vörösre festett körték égnek, amíg tart a berregés. Csukódnak az aj­tók. A szerelvény meg-megló- du| indulóban, visszatorpan újra. Az üvegen túlról csak­nem hallja a vezető váltókar­jának fémes kattanásét, amint egybeolvad a sűrített levegő fujtatásával. Az innenső járda mellé becsurog egy kék-ezüst testű csuklós autóbusz. A tö­meg csomókba sűrűsödik az ajtóknál. Az úttesten személy­autó-sor torlódott össze a köz­lekedési lámpa előtt, és az utolsó két kocsi már nem jut át, amikor a lámpa ismét sár­gára vált. A sárga lámpakört nézi, siető emberfejek fölött. Váratlan, emlékeztető sister­gés a terem belsejéből; gé­piesen balra fordítja a fejét. A kávégép melletti pultnál a kávéfőzőnő mozdulatának be­fejezését látja: levette balke­zét a gép hosszú fémkarjáról, amely most puhán emelkedik vissza a helyére. A gőzt tóve­zető cső alatt forgat jobbra- balra egy eszpresszós poharat. Ó hallja a gyors buborékok hangját.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom