Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-23 / 351. szám

1979. december 23., vasárnap Dunántúli napló 5 Brutyó János látogatása Nógrád megyében Brutyó János, a Magyar Szó. cialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke szombaton Nógrád megyébe látogatott. Részt vett és felszó­lalt a Nógrád megyei Tanács ülésén, amelyen a testület jó­váhagyta a megye 1980. évi költségvetését és fejlesztési ter­vét. Nógrádban jövőre csak­nem másfél milliárd forinttal gazdálkodhatnak, ami lehetővé teszi — ha a korábbinál kissé mérsékeltebb ütemben is —, a megye további gyarapodását. Tervezik a többi között, mintegy ezerhatszáz lakás, negyven ál­talános iskolai tanterem, a Sal­gótarjáni Munkásmozgalmi Mú­zeum megépítését, a balassa­gyarmati kórház rekonstrukció­jának és a megyei közműfej. lesztési program megvalósítá­sának folytatását. Délután Salgótarján párt-, ta­nácsi, KISZ- és népfronttestü- leteinek együttes ülésén vett részt a KEB elnöke, aki egy­ben Salgótarján országgyűlési képviselője és díszpolgára. A város felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségen Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának első titkára méltat­ta az elmúlt három és fél évti­zed eredményeit, majd köszön­tötte ez alkalomból a város la­kóit Brutyó János is. Ezt köve­tően Fekete Nándor tanácsel­nök, Salgótarján felvirágozta­tásáért kifejtett áldozatos mun­kásságáért, díszes emléklapot és egy, a városközpontot ábrázoló tűzzománc képet nyújtott át Brutyó Jánosnak. Az ünnepség után a KEB elnöke koszorút he­lyezett el a felszabadulási és a szovjet hősi emlékműnél. Iz iráni túszügy fejleményei A Pentagon bejelentése Teherán Khomeini ajatollah pénteken, a forradalmi tanácsban elmon. dott beszédében engedélyezte, hogy az amerikai nagykövetsé­gem fogva tartott túszokat ka­rácsonykor keresztény egyházi személyiségek keressék fel „s így a túszok is megfelelőképpen tarthatják meg a vallási ünne­pet”. Az ajatollah utasította a forradalmi tanácsot, hogy vá­lassza ki a meghívandó papo­kat, s hozzátette: „a színesbő­rű egyházi embereket alkal­masabbnak tartaná, mert azok haladóbbak”. Az Egyesült Államok által ki­látásba helyezett gazdasági szankciókkal kapcsolatban így nyilatkozott: „kereskedelmi boj­kott esetén más országok segít­ségét fogjuk kérni gazdasági szükségleteink kielégítéséhez. Egyes országok ugyanis egyre inkább átbillennek az iráni tá­bor oldalára" — tette hozzá, anélkül, hogy konkrét országo­kat megnevezett volna. A túsztartó iszlám diákok pénteken újabb dokumentumo­kat hoztak nyilvánosságra az iráni televízióban annak bizo­nyítására, hogy az amerikai nagykövetségen kémtevékenység folyt. Bemutatták Georges Ho­kisnak, a nagykövetség volt ke­reskedelmi attaséjának hamis nyugatnémet útlevelét, és a számára, különböző hamis ne­veken kiállított egyéb dokumen­tumokat. A diákok üdvözölték a sah panamai tartózkodása elleni he. lyi tüntetéseket, és felszólították a panamai népet, hogy „foly­tassa amerika-ellenes harcát". A washingtoni Scripps sajtó­konszern lapjai bejelentették, hogy a washingtoni képvi­selőház töb tagja megbeszélé­seket folytatott a Washington­ban nem hivatalosan tartózko­dó két iráni személyiséggel. Ez utóbbiak a lap szerint a tehe- ráni kormány nevében beszél­tek, közölvén, hogy az iráni— amerikai kapcsolatok felülvizs­gálatát célzó kongresszusi vizs. gálát megoldaná a túszválsá­got. A lap úgy tudja, hogy a kongresszus több tagja késznek mutatkozik Teheránba utazni, és részt venni egy ilyen vizsgálat­ban. Az iráni személyiségek — írja a lap — kijelentették azt is, hogy Irán két dolgot szeret­ne elérni Washingtonnál: is­merje el hivatalosan, hogy a sah megbuktatása nem puszta államcsíny, hanem népi for­radalom volt; és adjon biztosí­tékokat arra, hogy nem avat­kozik be az iráni politikába. A Pentagon bejelentése sze­rint az amerikai haditengerészet január elején az iráni partok közelébe irányítja a „Nimitz” nevű, atommeghajtású anya. hajót és két atomtöltetű kísé­rő hajóját. A 94 000 tonnás, 80 repülőgép befogadására alkal- mos anyahajó a térségből rö­videsen távozó „Kitty Hawk"- ot és kíséretét fogja felváltani. „Az Egyesült Államok így kí­vánja demonstrálni azt a szán­dékát, hogy az iráni válság ide­jén mindvégig jelentős hadi­tengerészeti jelenlétet fog fenn. tartani az Indiai-óceán térségé­ben” — mutat rá a Pentagon jelentése. fi Hét Három kérdésé O KISZABADULNAK-E KA­RÁCSONYRA A TEHERA- NI AMERIKAI NAGYKÖ­VETSÉGEN FOGVA TAR­TOTT TÚSZOK? Ahogyan közeledik a kará­csony, egyre nagyobb a vára­kozás: szabadon engednek-e néhány túszt a teheráni ható­ságok, illetve az amerikai nagy- követséget megszállva tartó fiatalok? December közepén olyan hírek terjedtek el, hogy karácsonyra, a keresztények nagy ünnepére egyes túszok­nak lehetővé teszik a nagykö­vetség elhagyását és a haza­térést. A cáfolatot — mint annyi más esetben — a diákok adták meg. ,A hét végén Khomeini mintegy öt órán át tanácsko­zott a forradalmi tanács tagjai­val, s ez alkalommal „fontos döntéseket hoztak”. Végül a főpap csak arról szólt, hogy ka­rácsonykor keresztény egyházi személyiségek látogathatják meg a túszokat... Washington ugyanekkor szin­te napról napra nagyobb erő­vel próbál nyomást gyakorolni Teheránra: közvetlenül is, szö­vetségesei útján közvetve is. A héten például az amerikai had­ügyminisztérium egy küldöttsé­ge tárgyalt Szaúd-Aróbiában új támaszpontok felállításának lehetőségéről. Ezek a bázisok nyilván egy, az iráni válsággal kapcsolatos akció kibontakozta­tásához lennének szükségesek. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az MSZMP KB üdvözlete az Arab Újjászületés Szocialista Pártja kongresszusához A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Arab Újjászületés Szocialista Pártjá­nak december 22-én, Damasz- kuszban megnyílt, VII. országos kongresszusát + MILANO: Nagyszabású terroristaellenes akciót bonyo­lított le az olasz rendőrség Rómában és az ország északi területein. Több mint száz raz­ziát és házkutatást tartottak Milánóban, Torinóban, Geno­vában, Padovában, Veroná­ban és Velencében. Az akció eredményeként legkevesebb 15 személyt letartóztattak — je­lentették be Milánóban. Pénte­ken két újabb terrortámadásra is sor került. Rómában három suhanc hatolt be Settimio Im- peri irodájába, és több lövés­sel megsebesítette az 57 éves férfit, aki egy műszaki kutató- intézet igazgatója. A merény­lők a falra mázolták terrorszer­vezetük nevének rövidítését. Milánóban két kórházi ápoló­nőt lőttek lábon a terroristák. •f LONDON: Pénteken éj­félkor Rhodesiában életbe lé­pett a londoni megállapodás rendelkezése, hogy tilos kato­nai erőknek átlépni bármely irányba az ország határát. Ez azt jelenti, hogy a tűzszünet ideje alatt a Hazafias Fronthoz tartozó ZAPU és ZANU zambiai, illetve mozambiki táborokban tartózkodó harcosai nem me­hetnek át Rhodesiába, a volt Salisburyi kormányzat hadse­rege pedig nem indíthat újabb támadásokat a szomszédos or­szágok ellen. A Zimbabwe—Rhodesia ügyében érdekelt felek aláírták a tűzszü- neti megállapodást. A képen Londonban Carrington angol kül­ügyminiszter (jobbra) és Muzorewa püspök, volt rhodesiai mi­niszterelnök látja el kézjegyével a dokumentumot. C■ ^^^ Iir <•«>* Változatlanul tartanak a sahellenes tüntetések Panamában. Ké­pünkön: egy összecsapás utáni kép Panamaváros utcáin. A washingtoni szóvivők felvetet­ték az Irán elleni tengeri blo­kád megszervezésének lehető­ségét is. Q ALABBHAGY-E A NYU­GATI KÖZVÉLEMÉNY KÜZDELME AZ EURORA- KÉTÁK ELLEN? A jelek szerint nem, vagy csak alig. Párizsban nagyszabá­sú tüntetést szervezett a Fran­cia Kommunista Párt és a leg­nagyobb szakszervezet, a CGT. A parlamentben a kommunista képviselők nyújtottak be bizal­matlansági indítványt, a fran­cia külügyminisztert kifogásol­va, hogy nem lépett fel határo­zottan az Atlanti Tanácsban. A bizalmatlansági indítványt ugyan Mitterrand szocialista képviselői sem szavazták meg, a kommunista kezdeményezés­nek azonban megvolt az a ha­tása, hogy napirenden tartotta a tömegpusztító rakéták Fran­ciaország közvetlen szomszéd­ságában tervezett telepítésének + MOSZKVA: Dmitrij Usztyi- nov, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter szomba­ton táviratban üdvözölte Vo Nguyen Giap hadseregtábor­nokot, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi mi­niszterét és a vietnami fegy­veres erők személyi állományát a vietnami néphadsereg meg­alakulásának 35. évfordulója alkalmából. ♦ NEW YORK: A Biztonsági Tanács feloldotta a Rhodesiá­val szemben 1966-ban elren­delt és 1968-ban megszigorított gazdasági embargót. A hatá­rozatot a Biztonsági Tanács ti­zenhárom tagja támogatta, a Szovjetunió és Csehszlovákia tartózkodott. A döntést köve­tően a BT ülését elnapolták. Sir Anthony Parsons, Nagy- Britannia ENSZ képviselője kormánya álláspontját védel­mezve hangoztatta, hogy a szankciók betartásának köte­lezettsége megszűnt, miután Rhodesia ismét gyarmati stá­tusszal rendelkezik. a közvéleményt nyugtalanító ügyét. A hollond parlamentben he­ves vita volt a Van Agt-kor- mány képviselőjének brüsszeli magatartásáról, s ai végén csak hajszál híján kerülték el a bu­kást a kabinet tagjai. A keresz­ténydemokrata párt most már kiállt a kormány mellett, nem úgy mint a brüsszeli NATO- ülés előtti szavazás során, ami­kor 10 tagja nemet mondott a rakétatervre. A NATO-országok propagan­dája továbbra is nogy hang­erővel harsogja, hogy a raké­ta fegyverkezésre — a leszere­lés végett van szükség ... A nyakatékert logika bizonygatá- sára politikusok és publicisták kiegészítő tárgyolási javasla­taikat egyre ismételgetik Bécs- ben, a haderőcsökkentési tár­gyalásokon ezéket hivatalosan is előterjesztették. A szovjet válasz: tanulmányozni fogják az indítványokat, de első látásra nincsenek meg bennük a köl­csönösen elfogadható megálla­podáshoz szükséges elemek.-é BELGRAD: 35 éves az új­vidéki Magyar Szó, a vajdasá­gi magyar nemzetiség napi­lapja, amelynek első száma 1944 karácsonyán került az ol­vasók kezébe. A Magyar Szó következetesen azon munkál­kodik, hogy a nemzetiségek öszekötő kapocs szerepet tölt­senek be a két ország között. Szerkesztősége testvérlap kap­csolatot tart fenn Magyaror­szágon a Dél-Magyarország és a Petőfi Népe megyei újsá­gokkal. + MOSZKVA: Dmitrij Usztyi- nov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság néphadserege megalakulásának 38. évfordu­lója alkalmából üdvözlő távira­tot küldött Nikola Ljubicsics jugoszláv nemzetvédelmi szö­vetségi titkárnak. ♦ DAMASZKUSZ: A PFSZ végrehajtó bizottsága jóvá­hagyta Asszad szíriai elnöknek a líbiai—palesztin kapcsola­tokban fölmerült problémák megoldására tett erőfeszítéseit — mondotta Abu Majzer, a PFSZ szóvivője a Sana szí­riai hírügynökségnek adott nyi­latkozatában. Mint jelentet­tük, Asszad csütörtökön Khad- dam külügyminiszterrel üzene­tet küldött Moamer El-Kadha- finak, a líbiai forradalom veze­tőjének, pénteken pedig Da- maszkuszban háromórás meg­beszélést folytatott az ügyben Jasszer Arafattal, a PFSZ vb elnökével. Palesztin források szerint Asszadnak sikerült kompromisszumot kieszközölnie Líbia és a PFSZ között, amely­nek értelmében beszüntetik az egymás elleni propaganda- kampányt. 0 MIK AZ INDOKÍNAI HELYZET JELLEMZŐI? A vietnami-ikínai külügymi­niszteri tárgyalások során újabb ülés volt Pekingben, ismét eredmény nélkül. Ezzel egyidő- ben Hanoi újabb kínai határ­provokációkról adott hírt. A tárgyalásokon a vietnami kül­döttség éppen azt javasolta, hogy mindkét fél vállaljon kö­telezettséget, tartózkodjon a fegyveres provokációktól. Köztudomású, hogy az ASEAN-országok az utóbbi, jó egyéves időszakban diplomá­ciai, politikai és gazdasági lé­péseikkel szembefordultak Viet­nammal. Legutóbb viszont a kapcsolatok normalizálásának gondolata is felmerült. Ennek jegyében az ASEAN-országok egy nyilatkozatukban megbíz­ták Rithaudin maloysiai külügy­minisztert: látogasson el Ha­noiba. A vietnami vélemény: Malaysia képviselőjeként máris készek fogadni Rithaudint. Pálfy József enyhülésért Harmadik alkalommal ren­dezték meg Helsinkiben a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség és a Szocialista Inter- nacionálé Ifjúsági Szervezet*, a Nemzetközi Szocialista Ifjú­sági Szövetség (IUSY) közös szemináriumát, amelyen a le­szereléssel kapcsolatos kérdé­seket vitatták meg. A csütörtö­kön zárult eszmecsere ered­ményéről Barabás Miklós, a DÍVSZ főtitkára nyilatkozott az MTI-nek. — A tanácskozás jelentősé­gét erősítette, hogy közvetle­nül azután került rá sor, hogy a NATO miniszteri tanácsülése Brüsszelben döntött a közép­hatósugarú nukleáris rakéta­fegyverek gyártásáról és nyu­gat-európai elhelyezéséről. En­nek várható következményeit mérlegelték a szeminárium résztvevői, egyszersmind kije­lölték az ifjúsági mozgalom tennivalóit a fegyverkezés el­leni harciban. A jelenlévők megállapodtak abban, hogy a két szervezet egyesíti erőit o fegyverkezési hajsza ellen, együtt készítik elő az 1981 januárjára terve­zett, Helsinkiben megtartandó ifjúsági leszerelési világkonfe­renciát. + MADRID: Hónapokig tartó heves viták után a spa­nyol parlament többsége jóvá­hagyta az ország új munkajogi törvényét. Mint ismeretes, az elmúlt hetekben a spanyol dol­gozók százezrei sztrájkokkal, tüntetésekkel, gyűlésekkel fe­jezték ki elégedetlenségüket a törvény tervezetével szemben. A törvény hatálya ugyanis nem terjed ki a dolgozók minden rétegére, Így például hivatal­nokokra és háztartási alkalma­zottakra sem. A törvény korlá­tozza az üzemi bizottságok s a dolgozók más érdekvédelmi képviseleteinek hatáskörét. lllilll! Szombaton Párizs központ­jában a népes Champs Ely- sées-n egy fegyveres férfi le­lőtte a Török Utazási Iroda franciaországi kirendeltségé­nek igazgatóját. A merénylet elkövetését egy örmény nacio­nalista szervezet vállalta ma­gára. * Az olaszországi emberrab- lási statisztika szerint ebben az évben immár a 74. személyt rabolták el péntek éjszaka — Damiano Gnutti bresciai gyá­rost. A záródokumentum, a „ha­vannai nyilatkozat" elfogadá­sával véget ért szombaton a 119 fejlődő országot összefogó gazdasági szervezet, a „77-ek csoportja” havannai miniszte- rális szintű konferenciája. A résztvevők a dokumentumban — az ENSZ iparfejlesztési szer­vezete Új-Delhiben, januárban tartandó harmadik konferen­ciájára való előkészületként — felvázolták a gyengén fejlett és fejlődő országok ipari fej­lesztésére vonatkozó stratégiá­jukat az ezredfordulóig, külö­nös tekintettel az 1980-tól 1990-ig tartó szakaszra. * A moszkvai tárgyalásokat kö­vetően az Eduardo Dos Santos vezette angolai párt- és álla­mi küldöttség szombaton Le­ningrad nevezetességeit tekin­tette meg. A vendégeket a Szmolnijban Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Leningrádi Te­rületi Pártbizottság első tit­kára tájékoztatta a leningrádi pártszervezet tevékenységéről. A városnézés és az üzemláto­gatások után a Leningrádi Te­rületi Pártbizottság és a Városi Tanács végrehajtó bizottsága vacsorát adott az angolai kül­döttség tiszteletére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom