Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-15 / 343. szám
1979. december 15., szombat Dunán tuli napló 3 Az elődöktől keservesen kicsikart trökség Látogatóban Kapóii Ilonánál „Lány kezébe nem való faragókés...” Ka poli Ilona szigetvári otthonába lépve úgy érzi az ember, mintha egy-két emberöltőt visszalapozna vele az idő. Idős Kaipoli Antal, a Kos- suth-dfjas nagyapa domború faragással készült széktámlái, a csodálatos tükörkeret és az édesapa keze munkái: a karcolt technikájú ökörszarv, a virágdíszítésű, mélyfara gá sós asztallap, a rátétes oklevél- keret — mind a somogyi pásztorfaragásokat, a hajdani pásztorvilágot idézi. A fáiba vésett örömöt, fájdalmat, vágyakat. A vitrinekben a féltett ereklyék mellett ott vannak a mai utód munkái is. Az unokáé, aikinek szintén meg kellett vívnia a maga harcát. — A mi családunkban hihetetlen erősséggel élt az az elv, hogy lány kezébe nem való faragókés — emlékezik Kapoli Hona. — Vastörvény volt ez, áttörhetetlen sziklafal. Ezért kellett minden generációban legalább egy fiú utódnak lenni, aki továbbörökíti a nevet s a művészetet. Apám öt testvér között egyedüli fiú vott. de a nővérei közül egy se gondolt rá, hogy lány is folytathatná. Pedig képzelőerővel, kézügyességgel éppúgy rendelkeztek. Eszükbe se jutott, hogy megpróbálják. Belenyugodtak a sorsukba. — Emlékszem, kislány ko- ronvbon sokan vigasztalták az édesapánkat — akkor már hatan voltunk testvérek, s mind lány —: „Kapoli bácsi, nem baj, hogy lányok, hadd faragjanak!" — „Azoknak nem való" — szokta mondani komoran az apám. S óbból nem engedett. Se abból, hogy fiúörökös nélkül maradjon a család. (A hetedik testvérünk fiú lett.) — Lánynak nem való — ebbe születtem bele, ezt sugallta az apám minden mozdulata. Mennyit lázadoztam. mennyit keseregtem miatta. Amíg anya nem lettem, addig a pillanatig fájt, hogy nő vagyok. De ma is úgy érzem, hogy mint nőnek jobban meg kell küzdenem az előbbre jutásért. Kicsi koromtól érdekelt a faragás. Még nem jártam iskolába, amikor csendben megbújtam az apám háta mögött, s lestem, hogyan csinálja. Ámultaim, hogy csak úgy kézbe veszi a fát, s belevág. (Sose rajzolta vagy karcolta elő a mintákat.) Képtelenség lett volna nekem nem megfogni azt a kést, s titokban nem megpróbálni. Később nem volt olyan munkája az apómnak, akármilyen rangos megrendelésre dolgozott is — hogy ha csak egy levelet vagy virágszirmot is — de bele ne vágtam volna. Szegény édesanyám micsoda izgalmakat élt át, hogy mi lesz, ha észreveszik!... Idős Kapoli Antal, a hajdani számadójuhász már 70 éves fia, a visnyei pásztor 44, amikor Ilona megszületik. A kislány korán jól rajzol és fest, apja s nagyapja örömére. Talán viszi valamire ... (Az ecset kézbefogását nem tiltja a családi etika.) Mégsem tanulhat időben. Már 22 éves, amikor 1959- foen érettségi nélkül fölveszik a kétéves Képzőművészeti Főiskola esti tagozatára. Hazakerülése után szerzi meg az érettségit és a rajztanári végzettséget. Dolgozik, tanul, szakkört vezet a kultúrházban, s közben farag és fest. Most már elfogadja a család. És amikor 1969-ben megkapja tanári diplomáját, úgy érzi, az elrabolt időiből is visszaadhat még valamit az élet. Tanórai, Kele Sándor, Kmetty János is biztatják. Aztán férjhez megy, fia születik, már köti a család, s idősödő, beteges szüleitől sem tud elszakadni. Itthon marad. Kapoli Ilona 1974-ben nyer. te el a faragó népi iparművész címet Azóta kizárólag a művészetnek él. Munkáival, amellett, hogy ezek megvásárolhatók az ország számos népművészeti és ajándékboltjában, mint egyedi darabokkal, kiállításokon is szerepel. Ám a sok szép faragott dísztárgy (gyertyatartó, ékszerdoboz, cigarettakínáló) mellett számára ma is az a karcolt technikával, jellegzetes Ka- poli-motívumokkal készült lopótök a legkedvesebb, amelyet akkor faragott, amikor a gyermekét várta. Ez volt az első zsűrizett munkája. Időnként előveszi az ecsetet, a festőállványt is. Olyankor megáll számára az idő. Nem számít, hogy sürgetik a határidők. Mert ha már az elődök, tői keservesen kicsikart örökség, a faragás lett a kenyere, azt akarja, hogy a festészet megmaradjon számára szentnek és sérthetetlennek. Hegedűs Magdolna Peskó György orgonaestje A második évadját folytató Bach-bérlet rendszeres látogatói a billentyűs hangszerekre írott művek megismerésén túl érdekes jfépet nyerhetnek különböző művészek révén magáról az orgonajátékról is. Kiderül az, hogy milyen sokféleképpen lehet játszani ezen a különböző hosszúságú sípokból, regiszterekből és ma- nuálokból összeállított „gépen". A regisztrálás mellett — amely fantázia és alázat kérdése — jobb magyar szó híján a frazírozás — azaz a zene értelmi tagolása különbözteti meg az előadókat. Peskó György orgonálása ebből a szempontból igen érdekes és tanulságos volt. Régen hallottunk ilyen világosan, pregnánsan megformált témákat, valóban éltek a szólamok, és előttünk bontakozott ki Bach zenéjének csodálatos szerkezete, anélkül, hogy csak erre figyeltünk volna. Peskó alapvetően dinamikus egyéniség, és még a jócskán előforduló „maszatolásokban” is nagyvonalú és temperamentu. mos. Ugyanis hibázni több módon lehet, és a hibák is másképpen hatnak vissza a művészre. Ahogy Peskót sem, minket sem zavartak ezek a hibák, hiszen azokat éppen szenvedélyes játéka hozta létre. Rutinos művészre vallóan építette fel műsorát. A lendületes Dór toccata (BWV 538.) és a nagyon világos Kis g-mo!l fúga (578.) után nagy sikere volt. részint kiváló pedáljátéka miatt, a C-dúr foccafa-nak (564.). A szünet után megszólaltatott G-dúr fantáziát (571.) a'három fellelhető kézirat közül csak egy nevezi „concertó’-nak, így megtévesztő volt a plakát kiírása. A méltósággal teli d-moll Can- zona (588.) után, befejezésül a hatalmas e-moll prelúdium és fúga (548.) hangzott el kiváló előadásban. Különösen izgalmas és feszült a fúga egyre nagyobb hangközökben lépkedő témája. A művész Albinoni Ada- g/o-jával köszönte meg a tapsokat. Kissé „a közönségnek" regisztrálta e művet. Peskó György kísérte a közreműködő Eszéki Zsuzsát, bár a két dalon kívül énekelt három ária obiigát hangszert is igényelt volna. így már eleve nehezebb volt az áriák bensőséges hangulatát megteremteni. Eszéki Zsuzsa hangja csengő, fiatal, mégis tartózkodó, kissé objektív. Ez különösen az Anna Magdaléna Bach hangjegyfüzetéből vett Bist du bei mir — kezdetű dalnál volt érezhető (508.), hiszen ennél érzelmesebb dallamot alig ismerünk. A stílushűség nem az óvatos előadásmódtól jön létre, ezt éppen a 68. számú Pünkösdi kantáta oldott szopránáriája bizonyította. Szkladányi Péter Kiss István Kossuth-dijas érdemes művész Tinódi Lantos Sebestyént ábrázoló szobrával gazdagodott a 700 éves Nyírbátor. A reneszánsz magyar krónikásának életnagyságú, vörösrézből készült szobra a nyírbátori református templom sétányát díszíti. — Irodalom a rádió karácsonyi műsorában A karácsonyi ünnepekre változatos programot állított össze a Rádió Irodalmi Főosztálya. A családi ünnep előestéjén, december 24-én, 20.30-tól egy órás irodalmi összeállítást sugároz a Kossuth adó télnek fehér asztalánál címmel. A zenés, kellemes szórakozást ígérő programot Kosztolányi Dezső: Karácsony című verse nyitja, s többek között elhangzik Móra Ferenc, Karácsonykor című novellája, József Attila: Betlehemi királyok című, megzenésített verse, Juhász Gyula: Karácsony felé című műve. Karácsony első napján — ugyancsak a Kossuth adón, 70 perc Simándy Józsefé lesz — 19 órától. A művész egyebek mellett a társművészetek, mindenekelőtt az irodalom, embert formáló hatásáról vall, majd a Carmen, a Lohengrin, a Bánk bán, az Otelló és a Parasztbecsület egy-egy ismertebb áriáját adja elő. A Simándyhoz közelálló költők — kötük Petőfi, Balassi, Csokonai, Vörösmarty és József Attila — verseit Bessenyei Ferenc, La- tinovits Zoltán és Szabó Gyű. la tolmácsolásában hangzanak el. Az ünnep második napja irodalmi programjai közül bizonyára sokan meghallgatják az Eldorádó — történetek tündérországról és a paradicsomi állapotokról című összeállítást. A XVII—XX. századi magyar irodalomból merített válogatást és a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek versműsorát Filffijegyzet Az állatok válaszolnak Kollányi Ágoston kérdez, a nyári lúd, a monguz, a homár és a többi állat válaszol. Néha értelmesebben, legalábbis egyértelműbben, mint az ember. De ne misztifikáljuk faunabeli társainkat, ők — egyedenként - nem tehetnek arról, hogy milyen különös képességekkel rendelkeznek. Az új magyar természetfilm éppen ezt a kérdést boncolgatja: a gének által öröklött tulajdonságok mennyire határozzák meg az állót viselkedését egy váratlan, vagy szokatlan helyzetben. Hogyan válaszol az állat a megszokott környezet apróbb vogy nagyobb változásaira? A torkos medve addig keresgél, amíg vizet nem talál méh- csípéstől égő pofájának meg- locsolására. A kakukkfióka ugyanúgy taszigálja oz emberi kezet, mint ahogy a befogadó fészek tojásait hajigálja ki vakon és ösztönösen. A hiénától fenyegetett gnú tehenet pedig a bikák kergetik be a védettséget nyújtó csorda közepébe. Az állatok viselkedésével foglolkozó új tudományág, az etológia egyik alapkérdése az, hogy az állat magatartását teljes egészében oz öröklött, „merev” program határozzo-e meg, vagy ő maga is tanul, „okosodik" rövidebb-hosszabb élete során. A stáb az Alföldön, a tolnai erdőkben, magyarországi tájvédelmi körzetekben; of- rikai szavannákon, Óceániában és hegyi tájakon forgatott. Faggatta és megfigyelte oz egyes vidékek jellegzetes állatfajait. A megszokott természetfilmektől kissé eltér Kollányiék filmje. A tudományos kisfilmek- hez közelebb áll, mint Bácskai Lauró kedves állattörténeteihez. A Kossuth-díjas rendező hű maradt régi önmogához, és az Örök megújulással alighanem egyenértékű alkotással lépett a mozinézők elé. Váncsa Lajos operatőr néha egészen bravúros képeket produkál. A legintimebb pillanatokban figyeli meg az állatokat. A vízalatti felvételek készítője, Dióssi Ferenc sem mindennapi munkát végzett, amikor tettenérte oz ikráit kagylóhéjba rejtő halacskát, és megörökítette a magát vízinövényekkel álcázó tengeri rák „céltudatos” mozdulatait. A film a Népszerű-tudományos Filmstúdióbon készült. Délelőtti vetítéséhez képest meglepően sokan nézték meg a Kossuth moziban. Ajánlatos volna, ha az iskolák minél nagyobb számban lehetővé tennék, hogy tanulóik szervezetten tekinthessék meg Kollányi alkotását, mert hosznos kiegészítője lehetne a biológia órákon tanultaknak,-h Képernyő elSfI :• Két tévéjáték Alig hittem a szememnek, hogy a második műsorban késő este, úgyszólván egy „eldugott műsoridőben” nemcsak hogy eredeti új magyar tévéjátékot, de rendkívül érdekes, értékes, s irodalmi erényei mellett még szórakoztatónak is bízvást nevezhető tévéjátékot találok. Száraz György Woraf- ka tanácsos úr-ja a Baoh-kor- szak éveiből merítette témáját, s hát kétségkívül nemcsak egyszerűen egy szórakoztató történelmi játékot írt belőle, hanem történelmi parabolát is, az önkényuralmaik „megszeli- dőlésének” természetrajzát. A történet pompás vígjátékká kerekedett. A kemény kéz politikájától a kiegyezésig ugyanis hosszú az út, sok az átmenet. Az önkényuralom részletkérdésekben olykor elbizonytalanodhat. A mindenkori rendőrminiszter — vagy a neki megfelelő nagyhatalmú úr — ízlésétől is oly sok minden függhet. Amiből azután számtalan nevetséges helyzet adódhat. Nemcsak a darabok többszöri átírása, de például az, hogy azért a cikkért csukják le s „veszik kezelésbe” az egyik leghívebb szerkesztőt, amit neki a tanácsos úr maga su- galmazbtt. Meg hogy ugyanez a kormányhű szerkesztő az idők enyhülésével beépített és fizetett ellenzékből valóságos „neqyvennyolcassá" válik, szószólóvá, sőt, „mártírrá”... Hogy egy ilyen korszaknak hivatásos „büntetés-leülője” lehet, olyan sajtóalkalmazott, aki a mindenkori kifogásolt cikk (iegyzet, sőt, lírai költemény) szerzője nevében és helyett tölti le a kiíróit börtönt. Aztán az is előfordulhat egy ilyen hatalom idején, hogy a végrehajtó „kisember”, a rendőrtisztviselő meghason- lik, hisz okit tegnap letartóztatott, az ma kegyelmet kap... Mert ez a Haumann Péter által vezetett kis csoport mindig parancsokat hajt végre. S a parancsvégrehajtás mint életcél... szóval ez is okozhat infarktust, vagy kevésbé anakronisztikus terminológiával ez is az alkoholizmus ölelő karjaiba üldözheti az embert. Sok nagyszerű színész brillírozott ebben a rendkívül szellemes és lebilincselő, elgondolkodtató tévékcmédiában. Rákosy Gergely sem tett jóformán egyebet, mint üstökön ragadta azt a groteszket, ami — a Csak egy csap esetében — a mi mindennapi életünkben lelhető föl. Sőt, ez a groteszk olyannyira jelen van, hogy szinte örökké láb alatt; nap mint nap belébotlunk, de hajlamosak vagyunk inkább félrerúgni, keresztüllépni, semhogy lehajoljunk érte, fölemeljük, megtörölgessük, kobátuj- junkkol kifényesítsük s fölmutassuk: lám, milyen érdekes. Nem kellett mást tennie Rákosy Gergelynek, mint egy csillagászhoz, egy lelkiismeretes, aggályos, precíz emberhez elküldeni egy csap-ellenőrt és fölszólítani általa, hogy másnapra pedig büntetés terhe mellett szerezzen egy új csapot. (Más kérdés, hogy Rákosy Gergely mint kitűnő szatíraíró nem egy csap-ellenőrt küldött szegény csillagász nyakára, hanem mindjárt hármat. így még abszurdabb a helyzet. Hisz a valóság oly abszurd, hogy ha egy író megszorozza hárommal, még mindig messze lemarad amögött, amit az élet csap- és egyéb ügyekben olykor produkálni tud.) Aztán már csak végig kell járatni a csillagászt a városon, egészen a mindent elintéző kutyás emberig és a megoldás kulcsáig: a koszos, ütött-kopott, összefirkált szekrényig, amiben minden benne van, ami az állami kereskedelemben hiányzik... Az út persze általában nem a kocsmapult alatt vagy a mentőautóban végződik. Ez csak amolyan írói cifrázása a dolgoknak. Vagy mégse?... H. E.
