Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-13 / 341. szám
2 Dunántúlt napló 1979. december 13., csütörtök MÉY Ércdúsító Üzem gépészeti alapszervezet A Mecseki Ércbányászati Vállalat Ércdúsító üzeme gépészeti pártalapszervezetének igen aktív — 18 hozzászóló — és eredményes beszámoló taggyűlése a munka jobbá tételének, a munka hatékonyságának szellemében telt el tegnap délután. Mik a tartalékaink? Milyen feladatok várnak ránk? Hogyan lehetne tevékenységünket szervezettebbé tenni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések, a kérdésekre adott válaszok jegyében történt a beszámoló taggyűlés. A XI. kongresszus óta — ■mint azt beszámolójában Dani Sándoi párttitkár értékelte — javult az a'la pszervezet munkája. A párttagok megállják a helyüket a munkában, többségük eseti vagy állandó párt- megbízatásokat teljesít, közéleti szerepet vállal. A kollektíva évente 4000—5000 óra társadalmi munkát végez, évente 180—250 kommunista 'műszakot vállal. A szocialista brigádok közösségi embert formáló szerepe dicséretet érdemel. Az üzemegység amolyan „kiszolgáló tevékenységet" végez — hangzott el a beszámolóban —, éppen az üzem optimális működését segítve elő. Ebből a kiszolgáló szerepből adódik néha, hogy sokszor kellett és kell olyan tevékenységet végezni, ami látszólag gazdaságtalan. Hol van ilyenkor a párt? — hangzik el a kérdés. Ott van akkor is, csakhogy szerepe nem abban van, hogy a vélt gazdaságtalan tevékenységet leállítsa, hanem, hogy segítsen a tájékozódásban, segítsen eligazodni az embereknek. S ilyenkor válik láthatóvá, hogy nem is olyan gazdaságtalan, ho tetszik, nem értelmetlen a végzett munka. A jövő nem lesz könnyű: minden embertől több, jobb munkát követel. Fel kell tárni az üzemszervezés tartalékait — ebben a kommunistáknak is nagy részük lesz karöltve az üzemvezetőséggel, ugyanakkor az ösztönzőbb bérezés formáit is meg kell találni. Róka Péter, az Ércdúsító Üzem vezetője az ötéves terv 'befejező esztendejének feladataira koncentrálva, azok lehető legfegyelmezettebb teljesítését kérte. Újhelyi Ottó, az agitációs és propaganda- munka javítását szorgalmazta, Belső László pedig a politikai vitakörök szerepéről szólt. Kollár László, Tart Ferenc és Joanidisz Janisz az üzemen belül élő — és sok feszültséget okozó — munkaidőgondot vetette fel. Arról van szó, hogy bizonyos üzemrészeknél 6 órában, másoknál pedig 8 órában dolgoznak az emberek, s ez állandó vitaalap. Siklós« pedagógus- alapszervezet Tegnap délután az MSZMP siklósi pedagógus-alapszerve- zet megtartotta a XI. kongresz- szus óta eltelt időszak tevékenységéről beszámoló taggyűlését. Az alapszervezet 1957 óta működik, jelenleg 18 taggal, háromtagú vezetőséggel. Párttagjai vaalmennyien pedagógusok: a két siklósi általános iskolában és három közül két óvodában végzik nevelőmunkájukat. Pártmunkájuk természetesen kiterjed három másik alsófokú oktatási intézményre is, ahol a nevelőtestületben nincsen párttag nevelő. A beszámoló taggyűlésen Balázs Klára párttitkár értékelte a siklósi pedagógus-alapszervezet elmúlt ötévi munkáját, különös tekintettel a XI. kongresszus határozataira és az MSZMP Központi Bizottsága 1972. évi oktatáspolitikai határozatainak teljesítésére. A párttagság — mint a beszámolóban elhangzott — jó kapcsolatot épített ki valameny. nyi alsófokú intézménnyel, elsősorban párttagjaik látogatásai révén. A jövőben is eleven kapcsolatra törekszenek a hatáskörükbe tartozó intézményekkel. Az iskolai pártszervezet fő feladatának tartotta: őrködni a nevelés szocialista tartalmán és a kétkezi dolgozók gyerekeinek kellő mértékű támogatásán. E feladatok megvalósítását a kommunista pedagógusok példamutatással és eszmei-politikai munkával egyengették. Ehhez, mint a beszámoló hangsúlyozza, kialakították alapszervezetük ideológiai-eszmei és politikai egységét, amit a kommunista pedagógusok nevelőtársaik körében is igyekeztek tovább gyűrűztetni. Párttagjaink felelősségteljes munkájának tekintik a marxista világnézet terjesztését. Az alapszervezeten belül a II. számú ált. iskolában pártcsoport is munkálkodik. Rendszeresen tanácskoztak több olyan kérdésről, amely az iskola életét, eredményeinek kimunkálását közvetlenül érintette (pl. az úttörőcsapat, az iskolai pedagógus KlSZ-alapszer- vezet munkája; a munkahelyi demokratizmus fejlesztése; a szakszervezeti munka stb.). Taggyűléseik élénkek, aktívak, sokan részt vesznek a vitában. Tagságunk pártmegbízatásainak rendszere átfogja az egész iskolai életet. A jövőben sokféle tennivalójuk között kiemelt feladatot szánnak a pedagógus KISZ-alapszervezetek munkájának, amely visszaesett az elmúlt időszakban. Ez a vitában is sokszor hangot kapott, egyértelműen azzal a közös állásfoglalással, hogy a párttagságnak a fiatalok közül kell kommunistákat nevelniök; a pártépítésben ezekre a fiatalokra kell számítaniok. W. E. Páiffy Norbert a politikai- szokmai továbbképzések fontosságát szorgalmazta. A beszámoló taggyűlés az 5 év munkáját összegező értékelést elfogadta, majd Róka Péter üzemvezető Láng Lászlónak átnyújtotta az MSZMP Baranya megyei Bizottsága dicsé' ő oklevelét, melyet több éves, kiemelkedő pártmunkája alapján érdemelt ki. K. F. Viharos erejű szél Szerdára véget ért a decemberi szokatlan enyhe időjárás; a Kárpát-medencébe észak felől bezúduló hideg levegőréteg nyomán országszerte lehűlt a levegő. Szerda reggel Miskolcon még 10 fokot mértek, s délre már alig két fokot. Budapesten 9 fokról 3 fokra esett vissza a hőmérséklet. A gyors lehűlés viharos erejű széllel párosult a fővárosban, sebessége gyakran elérte a 90 kilométert. Veszprém és Pápa térségében 100 kilométeres sebességgel száguldott a viharos szél. Több helyen, így Sopronban, Baján és Nyíregyházán hózápor is volt. Pécsett és Dél- Dunántúlon is erős szél volt. Amint az Országos Meteorológiai Szolgálatnál elmondták, csütörtökre a viharos erejű szél némileg mérséklődik, a hideg azonban marad; úgy tűnik végleg beköszönt a tél. Megyei pályaválasztási tanácsadás (Folytatás az 1. oldalról) fiatalok állattenyésztőnek, az osztott munkaidő, a hétvégi kötöttségek miatt. Pedig milliós értékek vannak egy-egy dolgozóra bízva, és 'kellene a szakképzett munkás. „Ha nem tanulsz rendesen, mehetsz az istállóba” — ezzel fenyegeti gyermekét a szülő, s járat le olyan szakmákat, melyektől a napi tej- és húsellátásunk függ. Márkus József, a Radnóti szakközépiskola igazgatója: — Nem a gyerek választ. Azt várják tőle, hogy 'középiskolába menjen. A mi iskolánkról anyAt_ff=tt l. A*mL. feíöberendezes Korszerű tehenészeti telep Görösgalon A tej zárt rendszerből kerül a hűtőbe Egy nagy beruházás kivitelezési munkái fejeződnek be e hónap végén Görösgalon. Elkészül a Szigetvári Állami Gazdaság új, 1228 férőhelyes AG- ROKOMPLEX rendszerű, tehenészeti telepe, melynek költsége meghaladja a 78 millió forintot. A meglévő tehenészeti egységek szétszórtan, korszerűtlen körülmények között üzemeltek. Az istállók zöme a múlt század, ban épült, nagy távolságokra voltak egymástól, ami rengeteg gondot okozott. Az új telep egy részét még idén nyáron átadták rendeltetésének, így a ré. gi tehenészeteket fokozatosan felszámolták. Jelenleg 750 HUN- GAROFRIZ fejőstehenet tarta. A magyarországi egyházak vezetőinek tanácskozása A magyar katolikus püspöki kar, más egyházak és felekezetek püspökei, vezető tisztségviselői szerdán tanácskozásra jöttek össze Budapesten o Hazafias Népfront székházában. A találkozón — amelyen részt vett Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is — Sarlós István, a Hozafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára adott tájékoztatást az ország, a nép előtt álló politikai, gazdasági, társodolmi, szociális és kulturális tervekről, feladatokról. A tájékoztatót követően kötetlen beszélgetés során észrevételek és javaslatok hangzottak el a társodalmi igazságosság és a szocialista nemzeti egység erősítésére. A felszólalók között volt dr. Lékai László bíboros, érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke, dr. Bortha Tibor, a tiszántúli református egyházkerület püspöke, a református egyház zsinatának lelkészt elnöke, d- Káldy Zoltán, a magyarországi evangélikus egyház elnök-püspöke, Héber Imre, a magyar izraeliták országos képviseletének elnöke, dr. Nogy József, a szabadegyházak tanácsának ügyvezető elnöke és dr. Ferencz József unitárius pöspök. nak az új épületekben, de a telep teljes üzembe állítása után — melyre a jövő esztendőben kerül sor — a gazdaság valamennyi fejős tehenét itt helyezik el. Az új telepen kötetlen, fek- vőboxos tartási rendszert alakítottak ki, ahol öt, egyenként 280 férőhelyes termelőistálló és az ehhez kapcsolódó szaporítórész helyezkedik el. A kétcsatornás, teljesen automatizált fejőházban két ALFA—LAVAL típusú, svéd berendezés üzemel, mellyel karusszelenként, óránként 120 tehenet képes lefejni egy dolgozó. A tej a levegő érintkezése nélkül, zárt rendszeren keresztül jut a hűtőtáro. lóba. E berendezés korszerűségét jellemzi, hogy a beüzemelés után naponta hat dolgozó, különösebb erőkifejtés nélkül 900 tehenet képes megfejni. Idén már várhatóan az egy tehénre jutó átlag 4840 liter tej lesz, de ez 1980-ban eléri az 5000 litert. Jelenleg naponta 9500 liter tejet fejnek, de jövőre már 15—16 000 litert. Mint Bíró Imre, a gazdaság állattenyésztési osztályvezetője elmondta, az új tartási rendszer egy sor előnye mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a takarmány, így a silókukorica és a lucernatermesz. tést is koncentrálja és specializálja. Az új telep átadása után munkaszervezésre is sor kerül: osztott napos munkarendet vezetnek be, ami azt jelenti, hogy a dolgozóknak csak minden másnap kell bejárniuk a munkahelyükre. Az eddigi kísérletek igazolják a gazdaság vezetőit, hisz valamennyi dolgozónak tetszik ez az új munkarend, s az sem elhanyagolható, hogy a gazdaságossági mutatók is javultak. A Szigetvári Állami Gazdaság új tehenészeti telepét a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat építette. R. N. nyit tud a közvélemény, hogy lányiskola, s ennek elvégzésével biztosított a hely valamelyik irodában. Diákjainktól gyors munkábaállást, biztos keresetet várnak a szülők, így a fiatalok nagy része megelégszik az ismeretek minimumával. Tompos Gábor, a Fehérhegyi általános iskola tanulója: — Sok szó esett ma az üzem- látogatások hatékonyságáról, vagy éppen formális jellegéről. A KISZ feladatvállalásait is hallottuk. Nem lehetne-e a szakmák bemutatását kiszes fiatalokra, kiszes szakemberekre bízni, akik maguk mutatnák be nekünk, általános iskolásoknak munkahelyüket, szakmájukat? Szigeti István miniszterhelyettes: — A pályaválasztási munka azzal kezdődik, hogy megtervezzük a népgazdasági szükségleteket, ehhez az iskolahálózatot — az egyensúlyi állapot azonban nem ‘következik be. Nem tudjuk még felmérni a szükségleteket, mert azok gyorsan változnak. Világ- jelenség ez, és feszültséget okoz.az egyén, a társadalom életében is, hogy nagyobb az emberekben a képzettség iránti igény, mint amekkora a szakemberszükséglet. A szülő elfogultsága, jószándéka érthető — helyes információkkal lehet azt jó mederbe terelni. A puszta agitációval nem lehet eredményt elérni egy életre szóló döntésnél, csak ha az agitáció összhangban van a tényekkel — és ezzel a problémakör már több is magánál a pályaválasztásnál. Erhardt Imre, o Baranya megyei Tanács pályaválasztási albizottságának elnöke összegezte a tanácskozást és az előterjesztés alapján megszerkesztett ajánlást, melyet a különböző társadalmi, a felsőbb illetékes szervek, hatóságok részére készített a pályaválasztási albizottság. Március ele. jén fog I afkozta tá spoliti ká n k eredményeivel, tennivalóival foglalkozik a Baranya megyei Tanács. A javaslatok közé e tanácskozás eredményei is odakerülnek. Gállos Orsolya Beigli és banánsaláta Hegnyílt a Mecsek cukrászda ízléses belső tér, bőséges választék T Tegnap reggel megnyílt a Széchenyi téren a Mecsek cukrászda és már kora reggel élénk volt a forgolma. „ Kívül régi, ezüst teás és kávés kiöntőkkel, virágcsokrokkal berendezett elegáns kirakatok jelzik a patinás cukrászda újjászületését. A belépő számára kellemes a meglepetés: a hajdani eszpresszóra valóban nem lehet ráismerni. A boltíves helyiségek építészeti szépségét kiemelik az egyszerű, sima, hófehér falak. A belső térrel teljesen összhangban áll a berendezés: a siklósi márványból készült rusztikus, tömör pultok, ahol az állóven- déqek kényelmesen fogyaszthatják el a süteményeket, üdítőket, a kávét. A presszó alapterülete nem változott, de a fal áttörésével most már két boltív vezet a belső térbe, így a vendégeknek nem kell a pénztár előtt torlódniuk, mint korábban. A változásokhoz tartozik a két rész funkciójának fölcserélése: most a süteményt a belső térben lehet kérni, míg a gyorsfogyasztás - kávé, üdítők, fagylalt - a külső térben történik. A nyitás napjától itt már kapható beigli és előre csomagolt habkarika. Néhány újdonsággal is várja a cukrászda vendégeit: mától készítenek turmixot, s a szezon ideje alatt meg lehet kóstolni o banánsalátát is. Az előkészítő helyiségnek nagyobb lett az alapterülete, nőtt a hűtőkapacitása, s fölszerelték mosogatógéppel. Az alsó cukrászda szombattól már ismét zenés szórakozóhely lesz, s a közeljövőben berendezik a Kuckót is. A teljes fölújítás - berendezésekkel együtt — kétmillió forintba került. A belső építészeti terveket Deákné Bla- zsek Gyöngyvér készítette, a fölújítást a Mecseki Szénbányák építési üzeme, s a Nádor saját karbantartó részlege végezte el. d. cs.