Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-12 / 340. szám

Szavaz az olvasó! ffI volt Baranya legjobb sportolója 1979-ben? • Több mint két évtizede-s ha­gyomány, hogy szerkesztősé­günk az esztendő végén rend­szeresen meghirdeti a „Bara­nya legjobb sportolója” pá­lyázatot. Az 1958-ban kezdő­dött verseny nagy népszerű­ségre talált olvasóink köré­ben, így ezt a hagyományt továbbra is folytatni szeret­nénk. Lapunkban három al­kalommal tesszük közzé a sza­vazólapot, melyekkel olvasó­ink szavazhatnak. A szavazó­lapok beküldési határideje: 1979. december 20. A szava­zólapot szerkesztőségünk cí­mére (Pécs, Hunyadi u. 11. 7601) Ikell beküldeni. Sajnos az idei év Baranya sportolóinak kevés jó ered­ményt hozott, így ezúttal ne­hezebb lesz a választás. Az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is megpróbálunk segíteni ol­vasóinknak, felidézzük az 1979- es év legsikeresebb versenyeit és legjobb eredményeit. A férfiak versenyében akár a győzelmet is megszerezheti Alvics Gyula, a PVSK ökölví­vója. Első éves felnőtt létére a magyar bajnokságon csak balszerencsével szorult a má­sodik helyre. A felnőtt baj­nokság mellett szorítóba lépett a junior bajnokságon is, ahol a dobogó legmagasabb foká­ra állhatott. Hazai jő ered­ményei alapján tagja lett a válogatottnak és biztosan győ­zött Finnországban súlycso­portjában. Ugyoncsak sok sza­vazatra számíthat Kelemen Já­nos, a PVSK tájékozódási fu­tója, aíki országos bajnoksá­got nyert és szerepelt a válo­gatottban is. Az atléták közül ezúttal nehéz választani, mert a többszörös magyar bajnok komlói Kispál az év nagy ré­szében sérült volt. A labdarú­gók közül Katzirz Béla, a PMSC válogatottja számítható legtöbb szavazatra. A kézilab­dázók közül a PMSC két já­tékosa, Kovacsics és Hegedűs emelkedett teljesítményével oz átlagos fölé. A PVSK férfi ko­sárlabdázói közül többen is kaphatnak szavazatot. A Vo­lán autósai ebben az évben is ott voltak a legjobbak kö­zött, közülük Kardos Lajos tú­rában és hegyen is magyar bajnokságot nyert, a váloga­tottba is meghívták. A nőknél bizonyára nagy harc lesz majd a PMSC atlé­tika,! szakosztályának két ver­senyzője, Péley Bernadett és Torma Ibolya között. Péley a magyar bajnokságon második lett, teljesítette az I. osztályú szintet, és jelenleg is tagja o magyar válogatottnak. Torma megdöntötte gerelybajítósban a több mint tíz éve fennálló megyei csúcsot, ő is teljesítet­te az I. osztályú szintet és tagja az „A” válogatott ke­retnek, Ugyancsak számíthat szavazatokra Balázs Józsefné, a PMSC kézilabdása, aki eb­ben az évben lett először tag­ja a válogatottnak. A kosár­labdázók közül a PVSK-foan még mindig meghatározó já­tékos a volt válogatott Ver- bőcziné és egyre többet hal­lat magáról a fiatal Hollós is. Ennél a sportágnál nem sza­bad figyelmen kívül hagyni, hogy az Universitas PEAC női csapata bajnokságot nyert az NB l'l-ben és a két legered­ményesebb játékosuk, Bokor Hedvig csapatkapitány, vala­mint Gábriel Zsuzsanna voltak. Ugyancsak számíthat szava­zatra az Universitas PEAC röplabdacsapatának erőssé­ge, Kovács Mária. A beérkezett szavazatok alapján alakul ki a végső sorrend és a győztesek a szerkesztőségünk által felaján­lott tiszteletdíjakat kapják. A pályázat végeredményét de­cember 31-én megjelenő szá­munkban közöljük, és az ün­nepélyes díjkiosztóra január végén kerül sor. melyet egye­nes adásban közvetít a Ma­gyar Rádió pécsi stúdiója. Az olvasóink közül az a pályázó, aki a legjobban tippjei, 200 forintos vásárlási utalványt kap, melynek átadására az ünnepélyes díjkiosztón kerül sor. Az MHSZ-sportógakban is sor kerül a legjobb versenyzők megválasztására, de itt a szakszövetségek javaslatai alapján alakul ki a végső sorrend. Ki volt Baranya legjobb sportolója 1979-ben? Férfiak: 1 ..............y..... 2 ................................................................ 3.................................................................................... Nő k: 1..................................................................................... 2........ ........................................................ 3...................................................................................... A pályázó neve: ....................................................... La kcíme: .................................................................... Eladásra kínálunk 1 db ZUK A 11 M típusú két és fél éves kisteherautót. Megtekinthető a Pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi úti telephelyén, Pécs, Nagyárpádi út 13. Ügyintéző: Vékony Miklósné, telefon: 13-780 Felhívjuk kedves vásárlóink és üzletfeleink figyelmét, hogy a KONZUM ÁRUHÁZ telefonszáma 24-422-re változott. A Kállai Éva téren lévő főkönyvelőség, személyzeti és munkaügyi osztály száma változatlanul 11-881 Teke. December 16-án nem­zetközi tekemérkőzés színhe­lye lesz Pécsett, a Szántó Ko. vács János úti automata te­kepálya. A Gázmű csapatára épülő Pécs válogatottja Eszék válogatottjával találkozik és a mérkőzés kezdete 9.00 óra. Kosárlabda. A KSI, Székes- fehérvár, Szolnok, Bonyhád és a Pécsi Sportiskola csa­patainak részvételével mini- kosárlabdatornát rendeztek Pécsett, fiú. és lánycsapatok részvételével. A lányoknál a Pécsi Sportiskola végzett az élen, a fiúknál a pécsiek a harmadik helyet szerezték meg. A legtechnikásabb já­tékos Halász Judit (Pécsi Sportiskola) lett. Sakk. Koszorús Pál, a PMSC mestere 15 táblás szimultánt tartott a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolán és valamennyi játszmát megnyerte. Eredmények röviden Torna. Befejeződött a II. osztályú női tornász csapat- bajnokság. A győzelmet a négy fordulóban összesen 7 helyezési számot összegyűj­tött Universitas PEAC együt­tese szerezte meg. Atlétika. Rendszeresen tar. tanok ellenőrző versenyeket a sportisko'ás fiatalok részére a PMSC-nél. Legutóbb 99-en indultak két versenyszámban, az 1000 méteres síkfutásban és távolugrásban. A fiúknál 1000 méteren Balogh (Ágos­ton téri iskola), távolug­rásban Szuhnovszky (Jókai úti iskola), a lányoknál 1000 mé. térén Vereb (Egyetem utcai iskola), távolugrásban Soós M. (Építők útjai iskola) bizo­nyult a legjobbnak. Vívás. Négy egyesület 26 versenyzője indult az Univer­sitas PEAC III. osztályú férfi tőr-vívóversenyén. A végső sorrend: 1. Szűcs (HÓDIKÖtl 5, 2. Balogh (Szekszárd) 4, 3. Danka (U. PEAC) 3, 4. Masszi (PSI) 2, 5. Gulácsi (Szekszárd) 2, 6. Farkas (U. PEAC) 0 győzelemmel. Kosárlabda. NB II. nők: Soproni Postás—U. PEAC 64:48 (36:14). Komló—Sopro­ni VSE 83:71 (34:20). NB II. férfiak: Fűzfő—U. PEAC 54:84 (23:40). „Célom az olimpiai dobogó...” Thomas Pfeffer agyaggalamblövő világcsúcstartó és kétszeres Euró- pa-bajnok Thomas Pfeffer, a sportlövész MLSZ- vizsgálat a diósgyőri rendzavarás ügyében Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén megvitatta dr. Lakat Károly szövetségi kapitány je­lentését az olimpiai selejtező mérkőzések eddigi tapasztala­tairól és a további tennivalók­ról. Megtárgyalta a labdarúgás sportorvosi rendjére vonatkozó javoslatot és úgy határozott, hogy dr. Árky Nándor vezeté­sével orvosi bizottságot hoz létre. Krizsón József főtitkár előter­jesztése alapján oz elnökség elfogadta o labdarúgás 1980. évi hazai és nemzetközi ver­senynaptár-tervezetét, valamint oz MLSZ testületéinek jövő esz­tendei, első félévi üléstervét. Az MLSZ elnöksége vizsgála­tot határozott el a Diósgyőr— Újpesti Dózsa bajnoki mérkő­zést követő rendzavarás ügyé­ben. Váradi győzött, Molnár kikapott Yokohamában, az első ifjúsá­gi ökölvívó-világbojnokságon 21 ország 99 fiatalja szerepel. Mind a 11 súlycsoportban a Szovjetunió, oz Egyesült Államok és Japán képviselteti magát. A legnagyobb név nehézsúly­ban található: az Egyesült Ál­lamok csapatának tagja Mar- vis Frazier, o korábbi olimpiai bajnok, hivatásos világbajnok, Joe Frazier fio. A Japánban nagy érdeklő­déssel kísért versenyen 5 ma­gyar fiatol indult. Közülük hár­man szorítóba léptek, a mérleg 2 győzelem és ezzel továbbju­tás, 1 vereség, vagyis kiesés. Az első versenynopon kisvál- tósúlyban Bácskái István (Bp. Honvéd) pontozással verte a hazaiak reménységét, a japán Eiji Kawamotót. Bocskait a vb második napján Váradi és Mol­nár követte. Légsúlyban Váradi János (Nyíregyháza) pontozással győ­zött a skót Doniéi Flynn ellen. Ebben a súlycsoportban győ­zött még a szovjet Nyikiforov (döntő fölénnyel), a dél-koreai Kim Kwang-Sub, valamint a bolgár Pavlov, ez utóbbiak pontozással Váltósúlyban Molnár Tibor (Oroszlány) az angol Dudley McKenzie-vel került szembe és pontozásos vereséget szenve­dett. Bocskai súlycsoportjában, kis- váltósúlyban továbbjutott még a bolgár Lomski, az amerikai Chambers és o szovjet Akopok- jan. Kézilabda , A Pécs városi és város környéki kézi labda-bajnokság végeredménye 1. Zsolnay 14 14 -------- 193- 79 28 2. Konzum 14 11 — 3 162- 91 22 3. Mecseknád. 14 10 — 4 114- «4 20 4. Baromfifeid. 14 9 — 5 162-154 18 5. Titán* 14 7 — 7 88- 99 13 6. Pellérd 14 4 — 10 59-172 7 7. Tervező 14 2 — 12 50-118 4 8. Volán** 14 1 — 13 55- 86 0 * = 1 büntetőpont levonva ,** — 2 büntetőpont levonva A „kínzókamrában” kerestük fel Thomos Pfeffer kétszeres Európa-bajnok, világcsúcstartó sportlövészt, így nevezik a spor­tolók Suhlban az erőnléti edzé­seket szolgáló termet. Ha nem tudnánk, hogy céllövés a mes­tersége, legalábbis súlylökőnek néznénk o 20 esztendős fiatal­embert. Szinte játszvo emelgeti a nehéz súlyzókat. Az agyaggalamb-lövészetben érte el világraszóló eredményeit. Szinte ez a sportlövészet egyik legérdekesebb ága. Kis­kaliberű fegyverrel 50 méter távolságból kell eltalálni a 6 cm átmérőjű mozgó korongot, összesen 60 lövést adnak le: ebből harmincat öt másodper­ces, ún. lassú menetű, harmin­cat pedig két és fél másodper­ces, gyorsmenetű célra. A ko­rong egy tízméteres röppályán mozog, váltakozó irányban. Vajon miért von szükség egy ilyen aprólékos pontosságot követelő sporthoz erőnléti ed­zésre? „Az őszi és téli szezon­ban az erőnlét megőrzésével és fokozásával készülünk fel a nyári versenyekre — mondja Thomas. - Eleinte bizony alig értettem, hogy az én nehéz súlyommal miért kell például futóedzéseket tartonom. Később azonban rájöttem, hogy a táv­futóedzések nélkül nem lenne kitartásom az idegfeszítő ver­senyekhez.” Az ifjú fegyvertechnikus 5 éves sportpályafutásának ki­Szerdán húsz órakor kezdő­dik az 1. FC Kaisersloutern— Diósgyőr UEFA Kupa mérkőzés, a harmadik forduló visszavágó­ja. A nyugatnémet együttes az észak-magyor városban aratott 2:0-ás győzelemmel várja az újabb sípszót, és ez egyeseket túl magabiztossá tesz. Nem így az edzőt, Karl-Heinz Feldkam- pot, aki így vélekedik: „Bizo­nyos vagyok benne, hogy az el­ső mérkőzésen a nyolc váloga­tottat felvonultató Diósgyőr kissé félvállról vett bennünket. emelkedő sikerét hozta a ha­zai pályán megszerzett Európo- bajnokság. 591 körös eredmé­nye egyben világcsúcsot jelen­tett. Thomas Pfeffert eddigi sikerei - két Európo-bajnokság és egy olimpiai negyedik hely — nem tették elbizakodottá. Tudja-, hogy vetélytársai is mindent el­követnek a siker érdekében és a pillanatnyi forma, erőnlét és idegállapot döntő lehet a ver­senyen. Első sikerét 1974-ben aratta a berlini spartakiádon elért győzelmével. „Eredményeimet nagy részben edzőmnek, Hans- Jürgen Schornnok köszönhe­tem” — mondja. Az edző dicsé­ri tanítványát, bár nem tartja könnyen kezelhetőnek: „Csak azt fogadja el, amit a maga számára helyesnek tart” — jegyzi meg, de hozzáteszi: hogy Thomas nagyon becsüle­tes és erős az önkritikája, „Nagy erénye a rendszeretet. Sporteszközeit maga kezeli, tisztítja és végtelenül pedáns, ügyessége és pontossága mel­lett kiegyensúlyozott és nyugodt természete biztosítja számára a sikert.” Ami a jövőt illeti, Thomas Pfeffer bizakodó. „Moszkvában, 1980-ban szeretnék előrelépni. Mindent elkövetek, hogy dobo­góra kerüljek" — mondja a szimpatikus fiatalember. Ezért vesztettek. Nem akarunk hasonló hibát elkövetni. Biztos­ra veszem, hogy a magyar csa­pot egészen más taktikában és felfogásban játssza az újobb mérkőzést, ezért jó lesz vi­gyáznunk." A Diósgyőr tervezett csapata: Veréb — Szántó, Salamon, Vá­radi, Kutasi — Oláh, Tatár, Gör- gei - Borostyán, Szólói, Feke­te. A találkozó játékvezetője a spanyol Guruceta. Ma délután: Zsolnay SE­Tatabánya MNK-mérkőzés A pécsi közönség idén ősszel mór harmadszor láthatja a Ta­tabányai Bányász lobdarúgóit, akik két bajnoki mérkőzés után ma MNK-találkozóra érkeznek Pécsre. A selejtezőből a leg­jobb 64 közé került, a megye­bajnokságban szereplő Zsolnay SE csopatához nem volt túl kegyes a szerencse a sorsolás­nál, hiszen alighanem erejüket meghaladó akadály előtt áll­nak. — Tudjuk, nincsenek csodák, de ennek ellenére elhatároztuk, hogy nem adjuk meg könnyen maqunkot. A porcelánqvári sa­lakos DÓIyán. remélhetőleg szén számú közönségünk bizta­tásának segítségével izgalmas, jó kupamérkőzést szeretnénk vívni az NB l-es csapattal — mondta Kotono Ferenc, a Zsol­nay SE edzője, aki három rö­vid megszakítóst kivéve 1947 óta ül a porcelángyáriak kis- padján. - Ä megyebajnokságban újoncként iól helvtálló csapa­tunkból csők a jobbszélső, Szin- ger hiányzik majd, sérülés miatt. Az összeállításunk a kö­vetkező les7: Szaikó — Harasz- tia. Pnnp I.. Bödő. Anzil I, — Pnoo II.. Holl. Réfi I., Vincze — Lőrincz, Foral. Sakk Anatolij Karpov sakkvilágbajnok szimultánt adott a Moszkvába akk­reditált külföldi diplomaták egy cso­portja számára. Karpov mind a 16 mérkőzést megnyerte. * A szovjet női sakkbajnokság 6. for­dulója után a világbajnok Csiburda- nidze áll az élen 4,5 ponttal, egy fuggőjátszmával. A volt világbajnok Gaprindasvilinek 4 pontja van. Mai sportműsor Labdarúgás. MNK-mérkőzés. Zsolnay SE—Tatabányai Bá­nyász. Porcelángyári pálya, 13.00. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 UEFA KUPA Magabiztos a Kaiserslautern

Next

/
Oldalképek
Tartalom