Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-05 / 304. szám

Huszonkét évi házasság után Sophia Loren belesze­retett Serge Lama énekesbe —, ezt és ennek körülménye­it tudjuk meg a BUNTE leg­frissebb számából. Sophia és Serge az új szerelmespár, akikről egész Párizs beszél. Serge Lama a legnépsze­rűbb francia sanzonénekes, s mégis, akik „szerencséjé­ről” hallottak, azt kérdezik: Mit talál egy olyan nő, mint Loren, ebben a fiatalember­ben? Ugyanis a 35 éves éne­kes nem a megtestesült fér­fiszépség; apródfrizurát vi­sel, s egy tíz évvel ezelőtti baleset következtében sántít is. A kérdésre — az össze nem illő pár láttán — ez az egyszerű válasz kínálkozik: Itt szerelemről van szó, csak a szerelem teheti vakká a nőt. Hogy talált volna külön­22 évi házasság után, A5 évesen Sophia szerelmes, de nem válik ben Sophia Carlo Pontira? Fogjuk rövidre a szót: 1. So­phia Loren olyan szerelmes, mint még soha életében. 2. Sophia Loren soha nem fog Carlo Pontitól elválni. A híres színésznő ez év ta­vaszán ismerkedett meg az énekessel, aki maga írja dal­szövegeit, s eddig hatmillió példányban kelt el nagyle­meze. Sophia a következő vallomást tette Serge-nek a francia televízió nyilvánossá­ga előtt: „Minden lemeze megvan nekem, számomra ön a legizgalmasabb éne­kes a világon." Mire Serge: „önre gondoltam, amikor ezeket a dalokat írtam.” A francia tévésekben meghűlt a vér. S közben Sophia úgy nézett az énekesre, mintha mindenestől el akarná nyelni a szemével. A következő öt hónap ese­ményei igazolták az előbbi feltevést. Azóta minden sza- .bad percüket együtt töltik. A szerelmespár első „hivata­los" fellépése: 1979. szep­tember 20-a, ezen a - napon volt Sophia 45. születésnap­ja. A fellépés színhelye: a párizsi Olympia nagyterme, s egy olyan rendezvény, ahol mindenki jelen volt, aki szá­mít. Valóságos demonstráció volt, ahogy Carlo Ponti fele­sége és Serge Lama kéz a kézben bevonultak, a fényké­pezőgépek pergőtüzében. A híres színésznő tehát „felszabadította magát". A folyamat ott kezdődött, hogy ez év júliusában St-Tropez- ben aktfotót engedett magá­ról készíttetni. Köztudott, hogy pályáját meztelen fil­mekkel kezdte, s Ponti millió­kat (nem lírában) adott ki, hogy összevásárolja ezeknek a filmeknek a kópiáit. Har­minc év után Sophia újra „kirakta" kincseit. A fotók megdöbbenést váltottak ki: A,nápolyi szépség alakja a Sophia fiaival: Carlóval és Edvardóval 30 év alatt semmit sem vál­tozott, sőt: jobb lett. Mi volt Sophia célja ezzel: Talán meg akarja mutatni a világnak, hogy 10 évvel fia­talabb kedvesének nincs mit szégyenkeznie miatta, vagy férjét akarja bosszantani? mmummm Manökenek— nehézsúlyban Úgy két-három hónappal ez­előtt jelent meg a hirdetés, hogy manökeneket keres a Ma­gyar Divat Intézet. S a felvétel napján, a sorbanálló jelentke­zők alatt majd leszakadt a füg­gőfolyosó. Ám a zsűri szigorúan válogatott centiméterrel és mér­leggel. — Kérem sétáljon pár lépést, — mondták egyiküknek — rendben van, megfelel! A méret ideális: magasság 172 centiméter, mell-, derék- és csípőbőség 110, 89, 122 centi­méter. Testsúly 78 kilogramm. Nos a méretekből is kitűnik, hogy a Divat Intézet kövér... — bocsánat! Dundi... — pár- don! — Molett manökeneket ke­resett, s az előzőekben emle­getett függőfolyosót nem is annyira a jelentkezők száma, mint azok jelentős súlytöbblete miatt fenyegette a leszakadás veszélye. 20-tól 60 éves korig szinte minden korosztály képvi­seltette magát. A csípő- és mell. méret legalsó határaként meg­adott 100 cm-en felül pedig, ezen testrészelc-szinte elképzel­hetetlen választékát vonultatták fel a sikerélményre vágyó „ne­héz hölgyek". De félre a tréfával és vegyük komolyan, mint amilyen komo­lyan veszi az a tíz nő, akik vé­gül is fennmaradtak a szigorú rostán, és amilyen komoly a célja ezzel a divatintézetnek. Magyarországon több mint egy­millió nő rendelkezik jelentős súlytöbblettel, s eddig az ő di­vatos öltözködésük konfekcióból nem volt megoldott. Most a rá­juk tervezett modellek bemuta­tóival próbálják ezirányban presszionálni a gyártókat és ke­reskedőket. Sokukban felébredt a hiúság, s volt aki épp emiatt kezdett fogyókúrázni, mint pl. Gréczi Ferencné is, aki a vendéglátó­nál üzletvezető volt, de jelen­leg egy gerincműtét miatt fiatal kora ellenére nyugdíjas. 13 kilót fogyott a jelentkezés óta, s mind a Holdról szóló mesében, min­den új bemutató előtt utána kellett igazítani a ruhát. Most már aggódva nézik, nehogy végképp kifoggyon súlycsoport­jából. A mezőny legfiatalabb tagja a 17 éves madonna arcú Ma- docsán Yvette (az írás elején közölt méretek az ő méretei) Olaszországban a rokonoknál eltöltött félévet okolta a kövér­ségéért. — A sok spagetti, ma­karóni meg csokoládé tette ezt velem — mondja, ám őt egy­általán nem zavarja ez az álla­pot. Egy valamiben valameny- nyien megegyeznek, plusz kilóik ellenére szeretnének divatosan és olcsón öltözni, és ha mostani szerepükkel ehhez valamit is hozzájárulnak, már megérte, hogy jelentkeztek. Sarok Zsuzsa HaptevéKetiYség után idegesebbek leszünk A Nap sokkal nagyobb hatással van az ember­re, mint 'ahogy koráb­ban feltételezték. Aligha vé- letlén talán, hogy a csillagá­szati hónap keretében igen nagy számú közönség hallgat­ta meg a dr. Marik Miklós kandidátus, az ELTE csillagá­szati tanszéke docensének az előadását a Nap földi hatá­sairól. — Előadásában gyakran használta a „naptevékenység" kifejezést. Mit jelent ez? — A Nap felszínén megfi­gyelhető jelenségek összessé­gét nevezzük naptevékenység­nek. A Nap felszíne igen mozgalmas. A felszíni jelensé­gek közül a legfeltűnőbbek a napfoltok, o felszínnél kisebb hőmérsékletű gáz1 örvényék, amelyek belsejében erős mág­neses tér van. Megjelenésük gyakorisága 11,2 év. A foltokon kívül számos más jelenséget figyelhetünk meg a Nap fel­színén: hirtelen felvillanó gyors lefolyású napkitöréseket és szabálytalan alakú napfáklyá­kat. Gyakoriságban valameny- nyi felszíni jelenség követi a napfoltok gyakoriságát. A nap- tevékenységgel több földi je­lenség fizikoi kapcsolatban áll, sőt az .igen nagy napkitöré­seknek érzékelhető biológiai hatásuk is van. — Biológiai hatások? — Ezek kutatása talán a legizgalmasabb területe o napfizikának. Itt még nincse­nek végleges eredmények, csak olyan összefüggések fel­ismeréséről beszélhetünk, ame­lyek elgondolkodtatóak, s nem lehet őket ma már csak egy kézlegyintéssel elintézni. Példa­ként egy-kettő: a kutatások alapján úgy tűnik, hogy ösz- szefüggés van a naptevékeny­ség intenzitása és az időjárás között. A kicsi naptevékeny­ség átlagosan és legfeljebb egv-két fokkal csökkenti a földi hőmérsékletet. 1650 után Kitörések és fáklyák néhány évtizedig szünetelt a naptevékenység, s ezt a kor­szakot o meteorológusok oly­kor mini jégkorszaknak is ne­vezik. Persze, a naptevékeny­ség elemzése rövid távú idő­járási prognózis készítésére nem alkalmas. A biológiai ha­tásoknál figyelmet érdemel néhány összefüggés: bizonyos járványok előfordulási gyakori­ságának maximumai egy év eltolódással jelentkeznek a napfolt maximumok után, 1930-as New York-i adatok alapján vizsgálták a halálozá­sok gyakoriságát o központi idegrendszeri, a szív és érrend­szeri és a légzőszervi megbe­tegedéseknél, s azt tapasztal­ták, hogy a naptevékenységi maximumok után egy nappal jelentősen megemelkedett a halálozások száma a súlyos idegrendszeri megbetegedé­seknél, két-három nappal ké­sőbb a szívbetegeknél, majd később a légzőszervi megbe­tegedéseknél. Ezek alapján úgy tűnik, a naptevékenység legközvetlenebbül az idegrend­szerre hat. D. I. Ebbe fektet az ABBA A pop-együttes múlt évi tisz­ta jövedelme 24,6 millió. Egy nap több mint 60 ezer márkát keresnek, annyit, mint .Schmidt szövetségi kancellár három hó­nap alatt. A négy aranytorkú­nak mégis gondjai vannak: az összeénekelt milliókat azonnal be kell fektetniük; az adózás szempontjából ugyanis így jön­nek ki a legjobban. Jogos te­hát az egyik svéd napilap kér­dése: „Mikor vásárolja fel az ABBA Svédországot?" Néhány, az együttes fonto­sabb vásárlásai közül: egy 15 millió márka értékű sportcsar­nok átépítése hangstúdióvá, egy 14,6 millió márkás bevá­sárlóközpont, egy 10 millió márkás szupermarket, 8 millió márkás garázs benzinkúttal és autófényezővel. Házakba, tel­kekbe, részvényekbe és zálog­levelekbe 47 milliót invesztál­tak. Azon kívül benn vannak nagyszabású olajüzletekben is, grafikákkal való kereskedésben, valamint gyapjúcikkek eladásá­ban. Az ABBA-együttes menedzse­re, Stikkan Andersson, a haj­dani matematikatanár, a jövő évre minden idők legnagyobb fogását tervezi: Moszkvában, az olimpiai játékok alatt, egy­millió ember előtt, a Vörös té­ren szeretné felléptetni együt­tesét. Kikötésük, hogy a kon­certet minden tv-állomás köz­vetítse. Ha ez a tervük megva­lósul, akkor a fellépés díját „természetben” is elfogadják: olaj, tenyészbikák és hátaslo­vak iránt érdeklődnek „ABBÁ- ék”. Mi az igazság az együttes felbomlásával kapcsolatban? Bolondok lennénk szétválni —, nyilatkozza a menedzser. — Együtt maradunk az idők vége­zetéig. üktmodell kerestetik A művészeti gimnázium hir­detés útján keresett női okt- modellt, mindhiába. — Hárman jelentkeztek a hir. detésre — mondja Pattantyús József művészeti igazgatóhelyet­tes. - Az első, amikor meg­tudta, hogy meztelenül kell órák hosszat állni egy pózban, elvállalta, de azóta sem jelent­kezett, füstté vált. A második csak fejmodell akart lenni, vé­gül beleegyezett, hogy bugyira levetkőzik, tovább nem, azt Is azzal a feltétellel, hogy a férje meg ne tudja. Úgy látszik meg­tudhatta, mert ő sem jelentke­zett két-három alkolom után. A harmadik minden szempontból megfelelt volna, fiatal volt, szép sudár, arányos, öt viszont a rendőrség kapcsolta le, mert már hónapok óta körözés alott állt. — Tulajdonképpen miért van szükség aktmodellre? — A rajztanítás menete, le­gyen az középiskola, szakkör Étig lg ily ci nem Jött el vagy főiskola, a legegyszerűbb elemek, kocka, hasáb, gúla, gömb stb. lerajzolásával kezdő­dik, aztán az ezekre redukál­ható mindennapi eszközök kö­vetkeznek: szék, lóca, korsó. A legegyszerűbb látványtól hala. dunk folyamatosan a legbonyo­lultabb felé, az emberi test áb­rázolásához. Az emberi fejjel, ruhás alakkal, majd a meszte- len test lerajzolásával sajátít­ják el a növendékek a legfon­tosabb törvényszerűségeket. — Most tehát nincs akt- modellje a gimnáziumnak? — Szerencsére van egy nyug­díjas férfink, aki évek óta rend­szeresen jár hozzánk. Érdekes különben, hogy férfimodellben nincs olyan hiány, ha -a nem feltüntetése nélkül hirdetünk, akkor ötször-hatszor annyi férfi jelentkezik, mint nő. Nem jobb a helyzet a főisko­lán sem, mindössze egy női aktmodelljük van, ő is csak dél­után, este megy, hiszen délelőtt egy vállalatnál dolgozik. Ő áll modellt némelykor a művészeti gimnáziumbon is, a délutáni szakköri foglalkozáson. Telefo. non nagy nehezen elérem,'"ran­devút beszélünk meg, nehezen, de beleegyezik. Az Éva presszóban háromszor is kiolvasom a kezemben tar­tott „ismertetőjegyet", de Éva ősanyánk lánya csak nem je­lentkezik. * Pénzkeresetnek sem a leg­rosszabb modellt állni, harminc forintot fizetnek érte hivatalo­Amikor még volt modell. Egy felöltözött nő erotikusabb lát­vány lehet, mint egy meztelen ... san óránként. Valamikor az akt. modellek megbecsült tagjai vol­tak a művésztársadalomnak. Nélkülük képzőművészeti kul­túránk is szegényebb volna. Megbecsültek lennének ma is, ha lennének — segítve az ok­tatást, a művészeket. B. L. 35 másodperces dráma A lóvéi 382 évet késett Tud 12 óra 47 percnél tovább egy lábon állni? 9 méter 30 centinél messzebbre tudja köpni a cseresznyemagot? Tovább bír­ná 37 napnál a ketrecbeli együttlétet egy mérgeskígyó­val? Ha igen, vagy ha valami egyéb rekordot tud nyújtani, ak­kor bekerülhet a „Leg-ek köny­vébe". íme a leghíresebb rekordok­ról: A legrövidebb falunév. „Y” — Párizs mellett, a leghosszabb prédikáció: 61 óra, s a levél, amely legtovább úton volt, ne­vezetesen 382 évig. I. Erzsébet brit királynő írta Wan Li kínai császárnak A tevelet vivő ke­reskedők vízbe fulladtak, így most a brit kereskedelmi mi­niszter adta át a címzett jog­utódjának: ezzel a megjegyzés­sel: Témája még mindig aktuá­lis: „A két birodalom között a szeretet és a kereskedelem fel­virágoztatható, ha mindkét rész­ről jól bánnak a kereskedők­kel." A legrövidebb házasság története: pontosan 25 percig tartott: A frankfurti férj ekkor felhívta az ügyvédjét és beje­lentette: hogy az anyósa kény­szerítette az igen kimondására. A házasságot érvénytelenítették erőszak alkalmazása miatt. A világ leghosszabb házassága több mint 100 évig tartott, a 118 éves férj és a 115 éves feleség az Altáj hegységben él­nek, s 130 leszármazottjuk van, a legidősebb lányuk 92 éves. A világirodalom legrövidebb drámája Samuel Beckett „Léleg­zetvétel című műve, amely 35 másodpercig tart, s cselekmé­nye: a belégzés és az erőteljes kilégzés között egy gyermek vé­konyka sírása hallik; megszüle­tett. A gyermekszülésben az 1504-ben elhunyt Barbara Schmotzerint (Svábország) a rekordtartó, 38 fiúnak és 14 lánynak adott életet. A legdrágább húsvéti tojás története sem kevésbé érdekte­len: egy amerikai milliomos sze­rezte a meglepetést felnőtt lá­nyának még 1911-ben A tojás ugyanis beláthatatlan nagyságú volt, gombnyomásra egy villa tűnt elő belőle, amelynek tera­szán egy zenekar játszott. Végül egy olyan rekord, amely számunkra is elérhető: Egy bielefeldi háziasszony 16 perc 41 másodperc alatt készítette el a következő menüt négy sze­mély részére: előétel: Hawaii toast, főétel: sertéssült szósszal, borsó és sárgarépa, desszert: sült alma és egy csésze kávé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom