Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-03 / 302. szám
1979. november 3., szombat Dunánt últ napló 3 FILMJEGYZET Fotólomezgyűjtemény If E MD ÉGÜNK VOLT Hívj a (fénylő) messzeségbe! Vaszilij Suksin maga írta c forgatókönyvet Fivérem című novellájából, s a film eredeti címe a „fénylő” jelzővel volt gazdagabb, mint amivel nálunk bemutatták. Egy jó cím legfeljebb „feldobja”, de jobbá nem teszi magát a művet (mint ahogy el sem rontja), mégis hiányzik az a jelző a magyar címből. Kisváros legszélén, falusinak számító környezetben neveli kamaszodó fiát Grusa. „Férjétől három évvel ezelőtt vált el. A férfi koronfogta kedvenc fiaskóját. és ez a „fehér hajú” barátnő elvitte valahová messzire, nem tudta senki sem hol van ..." Grusa bátyja segíteni szeretne húgán, megismerteti egy elvált emberrel, s hogy az ismerkedést könnyítse, magához veszi Vitykát, a fiút. Vityka egy hajnalon, amikor először esett le a hó, hazaszökik anyjához; anya és. fia most jön rá, ha nem is a legjobb apa nélkül egy család, idegen férfival biztos rosszabb. Szikrázik a hó a reggeli napsütésben, hideg van, a szomszéd öregember koporsót ácsol magának, a látóhatár 3—5 kilométer. A Hívj a fénylő messzeségbe! című Lavrov és Ljubsin rendezte film nagydíjat nyert az 1977. évi mannheimi fesztiválon. Mint filmnek igazából von egy csomó hibája a Hívj a messzeségbe! c. filmnek. Tempója vontatott, két-háromszor pár percre még unalmas is. Színei a rossz nyersanyagtól gyatrák, az anyát és fiát ola- kító Ligyija Fedoszejeva-Suksinán és Vologya Naumenkón kívül a színészek túljátsszék szerepüket, már-már karikatúráját adják az ábrázolandó alaknak. Mégis, nagyszerű film a Hívj a messzeségbe! S azért az, mert egy csonka család néhány hónapnyi sorsában megmutatja a szovjet éíet hat évtizedes változásait, ellentmondásait. Hisz a koporsót ácsoló Naum apó lelkében még muzsik, a gyerekeket meg hívja a fénylő messzeség. Köztük a felnőttek. Mind megannyi áldozata a megszűnt, megszűnő régi, az alakuló új élet harcának. Frázisokat hangoztatnak, hűtőszekrényért ügyeskednek, előléptetésért könyökölnek, fel nem. oldható konfliktusaikat alkoholba fojtják. A film nem pesszimista, de nincs benne a hurráoptimizmus legkisebb jele sem. Lehet, kitalált történet, kitalált szereplőkkel, mondhatjuk Bogdanovich Utolsó mozielőadásának szovjet megfelelője. Hisz változik a világ Keleten, Nyugaton egyaránt. De a megfelelés csak a változásban van. Az amerikai filmben bokrokat görget a hideg sivatagi szél a sivár utcákon, a szovjet film koporsót ácsoló Naum apója a teljes, a gazdag, a boldog emberi élet hirdetője, igénylője. A gyerekek segítenek a koporsó készítésében, s ez a film legderűsebb jelenete. Mert az alkotók tudják jól, születünk, élünk, meghalunk; s az eltávozó, elmenő, elmúló tapasztalata teszi fénylővé a jövő messzeségét. Bodó László Kiss Sándor Károly strasbourgi professzor Történeti értékű fotólemezgyűjtemény került a pécsi Janus Pannonius Múzeumba. Készítője a Duna Gőzlhajózási Társaság egykori hajóskapitánya, a Dunaszekcsőn letelepedett és ott nemrég elhunyt Erlingsfeld József volt. Hagyatékából vásárolta meg a múzeum a mintegy négyszáz archív fényképet, illetve fényképlemezt. A kollekció hely- történeti, közlékedéstörténeti és hadtörténeti szempontból egyaránt érdeklődésre tarthat számot, Eilingsfeld József hosz- szú ideig a Helios nevű DGT- személyhajó kapitánya volt, és ebben a minőségében sokszor végigjárta a Dunát. Megkapó szépségű felvételeket készített a folyamról, a hajóséletről, a folyó menti tájakról és városokról. A neve után megszámlálhatatlanul sotk tisztséget kellene felsorolnom. Alexandre Charles Kiss — mert Franciaországban így hívják — a francia Országos Tudományos Kutatóközpont egyik igazgatója, az Európai Környezetvédelmi Tanács elnöke, a strasbourgi Emberi Jogok Intézetének egyik megalapítója — neve az alapokmányon közvetlenül a Nobel- békedíjas René Cassiné mögött áll —, a Szovjetunió és a Kelet-európai országok jogi kérdéseivel foglalkozó intézet vezetője a strasbourgi egyetemen .. Kiss professzort világszerte jelentős környezetvédelmi szakértőnek tartják. Rendszeresen szakvéleményt kérnek tőle a legkülönfélébb nemzetközi szervezetek, intézmények, s ennek megfelelően szinte sohasem található meg az elzászi francia határvárosban. Egy avar temető üzenete Udvarnak indulva hagyjuk el Mohácsot. Jobb oldalt az emlékpark látszik távolról, bal kézről hatalmas kukoricatáblák, felázot# földutak. Kocsival ide nem lehet bemenni, pedig erre lehetnek a régészek. Nagy esők után vagyunk. A mohácsi tsz terményszárítójánál állunk meg — innen pár kilométer az ásatás. Kukoricásban kanyargó földút, a sertéstelep szennyvize, s aztán egyszerre kiszélesülő térség a kukoricásban, az gsatás — az avarfalu és temető, Kölked határában. Feltárói dr. Kiss Attila régész és K. Zoffmann Zsuzsanna antropológus, akik Kölked, a vidék és kicsit egész Magyar- ország előtörténetét veszik itt nagyító alá. A körülöttünk magasodó kukoricák valami időtlen kulisszát adnak beszélgetésünkhöz az avarokról, a nép- vándorlás népeiről, az eltűntekről és a megmaradókról. A korábbi években folyó ásatások 670 sírt tártak fel ezen a területen, a temető mellett pedig a falut. A jelenlegi feltárás területén azonban hiába kérdezem, falu-e vagy temető az, amiben járunk, mert a kettő együtt van jelen. Azaz temetőt tárt fel a nyár folyamán a kutatás, egy olyan temek tőt, amely egy korábban lakott falu helyén keletkezett. A régi település, a putrilakások hamar egyenlővé váltak a föld felszínével, és egy újabb, a 670-es években ideérkező avar népesség miután megtelepedett, ide temette halottait. Tehát az újonnan jöttek együtt éltek a száz évvel korábban érkezettekkel, az első avar bevándorlás képviselőivel. Az új telepesek sírjai szegényebbek az „őslakosokénál”, de azt mondja a régész, most nem az az érdekes, ami a sírban van, hanem az, hogy itt sírok vannak, hogy a két népesség megélt, megfért egymás mellett. Ez a váratlan mozzanat a kölkedi ásatás ez évi szakaszában, amikor olyan általános érvényű kérdésekre kaphat választ a régész, mint őslakosok és telepesek együttélése; együttélés és asszimiláció; életfolytonosság. Fiatal nő sírját nézzük, majd egy férfiét — két lovával temették el. A sírok között ott vannak a korábbi házak nyomai, cölöplyukak, kemencék. Van úgy, hogy egy-egy sír belenyúlik egy volt házba — ke- resztül-kasul a múlt és a jelen, a különböző idősíkok, egymásra montírozva. S ami mögötte van — mi történt a 670-es években? Ekkor verik szét a Dél-Oroszor- szág területén létezett Nagy- Bulgáriát, s ezzel újabb néphullám indul meg nyugat felé. Egy részük a mai Bulgária, má. sik csoportjuk a Kárpát-meden. ce felé veszi útját. E csoportok sokféle népet, nem csupán bolgárokat jelentettek; hazánkba ekkor érkezik a második avar néphullám, ők a kölkedi ásatás új telepesei, akik az avar-, kor végéig élnek itt, és lehet, hogy megérik a magyar honfoglalást is. Gállos Orsolya A héten dr. Bihari Ottó akadémikus meghívására, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének vendégeként Pécsett töltött néhány napot. Előadást tartott a jogi kar hallgatóinak, beszélgetett a Tudományegyetem oktatóival és a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársaival, ismerkedett a várossal és Baranyával. — Budapesten születtem, de alföldinek vallom magam, ugyanis a szüleim onnan származnak — mondta Kiss Sándor professzor, amikor alkalmunk nyílott egy rövid beszélgetésre. — Az édesanyám ma is Pesten él, általában minden évben hazajutok egyszer. Én a harmincas évek végén erősen irodalmi érdeklődésű voltam — részt vettem a híres szárszói írókonferencián is —, de aztán végül jogásznak tanultam. 1947-ben végeztem a budapesti karon, s ösztöndíjasként Párizsba kerültem. A nemzetközi jogi kérdések izgattak, elsősorban is az, hogy mi történik a nemzetközi jogi gyakorlatban. Meg lehet-e vizsgálni itt is egy kérdést úgy, mint teszem azt a természettudományokban? Tizenöt évig dolgoztam egy hétkötetes munkán, amelyben a francia joggyakorlatot dolgoztam fel, az 1860 és 1960 közötti száz év nemzetközi jogi aktusait vizsgálva. Csak ezután a nehéz, időt rabló munka után tudtam egy kicsit szétnézni a világban. Felkérésre űrjoggal kezdtem foglalkozni, majd az emberi jogok kérdésével. Általában az érdekelt, hogyan reagál a jog egy-egy új problémára. Ezért mélyed- tem el később a környezetvédelemmel kapcsolatos jogi és társadalmi kérdésekben. S az igazsághoz tartozik, hogy magam is iqen nagy természet- barát vagyok. Meggyőződésem, hogy a környezetvédelmet nem a kismadarak és a virágos rétek siratására kell redukálni, hanem egy sokkal átfogóbb szemléletet volna üdvös kialakítani. Az olajkrízis tulajdonképpen hasznosnak tekinthető abból a szempontból, hogy felhívja a figyelmet: térKiváló;pedagógusok Tóth Ferenc Előttem van, ahogyan fölemelt kezét száz csupa-szív gyerekszem követi ihletettem a „tűzbe mennék érte!” lelkesedésével. S a kéz apró rezzenésére a száztagú hatalmas gyermekkórus megszólaltatja a kezdő akkordot, valami olyan megindító puhasággal, ahogyan kevesen. Mindig tisztán, ritmikailag pontosan, s ha a zenei gondolat úgy kívánja, átütő erővel, zengő orgánummal, A zenei közvélemény, a szakemberek úgy tartják, három kivételesen magas színvonalú amatőr gyermekkórus van az országban: egy Miskolcon, egy Nyíregyházán, egy Komlón. Ez a Komlói Kodály Zoltánról elnevezett ének-zene tagozatú általános iskola, ahol a tagozatvezető és a kórus vezetője több mint 20 éve Tóth Ferenc. 1958-ban fontos minisztérium, mi beosztásból jött Komlóra tanítoni. Egyszer egy véletlen kapcsán Kodály hallotta énekelni az iskola kórusát az idő tájt. Ö lett szellemi létrehozója a tagozatnak és későbbi patrónusa ennek az iskolának. Többször meg is látogatta őket, s egy művét nekik ajánlotta első bemutatásra. Munkásgyerékek, bányászgyerekek tanulnak itt. Olyanok, akik otthonról kevés indítást kapnak a komolyabb muzsika bensőséges élményvilága felé, itt az iskola falain belül annál többet. Tóth Ferenc tanár úr az elsősöket és a felső tagozatosokat tanítja szolfézsre, énekre. Népdalokra: zenei anyanyelvűnkre. A megye szakfelügyelőjétől tudom, hogy órái köztudottan élményerejűek a gyerekek számára attól a plusztól, amit rendkívül szuggesztív egyéniségéből rájuk sugároz. Pedagógusi munkáját több díjjal hivatalosan is elismerték, de a legnagyobb „díj” mégis, úgy gondolom az, ahogy énekelnek, ahogyan énekelni szeretnek ezek a gyerekek. Ahogyan ótszüremlik a kórus munkájába mindaz, amit az órákon magukba szívtak. Meséli a szakfelügyelő, hogy egyszer mór csak egy-két perc volt hátra a karénekórából, de újra elkezdeni készülődtek egy rendkívül nehéz művet. Megemlítette, talán hagyni kéne, éhesek már a gyerekek... „De nem úgy van ám az, Marika néni! — mondta a kórus vezetője —, mert, aki dudás akar lenni... — »Pokolra kell annak menni!«” — vágta rá kacagó kedvvel a száz gyerek egy szólamban. Hát, ha „pokolra” nem is, de a szólampróbák, összkarök gyötrően kemény útját bizony végigjárják hetente többször is. Az eredmény? Hosszan sorolhatnám a számtalan radioes tv-szereplés emlékeit; sikereiket Jugoszlávia, NDK, Csehszlovákia, Finnország, Belgium, Ausztria fesztiváljain; a debreceni nemzetközi Bartók-ver- seny III. és II. díját; a külföldi tv-stúdiók adásait. De mindezen túl a legszebb talán mégis az, hogy a komlói bányászgyerekek egy életre szóló útravalót kapnak tőle, a muzsika szeretetéből. „Az ember önző, szeretné befejezettnek látni, amit elkezdett — mondta elgondolkodva amikor efelől kérdeztem. — De amit csinálunk, a váltófutáshoz hasonló. Én átvettem a botot, megpróbáltam sok jó barátommal becsületesen továbbvinni — nem elejteni —(s majd az utánunk következők kezébe szeretném adni.. Ami ars poeticának is beillik. W. E. mészeti erőforrásaink, de ugyanúav a víz, a jó leveaő és más kincseink is. egyszer kiapadnak, elfoqynak, s nem mindeqy, hogy előbb-e, vagy később. — Hogyan került professzor úr kapcsolatba a pécsi akadémiai intézettel? A baráti gesztuson túlmenően volt-e valami konkrét célja a látogatásának? — Bihari professzort Pescaró- ban ismertem meg egy konferencián, azt hiszem 1970-ben. Az intézet környezetvédelmi kutatásairól pedig néhány évvel ezelőtt egy szombathelyi tanácskozáson értesültem. Mi, szerte a világban, minden évben környezetvédelmi tanfolyamot szervezünk a szakemberek részére. Arra gondoltam, hogy Pécs is helyet adhatna az elkövetkező időkben egy ilyen tanfolyamnak, és esetleg egy konferenciának is. Szó lehet kétoldalú tudóscseréről is. Úgy érzem, a figyelemre méltó kutatások ellenére Magyarország egy kicsit kívül rekedt a környezetvédelem ügyének nemzetközi körforgásából, s szeretném, ha ez a helyzet megváltozna. Havasi JL Régészeti feltárás Kőikéi határában
