Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-19 / 317. szám
\ Kulcsár Győző a széksorok köze menekült Sportolók a porondon Páratlan cirkuszműsor Nem hiszek a szememnek: a porond közepén Kulcsár Győző olimpiai bajnok, ostorral a kezében. A halk, de határozott vezényszavakra a lovak úgy dolgoznak az újdonsült idomárral, mintha az ismeretség a régmúltból származna. — Ragyogó ötlet ez a televíziótól. Most bebizonyíthatjuk, hogy váratlan feladatok megoldására is képesek vagyunk. Egy évvel ezelőtt hagytam abba az aktív sportolást, a hamburgi világbajnokság megnyerését követően. Azóta szinte semmit sem változott a napi ritmusom. A válogatott párbajtőr-csapat edzője vagyok és a szakmámban dolgozom, mint gépészmérnök a Villamosipari Kutató Intézetben. Az erőművek üzemelési jellemzőivel kapcsolatos számítógépes modellek kidolgozásával foglalkozom. — És a lovak? — Sose foglalkoztam velük. Ezt a szerepet osztották ki rám, egy hónapja dolgozunk együtt, de a cukrot még most sem fogadják el tőlem. Szerintem sikeresebb lenne — mondja nevetve —, ha beterelnék a hat lovat a porond közepére, és helyettük én futkosnék körbe. — Mint legutóbb? — Az egy kissé kellemetlen volt. Rossz utasítást adtam nekik, és mindegyik felém rohant, én pedig ijedtemben a széksorok közé menekültem. Időközben újabb szereplő érkezik, dr. Móna István egykori öttusázó. — A műsorban a Frédi nevű kövér lóval dolgozom: díjlovaglást mutatunk be, ami számomra igen szokatlan. — Kilenc éve vonult vissza, azóta hogyan alakult az élete? — ügyvéd vagyok, a hetes számú ügyvédi munkaközösségiben. Elsősorban polgári ügyekkel foglalkozom, úgy érzem a szakmámban megtaláltam önmagam. Arra, hogy a Konrád testvéreknek a víz volt az életelemük, még sok vízilabdát szerető olvasó emlékezik. De hogy dr. Konrád Ferenccel egy négytonnás elefánt társaságában találkozom, megvallom, nem számítottam. Konrád doktor úgy dolgozott Lillával, hogy még idomára, ifj. Donnert Antal is csettintett hozzá. — Az első próbára másfél kiló sárgarépával érkeztem, amit desszertnek- szántam Lillának. A felkéréskor viccnek szántam, hogy elefánttal kívánok fellépni, de most már bizonyos vagyok abban, hogy sikeresen dolgozunk együtt a közönség előtt is. Schmitt Pál párbajtőröző, civilben az Astoria Szálló igazgatóhelyettese i és felesége, Makray Katalin egykori tornász mint illuzionisták lépnek föl. — A produkció bizony mesz- sze von attól, amit egyébként csinálok. De a Kótay duó átadta részünkre a kellékeket, a trükköt: Katit egy dobozba zárom, majd három részre szedem azt a dobozt, amelyben benne van, rosszul rakom ösz- sze, végül is minden a helyére kerül. A világviszonylatban páratlan műsort — amit először csinálnak sportolók — péntektől vasárnapig mutatják be o Fővárosi Nagycirkuszban, amelyről a televízió másfél órás felvételt készít. S. Gy, Kulcsár Győző olimpiai bajnok, lóidomárként a porondon Forró tea és eröleves a stábnak Filmforgatáson Balatonhenyén Radványi Géza, Páger Antal és Major Tamás a „Circus Maximus”-ról A szurdokban, a meredek domboldalak között három cirkuszoskocsi dübörög lefelé: a hajtők ordítva, ostori segédlettel biztatják a kifáradt lovakat. A kanyarba érve puskaropogás, golyószóró kelepelése fogadja a menekülőket. Aztán a kocsik eltűnnek a dombhajlat mögött... Radványi Géza rendező sétabotját felemelve odaszól Sára Sándor operatőrnek: — Gyorsabbá kellene tenni a vágtát! Ez így lassú menekülésnek tűnik. Az eső vigasztalanul szitál, hamisítatlan őszidő. Talán olyan, mint negyvennégyben volt, mikor is a történet játszódik. — E film gondolatával már több mint harminc éve foglalkoztam - fordul hozzám Radványi Géza —, most sikerül megvalósítanom és örülök annak, hogy idehaza rendezhetem. A film Magyarországon játszódik a második világháború időszakában és a központi gondolata: nem élhetnénk-e öldöklés nélkül. A partizánokhoz délnek menekülő három cirkuszoskocsiban emberi sorsok tárulnak fel: Máté Rudolf matematikaprofesszoré — szerepét Páger Antal alakítja; .Bárdosé — Major Tamás — akit korábban Máté professzor bújtat lakásán. Ez a jelenet, amit most forgatunk, a horvát határon játszódik, mikor a kis karaván a németek és a partizánok közötti tűzharc közepébe kerül. A menekülőknek tulajdonképpen semmi köze az öldökléshez, de közülük többen életüket vesztik értelmetlenül. — Az ön által rendezett ,.Valahol Európában" az egymásra, találás filmje volt, a mostani úgy érzem, a halálból való menekülés gondolatát fejezi ki. — Valóban így van. De ez a film e mellett lekerekítése annak az ívnek, omi a „Valahol Európában"-nal kezdődött — mondja a Münchenben élő hetven éves rendező. — Páger Antal nem főszerepet játszik, és mégis akit alakit, fontos személy a filmen. — Teljes mértékben olávetem magam a rendezői elképzeléseknek. Máté professzor mellékszerepe a témában nagy és elgondolkodtató. Biztos vagyok abbon, hogy ez a film a sikerfilmek közé fog tartozni, ha elkészül. Úgy tudom, a jövő tavaszra fejezzük be. — Az utóbbi időben nem láttuk önt filmszerepben. Minek tulajdonítható ez? — Rám már ritkán áldoznak filmszalagot. Inkább a fiatalokat játszatják, de ez az élet rendje. A Vígszínházban viszont továbbra is játszok: nemrég kerestek meg, hogy vállaljak szerepet egy ír darabban. Szabó Radványi Géza rendező (balról) és Sára Sándor operatőr a forgatás szünetében Sándorral és Koncz Gáborral hárman játsszuk majd, az év elején lesz a premier. A filmbeli Bárdost alakítr Mojor Tamás, Máté professzo társa ekképp fogalmazott. — Nagy örömmel vettem < felkérést erre a szerepre. A m korosztályunk átélte azt a szőr nyű szituációt: én mint illegali tásbon dolgozó kommunista Mély emberi érzésre vall, hog a filmben Máté nem akarja vá! lalni életem kockáztatását. Vé gül is mindketten meghalunk éi telmetlenül, menekülés közben A forgatási szünet lejárt ki-ki elfogyasztotta oz időköz ben konnóból felszolgált főm teát vagy erőlevest. Az ötvei fős stáb ismét munkához lát, < katlanszerű dombok között újri megszólalnak a fegyverek . .. Salamon Gyula Szuperöregek Meddig élhet az ember? A 135 éves házasságtörő A tudományos-fantasztikus irodalom művelői azt számolgatják, mennyinek kellene lennie az ember átlagos életkorának a csillagközi űrutazások korában, amikor a fény sebességét abszolút határként tekintve a legközelebbi csillaghoz is mintegy 10 év az oda-visszaút. A legóvatosabbak is jócskán 100 év fölé helyezik az ehhez szükséges emberi átlagéletkort. Ma már azonban nemcsak a fantázia birodalmába tartozó ez a kérdés: meddig élhet az ember? Az ókori Rómában még csak 22 év volt az átlagos életkor, 2000 évvel később, a századforduló Oroszországában 32. Érthető tehát a nagy orosz tudós Mecsnyikov (a kefírfogyasztás első propagálója!), a tudományos alapoktól jócskán elrugaszkodott zsörtö- lődése, amikor az emberiség szégyenének nevezte, hogy amíg egy teknősbéka 150— 200 évig él, akkor például egy Mozartnak 40 éves kora előtt kellett búcsúznia az élettől. A teknősbéka és az ember összehasonlítása így persze képtelenség, hiszen egy-egy élőlényfajra jellemző potenciális élettartam már a törzsfejlődés során kialakult, az élet korlátáit megszabó génstruktúrával. Egyes adatok szerint azonban akadtak olyan emberek is jócskán, akik „versenyre keltek” a teknősbékákkal, mint például két és fél évszázaddal ezelőtt a magyar Rovin Iván és felesége, akik 172, illetve 164 évet éltek, vagy a matuzsálemek nem hivatalos világcsúcstartója, az angol Thomas Carne, aki az egyházi anyakönyv szerint 207 évig élt. Az egykori anyakönyvek hitelességét igen sokan kétségbevonják, ezért vegyünk inkább megbízhatóbb adatokat: Az UNESCO felmérése szerint jelenleg körülbelül 300 millió 60 évesnél idősebb ember él a Földön, szűkebb hazánkban, Baranyában pedig a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 69 419, a lakosság 16 százaléka, s ebből is 1938 fő 85 éven felüli. A fejlett országokban, így hazánkban is 70 év körüli az átlagéletkor, s a tendencia egyértelműen növekszik. Hol a határ, meddig élhet az ember? Korunk tudománya régen túljutott azon az ókorból Sene- catól származó nézeten, hogy az elöregedés egyszerűen betegség. Amikor a tudománynak sikerült behatolnia az élő sejt titkaiba, nyilvánvalóvá vált, hogy az elöregedés életfolyamat, amely tulajdonképpen már a megszületés előtt megkezdődik, s a faj potenciális élettartama örökletesen determinált, de nem véglegesen kialakult változtathatatlan tulajdonság, s éppen ezért megnyújtása genetikai úton lehetséges. Egyes kutatók véleménye szerint a következő évszázadban a természetes emberi korhatár elérheti a 120—160 évet. Az. hogy a lehetőségből valóság legyen, ismerni kellene az öregedés okát. Az elöregedés oka egyelőre még ismeretlen az ember előtt, de egyre kiterjedtebb, egyre intenzívebb kutatómunka folyik világszerte, határozottan re. ménytkeltő kutatási eredményekkel. Az elöregedés élet- folyamat, s mint ilyen, az orvostudomány fejlődése révén megváltoztatható, következésképpen bizonyos határok között meghosszabbítható az életkor is, hiszen az átlagéletkor eddigi emelkedése is az orvostudomány fejlődésének köszönhető. Az élettartam meghosz- szabbításában a therápiás lehetőségeken túl nagy jelentősége van a táplálkozási szokásnak, életmódnak és a rendszeres mozgásnak, amely nemcsak az izmokat, de az agyat is felfrissíti: ez is késlelteti az öregedés folyamatát. Ezt alátámasztja egy kuriózumszámba menő példa, az angol Thomasia Parr esete a XVII. századból. Ez a paraszt- ember állítólag 152 évet élt, 120 éves korában nősült másodszor, 135 éves volt, amikor az egyházi bíróság házastársi hűtlenség miatt elítélte. A különleges emberpéldányt 150 éves korában az udvarába fogadta az angol király, de az uralkodói kegy nem vált hasznára: két esztendő alatt, a szokatlanul tétlen élet és bőséges táplálkozás végzett vele. Dunai Imre Leinformálható belső ellenőrt felveszünk. „IPARI SZÖVETKEZET" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. „Doktor Rászóró” két év után újra itthon A vendéglátók között egy, a halottak ünnepén rendezett lam- pionos felvonuláson Nagaszakiban. Előtérben a Japánt megjárt pécsi kutatóorvos. iéisiiliiiiii taHuimánfűHtn Jabánba turistaként eljutni, ott néhány napig, esetleg hetekig tartózkodni egy magyarnak nem olcsó mulatság, viszont valószínűleg nagy élmény. Ugyanott idegenként éveket eltölteni, a helyi szokásokkal, az ottani emberekkel közelebbről megismerkedni — bizonyára még nagyöbb. Ebben a nagy élményben volt része egy pécsi orvosnak, dr. Seress Lászlónak, a POTE Élettani Intézete tanársegédének, aki nemrégiben tért haza két- esztendős tanulmányútjáról Japánból. Vele beszélgettünk tapasztalatairól, élményeiről. — Hogyan került sor a tanulmányútra? — Az Országos ösztöndíj Tanács ösztöndíjasaként töltöttem kint két évet. A nagaszaki egyetem anatómiai intézetében patkányokon végzett kísérleteimmel az emlősök központi idegrendszerének születés utáni fejlődését, a sejtképződést kutattam. Azaz az agyat tanulmányoztam. — Gondolom, sohasem tanult japánul. Akkor viszont hogyan boldogult? — Japánul tényleg nem tudtam, most sem beszélek valami jól. Ellenben 80 országból érkezett 150 társammal együtt Oszakában féléves „gyorstalpaló" nyelvtanfolyamon vettem részt, ahol azért csak ragadt rám valami. Innen Nagaszaki- ba kerültem, ott már könnyebb volt megértetni magam. Sokat segítettek a nyelvleckék, meg oz angol tudomásom, de az első hetekben bizony nehezen ment minden. Kellett még vagy öt—hat hónap, amíg a munkatársak megismertek, befogadtak. — Ezek szerint ilyen nehezen barátkoznak a japánok? — Meglehetősen. Alapjában véve zárkózottak, nem túlságosan készségesen ajánlják fel segítségüket, de idővel barátságossá válnak. Rendkívül pedánsok, udvariasak, mindent sokkalta jobban akarnak csinálni, mint ahogy ezért megfizetik őket. Általában nem bíznak senkire sem többet, mint amire képes. Ha a feladatát valaki nem teljesíti, akkor kiközösítik, nem tűrik a lazaságot. Érzelmeiket ragyogóan tudják palástolni, arcukon, magatartásukban örömnek, bánatnak, rossz hangulatnak semmi nyoma. Mindig mosolyognak, mondván: amíg valaki mosolyog, addig nem lehet az arca mögé látni. Egyszer az egyik asszisztensnőmet megkérdeztem, hol a férje, oly régen láttam már. Mosolyogva mondta: „Pár hete meghalt". A két év alatt azért a vége felé már sikerült felfedeznem mosoly és mosoly között a különbséget. — ön tehát ezt tudta meg a japánokról. De ök mit hallottak rólunk? — Liszt Ferencen és Kodály Zoltánon keresztül ismernek bennünket tudják, hogy kis ország a mienk valahol Európában. — A munka mellett hogyan teltek napjai? — Viszonylag sokáig dolgoztam este benn az intézetben. Karatézni jártam, sok barátot innen szereztem. Otthon volt tv is, 12 program közül válogathattam. Szórakozásra sem az időből, 'sem az ösztöndíjból nemigen futotta. (Egy első osztályú éjszakai szórakozóhelyen 500 forintnak megfelelő öszszegbe kerül egy üveg sör, ugyanannyi, mint egy kabuki- színházba szóló jegy.) — Milyen érzés újra itthon? — Újra a régi munkahely, végre együtt a család, jönnek az ismerősök, az eredeti nevemet is hallom. Mert Nagaszakiban csak „doktor Rá- szóró”-nok hívtak. A japán ABC-ben ugyanis nincs „I” betű, emiatt a hivatalos papírokon a névben elől szereplő Lászlót valahogy így ejtették. Horváth L.
