Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-12 / 310. szám
„A halál pedig mindenkit illet” Félbeszakadt beszélgetés dr. Germanus Gyulával H ívó szóra vártam, hiába, nem érkezett meg. Próbáltam újra kapcsolatot teremteni velük, de a telefon egyenletes bugását nem szakította meg Kató asszony kellemes, lágy hangja. Tudtom, ennek nem lehet oka az adha, a mohamedán ünnep, mert Germanus professzor nem vállalkozhat már az Arafát- hegyi táborozásra, sem o rendkívül nagy fizikai megterhelést jelentő mekkai zarándoklatra. Éppen az ünnep idején töltötte be 95. életévét. Miért nincs hír felőle? Gyanúmat a szomszédok megerősítették: kórházban van. Pontosabban kórháziban vannak, mert Kató asszony most is mellette van, amint annyi éven át. Hetekkel ezelőtt felhívtam őket telefonon. Régóta készülődtem a találkozásra. Ismertem a mestert könyvei alapján, tiszteletet és sóvárgást keltett bennem. Tiszteletet, kitartásával és tudásával. Sóvárgást, a szokatlan, fantázio-szülte világnak tűnő valóság iránt. Nem kis része volt abban, hogy eljutottam a Nap közelségébe, Isztan- bulba. Kelet 'bóditó „illatát”, Germanus Gyula és Kató assozny személyes vorázsát reméltem a most már soha létre nem jöhető találkozástól. * Kató asszony a vonal másik végén aggódással teli hangon mesélte: nem régen hagyta el a kórházat a professzor. Hamarosan felkereste egykori tanítványa, s arra kérte, üdvözölje a 30 éves Ifjúsági Rádiót. A kétperces felvételből harmincperces előadás lett. Másnap rosszul érezte mogát, nem bírt felkelni. Pihent akkor is, amikor telefonáltam. Legközelebbi hívásomkor valamelyest jobban érezte magát Abdul Karim, de még nem fogadhatott látogatókat. Legszívesebben, persze, dolgozott volna. Noha a szeme kíméletre szorult, minden levélre szívesen és hosszan válaszolt, könyvet írt. Szeptemberben jelent meg az arab irodalom történetének harmadik kiadása, sok, mind az ideig magyar nyelven publikálatlan anyaggal. Telefonközeiben volt a professzor, s amikor Kató asszonynak említettem, hogy vele is szeretnék interjút készíteni, hallottam, mennyire helyeselte az ötletet: „Ez lenne az első eredeti dolog, hogy végre a feleség nyilatkozik.” Beszélgettünk az arab ember szokásairól, időfogalmairól. Jól hallottam Abdul Karimot: „az arab ember bővében van az időnek, tudnak élni o semmittevésben”. Mások a klimatikus viszonyok, az iszlám egyszerű jogrendszerében élnek. A professzor rögtön hozzátette: „Szemben az Istennel.” És egyedül az iszlám határozza meg életüket, mindennapjaikat, törvényeiket. Szó esett még a Kelet körül szűnni nem akaró titokzatosságról, az arab városok meseszerűségéről, a Boldogok völgyéről, amelyet mimóza illat tölt meg, a csodálatos szépségű Fezről, ohol előadást tartott a professzor, s a csaknem hatszáz férfihallgató között egyetlen nő volt, lefátyolozotton — Kató asszony. Biztattak, van remény arra, hogy személyesen is talál kozzom velük, kifaggassam Kató asszonyt, hallgassam Germanus professzort, aki 78 esztendővel ezelőtt indult el első keleti útjára, s aki 45 esztendővel ezelőtt lépett be először az Azhar mecsetiskola kapuján. Hiába vártam a hívó szóra. November negyedikén budapesti lakásukat zárva találtam. A levelesláda a mester 95. születésnapjára érkezett táviratokkal volt teli. A beszélgetésnek nem lett folytatása. November 10- én jelent meg a lapokban a fájdalmas hír: dr. Germanus Gyula elhunyt. Horváth Teréz Legendák és tények liefe Jánosról A harmincas évek nagy „léleklátója” Fogadóórákat tartott a Nádorban Otven évvel ezelőtt, a szovjet kormány Berlinben elárvereztetett egy értékes, 18.. századi gobelint, amit még Marie-Antoi nette ajándékozott II. Katalin cárnő fiának, Pál cárevicsnek. A hatalmas falikárpit a lipcsei ipar- művészeti múzeum tulajdonába került, s az alapos vizsgálatok a messzi múltba visszavezető, titokzatos nyomokat fedeztek fel rajta. A gobelint több helyen puskagolyó lyukasztotta át, lándzsa, vagy kardszúrások nyomait is megtalálták, sőt a felbecsülhetetlen értékű szövet megőrizte egy véres kéz lenyomatát is. A művészettörténészek és kri- minalistók értetlenül álltak a műtárgy előtt. A megfejtést végül egy magyar fiatalember, Kele János adta meg, aki különleges „távolbalátási” képességével megállapította, hogy ez előtt a .falikárpit előtt gyilkolták meg 1801-ben I. Pál cárt, ez egykori cárevicset. Az eset nagy port vert fel, de Kele Jánosnak nem ez volt az első megnyilatkozása. Szabó Pál említi a Nyugtalan élet című ötéletrajzi regényében, hogy Kele Hamburgban „látta meg" először egy matróznak a sorsát: óva intette, hogy hajóra szálljon, mondván, hogy az el fog süllyedni. A matróz szót fogadott — és életben maradt, ellentétben társaival. A csodával határos történetekért azonban nem kell ilyen messzire mennünk. Kele Jánosnak ugyanis még ma is élnek viszonylag közeli rokonai Pécsett, akik gyakran találkoztak vele, s tudtak, „léleklátó" tévé. kenységéről. Ez a különös ember ugyanis Pécsett született, 1900. május 7-én. Pécsett járt iskolába, majd a húszas években Németországba került, ahol igen erősen Freud hatása alá került. Pszichoanalizátori tevékenységéről annak idején könyveket írtak, a legutóbb pedig Armin Forker, lipcsei professzor emlékezett meg Keléről, egy kisebb tanulmányban. Kele János 1929-ben, Pécsett nősült meg. Egy fiatal német özvegyasszonyt vett el feleségül, Greif Emmát, aki egy Wolfgang nevű fiút is hozott a házasságba. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után, forró lett lábuk alatt a talai Németországban, és hazaköltöztek. Rövid ideig Pécsett laktak, majd Budapestre mentek, ahol a rendőrség öngyilkossági, és más, igen bonyolult üavekkel foglalkoztatta Kele Jánost. Pécshez azonban nem lett hűtlen: még a háború éveiben is hazajárt, s ilyenkor fogadóórákat tartott a Nádorban. — Fiatal lány voltam akkor — emlékezik vissza dr. S. J.-né, — és Jani bácsi szerette volna, ha a titkára leszek a fogadóórákon. Hogy ne neki kelljen a hozzá fordulók adatait fölvenni, az alapvető dolgokat kikérdezni. A keresztanyám sógora volt, sokat sétáltunk vele együtt a Mecseken, mert nagyon szerette a természetet. Ha □Hétfői lejött Pécsre, családi körben ritkán beszélt a- munkájáról, csak játékból vállalkozott arra, hogy kitalálja, milyen kártyalapokat húztunk ki a csomagból. Olyan szúrós nézése volt, hogy nem is mertem a szemébe nézni. Amúgy kedves, szerény, igen kövér ember volt. Sajnos a szüleim nem engedtek el a fogadóóráira, de egy esetet elmondott: egy néni ment hozzá kétségbeesve, hogy nem találja az aranygyűrűjét. Jani bácsi kérdezett tőle egykét dolgot, aztán hazaküldte, hogy a kályha hamutartójában van a gyűrűje. Hozta is hamarosan az asszony nagy örömmel. — Én Orgovány-Kargala. pusztán tanítottam, egy tanyai iskolában — mondja Tóth László nyugdíjas tanár. Okleveles agrármérnök voltam, s az akkori társadalmi szokások szerint nemigen vehettem el egy szegény parasztlányt. Már pedig én ezt akartam. Kele Jánosnak volt egy önálló rovata a Magyarság című napilapban, Embervédelem címmel. Ide írtam egy jeligés levelet, amire hamarosan válasz is jött a lapban. Kele megnyugtatott, hogy úgy látja, igen boldog életünk lesz. Állítása beigazolódott. — „Szegények, mint a Kelék" ... „Hét éves koráig szopik, mint a Kele Jani" ... ilyen szólások jártak Ivándárdán, a század első éveiben. Itt volt az apja, Kele Antal, kocsis — emlékezik vissza egy mohácsi lakásban Rejtő Jakab, aki már szintén nyugdíjban lévő tanár. — Én Jánost csak egyszer láttam, de az öccsével, Vilmossal nagyon jóba voltunk. Egyszer az istállóban több pajtásunkat hipnotizálta. Azt szuggerálta nekik, hogy tűz van, és nem tudnak menekülni. Jól szórakoztunk, és kérdeztük, kitől tanulta: a Janitól, felelte. Az idős orvos, Kele sógora, a fejét csóválja: — Én sokszor kinevettem, nem hittem a tudományában. Nem vette zokon, csak legyintett: mit tudsz te? Egy biztos, hogy nagy híre volt, és akadtak olyan megállapításai, amelyek megdöbbentettek. Például egy mérnökházaspárnak megjósolta, hogy két gyerekük lesz, mind a kettő orvos, és a férfit el fogja ütni egy autó. Pontosan így történt. A gyerekek ma is orvosok, a férjet pedig néhány évvel később agyonnyomta egy tolató teherautó. Kele 1944 végén elhagyja az országot. A háború utón Németországban telepedett le, s 1958-ban, a Passauhoz közel fekvő Eggenfeldenben halt meg. Rejtélye még kiderítésre vár. Ehhez mindenekelőtt nagyon sok szemtanút kellene ismerni. Egyelőre Armin Forkernek, dr. Vargha László pécsi kriminalista professzor szívességéből hozzám került tanulmányából idézek: „Kele János kétségtelenül jó beszédképesséqű, nagy beleélési képességekkel rendelkező férfi volt." Hogy léleklátó lett volna? Ma még, vagy már, nem tudjuk. Havasi János liittiseti kertek kioiftfiisa A bonni ■ r virágkarnevál Minden évben rendeznek állandó virágkiállítást a nyugati országokban. Idén Bonnban az áprilistól októberig tartó bemutató egynyári virágainak színpompájában gyönyörködhettek a látogatók. Pécsről, a Kertészeti és Parkfenntartó Vállalattól Piszter Valéria parkfenntartási üzemvezető és Csepeli Zoltán tervező járt a kertészeti kiállításon. — Hogy néz ki egy ilyen nemzetközi virágbemutató? — kérdeztük Piszter Valériát. — A Rajna két partján 160 hektáron jelölték ki a kiállítás területét, ez a nagyság Pécs összes zöldterületének felel meg. A két part között állandó komphajó járat közlekedett és a nagy távolság miatt kisvasút vitte a látogatókat egyik helyről a másikra. A főbejáratnál felállított pavilonban orchidea bemutatót rendeztek, további pavilonokban a kötészeti verseny virágkompozícióinak kiállítását láthatták az érdeklődők. Engem a korszerű kerttervezés bemutatása jobban érdekelt, hiszen hasonlóval foglalkozom. Mesterséges dombokkal és völgyekkel, tavakkal és szigetekkel közrefogott zárt egységekben ültették ki a különböző fajta virágokat. Ottjártamkor begóniák, dáliák, gajlárdiák 150 féle változatát láttam. Japánkert a kiállításon — Melyik nemzet bemutatója nyerte meg az ön tetszését? — A japán, olasz, német, holland és svájci résztvevők nemzeti kerteket készítettek. Sajnos magyarok idén nem vettek részt a bemutatón. A leg- érjdekesebb a japán kőkert- bemutató volt, ahol vízeséssel, képzőművészeti alkotásokkal díszítették a törpe növekedésű növényekkel kialakított parkot. — Látolt-e a szokványostól eltérő bemutatót? — Tulajdonképpen mindegyik eltérő és más volt, mert itt láttam, hogy bátran ültettek különböző fajta virágokat együtt, amivel különleges szín- és térhatást értek el. De mint kuriózumot megemlíteném a Temetőpark bemutatót, ahol modern képzőművészeti fejfák és kiültetések keltették fel a látogatók érdeklődését. A hob- by-kert bemutató látványosan bizonyította, hogy a dísznövények és a zöldségfélék szépen megférnek egymás mellett. — Lehetne-e rendezni Magyarországon ilyen kiállítást? — Sajnos nem. A bonni kiállítás sikeréhez nagyban hozzájárult a mikroklíma is. Ott az éves csapadék 1000—1200 milliméter és öntöznek is hozzá, míg nálunk 600 milliméter az éves csapadék, ehhez még 300 mm-t öntözve pótolunk. — Tapasztalatszerzés szempontjából milyennek ítéli meg a kiállítást? — A bemutatókon sok példát láttam, így szín és fajta társításokat, és azt, hogy milyen cserjék és örökzöldek ül- tethetők ki a parkokba. Jövő nyáron ismét tervezünk Pécsett Lvov-Kertvárosban, Újmecsekal- ján és a Tettyén egynyári virágbemutatót. Talán a látottak alapján szebb, érdekesebb társításokat tudunk bemutatni. Ádám Erika :;§ÍÍÍÍÍÍilÍÍ^ * Petra fia, Eleftherios Eleftheria görögül a szabadságot jelenti. Az Eleftherios pedig ennek a szónak hímnemű változata, s egyben férfinév, Eleftherios Petrou: így hívják őzt a ciprusi görög fiatalembert, aki szeptember 1-e óta az Újpesti Cérnagyár nagyatádi üzemegységének textilmérnöke. Ciprusi mérnök Somogybán? Néhány évvel ezelőtt még ő sem gondolta volna, hogy így alakul az élete. A gyár portásától érdeklődöm, de csak onnyit tud róla, hogy hol lökik. A Rákóczi utcában aztán rá is akadok az épülőfélben levő házra, amelyben feleségével és két kislányával él Petro fia, a harmincéves Eleftherios. Albérlők, de májusra lakást ígért nekik a gyár.v- Nehezen szokta meg a mi éghajlatunkat? — Eleinte furcsa volt, de a többi külföldi ösztöndíjashoz hasonlóan én is hámor alkalmazkodtam. Ami igaz, az igaz: nálunk melegebb van, még januárban is plusz 12 fok. Larna. cábon, ahol laktunk, ötszáz méterre volt a házunktól a tenger. Amióta csak az eszemet tudom, mindig úszkáltam, halásztam. A tenger most is nagyon hiányzik. Nem kell térképet elővenni, Eleftherios egy souvenir-kendőn mutotja meg, hol fekszik szülővárosa.- Hogyan került Magyarországra? — A magyar állam ösztöndíjasaként. A ciprusi baloldali párt ifjúsági szervezetének, az Edonnok voltam aktivistája. Aki ezt vállalta, az vállalta a politikai harcot, a verekedéseket, a tüntetéseket is. 1969-ben a hat magyor pályázat közül elnyertem az egyiket, és egyéves magyar nyelvi előkészítő után fölvettek a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára. Négy évvel ezelőtt diplomáztam, de haza már nem mehettem, mert a 74-es ciprusi háború után erősen megváltozott a helyzet. A menekültek miatt túlkínálat lett diplomásokból, elég nagy az értelmiségi munkanélküliség. A párt hozzájárulásával itt maradtam. Az egyetemi éveim alatt megnősül, tem, oz első kislányunk is megszületett - dolgozni kellett. A Lőrinci Fonóbon kaptam munkát, mint művezető, s közben ciprusi tánccsoportot irányítottam Pesten. De aztán ki kellett jönni az albérletből, lakás meg nem volt. Fölajánlották a vállalat nagyotádi gyáregységét, s leköltöztünk. Itt végre a szakmámban dolgozhatok, nagyon rendesek velem. Magyarországon nem nézik le úgy az idegent, mint más országokban. — Mikor járt utoljára otthon? — 1977-ben. Most minden pénzünket o lakásra gyűjtjük. Az otthoniak egyébként megértették, hogy nem mentem haza. Anyám azt mondta, az ember oda menjen, ahol boldogan tud élni. H. J.
