Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-24 / 292. szám
A Dunántúli Ilaplö 1979. október 24., szerda. HÍREK 1979. OKTÓBER 24 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SALAMON nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6,15 — nyugszik 16.41 órakor. A Hold kél 9.22 — nyugszik 19.05 órakor. llfcéiéié* hitei A Magyar Úttörök Országos Tanácsa területi csoportjának ülése kezdődött tegnap délelőtt 10 órakor a megyei párt- bizottságon. Ez alkalommal Baranya., Zala, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megye országos tanácstagjai megvitatták az úttörő csapatok középtávú programtervezetét. Az ülésen Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára elnökölt. «V A KISZ Baranya megyei Bizottságának meghívására tegnap este Pécsre érkezett Jordan Draganov, a Szliven megyei Komszomol Bizottság első titkára és Georgij Dimitrov, a Szliven városi Komszomol Bizottság titkára. A bolgár ifjúsági delegációt Szőke Attiláné, a megyei KISZ-bizottság titkára fogadta a Ferihegyi repülőtéren. A Szliven megyei ifjúsági vezetők három napot töltenek Baranyában a megyei KISZ-bizottság vendégeként. A tapasztalatcserét szolgáló látogatás folyamán megbeszéléseket folytatnak a megye és Pécs KISZ-vezetőivel, valamint gyár- látogatáson és ifjúsági találkozón vesznek részt. * Kedden délután ülést tartott a Szigetvári városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület — egyebek között — tájékoztató jelentést hallgatott meg a városban épülő 330 ágyas kórház beruházásának helyzetéről, és megvitatta a cigánylakosság helyzetének javítására hozott intézkedések végrehajtásának tapasztalatait. ♦ — Jobb minőségűre cserélték a kisfeszültségű vezetékeket Németiben. Az üzemeltetők és a hálózatépítők együttes munkájának eredményeként négy nap alatt végeztek a cserével. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Ahogy tetszik (este 7 órakor) Egressy bérlet. HANGVERSENY Székesegyház: összevont ,,A” és „Matiné” bérlet első előadása. Pécsi Filharmonikus Zenekar, vezényel: Mark Ermler (Szovjetunió). Közreműködik: Gyermán István — hegedű (f8 órakor) MOZI Petőfi: Családi összeesküvés (4. f7, 9). Kossuth: Blokád (10. f3) Családi összeesküvés (6, f9) Tanárképző Főiskola: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók (5) Az ötödik pecsét (f8) Heö. Műv. O.: Gyilkos a tetőn (8) Komló, Május 1.: Az oroszlán ugrani készül (f5, f7) Komló, Zrínyi: Állami Aruház (4) Júlia (6, n9) Mo- - hács: Csillagok háborúja (fó) A kívánság fája (8) Várható időjárás szerda estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, többfelé, általában gyenge eső, az Északi- Középhegységben havazás. Gyakran élénk, időnként erős északias szél. Hajnalban erős párásság. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Havazás a Mátrában A Mátrában kedden hajnalban megkezdődött a havazás, apró pelyhek- ben több órán át hullott a hó, a hegyek csúcsait a délelőtti órákban mái összefüggő hóréteg bontotta. Kékestetön a fehér takaró vastagsága elérte a három centimétert. A hőmérséklet egész nap nulla fok körül mozgott. ♦ — Tejhűtők belföldi forgalomba. A cserkúti MEZŐGÉP Központi Gyáregysége egy hatezer és egy tizenkétezer literes tejhűtő prototípusát készítette el. A műszaki vizsgák után az AGROTRŐSZT ez évre 3—3 darabot, jövő évre 10—10 darabot rendelt belőlük. Mark Ermler szovjet karmester vezényli a Pécsi Filharmonikus Zenekart a ma esti, szerdai koncerten, a Székesegyházban — a kiadott műsortól eltérően 19 óra 30- kor. Képünk a tegnap esti próbán készült. — Szokolai felv. — ¥ — Növekednek az igények. Eddig ötven férőhelyes ketrec-tárolóban tartották a gázpalackokat Almamelléken. Ez kevésnek bizonyult, e helyett 100 férőhelyes alumínium gázpalack-tárolót adtak át a napokban Almamelléken, a Kossuth utcában. Az elmúlt hét elejének meleg időjárását a hét második felében lehűlés követte, sokfelé hullott csapadék, de mennyisége csak néhány helyen érte el a 10 mm-t. Az Atlantióceán keleti, és Európa* nyugati területe fölött nagy kiterjedésű ciklon örvénylett, melynek áramlási rendszerében délnyugatról szubtrópusi eredetű meleg levegő érkezett Kö- zép-Európa fölé, s így ebben a térségben a sokéves átlagnál 10—12 fokkal melegebb volt. A hét közepén az említett ciklon helyét egy magasnyomású légköri képződmény foglalta el, és ennek nyomán északnyugatról már hideg levegő érkezett térségünk— Kisgyermeknevelés. A Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztálya tudományos ülést rendezett tegnap Pécsett, a Npveiők Házában, ahol a szakosztály elnöke a hátrányos helyzetű gyermekek vizsgálatáról tartott tájékoztatót. be. Számottevő csapadék ezek után .már sehol sem hullott. Éjszakánként ismét 0 fokig, több helyen az alá is süllyedt a hőmérséklet, és napközben sem emelkedett mór 17 fok fölé a hőmérő higanyszála. Az elkövetkezendő időszak folyamán általában csendes, őszi időre lehet számítani. A felhőzet időnként megnövekszik, jelentős csapadék azonban nem várható. Az éjszakai lehűlés erősödik, általában —3, plusz 2 fok között lesz a hőmérséklet, a hajnali óráktól többfelé párásság, köd kialakulása valószínű. A nappali fel- melegedés eleinte 10—15 fok között, később 15 fok körül alakul. A rendőrség kérése Kérjük azt a személyt, aki a Szolgáltatóipari Vállalat Bem utcai órásüzletében 1979. szeptember 13-ón megvásárolt egy használt ,,Doxa" márkájú órát 602,— forintért, hogy tanúkénti meghallgatása céljából jelentkezzen a Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán, Pécs, Kilián György u. 1. szám, földszint 19. sz. szobájában, vagy telefonon a 11-666, 136-os mellékállomáson. ♦ — Megnyílt a kőbányai vásárközpont három szak- kiállitása. A budapesti nemzetközi vásárközpont idei programjának utolsó három szakkiállítását, a korrózióvédelmi Hungaro- korr, az Elektronikai Mipel és a környezetvédelmi Protenvita nemzetközi bé- mutatót kedden délelőtt nyitotta meg Pál Lénárd akadémikus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. — Elmarad dr. Iványi Lászlónak, a MŰM Munkaügyi Kutató Intézete tudományos főmunkatársának október 24-re tervezett pécsi előadása A vállalati munkaerő-tervezésről. — Három új könyv is megjelent a Mezőgazda- sági Könyvkiadó és a Natura gondozásában, c „Higiénia a hűtőiparban és a konzerviparban". „A kertépítés zsebkönyve" és ,,A mikroszkóp használata” címmel. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a kertépítés és szépítés újdonságait, fogásait bemutató munka. ♦ Esküvő HORVÁTH GYÖRGYI és KATICS JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. október 27-én 18.00 órakor házasságot kötünk ^ a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Heti időjárás-előrejelzés a dunántúli megyéknek DUNÁNTÚL Hl SF p T rcrn / / r T7T TlTi UJJ jj m rím / / * l rfíl '•II-J 1 1 rrt 17i mi III liu B SSfiF ESŐS m raufe M SZELES ÖE DERÜLI SZÁRAZ m ZIVATAR m KŰ0ÖS PÁRÁS SZ CS P SZ V H K Csendes, őszi idő Ma a képernyőn Vizi György főszerepben Hogyan jutott Vízi György, a Pécsi Nemzeti Színház fiatal színművésze a televízióban ma, szerdán bemutatandó „Lacika" tv-dráma főszerepéhez? — Már gyermekkorom óta filmezek — feleli a művész. — A Hűk a térről- ben, a Pál utcai fiúkban, a Horizontban, a Magyar ugaron-ban, két magyar— amerikai koprodukcióban, a Fixerben és a Kéksza- kállban gyermekszereplő voltam. Richard Burton fiatalkori alteregóját is alakítottam. Főiskolás koromban is filmeztem: Hofz úr dühbe jön és a Mec/- nyánszki című filmekben. ■ Tévedésből börtönbe zárták ■ Az egykori gyermeksztár — A Lacika? A legmunkásabb produkció. Igen sok előkészület kellett hozzá. Nemcsak az, hogy 65 kilóról 49-re kellett fogyasztanom, de jártam bírósági tárgyalásokra, kihallgatásokra, sőt be is zártak (a fegyőr nem tudta, hogy én csak tanulmányúton vagyok). Miután mindent dublőr nélkül csináltam, rengeteget kellett gyakorolnom. Szakadék- baugrást, mozgó buszról való kiugrást, verekedéseket. A mentő mindig készenlétben állt. Remélem sikere lesz a tv-darabnak. Különösen Pécsett, hiszen Laban ez Borbála, Dávid Kiss Ferenc is szerepelnek a darabban és még jó néhányon, akik azóta elkerültek Pécsről. — Elkerülhetetlen ilyenkor a kérdés: színház vagy film? A színházi fellépés egy sokszor gyakorolt, próbált folyamat vége. Munka, hivatás. A film rögtönzés, nagyobb — HIBAIGAZÍTÁS: A nem zetközi gyermekszinházi találkozó című tudósításunknál sajnálatos képcsere történt. A felvétel nem a Pécsi Nemzeti Színház Háry János előadását, hanem az Állami Bábszínház Háry produkcióját ábrázolja. Olvasóink szíves elnézését kérjük. — Csillagászati napok ’79 rendezvényei október 24—31. között zajlanak a j TIT Mecseki Természettudományi Stúdiójában, Ember és világegyetem címmel. Az első előadást október 24-én este 6 órakor I tartja dr. Horváth András, az MTA Csillagvizsgáló Intézetének munkatársa. Az előadások után, derült idő esetén távcsöves be- i mutatót tartanak a stúdió- j bon. ♦ A Zöldért mai árai A fejeskáposzta ára 4,20 és 6 forint, a fejessaláta 2,20— 3 forint. A karfiol 8—10,60 Ft- ba kerül. A gyökér 12—14 forintért kapható. A vöröskáposzta kilója 10 forint. A paradicsom 9 és 10,40 forintért kapható. Az alma kilója 5,60 Ft- ba kerül. Az őszi csemege, a sütőtök ára 4,40 forint. — Beszélgetések tudományról, művészetről. A Doktor Sándor Művelődési Központ népszerű előadássorozata október 24-én, szerdán este 6 órakor folytatódik a Nevelők Házában. Az est vendége Gazda István tudománytörténész, a Budapesti Műszaki Egyetem és az ELTE tanára. — A Pécsett élő festőművész, Kelle Sándor képeiből nyílik kiállítás október 24-én 18 órakor Mohácson, a Kossuth filmszínház emeleti kiállító- termében. A kiállítást Fischer János, a városi tanács elnöke nyitja meg, közreműködik az Építők Madrigálkórusa, Jandó Jenő vezetésével. tempó, feszültség. Mindkettőt szeretem! Sz. A.------A RÁDIÓ É S TELEVÍZIÓ müsörAb-n. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — Az arany. 8.56: Beszélni' nehéz. 9.08: Dvorzsák: Dumky-trió. 9.45: Kis megyar néprajz. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: Csiribiri. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Zenekari . muzsika. 11.30: Indulók, táncok fúvószenekarra. 12.20: Ki nyer ^ ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: örökzöld dzsesszmelódiák. j 14.39: Salakmotorosok. 15.10: Pinqhas Zukkerman Kreisler- átiratokat hegedül. 15.28: MR i 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. 16.19: Kóruspódium. 16.45: Régi magyar dalok és táncok. 17.07: Hol szorít a ci- ; pő? Riport. 17.32: Wilhelm j Furtwängler Beethoven-műve- | két vezényel. 18.15: Hol volt, I hol nem volt... 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 20.15: Leonard Warren operaáriákat énekel. 20.49: Könyvklub — Dobozy Imre. 21.44: Édes anyanyelvűnk. — Zenei anyanyelvűnk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bartók: I. vonósnégyes. 23.00: A Hunniá j Filmstúdió műhelyében. 23.15: Az I. Musici di Roma kama- I razenekar felvételeiből. 0.10: j Dzsesszfelvételekből — Grover i Washington Jr. együttes játszik. PETŐFI RADIO 8.05: Dunajevszkij operettdalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — Dallamok, emlékek. 9.28: Csárdáscsokor, verbunkos muzsika. 10.00: Zene- délelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Építsd a házad. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől négyig... Barbra Streisand és Danny Kaye zenés játékokból énekel. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Énekszóval, muzsikával. 15.00: Slágermúzeum. 15.45: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 16.00: Mindenki iskolája. 16.15: A kettős Antonius. 16.35: Egészségünkért! 16.40: Magyar táncdalok — külföldi előadók. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.25: Tallózás a szovjet lapokban. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.30: Bródy Tamás szerzeményeiből., 23.15: Oscar Strauss operettjeiből. HARMADIK MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Galina Ko- valjova és Nikola Nikolov operaáriákat énekel. 10.00: Barokk szerzők műveiből. 10.50: Tanúk nélkül — Pilinszky János versei. 11.05: Louis Armstrong énekel és trombitál. 11.30: Kamaramuzsika. 13.07: A zeneiroda'om remekműveiből. 13.41: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról. 14.01: Szimfonikus zene. 15.58: Romantikus zongoramuzsika. 16.43: Meditáció — az emberek munkahelyi kapcsolatairól. 16.53: öt földrész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.15: Törd a feied! 17.25: öt perc technika. 17.30: Magnóról — magnóra. 18.15: Leontyne Price operafelvételei* bői. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Maurício Pollini zongoraestje a salzburgi ünnepi játékokon- 20.20: Magyar Irodalmi Arc- képcsarnok — Balassi Bálint. 21.20: Operaáriák. 21.42: Zenekari muzsika. 23.10: Magyar szerzők művei. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális, zenés magazin. Szerkesztő: Borsos József. (A tartalomból: Brigádtervek . . . — Okos szerkezetek. — A legkisebb a családban . . .) 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Aktualitások. Jegyzet. — Dalcsokor Dalmáciából. — Növeljük a hírnevünket. Riport a Bajai Kukoricatermesztési Rendszerről. — Bunyevác dalok és táncok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági koktél. Közben: Egyetemisták, főiskolások szabadidőben. Riporter: Hetényi Árpád. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 5. o.). 10.05: Magyar nyelv (ált. isk. 1. o.). 10.20: Stop! Közlekedj okosan! Az úttest nem játszótér (i'sm., sz.). 10.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Éjszakák és nappalok. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. XII/7. rész: Janus és Celina (ism., sz.). 11.35: Slágerstúdió. Intervízió átvétel Berlinből. 14.30: Magyar nyelv (ism., sz.). 14.Á5: Stop! (ism., sz.). 14.55: Orosz nyelv (ism.). 15.15: Németh László: Irgalom. VI. rész: A tévéjátékot a X. 31.—XI. 3-i Kamera adásokhoz ajánljuk. 16.30: Hírek. 16.35: Vigyázzunk rájuk. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács filmje. 16.45: Jól ülj a nyeregben. Szovjet dokumentumfilm (sz.). 17.05: Kisfiút felveszünk. Olasz film. 17.55: Reklám. 18.05: Közművelődés közelről. 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Zimre Péter: „Lacika". Tévéjáték. 21.00: Találkozás Köpeczi Béla akadémikussal. 22.00: Sakk-matt. Beszámoló Adorján András és Ribli Zoltán páros mérkőzéséről. 22.20: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 18.55: A mi képernyőnk. A pécsi’ körzeti stúdió műsora. 19.30: Tv-híradó 1. (sz.). 20.00: Forgószin (sz.). 20.30: Otto Naqel. NDK rövidfilm (sz.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Van képünk hozzá! Tévénézők vetélkedője. 22.00: Tudósklub. Az adás témája: Szocialista demokrácia. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-- napló. 17.45: Srézám utca — gyermekműsor. 18.15: Nemzet-- közi könyvvásár. 19.15: Rajz- • film. 20.00: Sportszerda.- MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Miki egér csapata. 19.55: Programakciók. 20.00: Barbara — filmsorozat. 20.50: Források — költészeti műsor. 21.20: Huszonnégy óra. 21.40: Dokumentumfilm. — Tsz, állami gazdaság, könyvtár, a KISZ anyagi támogatósával közel másfél millió forint értékben egy új művelődési ház és tornaszoba készült el Dencsházán. A kétszáz négyzetméter alapterületű, modern létesítményt hat szakág kisiparosai építették. A legtöbb pénztámogatást a Baranya megyei Tanács nyújtotta! A műszaki átadásra még e hónapban sor kerül. ♦ összevont orvosi rendelés 1979. október 25-én, (csütörtökön) délután a felnőttellátás orvosainak továbbképzése miatt a sürgős ellátást igénylő betegek részére összevont rendelés lesz: Felnőtt lakosság részére 13— 19 áráig: 1. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (Tel.: 1M69) II. kerületben: 1. Munkácsy M. utcai Rendelőintézet, II. em. 219. sz. (Tel.: 13-833/48 m.) 2. Krisztina téri orvosi rendelő. (Tel.: 14-133) III. kerületben: 1. Dr. Veress E. utcai Rendelőintézet, fszt 1. (Tel.: 15-833). 2. Rókus u. 7/1. sz. alatti orvosi rendelő. (Tel.: 12-412) A délelőtti felnőttrendelések a szokásos helyen és időben változatlanok. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek bel betegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon POTE Gyér» mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet, Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika, SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9, sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. . gyógyszertár. ♦ — Fejőverseny lesz november elsején Bolyban.. A tsz-ek és az állami gaz-- daságok szakmunkásai a megyei döntőre készül-- nek.