Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-11 / 279. szám

6 Dunántúli napló 1979. október 11., csütörtök Szatyor ^ ff ff Győző játszótere Vagy két éve panaszol­tam fel egyszer, milyen ri­degek, sivárak játszótereink a vcsból készült játékokkal, melyekről betonra huppan a gyerek. A helyzet persze nem vagy keveset változott azóta, született viszont a közelmúltban egy játszótér, amely ellenpéldaként ál­lítható. Szatyor Győző, a nép­művészet ifjú mestere ját­szóteréről van szó, a Köz­társaság téri óvoda udva­rán, A területen kivágtak a tavasszal néhány nyárfát — adva volt tehát a világos színű, szép faanyag, s c fiatal fafaragó, akinek a kisfia is ebbe az óvodába jár, ajánlkozott, hogy a ki­vágott nyárfákból játékokat készít, udvari, szabadtéri jáíékokat. Libikókát, lo­vacskát, körhintát, mászó­kát. Szatyor Győző ezzel a munkával töltötte a nyarat az óvoda udvarán, s a gyermekévre szánt ajándék szeptemberre el fs készült. Negyvenezer forintra be­csülik a játszótér értékét, a gyerekek persze minden­nél többre. Nagy sikerük van a fajátékoknak, ezek a legnépszerűbbek az óvoda­udvaron. Hiszen a gyermek számára vonzó, meleg anyag a fa, szívesebben nyúl hozzá, mint a fém vagy műanyag játékokhoz. A falovacskákon mindig nyargal néhány gyerek — ide akár egész ménest fa­raghatott volna Szatyor Győző. Remekül működő játék a kis körhinta, a li­bikóka és a mászóka is fa meg kötél kombinációjával. Ugyanakkor pedig több mint játék, mivel egyben képzőművészeti alkotás, szobor is valamennyi. Kis padok és egy vörös színű fából készült szobor hatá­rolják a homokkal leszórt játszóteret, a falovak és fá­ból faragott madarak kis birodalmát. Szatyor Győző, ha mun­kájáról beszél, sohasem hallgatja el, hogy az Or­mánság szülötte, Bogdásó- ról való. Ott szívta magá­ba kora gyermekéveiben az ormánsági kultúrát, a nép­művészet formavilágát, s ez él tovább most már tuda­tosan szobraiban, grafikái­ban, minden alkotásában. Szülőfalujában, a sógorbá­csi bognórműhelyében les­te el a famunka mesterfo­gásait, ott készítette első játékait, aztán pedig ma­gányos útkeresések utón a Fiatalok Népművészeti Stú­diójában és immár a saját gyermekeinek mozgását, játékát figyelgetve. Maga is nagyon örül óvodai já­tékai sikerének, s azt mondja, szívesen készítene egy nyilvános játszóteret is — a város részére. G. O. Úti beszámoló Észak-Olaszországból A goriziai polgármester köszönti a pécsi kórust A Nevelők Háza kórusának vendégszereplése Könyv és ifjúság Játékosan, szórakozva olvasni vetélkedő * Idén először hirdették meg a Könyv és ifjúság vetélkedő­sorozatot. A KISZ KB kulturális osztálya, a Kulturális Miniszté­rium és a Magyar Rádió ifjú­sági főosztálya vetélkedőjének lényege a játékosság, a szóra­kozva olvasás. A vetélkedőket felmenő rend­szerben indítják. Minden vá­rosban, járásban alapkörzete­ket alakítanak ki. E körzetek feladata a helyi vetélkedők megrendezése, úgy, hogy no­vember elejéig kialakuljon a terület legjobb csapata. A.me­gyei döntőre a legkiemelke­dőbbek juthatnak el és a még Csodálatos 12 napot töltöt­tünk Itáliában a Nevelők Háza Kamarakórusával — eleget téve a Torinói Egyetemi Énekkar és a Goriziai Madrigálkórus meg­hívásának. A torinóiaknál már harmad­szor jártunk. Ezúttal a 25 éves jubileumukra szerveztek feszti­vált négy kórussal: egy osztrák együttes Villachból, egy olasz Brescia környékéről, a vendég­látók és mi énekeltünk. lillai Aurél vezényletével há­romszor léptünk fel a fesztivá­lon. Aostában és Torinóban kö­zös hangversenyt adtunk a villachiakkal, ill. a bresciaiak- kal. A gálaest színhelye az Olasz Rádió torinói auditóriuma volt. Telt házak előtt nagy si­kerrel szerepeltünk. Ez azért is nagy szó, mert a szeptembert zenei hónappá nyilvánították Torinóban, és egymást érték á rangos zenei események. A hatnapos torinói tartózko­dás alatt — a szereplések és a próbák mellett — sok közös él­ményben volt részünk. Az Aosta- völgyi út és a Monte Bianco marad a legemlékezetesebb. Jeges csúcsok, zord nyiladékok vízesésekkel, sziklaormok várak­kal, ódon települések, hegyol­dalra kúszó teraszok gyümölcs­ligetekkel, barátságosan hívo­gató hotelek. A Fiat-gyár auto­mata gépsorai, a Martini-Rossi cég múzeuma, a Bohémélet fő­próbája Európa egyik legmoder­nebb színházában, Himnusz a Kossuth-szobornál. A goriziaiakkal új a barótko- zás, ők ,,cserepartnerek", az áp­rilisi kórusfesztiválra jönnek majd hozzánk. Mivel a Pécs— Torino útvonal felénél van ez a kisváros, a jugoszláv határnál, oda-vissza megszakítottuk útun- kat. Odafelé a goriziai vár lo­vagtermében, visszaútban az udinei dómban adtunk koncer­tet. Újra tapasztalhattuk, hogy az arezzói és goriziai kórusver­senyek sikere nyomán mekkora tekintélye van a magyar kóru­soknak. S nagyon boldogok va­gyunk, hogy ezt mi is növeltük, s pompás énekléssel háláltuk meg a meghívást. A goriziaiak is ragyogó prog­rammal rukkoltak ki, Ajánlhat­juk minden magyar autós tu­ristának, térjen be Aquileiaba. Római kori romkert és gazdag múzeum található itt, s egy pá­ratlanul szép mozaikpadlós, ki­váló akusztikájú, XI. századi ba­zilika. A kedves tengerparti vá­roskát, Gradot is méltatlanul mellőzik a magyar turisták. Mélykék tenger, zöld színorgia foqadott bennünket a Triest melletti Miramáre kastély park­jában. S pár órával később meqrendülten álltunk az I. vi- láqháború magyar katonáinak sírjánál, Redipugliában. Magunkat ajándékoztuk meg még azzal, hogy bekukkantot­tunk Velencébe és Veronába, s azzal, hogy énekeltünk, ahol le­hetett: buszban, fogadásokon, tereken, templomokban, ven­déglőkben, hol magunknak, hol mások szórakoztatására is, hol köszönetképpen. Szauer Dezső Francesco Finetti orgonakoncertje Hétfőn este a Székesegyház orgonáján egy olasz orgona­művész, Francesco Finotti, az I. nemzetközi Bach-—Liszt orgo­naverseny győztesének koncert­jét hallottuk. Műsorát a kelle­mesen kötelező Bach-műveken kívül főleg romantikus alkotá­sok jellemezték. Kitűnően felkészült muzsikust ismerhettünk meg személyében: nemcsak a műveket birtokolta fölényesen, hanem a számára ismeretlen hangszert is. Válto­zatosan és érzékenyen regiszt­rált, jól kihasználva a tér adta akusztikus lehetőségeket. Ez a színes játék nagyszerűen hatott a romantikus részben, Schu­mann, Koloss István és Vierne elhangzott műveiben. Aprólékos gonddal cizellált részmegoldá­sain keresztül lendületesen és logikusan építette fel a nagy formai egységeket is. Ez a len­dületes, expresszív játék mára hangverseny első számában, Bach F-dúr toccata és fúga (BWV. 540.) előadásában is fel­tűnt. Szinte szokatlan hévvel szólalt meg ez a mű: elsősor­ban Bach zenéjének olasz-dal­lamos oldalát és lehetőségeit hangsúlyozta. Temperamentu­mos játékát ez a mű jól visel­te: nem a virtuóz figurációk, a racionálisan építkező fúga megértése, hanem a mű adta sodró lendület okozott elsősor­ban igazi zenei élvezetet. Bach Allein Gott című korálelőjáté- kában (BWV. 675.) a hang­szert csillogtatni akaró színigé. nye kissé zavarossá tette a hangzást: a túlhangsúlyozott quint-regiszter ebben az akusz. tikában túlságosan is fényesen élt a finom nyelvsípokon meg­szólaló korai-daliam rovására. Francesco Finotti koncertjén jelenlévő igen nagy számú hall. gatóság számára bebizonyo­sodott a Székesegyház orgoná­jának eddig alig-alig kihasz­nált lehetősége, alkalmassága romantikus művek megszólal­tatasara is. Kircsi László ÍÍ||j|ÍÍÍÍ Dr. Littkei József r Állandóan képezi magát A lusta diákok is szeretik Az egyik tanítványától kér­deztem: tényleg olyan jó ta­nár-e Littkei József, mint ami­lyennek mondják? A gimna­zista lány áradozva beszélt Littkei tanár úr földrajzóráiról. Szavahihetőségét erősíti, hogy hozzátette: énrólam, ugyan, biztosan azt fogja mondani, hogy nagyon lusta vagyok, és sajnos igaza van . . . Kora délután van, de a pé­csi Leöwey Klára Gimnázium tanári szobájában már csak ketten ülünk. Amjkor utoljára — futólag — találkoztunk, még a megyei tanácson dolgozott. Ennek több mint egy éve már. — Miért hagyta ott a taná­csot? — Sokan megkérdezték ezt tőlem, és mindenki valami bel­ső viszályt, összezördülést vélt felfedezni a történtek mögött. De szó sincs erről. Igen sok bizalmat kaptam a tanácson, szép feladatokat js, csak az ot­tani munka nem az én egyéni­ségemnek való. Amikor a kom­lói Steinmetz Miklós Gimná­zium és Szakközépiskola igaz­gatóhelyettesi székét fölcserél­tem az általános tanulmányi felügyelői poszttal, elsősorban a pedagógiai szervezés és irá­nyítás izgalmas feladata lebe­gett a szemem előtt. Kellett hozzá négy év, hogy rájöjjek, a hivatali szervezet, a hivatali ügyintézési formák a számomra idegenek. Hetente csak két órát tudtam tanítani, és na­gyon hiányzott az iskolával való közvetlen kapcsolat. Ezért döntöttem úgy, hogy ötéves ta­nácsi tevékenység után vissza­térek a katedrára. Érdekes, mi több: tanulsá­gos, hogy Littkei Józsefet is a régi típusú tanítóképző indí­totta útjára, s töltötte fel pe­dagógusi „akkumulátorait" a tudás átadásának vágyával, a diákok szeretetével. Érettségi­vel együtt szerzett tanítói dip­lomát Kaposvárott a zákányi fiatalember, aki a Dráva men­tén tanulta meg a természet szeretetét, az élővilág becsülé­sét. Otthon azt szerették volna, ha állatorvos lesz, de túl erős volt a szülői késztetés, s „csak- azértis" pedagógus lett. A képző jó alapjaira építve elvé­gezte a tanárképző főiskola földrajz—biológia szakát, majd Szegeden az egyetemet is. Doktori disszertációját gazda­sági földrajzból írta, s éghaj­lattanból szigorlatozott. A következő állomás a kom­lói Kun Béla Gimnázium volt. Littkei József még most is me­leg szavakkal emlegeti a ki­váló tantestületet. Ezután lett igazgatóhelyettes a Steinmetz- ben, majd következtek a hiva­tali évek, aminek a nyoma azért megmaradt: Littkei Jó­zsef most földrajz-szakfelügye­lőként járja a megyét, s figyeli kollégáinak tanítási módszerét. — Ez az én iránytűm — mondja. — Látok sok felké­szült és ugyanannyi felkészü­letlen pedagógust dolgozni. Az ő tanításukon mérem le maga­mat is, és igyekszem a hibáik­ból okulni. Most már szeren­csére, több idő jut a szakiro­dalom olvasására is, ami ezen a pályán nélkülözhetetlen. Tényleg igaza lehet annak a lusta -tanítványnak ... H. J. jobbak a jövőre megrendezen­dő tatai vetélkedőtáborba, aholis újra eldől, mely csapa­tok olvastak a legtöbbet, kik kerülnek az országos, rádiós döntőbe. A rádió egyébként az országos játék alatt, hetenként egyszer mintajátékokat mutat be, egyes helyszínekről tudó­sít. És hogy hol lehetnek alap­körzetek? Könyvtárakban, ifjú­sági házakban, iskolákban, na­gyobb klubokban. A könyvtá­rak biztosítják a könyveket, a XX. századi irodalmat, helyet adnak a vetélkedőknek, segíte­nek a kiválasztásban. A rende­ző szervek kibocsátottak egy „játékos füzetet”, ötleteket ad­va a versenyek összeállítóinak. Irodalmi utazások, árverések, anagrammák, kidobósdi körül­belül kívül-belül játékok és ter­mészetesen még számtalan vál­tozatuk, új formájuk szerepel­het a vetélkedősorqzatban. Ezenkívül meghirdették az egyéni olvasópályázatot és az ifjúsági könyvhét alatt kiállí­tásokat, találkozókat is rendez­nek. Ez utóbbi részben egybe esik az őszi megyei könyvhetek időpontjával (október 19.—no vember 18.). A szervezés megkezdődött Baranyában is, igaz, még sok ■ a tisztázatlan időpont, az el­képzelések sem alakultak ki mindenütt, hogyan is rendez­zék a vetélkedőket, kik vezes­sék azokat, mit olvassanak, hogyan kerüljék el, hogy a já­rási csapatok ne legyenek hát­rányban a városi csapatokkal. A KISZ Pécs városi Bizottságán összeállítottak huszonhat könyv­ből álló ajánló listát, máshol teljesen az olvasókra bízzák, mit válasszanak a hatalmas, kínálkozó anyagból. A könyv­tárosok szerint időben jócskán elcsúszott a vetélkedősorozat már a kezdet kezdetén. Későn kapták meg a játékok összeál­lítását, későn Lógtak a körze­tek kialakításához. Az ilyen nagy lélegzetű vetélkedőknél mindig nagyobb a lehetőség valamit rosszul csinálni. Termé­szetesen nem lenne igazságos, ha most bármiben is elítélnénk a vetélkedőt. Hiszen még lehet bizonyítani. És a meghirdetett játék igen hasznos, a kezdeti ingadozásokon túl, még na­gyon eredeti, nagyon jó lehet. Ha már csak kicsit is felkelti a fiatalok érdeklődését az olva­sás iránt, elérte a célját. A könyvtárosok kaposvári értekez­letén ellenérvként vetették fel, hogy ez a vetélkedősorozat is­mét csak a kampányjelleget erősíti. Nem hiszem, hogy iga­zuk van. Ha egy iskolás, több mint fél évig, folyamatosan ol­vas, készül a vetélkedőre, már nem nevezhetjük kampánynak. És nagy a valószínűsége annak is, hogy sokan jövő május után is szívesebben vesznek a ke­zükbe könyvet, mint korábban. Mert az olvasás ízére csak egy­szer kell rájönni, és ha ezt úgynevezett „kampány" segíti elő, hát örüljünk, hogy valaki­nek, valaminek sikerült ezt el­érnie. Ezt kívánjuk az új vetél­kedősorozatnak is. Szervezői­nek meg összefogott, pontos munkát. B. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom