Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-23 / 291. szám
1979. október 23., kedd Dunántúlt napló 5 Budapestre érkezett a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt küldöttsége Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Nyugatberlini Szocialista Egységpárt küldöttsége, Horst Schmittnek, a párt elnökének vezetésével. A delegáció tagjai: Heinz Tho- maszik, a párt elnöksége irodájának és titkárságának tagja, Peter Klaar, az elnökség tagja, Neuköln kerületi bizottság elnöke, továbbá Werner Kleindienst, a Warheit szerkesztője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta. Gáspár Sándor Ulánbátorba utazott Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével vasárnap szakszervezeti küldöttség utazott Ulánbátorba, a Mongol Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására. A küldöttséget a Ferihegyi repülőté. ren Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese és a SZOT titkárságának tagjai búcsúztatták. Az elutazásnál jelen volt D. Zsambazsancan, a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövetségének első titkára. A küldöttség megérkezett a mongol fővárosba. Vendéglátóival a két ország szakszervezeti központjai közötti együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyal, fővárosi és vidéki létesítményeket keres fel, szak- szervezeti aktivistákkal találkozik. Megnyílt a Csepel Művek moszkvai kiállítása Dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete nyitotta meg hétfőn Moszkvában a Csepel Vas- és Fémművek nagyszabású kiállítását. Az ünnepségen rövid beszédet mondott Nyikolaj Filippov, o Szovjetunió Kereskedelmi Ipari Kamarájának elnökhelyettese, majd Georgij Szergejev szovjet vaskohászati miniszterhelyettes méltatta a csepeliek eddigi eredményeit. Magyar részről Csépányi Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes szólt a megjelentekhez. A megnyitó ünnepségen jelen volt többek között Make- jev, a Moszkvai városi Pártbizottság másodtitkára, a Központi Bizottság tagja, továbbá számos szovjet ipari és kereskedelmi vállalat vezetője, d magyar kereskedelmi kirendeltség vezetői. A vendégeket a Csepel Vas- és Fémművek küldöttsége — élén dr. Garai Vilmos vezérigazgatóval és Ernszt Antallal, a pártbizottság első titkárával — kalauzolta. A kiállítás nemcsak a Csepel Művek tíz termelőüzemében előállított gépeket mutat be, hanem az érdeklődök megismerkedhetnek a gyár kulturális és szociális létesítményeivel, az itt dolgozók életével — mindezt színes tablók mutatják be. Mint az előzetes sajtótájékoztatón dr. Garai Vilmos vezérigazgató elmondotto, a jelenlegi kiállításnak több célja van. Egyrészt szeretnék bemutatni az elmúlt öt évben — a legutóbb Moszkvában rendezett hasonló kiállítás óta eltelt időszakban — végrehajtott rekonstrukció eredményeit, az új termékeket, másrészt természetesen továbbfejleszteni a kereskedelmi kapcsolatokat. Ernszt Antal, a Csepel Művek pártbizottságának első titkára köszönetét mondott a szovjet sajtó munkatársainak azért, hogy o Csepel Művek tevékenysége, a dolgozó kollektíva élete nem ismeretlen a szovjet újságolvasó nagyközönség előtt. A gyár tevékenységéről beszámolva emlékeztetett az 1977-ben meghirdetettmun- kaversenyre és arra a megtiszteltetésre, amelyben a gyár kollektívája részesült ez év május 31-én: ekkor nyújtotta ót Leonyid Brezsnyev az Októberi Forradalom Érdemrendet. A kiállítás iránt nagy az érdeklődés szakmai körökben. AKNAMEZŐRE SODRÓDTUNK (19.) MOTTO: „Háromféle ember létezik: élő, halott és olyan, aki a tengert járja.'* (Anacharsis, i. e.: 600.) 3262 bála gyapottal megrakva indultunk el szeptember 9- én éjfélkor Szudánból, utunk végállomása, Velence felé. Ahogy haladtunk észak felé, napról-napra enyhült a hőség és javult a hangulat a hajón. A Szuezi-csatorna elérése előtt még egy kis kalandban akadt részünk. Szeptember 12- én, reggel 8 óra 5 perckor jelentette az ügyeletes tiszt a parancsnoknak, hogy a hajó nem kormányozható, meghibásodás történt a kormánygépben. A parancsnok azonnal egész lassúra vette vissza a hajó sebességét, felhúzatta a „nem kormányozható" jelzést és elrendelte a havaria-kormány, azaz a kézi kormány üzembe helyezését. Közben pedig szép lassan sodródtunk le a kijelölt hajózási útról, amelyet mindkét oldalról — a térkép jelzése szerint — aknamező határolt. Néhány száz méteren át aláaknázott terület felett haladt a Hajdúszoboszló, azután sikerült működésbe helyezni a havária-kormányt. Két matróz teljes erejére szükség volt ahhoz, hogy a hatalmas kormánykereket mozgassa. Az elektrikus és a gépészek pedig igazán lázas tempóban keresték a hibát. Másfél óra elteltével kicserélték az elektromos motorban a szénkefét és felcsiszolták a komutátort. Fél tíz után már jelenthették a parancsnoknak, hogy kijavították a hibát ♦ VIENTIANE: U Ne Winnek, oz államtanács elnökének vezetésével hétfőn Vientianéba érkezett a Burmái Unió Szocialista Köztársaság állami küldöttsége. A delegáció kétnapos hivatalos, baráti látogatása során a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyal a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság vezetőivel. + BÉCS: A vasárnap Ausztria Vorarlberg tartományában megtartott választásokon az erőpróba a Szocialista Párt kétségtelen megerősödését hozta ha nem is következett be eltolódás az erőviszonyokban. A mandátumok megoszlása nem változott, a helyi Landtagban a következő parlamenti időszakban a Népoárt 22, a Szocialista 10, a Szabadság Párt pedig négy képviselői hellyel rendelkezik majd. * MOSZKVA: Hivatalos látogatásra Ammonba utazott hétfőn a szovjet parlament küldöttsége, élén Mahmadula Ho- lowal, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének helyettes elnökével. A delegációt a jordániai nemzetgyűlés hívta meg. + PÁRIZS: Különböző időtartamú börtönbüntetésekre ítélt egy francia bíróság tizennyolc breton szakadárt, aki a tartomány Franciaországtól való elszakadását követelve bomba- merényletet hajtott végre. A legtöbbet, tizenöt évet két személy kapta, amiért tavaly júniusban pokolgépet robbantottak a versailles-i palotában. + BILBAO: Több mint háromezren, többségükben nők tüntettek az abortusz engedélyezéséért Bilboóban, ahol pén. teken kezdődik tizenegy önkényes terhességmegszakítással vádolt asszony pere. A tüntetőket a rendőrség szétoszlatta. és a hajó teljes sebességgel folytathatta útját. Visszafelé csupán két napba tellett a szuezi átkelés, amiben alighanem része volt az összeíró hajó parancsnokának átadott cigarettáknak, whiskyk- nek, cukornak. Szuezban egyébként ismét vizet és olajat vásároltunk, Közben jutott idő beszélgetésre a csatornaigazgatóság rendészével, aki a művelet alatt a fedélzeten felügyelt. A 35 éves Fara Fikri 30 dollárt keres havonta (600 forint). Ebből kell eltartania Aza és Nadra nevű feleséqeit, valamint a 7 éves Fatimát, a 6 éves Mohamedet, az 5 esztendős Szaitot és az 1 éves Salvát. Keresetét azzal egészíti ki, hogy a hajókon ké- peslaDot árul: három színes lap Szadat elnökről 1 csomag Marlboro cigarettába kerül. Ezúttal szerencsénk volt, mert fényes nappal keltünk át a csa. tornán, így láthattunk a háborúból visszamaradt homokerődöket, bázisokat és legfőképpen pedig azokat a hatalmas japán kotróhajókat, amelyek segítségével szélesítik és mélyítik a csatornát. A nagy mun. kákát a Viláqbank mellett Szaúd-Arábia, Abu Dhabi. Ku+ BERLIN: Nemzetközi szimpózium kezdődött hétfőn a hallei Mortin Luther Egyetemen a szívsebészet időszerű problémáiról. A tudományos tanácskozás középpontjában — amelyen 80 sebész, köztük több magyar specialista vesz részt - a betegek műtét alatti és utáni orvosi ellenőrzésének, kiegészítő gyógyászati eljárások alkalmazásának tapasztalatai és a a szívsebészet új módszerei állnak. + MALMÖ: Hétfőn hajnalban — eddig ismeretlen okokból — kisiklott a svédországi Malmőből Nassjö felé közlekedő éjszakai gyors. A sínről lerohanó mozdony és a szerelvény három hálókocsija felborult. A mozdonyvezető életét vesztette, harminc utas — mind svéd állampolgár - megsérült. Kilátás a csatornára wait és az Egyesült Államok finanszírozza. A többszáz millió köbméter föld megmozgatása után a csatornán teljes rakománnyal is áthaladhatnak majd ♦ CIUDAD REAL: Túszul ejtett vasárnap a spanyolországi Ciudad Real börtönében hét személyt, köztük a börtön igazgatóját, két szélsőjobboldali terrorista és menekülésükhöz autót követeltek. Az egyik elitéit résztvevője volt annak a hírhedt merényletnek, amelynek során 1977-ben a madridi Ato- chai utcában megöltek öt kom- munista ügyvédet. Vasárnap éj. jel a két lázadó fegyenc négy túszt szabadon engedett, az igazgatót, egyik fiát és a börtön on/osát azonban továbbra is sakkban tartotta. A túszok egy részének — az igazgató feleségének és három gyermekének - a délután folyamán történt szabadon bocsátása után hajnali -3 órakor a két szökni próbáló fogoly elengedte túszait és megadta magát a rendőröknek. + SZÓFIA: Hétfőn Párizsba utazott Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere. A bolgár diplomácia vezetője kétnapos, hivatalos lá- togotása során a kétoldalú kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyal Francois Poncet francia külügyminiszterrel.-f BOSTON: Carter amerikai elnök vasárnap egy televíziós nyilatkozatban körvonalazta, hogy milyen témákban óhait vitát folytatni a demokrata párti elnökjelöltségért folyó küzdelemben várható első számú ellenfelével, Edward Kennedy szenátorral. Ezek elsősorban a gazdasági élettel és a hadikiadások mértékével összefüggő kérdések lesznek; ezekben - mint jelezte az elnök — jelentős a nézetkülönbség közte és Kennedy között. a 150—200 ezer tonnás tankerek az olajországokból az energiaéhes Európa felé. (Folytatjuk) NSZK—kínai tárgyalások Bonnban Kínának jelentős érdeke fűződik „egy erős Németország" európai jelenlétéhez — mondotta Hua Kuo-feng kínai kormányfő hétfőn Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral folytatott első, közel háromórás tárgyalásán. Nyugatnémet részről pedig hangsúlyozták, hogy „az NSZK érdeke, hogy egy erős Kína méltó szerepet játsz- szék a világpolitikában”. A két kormányfő tárgyalásainak kezdetén jelen volt a két ország külügyminisztere, Genscher és Huang Hua is. Schmidt és Hua később négyszemközt folytatták eszmecseréjüket. Mint később egy bonni kormányszóvivő ismertette, a kínai vezető többször is nyomatékosan állást foglalt a „német újraegyesítés" mellett. Schmidt a maga részéről hangsúlyozta, hogy kormánya alapvetőnek tekinti az európai katonai erő- egyensúlyt, az NSZK szilárd tagja a nyugati szövetségnek és ezekre az alaookra támaszkodva sikereket ért el a kelet- európai országokhoz fűződő viszony javításában. Mindkét politikus megállapította. hogy az országaik közti bilaterális kapcsolatok „problémamentesek”. Hua a nap folyamán felkereste Kari Corstens köztársasági elnököt és meghívta hivatalos kínai látogatásra. Délután találkozott Willy Brandttal, a Szociáldemokrata Párt és Helmut Kohllal, a Kereszténydemokrata Unió elnökével. LAPZÁRTA Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter és Norbert Segard francia postai és távközlési államtitkár hétfőn Budapesten postai műszaki és tudományos megállapodást és ezen alapuló kétéves munkatervet irt alá. A megállapodás értelmében a magyar és a francia postaigazgatás között állandó jellegű műszaki-tudományos együttműködés létesül az úi postai és távközlési technikák fejlesztésére és alkalmazására. A francia postai és távközlési államtitkárt fogadta Szekér Gyula miniszterelnökhelyettes. Norbert Segard hétfőn este elutazott Budapestről. * A kubai kormány hamarosan szabadlábra helyezi az ellen- forradalmi és államellenes cselekményekért elítélt személyek utolsó csoportját is. A külföldön élő kubai emigrációt képviselő, úgynevezett „75-ök bizottsága" Havannában tartott sajtóértekezletén elismerő szavakkal méltatta a kubai kormány intézkedéseit, a „politikai foglyok" ügyében és kiemelte: kubai részről pontosan eleget tettek a közösségek kép. viselőivel tavaly kötött megállapodásnak. * Hétfőn a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házának, valamint állandó bizottságainak a képviselői megbeszélést folytattak a Dragoszláv Markovics vezette jugoszláv parlamenti küldöttséggel. * Az állami klinikák 30 000 orvosa lépett sztrájkba hétfőn Olaszországban. Az orvosok a sörgős eseteket a munkabeszüntetés ideje alatt is ellátják. * Borisz Ponomarjov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Vagyim Zaglcgyin, az SZKP KB nemzetközi osztály vezetőjének első helyettese hétfőn a Központi Bizottság épületében találkozott René Urba- ny-val, a Luxemburgi Kommunista Párt elnökével. Helmut Schmidt és Hua Kuo-feng megkezdte tárgyalásait Bonnban Írországban tanácskoztak a Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei. A megbeszélés résztvevői Cong vára előtt, amely a tanácskozás színhelye volt.