Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-21 / 289. szám

DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 1979. OKTÓBER 21. Vendégünk wolt Romját Irén m stli(í) az egész v Haja ezüstös, tiszteletet parancsol. Mindenre figyelő tekintetében, reakcióiban fia­tal újságírókat leköröző élénkség. Egész lénye halle eleganciát sugároz, miköz­ben csöndes szóval sokat mond. Mellettem ült a báb­fesztivál néhány előadásán, közben sétáltunk, tárlatot, ki­rakatokat néztünk, de láttam izgatottan válogatva is kar­cagi díszpárnák között, aján­dékul Odette-nek, párizsi me- * nyének. És egy pillanatra beleszédültem a gondolatba. Ez a finom arcélű idős hölgy itt mellettem közvetlen tanúja és cselekvő részese volt ko­runk, történelmünk kulcsfon­tosságú eseményeinek. Élő tanú, aki az őszirózsás for­radalomtól az illegalitás év­tizedein át Párizsig és utána is nem kevésbé, a forradalmi munkásmozgalomnak szentel­te az életét; aki álnéven kö­zel két évtizedig a Komintern nyolcnyelvű lapjának (In- precorr) vezető munkatársa volt férje, pályatársa, Komját Aladár költő oldalán. Közben nevelte a gyerekeit és küz­dött a mindennapi létért, mint más. Komját Irén író, újságíró, az újságíró szövetség alelnöke a napokban rövid időre szer­kesztőségünk vendége volt. Látogatása és a pécsi látni­valók, művészeti események szüneteiben gozdog élete egy-egy sajátos periódusáról érdeklődtem. Nagy idők tanúinak 1919 — alapélmény. Eufóriában él­tünk akkor és nem hittük, hogy ennek vége lehet — mondta visszaemlékezve. Nem így lett... Ő a közoktatási népbiztosságon, férje az írói direktóriumbon működött. Menekülniük kellett. És o huszonöt éves emigráció első álomása: Bologna. — Ebben a városban akkor és nem messze, Imolában is felívelőben volt a mozgalom. Baloldaliak állami funkciókat is betöltötték. így igen szer­vezetten vállolni tudták ma­gyar emigránsok segítéséi. Lakást, munkát szereztek. Harmincan-negyvenen lehet­tünk. Köztünk volt Kun Belő­né és a pécsi dr. Doktor Sándor, aki végtelenül ked­ves ember volt, mindenki szerette. Idillinek tetszett a helyzet: semmivel jöttünk — egzisztenciánk lett. Nem so­káig. A munkásosztály gyors térnyerése ellen a tőkések fa­siszta terroralakulatokat ,,fos- cio”-kat használtak fel, meg persze a maffiát is. Amikor a bolognai választá­sokon a baloldal nagygyűlést tartott, nyilvánosan provokál­ták. Lövöldözés, több tucat halott, utána letartóztatá­sok. .. Hecckampány a „ma­gyar bolsevikok” ellen. Ala­dárt is elvitték, három hóna­pig volt börtönben. Az elv- társak jóvoltából egv szülő­otthonba kerültem, ahol nem árultál el, ki vagyok. Rómá­ban interpelláltak ügyünk­ben, egy képviselő a börtön­be is ellátogatott, férjem így tudta meg, hogy fia szüle­tett ... A nagy tiltakozás ha­tására kiengedték őket, de mennünk kellett. Ausztria odott menedékjogot, innen viszont már — megélhetés hí­ján — szétszóródott a csopor­tunk ... Bécsből Berlinbe távozik családjával. Itt kapcsolódnak bele mindketten az Inprecorr szerkesztőségének munkáié­ba. Az akkor hét nyelven megjelenő, hatalmas appará­tussal dolgozó lop, látószö­gébe fogva a világ időszerű politikai, gazdasági és kultu­rális kérdéseit, következete­sen képviselte a marxista esz­méket és sokoldalúan tájé­koztatott a Komintern vezető szerveinek működéséről, a kommunista pártok helyzeté­ről, problémáiról. A lap munkatársait a fasiz­mus legyilkolta, börtönbe, koncentrációs táborokba zár­ta. A szerencsésebbek elrej­tőztek. Azután a túlélők is lassan kihaltak . . . Komját Irén az utolsó élő újságíró az Inprecorr szer­kesztőségéből. Ennek a szak­mai és erkölcsi felelőssége indította orra, hogy — nyolc­vanévesen - két évig Berlin, Prága, Párizs és Zürich levél­tárait, archívumait kutatva megírja összefoglaló művét, legutóbbi kötetét (A kommu­nista világmozgalom lapja — Az Inprecorr története. Kos­suth, 1977.) Műve kulcsfon­tosságú, hiszen o lapról és két világháború közti szerepé­ről az 1945 utáni nemzedék — pártmunkásokat is ide ért­ve — alig tud valamit. Ez volt 1964 óta az ötödik megjelent könyve. Berlinből 1933-ban Svájc­ba, majd Párizsba menekül­tek. A lap Rundschau néven jelent meg, néhányszor még a háború alatt is. A német megszállás miatt azonban más föltételek között... Ez az időszak viszont - 1939-től — egyértelműen a legendás hírű francia ellenállás négy éve Komját Irén számára is. Vajon mi volt a szerepe ben­ne ott, a mozgalom centru­mában? — A francia ellenállási mozgalomban 14 nemzet emigránsai vettek részt, az FKP operatív irányításával és kontaktusban az ellenállás csúcsszervezetével (MOI), amelynek a vezetőségében magyarok is voltak, például Mező Imre. Valamennyi nem­zeti csoportnak volt egy spe­ciális feladata. A magyar csoporté: az információ. Vagyis: tájékoztatni kellett a francia illegális párt vezető­ségét és csoportjait a pilla­natnyi nemzetközi helyzetről. Ehhez illegális rádióállomá­sokat kellett hallgatnunk nagy titokban, elsősorban a BBC és a moszkvai rádió adásait. Az éjszakai lehall­gatásokból másnap összege­zéseket írtam, ,,bulletin"-eket állítottam össze francia nyel­ven, amiket konspirativ úton kellett eljuttatni Papp Lajos csoportvezetőhöz. Ebben a munkában két nagy fiam so­kat segített. . . Jelenleg irodalomtörténeti művön dolgozik, amely A Komját-versek keletkezés- története címmel fog megje­lenni a jövő évben. Egyedül él egy csöndes budai villában. Fiai családos­tul — köztük négy unokája és négy dédunokája - Párizs­ban várják a leveleit aggódó szeretettel. Nemsokára lesz nyolcvan- négy éves. Shakespeare: Ahogy tetszik Prágai élménnyel kell kezde­nem: Fialka világhírű panto­mim együttese Shakespeare Hamlet-jét mutatta be. Magát a drámát, nem a Ha'mlet-sztori pantomim változatát. Azt a sa­játos többletet, a hihetetlenül magas mozgáskultúrát, amely- lyel közlésrendszerüket gazda­gítani tudták, a dráma gondo­latiságának, az átgondolt ren­dezői szándék megvalósításá­nak vetették alá. A pantomim­társulat előadásakor fel sem merült a gondolatiság kontra cselekményesség kérdése. Az Ahogy tetszik Shakespeare „nagy" vígjátékai közé tarto­zik. Közel négy évszázada (va­lószínűleg 1599-ben mutatták be) állja a „legfőbb kritikus”, az idő próbáját. Akár csak Arany János llosvai To/d/-jából, úgy Shakespeare a Camelyn meséje című ősi verses elbe­szélésből merített közvetlenül. Érdekes a két monda közti több azonosság. Itt is a parasztnak nevelt legkisebbik testvér (Or­lando) lázad fel bátyja zsar­noksága ellen, s győzi le a her­ceg bajnokát. Az Udvarban megismerkedik az uralkodó el­űzött testvérének leányával (Rosalinda), s annak rendje és módja szerint első látásra egy­másba szeretnek. Mindkettőjük­nek menekülniök kell a herceg haragja elől. A fiúnak öltözött Rosalinda s Orlandó az Arden- ne-i erdőben találkoznak újra. Személycserékből adódó félre­értések sorozatán keresztül a szerelmesek egymásra találnak, a „gaz” báty és herceg is meg­tér, s Hymen, a házasság és szüzesség istennője „négy új pár kezeit kötözi egybe a ró­zsák láncaival”. Fentiekből, gondolom, nyil­vánvaló, hogy a mű állandó megújulása nem a „sztorinak" köszönhető. Palmer, a neves Shakespeare-kutató ezt írja: „Shakespeare egyrészt rendkí­vül meggyőzően helyezi a bol­dogság felé tartó, idillikus sze­relmet a szép és nyugalmas ter­mészeti és pásztori környezet­be, másrészt viszont a valóság és a részben helytálló, részben ábrándos vagy egyenesen téves eszmények állandó, ironikus szembesítésével lényegesen túl is' jut a pásztori idillen”. Az idézőjelbe tett idill laza szöve­te mögül minduntalan a Ham­let írójának gondolatai fényle­nek fel. Itt hangzik el a költő egyik legtöbbet idézett mono­Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban lógja is („Színház az egész vi­lág ..."). Konter Lászlót eddigi pécsi rendezései nyomán mint az új formai irányzatok elkötelezett­jét ismertük meg. Jelen rende­zői elképzelése szimpatikuson világos és egyszerű: a hagyo­mányos színészi eszköztár bőví­tésével — a shakespeare-i szö­veg érintetlenül hagyása mel­lett — látványos, vérbő elemek­kel teli, pergő ritmusú előadást teremteni, mely nemcsak fül­nek, agynak, de szemnek is él­mény. A részleteiben gondosan kimunkált, temérdek ötlettel te­letűzdelt előadás mégsem tu­dott megajándékozni bennün­ket a jogosan várt élménnyel: a négy évszázados siker titká­val. Pedig Szabó Lőrinc szelle­mes fordítása szinte maradék­talanul elhangzik, s a rendezői változat ezt olyan jól sikerült elemekkel gazdagítja, mint a birkózó-edző figurája, vagy ma­gának a birkózási jelenetnek a személycserés megoldása. Ugyanakkor sajnos Jaques (Né­meth Nóra) „nemtelenítése" megmarad az ötlet szintjén, az egyik kulcsfigurán elvégzett dramaturgiai műtét jogosságát az előadásban semmi sem tá­masztja alá. Hymen férfiként való megszemélyesítése önma­gában nem okozna problémát, de játékmesterré avatása szö­veg s a színpadi jelenlét teljes tartamára kitalált kellő mennyi­ségű rendezői ötlet nélkül, meg­oldhatatlan feladat. A hiány pótlására Koronczay László ki­tűnő mozgáskultúrája önmagá­ban nem elegendő. Mindezek árnyalati problé­mát jelentettek csak; a rende­zői szándék tényleges megva­lósulását az az eszköztár aka­dályozta meg, mely épp a lát­ványosságot, az újdonság va­rázsát lett volna hivatva képvi­selni. A színpad nagy részét gumiasztalok foglalták el, s a szereplőknek szépen kidolgozott cirkuszi mutatványokon túlme­nően, amúgy mellékesen kellett Shakespeare szövegével is meg- birkózniok. S hogy túl könnyű­nek azért ne tűnjön a feladat, olykor ez éneklési kísérlet kény­szerével is párosult. Az ered­mény várható: Shakespeare maradt alul. így sikkadt el töb­bek közt a fent aposztrofált „Színház az egész világ . .." monológ is. Igazságtalanok len­nénk azonban, ha az ötletet maradéktalanul kárhoztatnánk, hisz jó párszor „helyén" volt; az akrobatika az előadás egé­szét szolgálta, karakterizáló erejű volt. (Pl. Vili jelenete Kozma Pál kitűnő megformálá­sában.) Az éneknek, zenének dalbe­tétként az eredeti műben is szerepe van. De Papp Zoltán kísérő zenéje nem nyújtott se­gítséget a rendezőnek; nem anakronizmusa volt bántó, ha­nem az anakronizmuson belüli rendszerezettséget hiányoltuk. A műnek ez a megközelítési módja is lehetőséget adott né­hány igen jó színészi alakítás­ra. Mindenekelőtt Garay Róbert bohócfigurája az, aki e játék­téren igazén elemében érez­hette magát s zömében be­szédtechnikával is bírta a sze­rep nehézségeit. Partnerei kö­zül Cserényi Bélával (öreg pásztor) értette meg legjobban magát. Sólyom Kati Phoebe alakjában újból remekelt, kita­Wallinger Endre H add gúnyolódjanak a tudatlanok az orvos- tudományon! Mi mégis határozottan kijelentjük: az or­vosok még sohasem voltak any- nyira ügyesek, mint manapság! íme egy 'konkrét példo. önök persze ismerik Si- méont. Nos, azt a kedélyes hájgombócot, akinek minden vágya az volt, hogy lefogy­jon. Hát persze: hiszen száztíz kiló önsúlyt hordozni nem gye­rekjáték. Nagyon jól tudta, hogy engem jóbarátság fűz az orvostudomány majdnem vala­mennyi párizsi kiválóságához, és azzal a kéréssel keresett fel, hogy segítsek rajta. Négy évvel ezelőtt történt ez a dolog. Ajánlólevelet adtam neki dr. Belartourhoz. Az meg­vizsgálta és hosszú sétákat rendelt a páciensnek — két óra reggel és két óra este. Siméonnok azonban megfáj­dult a lába, megdagadt a bo­kája, és a tűrhetetlen fájda­lom miatt mozdulni sem tu­dott. Akkor beajánlottam dr. Chittemere-hez, aki iszapfürdő segítségével már sok ilyen be­teget meggyógyított. Siméon hat hónapig járt hozzá, és tö­kéletesen meggyógyult. Meny­nyire hálás volt nekem, milyen sok meleg, baráti szót hall­hattam tőle! Tökéletesen bol­dog lett volna — ha a min­dennapos lábfürdő következté­ben nem gyötri makacs nátha! Egy ilyen semmiséget kikúrál­ni? Mi sem egyszerűbb ennél! Sürgősen elküldtem barátomat dr. Cholamelhez, és az megál­lapította, hogy ez a hüléses betegség a rossz vérkeringés következménye. Elektroterápia segítségével három hónap alatt visszaadta Siméon egészségét. Barátom családjában azon­ban ideges emberek is voltak, s ez a tulajdonsáa őrá is át­tek. Barátom visszatért a nor­mális életbe. Hangulata azonban nem lett jobb. Mégpedig emiatt: a hu­zamos ideig szedett bróm tel­jesen tönkreteszi az ember gyomrát. Ilyen esetben nem szabad habozni — így hát el­küldtem Biradove professzor­hoz. Az roppantul szigorú dié­tára fogta Siméont. Igen kevés hús, kevés bor, víz és minél Tristan Bemard: Holtbiztos kúra szállt. Az elektromos gyógy­mód fokozta ingerlékenységét. Rohamai támadtak. — öreg fiú! — mondtam neki. — Ezt nem szabad eny- nyiben hagyni. Menj el Lang- levin doktorhoz és mutasd meg magad. Egyetlen kézle­gyintéssel kigyógyít! Langlevin brómot rendelt neki. Ez igen hasznos az ideg­betegségnél. ha szigorúan az orvos rendelkezése szerint sze­dik. Siméon lelkiismeretesen kö­vette a doktor utasításait, és idegrohamai igen hamar, alig fél év múlva végleg megszűn­több borsópüré, krumplipüré, babpüré — egyszóval minél több keményítő. És Siméon néhány hónap alatt tökélete­sen meggyógyult. Találkoztam vele, s barátom az örömtől ragyogva megpró­bált felkelni, hogy odajöjjön hozzám és köszönetét mondjon. Azért mondom, hogy „megpró­bált” — mert barátom csak nagy nehezen rakosgatta a lá­bát, olyan rútul elhízott, ördög vigye, minek kell ennyi tészta­félét enni! Most legalább száz­hatvan kilót nyomott. Ez már több a soknál! látta a rendezői elképzeléshez igazodó önmagát. Igaz, ebben Vizi György pásztora is segí­tette. N. Szabó Sándorról (eL Beau) külön is kell szólni. Nyúl­farknyi szerepéből eredeti, em­beri háttérrel rendelkező (egy mondat állt erre rendelkezés­re!) figurát teremtett, egyaránt szolgálva a rendezőt és az írót. A női főszereplők közül Hart­mann Teréz (Célia) tudott job­ban bekapcsolódni a játékba — Muszte Anna (Rosalinda) a bemutatón még láthatóan szö­vegproblémákkal küzdött. Tö­mőnek Gábor (Orlandó) alakí­tásában ezúttal a felhangok és idézőjelek elsikkadtak. A népes szereplőgárdából Dávid Kiss Ferenc kettős alakítását (fiata­labb és idősebb herceg) kell még kiemelnünk, bár dikciói ezúttal nem voltak oly tiszták, mint ahogy azt tőle megszok­tuk. Szekulesz ludit jelmezei az idilli pásztorjátékot és a cirku­szi harsányságot vegyítve hang­súlyozták. Szilárd István — Drága barátom — mond­tam —, sürgősen le kell fogy­nod I — Nem — válaszolt ö —, ha megpróbálok lefogyni, ak­kor megint járni kényszeríte­nek, a lábam megint megda­gad, és akkor... :— De hiszen más fogyasztó eszközök is vannak, nem fel­tétlenül szükséges járni. Hol­nap elmegyünk Lerecherie dok­torhoz, ő az egyik legjobb ba­rátom ! Lerecherie lovaglást rendelt kövér pajtásomnak, — Kedves barátom — mondta Siméonnak. — Nem elég, ha a lovardában kivá­laszt valamilyen lovat és köny- nyű sétalovaglást végez mond­juk az erdőben. Igazi tüzes paripát, majdnem vadlovat kell választania. Az majd lefo­gyasztja ! Siméonnak egy jóformán be- töretlen lovat adtak, és ő szor­gosan gyakorlatozott vele. És képzeljék el: négy hónap sem telt belé, s ő másfél kilót fo­gyott. És Siméon bizonyára még jó öt kilót leadott volna, ha a ló le nem veti, A sze­gény flófás eltörte a csípőjét, négy álló hónapig feküdt gipszben, és még szörnyűsége­sebben elhízott. De ebben már nem az orvostudomány a bűnös. Mindent megtett, ami tőle telt. A ló, kizárólag a ló a bűnös! (Fordította: Gellért György)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom