Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-16 / 284. szám
e Dunántúli napló 1979. október 16., kedd Ismerjük meg jogszabályainkat B keresőképtelenség orvosi elbírálása Tapasztalataink szerint az állampolgárok, a biztosítottak nem ismerik eléggé a kereső- képtelenséggel kapcsolatos rendelkezéseket, jogaikat, kötelességeiket. Az egészségügyi miniszter a 2'1979. (V. 16.) EüM. sz. rendeletében szabályozta a kereső- képtelenség orvosi elbírálását. A rendelet 1979,, július hg 1. napjától hatályos. Ugyanakkor megjelent a 17 1979. (Eü. K. 12.) EüM. számú utasítás is. Az alábbiakban azokat a leg. fontosabb rendelkezéseket is. mertetiük, melyeket minden állampolgárnak, biztosítottnak tudnia kell. A most említett egészségügyi miniszteri rendelet hatálya kiterjed mindazokra, akik a társadalombiztosítási jogszabályok rendelkezései alapján, a keresőképtelenségük esetén j o g o. k a t szerezhetnek, továbbá a keresőképességet elbíráló orvosokra és bizottságokra, valamint a munkáltatók és szövetkezetek e rendelettel kapcsolatos feladataira. A 2 1979. (V. 16.) EüM. sz. rendelet 2. §-a értelmében a biztosított keresőképességének, illetőleg keresőképtelenségének elbírálása a gyógyító-megelőző ellátás körébe tartozó orvosszakértői tevékenység. Az orvos e tevékenységének végzése során egészségügyi hatósági jogkörben jár el. Az orvosi tevékenység annak megállapítására irányul, hogy a biztosított a társadalombiztosítási jogszabályok alapján keresőképtelen-e. Az orvos feladata továbbá azoknak a diagnosztikus, therá- piás eljárásoknak és egészség, ügyi feltételeknek a meghatáro. zása, elvégzése, illetőleg biztosítása, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a biztosított egészsé-. gét, illetőleg keresőképességét mielőbb visszanyerje. A rendelet szerint a kereső- képtelen állománybavételt és keresőképtelen állományban tartást, a keresőképesség folyamatos elbírálását és igazoló, sót a kezelőorvos végzi. Kezelőorvos: o) — körzeti orvos, — üzemi körzeti orvos, — üzemi orvos, — körzeti gyermekorvos, továbbá, b) a keresőképesség elbírálására kijelölt szakrendelés orvosa. Nagyon fontos tudni mindannyiunknak, hogy a 2/1979. 16*) EüM. sz. r. 5. §-ában előírtak szerint- a kezelőorvos a biztosított vizsgála. t a alapján állapítja meg a keresőképtelenséget attól a naptól kezdve, amely napon a biztosított nála vizsgálatra jelentkezett. A keresőképtelenséget a kezelőorvos a vizsgálatra jelentkezés napját megelőző 3 napra visszamenőleg is megállapíthatja, ha erről a biztosítottnak megfelelő orvosi igazolása van. Minden más esetben kizárólag egészségi okból,'egyedi elbírálás alapján — visszamenőlegesen legfeljebb 3 hónapra — a felülvéleményező orvos, illetve a Főorvosi Bizottság állapíthatja meg a keresőképtelenség kezdő időpontját. Tehát betegség esetén ajánlatos azonnal orvoshoz fordulni, s nem a „hátha jobban leszek, meggyógyulok” elv alapján vár. ni, várni, mert ez esetben a ke. resőképtelen állományba vételnek akadálya lehet a beteg hibájából, nem beszélve a gyógyulásról. Abban az esetben, ha a beteg 3 napon belül gyógyul, akkor a keresőképessé válás időpontja is megállapítható a keresőképtelenség megállapításával egyidőben. A kezelőorvos döntéséről — keresőképessé válás — a biztosítottat tájékoztatni köteles. Ha a bizosított a kezelőorvos döntésével nem ért egyet, keresőképességének elbírálását a felülvéleményező or vostól, amennyiben a felülvéle. ményező orvos döntésével nem ért egyet, a döntés felülvizsgálatát a fővárosi bizottságtól a döntést követő munkanapon kérheti. Külön is felhívjuk a figyelmet az igen rövid jogorvoslati időre. Tehát a döntést KŐVETŐ MUNKANAPON lehet csak kérni a felülvizsgálatot! Jó tudni, hogy az egészség- ügyi rendelet 6. §-a értelmében a kezelőorvos a biztosított kérésére eltávozási, illetőleg más helyen, hosszabb ideig történő tartózkodási engedélyt adhat, ha ez a biztosított gyógyulását ELŐSEGÍTI, illetőleg azt nem hátrál, tatja, és ezt körülményei is i n- d o k o 111 á teszik. Tartózkodási engedély esetén a biztosított tartózkodási helye szerint illetékes kezelőorvosnál 24 órán belül köteles jelentkezni keresőképessége további elbírálása céljából. A biztosított a keresőképessége elbírálása és helyreállítása érdekében, — az orvos rendelkezésére bocsátja az egészségi állapoté, val kapcsolatos, a munkavégzése körülményeinek ismeretéhez szükséges adatokat: — részt vesz az előírt időben az orvosi vizsgálaton; — megtartja a vizsgálatára, életmódjára, gyógykezelésére vonatkozó orvosi utasításokat. Végezetül, de nem utolsósorban el kell mondanunk, hogy az egészségügyi miniszteri utasítás a kezelő orvos kötelességévé teszi a korszerű gyógyításon kívül azt is, hogy rendszeresen ellenőrizze a keresőképtelen biztosított betartja-e — a gyógykezelésre, — életmódjára, pihenésére, — a kijárási idő tartamára vonatkozó orvosi utasításokat. Az orvosi utasítások be nem tartása a táppénz, baleseti táppénz megvonásátvon- hatja maga után. Ha az a bizonyos szál zárlatos lesz... jr Újítás a pécsi autóbuszokon Az elmúlt év végén egy 39-es jelzésű autóbusz, röviddel az Árnyas úti megállóból történő elindulás után kigyulladt. Az utasok szerencsésen leszálltak, a tüzet is sikerült rövidesen eloltani. Az IK 180-as tipusú csuklós autóbusz vezetőjét, Ottmár Imrét sokáig foglalkoztatta az esemény. Megvizsgálta és megállapította, hogy az ilyen tipusú autóbuszoknál, ha az a bizonyos szál, ami az ajtók nyitását biztosítja, elég, vagy zárlatos lesz, nem nyílnak ki az ajtók. A hazafelé igyekvő utasokkal zsúfolásig megtelt autóbuszon ilyen esetekben meglehetősen nehéz az utasok kimenekítése, hisz á busz vezetője is csak az utastérből tudja nyitni az ajtókat Az elgondolást tett követte, és a gépkocsivezető olyan újítást adott be a vállalathoz, melynek alkalmazásával az utastérajtókat biztonságosan lehet még veszély esetén is üzemeltetni. Az újítás lényege, hogy az ajtókat működtető tartályra egy csapszelepet épitenek be, melynek segítségével a vonatokon lévő vészfék fogantyúhoz hasonló módon lehet az utastérajtókat még tűzveszély esetén is kinyitni. Az utasok testi épségét és biztonságát elősegítő újítást több pécsi autóbuszon alkalmazni fogják. B. Gy. r ■ Pécs-baranyai utakon A baranyai utakon 1979. október 16-tól október 23-ig terjedő időszakban az alábbi útszakaszokon végeznek építési és útfenntartási munkákat: Az 57. sz. mohács—pécsi fő- közlekedési úton, a szajki téglagyárnál hídépítési munkák miatt a forgalom terelőúton bonyolódik sebességkorlátozással. Ezen kívül a babarci és lánycsóki elágazások közötti útszakaszon útszélesítési munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kerül sor, A 66. sz. pécs—kaposvári főközlekedési úton, a Hősök tere és Árpádtető közötti útszakaszán útszélesítési és asz- faltszőnyeg-hengerlési munkálatok befejeződtek. Továbbra is folytatódik a támfal építése és a rézsű burkolása, valamint az árpádtető—remeteréti összekötő út elágazásának korszerűsítése. A munkálatok miatt a forgalomkorlátozás érvényben marad. A bird—mázaszászvári összekötő úton, Magyaregregy község előtt a hídépítési munka folytatódik, a forgalom terelőúton van levezetve. A község belterületén ugyancsak hídépítés van folyamatban, itt a forgalom sebességkorlátozással kerül átvezetésre. A pécs—abaligeti összekötő úton, az Úttörő utca kereszteződésénél ivóvíz-, szennyvízcsatorna-fektetés és az út új nyomvonalának építése miatt a forgalom terelőúton bonyolódik. A pécs—pellérdi összekötő úton és o vásárosbéci bekötő- útón burkolatszélesítési és pro- filhengerlési munkák folynak. Az alsóbbrendű úthálózaton a burkolatjelfestés folytatódik. Ezen útszakaszon bizonyos mérvű forgalomkorlátozásra kerül sor, ami a forgalom lassulását vonja maga utón. * ludja-e on, hogy teljesítmény-készenlétét szervezetének biológiai ritmusa is befolyásolja? Amikor reggel beül kocsijába, idegrendszere, izmai — akár a hideg motor — még nem működik olyan jól, mint később, amikor már ,,belemelegedett” a vezetésbe. Legjobb formáját a délelőtti órákban éri el. Dél körüli teljesítménye erősen visszaesik, majd a délutáni órákban ismét javul. A délelőtti színvonalat azonban már nem éri e4 és az időközben elszenvedett stresszhatások is gyengítik — a baleseti kockázat ugrásszerűen megnő I Mindezeket különösen akkor vegye figyelembe, ha kezdő vezető. Teljesítmény-tartalékai, a gyakorlott vezetőkhöz viszonyítva, gyorsabban merülnek ki . . . * hogy a biztonságos vezetést a helyes öltözködéssel is elősegítheti? A kényelmes, könnyű ruházat nemcsak a komfortérzését fokozza, de elősegíti a kormány, a kapcsolók, a pedálok finomabb kezelését is. Ezzel szemben: a szoros, kényelmetlen, vastag ruházat — nagykabát, nehéz cipő — kényelmetlenséget, sőt funkcionális zavarokat okoz. A vezetés mechanizmusa pontatlanná, darabossá válik, ami kritikus helyzetben balesethez vezethet. A túl vastag ruházat a biztonsági öv védőhatását is csökkenti . . . * hogy a fékfolyadék erősen nedvszívó? Egy—másfél év alatt annyi vizet vesz fel a környezetéből, hogy forrpontja 150—160 C fokra csökken. Erőteljes fékezésnél viszont a tárcsafék 4—500 C fokra, a dobfék 3—400 C fokra is felmelegedhet. A keletkezett hő a fékfolyadékot is felhevíti. Ha az — az alacsony forrpont miatt — felforr, a fékhatás azonnal megszűnik, hiába tapossa a fékpedált. Ettől a hátborzongató élménytől megkímélheti' önmagát, ha időben és rendszeresen gondoskodik a fékfolyadék kicseréléséről. B. L. STOP Pécs az öreg, keskeny utcák városa igencsak gondokkal küszködik a megnövekedett jármű- forgalom miatt. Ezeken a gondokon próbál segíteni Pécs város Tanácsa építési és közlekedési osztályának megbízása alapján a Pécsi Tervező Vállalat. Az elmúlt egy esztendőben a 6-os út tehermentesítése érdekében megtervezték az északi és keleti érintő utat, a Petőfi utca felső szakaszának rekonstrukcióját 'is. A rajzasztalon a tervező megálmodta Pécs megnövekedett járműforgalmának optimális úthálózatát. Amennyiben, a kivitelezők megfelelő kapacitással rendelkeznek, úgy belátható időn belül birtokukba vehetik az autósok ezeket a tehermentesítő utakat. •St Gépkocsigyártás Magyarországon. Az elmúlt évben hazánkban 1066 tehergépkocsi és 13 109 autóbusz készült. A terveknek megfelelően a tehergépkocsigyártás csökken, az autóbuszé állandóan növekszik. Ezt a tényt igazolja az elmúlt évi 1200 darabos autóbusznövekedés. * A XVI. Tokiói Nemzetközi Gép- járműtechnikai Kongresszuson mintegy 400 bekövetkezett balesetből 106 személygépkocsi balesetét vizsgálták meg tüzetesen. A résztvevők javaslatot tettek a balesetmegelőzési módszerek széles kiterjesztésére. Ezek között első vonalban szerepelt a személygépkocsik szélvédőinek, szerelvényfalainak, lökhárítóinak energiaelnyelő elemekből történő kialakítása. * Budapesti holdak forgalma. 1978-ban az Árpád-hídon 41 130, a Margit-hídon 27 105, a Lánchídon 32 782, az Erzsébet-hídon 72 919, a Szabadság hídon 24 633, a Petőfi-hídon 55 804 gépjármű haladt át naponta. A forgalmi adatok szerint a hidak túltelítettek és mivel a forgalom csökkenése nem várható, valószínűleg új hidakat kell építeni. —« --------------------------------------------------f i szakértő majd eldönti... Kovács úr autózik-— Hát ezek alaposan elintézték egymást — tolta feljebb sapkáját-a nyurga törzsőrmester, majd az egyik tébláboló- hoz fordult: látta» miként történt? — Nem kérem. Később érkeztem, csak segítettem kifeszíteni a Zsiga ajtaját — mutatott az árokban fekvő, oldalára dőlt kocsira. — Kérem — mondta hangosabban a rendőr — csak azok maradjanak itt, akik látták az eseményt. A többieket kérem, hogy induljanak tovább ... Végül két kocsi maradt a helyszínen. Az egyik vezetője, egy erősen kopaszodó, sápadt férfi idegesen szívta cigarettáját, a kocsijában ülő nő a szemét tö- rölgette . .. — önök látták, hogy miként történt? — Nem.... de olyan nyomasztó az egész, hogy nem tudok így vezetni.. . — Próbáljon megnyugodni... ha nem sikerül, az önkéntes kollega beviszi önöket a városba. És ön? — fordult a csinos, szőke nőhöz. Kovács úr ekkor vette észre a nő fehér pulóverén a vérfoltokat... — Mintegy 150—200 m-re lehettem tőlük, amikor összeütköztek. Ott valamivel feljebb — mutatta. — Az egyik kocsi utasának, egy harminc körüli nőnek, vénás vérzése volt. Orvos vagyok — őt láttam el először . ,. — Kérem, amennyire' csak lehet, kísérelje meg pontosan elmondani, hogy mit látott. — Egy teherautó jött szembe. Azt hiszem Zil, de ezt nem tudom pontosan. Ez a Skoda előzni kezdte, de a teherkocsi ekkor mintha a középvonal felé húzódott volna ... A sko- dás lassított és visszament a teherkocsi mögé. Azután csak azt láttam, hogy furcsán ide- oda tekergett az úton, mintha jégen csúszott volna meg ... A Zsigulis előttem haladt, szembe a Skodával. Amikor látta a Skodát, lehajtott a padkára, de az mégis elérte. Nem az elejét, valahol hátrább... talán a hátsó ajtónál. Ezt nem tudtam pontosan megfigyelni, mert fékeznem kellett... és meg is rémültem ... Azt hiszem nem tudok' többet mondani ... — A Skoda jobb első gumija defektes és teljesen simára kopott — szólalt meg félénken Kovács úr — az előbb néztem meg. — Na jó. A szakértő majd eldönti, hogy az ütközés következtében, vagy már előbb ment ki belőle a levegő — mondta a törzs, miközben sűrűn kattogott fényképezőgépe. — Még megmérjük a Skoda féknyomait ... A Zsiguli nem fékezett, itt a padkán jól lehetne látni... És a Zil, ha ugyan az volt? Talán valamelyik utas emlékszik majd rá ... Ez a szerencsétlen — nézett a letakart testre — ez is élhetne, de az öv itt van az ülésen. Rajta ült? Vagy csak átvette a vállán?... A szél fellebbentette a papír szélét. A vértelen kéz ujjón egy fekete pecsétgyűrűn csillant meg a napfény. Kovács úr elborzadva kapta félre tekintetét... Búsbarna László Autós szemmel turistaúton Ausztria A szomszédos Ausztriába átérve, az első szembetűnő változást az útburkolati jelek szí nében tapasztaljuk. Az útra felfestett jelek sárga színűek. Az új KRESZ szerint nálunk, a tömegközlekedési eszközök megállóhelyeit, valamint az út szélén a várakozás és a megállás tilalmát jelzi a sárga festés. Itt ugyanazt is jelenti, de a terelő-, záróvonalak, a forgalomtól elzárt terület és az egyéb útburkolati jel is sárga. Néhol autópályákon és főköz lekedési utakon egyszer csők fehér színű lesz a jel, majd egy idő múlva ismét sárga. Lakott terület eleje és vége egy táblán van feltüntetve. A menetirány szerinti jobb oldalon van a lakott terület eleje, majd ugyanannak a táblának a hátoldalán a piros átlóval áthúzott lakott terület vége. Ezért van a helységbe való beérkezéskor jobb oldalon és a helység elhagyásakor a bal oldalon az eleje és vége tábla. Jó időbe telik, amíg a magyar autósturista ezt megszokja, annál is inkább, mert néha a sok reklámtábla közt keresni kell ezt a jelzést. Ausztriában a lakott területen belül 50 km/óra, míg lakott területen kívül 100 km/óra a megengedett sebesség. Autópályákon 130 km/óra. Amennyiben településen kívül 50 km/óra sebességnél nagyobb áthaladási sebességet engedélyeznek, úgy hozzánk hasonlóan azt magasabb értékű sebességkorlátozó táblával jelzik. Ausztriában általában 70 km/óra táblákat helyeznek ki. A tilalmi táblák közül — a kanyarodásokat és behajtásokat tiltó táblák kivételével —• o többi tábla hatályát nem oldja fel a következő útkereszteződés, hanem a feloldó tábla megjelenésével veszti hatályát. Természetesen a várakozási és megállási tilalom táblái ez alól ‘kivételek. Nagyon meg kell ezt a szabályt jegyezni, talán egy példával illusztrálnám. Településen belül megjelenik a 70 km-es tilalmi tábla, de a helység végén megjelenő és a bal oldalon' elhelyezett, pirossal áthúzott lakott terület vége tábla nem szünteti meg a 70 km-es tábla hatályát, hanem a megjelenő feloldó tábla után lehet csak 100-as tempóra átállni. Annál is inkább meg kell ezt szívlelni, mert egész Ausztria területén sok a forgalmat ellenőrző rendőr. A hegyek közt lévő főutak forgalmát helikopterről és a kilátópontokról távcsővel figyelik. Az összeköttetést URH-rádión tartják az intézkedőkkel. A helyszíni bírság 100—500 schilling, a nemzetiségtől függetlenül. Újdonság a magyar autósturista számára a kiegészítő táblák felirata. Egymáshoz közel lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyek (150—300 m) jelzőtábláit összevonják. Az első gyalogos átkelőhely előtt jobb oldalon kihelyezett tábla alá függesztett kiegészítő táblán például ilyen felirat található: „3x”, ami azt jelenti, hogy egymás után három kijelölt gyalogos átkelőhely következik és a második-harmadik előtt nincs tábla. A nagy forgalmú gyalogos átkelőhelyeket néhol sárga villogóval látják el. Nyolcszögletes STOP-táblóval nem találkozunk Ausztriában. A régi kör alakú táblák vannak használatban. Sok az alagút, az utakon ezek bejáratánál figyelmeztető tábla hívja fel az autóst a tompított fényszóró bekapcsolására, majd az alagút kijáratánál szintén annak kikapcsolására. A következőkben a jelzőlámparendszerekkel folytatjuk. Kardos Imre