Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-14 / 282. szám
1979. OKTÓBER 14. IRODALOM-MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Részlet az Ognjen Prica (Eszék) Nagy Iván című produkciójából. — A román Prichindel Álba Júlia-bábcsoport kedves gyermekfigu rája. — Vidám jelenet a Die Bühne (Ny.-Berlin) Kezek, bábok, zene című előadásából. — Paraván mögött a bolgár Állami Bábszínház csoportja, A csend világa című produkciójuk előadása köz ben. Proksza László felvételei Elet mód-kiállítás a Pécsi Galériában Pécs a századfordulón, avagy így éltek nagyapáink Hetvenöt éves a Pécsi Múzeum Tíz éve, több is talán, hogy divatba jött a századforduló — a nagyapáink világa, stílusa, viselete, zenéje, művészete, használati tárgyai. Reneszánszát éli ma is a kar stílusa, a szecesszió — legalább négy album jelent meg róla az eímúlt évben. A jelenség, nagyapáink divatja, világméretű. Talán mert elég messze van már a kor ahhoz, hogy megszépüljön kicsit a nyolcvanegy néhány év távolából. Másrészt pedig nincs még túl messze. Hiszen magunknak is vannak emlékeink rólo, legalábbis másodkézből, nagyanyáink meséiből. És sok minden volt már abban a korban, a századfordulón, ami ha kicsit groteszkül, kicsit noivan és kicsit mulatságosan is, de már a mi korunkra emlékeztetett. Kényelmesebbé, komfortosabbá kezdett már válni az élet, alakult a modern hírközlés, a közlekedés, akkor kezdődött valahol a modern sportélet — mégis volt a korszakban rengeteg régimódi báj, ami szüleinket még biztosan türelmetlenné tette, bennünket, unokáinkat viszont már megindít, sőt mi már divatot csinálunk mindebből. Szándékosan maradok a kor felszínén, nem ismétlek történelmi közhelyeket „a. boldog békeidők hazug csillogásáról” — tudjuk valamennyien, mi buzgott a kor mélyén, mi várt nagyapáinkra a néhány békés évtized után. Olyan kiállításon szeretném ugyanis végigvezetni az olvasót, amely életmódot mutat be polgárok és munkások életmódját, atmoszférát ér. zékeltet, a régi Pécs utcáit, házait a hajdani társas szokásokat, s az élet olyan kísérő és meghatározó jelenségeit, mint a színház, o sajtó, a rendezvények. Mindebből ad ízelítőt a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának kiállítása, az így éltek nagyapáink a századfordulón címmel, a Széchenyi téri galériában. Régi sétatéri vasárnapok térzenéje csalogatja a látogatót a kiállítóterembe, s egy invitáló karként előrenyúló pécsi panorámakép az 1860-asévek- ből. E képnél aztán el is kezdődhet az egész kiállításra'érvényes játék, a találgatósdi. Ki-ki törheti a fejét, vagy segítségül hívhatja nagymamáját, nem mintha a gyönyörű kalligrafikus írással, és nem golyós-, hanem igazi tollal megírt képfeliratok nem igazítanának el bennünket. Tehát képeket láthatunk először a régi Pécsről, a Széchenyi téren elterülő piacról, a bérkocsi- standról, az új vosútállomás- hoz nyílegyenesen lefutó Indó- ház utcáról. Ugye mindenki kitalálja, hogy a mai Szabadság útról van szó. Európai viszonylatban is szép, kicsiségében is méltóságteljes, és nem hivalkodó vidéki városka képét mutatja a régi Pécs a régi városházával, a körülötte levő házakhoz simuló régi Nádorral, a gyönyörű copf-palotácskával, amit azért bontottak le, hogy a jelenlegi megyei tanács épületének helyet törjenek. E képeket nézve elgondolkodtató, mit rombolt a XX. század és mit adott a régi helyébe nagyra törő, rongyrázó megoldásaival. Figyelmeztető példák ezek a mai városépítők számára is. Nem az új építkezések ellen ágálok itt, hanem a nívót kérem számon és a lehetőségeink, léptékeink szem előtt tartását. Erre is figyelmeztetnek a régi pécsi városképek. Annál is inkább, mivel a mi korunkban még nagyobb lélegzetű városrendezési munkák zajlanak, mint a századfordulón. Kétségtelen, hogy , legnagyobb a régi városképek varázsa, de rendkívül érdekes, amit a századforduló sokféle egyesületéről, társas rendezvényeiről közöl a kiállítás. El- ámulhatunk a pécsi nyomda gyönyörű, domborításos meghívóin, elandalodhatunk a régi tűzoltóbálok táncrendjein, vagy a régi színházi plakátokon, melyek Fedák Sári vendégfellépését hirdetik a János vitézben. Egy tablót neves és névtelen pécsiek képei töltenek meg, másutt pécsi sportklubok tagjai feszítenek pödrött bajusszal, csíkos trikóban, hallatlan öntudattal. Polgár- és munkáscsalád családi fotográfiáját láthatjuk egymás mellett, közösen fényképészkedő barátokat, kirándulótársoságot... És hogy teljes legyen az illúzió, a kiállítóterem végén század eleji enteriőr várja a látogatót, számtalan apró használati tárggyal teremtve meg a századforduló légkörét — a múzeum helytörténeti osztályának, s a kiállítást rendező Bezerédi Győzőnek gyűjtőmunkáját dicsérve. Gazdag és színes az Így éltek nagyapáink anyaga, pedig csak töredékét állították ki annak, ami eddig a múzeum birtokába jutott. Közönség elé is efőször kerül ez a gyűjtemény Pécsett, országosan is csak egy hasonló életmód-kiállításról tudunk, pár éve rendezték Budapesten. Dicséret illeti a mostani kiállítás körültekintő, finomságokra és apró részletekre figyelni tudó rendezőit, akik ismét arról győznek meg bennünket, hogy mielőbb szükség lenne a pécsi munkásmozgalmi és helytörténeti múzeum létrehozására. Egyidőben egy másik kiállítás is helyet kapott a Pécsi Galériában, a hetvenötödik jubileumát — igen csendesen — ünneplő pécsi múzeum reprezentatív kiállítása, bemutatva az egyes gyűjtemények legpompásabb darabjait. Együtt csodálhatja meg így a látogató a honfoglaláskori magyar ékszerek mellett a közelmúltban megtalált Marcus Aurelius-fejet,-a Pécsi Dalárda értékes dijait, a Zsolnay-csa- lád letétbe adott porcelánjait az alapítás évéből, 1904-ből. A háromnegyed század alatt összegyűlt tárgyok rendkívül érdekesek, látni kell valameny- nyit. Érdekesebb azonban felfigyelnünk arra a széles körű összefogásra, amely a hajdani kisvárosban létrehozta a Pécsi Múzeumot, s méltó alapjátad- ta a ma Európa-hírű gyűjteménynek. Gállos Orsolya Meliorisz Béla Ablak Szélesre tárt ablak a rézművesek egykori műhelye fölött s nem tudjuk hogy kíváncsian a piactéri forgatagra ki áll meg benne gondoljuk csupán itt idegenként akit már sokszor kitaláltunk magunknak Antalfy István Egyetlen pillanatra Se mozdulás, se zaj. Kövek némasága. Távoli város. Egy szélmalom. S a rémület: mi kötődik e némasághoz! Most a színek se színesek. Egyetlenegy vak pillanatra. „Tipikus orvosi eset.,.” ... A világból is kiszakadva. Kolbe Mihály rajza
