Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-09 / 247. szám
DN HÉTVÉGE 10. TUDOMÁNY 1979. SZEPTEMBER 9. Gazdaságtörténeti kutatások a régióban Beszélgetés Rúzsás Lajossal, a történettudományok doktorával A regionális kutatás sokkal időszerűbb téma annál, hogysem különösebb indokot kellene keresnünk, ha egy-egy érdekesebb állomásánál kívánunk elidőzni. A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetében folyó munka iránt is egyre nagyobb a szakmai és a „laikus” körök érdeklődése. Rúzsás Lajossal, a történettudományok doktorával, az intézet osztály- vezetőjével — akit nemrégiben választott elnökévé a Magyar Történelmi Társulat Déldunántúli Csoportja -— a régiót érintő gazdaságtörténeti kutatásokról beszélgettünk. Bálint Sándor professzor és Nagy Bence Pál tápai parasztember Szöged „mindönöse” Bálint Sándor professzor 75 éves- A könyvtár! katalógusban az ön publikációira jegyzett évszámok közül a legkorábbi 1939 volt. Ezt a tanulmányát az egri vár XVI. századi gazdálkodásáról irta. De miért éppen Pápán? Milyen kapcsolata volt önnek ezzel a hires iskolával? — A tanulmány, amelyet említ, a doktori disszertációm. Hogy milyen kapcsolatban állottam a pápai kollégiummal? A dédapám, a nagyapám és az apám is ott tanította a történelmet. Nálunk ez apáról fiúra szálló hivatás volt, így kaptam hozzá kedvet én is. Mindehhez hozzájárult, hogy az egyetemen Domanovszky Sándor volt a tanárom. Ő szerkesztette a Magyar mezőgazdaság története című kitűnő sorozatot, amit ma is használnak. Amikor én az egyetemre jártam, a tudományos közvéleményt is nagyon foglalkoztatta a földbirtokreform gondolata, tehát nemcsak a népi írók, hanem a tudományos körök is felfigyeltek erre a problémára. Persze, a kutatás csak a kapitalizmusig jutott el, magát a tőkés rendet már nem bírálta. A kérdés engem nagyon izgatott, tehát azt mondhatom, hogy a tudomány akkori helyzete és professzorom útmutatása indított el a gazdaságtörténészi pályán.- Néhány címet lelsorolok: A pécsi Zsolnay-gyár története, A pécsi ipar a feudalizmus végén, A szőlőművelés átalakulása Baranyában a XIX. században, A török- ellenes honvédő harc kérdései a XVI-XVII. században, Városi fejlődés a Dunántúlon a XVI-tói a XX. századig, a Szigetvári emlékkönyv . ■ . Meglehetősen változatos, széles körű érdeklődésre valló munkák.. . — Kutatásaimat mindig a konkrét szükségletek irányították. 1945 után az foglalkoztatott, hogy miért maradt ennyire agrárország a mi hazánk, s ha már az maradt, hogyan tudott mégis némely területen komoly ipar^cialakulni. így kezdtem az ipartörténeti kutatásokat. Ezután mezőgazdasági témákat vizsgáltam, mert érdekelt az ipar és a mezőgazdaság egymásra hatása. Választásomat mi sem indokolta jobban, mint az, hogy Kelet-Európábán az iparosodás megkezdődése után is igen nagy jelentőségű maradt a mezőgazdaság. De éppen így végig tudnám vezetni, miért foglalkoztam várostörténeti kutatással — ez csak egy lépésnyire van az ipartörténettől — és hogyan került sor a Szigetvári emlékkönyv szerkesztésére. Ez utóbbi esetben például, a négyszáz éves jubileum adott alkalmat a kutatásra.- Azt tudjuk, hogy mivel foglalkozik a történettudomány, de jóval kevésbé ismerjük egyik fontos ágának, a gazdaságtörténétnek a feladatait. Beszéljünk most egy kicsit erről.- A gazdaságtörténeti kutatást a belső problémák sokasága és a társadalom érdeklődése irányítja. Tulajdonképpen ez szabja még a kutatók témaválasztását is. A társadalomnak a tudományok iránt tanúsított érdeklődését pedig a szükségletek befolyásolják a legerősebben: azok a szükségletek, amelyeknek a kielégítésével a mindennapi élet válik könnyebbé. A gazdaságtörténészt tehát nem a múlt meséi, sokszor fantáziaébresztő jelenségei foglalkoztatják — az ilyen érdeklődés egyébként is hamar elmúlik —, hanem az, hogy mennyire voltak kielégítve a múltban a társadalmi szükségletek. A mai gazdaságtörténet, Keleten és Nyugaton egyaránt, több módszerrel dolgozik, de a központi probléma valamennyi „iskola" számára ugyanaz: az életkörülmények alakulása, a nemzeti jövedelem és az életszínvonal kérdése. Miért így és miért nem úgy alakult a tömegek sorsa, milyen tapasztalatok szűrhetők le, s mit kell a mai tervezőknek tenniük, hogy a múltbeli hibák ne ismétlődjenek meg. Summázva tehát, a gazdaságtörté, net mérleget készít a múltról, és ezzel segítséget ad a jövő alakításához.- ön egy korábbi tanulmányában hivatkozik a tudományok specializációjára, és az ezzel egyidejű integrációs folyamatra. Hogyan áll a tudományok e „nép- vándorlásában" a gazdaság- történet? Milyen társ-, illetve segédtudományok vannak? — Nincs egyetlen olyan tudományág sem, amely egyedül választ tudna adni minden problémájára. A gazdaságtörténet a statisztikát, gazdaságföldrajzot, a szociológiát és a közgazdaságtant hívta segítségül. Nagyon érdekes ennek a folyamatnak a kialakulása. A tudomány műhelyeiben többhelyütt fölfedezték, hogy a történelem ma már nem elégséges eddigi szemléletével arra, hogy a tömegek helyzetét feltárja. Az egysíkú gazdaság- történettel szemben olyan módszer alakult ki, amely számol azzal, hogy a történelemben több folyamat játszódik le egyszerre. Egyes 7olya matok hosz- szan tartanak, úgy látszik, mintha évszázadok alatt semmi nem történt volna. Ugyanakkor a történelemnek vannak olyan szakaszai — különösen, ahogy a feudalizmusból a kapitalizmus felé közeledünk — amelyekben rövidülnek a korszakok, tulajdonképpen egyik válságtól a másikig tartanai. Ebben az esetben már nem évszázadokkal kell dolgozni, hanem rövidebb időtartamokkal, s így lehet összehasonlítani, hogy hol, mi történt. Végezetül vannak olyan szakaszok — főként a politikatörténetben -, ahol az események egyik pillanatról a másikra alakulnák. Mondok egy példát: fennmaradt egy párizsi kórház számadási naplója. Az 1400-as évektől kezdve pontosan föl van jegyezve, naponta mit vettek, mi fogyott el. Adatok sokasága áll a kutatók rendelkezésére arról, hogy mennyi volt a kenyér, a só, a hús, a hal ára stb. Régebben a történész azt kérdezte: mit tudok én ezzel kezdeni? Ma már tudja. Ha a számokat sorba állítja, görbére viszi, látja, hogy hullámzónak az árak, s ekkor fontos következtetéseket tud levonni a fogyasztásról, a válságokról, és így tovább. Ott van például a francia forradalom: sokat beszélünk pártjairól, a jakobinusokról, a girondisták- lól ... Ám ha megnézzük ebben az időszakban a kenyér árát, láthatjuk, hogy roppant magas volt. A forradalom kirobbanása előtt éveken keresztül rossz volt a termés. A párizsi külvárosok szegény munkása megérezte ezt, de megérezte a középréteg is. A forradalmi eszmék táptalaja tehát ez volt: a saját bőrükön érezték a szegénységet, a nyomorúságot. Az új módszer kialakulásában, azonban, ez még csak a kezdet volt. Jött a számítógép, amelynek segítségével mór olyan adatokat is figyelembe tudtak venni, amelyeket korábban — nagy munkaigényességük miatt — el kellett hanyagolni. Ezek értékelése során kapcsolódott be mind több és több tudomány a kutatásokba. A történelemkutatás ezen irányzataiban az egyén szerepe meglehetősen kicsi lett, a tömegek, az egyszerű emberek története viszont, a tudományágak együttműködésével, világosabbá vált. Ez az irányzat a húszas években kezdődött; de csak a második világháború utáni években terjedt el Európában és másutt. A történészek ezután is még sokáig féltek a számítógéptől, féltek, hogy statisztikusokká válnak... De ma már egyre jobban teret hódít nálunk is az előbb említetthez hasonló interdiszciplináris szemlélet, tekintve, hogy a marxista kutatást mindig is a komplexitásra való törekvés jellemezte.- Meglepődve olvastam, hogy a DunántuTi Tudományos Intézet 36 évvel ezelőtt történt felállításának egyik nyomós oka a német ideológiai terjeszkedés elleni védekezés volt... — Valóban így történt. Elindítója, ugyanaz a tudomány volt, amelyik a területeket természeti alkatában, népességében szemlélte, a termelést vizsgálta, s látta a területek között lévő különbségeket, kereste ezeknek az okát, vagyis a gazdaságföldrajz. Középkelet-Euró- pában azonban volt egy másik súlyos kérdés. Köztudott, hogy ezen a területen a népek nagyon keverten élnek egymással, egy-egy állam a határai között több nemzetiséget fog össze. A két világháború között a Harmadik Birodalom a maga sovinizmusa szolgálatába állította a történeti és földrajzi kutatást is. Azt hangoztatta, hogy több kelet-európai országban a németeknek köszönhető bizonyos területek gazdasági felvirágzása. Ezt a gondolatot meg- toldották azzal, hogy a szóban- forgó területek ugyan nem tartoznak államilag a Német Birodalomhoz, de a német munka — a „vér és verejték". — alapján azok mégiscsak németek. Mindezt nyíltan hirdették. Különösen a Dunántúl forgott veszélyben e szemlélet alapján, s ezért volt oz a speciális feladata a Du- nántúl-kutatásnak, hogy megvizsgálja, mennyi az igazság azokban a történeti „tényekben”, amelyekre a németek hivatkoztak. A regionális kutatásnak azonban ez csak egyik oldala volt, amit ma tulajdonképpen nem is nevezünk regionális kutatásnak, hiszen elsősorban nem gazdasági, hanem nemzetiségi jellegű volt. A valóságos régió-kutatás a felszabadulás után kezdődött meg, amikor a világ kitágult Kelet és Nyugat felé, s olyan módszereket, olyan történelemszemléletet ismertünk meg, amely szélesebb latókö- rűbb volt a korábbi elméleteknél. Ha mármost a jelenlegi regionális kutatások lényegét akarjuk megfogalmazni, azt mondhatjuk, hogy a regionaliz- mus olyan kutatási irány, amely több tudományág együttműködésében azt keresi, hogy bizonyos területek közül miért boldogult jobban az egyik, mint a másik, milyen gazdasági 'és egyéb okok játszottak közre az egyenlőtlen fejlődésben.- Mi jellemzi tulajdonképpen a mi dél-dunántúli régiónkat? — Általános jellemzést nagyon nehéz adni, hiszen önmagában véve is csak nagy általánosságban mondhatjuk Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyéről, hogy egy régiót alkotnak. Viszont ezeken a megyéken belül léteznek kisebb régiók, amelyeket különféle szálak tartanak össze. A régió-kutatás legnagyobb értéke abban van, hogy a naqyobb térségen belüli kistájak összefüggéseit tudja kideríteni. A régió-probléma tulajdonképpen a kapitalizmusban kezdődött, mert az egyenetlen fejlődés összeolvaszthat korábban kialakult egységeket, és ki is terjesztheti a határokat. A kistájak határa ezért változó.- Kérem, soroljon fel néhány ilyen jellemző egységet, kisrégiót. — Somogy megye köztudottan két részre osztható: a Kapos vonalától északra Külső-, attól délre pedig Belső-So- mogyra. Az egyik terület változatos mezőgazdaságot tesz lehetővé, a másik tájon kedvezőtlenek az adottságok. Ott főként a kukorica és a rozs terem meg. Baranyában nem kettősség, hanem hármasság van: beszélhetünk egy Duna-parti részről, amely a Dunára támaszkodik, majd Szederkénynél egy kicsit belehasal a megye közepébe, s végül Villány fölött visszakanyarodik a Dunához. Aztán ott van a Drávái mente, amely tulajdonképpen három megyén át képez egységet, hiszen itt ősidők óta egyformán gazdálkodnak az emberek. Ártéri terület, a földek egy része bizonytalan, kiszáradó. Furcsa, de gazdaságilag nagyon hasonló ehhez a meglehetősen távol fekvő Zselic is. Tudniillik, ami a Drávánál a mocsár és a víz, az amott az erdő. E kettő között fekszik a volt pécsi járás, amit most felszív a város. Tolnában és Zalában is kinyomozhatok a kisebb régiók. A feljesztés majd ezeket a kutatásokat fogja figyelembe venni, ha a dél-dunántúli régió határait hivatalosan is ki akarják jelölni. Havasi János Bálint Sándor, a Szegedi József Attila Tudományegyetem nyugalmazott néprajzos professzora, Szeged városának szülötte. Dugonics András, Kál- mány Lajos, Tömörkény István nyomán a szegedi világ további föltárásán és értelmezésén munkálkodik. Néhány héttel ezelőtt a tv-ben láthattuk, hallhattuk őt, amint életéről, munkájáról beszélt. Alsóvároson, Szeged leg- archaikusabb részén született. Már apró gyermekkorában magába szívhatta a körülötte való parasztvilág paprikoilla- tát, szemlélhette a dolgos hétköznapokat, a1 jeles ünnepi alkalmakat, melyek az időben virágkorukat élték. Kora ifjúságától fogva lelke legmélyén elkötelezte magát szülővárosának, amihez mindmáig hű maradt. Iskoláit is itt végezte. Kutatásainak területe az alföldi népélet, Szeged története, művelődés, és irodalomtörténete, elsősorban néprajza. Munkái is elsősorban ezekből a kutatásokból születtek, amelyek a szögedi nemzetről, a Városról, az innen kirajzott telepesekről szólnak. Gyakran megfordult Baranya megyében is, hisz erre a vidékre is jutott bőven a szögedi nemzetből. Cikkei — több száz — szakfolyóiratokban jelentek meg, amelyekről 'Péter László készített bibliográfiát. Főbb művei: Népünk ünnepei; Szegedi Szótár /., II.; Szeged váKiss Jenő egyetemi adjunktus arra volt kíváncsi, hogy „legszebbnek” tartott szavainkról hogyan vélekednek a külföldiek. Vizsgálódásait egy csaknem negyven szót magában foglaló lista összeállításával kezdte. A szójegyzékből több nemzedék ízlésvilága tükröződött. Azok a szavak is helyet kaptak benne, amelyeket Kosztolányi Dezső, a- magyar nyelv művésze egy emberöltővel ezelőtt szépnek minősített: lány, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Napjaink „szógusztusát" a Füles szórakoztató hetilap pályázatán „pálmázott” szavak érzékeltetik: csend, csillag, illat, hölgy, lomb, szelíd, szellő, tündér. A „szépséglista" magába olvasztotta Lengyel József nemrégiben elhunyt írónk e-szavas „szépszó”-gyűjteményét is: élet, élés, éles, élelem, vér, testvér, féltestvér, nővér, lélek, fej, fejedelem, felleg, fény, menny, nép, szép, zene, félelem, értelem, szerelem. Kiss Jenő harminc idegen ajkú, zömmel német és francia állampolgárnak olvastajel listáját, mégpedig úgy, hogy viszonylag lassú tempóban két- szer-háromszor megismételte a szavakat. A hallgatóknak a második, illetve a harmadik olvasás közben vagy után kelrosa; A szegedi paprika; A szegedi nép; Karácsony, húsvét, pünkösd; Tombácz János meséi; Ünnepi kalendárium /., II. és a Szögedi nemzet, amelynek harmadik kötete most van nyomdában. A háromkötetes mű Szeged városának néprajzi monográfiája. Műveinek, munkásságának nagyszerű, méltó koronája, melyhez fogható eddig még nem készült Szegedről. Gyűjtéseiben és munkáiban természetesen fölhasználta jeles elődeinek az eredményeit, de szívesen vette, ha — főként a falvakról, tanyákról a szegedi iskolákba került — diákjai érdeklődtek s közülük többen is örömmel segítettek. Főként a szegedi tanárképzős éveiben, majd a szegedi egyetemen pedagógusok százait nevelte a néphagyományok megbecsülésére. Tanítványai megtalálhatók az ország valamennyi főiskolájának, egyetemének katedráin, akik minden bizonynyal mesterük nyomán haladva terjesztik nemzeti kincseink féltését, mentését. Dr. Bálint Sándor bölcsész- doktor, a történettudományok kandidátusa 75 éves. Az évfordulón köszönti Őt a néprajztudomány népes „családja”, s tisztelettel köszöntjük mi, a tanítványok is, akiknek figyelmét erre a gyönyörű pályára irányította. Ifj. Lele József lett megjelölniük a szépnek talált kifejezéseket. A végén kiderült, hogy a nyelvünket többé-kevésbé vagy alaposon tudók egészen másként értékelték szavainkat szépség szempontjából, mint azok, akik nem beszélnek magyarul. Az előbbiek rangsorolása a következő volt: csillag, lélek, szelíd, tündér, fény, illőt, szellő, szív, anya, élet. A jelentést nem ismerő „ítészek” pedig ilyen sorrendet állítottak fel: élet, tündér, fejedelem, félelem, csend, lélek, szerelem, csillag, éles, értelem. Nagy különbség mutatkozott a német és francia anyanyelvűek értékelésében is. A 15 német megkérdezettől valamennyi szó kapott szavazotot. Ezzel szemben a 10 francia a majdnem 40 szóból csak 25-öt talált szépnek, míg 12 szóra egyáltalán nem szavazott. A szavazás egy másik érdekes nyelvészeti tanulsággal is járt: a német és a francia anyanyelvűek nem ugyanazon hangokat, illetve hangkapcso- lotokat tartják szépnek. Minél távolabb áll két nyelv egymástól, fonémáit, fonémakapcsolatait tekintve, annál nagyobbak a különbségek egy harmadik, ismeretlen nyelv szavai hangzásának a megítélésében is. Oláh Béla Szavaink szépségversenye...
