Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-03 / 241. szám

A Mecsek Kupa kritériumversenyének élmezőnye az Üdülőszálló előtti hajtűkanyarban Fotó: Arató Fischer Ferenc, a Mecsek Kupa szervező bizottságának főtitkára A Mecsek Kupa utóhangjai ■ 161 felkészült külföldi versenyzők ■ II szekszárdi Halász Zoltán sikere ■ fl pécsiek nem vallottak szégyent Tart a kavalkád az NB /-ben Lörincz Oláhtól zavarva próbál támadást indítani a PMSC—DVTK mérkőzésen Egy győzelem és egy vereség A pécsiek hétvégi mérlege A Mecsek Kupa nemzetközi kerékpárversenyt joggal sorol­ják majd a szakemberek az idei év legrangosabb pécsi sporteseményei közé. Tíz nem­zet 31 csapatában 121 kerék­páros szállt nyeregbe pénteken reggel a Széchenyi téren. Ilyen nagy és rangos mezőny még egy alkalommal sem volt együtt a Mecsek Kupa kerékpárver­senyen. A külföldi csapatok jól felkészült, kitűnő versenyzőkkel érkeztek, és a verseny színvo­nalán ez meg is látszott. Borbély Tibor, a Magyar Ke­rékpáros Szövetség elnökségi tagja, a verseny főbírája 17 al­kalommal működött közre a Mecsek Kupa viadalon. — Az idei verseny kiemelke­dett a Mecsek Kupa eddigi via­dalai közül. A külföldi csapa­tokban, annak ellenére, hogy hiányzott a tavalyi győztes Lötsch és a lengyelek világbaj­noka Kowalski, olyan verseny­zőket láthattak a nézők, akik az európai nagy kerékpárverse­nyeken is letették már névje­gyüket. A magyar csapatok a régiekhez viszonyítva gyengébb erőkkel vonultak fel. A verseny végig szoros volt, kevés volt a kezdeményezés, a szökés, en­nek ellenére az iram jó volt. A döntés az utolsó szakaszra ma­radt, ekkor még 6—7 verseny­zőnek volt esélye a végső győ­zelemre. A vasárnap délelőtti kritériumverseny különösen szín­vonalas volt, és le a kalappal a pécsiek előtt, akik ez alka­lommal is bebizonyították, hogy szeretik és kedvelik a kerékpár- sportot. A Mecsek Kupa egyéni ver­senyének győztese a 19 éves Halász Zoltán az idei évben a legeredményesebb magyar ver­senyzőnek bizonyult. Megnyer­te a Pannónia Kupát, győzött a Gemenc Kupán és most a Mecsek Kupán is ő volt a leg­jobb. — Jó formában voltam, jó eredményre is számítottam, de csak a kritériumverseny előtt gondoltam, hogy nyerhetek — mondotta a szekszárdiak fiatal kitűnősége a díjkiosztáson. Nagy verseny volt, különösen a csehszlovák és olasz verseny­zők voltak nagyszerű ellenfe­lek. Legjobban azért Takács Andrástól tartottam, de mikor a kritériumverseny hajrájában Egy-iksz-kettő A HDN totótippjeit a 36. játékhétre Kiss Elemér kazánfűtő, egerági lakos állítot­ta össze. Tizenöt éve totózik, igaz, eddig nem különösebb sze­rencsével. Eddigi leg­nagyobb „fogása" ugyanis egy 12-es ta­lálat volt, amire 3800 forintot kapott. A 36. hét tippjei 1. Várpalota—KOMÉP. Egyenlő esé­lyek, a hazai pálya döntő lehet. Tipp: 1, x. sikerült harmadiknak átfutni a célon, és Takács csak mögöt­tem jött be, tudtam, megnyer­tem a Mecsek Kupát. Takács András tíz alkalom­mal vett részt eddig a Mecsek Kupa viadalon, öt alkalommal volt az egyéni verseny győzte­se. — Megmondom őszintén most is nagyon szerettem volna nyerni és ezért mindent meg­tettem. Igyekeztem mindig az élbolyban végezni, és erőmet a szombat délelőtti mecseki egyenkénti indításos versenyre és a tegnap délelőtti kritérium­versenyre tartogattam. Ideális volt az idő, a lelkes nézősereg előtt öröm volt versenyezni. Fischer Ferenc, a Mecsek Kupa szervező bizottságának főtitkára a díjkiosztás alkalmá­val már nyugodt volt és elége­detten fogadta a gratulációkat. — Az első napon még úgy látszott, ez alkalommal a ma­gyar versenyzők nem tudnak majd beleszólni az elsőségért folyó harcba, aztán kiderült, végül az első tíz versenyző kö­zött öt magyar volt: a két Ha­lász, Takács András, Juhász és a miskolci Csathó. Nagyszerűen mentek a csehszlovákok és az olaszok. Dicséretre méltó a PMSC 9. helye és az egyéni versenyben a 17 éves pécsi Szabó 28. helyezése. Hirth István, a PMSC kerék­páros-szakosztályának edzője elégedett volt tanítványai ered­ményével. — Csupa 16—17 éves fiú in­dult nálunk, akik megtették a magukét. Szabó mellett Vámos is várakozáson felül szerepelt. Megy ez még jobban is. Az ünnepélyes díjkiosztón Orosz Ottó, a Megyei Sporthi­vatal elnöke köszöntötte a ver­senyzőket, majd egymás után kapták meg díjaikat a legjob­ban szerepelt kerékpárosok. — A jubileumi XX. Mecsek Kupa véleményünk szerint jól rendezett, jól előkészített ver­seny volt, hála a lelkes aktí­váknak. A hagyományoknak megfelelően a jövőben is meg­rendezzük a viadalt, azzal a különbséggel, hogy háztömb­körüli versenyt is műsorba ik­tatunk, ezzel is közelebb sze­retnénk hozni a nézőket a ver­senyhez, a kerékpárosokhoz. Hegyi István 2. Körmend—Dorog. Sima mérkőzés­nek tűnik. Tipp: 1. 3. Soproni SE—Haladás. Tipp: 2. 4. Alumínium—Komló Tipp: 1, x. 5. MAV-DAC—Győri Dózsa. Hazai siker várható. Tipp: 1. 6. Szekszárd—Bauxitbányász. Tipp: 1. 7. Sabaria—Mohács-Véménd Tipp: x, 2. 8. Bábolna—Péti MTE. A Péttel újabban idegenben is számolni keli. Tipp: x, 2. 9. MÁV NTE—Bakony. Tipp: 1, 2. 10. Ganz-MAVAG—Csepel. A volt NB l-es csepeli csapat jóval esélyesebb. Tipp: 2. lt. Budafok—Szegedi Dózsa. Tipp: 1. 12. Bp. Spartacus—Dunaújvárosi Épí­tők. Tipp: 1. 13. Békéscsabai TASK—Balassagyar­mat. Tipp: 1. + 1 Gyöngyös—Gyula. Tipp: 2. Tart a kavalkád a labdarúgó NB l-ben. Egyre-másra szület­nek a váratlan eredmények, s a totózók, akik évekig fájlal­ták, hogy nem szerepelnek a szelvényen első osztályú mérkő­zések, most bizonyára nem ke­seregnek, hiányukon. így volt ez szombaton, a harmadik for­dulóban is. Elég csak gondol­ni az Újpest, a Debrecen, a Tatabánya hazai vereségére, vagy a MÁV Előre legújabb „tréfájára”. Jó ez így, mert ez adja a labdarúgás sava-borsát Természetesen a színvonal mel­lett, de most erre sem lehet panasz, hiszen a legutóbbi for­dulóban 38 gól született, s mindössze két olyan találkozó volt, ahol négynél kevesebbszer nyúltak maguk mögé a kapu­sok. ♦ Valljuk be őszintén, kicsit féltünk a PMSC—DVTK elle­ni mérkőzés előtt. Hiszen a vendégek csapata sokban ha­sonlít a DMVSC-hez: két vil­lámgyors szélső, technikás, gól­veszélyes középpályások, jó védelem. Csakhogy szombaton „más" PMSC játszott, mint szerdán. Körültekintőbb volt a védelem, a középpályások a mérkőzés nagy részében ellát­ták kulcsfeladatukat, a csatár­sor pedig jó párszor tapsra ra­gadtatta a közönséget. Nagy Imre teljesítményénél külön ér­demes megállni egy pillanat­ra. Bebizonyosodott, hogy iga­zi posztja a jobbszélen van, esetleg középcsatárban. Min­denesetre jó lenne, ha már hosszabb távon is igazolná te­hetségét. Ehhez az kell, hogy végre ne sújtsa sérülés, de leg­alább ennyire fontos, hogy megtanulja, a labdarúgás nem olyan, mint a házimuzsika: ha van kedvem játszom, ha nincs kedvem nem. Minden mérkőzé­sen egyformán akarni kell. Nem becsüljük túl a PMSC játékát, hiszen bőven hagyott még kívánnivalót maga után (elég csak a középpályások V,kipukkadását" említeni)1, (de nagy hiba lenne azt hangsú­lyozni, hogy a diósgyőri ka­pusnak köszönhető a győzelem. Mert ugyan két potyagól esett, de ezen kivül számtalan hely­zet adódott Szabó kapuja előtt ♦ A PVSK zalaegerszegi mér­kőzése után kíváncsian vártuk, lesz-e folytatás Salgótarján­ban? Ami a vereséget illeti, lett de a jó játék ezúttal el­maradt. Dicséretükre váljék viszont a vasutasoknak, hogy ezúttal sem húzódtak be gyá­va nyúlként kapujuk előterébe, bátran támadtak, de míg ők nem tudtak gólt elérni, addig a jó formában játszó hazai csatárok, kihasznátva a PVSK- védelem megingásait, négyszer is megzörgették Sulyok hálóját. Szőcs a két legutóbbi mérkő­zésen igazolta, hogy helye van a csapatban. De hát ő is kö­zéppályás, így aztán Rónai Ist­ván ennél a csapatrésznél vi­szonylag a bőség eavarával küszködik, míg a csatároknál egyáltalán nincs választási le­hetősége. Bár a hírek szerint lehetséges, hogy hamarosan új szerzemény, vagy szerzemények is rendelkezésre állnak. Per­sze a PVSK-nak elsősorban a hazai mérkőzésekre kell oda­figyelni és ott megszerezni azo­kat a pontokat, amelyek a ver- senybenmaradáshoz szüksége­sek. Mondjuk, már szerdán a Békéscsaba ellen. A bizonytalanságot köszön­töttük ezen írás elején, de azért be kell vallanunk, egyál­talán nem bánkódnánk, ha a pécsi csapatok „kilógnának” a sorból és mindig csak pon­tot vagy pontokat szereznének. De ne legyünk telhetetlenek... B. Cs. a monitor ellöl 38 centimeter A montreáli atlétikai Világ Kupán az amerikai Larry My- ricka 852 centit ugrott távol­ban és ezzel 38 centire meg­közelítette honfitársa, Bob Beamon közel 11 éves álom­világcsúcsát. Ezzel az ugrásá­val nemcsak az idei világ­ranglista élére került, de el­foglalja minden idők leghosz- szabb ugrásai között a 2. he­lyet. Október 18-án lesz 10 éve, hogy a Mexikóvárosban ren­dezett olimpián Bob Beamon — amint már okkor megálla­pították —, „kiugrott” a XX. századból, s „beugrott" a kö­vetkező évezredbe. 890 centi- méteres távolugró világcsúcsá­val túlszárnyalhatatlannak tű­nő teljesítményt állított fel. Tizenegy év alatt az edzés, a techniko, a táplálkozás, vala­mint a sport- és orvostudo­mány rengeteget fejlődött, de Beamon világcsúcsa úgy tű­nik, most is elérhetetlen tá­volságban lebeg. Bár ki tud­ja!? Nenad Sztekics, a férfi távolugrás Európa-csúcstartója (845 cm) nemrég éppen het­venedszer ugrott 8 méter fö­lött. Ű az egyetlen távolugró a világon, aki ilyen sorozattal büszkélkedhet. De még egy rekordot tart: két versenyen valamennyi kísérlete során túl- ug rótta a nyolc métert. Tehát kétízben egymásután hatszor — ért el fantasztikus ered­ményt. Sztekics, akinek idei legjobbja 827 centiméter, és az idei világranglistán az amerikai Myricka (852 cm), de Oliveria (Brazília, 836 cm), és az NDK-beli Dombrowski (831 cm) mögött a 4. helyet foglalja el, rajthoz áll a na­pokban Mexikóban, az Uni- versiadén és azon a pályán ugorhat, ahol Beamon 1968- ban az olimpián 2200 méte­res magasságon szédületes világcsúcsát felállította. Titkos terve az, hogy a ritkább ma­gaslati levegő segítségével kö­zelebb kerül az álomvilóg- csúcshoz, de arra mindenkép­pen képesnek tartja magát, hogy saját Európa-csúcsát megjavítsa. De mi van jelenleg Beamon- nal? A most 33 éves színes bőrű világcsúcstartó, San Diegó- ban él feleségével, egy fehér bőrű tanítónővel. Kettőjük jö­vedelme nem több, mint egy jobban kereső átlagos ameri­kai családé. Beamon egy le­mezklub szervezőjeként dolgo­zik. Élete még olimpiai győ­zelme után is nehezen jött egyenesbe. Világcsúcsa utáni versenyein mindenütt, ahol csak elindult, rendkívüli telje­sítményeket vártak tőle. Vi­lágcsúcsát azonban meg sem tudta közelíteni. Tovább sze­rette volna folytatni egyetemi tanulmányait, de azzal a na­gyon is átlátszó indoklással, hogy részt vett a faji megkü­lönböztetés elleni küzdelem­ben, 1969-ben megvonták tőle az ösztöndíjat. Még rosszabb pontokat szerzett akkor, ami­kor nyíltan állást foglalt az amerikaiak vietnami háborúja ellen. Súlyos megélhetési gondjai arra kényszerítették, hogy hivatásos kosárlabda­játékosnak csapjon fel. Meg­élhetését azonban itt sem tud­ta biztosítani. Két esztendeje azonban — elsősorban felesé­ge gondoskodásának jóvoltá­ból — kiegyensúlyozottan, nyugodtan él. De azért o múlt évtized keserűségei mély nyo­mot hagytak benne: „Mint sportoló, valamikor egyedülál­ló teljesítményt vittem véghez. Ez a rendkívüli teljesítményem azonban csak ahhoz volt ele­gendő, hogy engem mint em­bert, kis híján tönkretegye­nek." Utódai most fantasztikus vi­lágcsúcsára törnek. Hogy be­érjék, még 38 centire van szükség. Ez pedig ilyen szin­ten nagyon sok. Valószínű, hogy mégiscsak a jövő szá­zadig kell várnunk Beamon trónfosztására. Szőnyi János így látták A PMSC—DVTK mérkőzésen Pavelka Károly törzsszurkoló így értékelte a pécsi játékosok teljesítményét: Bodnár (7) — Schulteisz (5), Torna (6). Pál (7), Kincses (6) — Lutz (6), Dár­dai (4), Lőrincz (6) — Nagy (6), Réfi (5), Kerekes (4). Csere: Kardos (6). Az STC-PVSK találkozón Rozgonyi István, a Népsport salgótarjáni tudósítója eképp osztályozta a pécsi játékoso­kat: Sulyok (4) — Hüber (4), Tallósi (4), Szabó (5), Winkler (6) — Szőcs (7), Kaszás (5), Tóth (4), Kresz (4) - Szász (4), Stájer (4). Csere: Grünwald (5). A Baranya megyei AGROKER Vállalat értesíti vásárlóit, hogy alkatrészosztálya 1979. szeptember 15—30-ig tartja éves elszámoltató leltározását. A leltározás alatt az árukiadás szünetel Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a leltározást megelőzően szeptember 12-ig fogadunk el megrendeléseket, ezért kérjük, hogy igényeiket előre felmérve, a megrendeléseket időben juttassák el osztályunkhoz. Leltározás alatt a Szekszár­di és a Kaposvári AGRO­KER Vállalat alkatrészosz­tályán lehet alkatrészeket vásárolni. Halász Zoltán, az egyéni ver­seny győztese

Next

/
Oldalképek
Tartalom