Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-23 / 261. szám

DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM — MŰVÉSZET 1979. SZEPTEMBER 23. A rózsa komplex függvényei Beugrató kérdés: milyen könyvben találkozunk a „komp­lex függvények, differenciál­egyenletek, derivátum, expo­nenciális egyenletek” szakki­fejezésekkel? A választ min­denki kapásból rávágja: egye­temi matematika tankönyvben. A kérdés beugrató volt, mert az idézett kifejezéseket Som­lyó György összegyűjtött ver­seinek Kőkörök c. kötetéből írtuk ki. Somlyó György költé­szete szinte egyedülálló lehe­tőséget kínál annak elemzésé­re, hogyan válnak a modern tudomány felismerései és eze­ket leíró szakkifejezései a köl­tő képalkotásának eszközeivé, hasonlatainak lényegre ta­pintó részeivé. Somlyó György­nél olvastunk o burkából ki­bontott női mellről, mely a szerelem Niels Bohr-i atommo- dellje, ő mutatta meg a DNS Jákob-lajtorjáját. A matematikai szakszavakkal is oly otthonoson bánik, mint a biológiai, orvosi, kémiai vagy fizikai kifejezésekkel. A mate­matika szeretetében és isme­retében talán szerepet játszott, hogy barátja volt Rényi Alf­réd, akinek tragikusan korai halálakor verset írt (Mese — barátomról, dis manibus A. Ré­nyi). Ebből idézünk: „Agyában már nullára redukálódtak az exponenciális egyenletek, mint másokéban a legjobb férj és apa vagy a mindent elsöprő szenvedély, vagy a régi har­cos, vagy a tisztes munka de- rivátumai.” Az exponenciális egyenletekben exponenciális függvények szerepelnek, e függvények fontos jellemzője, hogy monoton változnak, nincs bennük ugrás, szakadás, egyre csökkennek vagy nőnek. Ex­ponenciális függvény írja le a radioaktív bomlást is, az idő múlásával újra és újra elfele­ződik a még változatlan anyagmennyiség. Matemati­kailag az exponenciális függ­vény értéke sohasem lehet nul­la, tetszés szerint, minden ha­táron túl megközelíti, de so­hasem egyenlő vele. A költő matematikus barátjának agyá­ban a halál után ezt a soha el nem érhető értéket vették fel az exponenciális függvé­nyek, a halál nem matemati­kus. A halál nullára redukálta az egyenleteket. Az élő testet bo­nyolult egyenletek írják le a költő képzeletében, amikor el­meséli azt, amiről nem mesé­lünk, az emberi testet: Ha egyszer mindazt elmondanám amit a testemről tudok Amit csak én tudok az emberi testről az emésztés ezer­interferenciájú izom­hullámzásának a napi szerelem által meghatározott differenciálegyenleteit A költő pontosan akar szól­ni, ezért hívja segítségül a ma­tematika egzakt differenciál­egyenleteit. Mindent le akar írni egyenleteivel. Szeretné a rózsát is pontosan leírni. A ró­zsát, amely Garai Gábor sorai szerint attól szép és igazi attól, hogy virág, hogy a húsán nem szintétikus harmat pereg, de ott záporoz gyönge rostjaiban az idő, hogy levágottan is egyre nő. hogy most ilyen s egy perc múlva más, hogy szüntelen, lázas virulás hogy elhull és többé nem terem eleven mása már sohasem, hogy nem örök benne semmi, csak az ezer halandó változat A szüntelen, lázas virulást és az elhullást szeretné leírni Somlyó: ,,Ó, régi vágyam: fel­írni egy rózsa nyílásának és hervadásának összes komplex függvényeit —■ hogy megcsú- foínak!" A komplex számok valós és képzetes (imaginárius) részből állnak, a rózsa is szú­rós és illatos valóság, de szim­bólum is, titkos értelmű rózsa, imaginárius része is van.Atel- jes leírás képtelenség, a régi vágy nem teljesedhet be, megcsúfolja a költőt. Az elér­hetetlen utáni vágynak a le­írására Somlyó egyenletet ál­lított fel: W = c — v c a szivárvány és v a vágyaid Egyenletében a W sohasem le­het 0, vágyai nem érik el a szivárványt. A fizikában szoká­sos jelölések szerint c a fény- sebesség, v pedig bármely test (nem foton vagy neutrino) se­bessége. A v-re mindig igaz, hogy sohasem lehet egyenlő c-vel, . a fénysebességgel — éppúgy, ahogy vágyaink nem érik el a szivárványt. Somlyó mesét írt a gyermekről és a szivárványról, Arany Jánost és Einsteint idézve a befejező so­rok: „és mióta az eszünket tudjuk, úgy kezdődik, hogy egy ábrándos fiú fut a fény­sugár után". Meg kell próbál­ni felírni a rózsa komplex függ­vényeit, hogy jobban megis­merjük a rózsát. Jéki László Mohácsi Regős Ferenc, Szé­kely Bertalan-díjas festőművész. Mohács város első millenniumi ösztöndíjasa, számos hazai és nemzetközi elismerés birtokosa, képzőművészeti és kulturális életünknek országosan ismert, kimagasló tehetségű képviselő­je. A művészet-esztétikai neve­lés területén, irodalmat kitevő munkásságát világversenyek (Párizs, London, Budapest, Moszkva, Tokió) díjai, elismeré­sei keretezik. Tevékenységének ez a része is külön méltatást érdemel. Számomra, hogy most kizáró­lag egyéni, senkihez sem - ha­sonlítható művészetéről kívánok írni, azt a közelmúltban lezárult Fényes Adolf-terembeli nagysi­kerű kiállítása miatt teszem. A páratlan szakmai és közön­ségérdeklődést sajátosan bá­tor, egyéni úton haladó művé­szetével magyarázhatjuk. Alko­tásaiban a nagy egyéniség szuggesztív hangja érvényesül, mindenkor az' értelem-érzelem dualizmusában bemutatva éle­tünk, mind sodróbb erejű dia­lektikus változásait. Ez a hang, ez a magatartás művészetének meghatározó jellegű vonása. Megalapozója az a gyermek- világ, mely élményeivel a több nemzetiségű Mohács városhoz és környékéhez kö*L Művészetében, egy nagyon leszűrt, őserejű népi műveltség tárgyi és szellemi emlékei tárul­tak fel. Ezek egész életén vé­gigkísérték, akkor is, amikor Mohács város szülötteként, mint a város és Baranya megye ösz­töndíjasaként, a Képzőművésze­ti Főiskolán Nemes Marcell- clapítvónyt nyert növendékként tanult, és azóta is, művészeti tevékenységének hosszú, izgal­mas útjai során. Új művein ismét sajátos mó­don továbbfejlesztve találko­zunk o népi művészet dekoratív elemeivel, a hivatásos művész erőteljes gondolatiságával. Áb­rázoló és megjelenítő készsége rendkívül tudatos, és dina­mikus. Mintha az ősi néűi látásvilág, valamint a nagyvá­rosi, modern idegzetű ember érzékeny életüteme közt keres­né az összhangot. A mondani­való, az élmény teljesen mai, rajta van a modern élet friss lehelete, de a formákba, a for­mák elrendezésébe, vagy úgy is mondhatjuk: a dolgok képi ér­telmezésébe mindig belevisz valamit az ősi, népi létezési él­mények sajátosságaiból. Gyak­ran szimbolikus értelmű megje­lenítési módokat keres és segít­ségükkel megmutatja az egyes embernek vagy egy-egy közös­ségnek jellemző vonásait, gond­jait, örömeit vagy akár a min­dennapi élettel szorosan össze­fonódó gyakorlati lépéseit. (Metróhoz sietők.) Képépítő erejét mély közösségi ember­szeretet, erkölcsiség hatja át, mely szinte már-már a kozmikus messzeségek felé tekint. (.. .És megpihen az Élet.) Egyfajta életderű (Vidéki vá­sár, Busótánc, Tavaszköszöntő), ézenkívül a festői és rajzi ele­mekben való dúskálás öröme is sugárzik műveiről. Leginkább a bővérűén színes akvarelljei, gauche vagy temperaképei ta­núskodnak erről. Mellettük a kréta és a pasztell szinte reme- gően finom, bársonyosan ható tónusa vall a színekben való látás és látványértelmezés nagyszerű megvalósulásairól. A színek érzelmes áradása mel­lett fontos szerep jut a lendü­letesen ívelő vonalnak, a vonal­hálónak vagy a vonalrezegte- tésnek. Akár stilizáló, díszítő céllal jelenik meg a vonal és nagy­vonalú, síkban tartott formákat határol, akár a térméiység illú­zióját kelti fel és teltebb, plasz­tikusabb formákat ölel körül, mindig a telített vitalitás marad fő jellemzője. (Esős táj, Három táncos, Testvérek, Városkép esti fényben.) Bravúros fekete-fehér tusraj­zai, ecsetrajzai olyan vonal- és foltdinamikát támasztanak, hogy szinte feszíteni látszanak a papírfelület határait. (Tavasz­köszöntő II., Járókelők, Három lovas, Lovas.) Motívumai megőrzik természe­ti karakterüket, de mivel szen­vedélyes erővel értelmezi őket, megmutatja segítségükkel sa­ját alkotói lelkületének feszült­ségeit, sőt az esetek nagy ré­szében expresszív irányba fo­kozva jeleníti meg a motívum nyomón támadt átéléseket. (Mesemotívum, Megújulás, Vén­asszonyok nyara, Évszakok.) Temperamentuma, vérmérsékle­te az eléje táruló élmények azonnali képi értelmezését kö­veteli. Minden alkotásában a pillanat feszült izgalma forr. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy miniatúraszerű rajzokon, vagy az építőművé­szettel összefüggő monumentá­lis feladaton dolgozik, az át­élés feszültsége és a képi meg­valósítás izgalma azonos. (Év­szakok, Anyaság, Táj napkelté­ben.) Nagyon mozgalmas és sokré­tű az a népi díszítő és megje­lenítő emlékanyag, amely kép­zeletét oly sokszor indította szabad szárnyalásra. Néha úgy tetszik, hogy ez a fajta mozgal­masság tér vissza a művész al­kotásain modern szellemű ót- költésben. Ismételjük, hogy a mai élet, mely mindinkább „ősi” motívumforrásaiban, lényeget sugárzó vallomásféleként jut el a képi megvalósulásában hozzánk. Alkotói magatartása ennek megfelelően: szigorú rendet, biztonságot és egyen­súlyt teremt. Az élet (a társa­dalom) rendezettebb, harmoni­kusabb lehetőségeit akarja megérzékíteni! Ezért is sorakoznak egymás mellé logikai feszességgel, jól átgondolt, zenei harmóniákra emlékeztető módon, találóan érzékelt kölcsönhatásban egy- egy művén a különböző képi elemek. Ezért is vonzódik a kö­zösségi életet jobban megjele­nítő és nagy falfelületre szánt monumentális feladatok felé. És mintha ehhez a modern kö­zösségi élményt kifejező har­móniaérzéshez az egykori, ősi, népi harmóniaérzékből is köl­csönözne. Kiállítása a roppant széles körű látogatottságon túl, gaz­dag élményvilággal is meg­ajándékozott valamennyiünket. Reméljük, hogy hamarosan új­ra láthatjuk e kiyáló művész mindig megújulni kész, nagy él­ményt jelentő, újabb tárlatát! Szíj Béla Metróhoz sietők Folyóiratról folyóiratra MIT TEHET AZ ISKOLA? Jól időzítette a Valóság szerkesztősége annak a négy tanulmánynak a közlését, melyek oktatási rendszerünk néhány újkeletű problémáját érintik. Ilyenkor, a tanév be­indulása idején a szokottnál is nagyobb figyelem kíséri az iskolák munkáját. Ügy érez­zük, a jelzett tanulmányok mind elméleti, mind gyakorla­ti szempontból hasznos se­gítséget nyújthatnak az ér­dekelteknek. Gazsó Ferenc szociológiai megfigyelésekre támaszkodó írásában az oktatási rendszer és a társadalmi struktúra közötti összefüggések megol­datlan kérdéseivel foglalko­zik. (Az egyenlőtlen esélyek és az iskola.) A szerző főként arra fekteti a súlyt, hogy az iskola milyen módon, milyen eszközökkel számolhatja fel azokat az egyenlőtlensége­ket, melyek a társadalom kü. lönböző rétegeiből érkező gyerekek szellemi felkészült­ségét jellemzik. Számo? el­lentétes vélemény alakult ki, ezen a téren, .Gazsó Ferenc ezekből próbál kialakítani egy egységes, kellően alkal­mazható rendszert. Gyakran éri olyan vád oktatásunkat, hogy az egyéni képességek, a tehetség kibontakoztatását nem teszi lehetővé, vagy leg­alábbis bizonyos merev for­mulákkal korlátok közé szorít­ja. Tagadhatatlan, van eb­ben némi igazság. Ezért is veti fel — meglehetősen ki­élezve — a problémát újra Horváth Márton A képesség- fejlesztő iskola és az oktatá­si rendszer című tanulmányá­ban. Javaslatai sokban elő­segítik e bonyolult kérdés gyakorlati megoldását. Az utóbbi években több­ször szó esett a felsőoktatás továbbfejlesztéséről. A gon­dokat felvető és választ kere­ső írások azonban jobbára szűk rétegekhez szóló szak­mai folyóiratokban jelentek meg. Ladányi Andor most a Valóságban széles körülte­kintéssel összegzi mindazokat a problémákat, melyek felső- oktatásunk rendszerét jelen­leg érintik, s kiemelésükkel újból felhívja a figyelmet egy átfogó reform szükségességé­re. Az iskola és a család kö­zötti kapcsolat lényeges, meghatározó tényezője a ne­velésnek. Ez a kapcsolat azonban — számos tanul­mány, cikk foglalkozott már vele — nem egyszer rendkívül problematikus. Hogy milyen fontos kérdések merülhetnek itt fel, arra Kronstein Gábor írása ad kimerítő választ (Is­kola és család — együtt, egy­más mellett vagy egymás nél­kül?). A címben jelzett alter­natívák közül nyilvánvalóan az első lenne az ideális, en­nek megvalósulását viszont a másik kettő gyakran keresz­tezi, akadályozza vagy ép­pen lehetetlenné teszi. A LEKTŰR ÉS OLVASÓI A lektűr szórakoztató olvas­mány — határozza meg rövi­den a Magyar értelmező ké­ziszótár. Volt időszak, mikor a nyugati irodalom sajátos termékének tekintették, a szocialista művészettől ide­gen képződménynek, s legfel­jebb csak sommásan foglal­koztak vele. Aztán a magyar irodalomban is születtek olyan művek, melyek a leg­nagyobb jóindulattal is csu­pán a lektűr kategóriájába sorolhatók. Szembe kellett hát nézni alaposabban a problémával, annál is inkább, mert ezek az olvasmányok rendkívüli népszerűségre tet­tek szert. Káros vagy elfo­gadható a lektűr jelenléte? Olvassuk, ne olvassuk az ilyen műveket? A kérdések mind sarkítottabban vetődtek fel. Ma már ott tartunk, hogy a szociológia egy speciális területe, az irodalomszocio­lógia nagy apparátussal vizs­gálja a jelenséget. Ennek a vizsgálatnak néhány érdekes tanulságáról tájékoztat Ka­marás István az Alföld szep­temberi számában közzétett tanulmányában (A lektűr ha­tókörei). A tanulmányból kiderül, hogy a lektűr olvasottsága a közhiedelemmel ellentétben korántsem emelkedik a jó mű­vek olvasottsága fölé, hogy vélt óriási sikere is megkér­dőjelezhető, és a fiatalabb olvasók körében népszerűsé­ge, ennél fogva hatása egy­re csökken. Probléma azért még szépszámmal akad, kü­lönösen olvasásszociológiai szempontból. Deformálja az ízlést, hamis értékrendet ala­kít ki egyesekben, s igényte­lenségre szoktat A szerkő jel­zései kétségtelenül figyelemre méltóak, ám egy fontos kér­dés továbbra is nyitott ma­rad: mi legyen a lektűr sor­sa? 1939 SZEPTEMBERE Szomorú emlékek fűződnek az emberiség történetében 1939, szeptember elsejéhez. Egy minden eddiginél pusztí- tóbb világháború vette kez­detét ezen a napon. Negy­ven éve történt, s az emlé­kezések külön aktualitását csak megerősíti a kerek év­forduló. Bár írók, történészek mór könyvtárnyit elmondtak az eseményekről, a háború előtörténetéről, egyes kérdé­sekhez mégis újra és újra visszatérnek. Ezek közé tar­toznak a közvetlen előzmé­nyek. A Társadalrni S7e~’fn legújabb száma dokumentu­mokból és jelentésekből egy olyan összeállítást közöl, mely a müncheni egyezménytől a háború kitöréséig terjedő idő­szakot öleli fel, s az okokra és az ezekből leszűrhető, a mai ember számára is figyel­meztető tanulságokra kíván rávilágítani (A második vi­lágháború előtörténetéhez). A német hadigépezet csa­pása elsőként Lengyelorszá­got sújtotta. Ismerősek a pusztítás ténvei, ennél azon­ban jóval többet mondc-'^k számunkra az eqves emheri sorsok. A Tiszatáj szeptembe. ri számában Lagzi István do­kumentum-összeállításában azok a menekült lengyelek szólalnak meg, akik átélték az első napok, hetek esemé­nyeit, s hazájukból elűzve Magyarországon találtak me­nedéket. Befogadásuk ellent­mondásos tettnek lát'dk oz akkori rendszer részéről, a szerző erre is gondolt az emlékező vallomásokhoz csa­tolt jegyzeteiben. K. S. Mohácsi Regős Ferenc: Tavaszköszöntő % Mohácsi Regős Ferenc művészetéről...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom