Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-01 / 239. szám

1979. szeptember 1., szombat Dunántúli napló 3 Filmjegyzet A vágy titokzatos tárgya Michelangelo Antonioni an­nak idején felrobbantott egy egész luxusvillát. Több kame­rával is dolgozott, így többszö­rösen is élvezhető volt a szik­lára épüU szép lak pusztulása, lassított felvételeken a beren­dezési tárgyak múló röptében is elgyönyörködhettünk. Luis Bunuel szintén egy rob­bantással fejezi be 1977-ben készült filmjét, itt a modern nyugati társadalmak másik szimbóluma repül a levegőbe, az autó. A láng-füst-tenger már nem engedi szemügyre vennünk az alkatrészeket, ki­merevedik a kép, s csak jó hosszú perc utón tűnik fel a Vége felirat. Míg Antonioninál a szerelmét elveszített lány képzelete rombolja szét a vil­lát, Bunuelnél terroristák valódi bombája az ártalmatlan jár­gányt... Mert hát megváltozott a két film készülte között a világ. A Zabriskie Point időszakában első következménye, hogy a férfi-nő párharc annak illuszt­rációjává válik, hogy nem úgy működik már a kapitalizmus, mint ahogy azt a szelvényvag­dosó korábban megszokta: a pénzéért — amelyre abban a társadalomban végtére is min­den redukálódik — már nem kap meg mindent. Például azt. No, persze arról szó sincs, hogy valamiféle proletár-bur- zsoá osztályharcot fedne a lány és az öregedő férfi kap­csolata, küzdelme egymással. Hisz a lány egy francóista ka­tonatiszt lányd". Kettejük ma­gánügye, hogy adja-e, kap­ja-e: a történet folyamán vi­szont felfeslik a lepel egy pa­razita, idejétmúlt, ám még erős osztályról, a burzsoáziáról. Ezt nem én találtam ki; de Bunuel: az utolsó előtti jelenetben lá­tunk egy nőt, aki a kirakatban ülve próbál összevarrni egy vé­res leplet, amely azonban újra és újra elmálik a tű előtt. Harkány könyvtár nélkül?... NYÁR ÉS KÖNYV Csak egy új művelődési ház segíthet A két főszereplő Amerikában az egyetemisták és a négerek teremtettek „forró" nyarakat, a hetvenes évek má­sodik felében a terroristák vet­ték át a látványos tagadás el- sőhegedűsi szerepét. A vágy titokzatos tárgya cí­mű film egy múlt század végi melodramatikus regényből szü­letett, többször is filmre vették már. A filmtörténet élő klasz- szikusa, a spanyol Bunuel mai környezetbe helyezte, s alapo­san átértelmezte az egyébként meglehetősen banálisnak tűnő történetet. Egy öregedő szel­vényvagdosó belehabarodik egy fiatal lányba, ám az nem lesz az övé, csak hitegeti. A vágy titokzatos tárgya nem egyéb, mint amit a leányzó a bugyogójában rejteget derék burzsoánk elől, noha sztriptíz- táncosnőként turistáknak meg- megmutogat. Az átértelmezés Dél-Zselic egyik szögleté­ben, Magyarlukofán áll a vi­dék legrégibb talpasháza — immár tájmúzeum. Helyzete azonban különleges Boranya tájházai között: hogy ne le­gyen élettelen, csupán tárgya­kat felsorakoztotó múzeum, alkotóműhelyt szerveztek itt jú­lius 15-től a Fiatalok Nép­művészeti Stúdiójának tagjai- vol. A stúdió a Népművelési In­tézet szervezésében, a KISZ KB támogatásával mintegy 100—150 fiotal munkáját se­gíti, olyan fiatalokét, akiknek életcélja a népi mesterségek továbbvitele, bekapcsolása a mai életbe. Olyan elképzelés született Baranyában, hogy élő múzeum, kísérleti műhely legyen o magyarlukafai táj­ház, melyben az alapvető kéz­műves mesterségek, a fazekas­ság, fafaragás, szövés, fonás, illetve gyékényszövés, vessző­fonás, bőrművesség fiatal mes­terei találhatnának közös mű­helyre. A most záruló első lukofai tábor résztvevői az addig tel­Ahogy Antonioninál, úgy Bunuelnél is az egyértelmű ta­gadás jele az utolsó jelenet. E jeles gondolkodók felismer­ték, olyannyira rothadt, igaz­ságtalan társadalmuk, hogy pusztulásra ítéltetett. Hogy végleteibe csapva önmagát semmisíti-e meg, vagy hogy jőni kell egy tisztító tűznek (harcnak, forradalomnak)? — e kérdésben nem ad egyértel­mű választ Bunuel, bár filmjé­ben az első megoldást sugall­ja. A szerelmi történet mögött, modern környezetként ugyanis végig ott van a terrorizmus, ami még a szimpatizánsok szá­mára sem jelenti a megoldás módját és lehetőségét. A vágy titokzatos tárgya cí­mű film, nem félek leírni, re­mekmű. Bunuel 77 évének böl­csessége, tudása csillog ben­ne. (bodó) jesen üres épület berendezé­seit készítették el: asztalt, pa­dokat, gyékényszőnyegeket, vesszőkosarakat; a helybeli bognár készítette vonópadju­kat, részben helyi gyűjtésből származnak szerszámaik, egyik szövőszékük, melyen a faluban vásárolt kenderfonal szövésé­vel ismerkednek. A tábor lakói felkeresték Szigetváron a kör­nyék utolsó volt fazekasát, a hedrehelyi Bencsik Istvánt, s tőle vásároltak írókákat, kézi- szerszámokat, mázőrlőt, gyúró- padot és korongot. Hedre- helyről került az agyag is Magyarlukafára — s az első szoba egyik sarkában levő fazekasműhely szárítópolcain ott sorakoznak a kecskeméti Dugót János kézre álló, szép formájú cserépedényei, ősz­S okan nem szeretnek a napon olvasni. Sokan egyáltalán nem szeret­nek olvasni, de ez most más kérdés. Tény, hogy a vakító nap­fény, a strand szépeinek fel­vonulása gyakorta elvonja az ember figyelmét a könyvről. Ám vannak hűvösebb napok, és unalmasabb helyek is, ahol egy jó olvasmány kitűnő szolgálatot tehet. Ha van. Nézzünk szét Harkányban. Évente 3 millió fürdővendég for­dul meg a nagyközségben. Egy- egy melegebb nyári napon 10— 15 ezer strandoló kelt bábeli nyelvzavart a medencék körül. Ennyi ember közül feltehetőleg akad néhány száz, vagy talán ezer is van, aki napozás köz­ben is szeretne olvasni. Két dol­got tehet: vagy megterheli az úticsomagját könyvvel, vagy a helyszínen próbál olvasnivalót szerezni. Az előbbi kényelmetle­nebb, de olcsóbb megoldás. Ugyanis Harkányban jobbára csak pénzért lehet könyvhöz jut­ni. (S hazafelé ezt is cipelni kell.) A strand bejárata előtt az utcán áll egy pavilon, de be­lül is bárki beszaladhat a pénz­tárhoz közel eső kis könyves­boltba. A szűkös helyhez viszo­nyítva a választék dicséretesen széles. Harkánynak, ennek a roha­mosan fejlődő országos fürdő­helynek azonban gyakorlatilag nincs könyvtára. Volt, valami­kor, még a régi művelődési ház. ban, de hogy azt később át­alakították, a tanácsi kirendelt­ség épületébe szorultak. Néhány évvel ezelőtt innen is költözni szel visszajön, megépíti a ke­mencét és kiégeti őket a ház konyhája számára. A szoba másik szögletében a bőrműves lányok munkái láthatók, a har­madikban a fafaragók, Nagy Bertalan, Szatyor Győző és Türk István szerszámai, a gya­lu- és a vonópad. A helyiség nedves, nyirkos — ülve nem lehet benne sokáig dolgozni. A ház fűthetetlen, kemencéje a kémény miatt nem használ­ható. A kémény alacsony, tűz­veszélyes a zsúpfedélre, amit egyébként újra kellett cserélni. Kezdetben volt tehát a négy fal, mintha természeti ka­tasztrófa pusztított volna él mindent — és elkezdődött a tábor a szerszámok, a nyers­anyagok beszerzésével, majd folytatódott a tárgyak megte­kellett, mert újra önálló községi tanács alakult Harkányban, s a hely kellett a megnagyobbo­dott apparátusnak. Jelenleg a Mecsek Tourist épületének föld­szinti folyosóján működik a köz­ségi könyvtár. Mint egy betyár­kocsmának a kármentője, úgy néz ki az elválasztó deszkafal; mögötte a polcok, a mintegy két és fél ezer (!) kötettel. Egy biztos: Kresz József könyvtáros — egyébként me­gyei matematika-fizika szakfel­ügyelő — lelkiismeretességén nem múlik a lakosság könyv­remtésével. Tarján Gáborral, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának muzeoló­gusával, a tábor vezetőjével beszélgetve kirajzolódott a néprajzi műhely további útja is: a népi kismesterségek pusztuló értékei csak úgy ma­radhatnak fenn, ha a mester­ségeket valaki gyakoroljo. Ezt vállalja nem kevés áldozat árán a Fiatalok Népművészeti Stúdiója. Erre van műhely­szerű lehetőség Magyarluka- fán, o Baranya megyei Ta­nács és a Népi Iparművészeti Tanács támogatásával. Úgy tervezik például, hogy a szö­vésen belül végigcsinálnák va­lamennyi kendermunkát, a kender elvetésétől a nyűvésen, áztatáson, tiloláson, fésülésen, fonálkészítésen át egészen a szövésig. Magának a tevé­kenységnek, s nem csupán a tárgynak lenne így muzeoló- giai értéke. Nem fényképeken, leírásokban maradna így fenn az ősi munkafolyamat, hanem élne valóban, fiatalok gyako­rolnák. Elkészített tárgyaikat nem üzleti célra, nem eladás­ra készítik — egy-egy tanul­mányt jelent valamennyi. Gállos Orsolya ellátásának ügye1. ^Szerencsés ötlettel németül is kiírta a nyit­vatartási időt, így szép számmal jelentkeznek külföldi olvasók is: elsősorban NDK-beliek; lengye­lek, de néhány nappal ezelőtt bejött az első jugoszláv is. Igaz, hogy csak nézelődni, de bejött. — Gyarapítani kellene a né­met nyelvű állományt — jegy­zi meg két ceruzavonás között Kresz József. — A könyveink többsége a berlini Ifjúsági Kiadó­nál jelent meg, ezeket a^ NDK- sok többnyire már ismerik, a nyugatiakat pedig — valljuk meg — nem érdekli. Nagyon hiányolják az olvasók a ma­gyar regényfordításokat, ösz- szességében a választék nem rossz, csak kevés. Mindennap jön valaki be­iratkozni. Sokan az egész csa­lád számára visznek könyvet, így a látogatottsági statisztika csal egy kicsit Közel háromszáz be­iratkozott olvasót tartanak nyil­ván, s akkor az időnként visz- szalátogató üdülőket még nem is számoltuk. — Jönnének még többen is, ha lennének szerb-horvát köny­veink, lengyel könyveink, ha a harkányi lakosok igényeit ma­radéktalanul ki tudnánk elégí­teni — morfondírozik tovább a könyvtáros. — Mert ők is sze­retnék mindig a legfrissebb könyveket olvasni. Jó volna, ha mindenki a kedvére válogat­hatna. Dehát, kicsi a hely, hiá­ba kapunk a járási könyvtártól letétbe újabb és újabb könyve­ket, ez kevés. Nem beszélve ar­ról, hogy ha volna egy tisztes­séges művelődési ház, könyvtár Harkányban, több irodalmi ren­dezvényt lehetne tartani, mert ez a jelenlegi körülmények kö­zött lehetetlen. Nem kétséges, nagyon hiány­zik egy művelődési ház Harkány, bál. Az immár országszerte hí­ressé vált Harkányi nyár ren­dezvényeit sem lehet sokáig enélkül biztosítani. Ha, mond­juk, Miskolcról utazik el Bara­nyába egy művészeti csoport, nehezen veszi tudomásul, hogy egy esetleges felhőszakadás miatt végleg le kell mondania a szereplésről. Pedig ma ez a helyzet, s ugyanígy van vele a közönség is. Priol János vb-titkár bizako­dik, az ügy jó úton van, de biztosat még nem lehet mon­dani. Rövidesen eldől, hogy lesz-e Harkánynak korszerű mű­velődési háza, s ezzel együtt könyvtára, vagy sem. Amit a magunk eszközeivel tehetünk, megtesszük: az új művelődési ház mellett szavazunk, hiszen egy ilyen rangos, Európa-szerte ismert üdülőhely egyszerűen nem létezhet e fontos kultu­rális létesítmény nélkül. Az a szerencse, hogy ezt ott is tud­ják, ahol a döntés megszüle­tik... Havasi J. Nem pusztán tájház Népi alkotóműhely Hagyarlukafán Nézőpont Egy beismeréssel kezdem: eddigelé fogalmam sem volt róla, mi fán terem a televízió Nézőpont c. műsora. Valószí­nűleg elkerülte a figyelmemet annak idején a Rádióújság szó. kásos beharangozó cikke, a heti műsorok átböngészésekor pedig rendszeresen elsiklottam fölötte. A hiba — most már tu­dom — nemcsak bennem volt. Ez a szűkszavú közlés, hogy „Nézőpont — a televízió kultu­rális folyóirata” csak annak je­lent biztatást, aki egyszer már — talán hozzám hasonlóan vé­letlenül — látta a műsort. Az történt ugyanis, hogy nagy élvezettel figyejtem ked­den este Szentágothai János lebilincselően érdekes előadá­sát az emberi test táplálkozási szervrendszerérői. Ki hitte vol­na, hogy egy „ilyen témáról" ennyire vonzóan (ehessen be­szélni! Ezért anélkül, hogy a későbbi kritika vitorlájából ki­fognám a szelet, hadd jelent­sem ki: ez a sorozat ismét egy kiváló, szuggesztív, televíziós személyiséget avatott, olyan valakit, aki e késői órában is a képernyő elé kényszeríti és ott tartja a nézőt, háttérbe szorítva a többi műsorok csá­bítását. Szóval a Szentógothai- műsor után véletlenül maradt az eqyes csatornán a készülék, s utána már készakarva sem tudtam volna átkapcsolni (még Fernandel kedvéért sem) más­hová. A Nézőoont kulturális és művészeti életünk időszerű kér­déseiről szóló vitaműsor, ami nyilván nem az Egymillió fon­tos hangjegyhez hasonló spon­taneitással születik. A fajsúlyos mondanivaló ezt eleve kizárja. A mostani Nézőpont a mű­vészképzésről szólt, s olyan — hónapokkal ezelőtti — ese­ményhez kapcsolódott, aminek alapján bízvást megállapíthat­tam: a Rádióújság 35. heti számának összeállítása idején is ismert volt a téma, s ismere­tesek voltak a vita résztvevői is. Semmi oka nem volt tehát annak, hogy zsákbamacskaként kínálják a műsort a nézőnek. És az sem biztos, hogy a titok­zatosság a jelen esetben külö­nösebben felcsigázná az érdek­lődést. Tehát a művészképzés. Lát­szólag egy szűkebb kört érintő téma, de ha jobban belegon­dolunk, ez is van annyira köz­ügy, mint mondjuk a mérnök­vagy az orvosképzés. Most a felvételtől a művészek kibocsá­tásáig az egész problémakör fel tárul kozott. Nyugtalanító dol­gokról hallhattunk. Nyugtalaní­tó, hogy pl. évről évre több százan jelentkeznek a képző- művészeti főiskolára, de a kor­látozott lehetőségek miatt csak egy töredék kerülhet be, s uqvanennyit árnyalatnyi kü­lönbségek. szubjektív ítéletek alapján, ám fájó szívvel kell elutasítani. De nyugtalanító az is, amit a „végtermékről” hal­lottunk. Két kifakádást jeqyez- tem meg. „Ha kijön a főisko­láról, és nincs mindjárt fősze­rep, lakás is kocsi, úgy érzi, rossz a rendszer” — mondta Kállai Ferenc színművész, Tát­rai Vilmos heqedűművész pe­dig azt, hogy „Nem azért neve! művészeket ez az ország, hogy általuk a Nyugat kulturális éle­tét gyarapítsa". Súlyos megál­lapítások ezek, s ha nem is ál­talánosíthatók, de elgondolkod­tatok. Ugyan „a művész hazá­ja a nagyvilág”, de a magyar művész — magyarul művész. Azt hiszem, ez a néhány mondatos reflexió az egyórás műsorról talán meggyőzi az ol­vasót: izgalmas témákat takar a jellegtelen ajánlás. De azért az sem lenne megvetendő, ha legközelebb a műsorban azt is a tudtunkra adnák, mit kínál a Nézőpont. H.l.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom