Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-16 / 254. szám
DN HÉTVÉGE 9. MŰVÉSZET 1979. SZEPTEMBER 16. Pakolitz István ©O éves Vargabetűk — múlt évi kötetének címadó verse járt eszemben makacsul, amíg Pá- kolitz Istvánnal beszélgettünk a helyi írócsoport megnagyobbodott, megcsinosodott rezidenciájában, a Széchenyi tér felett. A hatvanadik évét ünneplő József Attila- és SZOT- díjas költővel, a pécsi költővel, oki sorra megjárta nemzedékének buktatóit, történelem-írta vargabetűit. — Azt mondja, messziről indult —de lehet-e messziről indulni az irodalomhoz? Családja ugyanis annyira gondolt legfeljebb, pap lesz a fiúból vagy pedig tanító. S mindezt gondolták Pakson, amely poros, se falu, se város vidékiességével mesz- sze-messze volt még a mai, alakuló atomvárostól. A várost a katolikus érseki székhely, Kalocsa jelentette a Duna túlsó partján —- ide ment bög- résdiáknak Pókolitz a jó hírű gimnáziumba, itt nyomtatták ki első versét az iskola diáklapjában. A zavarba ejtő szülőhely, Paks, ha nem is adott látványos módon útravalót a fiatal Pákolitz Istvánnak, számtalan ízzel, zamattal lopta belé magát o költő tudatába. Verseiben mindig ott érezni a szülőföld lehelletét, az otthon izeit, a régi ismerősök, jellegzetes figurák mozdulatait. Novellába, karcolatba kívánkozó figurák, emberi sorsok villannak fel verseiben, s maga Pókolitz is készül orra, hogy nagyobb lélegzetű prózai műben írja meg mindazt, ami hajdanán jellemző volt egy kis közösségre, a svábokból, magyarokból kovácsolódott Paksra. Arra a világra, ahonnan a költő első impulzusait nyerte, ahonnan az útravalót kaptá, ahol első társadalmi tapasztalatait szerezte. Amikorra elvégzi a kalocsai tanítóképzőt, már megjelent verseire hivatkozva kér és kap állást Pesthez közel. Maglódon. Családot alapít, de jön a háború, a front, s a háború vége Felső-Ausztriában. Egyre sürgetőbb azonban a belső követelés, amely azt akarja, költő legyen a költő. Nem voltak tanítói, nem mutatta senki merre menjen. József Attila legszebb soraira véletlenül akadt rá egy bulvárlap hasábjain. Veszélyes volt ez az állapot, a kritikátlan közeg s ugyanakkor a tehetség tudata, amely őzt sugallta, nem is kell már tahulnia. Ahogy sokan mások ebből a generációból — későn indult Pákolitz István is, tulajdonképpen 1954-ben, egy közös, hármas kötetben. S azóta ha fanyarul is, ha groteszk hangütéssel, de folytonosan beleszól a világ folyásába. Azt tartja, az erőszak, a kapzsiság, a hazudozás ellen szólni erkölcsi kötelesség. Pécsre — éppen az irodalmi közeg kedvéért 1955-ben jött, olyan réflen, hogy már magáénak, költőjének tudja a város. Olyan közösséget keresett, és talált, amely kritikájával segítheti költői pályáját, s ez a pálya éppen a Pécsett töltött évtizedekben bontakozott ki igazán, s hozott gazdag költői termést. 1968 óta Pákolitz István a Jelenkor, a pécsi irodalmi folyóirat szerkesztője. Legutóbb megjelent gyermekverskötete, a Kínólgató utón a bögrésdiákokról írott kisregény megjelenését várja a Móra Kiadónál, s most fejezi be egy újabb verseskötet, a Kikerics összeállítását. Mi pedig várjuk verseit, a többit, a továbbiakat, a lírai fogantatásé elégiákat, s a fanyar humorral, bölcsességgel és re- zignációvol írottakat, a lírai lebegőket. Gáilos Orsolya Egy gazdag eletmu Zágon Gyula gyűjteményes kiállítása Szigetváron PÁKOLITZ ISTVÁN VERSEI Kikerics A legkisebb gyerek telerajzolta o boltíves folyosót harci eseményekkel, csatákkal, várakkal, királyokkal. Egyszer egy feketeköpenyes idegen állt meg a bejárat előtt. — Ki rajzolta ezeket? — kérdezte ómulva. A nyolcgyerekes apa, a kocsma akkori bérlője kissé riadtan válaszolt: — A legkisebb fiam. ♦ így kezdődött. halkszavú idegen, aki a sebtében előkerült fiúnak azt mondta, derék gyerek vagy, rajzolj csak tovább, s egy fényes koronát nyomott a markába, Rippl-Ró- nai József volt, a pingálgató gyermek pedig Zágon Gyula. A helyszín Nagyberki, 1919. — Akkor találkoztam először Rippl-Rónai Józseffel — mondja szigetvári lakásán Zágon Gyula. - A Tanácsköztársaság idején ugyanis gróf Pallavicini kastélyában művésztelep létesült. Oda igyekezett a mester is, amikor észrevette a falon a .rajzaimat. Máiq előttem van, ahogy ott állt lapostetejű, széles karimájú kalapban, fekete körköpenyben, jellegzetes, tömör bajuszával. Azt mondta, átmehetek Mosdósra, a kastélyparkba — művészeti szabadiskola működött akkor ott — s nézhetem, hogyan rajzol, hogyan fest, Voltam is ott néhányszor azorj a nyáron, de nem sokáig mehettem, mert ősszel visszajött a gróf, fölbomlott a művésztelep. Hosszú út vezetett a nagyberki kocsmafal rajzaitól a mai festményekig, faragásokig, szobrokig. Zágon Gyula ma ennek az útnak a munkáit, a dolgos, hosszú idő gyümölcseit válogatja, rendezgeti. Kiállítása, amely szeptember 7-én, a Zrínyi-ünnepségek alkalmával nyílt meg a szigetvári vár dzsámijában, e gazdag életmű reprezentatív bemutatása. — Sajnos, a háború teljes egészében elvitte az első korszakom termését, egy 120 darabból álló kiállítási anyagommal együtt — folytatja a visszaemlékezést a művész — ezek főleg akvarellképek voltak. Mostani, visszatekintő, gyűjteményes kiállításomra tehát csak az 1945 óta, Szigetvárra kerülésem óta keletkezett dolgaimból válogathattam. Ezek a munkáim már erősen Szigetvárhoz kötöttek. Képeim témái elsősorban Zrínyi hősi önfeláldozásával kapcsolatosak, főleg abból a korszakból, amikor a Múzeumegyesület elnöke voltam. A következő korszakom már arra az időre esik, amikor pedagógus lettem. Nagy szeretettel foglalkoztam a gyerekekkel, fontosnak tartva érzelmi nevelésüket. Igyekeztem ráirányítani a figyelmet a helyi történelem nagy alakjaira. És megmutattam a gyerekeknek, hogy a rajzolás elsősorban a magunk lelki gyönyörűségét szolgálja. — A vízfestészet mellett foglalkoztam kisgrafikóval, fafaragással, éremplasztikával, rézdomborítással, szobrászattal, sőt újabban csontfaragással is. Készítettem monotypia-sorozato- kat, domborműveket, plaketteket. Ezeket mind megtanultam, egyrészt mert szerettem volna mindig valami újabb formában látni azt, ami foglalkoztatott, másrészt azért, hogy gyakorlatban is megismertethessem a növendékeket a képzőművészetek szerteágazó tevékenységével. Tehettem ezt azért is, mert sosem megrendelésre, hanem a saját örömömre dolgoztam. E gazdag művészéletből válogatott kiállításon láthatjuk a hajdani, török idők előtti Szigetvárt, a vár elfoglalása perceinek harci ^nom^ntumait az emberi viaskodas, kétségbeesés jellegzetes nyomaival; a művész monotypia-sorozatának, kisgrafíkájának, domborműveinek, plakettjeinek néhány új darabját; az 500 éves tölgyfa- gerendákból faragott művek némelyikét, s a legújabb csontfaragásokat. Bemutatja a művész a látogatóknak egyik féltett, legkedvesebb képét is, amely Szigetvár lakóinak egykori felvilágosult szellemére, haladó politikai magatartására is fényt vet. A Martinovics-féle összeesküvés hullámai Szigetvárra is eljutottak. Nóqrádi Imre városi jegyző kezdeményezésére a város lakossága forradalmi emlékművet emelt, mely körül az ifjúság a francia szabadságeszméket ünnepelte. Az emlékmű a takarékpénztár előtt, a mai parkoló helyén állt. A "mozgalom bukása utón a helytartótanács leromboltatta az emlékművet, s értelmi szerzőjét, Nógrádi Imrét törvényszék elé állította. Zágon Gyula a kaposvári levéltárban föllelt körözőlevél alapján festette meg a felelősségrevonás súlyos perceit. ' Zágon Gyula életében, a kisváros csendjében született gaz-< dag művészi anyag válogatott bemutatása — határkő. Szigetvár festő- és képzőművésze a napokban ünnepelte 75. születésnapját. Hegedűs Magdolna Püspöklila kikerics leng a dombon szeptemberi keszkenő din-din don-don Nyárutói reszkető szívvel mondom őszelői szerelem din-din don-don Fényesül a kegyelem fakó gondon gyöngyaranyméz-permeteg din-din don-don Sziromszárnyas kedvedet ki s kibontom virulj amig viríthatsz din-din don-don Törlesztés Gyükési kertünkben napok óta cseresznyéznek a rigók. Nem hessegetem el ökelméket, noha pocsékolják is a potya-elemózsiát. Bőven akad törlesztenivalóm: ötvenkilenc nyáron át térítésmentesen élveztem soha meg nem unható koncertjüket. Négysorosok DILEMMA Gazdája agyusztálja, ahol éri, de szobormozdulatlan áll az öszvér. Eldöntendő, hogy végülis mit példáz: bölcs türelmet, vagy buta makacsságot? ARANYCSANAK A hölgy, aki ajkával érintette hajdan e remekmívű poharat, oly szép lehetett, mint csinos utóda, a csanak-csodáló Cukorfalat. SÖTÉT Fekete csibe kapirgál Fekete kánya keringél Fekete orkánszél uszul Fekete felhő dombéroz RONGYRAZÓ Idétlen istenátka, riszáló vakbolond! Szegény anyád, ha látna, lekenne két pofont KARSZT A domboldalban teng-leng a juhnyáj, a pásztor szokásból se furulyái ; szegénylázáros, kifakult gyöpön szöcskebukfenc a maradék öröm. BOLGÁRKERT Dagptha borsó, paprika, uborka padlizsán hízik s kákabélű spárga. (Neseff Nesa, volt paksi bolgárkertész, — álmomban — órjás tökjeit kínálja.)
