Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-12 / 220. szám

DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1979. AUGUSZTUS 12. Űrhajósok, az egyik főszereplő majommal Csillagok háborúja A „fehér telefonos" háló­szoba-történetek, a western, majd a véres krimi után úgy tűnik a sci-fi, vagyis a fan­tasztikus történet korszaka van Hollywoodban. A fiatall rende­zőnemzedék ebben a műfaj­ban aratja sikereit a világ mo­zijaiban. A nálunk még nem játszott, de hírből, s irodalom­ból jól ismert Cápa után a legnagyobb sikert, a 33 éves rendező, George Lucas közel­jövőben bemutatásra kerülő Csillagok háborúja című filmje aratta. „Tulajdonképpen nem is iga­zi science fiction, inkább a múlt és jövő harmonikus ele­gye, mely magába olvasztja a tündérmesét, a science fictiont, a középkori varázslatot és a modern technikai bravúrokat” — írja a Film in Review. A történet nagyon is embe­ri; jó és rossz, emberség és gonoszság harca, melyet a technika ismert és elképzelt eszközeivel egy más galaktiká­ba helyezett át a rendező. Egyetlen célt szolgál; a szóra­koztatást. Nincs benne szex, vér is mindössze néhány csepp, hiszen gyerekéknek szól — a minden emberben ott rejtőző gyermeknek. Vannak fényse­bességnél gyorsabban haladó űrhajók, csipogó, villogó, jó­szívű robotok, lézersugaras fegyverrel harcoló emberék, vagyis minden, ami egy igazi kalandfilm kelléke. Egy olyan kalandfilmé, mely nem meg­történt dolgot rekonstruál, de elképzelhető a fantázis világá­ban. Abban a világban, me­lyet álmunkban látunk legin­kább, mikor a valós és valót­lan dolgok testet öltve életre kelnek. Ily módon mesefilm, űrméretű ezeregyéjszaka; mai, modern tündérmese. Külső felvételei Tunéziában, a Halálvölgyben, Guatemalá­ban és Afrikában készültek, a 'belső felvételek és a zenei rög­zítés az EMI brit stúdióiban, míg a trükkök és technikai ha­tások Hollywoodban. A film augusztus 16-tól kerül a Petőfi film szín ház vetítővásznára. Tanácsadó pályaválasztóknak Dixieland hangiverseny Ha létezik derűs, könnyed, a zenei humort játékos, életteli kicsengéssel megszólaltató, könnyű muzsika napjainkban, az minden bizonnyal a dixieland jellegzetes stílusa. Kedden este a műfaj hazoi képviselői közül az egyik leg­sikeresebb együttes, a szegedi Dixieland ad koncertet a Ho­tel Minaret nyári jazz-soroza- tában. Repertoárjuk főként örökzöld jazz-témákra épül. Virtuóz játékuk az old timer jazz stíl ári s jegyeit követve kollektív és szólisztikus meg­szólalásában egyaránt felsza­badult. A fúvóshangszerek imp­rovizációinak címeit (trombita, klarinét, pózán) a ritmusszek­cióban elhelyezett bendzsó iz­galmas ritmizólásai kísérik. Az együttes eddigi sikereinek fon­tos záloga Garai Márta szé­pen csengő, jól frazeált ének- hangja. A szegedi Dixieland évtize­des működése során bejárta egész Európát Játékukat leme­zék, hangszalagok őrzik. Pé­csett ritkán hallhatunk dixie­land-koncertet. Szereplésük elé örömteli várakozással tekin- tü nk. B. G. Játék a grundon. — Ismét vetítik Molnár Ferenc világhírű regényé­nek, A Pál utcai fiúknak, magyar—amerikai filmváltozatát (augusz­tus 19-én délelőtt 9 óra 30 perckor.) e tájon élők több száz kilo­métert tesznek meg hetente, hogy Pécsett, Budapesten, vagy Dunaújvárosban keressék meg mindennapi kenyerüket. A termelőszövetkezet megpró­bál segíteni ezen a gondon, új ágazatokat hoz létre. Izmo­sodik a háztájiban a fürjte- nyésztés, női munkaerőket köt le a varroda. Erről szól a két­részes riportműsor, melyet hét­főn és pénteken hallhatnak a szerb-horvát nyelvű adásban. Metzger János szári német nyelvtanár egyszerre két nép­dalkört Is vezet, Száron és Új­ba rokon. Hogyan sikerült fel­kelteni a daléneklés iránti ked­vet, hogyan gyűjti össze a régi sváb énekeket, mielőtt végleg feledésbe merülnének. A ripor­tot az etyeki nemzetiségi nap alkalmával készítette Schuth János, és csütörtökön a német nyelvű műsorban sugározzák. Rock­mesejáték Augusztus 13—19. között ke­rül megrendezésre a Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. A Kossuth rádió programjából kiemelkedik az augusztus 17-én 20 óra 59 perékor sugárzásra kerülő rock-mesejáték, melynek címe: A rendíthetetlen ólom­katona. Zenéjét a Bergendy- együttes szerezte, A szereplők: Tímár Béla, Torján Györgyi és Haumann Péter. A Petőfi-adón minden este helyszíni közvetí­téssel jelentkeznek a szórakoz­tatózenei héten. Hétfőn 19 óra 30 perckor Made in Hungary a budai Parkszínpadról. Ked­den Kozma József-sanzonest a Radnóti Színpadról. Szerdán kisegyüttesek és szólisták hang­versenye a Láng Művelődési Központban. Csütörtökön Pege Aladár együttese játszik a szek­szárdi dzsesszklubban, pénte­ken szimfonikus szórakoztató­zenei hangverseny a 6-os stú­dióban, közreműködik Jandó Jenő, szombaton a Los Ange­les Jubilee Singers koncertje oz MTA kongresszusi termében:, vasárnap pedig „Régi nóta, híres nóta”, a Magyar Rádió hangversenye a Magyar Nép­hadsereg Művelődési Házálban. Tízéves a siklósi kerámia szimpozion — címmel kiállítás nyílott a siklósi vár udvarán és kiállítótermeiben. Képünkön: kerámiák a vár udvarán. Fotó: Harth József Mura-menti horvátökat keres fel Frankovics György, hogy bemutassa a mai valóságot. Az Live Electronic Dubrovay László műve A darab zenei anyaga két rétegből áll. Az egyiket egy permutációs elv, a másikat egy dallam (sequence) határozza meg. Ez a dallam — hang­jainak gyorsításával, lassításával vagy egy-egy hangon való megállással — szervezi a darab együtthangzását, polifóniáját, minden belső mozgását. Ugyanez a dallam vezérli a szinteti­zátor modulációs folyamatait, ame­lyek átalakítják a hangszerek eredeti hangjait. A darab végén a két ré­teg feloldódik egymásban, a szinteti­zátor saját hangja is hallható, mi­közben modulálja a kolomp és a töb­bi hangszer permutációs elvvel meg­határozott hangcsoportjait. Mindhárom darab kompoziciós alapelve azonos. A szintetizátor se- quencerébe betáplált háromszög for­májú feszültségingadozás (hullám), vagy egy oszcillátor hullámformájú mozgása olyan változásokat idéz elő a hangszerek eredeti hangjában, hogy a megadott hullámforma sze­rint megváltozik frekvenciaösszetéte­lük, hangszínük, dinamikájuk, moz­gásformájuk (artikulációjuk). Ez az oszcillációs elv természetesen nemcsak az egy hang belsejében végbemenő változásokat szabályoz­hatja, hanem a hangok térbeli és időbeli kapcsolatát is. így gyorsulást* lassulást, sűrűsödést-ritkulást, erősö- dést-halkulást eredményez, egyszóval az összes zenei paramétert szervez­heti. A három darab zenei anyaga kü­lönböző. Az Oscillations No. 1 hang­jait, hangcsoportjait, harmóniáit per­mutációs elv alkalmazása hozta lét­re, az Oscillations No. 2. hangkész­letét egy kisszekundhalmaz hyperdúr akkorddá tágulása és szűkülése al­kotja, az Oscillations No. 3. zenei anyagát néhány sejt képezi. Minden sejtnek megvan a csak rá jellemző hangkészlete, amely egy számsor per­mutációjának lekódolása révén kelet­kezett. — y — 6 Fürjek a Mura mentén Nem vettek fel az egyetem­re, mit tegyek? — A túljelent­kezés miatt sok fiatal teszi fel ezt a kérdést. Nekik próbálnak seqíteni, tanácsokat adni ez­úttal — a kivételesen szerdán jelentkező — Hangadó című ifjúsági műsorban, omikoris a szerkesztőriporter, Görgényi Zoltán a Pécsi Rádió stúdió­jába hívta meg az illetékese­ket, illetve telefonügyeletet tart velük. Az érdeklődők a telefon- számot az adás kezdetén, te­hát szerdán 17 óra 5 perckor tudják meg. Nógrádi Erzsébet két műsor­ral is jelentkezik a jövő héten. A Nők negyedórájában — hét­főn — a Magyar Népköztár­saság Alkotmánya elfogadásá­nak 30. évfordulójára emléke­zik, ellátogat Csányoszrón Sző­ke Jánosék portájára, ahol Irén'ke néni a kenyérsütés tit­kait mondja el. Harkányban, a Szociális Gyógyotthonfoan Győrből és Szegedről érkezett üdülő-pihenő idős asszonyok beszélnek baranyai élményeik­ről, kirándulásaikról, arról a gondoskodásról, amellyel tár­sadalmunk körülveszi őket. Pénteken Mohácsra látogat el Nógrádi Erzsébet. Ismeretes, hogy a Duna mellett víz­hiánnyal küzdenek és a ven­dégvárásnak sincsenek meg a feltételei. Ugyanakkor Margit- ta-szigettel, a Dunával adottak a lehetőségek, hogy pezsgőbb legyen az élet nyáron is. A fél­órás riportműsor pénteken 17 óra 5 perckor kezdődik. Sorokban Új KÖNYVEK Aczél György: A sza­badság rendjéért, Baranya megye térképe. Csabai Dániel: Magnósok évköny­ve, Felvételi feladatok: matematika, fizika, sza­badkézi rajz (szerkesztet­te Pálfai Pál), Földgömb (25 cm átmérőjű, világító), Hauff legszebb meséi. Hét évszázad magyar versei, III—IV. kötet. V. G. Jan: Tatárjárás. László Lajos: Kanyarkulcs. Matematikai kislexikon. Széchenyi Zsig- mond: Szabarsok nyomá­ban. Technikai érdekessé­gek 79/1, Technikai érde­kességek 79/2. KIÁLLÍTÁS Maurer Dóra tárlata augusztus 21-ig a Pécsi Galériában, Halász Károly festményeinek és grafikái­nak kiállítása az Ifjúsági Ház galériájában, IFJÚSÁGI PARK Augusztus 13-án Király László, 15-én Tuczai Jó­zsef, 16-án Király László, 17-én Danyi Attila diszkó­zik. Utóbbi vendége Wil­pert Imre „Rock” című dia porá ma műsorával. Augusztus 18-án Király László diszkózik, majd este 20 órától az amatőr együttesek pódiumának műsora következik, ahol a bajai Fórum együttes mu­tatkozik be. Az igényes, irodalmilag is magas szín­vonalú zenekar egyebek között az erdélyi magyar költő, Vári Attila verseit zenésítette meg. Augusztus 19-én Tuczai József diszkó­zik. Augusztus 20-án ünnepi műsort rendeznek. Délután 3 órától hajómodellező bemutató lesz a Balokány- ligeti tavon, 16 órától nép­táncműsor, 17 órától sport- bemutató (birkózás), 18 órától a Komlói Bányász Színpad Táborin komédia című előadása hangzik el, majd 20 órakor kezdő­dik a Hurrikán együttes koncertje. Az Ifjúsági Park­nak általában minden rendezvénye este 10 óráig tart. KOMLÓI NYÁR Augusztus 19-én 20 óra­kor rockhangverseny a Steinmetz színpadon (Ámor, Gold, 5-let együt­tesek). SIKLÓSI NYÁR Augusztus 19-én 11 óra­kor a vár előtti parkoló­ban Rock Poétika (Diny- nyés József, Árpádi Lász­ló és a FÓRUM együttes). Hangleme Kiállítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom